Ezt most fejezd be! – szólt megint szigorúságot játszva Sam Narimra, miközben a kocsijával kigördültek a parkolóból.

Mit? – nézett rá értetlenül Narim.

Hogy a technológiánkon grimaszolsz.

Nem tettem ilyet – tiltakozott a férfi.

Dehogynem. De eszed, nem eszed, ez van. Ha nem adsz jobbat, kénytelen vagy elviselni azt, ami a rendelkezésedre áll – ugratta tovább Sam.

Samantha, nem szóltam egy szót sem – csitította Narim.

Ahogy már egyszer mondtam – pillantott rá a nő -, van az az arckifejezés, ami mellé nem kellenek szavak. Vedd tudomásul, nekünk nincs kifogyhatatlan energiaforrásunk, csak olajunk, földgázunk és egyéb fosszilis energiahordozóink.

Nincs ezekkel semmi baj, amíg vannak – tűnődött el Narim. – Bár kétségkívül nem tesznek jót az élővilágnak. Mi is elkövettük ugyanezeket a hibákat. Szennyeztük a környezetünket, amíg volt mivel. Aztán elfogyott, és mi kénytelenek voltunk más energiaforrás után nézni.

Ha elfogy, márpedig hamarosan nálunk is elfogy, akkor marad a nap és szélenergia. De az még gyerekcipőben jár.

Ez már valamivel jobban hangzik – bólintott rá Narim. – Nem terheli meg annyira a környezetet.

Bárcsak mindenki törődne ezzel – sóhajtott Sam, majd Narimhoz fordult. – Meg tudnád egyáltalán szokni?

Hogy az autód hangos és büdös? – sandított rá egy elfojtott mosollyal a férfi. – Egy idő után megszoknám.

Tudod, hogy nem erre gondoltam – csóválta meg a fejét Sam. – Nem csak erre.

Samantha, az ember képes az alkalmazkodásra. Főleg ha nincs más választása.

De ez annyira más, mint amihez szokva vagy.

Bárhová mennék, más lenne, mint amihez szokva vagyok. Ez nem baj. Minden világ… más és más. Ettől szép.

Talán igazad van. Csak… neked ez… visszalépés. Tulajdonképpen megérteném, ha inkább a Noxon akarnál maradni. Bár… az is egy meglehetősen ellentmondásos világ.

Miért?

Nem is tudom… sosem értettem, hogy a noxok… legalább olyan fejlettek, mint az asgardok, és mégis… egy részük kis kunyhókban él a fák között, minden fejlett technológia nélkül, és csak fent a városban van mindenféle felszerelés.

Az ő fejlettségük nem… vagy nem csak… a technológiában van.

Igen, tudom. Nagy varázslók – látta be Sam, majd leparkolt a háza előtt. – Megérkeztünk.

Szép helyen élsz – nézett körül Narim, mikor némi nehézség árán kiszállt az autóból.

Köszönöm – mosolygott rá Sam. – Hát, kerülj beljebb!

Mehetünk – bólintott rá Narim, így besétáltak a házba.

Éhes vagy? – kérdezte Sam, miközben lepakolta a cuccait az előszobában. - Igazából azt sem tudom, hogy… ti mit szoktatok enni?

Samantha, ebből ne csinálj problémát – nyugtatta meg a férfi. – Hidd el, a szokásaink nem térnek el olyan nagymértékben, mint most gondolod. És ki lehetett bírni, amit akkor régen etettetek velünk.

Hát, ez nem hangzik túl jól – nevette el magát a nő. – Akkor sütünk egy pizzát. És majd ha nem ízlik, akkor kitaláljuk, hogyan tovább.

Rád bízom – hajtott fejet Narim, mert fogalma sem volt, hogy a nő miről beszél.

Ennek kell most egy fél óra – sóhajtott Sam, mikor a pizzát berakta a sütőbe. – Addig… rád férne egy forró fürdő – mérte végig Narimot. – És kerítek neked valami ruhát. Ebben a cuccban meglehetősen nagy feltűnést keltenél a környéken. Még akkor is, ha a szomszédaim láttak már ezt-azt. Apám ruhája nagyjából jó lehet rád. Bár te egy kicsit magasabb vagy, de szükség törvényt bont, ahogy mondják – mondta, majd a szekrényhez lépett, és kihalászott egyet a Jacobnak szükség esetére fenntartott ruhák közül.

