Másnap persze mindhárman nehezen ébredtek, így el is halasztották a reggelit, és bementek a bázisra. Gyorsan bejelentkeztek a tábornoknál, és csak az után vették a kantin fele az irányt. Alaposan megpakolták a tálcájukat, Sam Wealenére még egy fánkot is rádobott.

Zselét? – nézett kérdőn a férfira, de az elszörnyedt a pohárban rengő kék valami láttán, így Sam kuncogva a saját tálcájára tette, majd letelepedtek egy asztalhoz.

És min dolgozotok? – kérdezte Wealen Narimot.

Elkezdtünk kiépíteni egy rendszert, ami a kapu fajlagos energiafogyasztását lenne hivatott csökkenteni. Semmi komoly, csak kicsit változtattunk az ötvözeteken, és átgondoltuk a hálózat felépítését.

Értem – bólintott rá Wealen.

Ha van kedve, segíthet – nézett rá Sam. – Azt hiszem, tegnap minden alkatrész megérkezett, amire még vártunk.

Megnézem – bólintott rá Wealen, majd elcsendesedve falatoztak tovább, és nem sokkal később Daniel is csatlakozott hozzájuk.

Üdv a Földön! – köszöntötte Wealent.

Dr. Jackson – biccentett a férfi, majd Narimra pillantott, aki alig tudta elfojtani a mosolyát. Sam is értetlenül nézett rá, de mivel Narim nem mondott semmit, inkább a kávéjával foglalta el magát. Daniel, aki semmit nem vett észre az egészből, Wealent kezdte faggatni, leginkább a noxokról, Lyáról, és a férfi szívesen mesélt neki, de aztán mikor végeztek az evéssel, Daniel elköszönt, és másfele kanyarodott.

Dr. Jackson sokat változott – állapította meg tűnődve Wealen.

Úgy érti, egy nagyra nőtt gyerekből férfi lett? – nevette el magát Sam. – Igen, de azért ne tévessze meg a látszat. Az a régi énje is megvan valahol a katona külső alatt.

Az jó – bólintott rá Wealen, és a kis csapat az indítócsarnok fele kanyarodott, és a következő bő két órában felvázolták Wealennek a terveiket, míg nem sokkal ebédidő előtt Samet elhívták telefonhoz.

Valóban kellőképpen óvatos vagy, Narim – nézett kissé megnyugodva Wealen a barátjára.

Sokat jelent nekem ez a világ – egyenesedett fel a szólított az egyik monitor elől. – Nem akarom bajba sodorni.

Látom, és egy kicsit meg is könnyebbültem.

Nem hittél benne, hogy kellő óvatossággal be lehet tartani azt a határt? Wealen… ízig-vérig Omoc tanítványa vagyok… az egész eddigi életemet az ő elvei szerint éltem, és a továbbiakban sem áll szándékomban szembefordulni velük. És… hiszem, hogy te is képes lennél erre.

Jól van, jól… - morogta a fiatalabb férfi. – Adj nekem egy kis időt, hogy szokjam a gondolatot.

Hát persze – nevetett Narim, de közben Sam is visszatért hozzájuk.

Narim, délután át kell ugranom a múzeumba, velem tartotok?

Múzeum? – nézett rá értetlenül a férfi.

Öhm… a múzeumok olyan helyek, ahol a régi dolgokat mutogatják az új generációnak. Ez egy repülési és űrkutatási múzeum. Szerintem érdekesnek fogjátok találni. Bemutatja a középkortól napjainkig mindazt, amivel a tauri próbálta legyőzni a gravitációt. Kezdve az első hőlégballonoktól a legmodernebb vadászgépekig. Öhm… Wealen… ne a célját nézze, mert akkor soha nem költözik ide, inkább azt a technikai zsenialitást, amivel eljutottunk idáig.

Megpróbálom, őrnagy – ígérte a férfi mérsékelt lelkesedéssel, mire Sam rábólintott.

Rendben, akkor én megyek és összeszedek pár dolgot, addig beszélgessetek csak. Később ebédelünk, aztán indulunk – mondta, és elsietett.

És mihez kezdenénk, ha ez a projekt végetér? – nézett kíváncsian Wealen Narimra.

Akkor majd kitalálunk valami mást. És egy idő után akár csatlakozhatnánk valamelyik CSK csapathoz, bejárhatnánk a galaxist.

Harcolni a goa'ulddal?

