Különös jegyesség
I.
A palota folyosója dühös léptektől hangos. Egy fiatal nő „vágtatott" végig a szobák előtt. Vörös szemei izzanak a dühtől, hosszú fekete haját hiába kontyolta fel, a nagy rohamban néhány tincs utat tört arca elé. Arcán két egyenetlen vonalú, halvány méregcsík látható. Apró, nőies mégis erős termetével hihetetlen sebességgel rohan. Mögötte aggódó arccal egy hozzá hasonlító nő szalad. Már ránézésre meg lehet mondani, hogy korban – még ha csak kevéssel is – de idősebb. Magas vékony testalkata, engedelmes tartása, komoly arca árulkodik róla.
- Nem hiszem el. Ezt nem gondolhatják komolyan. – morog a fiatalabbik.
- Ema-chan… kérlek, ne őrjöngj! Nem is neked kell végig csinálnod! – próbálja csillapítani.
- De én ezt akkor sem fogadom el! Misa! Hogy tudsz ebbe ilyen könnyen belenyugodni?
- Drága húgom, nincs más választásom.
- Már hogyne lenne! Meg is szökhetnél. Mehetnénk együtt!
- Lányok! Elég legyen! A vendégünk megérkezett. Menjünk, fogadjuk!
- Ts… engem biztos nem fogtok semmi ilyesmibe belekényszeríteni. – zsörtölődik tovább.
- Egyszer majd te is találkozol valakivel aki lakatot tesz a nagy szádra - szekálja húgát
Sesshoumaru egy hatalmas kapu előtt áll és csak bámulja azt. Nem tetszik neki a helyzet, amibe kényszerült, de apja kívánságát tiszteletben kell tartania. Természetesen az is nagyot nyomott a latban, hogy ezzel az egyezséggel nagyobb területek ura lehet. Csak a nagyobb hatalom érdekli. Egy kényszerházasság. Egy alku, amit még apja kötött az északi tartományok urával, Sakamotoval, mikor még gyerek volt. Évekig szent meggyőződése volt, hogy apja csak rossz döntéseket tudott hozni. Szerelem egy halandóval, majd meghalni miatta, és természetesen a kardok elosztása közte és hanyou testvére között. Az idő elteltével egyik sem tűnik már akkora hibának. Mindenben megtalálta az indokot, amitől a tettek elfogadhatóbbá válnak. Talán ez sem lesz az. Ellenszenvét elrejtve, büszkén indul a birtok felé, ahogy a kapu kinyílt.
Néhány perc múlva el is éri a palotát, ahol azonnal a nagyterembe vezetik. Itt fogadja őt a helyi nagyúr és két leánya.
- Légy üdvözölve Sesshoumaru-sama! Remélem biztonságos utad volt! – kedvesen üdvözli Sakamoto.
Sesshoumaru egy apró biccentéssel válaszol. Véletlenül sem akar bájcsevejbe keveredni. A nagyúr nagyobbik lányát vezeti elő, hogy bemutassa. Első ránézésre tökéletesen illik Sesshoumaru mellé. Rideg, vörös szemeivel néz jövendőbelijére, hogy üdvözölje.
- Nagyon örülök a találkozásnak Sesshoumaru-sama. A nevem Misa. – válasznak ő is csak egy biccentést kap.
Látszik, hogy Misának sincs ínyére a dolog, de nincs mit tenni, ez a kötelessége, kénytelen beletörődni. Sesshoumaru megpillant még valakit. Jelenlétét érezte eddig is, de csak most láthatta meg. Sakamoto észreveszi, hogy Sesshoumaru a fiatalabbik lányát figyeli.
- Ah! Sesshoumaru-sama! Ő itt a kisebbik lányom. Ema.
Ugyanolyan fekete haja és vörös szemei vannak, mint nővérének. De mégis teljesen más volt. Szemében valamilyen különös tűz ég. Ha az arckifejezését is jól megnézi, az ember láthatja, hogy egyértelműen dühös. Méghozzá nővére jövendőbelijére. Imádja, már-már bálványozza testvérét és nagyon elkeseríti, hogy boldogtalan lehet ebben a házasságban. Mert meggyőződése, hogy boldogtalan lesz.
- Üdvözöllek Sesshoumaru-sama! – hallatszottak a kedves szavak, de a megvetés továbbra is árad szemeiből. Indulatán az sem segít, hogy - látva dühét - Sesshoumaru a várható bólintás kíséretében egy csalfa mosolyt rejteget a szája sarkában.
Sesshoumaru jól megnézhette mind a két lányt. Be kell látnia, első megítélésre, a fiatalabbik kedvére valóbb lenne. Már a természete miatt is. Ha már kénytelen házasságra adnia a fejét, jó lett volna, ha maga választhatná meg a párt is.