Tessék – nyújtotta Narim felé, aki átvette. – Mióta apám tok'ra lett, úgyis csak szökőévente jár haza, akkor sem nagyon hagyja el a bázist. Selmaknak mindig ezer fontosabb dolga van, mint itt tölteni néhány napot.

Ez mikor történt? – kapta fel a fejét Narim.

Egy évvel Jolinar halála után. De ez megint egy hosszú történet. Most fürdesz, eszel, pihensz. Holnap mindent elmesélek, amire csak kíváncsi vagy, rendben?

Rendben.

Akkor megmutatom, hogy működik a fürdőszoba. Bár nem hinném, hogy sok idő kellene, hogy magadtól is rájöjj, de azért nem szeretném, ha leforráznád magad.

Lássuk – bólintott rá a férfi is, így felfedezték a fürdőszobát, aztán Sam magára hagyta, gyorsan csinált egy teát, aztán egy bögrével a kezében letelepedett a nappaliban.

Narimnak, bár meglehetősen szokatlan volt a környezet, elmondhatatlanul jólesett a meleg víz. Egy kicsit segített, hogy ellazuljanak az izmai, hogy egy kicsit felszabaduljon a feszültség alól. Aztán gyorsan megtörölközött, és némi gondolkodás után magára öltötte Jacob ruháit.

Tudod, min gondolkodtam? – nézett rá Sam, mikor hallotta nyílni a fürdőszoba ajtaját, aztán elakadt a szava.

Mi a baj? – nézett rá fürkészőn Narim. – Rosszul vettem fel valamit?

Nem, egész ügyes vagy elsőre – rázta meg a fejét a nő. – Csak… állati jól áll rajtad ez a ruha – nevette el magát.

Tényleg?

Igen. Tudom, hogy te a szürkét szereted… majd szerzünk neked azt is.

Rendben. És min gondolkodtál? – nézett rá Narim.

Áh, felejtsd el, megint csak visszairányítanám a gondolataidat a történtekre.

Azt hiszed, nélküled nem azon rágódok folyamatosan? – sóhajtott a férfi. – Szóval?

Csak az jutott eszembe, hogy Travel vajon melyikért haragudott volna jobban, ha tényleg megtudja, hogy együtt voltatok Omoc-kal, vagy ha esetleg azt, hogy velem…

Mindkettő miatt tajtékzott volna, bár más okból – tűnődött el a férfi. – Az a jegesen gúnyos hangja, mikor azt mondta… még most is kiráz a hideg.

Ha rólam tudott volna, még gúnyosabb lett volna.

Lehet – vett egy nagy levegőt Narim. – De miért érdekel ennyire, hogy mit gondolt Travel? Már nem számít. Beleesett a saját maga által ásott csapdába. Elég baj ez neki… meg nekünk… már nem számít mit gondolt, vagy gondolt volna rólunk.

Tudom. Bár azért sajnálom is – húzta el a száját Sam, de a sütő csipogása félbeszakította, így kisétáltak a konyhába, és asztalhoz ültek.

Miért mondod ezt? – nézett rá Narim kíváncsian.

Tudom, hogy hülyeségeket csinált… folyamatosan rossz döntéseket hozott… de… tudod, mikor Tanith azt mondta neki, hogy… küldjön át a csillagkapun egy bombát a Földre…

Ahogy mondtam, a saját csapdájába esett – erősítette meg Narim. – Egészen addig nem gondolt bele, de akkor szembe kellett néznie a tettei következményével. Én megértem, hogy az volt a szándéka, hogy megmentse a világunkat, de abba egy pillanatig sem gondolt bele, hogy ezért mások milyen árat fizetnének. Akár ti, vagy egy tucatnyi másik világ.

Igen. Ami pedig a véleményét illeti… nem tudnám megmondani, miért érdekel. Rólam biztos nem lenne túl fényes. Sosem volt. Pedig megmentettük a hátsóját Zipacnától. Úgy látszik ez sem volt elég, hogy átlásson az előítéletei függönyén. Nem baj. Milyen a pizza?

Érdekes. De egyáltalán nem rossz – nyugtatta meg Narim Samet.

Akkor jó. A Noxon mit esztek?

Zöldséget, magokat, sok gyümölcsöt – vont vállat Narim. – A noxok nem esznek húst.

