Különös jegyesség
II.
Ema az éjszakai hűvös szelet élvezi az erkélyen. Nem tud aludni. Mivel elég későre jár, vesződött azzal, hogy hálóruhájára köntöst húzzon. Vékony lenge ruháját és leeresztett éjfekete haját dobálja a szél. Behunyt szemmel élvezi a nyugalmat. Érez valamit, lepillant és látja, hogy Sesshoumaru figyeli őt. Még néhány másodpercig csak nézik egymást. Végül Sesshoumaru elrugaszkodik és puhán Ema mellett landol. A lány ijedtében kicsit hátrálni kezd, miközben a férfi egyre csak közeledik felé. Megelőzve a további hátrálást Sesshoumaru elkapja derekát, másik kezével tarkójánál lágyan a hajába markolt. Minden tétovázás nélkül megcsókolja. Lágyabban, mint először. Testével egészen hozzásimul a lányéhoz.
Nem ismerné be senkinek, még magának is nehezen, de vágyik a lány után. Ema kezével Sesshoumaru ruhájába kapaszkodik. Harcol magával. Legalább olyan büszke, mint a férfi. Sesshoumaru érintése egy különös hangot csal ki a lányból, ez a hang egészen a csontjáig hatol. Mikor megszakítja a csókot, Ema a kezét a férfi arcához emeli – a másikkal még mindig szorosan kapaszkodik – újra meg akarja csókolni. Az arany szempár hirtelen megkeményedik, rideggé válik. Eszébe jutott a megállapodás, amit apja kötött. El kell vennie Sakamoto lányát. De nem azt, akit éppen karol. Lassan elhúzódik a lánytól, kezét lefejti ruhájáról.
- Várj! Én… én cserélek. – nem biztos benne, hogy a férfi hallotta a mondat végét, olyan gyorsan ment el.
Amilyen meglepetés volt Emának az érkezése, úgy döbbenti le a hirtelen távozása. Hál' annak, hogy végképp semmit sem ért az egész éjszakát ébren tölti. Abban az egyben már teljesen biztos, hogy hogyan is érez Sesshoumaru iránt.
- Hogy tudtam ekkora galibába keveredni? Nekem végem van! - Csak sóhajtozik.
Misa szemére sem jön aznap éjjel álom. Épp, hogy kilép az erkélyre, meglátja Emat Sesshoumaru karjában. Visszalép, de csak épp annyira, hogy ne vegyék őt észre, de mégis jól lásson. Elképedve és pirulva figyeli őket. Már érti miért volt húga olyan különös legutóbb. Hirtelen belehasít egy gondolat, ahogy halkan visszahátrál a szobába. A gondolat, az ötlet boldoggá tette, mégis bűntudata volt. De úgy dönt, egy próbát megér.
Másnap délután sétálni hívja húgát. Ema ennek nagyon örül, addig sem gondol az esküvőre. Bizalmasan csacsognak, ahogy mindig is szoktak, míg végül Misa a megfelelő témára tereli a szót. Kicsit aljasnak érzi magát, de abban reménykedik, hogy ez a kis cselszövés majd segít mindenki boldogságán.
- Mond csak, Ema-chan. Szerinted milyen ember ez a Sesshoumaru-sama?
- Goromba, pökhendi, öntelt. – pirul bele.
- Tudod, valamit be kell vallanom. – Ema kérdőn néz rá - Legutóbb nem voltam teljesen őszinte veled. Amikor a szerelemről kérdeztél. Ema, én szerelmes vagyok.
- Mi? Te szerelmes vagy? Sesshoumaruba? – „Kérlek ne!"
- Jaj, nem! Hisz most mondtad, hogy kicsit sem kedves. Ezt én is így gondolom. – bár tudja, hogy húga egyáltalán nem közömbös iránta.
- Akkor kibe?
- Takemaru.
- A hadvezér fia? És ő tudja?
- Igen. Ő is viszont szeret.
- Tényleg? Milyen romantikus! Nagyon szép pár lesztek! – lelkendezik, mint egy kislány.
- Nem leszünk. Az egyezség miatt nem lehetünk.
- Jaj, nővérem! Ez igazságtalanság! Nem élhetsz boldogtalanul! – „Azzal a férfival, akiért elepedek!" – Valamit tenni kell!
- Nincs mit tenni, kedves húgom. Ez a kötelességem, nem szívesen keverném háborúba a birodalmat. – megfogja Ema kezeit – csak azt ígérd meg nekem, hogy ha eljön az ideje, te harcolsz a szerelmedért! – nagyon aljasnak érzi magát, amiért ezeket mondta Emanak.
Ema nagyokat pislogott végül rábólintott.
Még aznap, a vacsoránál az öreg felhozza a témát, ami mindenkit lehangol.
- Sesshoumaru-sama, szeretnék veled néhány dolgot megbeszélni.
- Mi lenne az Sakamoto-sama?
- Az esküvővel kapcsolatban van még néhány részlet…
- Ah, az esküvő… - maga is meglepődött, de ösztönösem Emara nézett. A lány szemében viszont csak elfojtott dühöt látott.
Ema eddig bírta. Tenyérrel az asztalra csap miközben feláll. Mindenki döbbenten figyeli.
- Nem engedhetem! Ez az esküvő nem valósulhat meg! – a meglepetést csak tovább fokozza
- Ema-chan…
- Ema, lányom, mi ütött beléd? Azonnal ülj vissza!
