Tudod, apa, mielőtt elindultam erre a küldetésre, épp azon voltunk Narimmal, hogy megünnepeljük, hogy megkapta a tartózkodási engedélyét – mesélte Sam már az autóban hazafele. – Akartunk főzni egy finom vacsorát, borozgatni…

Puff neki, a legrosszabbkor jöttem – sandított rá a szeme sarkából Jacob.

Nem ezt akartam mondani – forgatta meg a szemét a nő. – Örülnénk, ha csatlakoznál. Csak akkor hazafele be kell vásárolnunk.

Elég feltűnő jelenség lennék ebben a cuccban, amint egy bevásárlóközpontban krumplit válogatok – nézett végig magán a férfi, majd kuncogva hozzátette – A szemem is világítson?

Vásárolni én fogok – forgatta meg a szemét a lánya.

Akkor lehet róla szó – hagyta jóvá a tervet Jacob. – Nem ettem normális ételt hónapok óta.

És gondolom Selmak most veszettül tiltakozik – kuncogott Sam.

Nem szoktunk az étel miatt veszekedni – vont vállat Jacob. – Azt esszük, ami van, és azt hasznosítjuk belőle, amire szükségünk van.

Nem rossz fogyókúra – sandított rá Sam. – Kár, hogy mi nem tudjuk megválogatni, hogy mi szívódjon fel abból, amit megeszünk.

Sam, Sam, Sam… - csóválta meg a fejét nevetve Jacob -, mindenki látja a tok'ra lét pozitív oldalait, de mégis hajlamos elsiklani felette, és csak a rossz dolgokat számításba venni.

Apa te most toborozni jöttél? – ugratta Sam.

Szó sincs róla – nyugtatta meg Jacob félig viccesen félig komolyan. – Csak tudod… kicsit ellentmondásos, mikor soroljátok nekem, hogy mik azok a jó dolgok, amiket irigyeltek tőlem, aztán meg mégis mindenki frászt kap Selmaktól.

Én nem kapok frászt Selmaktól. Tudod, hogy kedvelem. De mindannyiunknak megvan a saját útja, és az enyém másfele visz.

Igen, igen, ezt már mondtad párszor. Visszatérve a vacsorára… mit főzünk?

Csirkét, sok zöldséggel és salátával, hogy Narimnak se lehessen kifogása… esetleg összedobunk valami sütit…

Pompás – bólintott rá Jacob, mikor Sam megállt az üzlet előtt.

Rögtön jövök – mondta. – Lehetőleg ne akasszátok ki egymást addig – nevetett.

Csak mint eddig – ígérte Jacob, majd nézett a lánya után, ahogy besétál a boltba.

Nem kedveli Sam főztjét? – fordult hátra kíváncsian Narimhoz.

Samantha kiváló szakács, nagyon szeretem a főztjét – nyugtatta meg Narim. – Csupán a tollanok étrendje az elmúlt néhányszáz évben nem tartalmozott túl sok húst. Lévén a Tollanon nem nagyon volt már élő állat, amit megehettünk volna. Igy az új világunkban is megmaradtunk többnyire vegetáriánusnak. Szoknom kell a dolgot, hogy itt a földön szinte minden étkezés tartalmaz húst. Idegen számomra ez a gondolat, többnyire még mindig inkább a zöldségféléket és a gyümölcsöket részesítem előnyben.

Értem – bólintott rá Jacob. – Tulajdonképpen helyesen teszi. Selmak is egyetért önnel. Bár egy jól elkészített sült csirke… hm… már a gondolattól is megéheztem – nevetett, és míg Sam visszatért a földi gasztronómiáról mesélt Narimnak, megfűszerezve néhány élménnyel, amit az elmúlt két évben szerzett a galaxis legkülönbözőbb pontjain.

Végül Sam, mikor végzett, bepakolt a csomagtartóba, aztán visszaült hozzájuk. Megkönnyebbülve állapította meg, hogy az autóban egészen kellemes a hangulat, így néhány perc alatt hazaértek, és hozzá is láttak a vacsora előkészületeihez.

