KÉTSÉGBEESÉS

18. Fejezet /Újra együtt/

Cameron nem érzett fájdalmat. Nem hallott semmit. Nem látott semmit. Úgy érezte, mintha egyre feljebb sodródott volna.

Különös volt.

Békességet érzett.

Hirtelen mindent elsöprő ragyogás vette körül.

Olyan volt, mintha egy hosszú, szikrázó fehér falú alagútban állna. Az alagút végtelennek tűnt…

Biztosan meghaltam, és most a felé a fény felé tartok, amiről mindenki beszél. –gondolta Cameron. Egészen eddig nem volt benne biztos, hogy isten létezik-e, vagy sem. De mi más lehetne erre a magyarázat?

Egyszer csak két árnyékot vett észre a távolban. Úgy tűnt, mintha felé tartottak volna, de nem ijedt meg. Sőt, épp ellenkezőleg.

Egy különös, megmagyarázhatatlan örömmámor lett úrrá rajta.

Ahogy az alakok közelebb értek, és egyre tisztábban látszódtak, Cameron szemei könnyel teltek meg, és mosolyra húzódott a szája. Az elhunyt férje, Dan, és az elvesztett kisbabájuk állt előtte (aki most egy 7 év körüli kisfiú volt).

- Danny, tényleg te vagy az? –kérdezte.

- Igen Allison, én vagyok. Legalábbis abban a formában, ahogy te emlékszel rám. –magyarázta.

- Istenem, nem tudom elhinni, hogy itt vagy. Annyira hiányoztál. –sírt Cameron.

Megpróbálta megérinteni Dant, de a keze úgy siklott át a testén, mintha az ott sem lett volna.

- Te is hiányoztál, baby. –válaszolta Dan.

Cameron lenézett a gyerekre, aki Danny kezét fogta. Csodaszép volt. Teljesen úgy nézett ki, mint az apja, kivéve a szemeit. A szemeit határozottan Cameron-tól örökölte.

A fiú rámosolygott, majd Cameron csodálkozva nézett Dannyre.

Bár tudta a választ, mégis úgy érezte, muszáj megkérdeznie.

- Ő itt,… ő a mi kisbabánk? Ryan Joseph?

Danny mosolyogva bólintott.

- Igen, ő itt Ryan, úgy, ahogy kinézett volna, ha megszületik.

- Gyönyörű. –sírta el magát újra Cameron. – Ez a mennyország? Meghaltam?

- Majdnem, Allison. –mosolygott megértően Danny. – Ez itt a mennyország kapuja. És igen, meghaltál. Mindazonáltal, azért küldtek minket, hogy elmondjuk, ez még nem a te időd. Még sok-sok élet megmentése vár rád.

- Nem értem… hisz azt mondtad, meghaltam.

- Valóban leállt a szived, de a barátaid és a kollégáid még mindig próbálnak megmenteni. –magyarázta Danny.

Cameron egy pillanatig elgondolkozott.

- De nem hiszem, hogy vissza akarok menni. Már túl sok volt a fájdalomból. Teljesen magamra maradtam.

Danny megnyugtatóan mosolygott rá.

- Sosem voltál egyedül, Allison. Wilson, Foreman és Chase még most is az életedért küzdenek. Ők mindannyian törődnek veled. Nem tudták, hogy mekkora fájdalmat érzel.

Ahogy Cameron elgondolkozott ezen, Danny még hozzátette:

- És van odalent még valaki, aki szeret téged. Sok démonnal kell most megküzdenie… hihetetlenül nagy bűntudatot érez, amiért megbántott téged Allison.

- Nem hiszek neked! - jelentette ki határozottan Cameron.

- Nem? Akkor nézd meg magad.

Danny a padlóra mutatott, ahol Cameron belátást nyerhetett House lakásába.

House a zongoránál ült, egy romantikus dalt játszva.

Cameron felismerte a dalt, House a Forgive Me My Love –ot játszotta.

Ujjai előre-hátra mozogtak a billentyűkön, majd egy hirtelen mozdulattal véget vetett a számnak. Lehajtotta a fejét, és Cameron látta, amint rázkódni kezdtek a vállai.

Csodálkozva nézett Danny-re.

- House sír? –kérdezte.

- Igen. Ráébredt arra, amit irántad érez, és nem tudja, hogy megbocsátasz-e neki valaha is azért, amit tett.

- Ha annyira érdekli, mért nincs a kórházban és próbálja megmenteni az életemet? –vágott vissza Cam.

- Baby, hiszen azt sem tudja, mi történt. Fogalma sincs róla, hogy éppen ebben a pillanatban készülnek kijelenteni a halálod idejét.

Cameron megdöbbenten nézett vissza House-ra.

Még mindig a zongorája fölött sírt.

Könnyek csordultak le az arcán, ahogy szenvedni látta House-t, annak ellenére, hogy mennyi fájdalmat okozott neki.

- Menj vissza Allison. Szüksége van rád, és neked is szükséged van rá. Ennek így kellett lennie. Mindketten szeretitek egymást. –szólt halkan Danny.

- Látlak még valaha téged, vagy Ryant? –kérdezte Cameron.

- Biztos vagyok benne… de az még hosszú idő múlva lesz. Most jobb lesz, ha sietsz. Gyorsan fogynak a lehetőségeid…

- Mindig szeretni foglak, Danny. És téged is, Ryan.

- Mi is szeretünk, Allison. Örökké. De bármilyen nehéz is beismernem, azt hiszem nem én voltam életed szerelme. Az igazi lelki társad otthon vár rád.

Mielőtt minden újra elsötétült volna, Cameron még hallotta Danny hangját:

Vigyázz magadra, szerelmem.