- Á, itt vagy Cassia úrnő! - lépett Corvus szenátor a tengerre néző fedett teraszra, ahol a felesége éppen a lemenő napot nézte. - Már mindenütt kerestelek!
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy már itthon vagy - fordult felé az asszony könnyektől nedves szemmel, amikor leült mellé. A szenátor még mindig nem tudta eldönteni, hogy jó ötlet volt-e megvenni a tengerparti nyaralót, amit Cassiának Rómába érkezésükkor megígért. A tengeri levegőtől visszatért ugyan egy kis szín az arcába, de még egy év elteltével is sokszor azon kapta, hogy könnyes szemmel figyeli a hullámokat.
- Üldögélj csak nyugodtan, akkor is tudsz a legfontosabb tennivalódon munkálkodni - csókolta meg először a feleségét, aztán a már látványosan gömbölyödő pocakját. - Hogy vagytok ma?
- A fiad ma nagyon aktív - simogatta meg a terhét Cassia, és átszellemült mosoly terült el az arcán. Corvust egészen meglepte, hogy mennyire megváltoztatta a lányt a terhesség. Tiltakozásra és átkozódásra számított, mint mindig, ha vele kapcsolatos dologról volt szó. Ehelyett mintha megkönnyebbült volna, amikor bizonyossá vált az állapota.
- Úgyis lányt szülsz nekem - ölelte át a feleségét. - Csak hogy ellenkezz velem!
- Ma szokatlanul jó hangulatban vagy - jegyezte meg Cassia fejcsóválva, miközben kényelmesen elhelyezkedett az ölelésben.
- Hamarabb végeztem, mint számítottam, és sikerrel jártam, úgyhogy gazdagabbak leszünk, mint a legvadabb álmaimban elképzeltem. És még a neked szánt ajándék is időre elkészült. Úgy érzem, mostanában tényleg kegyesen tekintenek le rám az istenek. Ehhez képest, hogy az elsőszülöttem fiú vagy lány, már igazán mellékes. Lesz még alkalmad bőven fiút szülni nekem - harapta meg játékosan a lány puha fülcimpáját, ami egészen áthűlt a hűvös tengeri széltől. - Hiszen te mindjárt megfagysz...
- Mindjárt eltűnik a nap, aztán mehetünk - vágott közbe Cassia, aki még nem akart elszakadni a látványtól. Attól az illúziótól, hogy a régi otthonában nézi a naplementét, és a családja csak néhány lépésre van tőle a házban. Még a szenátor (képtelen volt a férjeként gondolni rá) jelenléte sem zavarta annyira, mint azt elsőre gondolta. Természetesen hallotta megérkezni, hiszen a kísérete akkora zajt csapott, hogy nehéz lett volna eltéveszteni, de nem akarta megszakítani az emlékezés békés pillanatát. Arra nem gondolt, hogy a férfi képes lesz csendben ülni mellette, sőt még a köpenyét is leoldja, hogy ráteríthesse. A terhesség és a Milónak megadott egy éves határidő eseménytelen eltelte egészen megváltoztatta a szenátort. Jobb szó hiányában boldognak tűnt. Cassia pedig nem bánta ezt a nyugalmat.
- Említettél valamilyen ajándékot - szólalt meg kisvártatva Cassia, amikor már kényelmetlenné vált ez a szokatlan intimitás. Még mindig zavarba jött, ha nem szexuális céllal érintették meg egymást hosszabban. Védtelennek és sebezhetőnek érezte magát ilyenkor, és az legkevésbé sem szeretett volna lenni a szenátor mellett.
- Ó, igen! Itt is van - oldott le az övéről egy díszes kardot, és a lány ölébe fektette. - Ezt neked kovácsoltattam.
- Nagyon szép - vette a kezébe Cassia meglepetten. Mert tényleg az volt. Könnyebb és kecsesebb, mint a kardok, amelyeket eddig látott, és sokkal díszesebb is.
- És könnyű is! Ezzel majd meg fogod tudni csinálni azt a cselt, amit mutattam neked - ecsetelte a szenátor. - Persze, ha majd újra tudsz mozogni, és nem csak gurulni...
- De szemtelen vagy! - kiáltott fel Cassia felháborodottan.