Apa, most már elárulod végre, hogy miért jöttél? – nézett Jacobra Sam egy negyed órával később, mikor a csirke már a sütőben volt, ők pedig közös erővel a salátát készítették elő.

Tényleg ennyire hihetetlen – nézett Jacob Narimra -, hogy hiányzott a lányom, és szerettem volna meglátogatni?

Számomra nem – nyugtatta meg Narim. – De ahogy O'Neill mondja, én javíthatatlanul naiv vagyok.

Tényleg ez a helyzet, Sam – fordult vissza Jacob a lányához. – Épp egy húzós küldetésen vagyok túl, és… közöltem Garshával, hogy lelépnék a térképről pár napra, ő pedig kivételesen rábólintott.

Köszönet a nagylelkűségéért – fintorgott Sam.

Még mindig neheztelsz rá? – fürkészte Jacob.

Tulajdonképpen semmi okom neheztelni – vont vállat Sam. – Csak a szokásos.

Értem – mosolygott Jacob, majd szemügyre vette az előtte heverő vágódeszkát. – Ennyi paradicsom elég lesz?

Bőven – bólintott rá Sam. – Mesélsz a húzós küldetésedről?

Csak ha elmondod, honnan jöttél haza ma délután – ugratta Jacob.

Tok'rák – forgatta meg a szemét a nő. – De tudod, mit? Szavadon foglak. A P3X-413-as bolygón voltam, ahol az egyik CSK csapat talált egy épségben megmaradt goa'uld templomot, Daniel pedig felhúzta a tábornok agyát, hogy találhatunk ott ezt-azt, ha alaposan átvizsgáljuk a helyet. Azonban néhány legendán kívül mást nem találtunk.

Én pedig egy Golan nevű bolygón jártam, ahol több mint ötven rabszolgát szabadítottunk ki Yu nagyúr naquadah bányájából – mondta állva a lánya pillantását Jacob, majd elnevette magát. – Most adtunk is egymásnak információt, meg nem is – mondta, mire Sam megint csak megforgatta a szemét.

Hülye titkolózás. Miért csináljuk ezt?

Politika – vont vállat nevetve Jacob. – Sütsz nekem almáspitét?

Ha arra vágysz – adta meg magát nevetve Sam. – De akkor segítetek!

Velem nem mész túl sokra – szállt be a beszélgetésbe Narim is, aki eddig a saláta többi részével foglalta el magát, és azzal, hogy el ne vágja az ujját a késsel.

Dehogynem, te reszeled az almát – vigyorgott Sam, és míg készítették a süteményt, végig ugratták egymást.

Mikor egy jó órával később asztalhoz ültek, még mindig jókedvűen beszélgettek, Sam is mesélt arról, milyen szörnyűségeket kellett már megkóstolnia a galaxis különböző szegleteiben, és Narim is mesélt a tollan étkezési szokásokról, bár azt meg Sam tartotta túlságosan egyhangúnak, és talán egy kicsit túl mesterségesnek is.

Mikor végeztek gyorsan rendet csináltak, aztán letelepedtek a nappaliban egy-egy pohár borral a kezükben, és ezúttal visszaterelődött a szó Narim befogadására. Egy jó darabig a bizottság szempontjairól, vagy Narim aggodalmairól beszélgettek, és az előttük álló lehetőségekről. Végül azonban Jacob elfojtott egy ásítást.

Megyek, ágyba teszem magam – mondta, aztán egy félmosollyal Samre nézett. – Gondolom, Narim nem a vendégszobában alszik.

Apa, kérlek! – forgatta meg a szemét a nő.

Miért? Csupán az után érdeklődtem, hogy itt a nappaliban kell-e aludnom, vagy alhatok a szokott helyemen a vendégszobában?

Ott alszol, ahol akarsz – mondta megjátszott bosszúsággal Sam, de aztán sóhajtott. – Természetesen a vendégszoba a rendelkezésedre áll. A szokott helyedről annyit, hogy eddig talán háromszor aludtál ott. Sosem jössz pár óránál többre, de ha mégis, akkor sem nagyon hagyod el a parancsnokságot.

Ez igaz. De attól még kényelmesebb az az ágy, mint itt a kanapé.

