KÉTSÉGBEESÉS
25. Fejezet /Viszonzatlan szerelem/
Ahogy House bólintott, belépett az irodájába. Odament az asztalához, leült, és kinyitotta a levelet. Megkereste ahol Jimmy abbahagyta, és onnan folytatta.
Kedves Greg…
Hol is kezdjem? Először is, mindig Greg-nek akartalak hívni House helyett. És mindig is hallani akartam, ahogy az Allison szó elhagyja a szádat… de sosem hallhattam. Mindig Cameron voltam.
Az egyetlen jó dolog a búcsúlevélírásban, hogy mióta először találkoztunk, végre, egyszer s mindenkorra az enyém lehet az utolsó szó. Anélkül elmondhatom, amit akarok, hogy a szavamba vágnál a beszólásaiddal.
Látod, most én irányítok, House.
Nem tudsz túljárni az eszemen, nem kiabálhatsz vissza, vagy felsőbbrendűsködhetsz. Meg KELL hogy HALLGASS. Persze valószínűleg azonnal kidobod a levelet, és nem olvasol el egy szót sem… de valami mégis azt súgja, hogy végigolvasod.
Először is, egy szakmai rész; sajnálom, hogy csalódást okoztam.
Tudom, hogy mióta felvettél sosem feleltem meg az elvárásaidnak.
Mindig azt mondtad, hogy túl gondoskodó, túl érzékeny, túl érzelmes vagyok. Azt mondtad gyenge, és gerinctelen vagyok, ahhoz hogy nehéz döntéseket hozzak, amivel egy jó orvos minden nap szembekerül.
Arra a napra is emlékszem, amikor azt mondtad, hogy a vezetői képességem egy 1-től 10-ig tartó mércén 0.
Tényleg megpróbáltam olyan orvos lenni, akire büszke lennél de úgy tűnt bármit tettem nem számított, egyszerűen nem voltam elég jó. Nagyon sajnálom, mert mindent megadtam volna azért, hogy büszke legyél rám.
De csak egyszer voltál, egyetlen egyszer. Véget kellett vetnem egy ember életének, hogy felnézz rám.
Ne érts félre, nem ezért tettem.
Csak ironikusnak találtam hogy az összes eset közül, az élők közül, akiket megmentettünk csak egy büszkeséget találtál a munkában, mikor megöltem egy embert.
De ne az esetekről beszéljünk. Hanem rólunk.
House, tudom, hogy nem fogod elhinni, de rögtön az első alkalommal mikor besétáltam azon az ajtón és megláttam, ahogy rám nézel a kék szemeiddel, beléd szerettem.
De nem csak tiszteltelek a hírnevedért, és azért aki vagy, a világ legjobb diagnosztája, de nem tudtam levenni rólad a szemem vagy rajtad kívül másra gondolni.
Egy ideig azt gondoltam, hogy talán te is vonzódsz hozzám. Mindig úgy tűnt, hogy a laborban túlságosan közel állsz mögöttem… vagy átléped a személyes határt mikor az irodádban beszélgetünk és szinte az arcomba mászol. De legfőképpen mindig úgy látszott, hogy volt köztünk egy kölcsönös vonzódás vagy feszültség a szobában mikor a szemeink találkoztak.
Végül összeszedtem az erőmet és megkérdeztem, hogy szeretsz-e. És te megálltál, érzéketlen arccal rám néztél, és egyszerűen azt mondtad, ' Nem '. Úgy éreztem ott helyben meghalok. Hosszú időbe telt mire összegyűjtöttem a bártorságomat hogy megkérdezzelek aztán olyan közönyösen elutasítottál.
Mindig ellöktél magadtól, House. Mindig.
Egy ideig azt hittem tényleg nem szeretsz de aztán újra elkezdődött a flörtölés. Természetesen bármilyen felismerés a részemről csak arra volt jó, hogy megfutamodj, és mindent letagadj.
Aztán szándékosan pont az ellentettjéül viselkedtél velem… egy igazi taplóként. Bebiztosítottad hogy minden a régi medrében maradjon.
