Narim három héttel később kapta meg a bizottság döntését. Addigra már kialakult nagyjából az élete. Sam egy egész ruhatárat vásárolt össze neki, és megkóstoltatott már vele mindenféle ételt, ezen felül a bázison és az otthon lévő könyveiből minden tudományosat elolvastatott vele. Narim napról napra jobban kiismerte magát, és belerázódott az új életébe. Minden reggel együtt mentek be a bázisra, aztán Sam tette a dolgát, Narim pedig elfoglalta magát azzal, hogy bővíti az új világára vonatkozó ismereteit. Közben sokat beszélgetett Daniellel, és megismerkedett másokkal is a bázison, és kezdte egészen kellemesen érezni magát.

Sam éppen az irányítóban futtatott egy szimulációt, mikor Hammond tábornok állt meg az ajtóban.

Őrnagy, nem tudja, merre találom Narimot?

Talán a laboromban, uram – nézett rá Sam, de igazából órák óta nem látta a párját, így fogalma sem volt.

Köszönöm, őrnagy! – bólintott a férfi, de mikor el akart sétálni, Sam utánaszólt.

Valami gond van?

Nem, csak beszélni szeretnék vele – mosolygott rá az idősebb férfi, aztán magára hagyta Samet, aki fejcsóváltam nézett utána.

Egy tíz perccel később a tábornok megállt Sam laborjának az ajtajában, ami nyitva volt, és Narim odabent egy könyvbe méllyedt.

Kop-kop – szólalt meg. – Bejöhetek?

Természetesen, tábornok! - nézett fel Narim. – Tehetek önért valamit?

Jó hírt hoztam – mosolygott rá az idősebb férfi.

Igazán? – csillantak fel Narim szemei.

Megkapta a bizottság jóváhagyását, Narim! Most beszéltem Woolsey-val, de még ma meg fogja kapni írásban is az engedélyt. Richard felhívott, mert gondolom sejtette, hogy tűkön ülve várjuk az eredményt.

Tűkön? – nézett rá egy pillanatra megütközve Narim.

Oh… ezt akkor mondjuk, amikor már nagyon türelmetlenül várunk valamit.

Értem. Ez igazán jó hír, tábornok, köszönöm! – bólintott rá Narim.

Ugyan – mosolygott rá Hammond. – Meggyőződésem, hogy ez egy mindkettőnk számára előnyös döntés.

Remélem, így lesz – hajtott fejet udvariasan Narim.

Igen, én is. De most szeretnék néhány dolgot átadni önnek – lépett közelebb az idősebb férfi, és néhány plasztik lapocskát és egyéb iratokat pakolt Narim elé. – Az igazolványa, útlevél, egy bankkártya, biztosítás, a belépőkártyája, hamisítottunk néhány iskolai végzettséget is magának, csak hogy azok se köthessenek bele a jelenlétébe, akik nem tudják honnan jött. Nagyjából minden megvan, amire szüksége lehet… a jogosítvány még ráér – vont vállat végül. Narim kissé értetlenül nézett rá, mert néhányról fogalma sem volt, mire jó, de aztán újra szemügyre vette a kis kupacot.

De ha csak ma fogom megkapni a hivatalos engedélyt, akkor hogy…

Megelőlegeztem a bizalmat. Önnek, és… Woolseynak is. Előre gondoskodtam a szükséges papírokról.

Köszönöm, tábornok! – mosolyodott el megkönnyebbülten Narim.

Igazán nincs mit – viszonozta a mosolyt a tábornok, majd végignézett a Narimot szinte elborító könyvhalmokon. – Nos, hogy áll a tudományunk felderítésével?

Egészen jól – sóhajtott Narim. – Már kaptam egy átfogó képet a földi fizika állásáról, bár még vannak területek, amiket nem sikerült felderítenem. Mindenesetre már vannak ötleteim, amivel javíthatjuk a kapu energiafelhasználását.

