Pár pillanattal később Narim a Földön lépett ki a csillagkapuból, és bár remélte, hogy így lesz, de kicsit meg is lepődött, hogy Samantha volt az első, akivel szembe találta magát. Omoc minden jóslata egy szempillantás alatt beigazolódni látszott. A régi érzések bombaként robbantak szét Narimban, egyetlen másodperc alatt elárasztva a testét és a lelkét. Egy pillanatig mozdulni sem tudott, úgy megbabonázta a látvány. Főleg ahogy a nő gyönyörű kék szemében a meglepődés mellett örömöt látott csillogni. Földöntúli boldogságot érzett, mikor látta, hogy Samantha sem felejtette el őt teljesen.
A riadó fülsüketítő hangja azonban visszarántotta a jelenbe, és emlékeztette arra, hogy tulajdonképpen feladata van, és ez az elsődleges. A tekintete végigsuhant a környezetén, és az irányítóban álló tábornokon állt meg végül.
- Hammond tábornok! Nem ismerem jól a földi protokollt – hajtott fejet bocsánatkérőn, amiért így váratlanul megjelent, és ilyen könnyedén áthatolt a földi kapu védelmén. – Reméltem, hogy így – pillantott Schrödingerre -, tudni fogják, ki érkezik.
- Semmi baj, Narim, a tollanokat mindig szívesen látjuk – nyugtatta meg Hammond, majd lefújta a riadót. A következő pillanatban beálló szinte bántó csendben Narim léptei visszhangot vertek, ahogy lesétált a rámpán Samanthához. A nő mosolyogva figyelte, ahogy közeledik, majd egy pillanatra szégyenlősen lesütötte a szemét, ahogy a macskát cirógatta. Narim, ahogy ezt a néhány lépést megtette, próbált uralkodni az érzelmein, aztán a nőre mosolygott.
- Samantha… örülök, hogy újra látlak!
- Én is örülök! – mosolygott rá a nő. Narim már folytatta volna, hogy elmondja, mennyire hiányzott neki, de a következő pillanatban Hammond, és a CSK1 többi része berontott az indítócsarnokba, megtörve köztük az idilli pillanatot.
- Mit tehetünk önért, Narim? - nézett rá kíváncsian Hammond tábornok.
- Üzenetet hozok a legfelsőbb vezetőinktől – tért rá Narim is a feladatára, bár nem szívesen fordult el Samantha szép kék szemétől.
Végül a következő egy órában tisztázták, hogy miért is jött Narim a Földre, és meg is kapták az engedélyt a tábornoktól, hogy a CSK1 követhesse a férfit a Tollánára.
Mikor már az induláshoz készülődtek, Narim végignézett a kis csapaton. Mindannyiukon látta a megkönnyebbülést, hogy Scaraa jól van, és a lelkesedést, hogy segíthetnek egy régi barátnak, de azért némi bizonytalanságot is látott bennük. Belátta, hogy Omocnak igaza volt, ha bárki más jött volna értük, sokkal több rábeszélésbe került volna, hogy meggyőzze őket, vegyenek részt a triádon. Narimban viszont bíztak, úgy tűnt, előző itt tartózkodása alkalmával sikerült igazán jó benyomást tennie a földiekre. Bár O'Neillnek voltak fenntartásai a biztonságukkal kapcsolatban, úgy tűnt, a többieket magával ragadta a lelkesedés. Danielt a Scaraa iránti elkötelezettsége, Samanthát pedig a tudományos kíváncsiság az új kapu iránt. Narim jót mosolygott ezen, és már előre azon töprengett, hogy háríthatná el a nő esetleges technológiai kérdéseit a témával kapcsolatban.
Végül megkapták a végső engedélyt az indulásra, és az irányítóban a technikus tárcsázta a Narimtól kapott koordinátákat, majd átsétáltak az eseményhorizonton.
Narim, bár semmi különösebb baja nem volt a Földdel, kissé megkönnyebbült, hogy hazatért. Jót szórakozott magában a vendégei különböző reakcióján, amit az általuk tervezett kapu váltott ki, és persze a világuk, amit alig két év alatt építettek fel. Samantha és Daniel szemében az elismerést látta, míg O'Neill némi morgás kíséretében hangot adott az irigykedésének is. Persze azt is látta, hogy miközben tovább haladtak, a kis csapat, nem meghazudtolva katona mivoltát, mindenféle szempontból próbálta feltérképezni a környezetét. Narim csak csóválta a fejét a bizalmatlanságukon, tudta, sosem fenyegetné őket semmi veszély, míg a Tollánán tartózkodnak. A legnagyobb veszély, amitől tartaniuk kell, az Travel főkancellár, és néhány más magasabb rangú hivatalnok leereszkedő stílusa lesz.