Eljött a vacsora ideje is. A hangulat továbbra sem fesztelen. Szinte tapintható körülöttük a borús aura. Sakamoto természetesen semmit nem érzékel a dologból. Vagy csak egyszerűen nem akar. Ha valaki látja ilyen vígan csevegni eszébe sem jutna, hogy milyen erős és nagyhatalmú Nagyúr valójában. Misa próbál legalább formális beszélgetést folytatni, bár túl kimerítő választ nem kap kérdéseire. Rövideket annál inkább. Ema pedig egyszerűen indulatait próbálja csillapítani. Különösen nehezére esik, mikor azon kapja magát, hogy Sesshoumaru rajta felejti tekintetét. Ilyenkor értetlenül néz rá, és hogy törje a csendet idiótábbnál idiótább kérdéseket tesz fel.
- Oh, istenem! Ez meg milyen kérdés volt? – sújtják le saját szavai.
Ezektől a férfi is kizökken és valami kurta jelentéktelen válasszal elintézi.
- Ez meg mégis milyen válasz? Mi baja van ennek? Vágj nyugodt arcot! Nyugodt arcot! Nem dühíthet fel! Eeeeeh!
Sesshoumaru ahogy végig néz a társaságon, úgy érzi, most inkább bonyolódna egy háborúba az alku megszegése miatt. Egyre kevésbé, hiszi, hogy tényleg jó ötlet ez az egész.
A vacsorát túlélve Ema a szobájában hánykolódik.
- Hihetetlen milyen arrogáns egy fickó! Hn! Na, majd én megmondom neki!
Már a folyóson rohan a délutánihoz hasonló lendülettel. Annyira sikerült felpaprikáznia magát, hogy észre se vette, hogy egyenesen az előtte álló Sesshoumaruba gázol, aki épp a számára elkészített szobába igyekszik. Magához sem tér Ema a meglepetéstől, de már megállás nélkül, kíméletlenül zúdítja véleményét a nagyúrra, aki ebből mit sem ért.
- Ide figyelj Sesshoumaru-sama! Ha már így alakult, ajánlom, hogy a jövőben rendesen bánj a nővéremmel. Viseld gondját és ne hagyd, hogy boldogtalan legyen. Különben velem gyűlik meg a bajod.
- Hát persze. – valahogy nem tudja komolyan venni. Továbbsétál a szobája felé.
- Nem vicceltem. Ha már hozzád beszélek, ne fordíts nekem hátat. – megragadja a karját, hogy visszarántsa. Természetesen a lendülete ehhez elég kevés volt. Annyit ért el vele, hogy Sesshoumarutól egy roppant dühös és megvető tekintetet kapott.
- Nem a boldogságért házasodunk. Ehhez semmi közöd, nem tartozom neked semmilyen magyarázattal vagy ígérettel. – újra elindul
- Már hogyne lenne! Bármelyik nőt megkaphatnád! Miért az én nővérem? Vissza is utasíthatnád! Ha nem akarod őt, miért nem hagyod? – érvel loholva utána.
- Talán a helyébe lépsz?
- Mi?
- Jól hallottad!
- Én… én ugyan nem. Keress máshol mennyasszonyt magadnak!
- Nem.
- Miért nem?
Sesshoumaru unja, hogy kioktatják és kérdőre vonják. Megragadja Ema karját és berángatja a legközelebbi ajtón. A szoba üres volt. A közelben sem volt senki a palotában.
- Most már elég! Ne ordítozz!
- Akkor és ott ordítozok, ahol akarok. Ha nem tetszik, tégy ellene. – ebben a pillanatban már bánja is, amit mondott. De igyekezett határozott maradni.
Sesshoumarunak több se kellett, elvesztette türelmét. Úgy döntött megleckézteti. Megragadja a lány derekát, másik kezével a karjait a háta mögött összefogva. Ahogy szorosan magához húzza, érzi, hogy Ema lélegzete elakad, izmai megfeszülnek. Arcával arcához közelít, mire a lány összeszorítja szeméit és fogait.
- Hn… - Sesshoumaru gúnyosan vigyorog – Tudtam, hogy csak a szád nagy. Azt mondtad, bármelyik nőt megkaphatom. Én most téged akarlak. Ehhez mit szólsz? Lépj a nővéred helyébe.
Ema szemei kikerekednek a döbbenettől, a düh csak úgy fortyog benne. A férfi túl szorosan fogja, nem tud ellenkezni, ahhoz viszont túl büszke, hogy segítségért sikítson. Egyenesen a szemébe nézve tűrte a helyzetet. Az összeszűkített arany szempárból nem tud sok mindent kiolvasni.
- Gondoltam. – lazítva a szorításon elengedi a lányt
- Mégis mit képzelsz, ki vagy te? – háborog – Rám nézz, ha hozzád beszélek!