Igaz. Találsz ruhát a szekrényben. A szokott helyen – tette még hozzá kuncogva Sam, majd nézte, ahogy az apja belép a pizsamáért és törölközőért a szobába, aztán elmegy fürödni, ő pedig a poharakat kivitte a konyhába elmosogatni.

Narim utána jött, és az ajtófélfának támaszkodva figyelte, mit csinál, de a gondolatai láthatóan máshol jártak.

Minden rendben? – pillantott rá Sam.

Csak… azon gondolkodtam, hogy… baj, hogy együtt alszunk?

Miért lenne baj?

Nem is tudom… csak… Jacob…

Csak ugratott.

Biztos? Nekem csak félig tűnt ugratásnak. Nem szeretnélek bajba keverni.

Tudod… - fejezte be Sam a mosogatást, és a pultnak dőlt -, régen ez más volt. Úgy nyolcvan-száz éve. Vagy akár még ötven éve is. Tudod, akkoriban úgy működött, hogy ha két ember egymásba szeretett, akkor eljegyezték egymást, egy ideig jegyben jártak, aztán összeházasodtak, és csak utána… következett az együttélés és a testi kapcsolat közöttük.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ebből most mindent értettem – nézett rá valóban értetlenül Narim.

Uh… - mosolyodott el Sam. – Akkor kezdjük az elején. Van két ember, akik egymásba szeretnek… a férfi egy idő után megkéri a lány kezét. Régebben az apjától, most már inkább csak a lánytól kérdezi meg, hogy akar-e a felesége lenni. Ha a lány igent mond, akkor kap egy eljegyzési gyűrűt, ami jelzi a többi férfinak, hogy ő már foglalt. Egy darabig jegyesek lesznek, aztán kitűzik az esküvő időpontját. Az esküvő az, mikor egy hivatalos ember és utána esetleg egy pap előtt kijelentik, hogy össze akarnak házasodni, kitartanak egymás mellett jóban rosszban, satöbbi… és a nevüket beírják egy nagy könyvbe, hogy ők már házasok. Nem volt nálatok hasonló?

Hasonló volt, igen – tűnődött Narim. – És azt mondod, ez a szokás már kiment a divatból?

Nem is tudom, inkább csak… megváltozott. Vagy… felcserélődtek a sorrendek? Most, ha két ember szeretni egymást… már nem várnak a házasságig… az intim kapcsolattal. Sok pár csak sokévi együttélés után dönt úgy, hogy szeretnének összeházasodni.

Értem. De akkor… tulajdonképpen az eljegyzésnek és a házasságnak még megvan a rituális jelentősége, igaz?

Tulajdonképpen igen.

Akkor szeretném megkérni a kezed – mondta Narim olyan ártatlan természetességgel, hogy Samből kitört a nevetés.

Ennyire nem kell vele sietni – mondta végül.

Miért? – nézett rá értetlenül a férfi. – Szeretlek, és szeretném veled leélni az életemet. Jóban, rosszban, ahogy az előbb mondtad.

Tudom, és ez kölcsönös – sétált oda hozzá Sam, és megölelte. – De bőven van még időnk mindezt hivatalossá is tenni. Nem az a fontos, hogy van-e erről egy papírunk, hanem az, amit érzünk. És az az egész cécó… ráér, majd ha már kicsit jobban ismered a földi szokásokat. Mit szólsz?

Legyen úgy, ahogy te akarod – adta meg magát Narim, bár Sam azért látta rajta, hogy még kattog az agya a dolgokon, így Sam inkább megcsókolta, hogy elterelje a figyelmét.

Egy fél órával később, mikor már ők is letusoltak, és lefeküdtek, Sam mosolyogva megcsóválta a fejét.

Narim, egyelőre örüljünk annak, hogy eddig minden ilyen jól alakult – könyökölt fel a férfi mellett. – Maradhatsz ebben az elmondhatatlanul szuper világban – ugratta nevetve -, ráadásul elnyerted apám tetszését, sőt még Selmakét is, úgy hiszem.

Ebben annyira nem vagyok biztos – húzta el a száját Narim.

Megcsipkedett? – nevetett Sam.

Mondjuk így.

