Narim egy percig tűnődött, hogy átsétáljon-e az ajtón, de végül a kopogás mellett döntött. Főleg azért, mert attól tartott, valaki megláthatja, másrészt, mert a házban volt még némi világosság, így gyanította, hogy Samantha még ébren van.

Sam éppen végzett a fürdéssel, így fürdőköpenyben sétált ki a konyhába, hogy igyon egy pohár vizet, mikor a férfi bekopogott. Elképzelése sem volt, hogy ki jöhet ilyen késői órán, így gyanakodva ment az ajtóhoz, hogy kinyissa.

Narim! – derült fel a nő arca, majd megfogta a kezét, beljebb húzta a házba, és gyorsan betette az ajtót. – De jó, hogy visszajöttél! – ölelte meg a férfit, aki boldogan zárta a karjaiba. – Minden rendben?

Igen – nyugtatta meg Narim Samanthát.

Jól fogadták?

Tulajdonképpen… nem örültek, de nem gördítettek akadályt az utamba – sóhajtott Narim.

Az már jó. És a barátod?

Wealen?

Igen. Nem jött veled?

Nem, most nem. De üdvözletét küldi, és azt üzeni, egyszer meglátogat.

Rendben, jöhet bármikor – nevette el magát Sam. – És… Lya?

Vannak aggodalmai – sóhajtott Narim. – De bízik bennem.

Ezt örömmel hallom. Amúgy… megértem, hogy aggódik, de... ismerlek, Narim, Lyának semmi oka az aggodalomra. Te még mindig hiszel az elvekben, amik szerint éltetek, és soha nem árulnád el őket.

Örülök, hogy így gondolod. Elég, ha én aggódom. Érted. Értetek. Hozhat olyan helyzetet az utunkba a sors, mikor segítenem kell, és nem lesz időm etikai kérdéseken gondolkodni…

Te nem is hiszel a sorsban – ráncolta a homlokát Sam.

Elég sok minden történt az elmúlt időszakban, hogy meggondoljam magam – sóhajtott teátrálisan Narim.

És ezzel úgy hiszed máris primitívebb lett a gondolkodásod?

Eddig még nem – nyugtatta meg Samet a férfi, mire az is elmosolyodott.

Remélem, nem is fogod. Lehet, hogy idővel majd egy kicsit… idomulsz hozzánk, de ettől még… nem leszel primitív, ahogy mi sem vagyunk azok. De… mondtad, hogy a többiek nem örültek… ugye nem bántottak?

Samantha… tollanokról beszélünk… hisz bármi is történt, mi még mindig mi vagyunk… pacifisták, tudod.

Tudom, csak féltelek.

És én ezért elmondhatatlanul hálás vagyok – cirógatta meg a nő arcát Narim. – Nem, nem bántottak… kaptam néhány szemrehányást… aminek a jó része jogos volt. A régi dolgok miatt is, és azért is, hogy eljövök.

Szeretném, ha nem vádolnád magad.

Hogy tehetném Samantha? Hisz annak, hogy így alakultak a dolgok, részben én is oka vagyok. Tudom, hogy csak kis részben, de… az én döntéseimnek is következménye, ami történt. Persze, tudom, hogy ha nem így döntök, talán még ennél is rosszabb lehetne, de… akkor is szembe kell néznem… mindazzal, ami történt.

Narim, ezt már annyiszor megbeszéltük! Nem a te hibád volt, te csak próbáltad menteni, ami menthető. És ahogy mondod, nélküled sokkal rosszabb is lehetett volna! – mondta neki Sam. – Kérlek, próbálj előre nézni! Tudom, hogy nehéz, tudom, hogy időre van szükséged… csak olyan rossz látni, ahogy gyötrődsz. Magadat bünteted valamiért, amiről nem tehetsz. Nem akarom, hogy belebetegedj! Gondolj arra, hogy a mi egészségügyi ellátásunk közel sincs olyan, mint a tiétek volt – próbálta Sam finoman ugratni a férfit. – Szóval sokkal jobban kell vigyáznod magadra, mint korábban!