Miért ne? – vont vállat Narim. – Tudod, az elmúlt napokban elég sokat beszélgettem egy tok'rával… és rá kellett jönnöm, hogy… a harc… néha másról is szólhat, mint agresszióról. Megvédeni másokat, akik nem képesek megvédeni magukat, nem biztos, hogy ördögtől való dolog. Ez persze nem jelenti azt, hogy szándékosan bántani akarnék bárkit is, akár a goa'uldot… még azok után sem, amit velünk tett. A pacifizmus a véremben van, ahogy mindannyiunknak. De megvédeni a védtelent, a gyengét… ez nem mondana ellent annak, amiben hittünk. Persze úgy hogy ezzel minél kevésbé avatkozzunk bele mások belügyeibe.

Úgy tűnik, minden téren szeretsz borotvaélen táncolni.

Egész életemben borotvaélen táncoltam – vont vállat Narim. – De térjünk inkább vissza a munkához – javasolta, és szemügyre vette a monitorján villódzó számokat, és Wealen is odasétált mellé, és egy darabig lekötötték magukat a szimulációkkal.

Tudod, Wealen – törte meg a csendet jó idővel később Narim -, lehet, hogy szép, nemes eszmék szerint éltünk… a saját világunk keretein belül. De közben homokba dugtuk a fejünket, mint egy struc – idézte fel a hasonlatot a férfi, amit O'Neilltől tanult.

Egy mi?

A struc egy jó nagy madár, ami itt a Földön él. Hosszú lába, és hosszú nyaka van. És ha valamitől megijed, akkor bedugja a fejét a homokba.

Furcsa egy állat. Furcsa egy világ – tűnődött el Wealen a hallottakon. – De mire gondolsz?

Tudod… nekünk megvolt mindenünk… és közben elfelejtettünk azokkal gondolni, akiknek nem. Várj, tudom, most arra gondolsz, hogy a Saritán megtettük, és mi lett a vége. És nem, nem akarom újra elkövetni ezt a hibát. Eszemben sincs még egy világot lángtengerbe borítani. De ugyan kit sodor veszélybe a tok'ra azzal, hogy kiszabadítja a naquadah-bányákban élőhalottként sínylődő rabszolgákat? Kit sodornánk veszélybe azzal, ha mondjuk, kifejlesztünk egy-egy gyógyszert olyan járványokra, amik egész világokat sújtanak? Nem akarok senkinek semmilyen technológiát a kezébe adni, eszemben sincs. De van számtalan más út, ahogy segíthetünk. Akár egy védőoltás, akár ellennállóbb vetőmagok, amikkel megszüntethetjük az éhezést egy adott világban… olyan apróságok, amiket talán nem tudnak saját maguk ellen fordítani.

Lelkesítően tudsz beszélni.

Ennek örülök. Ezt is Omoctól tanultam.

Igen, tudom. Bár ennek a beszédednek nem tudom, mennyire örült volna.

Tudom. De a világ, és a körülményeink néha változnak. Néha gyökeresen megváltoznak. És olyankor felül kell vizsgálnunk sok mindent. A józan ész keretein belül, természetesen.

A következő az lesz, hogy tok'ra akarsz lenni, és rabszolgákat szabadítani.

Azt azért nem – nevette elmagát Narim. – Bár kétségkívül közelebb érzem magamhoz a tok'rát, mint pár héttel ezelőtt, azért nem rohannék gazdatestnek.

Ez megnyugtató.

És vajon Selmak mennyire örülne ennek? – szólalt meg mögöttük Sam nevetve.

Úgy vélem, Selmak tökéletesen tisztában van ezzel – nézett rá Narim. – Indulunk?

Egy gyors ebéd belefér, ha éhesek vagytok – nyugtatta meg a nő, így elsétáltak a kantinba, hogy egyenek valamit, és ez alkalommal Fraiser doktornő csatlakozott hozzájuk, aki szintén őszinte örömmel üdvözölte az új vendéget.

Mikor végeztek az ebéddel, még engedélyt kértek Hammond tábornoktól a kiruccanásra, aztán felmentek a felszínre, kocsiba szálltak, és a múzeumhoz hajtottak. Samnek igaza volt, a két férfi, mikor kiszállt, érdeklődve figyelte a múzeum szabadtéri részét, amit ameddig csak a szem ellátott, a legkülönbözőbb repülőgépek borítottak.