Akkor biztos lehetsz benne. Ha nem kedvelne, levegőnek nézne. Mintha ott sem lennél. Szóval szerintem Selmak kedvel téged. Mindent egybevetve óriási eredményt értél el alig három hét alatt. Most aludjunk! Késő van már, és bár nem futottunk ellenségbe, nehéz napom volt.

Rendben. Jó éjt, Samantha! – mosolyodott el Narim, adott egy puszit a nőnek, és lassan mindketten elaludtak.

Másnap reggel oldottabb hangulatban ébredtek, és végig ugratták egymást, miközben mentek be a bázisra. Jacobnak még volt egy teljes napja, így úgy tervezték, hogy egész nap együtt lesznek Sammel. Narim próbálta inkább a könyveivel elfoglalni magát, de késő délelőtt észrevétlenül kiszökött a laborból, és nem sokkal később Daniel apró kis irodájába lépett be.

Bejöhetek? – kérdezte a férfit, aki maga is egy könyvbe volt mélyedve.

Hogyne – kapta fel a fejét Daniel, mire Narim becsukta maga mögött az ajtót, és letelepedett Daniellel szemben. – Segíthetek valamit? – kérdezte, mikor Narim eltűnődött azon, hogy is kezdjen a mondandójába.

Csak szeretnék valamiről beszélni magával. Vagyis… tanácsot kérni, vagy ilyesmi.

Hát, vágjon bele – tolta el magától a könyvét Daniel.

Tudja, hogy… szeretem Samanthát…

Ez jó ideje nyílt titok – bólintott rá Daniel.

Szeretnék vele élni.

Ez a projekt a legjobb úton halad, amennyire én tudom – tűnődött el Daniel, majd várakozón nézett Narimra, hogy folytassa.

Szeretném… hogy is mondják… megkérni a kezét – jelentette ki Narim. Danielnek egy pillanatra elakadt a szava, aztán nem kis erőfeszítésébe került, hogy elnyomja a kitörni készülő nevetését.

Mondja Narim, látta már maga Samet pánikba esni?

Soha – rázta meg a fejét Narim határozottan. – Samantha a legbátrabb nő az egész galaxisban.

És szeretné látni pánikba esni?

Nem, nem igazán.

Akkor halassza el kicsit ezt a fantasztikus ötletet – nevetett Daniel.

De miért? – nézett rá értetlenül Narim.

Tudja, ennek a női egyenjogusághoz van némi köze. Meg a büszkeséghez. Be akarják bizonyítani, hogy egy nő képes egyedül is megállni a lábán.

Ezt nem értem.

Üdv a klubban! – nevetett Daniel. – A Földön élő férfiak nagy része már rég feladta a reményt, hogy valaha ismegértse a nők gondolkodását – mondta, majd a következő egy órában komoly kiselőadást rögtönzött Narimnak arról, hogy alakult a nők sorsa a Föld történelme folyamán.

Szóval, ha esetleg Samnek nem tetszene az ötlete, nyugodjon meg, nem azért van, mert nem szereti magát. Egyszerűen csak… félelmetes számára az, hogy feladja a függetlenségét. Egy ilyen erős nőnek fontos, hogy a függetlensége. Bár nem biztos, hogy ez a jó szó. De akkor is… Még akkor is, ha ezt saját magának sem ismerné be se soha, megijesztené a gondolat. Sam szereti magát, higgye el, én láttam. De adjon neki időt, hogy lassan szokja a gondolatot.

De most van itt az apja is… ki tudja, legközelebb mikor jár erre.

Azért Jacob időnként felbukkan a Földön – nyugtatta meg Daniel Narimot. – Narim, higgyen nekem! Türelem.

Furcsa, általában én szoktam türelemre inteni másokat – csóválta meg a fejét Narim.

Néha fordul a kocka – mondta egy félmosollyal Daniel.

Igen, mióta itt vagyok már párszor megtapasztaltam.

Hát, ez a hátulütője annak, ha egy homlokegyenest más kultúrába kerül. Ismerem a helyzetet, annak idején én is… számtalan hülye helyzetbe kerültem. De ez egy régi történet – sóhajtott Daniel. – Amúgy… próbálta már Samnek pedzegetni ezt a dolgot?