Ezt örömmel hallom. És a bizottság is örülni fog. Mindig is ez volt a legnagyobb szívfájdalmuk. Sokszor akarták már ránk húzni a vizes lepedőt a kiugróan magas költségek miatt – mondta, majd elnevette magát Narim értetlen arckifejezése láttán. - Akkor hagyom is dolgozni, annál előbb megvalósulhatnak a tervei.

Rendben – bólintott rá Narim, majd nézte, ahogy a másik magában kuncogva kisétál, aztán visszatért a könyvéhez.

Sam egy órával később nem bírta tovább, hogy fúrja az oldalát a kíváncsiság, így mikor eredményesen lefutott az egyik szimuláció, amit végzett, fogta magát, és Narim keresésére indult.

Szia! – lépett be némileg aggódva a laborjába, majd odasétált a férfihoz, és lopott tőle egy puszit.

Szia, Samantha! – mosolygott rá a férfi. – Minden renden?

Velem igen. A tábornok megtalált?

Igen – felelt Narim egy titokzatos mosollyal.

Jaj, ne csináld már! – forgatta meg a szemét a nő. – Tudod, hogy megöl a kíváncsiság!

Azt nem venném a lelkemre – nevette el magát Narim. – Megkaptam az engedélyt, és a tábornok már el is árasztott mindenféle papírokkal. Egy részéről sajnos fogalmam sincs, mire jó.

Na nézzük – vette szemügyre a kupacot Sam is, és beavatta a férfit az útlevél, bankkártyák, a társadalombiztosítás és egyéb plasztik lapocskák, valamint az iskolai végzettségek rejtelmeibe, majd végül a kezébe vette a belépőkártyáját is. – Hm… majdnem azt a biztonsági fokozatot kaptad, amit én – kuncogott. – Így majdnem mindent elmondhatok neked, amit tudok.

Csak majdnem? – húzta össze a szemét Narim.

Nocsak, akasztják a hóhért? – ugratta Sam. – Legalább megtudod, milyen érzés, amikor valaki állandóan rébuszokban beszél.

Na igen – húzta el a száját a férfi. – De a tábornok emlegetett még valami engedélyt… de azt mondta, még ráér.

Hát… minden itt van, amire most szükséged lehet… talán a jogosítvány hiányzik.

Igen, azt hiszem ezt a szót használta. De mire jogosít a jogosítvány?

Azzal vezethetsz különféle járműveket. De az tényleg ráér. Barátkozz csak a kocsimmal az anyósülésről. Majd ha lesz egy szabad hétvégénk, megpróbálhatod vezetni. Valahol a prérin – folytott el egy mosolyt Sam.

Nem sürgős – hárította el a lehetőséget Narim.

Mindjárt gondoltam – nevetett a nő. – De azért engedd meg, hogy gratuláljak ehhez a sok papírhoz – állt fel, és kezet nyújtott Narimnak. – Tudod… ez nagy dolog ám!

Igen, tudom – sóhajtott megkönnyebbülten Narim. – Voltak aggodalmaim.

Tudom. Mindannyiunknak – ismerte be Sam. – De jól sült el, és ezt meg kell ünnepelni! Estére főzök valami isteni finom vacsorát, veszünk egy üveg bort… - tervezte a nő, mikor az ajtója csipogni kezdett, jelezve, hogy valaki bebocsátást kér. Sam odalépett és kinyitotta, mire Daniel belépett, de meg is állt az ajtóban. Úgy tűnt siet.

Jelenésünk van – nézett Samre.

Jaj, ne, pont most? – szontyolodott el a nő.

Bocs – vont vállat Daniel.

Egy perc és megyek – mondta Sam, mire a férfi bólintott, és elsietett.

Mennem kell – fintorgott Sam, miközben visszafordult Narimhoz.

Tudom. Menj csak!

Ha nem érünk vissza estig, kérj meg valakit, hogy vigyen haza. Vagy alhatsz itt is – intett az állával a nem túl kényelmes tábori ágya fele.