Igen, ezt tudom. És… ezen kívül… mihez kezdenétek a noxon?

Senki nem gondolkodott még ennyire előre – rázta meg a fejét Narim. – És mihez kezdenék, ha ide jönnék a Földre? A reaktoron kívül, persze – mosolyodott el.

A parancsnokságon mindig van technikai probléma, amit meg kell oldani – nyugtatta meg Sam. – És különben is… azt mondod, unatkoznál, mikor itt lennék neked én?

Nem mondtam ilyet. De gondolom, a feletteseid sem örülnének, ha idejönnék lopni a napot.

A tábornok sosem gondolna ilyet. Akik meg őfelette állnak… nos, ők rólunk is elég sokszor azt gondolják, hogy csak lopjuk a napot.

Hát, akkor ez a dolog ugyanúgy működik, mint nálunk – mosolyodott el Narim. – De visszatérve arra, hogy unatkoznék-e, mikor itt vagy a közelemben… ha jól sejtem, sokszor te napokra eltűnsz felfedezni a galaxist. Nekem az alatt is el kellene foglalnom magam. Persze egy darabig lefoglalna, hogy megismerjem a világodat, de emellett… valami hasznosat is szeretnék csinálni.

Hidd el, a tábornok talál neked munkát olyankor is, mikor nem vagyok itthon – nyugtatta meg Sam. – Azt nem tudom megígérni, hogy bevenne egy CSK csapatba…

Ez eszembe sem jutott – rázta meg a fejét Narim. – Én tudós vagyok, Samantha, és bár nem mondom, hogy időnként nem vágyom egy kis kalandra, mégis… feszültségből most egy időre volt elég. Békére vágyom, állandóságra, kiszámíthatóságra.

Megértem – mosolygott rá Sam. – Akkor most kiszámíthatóan ágyba teszlek, és alszol.

Nem hinném, hogy tudnék – rázta meg a fejét Narim. – Tudod, van egy kis időeltolódás köztünk… még csak alig néhány órája keltem. Nem mintha akkor tudtam volna aludni. Szóval, megpróbálhatjuk, de nem ígérek semmit.

Narim… - nézett a férfira Sam, miközben felálltak az asztaltól, és Sam bepakolt a mosogatóba.

Igen, Samantha? – lépett közelebb hozzá egy kedves mosollyal a férfi.

Én csak… azon tűnődtem, hogy… alszol mellettem, vagy inkább… a vendégszobában?

Ez nem egy könnyű kérdés – tett úgy a férfi, mint aki eltöpreng.

Nem akarom megsérteni az erkölcseidet – nevette el magát Sam. - És még kevésbé szeretném, hogy azt hidd, nem csak primitív vagyok, hanem még tolakodó is. Mindjárt az első este együtt aludni – kuncogott a nő – nem is értem.

Nem gondolnék ilyet – nyugtatta meg Narim. – Ami pedig az első estét illeti… lehet, hogy ez az első este, amit valóban együtt töltünk, kettesben. De ami köztünk van… az nem most kezdődött…

Tudom – nyugtatta meg Sam. – De akkor miért mondtad, hogy nem könnyű kérdés?

Egyrészt mert, ahogy már mondtam, én biztosan nem tudok aludni, így te sem, pedig neked holnap dolgoznod kell. Másrészt…

Másrészt még nem állsz készen rá – simogatta meg a karját Sam. – Megértem, hidd el! Nem vagy az a típus, aki két hete még… Omoc-kal volt, és most ezt csak úgy félresöpri, és bebújik másnak az ágyába.

Samantha – szakította félbe Narim. – Az első nap óta, hogy megláttalak ott a Tollanon, álmodozom arról, hogy egyszer együtt leszünk majd, te és én… Ez azokban az időkben is sokszor eszembe jutott, mikor Omoc-kal voltam… még akkor is, ha ez nem helyes. De nem vagyok biztos benne, hogy a mostani hangulatunk…

Hagylak pihenni, megígérem – nevette el magát a nő. – Bár csábító a lehetőség, hogy elcsábítsalak, de tudom, milyen fáradt vagy, és pihenned kell. Csak szeretnék a közeledben lenni. Ennyi az egész.

És ezt vajon akkor is így fogjuk gondolni, amikor átölellek?

Hááát… - vigyorgott a nő. – Bánnád?

