Hello, December! (RoBul)

Bulgária mindig is tisztában volt azzal a ténnyel, hogy északi szomszédja egy kissé flúgos: feltűnően rajongott a véres dolgokért és a vámpírokért, halálosan rettegett Magyarországtól és kétpofára zabálta a puliszkát, de úgy gondolta, országoknál az ilyesmi rendben van, elvégre rá is lehetett volna hasonlókat mondani. Most azonban, amikor a másik egy konyhakéssel a kezében, egy űzött vad tekintetével nyitotta ki résnyire a bereteszelt ajtót, kénytelen volt elgondolkozni rajta, hogy Románia mégsem teljesen normális.

Már alapból azt sem értette, mit keres itt, pontosabban inkább azt, hogy a másik miért nem ünnepel, hisz aznap volt az egyik nemzeti ünnepe, Románia egyesítése. A normál reakció az lenne egy országnál, ha örül a szülinapjának. Persze Mihai mellett a normális egy igen tág fogalommá változik.

- Igazold magad! – szegezte Románia neki a konyhakést, mire Nikolaj inkább nagyot nyelve hátralépett.

- Tudod, Bulgária, a joghurtzabáló déli szomszédod. Rémlik? Amúgy is mintha te hívtál volna ide – motyogta az orra alatt, mire Románia kétségbeesetten megragadta és berántotta a bejáraton, hogy aztán visszareteszelhesse azt. Az ajtóhoz hasonlóan minden nyílászáró el volt torlaszolva, az ablakok még be is voltak szögelve, és összességében az embernek olyan érzése támadt, mintha egy börtönbe érkezett volna.

- Láttad? – ragadta meg Mihai a férfi kabátját, miközben a kés hangosan csilingelve a földre hullott.

- Kit? Egyáltalán mi a fenét művelsz?

- Azt a hárpiát! Maga a megtestesült gonoszság. – A másik tekintete elfelhősödött, majd motyogva elvonult a sarokba, összerogyott, és automatikusan simogatni kezdte az ölébe mászó macskát. Bulgária nem is tudta, hogy a másik állatot tart, és úgy tűnt, eddig Románia sem volt tisztában vele, ugyanis fél perccel később üvöltve dobta át a macskát a szoba másik felébe. Azonban már késő volt, egy pillanat múlva az egyik ablak szilánkokra tört a berontó Magyarországtól, akit még az odaszögelt lécek sem akadályoztak meg, majd fújtatva, szeretett palacsintasütőjét lóbálva odatrappolt a még mindig a sarokban kuporgó Romániához.

Bulgária tudta, hogy erővel mit sem érne, ugyanis a magyar lány egy könnyed suhintással kivonhatná a forgalomból, így rájött, hogy cselhez kell folyamodnia. Látva, hogy barátja igen közel állt ahhoz, hogy ismét közelebbről megismerkedhessen a palacsintasütővel, odaugrott Romániához, felrántotta, majd erőszakosan megcsókolta. Hallotta a másik meglepett nyösszenését, de Mihai nem próbálta ellökni magától, bármennyire furcsa is volt ez az egész helyzet.

- Jaj, egyelek meg titeket, de édesek vagytok – hallatott Magyarország valami visításhoz hasonló hangot, majd a szája elé kapta a kezét. – Tudod mit, Románia, majd máskor verlek agyon. Hagylak titeket romantikázni. – Azzal amilyen gyorsan jött, távozott is, csak a törött ablak emlékeztetett a látogatására.

A két férfi zavartan nézett egymásra, majd szinte egyszerre nevették el magukat.

- Akarom én tudni, honnan jött ez az egész? – vigyorodott el Mihai, majd hálásan belekarolt a barátjába.

- Inkább örülj, hogy túlélted – nevetett fel Nikolaj, majd mély egyetértésben elindultak a kijárat felé, hátha a magyar lány mégis meggondolja magát. – De tudod, egyszerűbb lenne, ha jövőre ezt a napot az én hazámban töltenéd. Mindkettőnk dolgát megkönnyítenéd, de komolyan.

December 1.: Románia újraegyesítésének, illetve Erdély átcsatolásának évfordulója. A románoknál ez egyfajta nemzeti ünnep, mint nálunk március 15.