Sesshoumaru már nem is akar uralkodni magán. Újra megragadja őt és kihasználva a lány döbbenetét megcsókolja. Ema teljesen ledermed. Levegőt is alig mer venni. Arca elvörösödik, érzi, hogy egész teste forrósodik. Viszonozza a csókot. Mikor észbe kap, szemeit összeszorítva próbálja ellökni magától, de mindössze addig jut, hogy szorosan kapaszkodik a férfi ruhájába. Megszakítva a csókot Sesshoumaru elmosolyodik. Beletúr a lány hajába. Ema ahogy kiszabadult a karok szorításából, összecsúszott. Arcán könnyei folynak, ujjait a szájához emeli, így bámul még pár percig maga elé.
„Ez nem lehet! Mi történt? Miért nem tettem semmit? Miért nem védekeztem? Megcsókolt… Hogyan gyengülhettem el ennyire? Megcsókolt… Milyen durva és kegyetlen. De mégis… milyen finom volt… Ts! Csak jót szórakozott!"
Sesshoumaru újra a szobája felé veszi az irányt. Határozottan elégedett magával.
„Hn. Ostoba nőszemély! Milyen szemtelen. Ez jó lecke volt neki. De talán túlságosan is élveztem. ha ilyen menyasszonyom lenne, biztos nem unatkoznék."
A napok eseménytelenül telnek. Mindenki feszülten készül az esküvőre. Mindenki más miatt feszeng. Az első este eseményeire eddig még nem derült fény. Ema maga sem tudja, miért tartja még mindig titokban. A düh továbbra is csak fortyog benne. Amikor csak tudja, kerüli Sesshoumarut, de egyre csak úgy látszik ez lehetetlen.
- Istenem ez a fickó mindenhol ott van? – mérgelődik, bár amikor tekintetével nem találja, bosszankodva keresi.
Nem is sejti, de Sesshoumaru is hasonlóan vélekedik. Ennek ellenére, eddig ahányszor szóba elegyedtek, mindig vita lett a vége. Ilyenkor természetesen Ema haragosan elviharzott. Alig értettek egyet valamiben. Ráadásul minden találkozásnál gondolatban felidézték az első estét. Ez is különösen felpaprikázta a hangulatot.
Természetesen a Sesshoumarunak Misaval is kell időznie. Nem vághatja az arcukba ennyire nyíltan, hogy csak a nagyobb területekért és hatalomért hajlandó erre. Mikor Ema kettesben látja őket, mindig azon kapja magát, hogy kémkedik egy bokor mögött. Ilyenkor teljesen megzavarodva elrohan, amíg nem látja senki.
A két nővér is gyakran sétál a kertben. Mindkettejüket eléggé nyomasztja az esküvő. Most is a kertben ejtőznek a kis halastó partján, az eget kémlelve. Misanak feltűnt, hogy Ema az utóbbi időben szórakozott.
- Mondd, Ema-chan. Történt valami?
- Miért kérdezed?
- Olyan furcsán viselkedsz?
- Nem tudom, mire gondolsz. – „Észrevette? Nyugodt arc! Nyugodt arc!"
- Talán egy fiú van a dologban? – trafál bele – Ez az! Te szerelmes vagy! Mesélj! Ki ő? – pislogni se hagy időt húgának
- Miii? Dehogy vagyok! – nevet zavarodottan
De Misa csak kuncog tovább. Úgy dönt, még nem faggatja.
- Misa. Milyen érzés szerelmesnek lenni?
- Hát… hogy is mondjam… Mikor a közeledben van, erősen dobog a szíved, nem tudsz uralkodni az érzéseiden. folyton úgy érzed, hogy bolondot csinálsz magadból. De mikor nincs veled, hiányzik és folyton csak őt keresed. Vagyis úgy gondolom, hogy ilyen lehet a szerelem. – elnevette magát ugyanolyan zavartan, mint előtte húga.
- Hmm. – „Az nem lehet! Nem lehetek szerelmes! Belé nem! Tény, hogy zavart vagyok a közelében, de, csak mert mindig kihoz a sodromból. Főleg mikor eszembe jut a csókja. Az a szemtelen! Megcsókolt… be kell valljam, nem is volt olyan rossz – pirul bele mosolyogva - Eeehhh? Szerelmes vagyok? Nem! Nem!" – felpattan és futásnak ered.
- Hé! Ema- chan! Beléd meg mi ütött? – értetlenkedve néz utána
De Ema csak fut, ahogy bír. Szerencsétlenségére bele botlik Sesshoumaruba. Rákvörös arccal mered rá ijedtében. A vörös és az arany tekintet egy hosszú másodperce összekapcsolódott. Ema úgy érezte, a férfi látja minden gondolatát.
- Én… én… én… Elnézést! – megkerülve a férfit, rohan tovább
- Hn. – nagyokat pislog utána