Bemutatom nektek mindegyiket – kuncogott Sam -, de előbb nézzük meg azt a fránya szimulátort, ami miatt jöttünk – mondta, és inkább az épületbe vezette a két férfit, és lementek a pincébe.

Ezek a dobozok a legújabb repülőgépek szimulátorai. Kívülről nem látszik, de a belsejük pontos mása egy-egy vadászgépnek.

És mire jók? – nézett rá Wealen.

Tanulni. Gyakorolni. Nem biztos, hogy szerencsés lenne egy kezdőt első alkalommal élesben felküldeni, ráadásul egyedül. Elég magas lenne a halálozási ráta.

Ebben van valami – bólintott rá a két férfi.

Uh… ti tehetetlenségi csillapításhoz vagytok szokva, ugye? – nézett Narimra Sam.

Általában. Miért?

Gondoltam kerülünk egyet valamelyikkel, de akkor nem ültetlek be benneteket, mert a végén még valamelyikőkötket agyvérzéssel szedem ki. Jó néhány g nyomásterhelés keletkezik repülés közben. Igaz, hogy jó kondiban vagy, de ne kockáztassunk. Megnézhetitek, milyen, de amíg programozom és tesztelem, addig csak unatkoznátok. Nézzetek körül fennt, olvasgassátok el a leírásokat, aztán majd megkereslek benneteket, és próbálok minden kérdésre választ adni. Ma már úgysem kell visszamennünk a Parancsnokságra.

Rendben – egyezett bele a két férfi, így Sam több szimulátor belsejét is megmutatta nekik, aztán felküldte őket az emeletre nézelődni.

Egy jó másfél órával később Sam a századforduló történelmét tanulmányozva találta a két férfit.

Nos, ha kellőképpen kiszörnyűlködtétek magatokat az emberi történelem hibáin, akkor inkább menjünk ki, és nézzük meg a gépeket teljes valójukban - ajánlotta nekik, így kisétáltak az udvarra.

Sam próbált a kiállított modellek között egyfajta időrendi sorrendet felállítani, bár időnként egészen másfele kalandozott, miközben beszélt. Wealen egy darabig türelmesen, sőt időnként érdeklődve hallgatta, aztán, ahogy megtorpantak egy F18-as előtt, sóhajtott egy nagyot, és megcsóválta a fejét.

Sokat háborúznak? – kérdezte.

Nézze, ha azt mondanám, hogy nem, akkor hazudnék, és elveszteném a hitelemet. A bolygó jelentősebb része békében él, és ezen nem is nagyon akar változtatni, ugyanakkor vannak országok, a bolygón, amik évek, vagy akár évtizedek óta háborúban állnak. És hogy melyik háborút ki pénzeli… azt ember legyen a talpán, aki megmondja.

De miért? – nézett rá a férfi értetlenül.

A háborúnak a legtöbb esetben három oka van – tűnődött el Sam. – A még meglévő ásványkincsek és erőforrások kiaknázásának lehetősége, a vallás, és a területi villongások. Gondolom, azt nem kell magyaráznom, milyen hatalmat jelent birtokolni a még rendelkezésre álló kőolaj vagy földgáz készleteket. Akinél az energia, annál a hatalom és a pénz.

Mint a Saritán.

Sejtettem, hogy ezt fogja mondani. És a legnagyobb baj, hogy meg sem tudom cáfolni – húzta el a száját Sam.

És a vallás? A vallások nem arról szólnak, hogy szeressük egymást, és ne ártsunk egymásnak, és akkor majd egy felsőbb hatalom megjutalmaz bennünket? – vetette fel Narim.

Alapvetően igazad van – bólintott rá Sam. – A legtöbb vallás erről szól. De van néhány olyan is, amelyik arra szólítja fel a híveit, hogy minden embert meg kell téríteniük, akár erőszakkal is.

Mint a goa'uld – szűkült össze Wealen szeme.

Igen, Daniel is azt gyanítja, hogy az ilyen vallások goa'uld eredetűek, míg a békés, önmagunk tökéletesítésére irányuló vallások az ősöktől származnak.

Ez könnyen lehet – bólintott rá Narim.

Vallásos, Carter őrnagy? – nézett rá kíváncsian Wealen.

Az én vallásom a tudomány – nevette el magát Sam. – Bár be kell vallanom, időnként nagyon irigylem az olyan embereket, akik őszintén hisznek… ez ad nekik valamifajta belső erőt.

