Alig, hogy búcsút veszünk Jacobtól, Narimnak egy újabb nehézséggel kell szembenéznie, egy féltékeny O'Neill ezredes személyében.
Másnap reggel bementek a bázisra, aztán nem sokkal később lekísérték Jacobot az indítócsarnokba.
Tudod, apa, máskor is kiruccanhatnál, csak így, meglátogatni – mondta Sam az apjának, mikor beléptek a csarnokba.
Jönnék én, Sam, úgyis tudod. De a munka az munka. Ha nincs semmi sürgős, és Garshaw is enged, már repülök is hozzád.
Na persze – kuncogott Sam. – Vigyázz magadra, jó? - ölelte meg az apját. – Meg Selmak is vigyázzon rád!
Úgy lesz, megígérem – próbálta megnyugtatni Jacob, de tudta, hogy nem járt túl nagy sikerrel. Végül Narimhoz fordult.
Tudja, Narim… végül is… igen – mondta neki egy halvány mosollyal, mire a férfi is elmosolyodott, és fejet hajtott.
Ti most megalkudtatok rajtam? – fürkészte őket Sam, aki azonnal átlátott a szitán.
Nagyon zavarna? – ugratta Jacob.
Jobb szeretném magam eldönteni, mit kezdek az életemmel – morgott Sam.
Látja, erről beszéltem – nevetett Jacob Narimra, aztán visszafordult a lányához. – Az esküvődön feltétlen itt leszek.
Te aztán tudod motiválni az embert – csóválta meg a fejét nevetve Sam.
Tudom – hagyta rá Jacob, majd felpillantott Walterre, aki biccentett, és tárcsázni kezdett.
Apa, komolyan vigyázz magadra!
Vigyázok, amennyire tudok – ígérte Jacob, majd még egyszer megölelte a lányát, Narimra kacsintott, aztán felsétált a rámpán, és átlépte a kaput.
Mikor Jacob mögött bezárult a kapu, Sam és Narim kisétáltak a csarnokból, de aztán a keskeny folyosón Sam nagyot sóhajtott.
Hiányzik, igaz? – fogta meg Narim a kezét.
Nagyon – állt meg Sam. – Tudod, mikor még itt élt a Földön… volt, hogy egészen hosszú ideig nem láttam, nem is hallottam róla… nem voltunk… túl jóban. De mióta tok'ra lett… sok minden megváltozott. Nagyon hiányzik, és nagyon aggódom érte. Sokat gondolok rá.
Elhiszem, kedves – szorította meg a kezét Narim, majd magához húzta egy bíztató ölelésbe.
Carter, ez itt egy munkahely! – riadtak O'Neill morgására alig pár másodperccel később, amint a férfi elcsörtetett mellettük.
Igen, uram – húzta el a száját a nő, ahogy elhúzódott Narimtól, bár ezt az ezredes már nem hallhatta, mert már messze járt, így Sam inkább Narimhoz fordult. – Mit csináljunk?
Hát, ha nem mész küldetésbe, megnézhetjük azokat a kábeleket a kapu körül – javasolta a férfi.
És elmondod végre, hogy mi jár a fejedben?
Persze. Gyere! – hívta Narim vissza a nőt a kapu mellé, és ahogy szemrevételezték a berendezéseket, lassan előadta, mit tudnának rajta fejleszteni, és ezzel el is ment a napjuk nagy része.
Két nappal később Sam épp egy előre tervezett kirándulásra indult a csapatával, és Narim, aki úgy tervezte, hogy a napját megint csak a kapu körül tölti, lekísérte az indítócsarnokba.
Az ajtóból bekukucskáltak, de odabent még csak Teal'c várta a csapatot, így nem léptek be.
Lehetőleg ne iktasd ki a kaput, míg nem érünk haza – ugratta Sam Narimot.
Messze vagyunk még az átállástól, Samantha – nyugtatta meg Narim. – És ahogy a tábornokkal megegyeztünk, majd egy olyan időpontban csináljuk meg, mikor nem lesz odakint egy CSK csapat sem. Dolgozom egy kicsit a rendszeren, míg távol leszel, de néhány anyag, amit igényeltem még nem érkezett meg.