Jól van, majd megpróbálom – mosolyodott el halványan Narim.

Igen, ez már jobban tetszik – mosolygott rá Sam is. – Most menj, tusolj le, az majd segít kicsit a lelkednek. Addig összedobok neked valami vacsorát, gondolom egész nap nem ettél semmit.

Nem – húzta el a száját Narim, hisz bár valóban nem evett, a vacsora gondolata nem töltötte el kitörő lelkesedéssel.

Akkor menj fürödni, aztán megetetlek – vigyorgott a nő, mire Narim nem túl lelkesen magához vette a ruhákat, amiben előző éjjel is aludt, és besétált a fürdőszobába.

Ez idő alatt Sam tényleg a konyhába ment, és mivel túl sok minden nem volt otthon, és gyanította, hogy Narim étvágya sem az igazi, csupán egy melegszendvicset dobott össze a férfinak, és egy csésze teával együtt épp akkor tette az asztalra, mikor Narim kilépett a fürdőből.

Igen, egy kicsit jobban nézel ki – bólintott rá Sam. – Gyere és egyél!

Nem vagyok éhes, Samantha – rázta meg a fejét a férfi.

Ez nem kérés volt – tette csípőre a kezét Sam.

Nem tudtam, hogy itthon is katona vagy – csóválta meg a fejét Narim.

Általában nem, csak amikor irracionálisan gondolkodsz. Szóval csak rajtad múlik – tűnt fel egy félmosoly a nő arcán.

Jól van, jól – húzta el a száját Narim, majd letelepedett az asztalhoz, és lassan enni kezdett.

Amúgy… hogy jutottál haza? Mármint… ide hozzám – kérdezte Sam.

A tábornok hozott el. Azt mondta… útba esik.

Ez igaz. És… beszélgettetek?

Igen, néhány dolgot előre vetített valami bizottságról...

Na igen… vannak dolgok, amiket nem úszhatsz meg. De nem féltelek, nagy meggyőzőerővel rendelkezel – nevette el magát Sam. – Csak… ha lehet… nekik ne mondd a szemükbe, mennyire primitívek, még akkor sem, ha ők tényleg azok lesznek. Elég rosszul reagálnának.

Sejtem – sóhajtott Narim. – Mesélsz majd róluk? Hogy mire figyeljek? A tábornok mondott ugyan néhány dolgot…

Ne mondd el nekik, hogy fizikus vagy. Ne mondd el nekik, hogy van kifogyhatatlan energiaforrásotok. És ne beszélj nekik az ionágyúról. És arról se beszélj, ami a Tollanán történt. Mondd, hogy fogalmad sincs, miért támadott meg titeket a goa'uld.

A tábornok is nagyjából ezeket mondta – sóhajtott Narim. – De nem tudom, tudok-e ennyit hazudni.

Persze, hogy tudsz. Tudod, mi a tét. Ha a kezükbe kerülne az ionágyú, vagy az energiaforrásotok… vagy akár csak a fáziseltolás… Te tudod a legjobban, hogy annak milyen következményei lehetnek.

Tőlem nem kapnak semmit – bólintott rá határozottan Narim.

Helyes – mosolygott rá Sam. – A többi gyerekjáték lesz neked. Az ártatlanság az arcodra van írva. Ott van a szemedben. Ennyi elég.

Remélem, igazad lesz – sóhajtott Narim, befejezve a vacsoráját.

Jobban érzed magad? – fogta meg a kezét Sam az asztalon.

Kicsit – mosolygott rá halványan Narim.

Akkor most irány az ágy. Rád fér a pihenés. Talán jobban alszol, mint múlt éjjel.

Észrevetted? – hajtotta le a fejét bűntudatosan a férfi.

Persze. Csak nem akartalak nyaggatni. Gondoltam, ha nem is alszol, azért a pihenés is jót tesz.

Ne haragudj, Samantha! Téged sem hagytalak aludni.

Oh… virrasztottam már ennél sokkal rosszabb dolgok miatt is – nevette el magát a nő. – És… tudod… jó volt melletted – mondta kicsit elpirulva. – Bár… sajnáltam, hogy ilyen zaklatott vagy, a közelséged… nagyon jó érzés volt. Szóval nem bántam, hogy nem aludtam túl sokat.

