KÉTSÉGBEESÉS
8. Fejezet /Egy ironikus választás/
Cameron automatikusan átvette a munkaruháját egy farmerra és egy régi pólóra. Valamiért nem akart a kórházi ruháiban meghalni.
Talán mert valamilyen szinten a munkája is közrejátszott abban, amit ma este készült tenni.
Továbbra is a whiskyvel a kezében bement a fürdőszobába, hogy eldöntse, hogyan vessen véget az életének.
Végül is, orvos volt. Tudta, hogy a leghatásosabb módszer az lenne, ha egyszerűen hagyná elvérezni magát, de ehhez fel kellett volna vágni az ereit, ez viszont már túlságosan is meghaladta a jó ízlése határait.
Megpróbálhatná felakasztani magát, de ez elég fájdalmas halálnak tűnt és jó esély volt rá, hogy egyáltalán nem is lenne sikeres.
Ekkor hirtelen bevillant neki valami. A gyógyszeres szekrényhez ment, és elkezdte kipakolni belőle a dolgait. A hátsó sarokban egy magányos üvegcse pihent. Még akkor vette, mikor fogműtéte volt.
Egy teli üveg Vicodin.
Nem tudta megállni, hogy ne eresszen el egy halvány mosolyt.
Vicodin… milyen alkalomhoz illő.
Megfogta a whiskyt meg a Vicodint, és kiment a konyhába, hogy még egy utolsó búcsúlevelet írjon. Nem tudta, mennyi ideje lesz még, miután lenyelte a pirulákat, úgyhogy jobb szerette volna előbb megírni a levelet. Ahogy írt, a könnyei újra potyogni kezdtek.
Fog egyáltalán érdekelni valakit is? –kérdezte.
Miután befejezte a levelet, összehajtotta, és betette egy borítékba. Leragasztotta, majd ráírta az elejére:
Dr. James Wilson részére,
Princeton Plainsboro Oktató Kórház
Bement a hálószobába, leült az ágya szélére, és kinyitotta az üvegcsét. Egy egész maroknyi pirulát vett be egyszerre, leöblítette Whiskyvel, majd hanyatt feküdt az ágyon.
Most már nem tart sokáig. Hamarosan elmúlik a fájdalom.
Ahogy tovább gondolkodott hagyta, hogy a szemhéjai lecsukódjanak. Az utolsó, amire gondolt, mielőtt az álom magával ragadta volna, egy kék szemű orvos volt, aki elrabolta a szívét, de az övét nem adta cserébe.