Természetesen nem.

Akkor jó. És gondolj csak bele, ha most egyedül maradnál… megint csak jönnének a képek…

Igen, ez egy nyomós érv – bólintott rá Narim. – De ugyanilyen határozott leszel majd reggel is, amikor fel kell kelned?

Nem – nevette el magát Sam. – De ha morognék, ne vedd magadra. Reggel kiállhatatlan vagyok, míg meg nem ittam a kávémat, és magamhoz nem tértem egy kicsit.

Tudod, az ilyesmiben van tapasztalatom. Tudom, hogy kell megbékíteni valakit, akinek morgós a kedve.

Gondolom. De én csak akkor morgok, ha nagyon fáradt vagyok. Vagy ha valamit nagyon nem sikerül megcsinálnom.

Ezzel más is így van, hidd el. Ha hiszed, ha nem, Omoc is így volt. Amikor itt volt… sok gond nyomasztotta, azért volt olyan utálatos veletek. De alapjában véve ő nem olyan volt.

Elhiszem, Narim, emiatt ne aggódj! Hidd el, nem gondolok róla semmi rosszat. Nagy felelősség volt a vállán, akkor is, amikor itt voltatok, és úgy egyébként is. De elhiszem, hogy békeidőben, magánemberként más ember volt. Bár elképzelnem egy kicsit nehéz.

Elhiszem – mosolyodott el halványan a férfi. – Akkor… együtt alszunk?

Jól meggondoltad? – ugratta Sam.

Hm… mit is veszíthetek…

A jó híredet, a feddhetetlen erkölcseidet…

Nem, ezt nem hinném – rázta meg a fejét Narim. – Azt hiszem, csak a rémálmokat veszíthetem, szóval… szívesen aludnék melletted, ha te sem bánod. És… ebben a ruhában alszunk? – nézett végig magukon.

Nem, dehogy. Bár pizsamát egyelőre nem tudok adni, talán egy pólója még van itt apának. Megnézem – lépett Sam a szekrényhez. – Holnap veszünk neked néhány dolgot – mondta, miközben valóban sikerült egy fekete pólót előhalásznia, és átadta a férfinak.

Rendben – hagyta rá Narim.

Gyere, megmutatom a hálószobát – hívta magával a férfit. – Átöltözhetsz, míg gyorsan én is letusolok. És… ismerkedj meg újra a földi takaró működési elvével, ha már a mi ágyaink… na jó, hagyjuk – nevetett, mikor Narim arcán látta a nemszeretem fintort feltűnni. – Mindjárt jövök – ígérte, és ő is eltűnt a fürdőben.

Míg Sam gyorsan letusolt, Narim újra megküzdött Jacob ingjének gombjaival, és belebújt a pólójába, majd kis küzdelem árán megszabadult a nadrágjától is, és lefeküdt az ágyba. Halványan elmosolyodott, ahogy Sam csipkelődése a földi ágyakról eszébe jutott, de aztán csak egy sóhajjal hanyatt feküdt, és magára húzta a takarót. Didergett egy kicsit, de tudta, hogy ez csak addig fog tartani, míg a nő be nem bújik mellé a takaró alá.

Sam egy tíz perccel később lépett be a hálószobába, de addigra Narim majdnem elaludt. Sam mosolyogva nézte egy kis ideig, aztán bebújt mellé az ágyba, és lekapcsolta a lámpát.

Nem ébresztelek fel – súgta Narimnak, aki átölelte, és adott neki egy puszit.

Nem aludtam még.

De majdnem, és én nem akarom elűzni az… - mentegetőzött Sam, de a férfi magához húzta egy csókra. Sam egy másodperc után megadta magát a szelíd erőszaknak, és hosszú percekig nem is tudtak elszakadni egymástól, csak ekkor mosolygott a nő újra Narimra.

És most tényleg alvás! Nem fogadok el semmi kifogást.

Igenis – mosolyodott el a férfi is, így kényelmesen elhelyezkedtek, és lassan mindketten álomba merültek.

Másnap reggel Sam ébredt először, így óvatosan felkönyökölt, és kedvtelve nézte a férfit, ahogy alszik. Olyan békés, olyan nyugodt volt most az arca, amilyennek Sam már régen nem látta, de végül egy negyed órával később Narim is felnézett.

Jó reggelt, Samantha! – mosolygott még álmosan a nőre.