Hát… igen – ismerte be Narim.

És?

Azt mondta ne akarjak ennyire sietni. Meg valami olyasmit, hogy… nem olyan fontos az a papír, sokkal fontosabb, amit érzünk.

Na látja – bólintott rá Daniel. – Majd alakul ez a dolog. Jacobbal minden rendben volt?

Azt hiszem – tűnt fel egy halvány mosoly Narim arcán. – Bár nem hiszem, hogy nekem mondaná meg, ha valami kivetnivalót talál bennem.

Lehet, hogy Jacob nem, de Selmak nem kímélné, higgye el! – nevetett Daniel.

Ez igaz. Selmak időnként kíméletlenül őszinte.

Jah, így is mondhatjuk – nevetett Daniel. – Meddig marad?

Holnap reggelig, azt hiszem.

Akkor még beszélgessen vele. Vagy velük… vagy tudom is én – fintorgott Daniel.

Zavarja?

Selmak? – tűnődött el Daniel. – Tulajdonképpen nem. Selmak jó fej, ha az ember megszokta a stílusát, és nem veszi fel a kis csipkelődéseit. És mindig számíthatunk rá. Jó lenne egyszer úgy igazán elbeszélgetni vele, de ha jön, mindig rohan, és azt a kis időt, amíg itt van, Sammel szeretné tölteni.

Igen, én is úgy láttam – bólintott rá Narim. – Bár amíg Samantha nem volt itthon, volt lehetőségünk kicsit beszélgetni. Egy kicsit megismerni egymást. Bár inkább Jacobbal, mint Selmakkal.

Igen, itt a Földön általában Jacob a főnök – kuncogott Daniel. – Főleg, ha Samről van szó. Tudja, Narim, nem mindig volt felhőtlen a viszonyuk, és Jacob azt hiszem, úgy érzi… hogy van mit bepótolnia.

Mi történt?

Ezt majd… Sam elmeséli, ha akarja – rázta meg a fejét Daniel, és Narim megértette, hogy nem akarja kiadni a barátja titkait. – De ezek nem túl jó emlékek Samnek. Csak óvatosan.

Óvatos leszek, ígérem. És köszönöm, Daniel! A tanácsot, és, hogy meghallgatott.

Bármikor – bólintott rá Daniel, majd tűnődve nézte még, hogy a másik elsétál.

Narim útközben azon tűnődött, hogy igaza van Danielnek, tényleg beszélnie kéne Jacobbal, mégis meglepődött, mikor a férfit egyedül találta a laborban.

Szépen lelépett – pillantott rá Jacob.

Csak gondoltam nyugodtabban beszélgetnének kettesben – állt meg az ajtóban Narim. – Samantha?

Elhívták egy kis időre. Azt mondta egy óra múlva itt lesz. Talán fél tőlem kettesben?

Egyáltalán nem – rázta meg a fejét Narim, majd besétált, és becsukta az ajtót maga mögött.

Halált megvető bátorsággal rendelkezik – szűkült össze Jacob szeme. – De mondja csak, mi jár a fejében?

Miből gondolja, hogy jár valami a fejemben?

Megérzés – vont vállat Jacob.

Valóban - telepedett le Narim az egyik székre, szemben Jacobbal. – Csak nem szeretném, hogy dühös legyen.

Nem vagyok az a fajta, aki könnyen dühbe gurul – vont vállat Jacob. – De ha gondolja, hogy Selmakkal előbb szót ért…

Nem, ezt most inkább magával szeretném.

Akkor ki vele! – bíztatta Jacob.

Ha… tegyük fel… csak… elméleti szinten… ha megkérném a lánya kezét… nekem adná? – kérdezte Narim, mire Jacob hosszú másodpercekig rezzenéstelenül figyelte a férfit, aztán félrebillentette a fejét.

Sam felnőtt nő… ráadásul elég határozott fajta. Egyedül is el tudja dönteni, kinek adja a kezét.

Ez nem válasz a kérdésemre – rázta meg a fejét Narim.