Aztán valami történt és kockáztattál.
Elhívtál egy randi- nemrandira. Volt egy felesleges jegyed megnézni a Sírásót és más Big Foot-okat ezért megkérdezted, hogy el akarok-e menni. Azt mondtam persze.
Úgy éreztem, mintha meg lettem volna hívva Hamupipőke báljába a mesebeli királyfival. Ennyire boldog voltam. Akár hiszed akár nem, szerintem te is jól érezted magad.
Aztán újra bezárkóztál mikor a terror kiképző, nevezzük Vogler megérkezett. Megpróbáltam a barátod lenni és ott lenni, ha kellenék vagy beszélni szeretnél de te teljes erővel eltoltál.
Ha olyasvalakivel vagy egy légtérben több mint 16 órát, akibe szerelmes vagy és ráadásul úgy tűnik, hogy az a valaki nem akar tőled semmit, akkor elkezdesz egyre szánalmasabb lenni.
Már nem tudtam folytatni, Greg. Ezen a ponton olyan szerelmes voltam beléd.
És az egyetlen érzelem, amit kaptam tőled az a barátságtalanság volt a differenciál diagnózisok során.
Annyira fájt.
Mikor Vogler azt mondta, hogy én vagyok az egyetlen, akit ki fogsz rúgni akkor úgy gondoltam mindenkinek könnyebb lesz, ha felmondok. Fel fogsz mondani nekem, úgyhogy ha én teszem meg előbb az kevesebb papírmunka lesz és nekem is jobb döntés.
Plusz, tovább léphetek és egy kis szerencsével kiszerethetek belőled.
Egy idő múlva talán nem kínozna nap, mint nap amellett állni, akit a világon legjobban szeretek:
TÉGED.
Emlékszem mikor elmentem a lakásodba odaadni a papírjaimat. Nem is néztél rám. Nem akartál kezet fogni velem, mielőtt elmegyek. Sosem értettem miért nem tetted. Azt hittem olyan boldog leszel, hogy akár madarat lehet majd veled fogatni. Szívességet tettem. Ehelyett csak álltál ott semmi érzelmet nem mutatva.
Mikor Vogler-t végül kirúgták, eljöttél hozzám, hogy visszavegyél de, csak annyit tudtál mondani, hogy azért mert jó orvos vagyok. Azt mondtam ez nem elég és becsuktam az ajtót.
Egy hét múlva visszajöttél hogy jobb parkolót, több pénzt adsz. Azt mondtam, már elfogadtam egy állást máshol.
Ott álltál olyan jóképűen és magabiztosan aztán egyszerűen azt mondtad, hogy lépjek ki és jöjjek vissza, dolgozzak veled.
Mikor nem fogadtam el a bátorításodat zavarba jöttél és végül megkérdezted mit kérek.
Azt mondtam egy randit. És nem, mint két munkatárs, egy igazi randit.
Először azt gondoltam megint elfutsz. De végül átgondoltad és elfogadtad. Most már kezet is fogtál velem.
Megfogtam, majd megráztam a kezed. Emlékszem milyen jó érzés volt. Nem akartam elengedni. Azok a szép, hosszú ujjak, ahogy átölelik a tenyerem. Éreztem, mikor egymáshoz értünk, ahogy a feszültség végighalad a kézfejemen majd a karomon, és azon tűnődtem te is érezted-e.
Mikor eljött az első hivatalos randink ideje, egy felhő se tudta beárnyékolni a boldogságomat. Végre beteljesült az álmom.
Annyiszor sírtam éjszakákon át egyedül. Úgy hogy azt kívántam bárcsak mellettem lennél. És most végre egy igazi pár leszünk. De mint ahogy mindketten tudtuk, rövid életűvé tetted az álmom.
Vettél nekem egy mellcsokrot, ami annyira tetszett és egy asztalnál ültünk rövid nyugtalanító beszélgetést folytatva.
Végül azt mondtam, nem akarom az időt arra pazarolni, hogy kedvenc borokról, időjárásról vagy munkáról csevegjünk.
Tudni akartam, hogy érzel irántam.