Neked is – mosolyodott el Sam is, és lopott egy puszit a párjától.

Min gondolkodtál? – kérdezte végül Narim.

Nem, nem lenne fair, ha megpróbálnálak befolyásolni – rázta meg a fejét kuncogva a nő.

Azért elmondhatod – bíztatta Narim.

Csak az járt a fejemben, hogy én lennék a galaxisban a legboldogabb, ha velem maradnál. Nagyon-nagyon boldoggá tennél vele.

Tudod, hogy erősen hajlok erre a lehetőségre – cirógatta meg Sam arcát a férfi. – De azért a társaimmal szemben is vannak kötelezettségeim.

Tudom. De talán innen is támogathatnád őket valahogy. Majd kitalálunk valamit.

Rendben – bólintott rá Narim. – És… mit csinálunk ma?

Arra gondoltam, délelőtt bemehetnénk a parancsnokságra… gondolom, a tábornok szeretne veled beszélgetni, és nekem is van dolgom. Aztán megebédelünk, és elmegyünk vásárolni. Felújítjuk a ruhatárad.

Még nem is biztos, hogy… Samantha, nem kellene rám költened a pénzed, míg nem biztos, hogy maradok.

Akkor is kell neked pár földi ruha, ha csak néha látogatsz meg – vont vállat a nő, és Narim látta az arcán, hogy egyáltalán nem tetszik neki ez a gondolat.

Elfogadnád, ha így döntenék? – kérdezte szelíden, de Sam elhúzta a száját, és kimászott az ágyból.

Nem nagyon lenne más választásom – mondta közben, de aztán vett egy nagy levegőt, megkerülte az ágyat, és leült Narim mellé. – Elfogadnám, bár nem nagyon örülnék neki – fogta meg a férfi kezét. - Ha már egyszer így alakult ez az egész, és a sors visszasodort a Földre… akkor ez talán azért van, mert itt a helyed.

Tudom, Samantha, de… csak egy kicsit gondold bele magad a helyzetembe! Egy kicsit… ijesztő… a gondolat, hogy egyedül legyek egy ismeretlen világban. Ne! – szorította meg a nő kezét. – Tudod, hogy nem úgy értettem.

Hozd el a többieket is – javasolta Sam.

Hát, egyikük még talán el is jönne – tippelt Narim.

Próbáld meg – mosolygott rá Sam. – De most ideje indulnunk.

Rendben – adta meg magát Narim, így felkeltek, ettek egy gyors reggelit, felöltöztek, és visszamentek a parancsnokságra.

Narim délelőttje valóban a tábornokkal telt. A férfi újra alaposan kifaggatta a történtekről, majd a terveiről is, és messzemenőkig támogatta az ötletet, hogy Narim a Földre jöjjön. Azt ugyan nem tudta neki megígérni, hogy az NID-t száz százalékig távol tudja tartani tőle, de megnyugtatta, hogy Maybourne, aki régen a legnagyobb veszélyt jelentette rájuk, már nincs a szervezet kötelékében. Abba is beleegyezett, hogy Narim a parancsnokságon találjon munkát magának. Úgy egyeztek meg, hogy amíg a férfi kiismeri magát a helyi keretek között, addig Danielnek segíthetne a tudományos munkájában, aztán fokozatosan átpártolhatna Samhez, és a kutató részleghez. Narimnak is tetszett ez az ötlet, hisz Danielt kimondottan kedvelte, és biztos volt benne, hogy a férfi elméletibb hozzáállása a dolgokhoz sokat fog segíteni, hogy mélyebben megismerje a földi világot, azt pedig, hogy együtt dolgozhasson Samanthával, már alig várta, így mikor a nő nem sokkal ebédidő előtt felbukkant, egészen kellemes hangulatban fogadták. Sam látta ezt, de csak akkor kérdezett rá, mikor már az étkezőben ültek egy mindenkitől távol eső asztalnál.

Jól telt a délelőttöd?

Egészen… bíztató… terveket szövögettünk a tábornokkal.

Jól hangzik. De… ez azt jelenti, hogy döntöttél?

Azt hiszem. De azért… ezt otthon is el kell fogadtatnom.

Nem hiszem, hogy lenne beleszólásuk az életedbe – rázta meg a fejét dacosan Sam.