Igaz – nevette el magát Jacob. – De fogós a kérdése. Sam szereti magát, és boldog lenne magával.

Most jön a de.

Tulajdonképpen nincs de. Maga is szereti őt, és ismerve a tollanok természetét, a tenyerén hordozná.Mindent megtenne érte.

Akkor mi aggasztja?

Biztos benne, hogy ezt az új életét tényleg egy életre választotta? Biztos benne, hogy egy év múlva nem fogja úgy érezni, hogy vissza kell térnie a többiekhez?

Mindenük megvan, amire szükségük lehet, nincs szükségük rám. És… amúgy sem tudnék a szemükbe nézni. Ez hosszú történet – mondta határozottan Narim, mielőtt még Jacob rákérdez. - És… nincs köztük senki olyan, aki igazán közel állt hozzám. Nem él már senki azok közül, aki fontos volt a számomra. Van egy… barátom a túlélők között, de inkább őt csábítanám át ide, és úgy vélem, egy idő után jönni is fog. Nem, Jacob… az én helyem már itt van.

Értem – bólintott az idősebb férfi.

Aggasztja még valami?

Tudja, Narim… a földi emberek annyira mások. Nem csak technológiában és tudásban, hanem… természetben és gondolkodásmódban is.

Ezzel nem értek egyet teljes mértékben. Lehet, hogy a tollanok pacifisták, míg a földieknek néha a cél szentesíti az eszközt, de… akikkel eddig találkoztam, mind fogékonyak a jóra, és a jó ügyért harcolnak.

Kevés emberrel találkozott még – húzta el a száját Jacob.

Samantha és én sok mindenben egyformán gondolkodunk. Legalábbis eddig még nem találtunk eget rengető különbségeket. És úgy vélem, ha találnánk is, megpróbálnánk ésszerűen áthidalni.

Ez egy jó érv – tűnt fel egy félmosoly Jacob arcán.

Még valami?

Mondja, Narim, magának mi a szakterülete?

Sokmindennel foglalkoztam – tűnődött el a férfi. – Energiakutatással, geológiával… mikor mire volt szükség.

Genetikával?

Nem. Miért?

Csak azon tűnődtem, hogy lehetnének-e gyerekeik? – vetette fel Jacob, mire Narim is eltűnődött.

Úgy tartják, az emberi eredetű fajok mind egy tőről származnak – mondta végül. – Úgy vélem, nincs köztünk olyan számottevő genetikai különbség. De egy vizsgálatot megér. Mit gondol, Selmak segítene?

Mindenképp – bólintott Jacob. – Szóval… elméletben… akár… magának is adhatnám a lányom kezét. De nem hinném, hogy Sam boldog lenne, ha tudná, hogy ezt így lebarteleztük a háta mögött.

Semmit nem szeretnék Samantha háta mögött intézni.

Miért nem hívja Samnek, mint mindenki más? – kérdezett közbe Jacob.

Talán pont azért, mert senki más nem hívja Samanthának. És mert ő ezt kérte. Mikor először találkoztunk. És mert szeretem. Samantha… nagyon szép név.

Az anyja választotta – emlékezett vissza Jacob. – Sam tizenhárom éves volt, mikor meghalt. Nehéz volt utána. Vele is, velem is. De ez egy hosszú történet. Majd egyszer elmesélem.

Rendben – hagyta rá Narim, és már folytatta volna, mikor a labor ajtaja kinyilt, és Sam lépett be.

Látom, megváltottátok a világot – méregette a két férfit.

Csak egy kicsit – nevette el magát Jacob. – Merre jártál?

Az irányítóban. Walternek volt egy kis problémája, de már minden rendben. Akár vissza is térhetünk a generátorhoz – sétált közelebb Sam.

Vagy akár elmehetnénk csavarogni egyet – ajánlotta Jacob. – Vagy sörözni.

Ha a tábornok elenged bennünket – vont vállat Sam. – Próbáld meg, rád jobban hallgat.

Hát persze. Megpróbálom, aztán visszajövök – mondta Jacob, és eltűnt.

Szóval? Mi volt ez a kriptahangulat? – fordult Sam Narimhoz.

Csak azon tanakodtunk, mit mondjunk el neked a generátorról.

