Ebéd után Atshushit beírattam az Akadémiára, így vele többet nem kellett foglalkoznom. Délután Hitsugaya kapitány irodájában ültünk. Valaki kopogtatott az ajtón.
- Szabad – szólt ki Hitsugaya kapitány.
- Jó napot, elnézést a zavarásért – hajolt meg, egy első osztagból származó tiszt.
- Igen? – néztem rá.
- Yamamoto főkapitány beszélni szeretne önnel – mondta, majd kislisszolt a szobából. Hát, ez gyors volt.
- Én mentem – sóhajtottam egy jó nagyot. Majd felpattantam, nyomtam egy csókot Ichigo szájára, majd miután elköszöntem a többiektől, és elindultam az első osztag felé. Vajon mit akar? Gondolkoztam magamban. Bekopogtam az öreg kapitányhoz.
- Gyere, Reiko – szólt ki egy fáradt hang, mire beléptem az ajtón. Bent meghajoltam a főkapitány, és a hadnagya előtt, miközben eszembe jutott Kisuke. Nem harcoltam még vele, de szerintem még a főkapitányt is le tudnád győzni. Jól forgatod a kardot, és jó a logikád. Tökéletes harcos vagy.
- Hívatott? – kérdeztem.
- Igen. Hallottam, hogy visszajöttél, s gondoltam válaszolnál pár kérdésemre.
- Attól függ mi a kérdés – mondtam.
- Miért tűntél el? – kérdezte.
- Á-á, magánügy – vigyorogtam.
- Vagyis nem válaszolsz?
- Nem – ráztam meg a fejem. – Következő?
- Miért nem vállaltad fel a kardod? – kérdezte, mire Jigoku válaszolt, a hátamról.
- Nem tartozik magára, Tata – morogta, mire hátra néztem rá.
- Jigoku! – figyelmeztettem. – Nyugi! Ezt hagyd rám! – mondtam.
- Ha te mondod – sóhajtott megadóan.
- Miért nem vállaltad fel? – kérdezett rá újra a kapitány.
- Féltem, hogy elveszítem, elsőben kaptam meg, másodikban a következő szintre léptem – mondtam.
- Miért jöttél vissza? – kérdezte megint. Szerintem azt hitte, hogy erre sem fogok egyenesen válaszolni.
- Nem vette észre, hogy nagyából az egész Várost támadják? – kérdeztem, mire lassan bólintott. – Akkor meg nem egyértelmű? Ők Vadászok és engem akarnak. Én Harcos vagyok, és őket irtom, hát most van okom rá. Engem keresnek, és engem találnak, meg persze a halált. De ha lehet ezt ne mondja el nekik – vigyorogtam. – Még valami?
- Kész rejtély vagy, de most elmehetsz. Rád bízom, hogy leállítsd a Vadászokat, te vagy ennek a küldetésnek a parancsnoka.
- Igenis – azzal kimentem a teremből. Magamban vigyorogtam. Persze, majd mindent el is fogok neki mondani! Örüljön, hogy idejöttem egyáltalán. De azért minden kárban van valami haszon. Kinevezett az ügy felelősévé. Gondolkodtam miközben meneteltem az utcák között. Pár perc múlva beléptem az irodába. Vigyorogva néztem körbe. Kuchiki kapitány elment, de Renji maradt.
- Na mi történt? - kérdezte Ichi.
- Csak érdeklődött, de szerintem nem lett sokkal okosabb a válaszoktól. Meg kinevezett az ügy irányítójává.
- Hé, ez szuper. Akkor tudsz intézkedni – mosolygott Rukia.
- Igen – mondtam habozva.
- Tudod már kiket viszel magaddal? – kérdezte Renji. – Ha nem tudok pár embert ajánlani.
- Srácok, tudjátok – makogtam. – Szeretném ezt az egészet egyedül elintézni. Más így is túl sokan sebesültek meg miattam.
- Ki akarsz minket hagyni? – kérdezte Ichigo. Elvigyorodtam.
- Titeket soha – ráztam meg a fejem. – Akik most ebben a szobában vannak, és akarnak harcolni, azok velem lehetnek. De rajtunk kívül mást nem nagyon szeretnék bajba keverni magam miatt.
- És van valami ötleted, hogy nyolcan mit fogunk csinálni jó sok Vadász ellen? – kérdezte Hitsugaya kapitány.
- Persze, hogy van – néztem rá.
- És mi is?