Hát, ezt jobb, ha megszokod – kuncogott Sam. – Itt a Földön a malmok lassan őrölnek.
Igen, ezt már tapasztaltam – csípett vissza egy kicsit a férfi, majd mikor meglátta Danielt közeledni, sóhajtott. – Vigyázz magadra, Samantha! – kérte a nőt, miközben biccentett Danielnek, aki rájuk mosolygott, miközben elment mellettük.
Vigyázok – ígérte Sam, és megsimogatta a férfi karját. – És sietek vissza.
Nem itt kéne enyelegni, hősszerelmesek! – szólt rájuk O'Neill, aki lassan már megszokottan morcosan vonult el mellettük.
Eddig más fogalmaim voltak az enyelgésről – morgott Sam, miközben kissé értetlenül nézett a felettese után. – Jobb, ha megyek, mert a végén leszedi a fejem – pillantott Narimra. – Holnap este itt vagyunk – mondta, majd bement a csarnokba, és ahogy összeállt a csapat, átsétáltak a kapun.
A következő két napot Narim szorgos munkával töltötte, még éjszakára sem ment haza, csak ledőlt Sam laborjában, és reggel korán már újra talpon volt, és folytatta az új koncepció kidolgozását a kapu energiarendszeréhez. Lassan már a többiek is megszokták a jelenlétét, és kezdték megkedvelni a mindig halkszavú, udvarias, és láthatóan hozzáértő jövevényt. Néha a fejüket vakarták a kérései vagy az ötletei hallatán, de mivel a legtöbb jónak bizonyult, mindent megtettek, hogy segítsenek neki.
Sam csak késő este ért haza, így miután átesett a gyors orvosi vizsgálaton, kocsiba pakolta a párját, és hazaindultak.
Jól vagy, Samantha? – fürkészte Narim a nőt.
Igen – válaszolt Sam szórakozottan.
Biztos?
Mi?
Csak azt kérdezem, hogy jól vagy-e? Olyan… furcsa vagy.
Ne haragudj, Narim! – fújta ki a levegőt a nő. – Csak… fáradt vagyok, és… nem igazán tudom hova tenni az ezredes viselkedését. Olyan beszólásai voltak az elmúlt két napban, hogy egy tok'rának becsületére válna. Csak ezen gondolkodtam. Kell egy kis idő, míg lélekben is hazatérek. Egy vacsi és tusolás, aztán jól leszek. De most… nem megy ki a fejemből ez az egész.
O'Neill ezredes azóta ilyen, hogy megkaptam a tartózkodási engedélyt, hogy végleg a Földön maradhassak – tűnődött el Narim.
Tényleg?
Igen. Számomra annyira nem volt szembetűnő a változás, hisz velem mindig így viselkedett, de amióta hivatalosan is a Föld az otthonom, még inkább megszaporodtak a gúnyos kis beszólásai. És most már nem csak felém, hanem feléd is.
Miért nem szóltál?
Nem vettem túlságosan magamra. És különben is, miért nyugtalanítottalak volna ilyen jelentéktelen dologgal? Egyszer majd… hogy is mondjátok ezt… kihúzza a gyufát, és én is visszaszólok neki.
Szeretném hallani – kuncogott Sam.
Azért igyekszem elkerülni a dolgot.
Tudom. De akkor sem értem – csóválta meg a fejét Sam. – Sosem volt veled semmi baja. Mármint személy szerint veled. Az, hogy mit gondol a tollanokról az egy másik kérdés. És sosem volt az a típus, aki ilyen gyerekes kis játszadozásra pocsékolja az energiáját. Ha valami nem tetszik neki, azt meg szokta mondani kerek perec. Meg is ütötte már a bokáját emiatt párszor.
Talán idővel megnyugszik majd – reménykedett Narim, épp, mikor hazaértek, és Sam leparkolt a ház előtt.