Az automata rendszer, ami minden fegyvert hatástalanít, váratlanul heves reakciót váltott ki O'Neillból, de Narim legnagyobb meglepetésére, miközben ő maga is igyekezett jobb belátásra bírni az ezredest, Teal'c, majd Samantha is csillapítani kezdte. A nő szemében látszott, hogy bízik Narim szavában, mikor megígérte nekik, hogy nem esik bántódásuk, és persze mindaz, amit eddig látott, meggyőzte, hogy nincs mitől tartania. Narim küldött felé egy hálás mosolyt, amitől Samantha kissé elpirult, de aztán továbbmentek, egyenesen Travel irodájába.
Travel mézes-mázos stílusa még Narimnak is sok volt, aki márpedig vérbeli tollanként hozzá volt szokva a népe udvariasságához, valamint a hangzatos, de semmitmondó beszédekhez, és látta, hogy a földiek is összeráncolt szemöldökkel figyelik a nőt. Aztán a téma, Scaraa megmentése elterelte erről a figyelmüket, egészen addig, míg nem szembesültek azzal a problémával, hogy velük együtt egy goauld is érkezett a bolygóra, mégpedig egész kíséretével együtt.
A CSK1 inkább tűnt dühösnek, mint ijedtnek az értesülés hatására, de Narim még így is csak nehezen tudta megállni, hogy oda ne lépjen Samanthához, hogy megnyugtassa, a továbbiakban sem eshet semmi bántódása. A nő azonban így is mintha érezte volna a szándékot, találkozott a tekintetük egy pillanatra, a beszélgetés pedig lassan visszakanyarodott a triád menetére. Lya jelenléte pedig üdítő színfoltként hatott minden jelenlévőre, legyen az tollan, vagy földi ember, hiszen a nő mosolya mindenki lelkét megbékítette egy időre.
Mikor Travel megunta a vendégekkel való udvariaskodást, utasította Narimot, hogy kísérje őket Scaraahoz. Útközben arról beszélgettek, hogy a fiú hogy került a bolygóra, és hogy a tollanok lelőttek egy goa'uld hajót. Narim egészen zavarba jött a meglepődésüktől, hisz a tollanok régóta nem élnek ilyen agresszív eszközökkel, de ha a szükség úgy hozza, meg tudják védeni magukat.
Végül a találkozás Scaraaval mindenről elterelte O'Neill és csapata figyelmét, még akkor is, ha volt néhány pillanatnyi konfrontációjuk Klorellel is. Ezek után Narim a számukra kijelölt helyre kísérte őket, majd maga is elsietett a dolgára, hisz bár kapott egy plusz feladatot, ez nem jelentett felmentést a saját munkája alól. Arról nem is beszélve, hogy a triád, ami hamarosan kezdetét vette, egy zárt ülés, ahol neki semmi keresnivalója.
Narim késő estig dolgozott, hogy utolérje magát, így akkor már nem akarta zavarni Samanthát, arról nem is beszélve, hogy nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni az egész csapata előtt. Biztos volt benne, hogy a földiek stratégiai megbeszélést tartanak egész este, és nem örülnének sem annak, ha ő ott lábatlankodna, sem annak, ha elrabolná tőlük Samanthát. Sétált egyet a városban, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét, aztán hazament és ágyba tette magát.
Aludni persze nem tudott, hisz a délelőtt eseményei peregtek előtte, különös tekintettel azokra a pillanatokra, mikor egyszerre pillantottak egymás felé Samanthával, vagy amikor összemosolyogtak O'Neill nagyjelenetei felett.
Narim érezte, hogy Samantha is örül neki, de ugyanakkor érzett a nőben egy csipetnyi zavart is, amit nem tudott hova tenni. Ez nem kevés aggodalommal töltötte el, de egyelőre még elhessegette magától ezt az érzést, és éjfél után nem sokkal nagy nehezen elaludt.