- Először is gyakorolni fogunk, másodszor pedig eltűnünk Seireiteiből, majd megkeressük a Vadászok szálláshelyét, és harcolunk. Egyszerű, de nagyszerű – mosolyogtam rájuk. Ők bólintottak, majd elmentünk a 10. osztag gyakorló termébe. Mindenki beállt valakivel szemben. Orihime és Ishida nem fog harcolni. Csatlakozott a csapatunkhoz Kuchiki kapitány is. Már tízen vagyunk. Hitsugaya kapitánnyal állok szembe. Mindketten előhúzzuk a kardjainkat, de még nem váltunk shikaira. Én támadok elsőnek. Fentről próbálok a vállára menni, de ő felemeli a kardját, és így a két kard egymásnak feszül. Percekig tartjuk a kardokat, de egyikünk sem jut előrébb a másik felé. Hátralököm magam, most a kapitány támad nekem. A bal oldalamra megy, de elugrok előle. Újra nekem ugrik, és én megint elugrottam. Sokáig fogócskáztunk, lihegve álltunk egymással szemben.
- Zúdítsd a fagyos eget, Jégförgeteg! – suttogja a kapitány. A kardja átváltozik, én is előhívom a második szintet.
- Karmazsinvörös lángok közt, halld most hangom, s gyilkolj Pokol Vak Démona! – fekete két kezes kard lesz. A kapitánynak ugrok, de ő egy jégtömbbel meghátrálásra késztet. – Fekete Villám! – kiáltom, mire az égből, egy szénfekete villám csapódik a földbe, a kapitány közvetlen közelében, de neki még csak a szeme sem rebbent. Két óra eredménytelen harc után megint egymással szemben álltunk. A többiek már rég végeztek, mi még egymást sem tudtuk megsebesíteni, csak kifárasztottuk, pedig teljes erővel harcoltunk. Döntöttem, vállalom a következményeket, és merek kockáztatni.
- Tépd le a láncaid, engedd hatalmad kezembe, s segíts Pokol Vak Démona. Láncra vert Vad Démon – az elfojtott lélekenergiám kitört, és az energiám fekete színt öltött körülöttem. A kardom pengéje kisebb lett, de maradt fekete, egy vastag sávban a pengén vörös jelek voltak. A keresztvasa ráfonódott a kezemre. A hátamra hatalmas fekete szárnyak nőttek, és a karomat fekete tetoválások díszítették. – A Fekete Hold fénye – kiáltottam. Ez a kardom egyik saját, úgymond különleges képessége. A terem tetején megjelent egy hatalmas fekete hold, majd körülötte a hófehér csillagok. A fényeik meg egyre csak nőttek és nőttek. Végül az egész terem a hold által kibocsátott fényben tündöklött. Végül, minden elsötétedett. Én felemeltem a kardomat, majd suhintottam egyet vele, mire egy hófehér sűrített lélekenergia gömb szelte át a levegőt. A kapitány időben félreugrott, és ő is felvette kardja Bankai alakját. Egy órát harcoltunk így, de még mindig csak karcolásokat tudtunk egymásnak okozni. A végén már csak a kardomra támaszkodva tudtam állni, de Hitsugaya kapitány sem volt jobb helyzetben. Mindkettőnk támadásai egyre gyengébbek lettek. Egy utolsó támadásra készültünk. Minden energiámat a kardomba vezettem.
- Az Élet fénye – a két támadás egyszerre kiáltottuk. Mögöttem megjelent egy hófehér csillag. A végeiben pedig fény koncentrálódott. Kilőtte az öt fénysugarat, mely nekifeszült a kapitány támadásának. Az egész terem fényben úszott. A két támadás sokáig nem tudott mozdulni se előre se hátra. Végül egy szikrázó fényesővel eltűntek. Hatástalanították egymást. A kapitánnyal ott álltunk egymással szemben, térdelve a kardjainkra támaszkodva, persze azok persze már eredeti katana állapotukban voltak. Mindketten lihegtünk. A lélekenergiám teljesen lecsökkent, és a kapitány sem volt a legjobb állapotában.
- Ki győzött? – nyögtem ki nagy nehezen.
- Nem tudom, szerintem döntetlen – mondta Ichigo, majd mellém jött.
- Istenem, te nagyon erős vagy – lihegte Hitsugaya kapitány. – Még soha senkivel nem volt ilyen erős harcom. Még Byakuya is két perc alatt legyőzött. De mi három órán keresztül megállás nélkül harcoltunk. Ügyes vagy.
- Köszönöm, de ön sem panaszkodhat – mondtam mosolyogva.
- Kérlek, most már tegezz minket – mondta Byakuya.
- Rendben és köszönöm – lassan megpróbáltam lábra állni, remegő térdekkel sikerült lábra tornásznom magam, és elindultam kifelé a teremből. Hitsu… akarom mondani Toushiro sem volt sokkal jobb állapotban.
- Iko, baj van – szólalt meg Jigoku a hátamról.