Remélem, bár ma úgy viselkedett, mint egy hisztis hároméves óvodás – sóhajtott Sam. – Ha nem a felettesem, megráztam volna, mint egy rossz kölyköt. Remélem, hamar elmúlik ez az idegbaj nála, mert ha nem, akkor nehéz küldetések elé nézünk – mondta, majd kiszálltak a kocsiból, és besétáltak a házba.
Nincs sok ehető itthon, igaz?
Nem voltam itthon az este, de amennyire emlékszem, nincs – tűnődött el Narim.
Akkor rendelsz nekem egy pizzát – nézett pimaszul Sam a férfira. – Segítek.
Rendben – adta meg magát Narim, így alaposan egyeztettek, hogy mit kell majd mondania a telefonba, és Narim Sam segítségével megrendelte a vacsorájukat, a nő pedig elvonult zuhanyozni.
Egy fél órával később a pizzájuk is megjött, és Sam is végzett a fürdéssel, de Narim láthatóan csak félig volt jelen, ahogy majszolta az ételét.
Hol jársz? – kérdezte Sam.
Csak elgondolkodtam. A múltkor azt mondtad, hogy O'Neill nem utál engem, mert ha utálna, észre sem venne. Pár napja ugyanezt mondtad Selmakról. Hogy ha nem kedvelne, levegőnek nézne.
Igen, fura tauri gondolkodás, tudom. És néha a tok'ra ebben hasonlít ránk. Nem pazarolunk energiát olyan emberre, akit jelentéktelennek tartunk… ugyanakkor vannak olyan természetű emberek, akik azt bántják leggyakrabban, akit szeretnek.
Nem értem.
Azt elhiszem – nevetett Sam. – Tudod, sok ember fél kimutatni az igazi érzéseit, inkább elfedi őket valamivel, hogy ne váljon kiszolgáltatottá a másiknak. Úgy viselkedik, mint egy sündisznó, összegömbölyödik, és megszúr mindenkit, csak, hogy ne férjenek hozzá az érzékeny vagy sérülékeny részeihez.
De ha még egymásban sem bíztok, akkor kiben?
Látod, ez egy jó kérdés.
Tudod, Samantha… bármit is mondasz, egyre inkább úgy érzem, O'Neill nem kedvel engem.
Nem tudom, Narim – csóválta a fejét a nő. – Úgy érzem, emögött valami más van… csak nem bírok rájönni, hogy mi. Pedig egész múlt éjjel ezen törtem a fejem. Ma inkább aludnék.
Rendben, Samantha, menj csak! Rendet csinálok, letusolok én is, és csatlakozom hozzád.
Nem lesz baj? – nézett rá kételkedve Sam.
Dehogy. Néhány dologba már egészen belejöttem – nyugtatta meg Narim.
Rendben. Ne felejtsd el elzárni a vizet, és lekapcsolni a villanyt!
Nem fogom – ígérte Narim.
Akkor majd gyere! – mondta Sam, majd lopott egy puszit a másiktól, aztán eltűnt a hálószobában.
Narim egy darabig tűnődött még, miközben megette a maradék pizzáját, aztán rendet csinált, elmosogatott, és egy gyors fürdés után ő is lefeküdt Samantha mellé, aki olyan mélyen aludt, hogy még csak észre sem vette, hogy Narim bebújt mellé az ágyba.
A következő napot Sam az irányítóban töltötte Walterrel, hogy lefuttassanak néhány szimulációt, Narim pedig ingázott az indítócsarnok és Sam laborja között, és az egyik ilyen alkalommal épp O'Neill és Teal'c mentek előtte. Gyorsan meghányta-vetette magában a dolgot, és utánuk szólt.
O'Neill ezredes!
Jé, egy földönkívüli – villantott felé egy műmosolyt az ezredes.
Beszélhetnénk valamikor? – engedte el a füle mellett a megjegyzést Narim.
Most nem éppen alkalmas. Tudja mi Teal'c-kel éppen… öhm…
Gyúrni indultunk – segítette ki a volt jaffa.