- Csak őszinte - vigyorgott elégedetten Corvus, és Cassiába belehasított az a kellemetlen érzés, hogy hiányzik neki az az idő, amikor a férfi elkezdte a kardforgatásra tanítani. Eleinte persze elkeseredett veszekedésbe, majd heves szeretkezésbe torkollt minden ilyen alkalom, de idővel már tényleg tanulni is kezdett. Aztán a terhessége előrehaladtával abbahagyták, mert már nem tudott olyan gyorsan mozogni, és félt, hogy megsebesíti a babát.
- Köszönöm, legalább lesz mivel ellátnom a bajod, ha már megint tudok mozogni - állt fel túljátszott sértődöttséggel Cassia, és elindult a ház belseje felé, mert már komolyan elkezdett fázni.
- Várj csak! Segítek felmelegedni - érte utol a feleségét, hogy megdermedt ajkait forró csókkal keltse életre. Cassia szemérmes zavara, amely minden gyengédségre elhatalmasodott rajta, felforralta a vérét, és arra sarkallta, hogy az egész testét lángba borítsa.
Derekasan neki is látott. Először is leltárba vette, hogy mennyivel lett kerekebb kedves hitvese, mióta nem látta. Az egyre érzékenyebb és teltebb kebleinél hosszan elidőzött, közben gyakorlott mozdulatokkal vetkőztetni kezdte és az ágy felé terelte. Ki akart próbálni egy ötletet, ami útközben jutott eszébe.
- Ne aggódj, tetszeni fog - súgta a tiltakozni készülő Cassiának, és addig simogatta, csókolgatta és nyalogatta a megfelelő helyeken, míg már képtelenné vált az ellenállásra, amikor az ágyban az oldalára fektette, és mögé húzódott, hogy a bal karját a felesége nyaka alá fűzhesse. Így minden porcikáját könnyen elérte, és mégis kényelmesen fekhetett. Úgy játszott Cassia testén, mint egy hangszeren, és csodálatos hangokat csalt elő belőle.
Cassiát egyenesen megrémítette a férfi gyengédsége. Mintha az utóbbi időben már nem elégedett volna meg azzal, hogy birtokolja őt, ahogyan eleinte tervezte. Most már az elméje és a lelke olyan részeibe kívánt bebocsátást nyerni, amelyeket Cassia egyedül Remusnak tartott fenn, mert senki mást nem tartott érdemesnek erre a kegyre. És a lány azon kapta magát, hogy gyengébb pillanataiban, átvillan az agyán: mennyivel egyszerűbb és jobb lenne szeretni ezt a férfit. Akkor talán nem érezné magát ennyire egyedül. De aztán eszébe jutott, hogy milyen ember is valójában, és mennyire vissza tudna élni ekkora hatalommal.
És mégis kimerülten és levegő után kapkodva feküdt a szenátor karjaiban, és örült, hogy hazaérkezett. Ha fennmarad ez a lágy és állhatatos ostrom, akkor komoly veszélybe kerülhet az elhatározása.
Ezen az sem segített, hogy a férfi hosszabb időt tervezett a nyaralóhelyen tölteni, mert a legfontosabb ügyei éppen nyugvó pontra jutottak, így a gyermek születéséig engedélyezett magának egy kis pihenőt. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a római társaság nagy része itt is kéznél volt. Olyan kegyben tartotta a császár, és akkora hatalomra és befolyásra tett szert, hogy ez a tengerparti városka pusztán attól népszerű nyaraló hellyé vált, hogy ő itt vett birtokot. Neki is fogott, hogy megszervezzen egy, a körülményekhez képest nagyszabású lakomát a követőinek. Sosem lehet elégszer demonstrálni a hatalmát.
- Mi folyik itt? - sietett be a ház legnagyobb termébe Cassia nyomában Ariadnéval, amikor meghallotta a kiáltozást.
- Ez a mihaszna rabszolga megint elejtette a boroskupákat! - üvöltötte Corvus, és a kezében lévő fapálcával ismét nagyot húzott a földön labdává gömbölyödött fiatal fiún, akinek a terítés volt a feladata.
- Elég lesz! - avatkozott közbe Cassia, és a szenátor és az áldozata közé lépett. A férfi az utolsó pillanatban állította meg a következő ütés lendületét.