Tényleg? – mosolyodott el ezúttal őszintén Narim is.

Igen – bólintott rá Sam. – Úgyhogy akár vissza is fekhetnénk.

Rendben – hagyta jóvá Narim is, így gyorsan elpakoltak a konyhában, és besétáltak a hálóba.

Ajaj – somolygott Sam.

Mi a baj? – nézett rá a férfi.

Nekem is át kellene öltözni.

Hm… ez nagy probléma – tett úgy Narim, mint aki eltöpreng. – Mit tehetnénk?

Hát van néhány lehetőségünk.

Éspedig?

Mondjuk, fogom a hálóingemet, és eltűnök a fürdőbe átöltözni. Vagy te mész el fogat mosni, és addig gyorsan átveszem. Vagy… esetleg… segíthetnél…

De olyan bonyolultak ezek a tauri ruhák – vette alaposan szemügyre Narim a nő fürdőköpenyét.

Pedig ennél egyszerűbbet nem is találhatnál. Nincsenek gombok, kapcsok, cippzárak… ami megbonyolíthatná a helyzetet. Csak egy csomóra kötött öv, amit ki kell oldani, és…

Samantha – nézett Sam szemébe a férfi, de az már ott látta a szemében a feltámadó vágy izzását.

Mi az? – lépett oda hozzá Sam, és a két tenyerét a férfi mellkasára simította.

Nagyon… kívánlak.

Hát… csupán egy csomó áll kettőnk között – évődött vele a nő. – Mit gondolsz, meg tudunk birkózni vele?

Minden tudásomat latba fogom vetni – ígérte Narim, mire Sam elnevette magát.

Reméltem, hogy ezt mondod. És… sokáig gondolkodsz még, hogy hogy állj neki?

Nem is tudom – mosolygott Narim, de a nő látott a szemében némi félénkséget is, így megcirógatta az arcát, és gyengéden megcsókolta.

Tudod, hány éjszaka álmodoztam erről? – súgta neki, mikor elhúzódott tőle. – Ébren és álmomban… annyiszor megtörtént…

Szeretném, ha a valóság még az álmaidnál is sokkal szebb lenne – mosolygott rá Narim, és ezúttal ő volt, aki lecsapott a nő hívogató ajkára. Hosszan csókolta, és egyre szenvedélyesebben, ami Samnek sem volt ellenére, és ezt a férfi tudtára is adta, ahogy egyre szorosabban simult hozzá. Végül Narim nem bírta tovább, meg sem szakítva a csókot megkereste azt a sokat emlegetett csomót, lassan kioldotta, aztán ahogy mégis elhúzódott Samtől, a nő vállainál a köntös alá csúsztatta a kezét, és finoman lesimogatta róla a ruhát, majd ragyogó szemmel végigmérte.

Annyira gyönyörű vagy – súgta neki rekedten, de ezúttal Sam volt, aki zavarba jött, és lesüttötte a szemét. Narim gyengéden az álla alá nyúlt, és gyengéden kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha is láttam a galaxisban.

Ugyan – mosolygott rá Sam.

Komolyan mondtam – erősítette meg Narim. – A ragyogó szemed… a gyönyörű mosolyod… - mondta, majd újra végigmérte tetőtől talpig, mire Sam elnevette magát.

Örülök, hogy így gondolod. De… ez így nem fair – tette csípőre a kezét.

Micsoda? – nézett rá ártatlanságot tettetve a férfi.

Ez a különbség az öltözékünk között.

Tudod, Samantha, úgy vélem… nem állna jól rajtad az én ruhám – ugratta Narim, mire a nő csak tovább kuncogott.

Úgy tűnik, a kezembe kell vennem az irányítást – csóválta meg a fejét. – Még szerencse, hogy tusolás után földi ruhát öltöttél. A másikkal nem biztos, hogy tudnék mit kezdeni – mondta, majd hozzálátott, hogy kigombolja Narim ingének gombjait.