~~ o ~~
Másnap reggel Narim a CSK1-nél kezdte a napot, hisz az ő gondjaira voltak bízva, de mivel a triád már korán folytatódott, O'Neill és Daniel hamar eltűntek, Sam és Teal'c pedig sétára indultak a városban. Narim egy darabig velük tartott, mesélt pár szót az első időkről, a város építéséről, de végül kimentette magát, és elment dolgozni. Nem akart udvariatlannak tűnni, és elzavarni Teal'cet, hogy végre nyugodtan beszélgethessen Samanthával. Bízott benne, hogy erre otromba viselkedés és a földiek megsértése nélkül is lesz majd lehetősége.
Végül nem túlságosan tudott odafigyelni arra, amit csinált. Elmondhatatlanul vágyott arra, hogy ha csak néhány percet is, de kettesben tölthessen Samanthával.
Délután kapta meg a nő üzenetét, hogy az találkozni szeretne vele, és Narim alig bírta palástolni az örömét a hátralévő kis időben. Aztán persze az utolsó pillanatban feltartották néhány halaszthatatlan kérdéssel, így bármennyire is próbált sietni, kicsit megvárakoztatta Samanthát.
Végül sietett, ahogy csak tudott, de ahogy kisétált az utolsó épület takarásából, egy pillanatra megtorpant. Csak nézte a nőt mosolyogva, és örült, hogy végre pár szót nyugodtan válthat vele. Észrevette a testtartásában a feszültséget, de nem is csodálkozott rajta. Egy idegen, ismeretlen világban állt, most éppen teljesen egyedül, ahol jobb esetben átnéznek rajta, rosszabb esetben kap néhány lesajnáló pillantást vagy megjegyzést szülőbolygója fejlettségével kapcsolatban. Narim számított erre, már akkor tudatában volt ennek a problémának, mikor Omoc először kérdezte meg tőle, miért nem kérte meg Samanthát, hogy jöjjön vele. Hát pont ezért. Sosem fogadnák be itt, sosem ismernék el, mint tudóst, de talán még mint embert sem, és ő egymaga nem tudná mindezt kompenzálni. És Narim rájött, hogy megint ugyanott tart, mint régen. Nincs megoldás erre a lehetetlen helyzetre. Hisz ő nem mehet a Földre, Samantha pedig nem maradhat itt. És itt zsákutcába jutott.
Nem akart tovább gondolkodni ezen, így vett egy nagy levegőt, és odasétált a nőhöz.
- Samantha… remélem, nem vártál sokat – mosolygott rá, mire a nő is megfordult, és elmosolyodott.
- Dehogy – nyugtatta meg. – Köszönöm, hogy eljöttél.
- Szívesen tettem. Örülök, hogy végre kettesben lehetünk…
- Azért hívtalak, mert a segítségedre lenne szükségem – mondta Samantha, de a férfit annyira elbűvölte, hogy szinte el sem jutott az agyáig, hogy mit mond.
- Nagyon hiányoztál nekem – vallotta be, de Samantha elkomolyodott.
- Sok minden történt azóta – mondta lehajtott fejjel.
Narimot hidegzuhanyként érte ez a mondat, hisz sosem gondolt erre a lehetőségre. Bár mellette mindvégig ott volt Omoc, de az nem fordult meg a fejében, hogy talán Samantha is talált közben valakit. És miért is ne tehette volna? Hisz eltelt közben két hosszú év. Milyen jogon várta a nőtől, hogy az várjon rá, mikor tulajdonképpen örökre búcsúztak el a múltkor? A nullánál is kevesebb esély volt arra, hogy még valaha találkoznak a galaxisban. És közben az agya egy nagyon hátsó szegletében megfordult a gondolat, hogy milyen egyszerűvé válna ebben az esetben minden… hisz ez esetben Samantha átvállalná a döntés felelősségét. Igaz, hogy Narim szíve összetörne, vagy legalábbis az egyik fele, ami a nőhöz kötötte, de sok további bonyodalomtól megkímélné mindhármukat. Mégis végtelenül elszomorodott a gondolat hatására.
- Van valaki más? – nézett végül a nő szemébe.
- Nem, nem úgy, ahogy gondolod – tiltakozott gyorsan a másik, mintha bármiért is mentegetőznie kellene. Hisz Narim akkor sem tehetne neki szemrehányást, ha már mással lenne. Nincs joga ilyet tenni, főleg, hogy közben ő is mással volt.