Samantha – nézett rá békítőn a férfi. – Próbált megérteni őket is. A szemükben ezzel cserbenhagyom a népünket. Éppen akkor, mikor mindenkire szükség lenne.

De nem örökre tűnsz el! Hazamehetsz bármikor.

Tényleg? És a kapu energiaigénye? – nézett rá kétkedőn Narim.

Egyszerű. Elindulsz velünk, mikor küldetésre megyünk, és majd onnan mész tovább. És velünk együtt térsz vissza.

Neked tényleg mindenre van megoldásod – nevette el magát Narim.

Hát persze. Csak kérdezz engem, és minden megoldódik – nevetett vele a nő, és a továbbiakban csendesen eszegettek, majd amikor végeztek, elhagyták a bázist.

Nem leszek túl feltűnő? – kérdezte Narim, mikor már a kocsiban ültek, és a város felé hajtottak.

Csak bízd rám a szövegelést – nevetett Sam. – A többi nem lesz feltűnő. Tudod a Föld férfitársadalmának nagy része amúgy is méla undorral és idegenkedéssel megy ruhaneműt vásárolni, úgyhogy senkinek nem fog feltűnni, ha idegenként mozogsz egy ilyen üzletben.

Akkor jó – mosolyodott el Narim, de azért Sam látta rajta, hogy zavarban van.

Nyugi, ott leszek, és segítek – szorította meg a kezét egy pillanatra, aztán leparkolt egy üzletközpont előtt, ahova Narim csak némi noszogatás után volt hajlandó bemenni.

Órákkal később vagy egy tucat ilyen-olyan csomaggal megpakolva sétáltak vissza a kocsihoz, és a férfi meglehetősen elgyötörten ült be az anyósülésre.

Fárasztó dolog ez a vásárlás – csóválta meg a fejét.

Nem értem, miért mondják ezt a férfiak – nevetett Sam, miközben elindultak.

Sok pénzt költöttél? – kérdezte Narim, aki a vásárlás közben is próbált akadékoskodni, csak Sam nem hagyta.

Á, dehogy, úgy egy havi fizetésemet – bolondozott a nő. – Majd, ha már te is dolgozol, és kapsz fizetést, majd veszel nekem pár göncöt. De tartsd észben, hogy a női ruhák drágábbak. És persze egy nő tovább próbálgat. Akár egész nap.

Nem lehetne inkább, hogy valahogy máshogy viszonozzam a szívességedet? – sandított rá Narim, mire Samből kitört a nevetés.

De, majd kitalálunk valamit.

Akkor jó – könnyebbült meg Narim. – És most?

Hazamegyünk, és elpakoljuk a szerzeményeidet. Aztán csinálunk valami vacsorát, a többit majd meglátjuk – mosolygott Sam maga elé.

Rendben – könnyebbült meg Narim, hogy aznap több tortúra nem vár rá, így ellazult az ülésben, és csak nézelődött, míg hazaértek.

Vacsorakészítés közben a vásárlásról és a földi divatról beszélgettek, de mikor késő este leültek enni, Narim észrevette, hogy Sam hosszabb ideig rajta felejtette a pillantását, és közben mosolyog.

Mi az? – kérdezte ő is mosolyogva.

Csak azon gondolkodtam, hogy… lehet, hogy te okosabb vagy… meg bölcsebb, meg fejlettebb, meg minden… mint mi… de mégis… a lelked mélyén… ott vannak a tipikus pasi vonások.

Mire gondolsz?

Arra, hogy utálsz vásárolni – nevetett Sam. – Meg arra, hogy büszke vagy, és nem szereted, ha egy nő költi rád a pénzét. Hogy szereted az egyszerű, de kényelmes ruhákat. Hogy jobban vonz egy tv szaküzlet a plázában, mint egy butik. Hogy ösztönösen megérzed melyik a jobb kocsi – idézte fel Narim pillantását, ahogy az délután végignézett a parkolón. - Tipikusan pasis dolgok.

És ez baj?

Dehogy – nevetett tovább Sam. – Sőt, holnap ráültetlek a motoromra, szerintem élvezni fogod.

Ha te mondod – csóválta a fejét Narim. – Bár… az igazság az, hogy… holnap vissza akartam menni a Noxra. Tisztázni a dolgokat.

Máris? – lepődött meg Sam.

Ha már meghoztam a döntést, miért halogatnám tovább?