Lassan haladt, ki akart élvezni minden egyes apró mozdulatot, és persze azt is élvezte, ahogy Narim a lélegzetét visszafojtva figyeli, ahogy a keze egyre lejjebb halad az ing gombjain. Végül megszabadította a férfit a ruhadarabtól, az pedig ragyogó szemekkel figyelte, hogy mi lesz Sam következő lépése. A nő odasimult hozzá, és megcsókolta, mire Narim elégedetten magához ölelte, de Sam végül egy kissé elhúzódott tőle.

Mit gondolsz, teljesen ugyanúgy szoktuk csinálni? – kérdezte évődve.

Ezt csak akkor tudjuk meg, ha nem állunk meg itt – tett úgy Narim, mint aki eltöpreng a kérdésen. – De ha bármi olyat tennék, Samantha… - kezdett aggodalmaskodni, de Sam egy gyors puszival elhallgattatta.

Emiatt inkább nekem kellene aggódnom – mondta. – Te mindig olyan… finom vagy és gyengéd… nem is tudom elképzelni rólad, hogy olyat tegyél, ami nem esne jól. Én meg… tudod, hogy katona vagyok…

Nem, most egyáltalán nem vagy katona – vette szemügyre Narim a nőt. – A legkevésbé sem – erősítette meg. – Szóval én sem aggódom – mosolyodott el, és visszahúzta magához Samet egy érzéki, de már szenvedélyesebb csókra, amit a nő boldogan és megkönnyebbülve fogadott.

Hosszú ideig csókolták egymást, aztán lassan a kezeik is vándorútra keltek a másik testén. Óvatosan, kíváncsian és érzékien fedezték fel egymás testét, aztán Sam megelégelte, hogy Narim nadrágja mindig az útjában áll, így lassan megszabadította tőle.

Esetleg folytathatnánk az ágyban? – kérdezte rekedten a férfit, két csók között, de mielőtt Narim válaszolhatott volna, Sam a csókjaival nyakára és a füle mögötti érzékeny területre tévedt, így Narimnak elakadt a szava, egy kicsivel később inkább szavak nélkül az ágy felé kormányozta a nőt, és leültek a szélére.

Zavarban vagy – állapította meg egy kedves mosollyal Narim, és megcirógatta a nő arcát.

Nem, én csak… - pirult el a füle tövéig Sam. – Én csak nem vagyok biztos benne, hogy mit tehetek meg, és mit nem. Ha eddig nem sikerült kiábrándítanom magamból, nem most szeretném – mosolyodott el zavartan.

Elmondhatatlanul kívánlak, Samantha – biztosította Narim.

Tudom, érzem, és én is téged – mosolygott rá Sam. – Csak… talán… lehet, hogy vannak… olyan szokásaink, ami… amin megbotránkoznál, vagy tudom is én…

Tudod, nálunk… úgy tartották, hogy… a szeretkezésben minden megengedett, ami mindkét félnek örömet okoz.

Igen, de…

Samantha… nem mondod el inkább, mi jár a fejedben? Felszabadulnál a kétségeid alól.

De ez olyan ciki – rázta meg a fejét mosolyogva a nő.

Egy földi férfival is ennyire kínos erről beszélni?

Nem, egy földi pasi ismeri a szokásainkat, és nem hiszem, hogy nagyon meg tudnám lepni bármivel…

Samantha – fogta meg a nő kezét Narim -, rád bízom magam. Teljes mértékben.

Tényleg? – mosolygott rá a nő.

Bízom benned. Mindennél jobban.

Hm… - tűnt fel egy huncut mosoly a nő arcán. – Remélem, nem fogod megbánni – mondta, majd szelíden hanyatt döntötte Narimot, majd lovaglóülésben a combjára telepedett.

Tényleg, nálatok ki irányítja a szeretkezést? – kérdezte miközben apró érzéki puszikkal újra felfedezte Narim nyakát.

Aki épp jobban kívánja a másikat – válaszolt Narim kuncogva.

Helyes. Már aggódtam, hogy valami férfiközpontú, soviniszta társadalom vagytok.