- Tudod… egyesültem egy tok'ráva, aki az életét adta értem – mesélte Samantha, de Narim a szemén látta, hogy nem túl kellemes emlékeket idéz fel. – De az érzései, a gondolatai még itt vannak bennem…
- Ő is a részed lett – bólintott rá Narim, ahogy végiggondolta, amit a nő mondott. Zavaros, és még inkább zavarba ejtő érzés lehet, amin keresztülment.
- Igen – ismerte el egy fintorral Sam. – Nem lehet… kapcsolatom senkivel, amíg… nem tudom biztosan, kinek az érzéseit érzem. Megértesz?
- Te egy nagyon bölcs ember vagy, Samantha – hajtott fejet az érv előtt Narim. Hisz valóban nem lenne tisztességes úgy elfogadni vagy akár elutasítani bármit is, hogy az ember nincs tisztában saját magával. Ő már csak tudta, hisz átélte, átéli ugyanezt. Samantha azonban zavarba jött, mint mindig, ha a férfi bókolni próbált neki, így Narim egy sóhajjal gyakorlatiasabb témák felé evezett.
- Megtudhatnám, hogy akkor miért szerettél volna találkozni velem? – kérdezte.
- Mi… követtük a jaffákat, akik Zipacnával érkeztek…
- Tessék? – lepődött meg Narim. – De hát miért tettetek ilyet? Azt hittem, hogy ennél tapintatosabbak vagytok…
- Körbejárták a várost, és babráltak valamit az ágyúkkal – szakította félbe az értetlenséget Sam.
- Az lehetetlen – rázta meg a fejét Narim. – Áthatolhatatlan ötvözetből készültek, és kód védi valamennyit.
- Narim! Csináltak velük valamit! – állította határozottan a nő, mire Narim fejet hajtott. Nehezére esett ugyan elhinni, hogy a jaffák bármit is tehettek az ionágyúkkal, de Samanthában bízott, így kénytelen volt hinni neki.
- Rendben – adta meg magát. – De meg kell várnunk, hogy véget érjen az ülés, és utána beszélhetünk Travellel.
- Remek – bólintott rá Samantha.
- Addig… mesélsz nekem? – kérte Narim, miközben lassan a triád helyszíne felé sétáltak. Bőven volt még idő, míg aznapra befejezik a tárgyalást, de Narim örült, hogy addig is Samanthával lehet.
- Miről szeretnél hallani? – sandított rá egy halvány mosollyal Sam.
- Azt mondtad, sok minden történt az elmúlt két évben.
- Valóban. Túl sok ahhoz, hogy néhány percben elmondjam – nevette el magát Sam, ahogy néhány jelenet lepergett előtte az elmúlt hónapok csatáiból és szorult helyzeteiből.
- Akkor mesélj nekem a tok'ráról, akivel egyesültél! Persze, csak ha nem nagyon kellemetlen – tette még hozzá Narim, mikor látta, hogy Sam elhúzza a száját.
- Nem, csak… inkább csak az a kellemetlen része, hogy nem nagyon szokták megérteni, ha erről beszélek. Néznek rám okosan, és látom, hogy elképzelésük sincs, mit próbálok elmagyarázni. De te… úgy vettem észre, hogy… legalább sejtésed van róla.
- A tok'rák nem teljesen ismeretlenek a számunkra – ismerte be Narim. – De elhiszem, hogy valaki, aki még sosem hallott róluk, nem érti, miről beszélsz. Nekem is nehéz elképzelni, hisz sosem éltem át. Szóval?
- Jolinarnak hívták – kezdett bele Sam, miközben lelassította a lépteit. – Épp egy ashrak elől menekült, akit a goa'uldok küldtek rá, mikor találkoztunk.
- És te segítettél neki – mosolygott rá Narim.
- Azért ez nem volt ilyen egyszerű – rázta meg a fejét Sam, miközben megtorpant. – Mindegy… ez… tényleg bonyolult. Hisz én sem találkoztam tok'rával korábban. Nem is hallottam róluk. De… nem tudtam megvédeni. Az ashrak végül ránk talált, és… Jolinar inkább meghalt, minthogy engem veszélyeztessen.