Feltalálom magam, Samantha – nyugtatta meg Narim, majd odalépett a nőhöz, és gyorsan megölelte. – Vigyázz magadra!

Mindent megteszek – ígérte Sam, bár mindketten tudták, hogy adott esetben ez édeskevés. – Sietek vissza – mondta még, aztán Daniel után futott.

Narim sóhajtva visszaült a helyére, és egy darabig csak bambult maga elé. Túl sok minden történt az elmúlt órákban ahhoz, hogy csak úgy vissza tudjon térni a tudományos olvasgatáshoz. Teljesülhetett a vágya, hogy itt maradhasson a Földön, azok, akikkel eddig találkozott, mind szívesen látják, még az a Mr. Woolsey is, aki annyit faggatta a terveiről meg a céljairól, hisz úgy tűnik, kedvező színben festette le a feljebbvalói előtt. Ráadásul dolgozhat a Csillagkapu projektben, és segíthet Samanthának a munkájában. Ezt tényleg meg kell ünnepelni, gondolta Narim is. De vajon mikor keríthetnek erre sort? Ki tudja, Samantha mikor tér vissza. Lehet, hogy csak napokkal később. Narim aggódott érte, még akkor is, ha tudta, hogy a nő az egyik legjobb abban, amit csinál. Végül erőt vett magán, és a figyelme visszatért az előtte heverő asztrofizika könyvhöz.

Hosszú órákkal később, már kora este volt, mikor Hammond tábornok benézett hozzá.

Épp haza indulok, elvigyem? – ajánlotta, miután afelől érdeklődött, mivel töltötte Narim a napját.

Az igazság az, tábornok, hogy még nem igazán mozgok otthonosan Samantha házában. Nem szeretnék semmit tönkretenni. Inkább maradnék, és olvasnék még egy keveset, aztán ha elfáradok, majd ledőlök itt pihenni.

Ahogy óhajtja – bólintott rá a tábornok, majd elköszönt, és hazament, Narim pedig rászánta magát az utolsó ötven oldalra a könyvéből.

Késő éjszaka volt már, mire Narim végzett, és közben realizálódott benne, hogy farkaséhes, így a kantin fele indult, remélve, hogy még kaphat valamit enni.

Mikor letelepedett egy asztalhoz, magán érezte néhány ember fürkésző pillantását, de úgy gondolta, rövid idő alatt megszokják majd a jelenlétét, és akkor már mindenkinek természetes lesz, hogy egyedül jár-kel a bázison.

Komótosan evett, közben kiürült körülötte a kantin, így a gondoatai visszakanyarodtak Samhez. Vajon hol lehet most? Veszélyes küldetésben járhat? Vajon elmeséli, ha visszajön? Elvégre hivatalosan csak majdnem mindent oszhat meg vele. Inkább próbált reménykedni abban, hogy Sam és a csapat egy békés világban járnak, és sértetlenül térnek vissza, legkésőbb következő este.

Már elmúlt tizenegy, mikor visszement a laborba. Először úgy gondolta, hogy keres egy újabb könyvet, amivel lefekvés előtt még elszórakoztatja magát egy kicsit, de miután választott egyett, inkább csak felületesen belelapozott. Már éppen azon volt, hogy inkább lefekszik, mikor csipogott az ajtó. Narim kíváncsian állt fel, hogy kinyissa. Odakint egy idősebb férfi állt, öltözéke alapján tok'ra lehetett, mögötte pedig egy fiatal katona, aki kísérte.

Jacob Carter vagyok – mutatkozott be a jövevény.

Az én nevem Narim – hajtott fejet Narim.

Maga tollan – fürkészte Jacob.

Maga pedig tok'ra – állapította meg Narim, mire Jacob arcán feltűnt egy halvány mosoly.

Most, hogy ezt így megbeszéltük – mondta, és az őt kísérő katonához fordult, – maga visszatérhet a helyére.