- Azt nem te döntöd el! - rivallt rá. - Takarodj!
- Nem! - szegte fel a fejét Cassia.
- Mit képzelsz te magadról, hogy egy ügyetlen szolga pártját fogod? - ragadta meg a felesége bal karját, hogy elrángassa onnan.
- Mondtam, hogy ne ide rakjuk a zenekart, mert nem fognak elférni a szolgák. De te nem hallgattál rám! - próbált meg kiszabadulni a szorításból, sikertelenül.
- Nehogy azt merd mondani, hogy az én hibám! - vörösödött el Corvus feje a méregtől. - A szolgák dolga, hogy vigyázzanak. Túlságosan engedékenyen bánsz velük, az a baj! - lovalta bele magát egyre jobban a vitába.
- Úgy bánok velük, ahogy akarok - vágott vissza Cassia, mert már ő sem látott a méregtől. - Emlékszel, mit mondtál, amikor először beléptem a villádba? - amikor a szenátor nem felelt, akkor folytatta. - Hogy én vagyok a ház úrnője, és azt változtatok meg rajta, amit akarok. Gondolom, ez vonatkozik erre is, amit állítólag nekem vettél... - nézett várakozás teljesen a férjére.
- Igen... - morogta végül, és engedett a szorításán.
- Akkor légy szíves, hagyd rám a szolgákat és az előkészülteket. Eddig sem kellett szégyenkezned - ütött meg békülékenyebb hangot Cassia.
- De ha máshová kerül a zenekar, akkor nem férnek el a vendégek egy helyen - ellenkezett a férfi, mert nem állt készen feladni a küzdelmet, de azért elengedte a feleségét.
- Az a jó! Nem kell, hogy egy helyen legyenek, mert akkor több fajta étel összeállítást és szórakozást találhatunk ki a különböző termekre. És így marad hely, hogy a szolgálók kényelmesen elférjenek - mutatott a vitatott területre, és intett a még mindig rémült fiúnak, hogy hordja el az irháját.
- Cseppet sem érdekelnek a szolgák! - fortyant fel Corvus.
- Észrevettem - feleselt a felesége. - De ha nincs elég helyük, akkor lassabban haladnak, vagy valakinek a nyakába öntenek valamit - mint ő mindjárt, ha a „kedves hitvese" nem hagyja abba az ellenkezést. Egy vízzel teli kancsó kacérkodott vele egy közeli asztalon. Két lépés, és simán nyakon önthetné. De az csak olaj lenne a tűzre.
- Ilyen rövid idő alatt úgysem lehet megcsinálni a változtatásokat - ellenkezett tovább a férfi, de már kisebb hévvel.
- Még bőven van idő. Hagyd csak rám, minden készen lesz időre - ismételte el Cassia, és nem sok hiányzott hozzá, hogy toppantson a lábával, vagy nyakon vágja a szenátort. Esetleg mindkettőt. Ilyenkor nem csodálkozott rajta, hogy sikeres hadvezért volt. Valószínűleg néha a makacssága puszta ereje elégnek bizonyult gyengébb népek leigázásához.
- Ahogy óhajtod, Cassia úrnő, de ha mégsem így lesz, akkor téged tartalak felelősnek. És neked kell végrehajtanod a szolgákon az általam kiszabott büntetéseket.
- Rendben - szűrte a fogai között a szót, és már nem fenyegette a veszély, hogy a szívébe fogadja a férfit, aki még mindig meglehetősen dühösen vonult ki a teremből.
- Úrnőm, hogy mersz vele szembeszállni? - súgta oda neki Ariadné, amikor már egyedül voltak.
- Nincs más választásom, különben elevenen felfalna... - felelte Cassia egy nagy sóhaj kíséretében. És valóban így gondolta. Egy pillanatra sem lankadhat a figyelme a férfi mellett, mert kiszámíthatatlan, mint egy vadállat. Nem szabad elfelejtenie, hogy egy oroszlán akkor is ragadozó, ha éppen dorombol.