Nem jellemző – nyugtatta meg Narim, de aztán némi ravaszság költözött a hangjába. – De ha még sok kérdésed lenne, Samantha, gyorsan ki kellene találnom valamit, hogy átvegyem az irányítást.

Jól van, értettem, türelmetlen vagy – nevetett a nő, Narim pedig nem titkolt elragadtatással gyönyörködött benne, de aztán magához húzta egy valóban türelmetlen csókra.

Sam egy kis ideig még elveszett ebben a csókban, de aztán újra másfele kezdett kalandozni. Végigcsókolta Narim nyakát, aztán a mellkasán barangolt egy ideig, majd lejjebb tévedve néhány apró, csiklandós kuncogást csalt elő a férfiből, meg-megszakítva a gyönyör sóhajaival. Végül az utolsó ruhadarabjától is megszabadította a férfit, majd az visszahúzta magához egy forró csókra, miközben egymással versengve cirógatták a másik testét. Közben Narim egy kis időre átvette az irányítást, de Sam nem hagyta, hogy hosszú időre fölé kerekedjen. Újra végigcsókolta a férfi testét, majd óvatosan cirógatni kezdte a forrón lüktető férfiasságát, majd nem sokkal később érzékien a szájával kezdte kényeztetni, mire Narim görcsösen az alattuk lévő takaróba markolt a rátörő gyönyörtől. Sam egy kis ideig kényeztette a párját, de aztán a rekedt hangjára felemelte a fejét.

Samantha… - szólalt meg nagy nehezen a férfi, mire Sam felemelkedett hozzá.

Nem akartam idő előtt túlfeszíteni a húrt – nézett rá egy huncut mosollyal a nő.

Akkor ne tedd – mosolygott rá Narim, majd magához húzta egy csókra, miközben a hátára fordította a nőt, és újra fölé kerekedett. – Készen állsz?

Ha még egy percig váratsz, nem állok jót magamért – biztosította Sam, mire Narim elnevette magát, megcsókolta a szerelmét, majd gyengéden, óvatosan beléhatolt.

Sam elégedetten felnyögött, és a férfi köré kulcsolta a lábait, ahogy az lassan mozogni kezdett benne.

Istenem, ez csodálatosabb lesz minden álmomnál – sóhajtott Sam, mire Narim röviden megcsókolta, aztán inkább a nő ragyogó szemében nézte a gyönyör szikráit pattogni, ahogy lassan egymást kergették a beteljesülés felé.

Hiába szerették volna elnyújtani a szeretkezésüket, amennyire csak lehet, mivel már elmondhatatlanul régóta vágytak egymásra, a testüknek nem tudtak parancsolni. Néhány perccel később ösztönösen gyorsítottak a tempón, majd hamarosan együtt repültek fel a csillagok közé.

Végül Narim levegőért kapkodva borult a nő vállára.

Nagyon szeretlek, Samantha! – súgta egy perccel később a nő fülébe.

Én is szeretlek téged – mosolyodott el Sam ki sem nyitva a szemét, hisz az átélt csoda kiszívta minden erejét. – Ugye tudod, hogy soha többé nem engedlek el? – kérdezte végül.

Nem is megyek sehova – ígérte Narim.

Akkor jó – mosolyodott el újra Sam, majd Narim legördült róla, és ahogy elfeküdt mellette, csak nézte a nőt és cirógatta az arcát.

Te tényleg egy angyal vagy – mondta mosolyogva.

Ugyan… csak egy tauri vagyok – nevette el magát Sam, de aztán elkomolyodott. – De tudod, egy tauri mindent megtesz a szerelméért.

Akkor ebben nem különbözünk – nyugtatta meg Narim, és megcsókolta.

Akkor jó – mosolyodott el a nő, majd gyengéden hanyatt döntötte a férfit, és kényelmesen elhelyezkedett a vállán. – Szeretem ezt a kispárnát – mondta fáradtan mosolyogva.

Ennek örülök – nevette el magát a férfi. – Akkor aludj csak! Álmodj valami szépet! – mondta, és adott egy puszit a nő homlokára.