Amit ezután mondtál az olyan mélyen megsebzett, hogy egyszeri hallás után örökre megjegyeztem.
Kikerülted a kérdést, és rólam kezdtél el beszédet tartani. Azt mondtad:
- Az a tévképzete hogy helyrehozhatja azt, ami nem tökéletes. Ezért ment hozzá egy haldokló rákoshoz. Ön nem szeret, csak akar. És most hogy a férje meghalt, újabb személyen akar jótékonykodni. Ezért is jött el velem ma este. Kétszer annyi idős vagyok, nem jóképű, nem elbűvölő, még csak kedves sem. Az vagyok, amire szüksége van. Sérült ember.
Az összes dolog közül, amit mondtál nekem, ez fájt a legjobban, Greg.
Megvádoltál, hogy csak azért mentem hozzá a férjemhez, mert haldoklott… és hogy úgy nézek rád, mint egy újabb személyre, akin jótékonykodni akarok…
Különösen az fájt mikor azt mondtad nem szeretek, csak akarok.
Hát akkor b*zd meg House! Nem hiszem, hogy TE tudod mi az a szerelem!
Jobban szerettelek, mint ahogy valaha el tudnád képzelni! Nem szégyellem bevallani… igen, szükségem volt rád. De SZERETLEK is. És átkozottul belefáradtam hogy folyton azt mondtad, hogy mennyire sérült és összetört vagy és csak meg akarlak gyógyítani. Annyiszor mondtam már, hogy úgy szeretlek, ahogy vagy, rossz lábbal és mindennel együtt.
Tudod, ez ironikus. Wilson odajött hozzám a randink előtt és elmagyarázta, hogy ennek az lesz a vége, hogy valaki összetöri a másik szívét. Először azt gondoltam rám gondol. De azt mondta rólad beszélt. Hogy már elég fájdalmat okozott Stacy, és hogy legyek óvatos, ne sebezzelek meg én is, mert ha ez nem jön össze, nem fogsz újra próbálkozni.
Csak viccesnek találtam hogy azért aggódott hogy a te szíved törik össze, mikor az enyém esett áldozatul ezen az estén.
Úgy gondolom legbelül tudnod kellett, hogy túl sokáig mentél el az eltolásos dologgal… mert egy ideig nem voltam magam a munkában sem. Hogy lehettem volna? Sokszor elrejtőztem a laborban és amennyire csak lehetett elkerültelek.
Mikor újra elkezdődtek a megszokott flörtölések, valaki feltűnt a legrosszabb rémálmaimból.
Stacy.
Megint megsemmisültem. Egyszerű, öreg Cameron lettem. Sosem próbáltad titkolni, hogy újra őt üldözted. Úgy látszik az a tény sem zavart, hogy most már házas volt.
Sosem értettem hogy azok után, amit veled tett, hogy tudtad még mindig szeretni.
Ő és Cuddy szándékosan hazudtak a mesterséges kómával kapcsolatban és csináltattak műtétet a lábadon, egy életre megnyomorítva azt.
De ami a legjobban feldühített az az volt, hogy ezek után elhagyott. Elhagyott mikor a legnagyobb szükséged volt rá.
5 évre összetört, majd hozzáment egy új fickóhoz és volt bátorsága újra felbukkanni, hogy meggyógyítsd. Aztán mikor rájöttetek, hogy még mindig szeretitek, vagy akarjátok egymást, te mentél, és örömmel lefeküdtél vele.
És hogy hagytál engem? Elmondom. Az egész kórház rajtam röhögött. „Szegény szánalmas, Cameron. Szerelmes a főnökébe de az Stacy-t szereti."
Ezután döntöttem.
Egy nap felkerestelek. Tudtam hogy ott vagy ahol ő szóval Mark szobájához mentem. Egy oszlop mögött álltál, az üvegen keresztül nézted.
Mögéd álltam és azt mondtam „Azt hittem senkit nem képes szeretni. De tévedtem. Csak engem nem tudott!„ Azt mondtam, jól vagyok, és hogy örülök ennek.
Megfordultam és elmentem.