Na persze – húzta el a száját a nő. – Apropó sörözés… rád hogy hat az alkohol? Vagy ti nem is isztok alkoholt, igaz? Fúj, egészségtelen – grimaszolt a nő.

Samantha – lépett oda Narim a nőhöz. – Tudom, hogy bosszant, hogy nem tudod, miről beszélgettünk, de ettől még nem kell tüskésnek lenni – mondta, és megölelte egy pillanatra. - Édesapád aggódik érted, és ezért szeretne minél jobban megismerni engem ebben a rövid kis időben, amíg itt van, ennyi az egész. Így néha komoly dolgokról is beszélgetünk.

Tudom – mondta békülékenyen Sam. – De most komolyan, iszol te alkoholt? Vagy itatok veled egy fél pohár sört, és becsípsz, mint a csacsi?

Mit csinálok?

Alkoholos befolyás alá kerülsz. Jaj, ezt de szépen mondtam – nevetett a nő.

Próbáljuk ki – mosolygott rá Narim. – Amúgy tegnap a bort egészen jól bírtam, azt hiszem.

Igaz. De nem szeretném, ha becsípnél – kuncogott Sam.

Miért?

Mert talán olyan dolgokat is elmondanál apámnak, amit nem kéne.

Ha valaki, hát én tudok titkot tartani – ráncolta a homlokát Narim.

Józanul igen. Hogy ez nekem előbb nem jutott eszembe… - csóválta a fejét Sam. – Ha meg akarok tudni tőled valamit, csak leitatlak, és máris engednek a korlátaid.

Nem lenne szép dolog, Samantha.

Lehet – vont vállat Sam, de mielőtt folytathatta volna, Jacob visszatért.

Mehetünk – közölte a jó hírt a másik kettővel, így gyosan hazamentek átöltöztek civilbe, és elindultak egy hangulatos kis bárba.

Attól nem tartasz, hogy te, vagy édesapád fogtok becsípni? – kérdezte Narim, mielőtt beléptek volna.

Ó, én bírom a gyűrődést – nevetett Sam.

Nekem Selmak nem hagyja, hogy becsípjek. Nem tudom, hogy ennek örülök-e – tett úgy Jacob, mint aki erősen gondolkodik.

Akkor csak én vagyok veszélyben.

Csak egy kis pohár sört kapsz – méregette Sam a férfit, aztán beléptek a bárba, letelepedtek egy félreeső asztalhoz, és rendeltek.

Sam és Jacob egy darabig még ugratták Narimot, akinek a sör keserű volt és csípős, de aztán inkább az egyéb földi szórakozási lehetőségekről meséltek neki. Szóba került a színház, a mozi, koncertek, foci- kosár és baseball meccsek, és Narim kíváncsian hallgatta. Kiderült, hogy apa és lánya más-más kosárcsapatnak szurkol, amin elvitatoztak egy darabig, Narim pedig egy halvány mosollyal figyelte őket.

Kora este, mikor már kezdett megélénkülni az élet a bárban, úgy döntöttek, inkább átmennek egy pizzériába megvacsorázni, aztán hazamentek. Útközben szóba került újra az autóvezetés, és végül addig győzködték Narimot, hogy a férfi ráállt, hogy a következő hétvégén megpróbálkozik a dologgal, de azt szigorúan kikötötte, hogy csakis olyan helyen, ahol nem sodorhat veszélybe másokat. Ezen a másik kettő jót szórakozott, és még mindig ezen derültek, mikor Sam beparkolt a háza elé. Vetettek egy pillantást Sam motorjára is, ami már Jacobnak sem tetszett annyira, de Samet nem tudták meghatni. Szeretett motorozni, és soha nem foglalkozott azzal, hogy ez kinek nem tetszik. Annyi engedményt tett, hogy Narimot felmentette a motorozás alól, aztán bementek a házba.

Narim örömét fejezte ki, hogy napról napra jobban megismeri az emberi kultúrát, és kifejtette, hogy nem is annyira szörnyű, mint amilyennek elsőre gondolta. Sam úgy tett, mint aki ezen nagyon megsértődik, Jacob pedig nagyon jól szórakozott azon, ahogy Narim próbálta kiengesztelni. Közben persze megittak még egy sört, bár Narimé kifejezetten lassan fogyott, így Sam közben besegített neki.