A katona egy kis ideig tanácstalanul nézett egyikről a másikra, de mikor Narim is rábólintott, végül vett egy nagy levegőt, és eloldalgott.

Szép… - csóválta meg a fejét Jacob. – Nagyobb szava van, mint nekem, pedig én negyven évet szolgáltam a seregben. Mit nekik vezérőrnagyi rang… Bejöhetek? – kérdezte morcosan Narimtól.

Hogyne – bólintott rá a férfi.

A lányomhoz jöttem, de a hadnagy tájékoztatott, hogy Sam küldetésben van.

Igen – erősítette meg Narim. – Nem sokkal ebéd után indultak, de nem tudom megmondani, mikor térnek vissza.

Megvárnám. Ha nem bánja – fürkészte még mindig gyanakodva Jacob a férfit.

Természetesen nem – hagyta jóvá Narim, aztán egy kis időre csend borult rájuk. Óvatosan fürkészték egymást, mintha nem tudnák, mit is mondjanak.

Narim kissé zavarba jött, hisz nem igazán volt sejtése arról, hogy Jacob mit tud róla, és azt sem tudta, hogy ha esetleg semmit, akkor hogy avassa be a dolgokba. Tudta, hogy egy tok'ra szeszélyes és kiszámíthatatlan, így fogalma sem volt, hogy reagálna, ha megtudná, hogy együtt van a lányával. Jacob pedig, akinek azért halvány sejtelme volt arról, hogy mi folyik itt, inkább azon tűnődött, hogy melyik témát vesse fel. Érdekelte volna az is, hogy mi történt a tollanokkal, de az még jobban, hogy mi van pontosan Sam és Narim között. Végül Selmak volt, aki megelégelte a sehova se vezető hallgatást, és átvette az irányítást.

Úgy tűnik, a tollan nép mégsem tűnt el teljesen a galaxisból – szólalt meg. Narim egy pillanatra összerezzent a hangjától, de aztán inkább szomorúan sóhajtott.

Alig kéttucatnyi csüggedt és kétségbeesett ember – csóválta meg a fejét.

Hol vannak most? – kérdezte Jacob, de nem kapott választ, csak egy éles pillantást Narimtól. - Nem bízik bennem?

Jelenleg egyetlen ember van a galaxisban, akiben igazán megbízom – mondta Narim.

És gyanítom, az nem én vagyok – villant Selmak szeme.

Nem.

Értem – hajtott fejet a tok'ra. – Megtarthatja a titkát.

Köszönöm.

Esetleg leülhetnénk? – vetette fel Jacob, aki közben visszakapta az irányítást.

Hogyne – bólintott rá Narim, így letelepedtek.

A tok'ra talán segíthetne – ajánlotta Jacob.

A népem megkap minden segítséget, amire szüksége van – hárította el Narim.

Értem. És maga?

Én itt találtam új otthonra.

És a népe nem helyteleníti?

Hogy is mondják itt a Földön? – töprengett el Narim. – Kisebb gondjuk is nagyobb, mint emiatt aggódni?

Igen, ezt megértem – mondta Jacob, majd eltűnődött. – Azon gondolkodom, hogy vajon maga előbb-utóbb akkor is itt kötött volna ki, ha a körülmények nem így alakulnak? – kérdezte végül, mire Narim lehajtotta a fejét.

Nem, valószínűleg nem – ismerte be végül, de aztán keménységet erőltetett magára. – De a körülmények így alakultak, és én itt vagyok. És próbálok egy új életet kezdeni. Eddig úgy tűnik, sikerül.

Helyes – bólintott rá Jacob, mert látta, hogy ha tovább erőltetné ezt a témát, a férfi teljesen bezárkózna. – És hogy boldogul a helyi bürokráciával? – kérdezte, hogy könnyedebb vizekre evezzen.

Nem volt olyan szörnyű, mint vártam – vont vállat Narim. – Kezelhető volt, még az a Woolsey is.