Annyira reményvesztett voltam. Ezen a ponton úgy gondoltam, hogy minden esélyem elúszott veled kapcsolatban. De aztán történt valami.
Elküldted Stacy-t.
Sosem beszéltél erről vagy adtál magyarázatot rá. Egyszerűen visszajöttél és csak a munkára koncentráltál.
Végül mégis kaptam egy esélyt?
Nem soká elkezdtük folytatni a szokásos macska egér játékunkat. Te voltál a macska és én voltam az egér. A baj csak az volt hogy igazából sosem akartál elkapni. Szerintem jobban érdekelt az üldözés. Néha megesküdtem volna, hogy csak azért csinálod ezt az egészet, hogy lásd a reakciómat.
Ha már itt tartunk, beszéljünk a reakciókról. Teljesen megleptél mikor leköhögött AIDS-es vérrel a betegünk. Tettetted, hogy egy kicsit sem törődsz vele.
Azt mondtad, ne siránkozzak a srácok előtt, mert nem nagy szám. Volt egy undorító megjegyzésed hogy én csináljam a teszteket a betegen, mert így senki élete sincs veszélyben a csapatból, mivel én már elkaptam.
Ez volt az egyik legszörnyűbb időszak az életemben és egy kis támogatást sem kaptam tőled.
Rémült voltam. És te vagy teljesen figyelmen kívül hagytad, vagy viccelődtél vele. Ezután volt az a ravasz kis mutatványod a mintavevő pálcikával.
Folyton toltam magam előtt a teszt megcsinálását, úgyhogy egy reggel mellém álltál, belenéztél a szemembe, és sokatmondóan azt mondtad „Cameron, szeretlek!" ekkor kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de nem találtam szavakat.
Olyan boldog voltam. Megdöbbent de boldog.
Viszont amíg nyitva volt gyorsan beraktad a számba a pálcikát, hogy mintát vegyél az AIDS tesztre. Ennyit a boldog részről.
Úgy éreztem, az egész életem kicsúszik a kezeim közül.
Ekkor a beteg rábeszélt, hogy próbáljak ki valamilyen drogot. Azt mondta sokkal boldogabb leszek tőle.
Ennél rosszabbul már nem is alakulhattak volna a dolgok.
Úgyhogy kipróbáltam.
Beszéljünk világosan. Ennek csak az lett az eredménye, hogy szexelni akartam tőle.
Nem, szexelnem kellett.
Fel akartalak hívni. Annyira fel akartalak hívni. De tudtam, hogy kiábrándulnál belőlem a drogok miatt. Még ha nem is így lett volna, akkor meg elutasítottál volna, mint mindig.
Szóval olyasvalakit hívtam fel, akiről tudtam, hogy nem fog visszautasítani, Chase-t.
Az én részemről ez egy kétségbeesett, érzelmektől mentes szex volt. Mondanom sem kell hogy ettől fogva a Chase-szel való kapcsolatom több mint kínos volt.
Ez az egész csak még egy dolog volt, ami miatt csalódnod kellett bennem.
Greg, nem tudom, mit mondjak, hogy megértsd milyen volt. Teljes szívemből szerettelek attól a naptól kezdve, mióta találkoztunk.
Miért nem tudtál legalább egy kicsit szeretni? Nem értem. Talán testileg vagyok visszataszító? Vagy a személyiségem olyan érdektelen hogy nem bírsz a környezetemben megmaradni? De azt hiszem inkább múlt időben kellene beszélnem.
Annyiszor dühítettél fel, és mégis az egyetlen dolog, amit akartam, hogy belelökjelek a székedbe, és úgy megcsókoljalak, hogy befogd.
És istenem, folyton arról fantáziáltam, hogy mit tennél velem.
Hogy azt mondhassam csodálatos szerető vagy. Azok a hosszú zongorista ujjak mindenütt a testemen…
Azok az ajkak… megízlelni őket…
Nem értem, Greg. Prostikkal fekszel le, de velem nem vagy képes? Mit tettem hogy ezt érdemeltem? Mit hittél, hogy fogom érezni magam?