Te is – nézett fel még Sam, majd váltottak még egy puszit, a nő visszaejtette a fejét Narim vállára, és elcsendesedtek.

Egy kis idő után, mikor Narim már azt hitte, Sam elaludt, másfele kezdtek kalandozni a gondolatai. Omoc jutott eszébe, és ez végtelenül elszomorította. Eltűnődött azon, vajon most mit gondolna a férfi? Mérges lenne rá, amiért mással van? Vagy Lyának igaza van, és örülne a boldogságának? Narim a szíve mélyén gyanította, hogy az utóbbi. Hisz Omoc életében sem volt soha dühös Samantha miatt. Sokkal inkább önzetlenül arra bíztatta Narimot, hogy legyen boldog Samanthával, akivel nem kell bújkálniuk, hazudozniuk, és elrejteni a boldogságukat. Narim mindig csodálta Omocot ezért a hozzáállásért. Tudta, hogy csak azért tud ilyen önzetlen lenni, mert igazán szereti őt, és az ő boldogságát a sajátja fölé helyezi. Ahogy Narim ezen tűnődött, néha egy-egy könnycsepp megszökött a szeméből, és ilyenkor akaratlanul vett egy reszketeg levegőt, azonban olyan mélyen el volt merülve a gondolataiba, hogy nem is volt ennek tudatában, így meglepődött, mikor Sam megszólalt.

Nagyon hiányzik Omoc, igaz? – kérdezte a nő halkan.

Igen – ismerte be Narim. – Sajnálom, Samantha – tette hozzá kis idővel később. Próbált erőt venni magán, de nem volt könnyű.

Nem kell – nyugtatta meg a nő, miközben gyengéden cirógatta Narim hasát, de aztán mégis felkönyökölt. – Tizenöt évig szeretted őt. Megosztottad vele örmödet-bánatodat. Mindig ott voltatok egymásnak. Tudom, hogy most mindez visszajött. Adj időt magadnak, hogy meggyászold!

De már… - kezdett bele valamibe Narim, aztán elcsuklott a hangja, és összeszorította a szemét.

Nem, még nem – szorította meg a karját Sam. – Azok a napok… a halála után, a csata, vagy mikor azért küzdöttetek, hogy eljussatok a Noxra… Narim… nem volt lehetőséged meggyászolni a szerelmedet.

De már itt vagy nekem te, Samantha – nézett fel újra a férfi.

Igen, itt vagyok – nyugtatta meg Sam. – És akkor is itt leszek, ha kell még neked egy kis idő, hogy elengedd a múltat.

De hogy?

Ne fojtsd el az érzéseidet. Ha így teszel, újra és újra előtör, és maga alá temet. Tudom, hogy miattam próbálod leplezni a fájdalmadat, de… hidd el, akkor is tudom, mit érzel, ha nem mutatod ki. Tudom, min mész keresztül, Narim. Mikor azt hittem, meghaltál, éjszakákat sírtam át. Ismerem a fájdalmat, amit érzel. Nem kell elrejtened előlem.

De nem… tisztességes… épp neked… beszélnem arról… hogy valaki mást szerettem… Ráadásul… mióta idejöttem hozzád… úgy tűnhet, hogy másról sem tudok beszélni… folyton csak nyafogok neked… mint egy gyerek.

Narim, nagyon régóta tudom, hogy mennyire szeretted.

Miből jöttél rá?

Nem tudom - tűnődött el Sam. – Kaptam el pillantásokat, mikor még legelőször itt voltatok… nem volt feltűnő, inkább csak… megéreztem. És… láttam, milyen féltékeny – mosolyodott el halványan a nő.

Nem volt féltékeny – rázta meg a fejét Narim. – Soha, egy pillanatig sem. Bármikor elengedett volna.

Azért, amikor hoztam neked Schrödingert, ne mondd nekem, hogy nem volt féltékeny! Ahogy felbukkant mellettünk a semmiből, és ahogy nézett…

Jó, abban az egy pillanatban lehet, hogy féltékeny volt – húzta el a száját Narim. – De később soha.

Tényleg tudta?