- Ez igazán önzetlen dolog volt tőle.
- Igen – sóhajtott Sam. – Sokáig hiányzott… még így is, hogy eleinte féltem tőle. Még így is, hogy a gondolatai egy részét rám hagyta. És az érzései egy részét is.
- Ő is… szeretett valakit, igaz? – kérdezte óvatosan Narim.
- Igen.
- És… ismered őt?
- Igen, ismerem. Találkoztunk néhányszor. Harcoltunk együtt néhányszor. Mellettem állt pár… igazán nehéz helyzetben – tűnt fel egy halvány mosoly Sam arcán, mire Narim szomorúan lehajtotta a fejét, de a nő folytatta. - Ő is végtelenül önzetlen és segítőkész.
- Szereted őt? – kérdezte szinte suttogva a férfi.
- Nem tudom, Narim – rázta meg a fejét Sam. – Szinte biztos vagyok benne, hogy amit iránta érzek, azt nem én érzem. Mármint… én is kedvelem és… tisztelem őt. Viszont a többiben nem vagyok biztos. De nem mondhatok neked semmit, amíg nem jöttem tisztába saját magammal. Sajnálom!
- Ne sajnáld! – próbált halványan rá mosolyogni Narim. – Köszönöm, hogy őszinte vagy!
- Nem tudnék hazudni neked. Ennél sokkal fontosabb vagy – mosolyodott el halványan Sam, majd tovább indultak. – És veled mi történt ebben a két évben? – fordította vissza a kérdést a nő.
- Sokat dolgoztam – válaszolt kitérően a férfi. – A Noxon megterveztük az új kaput, idehaza pedig… építettük a világunkat.
- Hihetetlen, hogy mindezt két év alatt értétek el – nézett körül csodálkozva Samantha. - Az a fránya fejlettebb technológia ennyit számít.
- Igen – nevette el magát Narim, majd a keresett épület előtt letelepedtek a lépcsőre, és kis időre csend borult rájuk.
- Most haragszol rám? – sandított egy idő után Narimra Sam.
- Nem, Samantha, nem haragszom – nyugtatta meg Narim. – Ennél sokkal fontosabb vagy – fordította vissza a nő szavait. – Én… sokat gondoltam rád. De… nem hittem volna, hogy valaha még találkozhatunk.
- Én sem – mosolyodott el Sam. – De a sors kiszámíthatatlan.
- Sors… - mélázott el a szón Narim, hisz ő is ezt a szót használta az Omocnak írt levelében.
- Már nem hisztek ilyen butaságban, igaz? – nevette el magát a nő.
- Próbálunk mindent megmagyarázni, bizonyítani vagy cáfolni… de néha nem tudom, hogy ez jó-e így – csóválta meg a fejét Narim. – Talán vannak dolgok, amiket nem lehet… vagy nem is kell megmagyarázni.
- Nem hittem volna, hogy tőled ilyet hallok – somolygott Sam. – Egy vérbeli tudós a tudomány és a józanész korában… - idézte Narim szavait még a földről.
- Vannak pillanatok, mikor egy vérbeli tudós is rádöbben arra, hogy ha mindent atomjaira bont, és kielemez, akkor bizonyos dolgoknak a lényegét veszíti el – mosolyodott el Narim is.
- Igaz – hagyta rá Sam, de aztán egy sóhajjal elkomolyodott.
- Aggódsz? – fordult felé Narim.
- Én csak… nem bízom a goa'uldban… Mármint… tudom, hogy nem csinálhatnak semmit azok, akik itt vannak. Hogy fegyvertelenek ők is, mint mi, de akkor is… terveznek valamit, és ez nem tetszik. Nagyon rossz érzéseim vannak. Tudom, ez gyenge érv, de…
- Beszélünk Travellel, és utánajárunk a dolognak – ígérte Narim.
- Köszönöm – mosolygott rá Sam, és kis időre megint elcsendesedtek.
- És… milyen volt a Noxon? – kérdezte Sam, mert igazából ő is beszélgetni szeretett volna Narimmal, bármiről.
- Szerettem ott élni – emlékezett vissza Narim. – Gyönyörű hely, és… sokat tanultunk a noxoktól.
- Ez nem fair – csóválta meg a fejét Sam.
- Tudom – pillantott rá bocsánatkérőn a férfi. – De hidd el, nem akarunk nektek rosszat. És a noxok sem.