Ó, Woolsey – nevette el magát Jacob. – Woolsey alapjáraton jó ember, de nehéz rajta kiigazodni. Néha… néha a végsőkig ragaszkodik az imádott szabályaihoz, máskor meg szinte teljesen felőrlődik, ha a személyes véleménye ellentmondásba kerül a szabályokkal.

Én is hasonlót tapasztaltam – tűnődött el Narim, de aztán elfojtott egy ásítást.

Aludnia kéne – vette szemügyre Jacob. – Késő van.

Jól vagyok – hárította el Narim.

Narim… látom, hogy fáradt, aludjon nyugodtan! Addig majd… megnézem, mire jutott Sam a naquadah generátorral, mióta utoljára itt jártam – állt fel Jacob, és a hátsó falhoz sétált, ahol egy asztalon ott állt a generátor. Narim rosszallón nézett utána.

Szokott neki segíteni? – kérdezte, de nem Jacob, hanem Selmak válaszolt neki.

Tudom, hogy ez magának nem tetszik – mondta a tok'ra, majd a válla fölött hátrasandított Narimra. – De én sem próbálom megmondani magának, hogy mi helyes, és mi nem, jó lenne, ha maga se szabná meg nekem, hogy mit tehetek és mit nem.

Narim összehúzta a szemét ekkora pimaszság hallatán, de végül csak legyintett magában.

Áh, tok'rák – morogta maga elé. Selmak erre már nem mondott semmit, csak gondolatban elmosolyodott, Narim pedig, mielőtt tényleg összekapnak, inkább lefeküdt az ágyra. Egy darabig még hallgatta Selmak szöszmötölését, de végül álomba merült.

Reggel Narim későn ébredt, Jacob az asztalnál ült, és falatozott.

Jó reggelt! Reggeli? – köszönt, mikor látta, hogy Narim felébredt.

Jó reggelt! – ült ki Narim az ágy szélére. – Maga semmit nem aludt?

Nem – rázta meg a fejét Jacob, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. – Éhes?

Nem mondhatnám – tűnődött el Narim, aztán felkelt, a csaphoz lépett, és megmost az arcát, majd mégis letelepedett Jacobbal szemben.

Tartozom egy bocsánatkéréssel – sandított rá a férfi. – Selmak kissé nyers volt az este…

Ugyan… igaza van – vont vállat Narim. – Másként gondolkodunk. Ez törvényszerű. És ez nem jelenti azt, hogy bármelyikünknek igaza lenne, és ezt ráerőltethetné a másikra.

Az igazság mindig valahol félúton van – tűnődött Jacob.

Igen – hagyta rá Narim egy kissé keserű félmosollyal, de aztán inkább gyakorlatiasabb dolgok fele terelte a beszélgetést, mielőtt megint elszomorodik. - A generátor?

Samnek istenadta tehetsége van az ilyen kütyükhöz. Sikerült csökkentenie az instabilitást, és a generátor már teljesen kompatibilis a földi eszközökkel.

Szép munka – bólintott rá Narim.

Narim, tudom, hogy aggódik – kezdett bele valamibe Jacob -, de Sam miatt nem…

Sok barátom halt meg a Saritán – szakította félbe Narim. – Miközben próbáltak helyrehozni egy helyrehozahtatlan hibát, amit elkövettünk – mondta szigorúan Jacob szemébe nézve.

Tudom, és megértem – hajtott fejet a férfi. – De maga is tudja, hogy Sam sosem használná rosszra…

Nem is Samantha miatt aggódom. De ha az itt dolgozó emberek közt akár csak egy is akad, aki anyagi haszon vagy más reményében kicsempészne innen bármi tollan technológiát, a föld pár nap alatt lángokba borulna. Ehhez elég egyetlen ember.

Igaza van – látta be Jacob. – Tudja… én sem hozok tok'ra technológiát a Földre. Na jó, kivéve, ha élet-halál kérdés. De azért egy-két jó ötletet mindig tudok adni Samnek.