Igen, de ez az erő magából a hitből fakad, és nem azokból a dolgokból, amiben hisznek.

Erről majd egyszer elvitatkozunk hosszabban – ígérte a nő.

Rendben – egyezett bele Wealen. - És a területért folytatott háborúk?

A területi autonómia sokaknak presztízskérdés. Azt hiszik, egy térképen meghúzott vonal biztosítja az identitásukat. A hagyományaikat, a nyelvüket, akármilyüket. Az emberiség még fiatal ahhoz, hogy megértse, összefogással többre megy, mint széthúzással – vont vállat Sam. – Még nem kellett szembenéznie egy olyan krízissel, amit csak együtt tudnak megoldani.

Mert minden ilyen veszélyt felfogtok ti.

Muszáj. Ha azt várnánk, hogy a Föld országai összefogjanai, Baal már szétborította volna ezt az egész sárkupacot. Megyünk tovább? – kérdezte inkább Sam, mert már unta, hogy neki kell magyarázkodni a földi állapotokért. – Még a Raptort megmutatom – indult el a legújabb gép fele. – Tudom, hogy ez magának nem tetszik – sandított Wealenre -, de abba már belecsempésztem ezt-azt. Szerencsére eddig nem nagyon kellett használnunk.

Reméljük, nem is lesz rá szükség – sandított rá Wealen, de azért megnézték az intézmény legújabb szerzeményét is, és mire végeztek, már szürkülni kezdett.

Sam még beköszönt az épületbe, aztán kocsiba ültek, és pár perccel később egy pizzéria előtt álltak meg.

Amúgy, nem értem ezt a sok szemrehányást – csóválta meg a fejét Sam, aki útközben magában hergelte saját magát, így eléggé sértve érezte a büszkeségét arra az időre, amikor már megrendelték az ételüket, és magukra maradtak egy félreeső sarokban. – Azt mondják, maguk is átmentek az összes hülyeségen, amin mi – nézett Wealenre. - Akkor mire fel ez a fene nagy ítélkezés? Ha maguk elkövették ugyanezeket a hibákat, vagy akár hasonlókat, akkor rajtunk miért kérik számon? Minden fajnak megvannak a maga gyerekbetegségei, amiken hosszabb vagy rövidebb idő alatt átesik. Azt mondják, a Tollanon nem volt már egyetlen élő állat sem generációk óta… és maguk kérik számon rajtunk, hogy húsevő nép vagyunk? Maguk mégis mi a fenét csináltak az állatokkal? Ha mindig ilyen bölcsek lettek volna, mint most, akkor az a bolygó nyüzsgött volna az állatoktól.

Befejezted, Samantha? – nézett rá egy elfojtott félmosollyal Narim, mikor megállt egy pillanatra levegőt venni.

Nem, nem fejeztem be – rázta meg a fejét a nő. - Elegem van abból, hogy lebecsültök, és összenéztek a hátam mötött, mikor azt hiszitek, nem látom. Négyszáz évvel ezelőtt még ugyanott tartottatok, mint mi. Ugyanúgy hittetek az angyalokban, meg a quantumfizikában, meg a tér görbítésében, ahogy mi. Lehet, hogy még a macskát is ugyanúgy bezártátok a dobozba, mint mi. Csak időközben elfelejtettétek, honnan jöttetek. Tartsátok meg magatoknak a technológiátokat, nem érdekel, de akkor tartsátok meg a véleményeteket is. Most fejeztem be – mondta, és vett egy nagy levegőt, hogy teljesen lecsillapodjon. – És most kérek magamnak egy pohár bort, és te fogsz hazafele vezetni – nézett Narimra.

Nem biztos, hogy azzal jól jársz – figyelmeztette Narim. – És különben sincs még jogosítványom.

Ugyan… Carter őrnaggyal az oldaladon senki nem kér tőled jogosítványt – legyintett a nő, majd valóban kért magának egy bohár bort.

Sok mindenben igaza van, őrnagy – tűnődött el Wealen, miközben Sam a borát iszogatta. – Valóban mi is ugyanonnan jöttünk, és hasonló utat jártunk be. És igaza van, nincs jogunk ítélkezni, hisz mi is elkövettük a saját hibáinkat. Csak legtöbbször az jut eszembe, milyen sok idő még, míg kinövik… ezeket a gyerekbetegségeket. Vannak dolgok, amiket még csak jóval ezután fognak felfedezni, és mi már tudjuk, hogy tévedés. És nem szólhatunk közbe. Nem irigységből, csak… mindennek megvan a maga ideje, őrnagy. Minden fajnak meg kell érnie, hogy elérje a következő lépcsőfokot.