- Rá fogok jönni – mosolygott rá Sam.
- Mire?
- Mondjuk, hogy hogyan cáfoltátok meg a kvantumfizikát – vont vállat a nő.
- Először értsd meg igazán. Minden mélységében. És csak utána cáfold meg – tanácsolta Narim.
- Kicsit sem segítesz? – ugratta a nő.
- Nem – rázta meg a fejét Narim.
- Undok vagy.
- Tényleg? – évődött vele Narim is.
- Igen.
- És mit kellene tennem, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét?
- Mondjuk… mesélhetnél arról az eszközről, amit nálam hagytál – sütötte le a szemét Sam, miközben megint elpirult egy kicsit. – Tényleg… most, hogy megint nálunk jártál… nem akartad visszakérni?
- Nem – nyugtatta meg Narim. – Eszembe sem jutott. De… két év alatt nem jöttél rá, hogy mire jó még?
- Ne nézz rám így! – fenyegette meg nevetve Sam.
- Hogyan?
- Ilyen… csalódottan, vagy nem is tudom. Nem, nem jöttem rá, egyszerűen azért, mert sosem mertem kísérletezni vele. Mert… féltem, hogy ha rossz gombot nyomok meg, letörlöm, ami van rajta, és azt nem akartam.
- Nem tudod letörölni, elég… biztonságosan lekódoltam. Valójában csak én tudom törölni.
- Hogyan?
- Egy… speciális chippel – ismerte be fintorogva a férfi.
- Ezt azért mondhattad volna – nevetett Sam.
- Ha jól emlékszem, nem igazán volt időnk ilyesmire – passzolta vissza a labdát Narim.
- Igaz. Akkor… majd kísérletezek rajta. Bár könnyebb lenne egy használati utasítással – ugratta tovább Narimot.
- Ugyan… ennek az eszköznek a megfejtése jó bemelegítés lesz a kvantumfizika megcáfolásához.
- Na persze – nevette el magát Sam. – Szóval ez a chip…
- Samantha… már így is többet mondtam, mint kellett volna.
- Igen? És akkor most mi lesz? – kérdezte nevetve Sam. – Megjelenik Omoc, és megint megszid?
- Nem szidott meg – tiltakozott Narim, bár Omoc említése kissé felkavarta a lelkét.
- Igen, tényleg. Van az a pillantás, ami mellé nem kellenek szavak – bólintott rá a nő.
- Omoc jó ember… - vette védelmébe Narim akaratlanul is Omocot.
- Ezt már akkor régen is mondtad.
- Mert így van. Ő csak látszólag olyan…
- Mint egy sündisznó – fintorgott Sam.
- Az mi? – nézett rá kíváncsian Narim.
- Oh… ne haragudj! – nézett rá bocsánatkérőn Sam. – A sündisznó egy apró kis állat, aminek szúrós tüskék vannak a hátán, és ha úgy érzi, hogy veszély fenyegeti, akkor összegömbölyödik, hogy mindenhol szúrós legyen. Így az ellenség nem tudja bántani, mert ahol csak hozzáér, megszúrja magát.
- Igen, ez egy egészen jó hasonlat – látta be Narim.
- Közel álltok egymáshoz, igaz? – kérdezte kedvesen Sam, bár Narim úgy érezte semmit sem sejt az igazságból.
- Igen – ismerte be, mire Sam gyengéden megszorította a karját.
- Gondoltam. És merre van most? Azt hinné az ember, hogy egy ilyen fontos eseménynél, mint a triád, ő is jelen van.
- A triád szigorú szabályok szerint zajlik – rázta meg a fejét Narim. – Pontosan meg van határozva, hogy kik lehetnek jelen. Ez alól még Omoc tanácsos sem kivétel.
- Ti és a szabályaitok – nevette el magát megint Sam.
- Néha hasznosak a szabályok – ellenkezett Narim.
- Persze. De ti túlszabályoztok mindent.
- Nem – rázta meg a fejét Narim.
- De – állította határozottan Sam, és még tovább is folytatták volna a vitát, ha a hátuk mögött lévő épületből nem masírozik ki Zipacna a közvetlen kíséretével.
- Menjünk – vett egy nagy levegőt Narim, így felálltak a lépcsőről, és bementek az épületbe.