Igen. Igazad van, már akkor tudta, mikor elhoztad nekem Schrödingert. És amikor elmenekültünk innen… sokat beszélgettünk rólad, és erről az egész helyzetről. A triád előtt… ő küldött ide. Ő akarta, hogy én jöjjek. És mielőtt… meghalt… ő akarta, hogy figyelmeztesselek.

Bár jobban ismerhettem volna – tűnődött el Sam. – Bár kicsit… bizarr ez a kép… csak…

Omoc csodálatos ember volt. Önzetlen, elhivatott, kedves… tudom, hogy ezt nehéz elhinned…

Nem. Nagyon is el tudom képzelni, hogy veled kedves volt – nyugtatta meg Sam Narimot.

Köszönöm! De most… próbáljunk inkább aludni, jó?

Még mindig elfojtod – sóhajtott Sam. – De legyen, ahogy akarod. Próbálj tényleg aludni! – mondta Narimnak, majd adott neki egy puszit, aztán visszahajtotta a fejét a férfi vállára.

Köszönöm, Samantha! – súgta még neki a férfi.

Ugyan mit?

A megértésedet. A kedvességedet – mondta Narim, mire Sam megint felkönyökölt.

Szeretlek! Segíteni szeretnék! – cirógatta meg a férfi arcát.

Tudom. Köszönöm!

Nem kell megköszönnöd! És most aludj szépen, jó? Holnap… vagyis már ma… reggel be kell mennünk a Parancsnokságra.

Rendben – adta meg magát Narim, így végül kényelmesen elhelyezkedtek, és mindketten megpróbáltak elaludni.

Sam néhány perccel később valóban el is aludt, és csak egy jó órával később riadt fel arra, hogy Narim nincs mellette. Körülnézett a szobában, de mikor ott sem látta a férfit, felkelt, és kiment a nappaliba. Narim ott ült a kanapén, a fejét a kezébe hajtva, és Sam messziről látta rajta, mennyire szenved. Odasétált hozzá, leült mellé, és megfogva a csuklóját gyengéden elhúzta a kezét az arcáról.

Emlékszel, mit mondtál a temetésen?

Mire gondolsz?

Azt mondtad, nem szabad elvesznünk a fájdalomban, hanem a szép dolgokra kell emlékeznünk. Bár te ennél sokkal szebben fejezted ki magad.

Tényleg mondtam valami ilyesmit.

Látod? Elmeséled nekem, mi a legszebb emléked Omocról?

Egyszer… elszökhettünk néhány napra… kettesben – mesélte Narim némi gondolkodás után. - Csak ő és én. Hivatalosan… egy ritka ércet kerestünk egy lakatlan bolygón, amire szükségünk volt az egyik kutatásunkhoz, de…

De néhány nap távol a fürkésző szemektől, a gyanakvástól, hm… - mosolyodott el Sam. – Maga lehetett a paradicsom.

Csodálatos napok voltak – emlékezett vissza Narim. – Sosem láttam Omocot annyit nevetni, mint abban a pár napban.

Emlékezz erre! – ölelte meg Sam a férfit, majd adott egy puszit a halántékára, és magára hagyta akarta hagyni, de mikor felállt, a férfi elkapta a csuklóját, és visszahúzta maga mellé.

Samantha!

Igen? – mosolygott rá Sam.

Szeretlek!

És is szeretlek téged – mosolyodott el Sam. – Gyere ide! – mondta a férfinak, és magához húzta egy szoros ölelésbe.

Köszönöm, Samantha! – húzódott el Narim egy perccel később.

Ugyan – szorította meg a kezét Sam. – Ma éjjel már annyiszor mondtam, hogy próbálj aludni… most már mindjárt kel a nap, és te nem aludtál semmit.

És téged sem hagytalak pihenni – hajtotta le a fejét Narim bűntudatosan. – Van még egy kis időnk?

Egy kicsi még van – pillantott az órára Sam. – Tudnál aludni?

Most azt hiszem, igen – bólintott rá Narim.

Akkor gyere – húzta maga után Sam a férfit a hálószobába, és visszabújtak az ágyba, majd nem sokkal később mindketten elaludtak.