Ja… igen… gyúrni indultunk – erősítette meg az ezredes.
Azt hiszem, fontos lenne, hogy beszéljünk – próbálkozott még Narim.
Majd, ha gyúrtunk – mondta O'Neill. – Ez most életbevágóan fontos. Viszlát később! - intett még, majd elvonult. Teal'c nézett utána, majd biccentett Narim felé, és O'Nell után ment.
Narim egy darabig nézett utánuk, aztán egy sóhajjal megcsóválta a fejét.
Mi a baj? – szólalt meg mögötte váratlanul Daniel.
Csak az ezredes… - mondta Narim még mindig fejcsóválva. – Mondja Daniel, maga szerint hol tudnék úgy beszélni vele, hogy nem tud elmenekülni előlem?
Sarokba akarja szorítani? Nehéz ügy. És kétélű. Nem mondja el inkább, hogy mi a baj?
Nem akarom mindig magát terhelni – hárította el a lehetőséget Narim.
Ugyan. Most éppen semmi fordítanivalóm nincs. Jöjjön, üljön be hozzám, és mondja el, mi nyomja a lelkét.
Hát jó - adta meg magát Narim, és elsétáltak Daniel irodájába, becsukták az ajtót, és letelepedtek.
Szóval? Mi a helyzet Jackkel?
Tudja, Daniel… az, hogy engem utál… azt már megszoktam az elmúlt hat évben. Nem is foglalkoznék vele. De azt, hogy ezt az érzést már kivetíti Samanthára is… azt nem hagyhatom szó nélkül – mondta Narim, de Daniel első körben csak egy nagy sóhajjal válaszolt.
Ez ennél kicsit bonyolultabb, azt hiszem – mondta végül.
Mire gondol?
Azt hiszem, ez nem arról szól, hogy utálja magát. Még kevésbé Samet.
És maga tudja, hogy miről szól?
Vannak sejtéseim.
Mondja el!
Nem vagyok biztos benne, hogy ezt tőlem kéne megtudnia.
De ez az egész napról napra rosszabb, mióta csak itt vagyok – mondta csüggedten Narim.
És lesz még rosszabb is – jósolta Daniel.
Épp ezért akarok kezdeni valamit az egész helyzettel! – nézett rá Narim.
Veszélyes – csóválta meg a fejét Daniel. – Tudja… Jack… azt hiszem… féltékeny.
Tessék? – kapta fel a fejét Narim.
Hogy a féltékenysége milyen jellegű, még megtippelni sem tudom. Ha csak szakmai vagy baráti, akkor a helyzet nem reménytelen. Ha esetleg más… akkor várható egy világégés – jósolta Daniel, mire Narim elgondolkodott.
Volt köztük valami?
Amennyire én tudom, nem – rázta meg a fejét Daniel. - De azt mondják, én azt sem veszem észre, ami kiböki a szememet, szóval száz százalékig biztosra nem tudom mondani.
Mióta ismerik egymást?
Sam és Jack? Nem sokkal régebb óta, mint magával. Talán fél éve volt együtt a csapat, mikor magukra találtunk a Tollanon.
Képesnek tartja az ezredest arra, hogy több mint hat évig rejtegesse az érzéseit?
Oh, ennél sokkal többre is képesnek tartom – tűnt fel egy kétes értékű mosoly Daniel arcán. – Ismerve az élettörténetét… szóval… ő sokszor nem úgy reagál, ahogy az ember azt várná. De még az is lehet, hogy… ha tényleg érez valamit Sam iránt… lehet, hogy ez az egész nem volt benne tudatos, egészen addig, míg maga itt nem ragadt. Csak most, hogy úgy tűnik, végleg elveszíti a reményt… lehet, hogy csak most döbbent rá, hogy többet érez Sam iránt, mint eddig gondolta. De mindez csak az én eszmefuttatásom. Ne vegye készpénznek. Az emeri lélek meglehetősen bonyolult. Jack pedig… ő még ehhez képest is hatványozottan bonyolultabb.