Soha nem mondtam senkinek, de mikor hason majd nyakon lőttek az érzéseim olyan erősek voltak irántad… a vonzódásom… mi van ha…, ettől úgy éreztem, mintha a golyók az én testembe is behatoltak volna.
Tudom, hogy nevetségesen hangzik, de igaz. Mikor levittünk a sürgősségire majd betoltak a műtőbe el kellett lopakodnom fizikoterápiára, mert a két lövés a testemen, ahol téged is értek annyira görcsöltek, hogy nem bírtam ki.
Látni, ahogy szemem előtt lelőnek minden bizonnyal a legrettenetesebb pillanata az életemnek. Ha elveszítelek… egyszerű nem tudtam volna, hogyan tovább.
Greg, el kell mennem, mielőtt elveszítem a bátorságomat, hogy megtegyem.
Csak el akartam mondani néhány dolgot mielőtt lezárom ezt a levelet.
Emlékszel, hogy mindig azt kérdezted, hogy miért szeretek egy olyan fickót, mint te?
Greg, te egy csodálatos ember vagy. Felejtsük el azt a tényt hogy nem szerettél. Most emberként beszélek rólad. EGY CSODÁLATOS EMBER VAGY. És egy nagyszerű orvos. Törődsz a betegeiddel, akárhogy is színeled hogy az ellenkezőjét.
Hihetetlenül szexi vagy – a korod nem számít semmit. Ami engem illet, szerintem sokkal férfiasabb, vagy mint egy fiatal pasi. Nagyszerű tested van (legalábbis abból, amit láttam belőle). Olyan ajkaid vannak, amikben mindig is el akartam veszni.
A te kék szemeid a legszebbek, amiket VALAHA is láttam. Olyanok mintha szinte úszhatnál bennük.
Egy nyomoréknak látod magad. Ennél messzebb nem is állhatnál az igazságtól.
Igen, hiányzik az izom a jobb combodból. Kibírhatatlan fájdalmaid vannak, és bottal jársz.
Hadd mondjak el valamit, sokkal nagyobb biztonságban érezném magam melletted, és sokkal büszkébben sétálnék veled nyilvános helyen, mint a világ legnagyobb testépítőjével.
Istenem Greg, azt kívánom, bárcsak itt lettél volna, hogy megállíts.
Félek.
De meg kell tennem. Nem tudlak tovább szeretni, nézni és tudni, hogy az érzéseimet nem viszonzod.
Ma mikor rátok nyitottam Cuddy irodájában, azonnal tudtam, hogy elértem azt a pontot mikor már nem tudom tovább folytatni.
Annyira szeretlek. Miért nem jöttek össze a dolgok legalább csak egyszer az én javamra? Csak azt akartam, hogy szeress! Sosem akartalak meggyógyítani. Úgy szeretlek, ahogy vagy. Miért nem hitted el?
Annyi mindent mondhattam volna még de már túl késő.
Remélem, megtalálod a megfelelő nőt, aki előtt leveted a páncélodat, amit felépítettél és megengeded magadnak, hogy szerelmes legyél.
Megérdemled.
Megérdemled, hogy boldog legyél.
Tegyél meg egy szívességet. Ha legközelebb az új immunológusod úgy érzi, hogy ez Lupus lesz, akkor ígérd meg hogy gondolsz rám.
Szeretlek, Greg. Mindig is szeretni foglak.
Allison
Wilson konferencia teremben volt, Forman-nel és Chase-szel akik épp Cameron leleteit nézték át mikor hirtelen a legszívtépőbb 'Neeeeeem!' üvöltés hallatszott House irodájából.
Mielőtt bármelyikük ki tudod volna kászálódni a székéből, üvegcsörömpölést és könyvhullást hallottak. Miközben House azt kiáltotta:
- Neeeeem!
Wilson volt az első, aki benyitott az ajtón, a többiek követették. Amit láttak örökre beléjük vésődött.
House nem tudott magán uralkodni. Sírt, újra és újra azt üvöltötte „Nem!" miközben a botjával romokba döntötte az irodáját.