Végül Jacob elköszönt tőlük és visszavonult, így Narim Sam felé nyújtotta a kezét. A nő felállt a fotelből és megfogta, de Narim az ölébe húzta, és megcsókolta, aztán eltűnődöt egy kicsit.

Tudod, Samantha… tizenöt évig éltem egy olyan kapcsolatban, amit, nem tehettünk hivatalossá, még csak fel sem vállalhattuk. Amikor bujkálnunk kellett és hazudozni. Amikor mindkettőnk karrierjét és egzisztenciáját és… ezen keresztül még sok minden mást is veszéybe sodortuk volna, ha kiderül, hogy szeretjük egymást. Most, hogy veled vagyok… azt akarom, hogy mindenki tudja. Nem akarok többé bujkálni, sem titkolózni.

Te mégiscsak becsíptél – mosolygott rá Sam.

Lehet – látta be a férfi. – Nem számít.

Narim, mindenki, aki számít, tudja, hogy összetartozunk. Figyelj… adj nekünk egy kis időt! Lehet… lehet, hogy a jövő hónapban megtudsz rólam valamit, és azonnal kiábrándulsz belőlem.

Például mit?

Mit tudom én… csináltam már hülyeségeket az életem során. Biztos van olyan, ami neked nem tetszene. Csak annyi időt adj nekünk, hogy tényleg megismerjük egymást. Nem azt mondom, hogy nem megyek hozzád, csak… várjunk egy kicsit, oké? Karácsonyig, vagy mit tudom én…

Mi az a karácsony? – kérdezett vissza Narim.

Jaj – sóhajtott teátrálisan a nő. – Majd egyszer elmondom.

Akkor csak azt áruld el, soká lesz?

Fél év.

Hát jó – csóválta meg a fejét Narim. – Annyi időt kapsz – nevette el magát.

Te ilyen zsarnok vagy? – ugratta Sam.

Igen – nevetett tovább a férfi.

Jól van, legyen, de most mi is tegyük el magunkat holnapra.

Rendben – bólintott rá Narim elégedetten, így ők is nyugovóra tértek.

Egy fél órával később azonban Sam sóhajtott és felkönyökölt. Narim már majdnem elaludt, de ekkor felnézett a nőre.

Tudod… volt már nekem egy vőlegényem – kezdte a meséjét Sam. - Fiatal voltam még, alig múltam húsz. Naiv voltam, és nem láttam a szerelemtől. Mifelénk azt mondják, a szerelem vak, tudod? Csak azt látja, amit látni akar. Szépen indult, jól megvoltunk, aztán… kiderült, hogy egy pszichopata. Szerencsére még időben rájöttem, és kiléptem az egészből. Nem is értem, hogy tíz évvel később hogy mehetett át a pszichológia teszten, mikor bekerült a programba. Narim… tudom, hogy most úgy tűnik, mintha téged akarnálak bűntetni valaki más hibájából, de… Én csak szeretnélek jobban megismerni, mielőtt elkötelezem magam egy életre. Szeretlek! Attól a pillanattól kezdve, hogy először feljöttél velem a felszínre. Tudom, hogy hat éve szeretjük egymást, de összeszámoltad valaha, milyen rettentően kevés időt töltöttünk együtt igazából? Szerintem nem volt összesen egy hét. Szerelem volt első látásra, de akkor is szeretnélek jobban megismerni, többet megtudni rólad. És neked sem árt, ha jobban megismersz engem. Rendben?

Rendben van, Samantha – cirógatta meg az arcát a férfi. – Remélem, nem fogok csalódást okozni.

Ajánlom neked, hogy így legyen! – nevette el magát Sam. – Jó éjt! – mondta, majd adott egy puszit a férfinak.

Jó éjt neked is! És köszönöm a bizalmadat – mosolygott rá Narim, majd váltottak még egy puszit, aztán kényelmesen elhelyezkedtek, és nem sokkal később el is aludtak mindketten.