A következő napok kemény munkával teltek, mert Cassia kicsit eltúlozta, hogy mennyire egyszerű végrehajtani a változtatásokat. Azt az elégtételt pedig nem akarta megadni a szenátornak, hogy ne készüljenek el időben. Így szinte az utolsó pillanatban rágatta el Ariadné öltözködni, hogy még éppen elkészüljön, mire megérkeznek a vendégek.
- Ariadné! Hol a feleségem? - hallotta Cassia, ahogy a szenátor rárivallt a szolgálólányra az ajtaja előtt, mert már egy ideje nem látta sehol az asszonyát, pedig a lakoma már javában zajlott.
- A szobájában. Megindult a szülés, uram - felelt Ariadné, és kinyitotta az ajtót, kezében egy tál forró vizet tartott. A szenátor követte Ariadnét, amint felocsúdott a meglepetéséből, hiszen még hetek voltak hátra a terhességből.
- Ne haragudjon, uram, de nem jöhet be - tiltakozott Ariadné, amikor Corvus kinyitotta az ajtót.
- És te fogsz az utamba állni? - vonta fel a szemöldökét a férfi, mielőtt belépett volna a felesége szobájába.
Cassia az ágyon feküdt kimerülten és sápadtan, egy másik szolgálólány pedig a szobában tett vett, és meglepetten nézett a szenátorra.
- Cassia úrnő! - telepedett le a felesége mellé, és megfogta az egyik kezét. - Hogy vagy, kedvesem?
- Rettenetesen - suttogta Cassia. - Pokolian fáj!
- Tudom, drágám, de rajtad nem fog kifogni. Itt maradok melletted - csókolta meg Cassia verejtéktől fényes homlokát.
- Ezt nem lehet, a bába mindjárt itt lesz...
- Remek, akkor a bába teszi a dolgát, és én is teszem az enyémet - mosolyodott el a férfi, és közel hajolt az asszony füléhez. - Emlékeztetlek rá, hogy engem jobban gyűlölsz, mint amennyire vágyod a halált...
- Szörnyeteg vagy - lehelte Cassia.
- Lehet, de a te szörnyeteged... - felelte elégedetten a férfi.
- Mi ez? Távozzon, uram! Egy férfinek nincs itt semmi keresnivalója - viharzott be a szobába a bába, egy tekintélyt parancsoló, termetes asszonyság.
- Ha valaki annyi halált látott, mint én, akkor joga van legalább egy születés látványához - közölte vele a szenátor halkan, de határozottan. - Főleg, ha ez én gyerekemről van szó - Erre nem tudott, mit felelni az asszony, csak összevonta a szemöldökét.
- De ne legyen láb alatt... - morogott rá.
És Cassia meglepetésére Corvus valóban ott maradt mellette. Hol az ágy szélén ült, és a kezét fogta, hol a háttérbe húzódott, de nem tágított. És valóban sokat segített a jelenléte. Egyrészt a higgadtságába kapaszkodhatott, amikor a bába közölte vele, hogy túl korán érkezik a baba, és ezért nem lesz egyszerű a szülés, másrészt erőt meríthetett az iránta érzett ellenszenvéből, amire szüksége is volt, hiába tartott viszonylag rövid ideig a vajúdás.
Azt már csak homályosan érzékelte, hogy Corvus hangosan felnevetett, amikor a bába közölte vele, hogy lánya született, és valódi büszkeséggel a kezébe vette az apró, nyöszörgő csomagot.
- Pont olyan gyűrött az arca, mint az enyém - jegyezte meg, amire már Cassia is bágyadtan elmosolyodott, és ő is megölelte a lányát. Alig hitte el, hogy egy ilyen elkeseredett frigyből ilyen csodálatos dolog születhet.
- Pihenj, Cassia úrnő, addig bemutatom a lányomat - mosolygott rá a szenátor, mielőtt elvitte volna a csöppséget. Cassia tudta, hogy ez nagyon fontos pillanat, hiszen ha nyilvánosan a magasba emeli a gyermeket, akkor elismeri sajátjaként. Úgy tűnt tényleg nem bánja, hogy nem fia született.
Az csak később jutott Cassia eszébe, hogy a férfit talán nem is az önzetlenség vezette, amikor mellette maradt, hanem elesettnek és kiszolgáltatottnak akarta látni. Elvégre egy szörnyeteg.