Illik a képbe amit mond – tűnődött el Narim. – Csak… nem értem. Tudja, Daniel, nem hittem volna, hogy ez a két szó lesz az, amit a leggyakrabban kimondok itt a Taurin.
Igen, ez ismerős – nevette el magát Daniel. – Átéltem én is hasonlót. Az ember hajlamos azt hinni, hogy ez a nem értem-szituáció inkább akkor fordul elő gyakrabban, ha egy fejlettbb civilizációba csöppen, de a saját példám és a magáé is azt bizonyítja, hogy fordított esetben is így van. De… még mindig beszélni akar Jackkel?
Valahogy fel kell oldani ezt a helyzetet – mondta határozottan Narim. – Mostanra már Samantha hangulatát… és a munkáját is érinti. És ez így nem jó.
Ez igaz – látta be Daniel, de azért még voltak aggodalmai. - Hát, legyen magán egy golyóálló mellény.
Tényleg képesnek tartja arra, hogy rám támad?
Nem tudom, Narim. Őszintén – nézett Daniel nagy kék szemekkel a másikra.
Nem hangzik jól – sóhajtott Narim.
Jack egy nagyon komplikált ember. Első pillantásra csak egy nyegle, semmivel sem törődő katona, egy magányos farkas, aki nem kötődik senkihez és semmihez, de mögötte sokkal több minden van. Többnyire rossz emlékek, amiket a mai napig nem tudott feldolgozni. Talán nem is lehet őket feldolgozni. Ez persze nem jogosítja fel arra, hogy játszadozzon mások életével vagy érzéseivel, de… mint mondtam, ő sokszor nem úgy reagál, mint azt várjuk. Ha nagyon ragaszkodik hozzá, beszéljen vele. De lehetőleg keressen egy nyugodt helyzetet, mert ha már alapból ideges, akkor nem irigylem magát azért, amit kapni fog.
Van neki olyan, hogy nyugodt helyzet? – érdeklődött Narim.
Na igen. Tudja mit? Felejtse el! Keresse meg az irodájában. Inkább estefele, mint napközben. Semmiképp se olyankor, mikor küldetésre készülünk. De ne lepődjön meg, ha rövid úton kidobja.
Nem fogok – sóhajtott Narim, majd még megköszönte Daniel segítségét, és visszament az indítócsarnokba.
Sam napközben többször is fürkészőn figyelte a párját, aki úgy tűnt eddigi szokásával ellentétben csak fél szívvel van jelen abban, amit éppen csinál, de inkább nem kérdezett semmit. A nap végén hazamentek, ezúttal összedobtak maguknak egy vacsorát, majd egy darabig Sam a tv rejtelmeibe avatta be Narimot, akinek leginkább a természetfilmek nyerték el a tetszését, aztán mindketten elmentek fürödni.
Mikor Narim végzett, Sam a nappaliban ült a kanapén, és rá várt. A férfi egy pillanatra megállt az ajtóban, aztán odasétált hozzá, és letérdelt elé a földre, aztán megfogta a kezét.
Egyszer már megkérted a kezem – nézett rá egy félmosollyal Sam. – És én meg is ígértem, hogy egyszer majd hozzádmegyek.
Tudom, és én el is fogadtam ezt a választ. Egyelőre – mosolyodott el Narim is egy pillanatra. – De most kérdezni szeretnék valamit. Valamit, amitől lehet, hogy mérges leszel.
Nem szoktál olyat.
Tudom, de most úgy érzem, muszáj. És kérlek, Samantha, ne indulatból válaszolj! Nem bántani akarlak, csak… fontos, hogy tudjam.
Hát, vágj bele! – bólintott rá a nő.
Kérlek, Samantha, áruld el nekem, volt… valami… közted és O'Neill ezredes között?
Tessék? – kapta fel a fejét meglepetten a nő. – Semmi – rázta meg a fejét végül kicsit bosszúsan.
Biztos?
Narim!
Samantha, ez nagyon fontos! – kérlelte szelíden a férfi, mire Sam is megenyhült egy kicsit.