- Nem hagyom, hogy Misa akarata ellenére házasodjon!
- Na de lányom! Ezt nem te döntöd el!
- Nem mehet hozzá – szorítja ökölbe kezeit – Nem szereti! Mást szeret! – mindenki teljesen ledöbben. Ema nem csak Misara gondolt, mikor ezeket a szavakat kimondta, hanem Sesshoumarura is. Hisz számára nyilvánvaló, hogy ezek rá is igazak.
- Ema-chan! – Misa kezét a szájához kapja, nem akart ekkora katasztrófát.
Sesshoumaru leplezve meglepettségét, érdeklődve figyeli az eseményeket. Ő maga is beszélni akart Sakamotoval, hogy valamiképp megegyezzenek egy-két változtatásban. De közel se ilyen drámai megoldással tervezte.
- Misa! Igaz ez?
- Igen. Kérlek, bocsáss meg!
- Erről majd később elszámolok veled! – most kisebbik lányához fordul- Ema. Mégis hogy gondoltad te ezt? Egy sok éves megállapodást nem lehet csak úgy felbontani? Vita lezárva! Az esküvő meg lesz tartva.
- Az egyezségben az is benne van, hogy Misat kell feleségül adnod? – szeme sarkából közben Sesshoumarut figyelte, egy kis támogatást várva tőle.
- Akkor cserélhetsz is vele – Sakamotonak elfogyott a türelme.
- Én… én… igen! – egyenesen Sesshoumarura néz, akinek arcáról egy pillanatnyi döbbeneten kívül semmit nem tud leolvasni. Még csak rá se néz. Ez eléggé elbizonytalanítja. „Talán tévedtem vele kapcsolatban?"
- Mit mondasz? Bevállalod az esküvőt, hogy Misat szabadítsd? ne légy bolond! Előbb-utóbb úgyis hozzá kell mennie valakihez. Vagy azt hiszed, akkor hozzámehet ehhez a Takemaruhoz? Ne nevettessetek!
- És te, Sesshoumaru! Téged ennyire hidegen hagy? – Ema türelmetlenül kérdőre vonja – A menyasszony neked csak egy tárgy?
- Elfelejted, hogy mindenkit köt az egyezség! – vágja hozzá hidegen egy dühös tekintet kíséretében. Bár azt senki nem tudta, hogy ő is valamelyest felrúgni készült ezt az alkut.
- Na, akkor ezt meg is beszéltük – zárná le Sakamoto a témát.
- Na de apám…
- Most már elég legyen! Épp elég galibát csináltál már! Misa hozzámegy Sesshoumaruhoz és kész!
Ema mérgében még csap egyet az asztalra és elviharzik a szobája felé. Sűrű elnézések közepette rohan utána Misa.
- Sajnálom ezt a közjátékot. Nem tudom mi ütött belé.
- Nem gond. Úgy látom a testvéréért mindenre képes. – úgy dönt, kicsit hagyja ülepedni a dolgokat, mielőtt lépne.
Ema késő este, mikor már mindenki nyugovóra tért, ő csak hánykolódik.
- Az a pöffeszkedő, egoista „Nagyúr"! Hn! Csak szórakozik velem!
Megragadva köntösét rohamléptekkel közelít Sesshoumaru szobája felé. Kopogás nélkül beront. Sesshoumaru sem alszik, a csillagokat kémlelve áll az ablaknál. Ema érkezésére még meg sem fordul.
- Nem gondolod, hogy a vacsoránál mondanod kellett volna valamit?
- Nem! Nem az én dolgom! – próbál hűvös maradni
- Már hogyne lenne! A te esküvőd is!
- Nem én döntöttem az esküvőről. Sem a menyasszonyról. De ezt már mondtam párszor.
- Az sem érdekel, hogy szó szerint felajánlottam, hogy a feleséged leszek?
- A megállapodás szerint nem te vagy a menyasszonyom. Fogadd el. – próbál továbbra is hideg maradni, bár kedvére van a gondolat, hogy Ema legyen a társa.
- Jaj, hagyd már ezt az egyezséget. Már vagy ezer éve kötötték! – kel ki magából egy kis túlzással. Annyit sikerült elérni, hogy Sesshoumaru egyenesen a szemébe nézzen, de válasz nem érkezik.
- Ennyi? Neked csak ennyi volt? Jót szórakoztál velem aztán viszed a nővérem? - gyűlnek a könnyek a szemében – Vagy talán már őt is magadba bolondítottad? – Ema már pont előtte áll.
- Hogy?
- Azt hitted csak úgy tűröm, hogy elcsábíts, és mikor megunod, elfelejtjük? – mérgében ad egy pofont Sesshoumarunak, aki meg sem próbálja leplezni meglepettségét – Neked adom a szívem, képes lennék feleségül menni hozzád, te meg itt hagysz egy összetört szívvel mintha mi sem történt volna?
Sesshoumaru a döbbenettől mozdulni sem tud. Korábban egy percig sem hitte, hogy a lányt ennyire felkavarják majd a kettejük közt történtek.
- Tényleg ennyire szörnyű vagyok? – zokog térdre rogyva
- Ostoba! Nincs veled semmi baj!
- Akkor nem értem! – pislog könnyes szemeivel
- Nem is kell. – nyalábolja fel a lányt – Légy az enyém.
- De…
- Légy az enyém. – könnyeit letörli és megcsókolja a lányt.