Igaz. Csak hiányozni fogsz.

Talán… kitalálhatunk valamit, hogy enyhítsük ezt a rossz érzést az elkövetkező napokban.

Vagy csak még rosszabb lesz? – somolygott Sam. – Amúgy… sokáig tervezel távol lenni?

Fogalmam sincs, Samantha. Ha rossz néven veszik a döntésem, lehet, hogy még holnap visszajövök.

A holnap visszajössz részével nincs bajom, de… azért drukkolok, hogy ne legyen semmi baj.

Nem tudom…

Ha nagyon gyötörnek, beszélj Lyával! – ajánlotta Sam.

Kedveled Lyát? – nézett rá mosolyogva a férfi.

Nagyon – emlékezett vissza Sam közös ismerősükre. – Tudod, a gyerekmeséinkben van egy tipikus erdőtündér figura… na azt képzeltem el mindig olyannak, mint Lya. Mikor először megláttam… mintha a mesekönyvekből lépett volna ki.

Lehet, hogy ez nem véletlen – tűnődött el Narim. – A világok sorsa itt-ott összefonódott, még ha nem is őrizte meg az emlékezet, talán csak a mesékben.

Akkor lehet, hogy a goa'uldból lettek a sárkányok? – fintorgott Sam.

Bármi lehet.

Na igen. De mielőtt még földönkívüli magyarázatot találunk minden mesére, gyorsan mosogassunk el, és tegyük ágyba magunkat. Holnap hosszú és nem kevésbé nehéz napod lesz.

Rendben. Mit segíthetek? – állt rá Narim.

Törölgethetsz. De nehogy leejts valamit! – fenyegette meg Sam nevetve a másikat, aztán munkához láttak.

Igazad van, lehet, hogy először Lyával kellene beszélnem – tűnődött közben Narim. – Talán ad valami tanácsot, hogy mondjam el a többieknek.

Szerintem sejtik – vont vállat Sam. – Nem hiszem, hogy akkora meglepetést okoznál. Főleg az az illető, akire azt mondtad, eljönne veled.

Wealen – mosolyodott el Narim. – Tudod… a csatában megmentette az életemet.

Akkor jöjjön csak el, meg kell köszönnöm neki – mosolygott Sam is.

Itt volt velünk. Akkor régen.

Tényleg? Akkor még nagy meglepetés sem fogja érni. Mondd meg neki, hogy szívesen látjuk.

Rendben, megmondom – ígérte Narim, de közben elfojtott egy ásítást.

Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha ma este is hagylak pihenni – nevetett Sam.

Ebben a pillanatban úgy érzem, napokig tudnék egyfolytában aludni, és még akkor sem pihenném ki teljesen mindazt, ami történt.

Ha visszatérsz, három napig hagylak egyfolytában aludni – ígérte Sam. – Igaz, utána kamatostól behajtom rajtad – fenyegette meg mosolyogva a férfit.

Állok elébe – mosolygott rá Narim.

Vigyázz, szavadon foglak! De akkor most fürdés és alvás - adta ki Sam a parancsot, így gyorsan letusoltak, és ágyba tették magukat.

Másnap kora délelőtt Sam és Narim az indítócsarnokban álltak, és nézték, ahogy megnyílik a kapu.

Tényleg visszajössz? – kérdezte Sam.

Igen – ígérte Narim.

És tényleg itt maradsz velem?

Igen.

És elárulod, mi ez a kütyü a kezedben?

Nem – nevette el magát Narim.

Fenébe, hogy mindig résen vagy – nevetett vele Sam. – De emiatt nyílt meg a Nox kapuja, igaz?

Igen. De most mennem kell – hárította el Narim a további kérdéseket.

Rendben. Siess vissza – kötötte még a nő a lelkére. – És ne feledd a jeladót. Nem kell mindenkire a szívbajt hoznod, hogy átsétálsz az íriszen.

Nem felejtem el. Sietek – ígérte a férfi, majd felsétált a rámpán, és átlépett a kapun, Sam pedig arra kapta fel a fejét, hogy Hammond tábornok sétál oda mögé.

Örülök, hogy boldognak látom, őrnagy – mosolygott rá az idősebb férfi.

Köszönöm, uram! – mosolyodott el Sam is, aztán egy biccentéssel elköszönt a felettesétől, és ment a dolgára.