Nem volt köztünk semmi… - mondta a nő, de a mondat végébe már egy kis bizonytalanság vegyült.
Mondd el, kérlek! – szorította meg a kezét Narim.
Csak… egy küldetés volt… jó két évvel ezelőtt…
Mi történt?
Apophis hajóján voltunk… kicsit bonyolult, hogy kerültünk oda… a tok'ra szépen belerángatott minket valamibe, de… a részletekbe nem mennék bele, ha nem bánod. Bonyolult.
És a biztonsági fokozatom sem elég hozzá, igaz? – mosolygott halványan Narim Samre.
Igaz – bólintott rá a nő. – Már majdnem végeztünk azzal, amit akartunk, mikor… fennakadtam egy pajzson. Mondjuk, hogy… abban a pillanatban kapcsolt be, hogy az ezredes, aki előttem futott, még átért, én meg nem. Ez elég ahhoz, hogy megértsd a helyzetet. Fel akartuk robbantani a hajót, így minden pillanat késlekedés végzetes lehetett. Könyörögtem, hogy hagyjon ott, hogy tűnjön el, de nem ment…
Meghalt volna veled együtt – hajtotta le a fejét Narim egy pillanatra, aztán felnézett Samre, de a nő nem hagyta, hogy megszólaljon.
Végül Teal'cnek hála mindketten túléltük az akciót, és azóta… egyikünk sem hozta szóba, ami ott történt. A legtöbb akció így működik. Ami ott történik, az ott is marad. De erről még annál is kínosabban nem beszéltünk soha.
Ettől még az érzései irántad mélyebbek lehetnek, mint hitted.
Csodás – hajtotta le a fejét Sam csüggedten. – Sosem beszélt ilyesmiről – húzta el a száját. – Igaz, nem is beszélhetett volna, tiltja a szabályzat.
Samantha, te mit érzel iránta?
Nem vagyok belé szerelmes, Narim. Ő azon kívül, hogy a felettesem, jó barátom. Bízom benne, tisztelem, és felnézek rá. Számíthatok rá, és ő is rám. Ennyi. Annak idején, ott az anyahajón nagyon féltettem, nem akartam, hogy meghaljon velem együtt. Semmi értelme nem lett volna, ha feláldozza az életét. Lehet, hogy ott, akkor, abban a pillanatban, a halál torkában azt hittem, hogy érzek iránta valamit, de… kilépve abból a helyzetből már tudtam, hogy nem.
Értem. Köszönöm, hogy elmondtad! – hajtott fejet Narim.
Néha fel tudod kavarni a lelkemet – fintorgott a nő.
Sajnálom!
Tudom. Beszélek az ezredessel.
Nem, Samantha, majd én – nézett elszántan a nőre Narim. - Egyrészt velem van baja, és nem veled, ezt nekünk kell tisztázni. Másrészt neked nap mint nap együtt kell dolgoznod vele, nem akarom, hogy ez a konfliktus megnehezítse a munkátokat.
De te nem vagy felkészülve egy vele való konfrontációra. Ő nagyon… bunkó tud lenni néha. Főleg, ha veszélyeztetve érzi azt a kis világot, amiben él.
Hát, reméljük Selmak jó bemelegítés volt az ezredes stílusához – mosolygott bíztatón Narim a nőre. – Nem lesz semmi baj, meglátod – mondta, bár egy pillanatra eszébe jutottak Daniel figyelmeztető szavai.
Akkor most lefekhetünk aludni? – kérdezte nyűgösen Sam.
Persze – állt fel Narim, és felhúzta a nőt is. – És Samantha… ne haragudj, hogy mindig csak nehézségeket okozok.
Ugyan - bújt közelebb a nő Narimhoz. – Az elején is tudtuk, hogy lesznek buktatók. Bár folyton olyan dolgok jönnek szembe, amire nem is gondoltam volna… De megoldjuk! – mosolygott a férfira.
Rendben – bólintott rá Narim, így besétáltak a hálóba, és lefeküdtek aludni.