Azt én is – mosolyodott el Narim.

Akkor ebben a kérdésben konszenzusra jutottunk – nevetett Jacob. – Most megyek, megkeresem George-ot, van pár dolog, amit meg kell beszélnünk. Együtt ebédelünk?

Nincs akadálya – bólintott rá Narim.

Akkor magáért jövök – ígérte Jacob, majd kisétált.

Narim a délelőttöt szintén a generátor és Sam jegyzeteinek tanulmányozásával töltötte, és rájött, hogy a férfinak igaza van. Samnek különleges érzéke van megoldásokat találni a felmerülő problémákra, és a kivitelezésben is ugyanolyan jó. Bár a tudása messze elmaradt a tollan fizikusok tudásától, a kreativitása és a józan esze mindig kisegítette, így Narim egyre nagyobb elismeréssel nézett a nőre. Ezzel a délelőttje úgy elrepült, hogy egyszer csak arra kapta fel a fejét, hogy Jacob belépett a laborba.

Végre kilépett a tudomány könyvekkel körülbástyázott elefántcsont tornyából – vette szemügyre a férfi Narimot. – Akkor már megérte megcsipkedni egy kicsit – mondta, mire Narim elmosolyodott.

Csupán szerettem volna megelőzni, hogy egy-egy kijelentésemmel általános közfelháborodás váltsak ki.

Lárifári – nevetett Jacob. – Akkor eszünk valamit?

Mehetünk – bólintott rá Narim, és átsétáltak a kantinba. Mindketten megpakolták a tálcájukat, majd leültek egy távolabb eső asztalhoz, és enni kezdtek. Egy darabig csendben falatoztak, majd Jacob törte meg a csendet.

Akkor maga most a lányommal jár? – kérdezte hanyagul, még csak fel sem nézve a tányérjából.

Járok? – nézett rá meglepődve Narim. – Hova? – kérdezte ártatlanul, mire Jacobból kitört a nevetés.

Ha most erre válaszolnék, azt hiszem, belepirulna – pillantott fel mégis.

Nem vagyok olyan pirulós, mint amilyennek maga most gondol – állította Narim.

Akkor? Mi a helyzet magával és a lányommal?

Szeretem Samanthát – ismerte be Narim. – Már több, mint hat földi éve, hogy beleszerettem.

És mégis csak most jött ide? – nézett rá értetlenül Jacob.

Erről nem igazán szeretnék beszélni – hajtotta le a fejét Narim.

Szóval volt valakije otthon – látott át rajta azonnal Jacob.

Jacob… kérem… erről most tényleg nem szeretnék beszélni – nézett fel rá Narim. – Van múltam, igen. Szerettem valakit valóban. De ennek már vége, és tényleg szeretnék új életet kezdeni. Megértem, ha nem bízik bennem…

Jacob bízik magában – szakította félbe Selmak. – Csak szeretne tisztán látni, és vannak aggodalmai, mint minden lányos apának.

Rendben – adta meg magát Narim. – Valóban volt valakim odahaza. De ő meghalt…

A csatában?

Nem. Pár nappal korábban – sóhajtott Narim, majd eltolta maga elől a tányérját. – És ha megbocsát… a többi a magánügyem, és akkor sem tartozik magára, ha maga Samantha apja, és aggódik a lányáért. Annak ami odahaza a Tollanán történt semmi köze a jelenemhez – mondta tőle szokatlanul keményen.

Megértettem – hajtott fejet Selmak. – Nem kérdezek többet, inkább egye meg az ebédjét.

Nem vagyok éhes.

Persze. Reggelit sem evett, ebédet sem. Sam letekeri a fejemet, ha elfogy, mire hazaér. Egyen szépen, és beszéljünk inkább másról.

Miről?

Meséljen arról, mik a tervei a Földön? – kérdezte Selmak, majd visszaadta az irányítást Jacobnak.

Nekem is jól jönne valaki, aki kimondja helyettem a kellemetlen dolgokat – figyelte őket Narim.

Ön előtt a lehetőség – nevetett Jacob. - De higgye el, jobban jár Selmakkal. Lehet, hogy nyers és őszinte, de jobban kezeli az érzéseit, mint én, és ebbe a Samért való aggódás is beletartozik. Visszatérve magára… mik a tervei?

Meg kell tanulnom autót vezetni – próbálta Narim kissé könnyedebb témák felé vezetni a beszélgetést.

Az jó móka – bólintott rá nevetve Jacob.

Nem vagyok biztos benne, hogy az lesz – csóválta meg a fejét Narim.

Ugyan… ha gondolja, felmehetünk a felszínre, és megpróbálhatja.

Jól szórakozna rajtam, igaz?

Mi tagadás…

Majd inkább Samanthával.

Ahogy akarja – hagyta rá Jacob, és lassan kicsit oldódott köztük a feszültség. Végül mindketten visszatértek az evéshez, és közben Narim munkájáról beszélgettek, arról, hogy miben is tudna segíteni a parancsnokságon. Mikor ezt a témát kimerítették, még szereztek egy pohár narancslevet maguknak, és ezúttal Narim faggatta Jacobot a földi szokásokról, arról, hogy a munkán kívül mivel szokták elfoglalni magukat az emberek, így végül már egészen jó hangulatban indultak vissza Sam laborja fele.

Tudja, Narim, az az érzésem, könnyedén be fog illeszkedni – tippelte Jacob.

Kompromisszumkész embernek tartom magam – vont vállat a férfi.

Ez nem csak erről szól – intette Selmak, és megálltak a folyosón. – El kell fogadnia, hogy ez a világ kevésbé fejlett… le kell mondania sok mindenről, ami eddig természetes volt az életében. És nem csak a teljes mértékben hangvezérelt házára gondolok, hanem akár a magas szintű egészségügyi ellátásra, a biztonsági rendszerekre, amik megvédték az természet viszontagságaitól, vagy egyéb fontosabb dolgokra.

Tudom – ismerte be Narim. – De bárhová mennék is, így lenne. Kevés olyan hely van a galaxisban, ami akár csak megközelítené a tollanok fejlettségét.

Ez így igaz – bólintott rá Selmak, de aztán csak arra kapták fel a fejüket, hogy Sam szólalt meg közvetlenül mellettük.

Selmak, ugye nem a Tok'rába akarod beszervezni Narimot?

Tettem rá egy halvány kísérletet – pillantott rá a szeme sarkából Selmak.

És?

Voltak olyan érvek, amik kifejezetten tetszettek neki.

Képzelem – nevetett Sam, mire Selmak visszaadta az irányítást Jacobnak, aki megölelte a lányát.

Apa, valami baj van? – kérdezte Sam, mikor elengedte az apját.

Nem, kicsim, nincs semmi baj – nyugtatta meg Jacob. – Csak kaptam három nap kimenőt, gondoltam meglátogatlak.

Ez annyira nem jellemző – méregette gyanakodva Sam az apját, majd egy darabig cikázott a szeme Narim és Jacob között. – Ennyire gyorsan még a galaxisban sem terjedhet a pletyka.

Miről beszélsz, Sam?

Narim miatt vagy itt?

Nem, Sam, nem Narim miatt vagyok itt. Bár ha már itt voltam, elbeszélgettem vele.

Jobb lett volna, ha ott vagyok – húzta el a száját Sam.

Nem, nem, jó volt ez így – kuncogott Jacob, és Narim is igyekezett megnyugtatni a nőt.

Minden rendben, Samantha. Inkább azt mond meg, te jól vagy? Minden rendben ment?

Rutinküldetés volt – vont vállat Sam. – Hazamegyünk? – nézett végig a férfiakon, és mivel mindketten rábólintottak, még gyorsan engedélyt kértek a tábornoktól, hogy Jacob is elhagyhassa a bázist, aztán felmentek a felszínre, és hazaindultak.