Ez ős duma – szólt közbe Sam.

Lehet – vont vállat Wealen. – De higgye el, mindennek eljön a maga ideje. Akkor, amikor kell.

Ez meg nox duma. De tudom, hogy igaza van. Felejtse el az egészet, oké? Csak egy dolgot kérek, szokjon le erről a lekicsinylő nézésről! Magában azt gondol, amit akar, de ne éreztesse folyton! Ennyi. Ezt meg tudja tenni?

Igyekezni fogok – ígérte Wealen mosolyogva.

Az is valami – hagyta rá Sam, miközben a pincérnő lepakolta eléjük a pizzájukat, és lassan enni kezdtek.

Ami az állatokat illeti – gondolkodott el Narim, miközben ettek -, tudod, Samantha, a mi őseink is húsevő nép voltak, de… sok minden más is közrejátszott, hogy kihaltak.

Persze – bólintott rá a nő. – A vadászat a trófeáért, a szőrmebundáért, az elefánt agyaráért, az akármiért, meg a klímaváltozás, az élőhelyeik elpusztítása, a tengerek szennyezése… tudom én, Narim, tisztában vagyok vele. Nálunk is éppen ez folyik, és csak imádkozhatunk, hogy elkerüljük azt, amit nektek nem sikerült. Ezt nem lehet megjósolni. Lehet, hogy nálunk éppen nem halnak majd ki teljesen az állatok, de elkövetünk majd valami más, banális hibát, amit meg nektek sikerült elkerülnötök.

Pontosan – bólintott rá a férfi. – Nincs két egyforma világ, nincs két egyforma sorsú nép. A lényeg, hogy mindenből, amit teszünk, próbáljunk meg tanulni.

Hát, rajtam nem fog múlni – ígérte Sam, és egy darabig megint csendben falatoztak, aztán, amikor végeztek, fizettek, és kisétáltak az utcára, és Sam Narim fele nyújtotta a kulcsot. – Akkor? Vezetsz?

Különben azt mondod, hogy gyáva vagyok, és megfutamodom a kihívás elől – húzta el a száját a férfi. – Segítesz?

Mikor nem segítettem? – kérdezett visszaa nő, majd beimádkozta a férfit a kormányhoz, és beült mellé az anyósülésre, és a következő tíz percben részletesen elmagyarázta, mit is kellene csinálni.

Szerencséd, hogy késő van, és már alig vannak az utakon – kuncogott, mikor Narim fejcsóválva beindította a motort, és nagyon jól szórakozott, mikor a férfi háromszor egymás után lefullasztotta az autót.

Tudod, Samantha, azt hiszem, ez nem nekem való – készült feladni Narim.

Ugyan – cirógatta meg a karját a nő. – Csak érzéssel. Gyengéden, tudod… próbáld meg még egyszer! Csak meg kell találnod az egyensúlyt – mondta, és valóban, Narimnak ez alkalommal sikerült elindulnia, csak a sebességváltásba tört bele a bicskája, így Sam nevetve feladta.

Valóban jobb lesz, ha ezt még gyakorolod, mert sosem érünk haza. Na cseréljünk helyet! – mondta, és Narim megkönnyebbülve ült át a másik oldalra, míg Sam gyorsan hazahajtott.

Tegnap néztetek tv-t? – nézett Narimra Sam, mikor beléptek a nappaliba.

Igen, bár inkább beszélgettünk.

Sejtettem. És most lenne kedvetek?

Bocsásson meg őrnagy, de inkább lepihennék – nézett rá Wealen. – Eseménydús nap volt.

Valóban – hagyta rá a nő. – Pihenjen csak, magára fér. A tv itt lesz máskor is – mondta, majd elköszöntek a férfitól, aki bevonult a szobájába.

Egy kicsit jobban néz ki – nézett utána Sam.

Valóban. Ha itt maradna, pár nap alatt összeszedné magát – mondta Narim, majd odalépett a nőhöz, és átölelte. - Te mindenkivel képes vagy csodát tenni.

Szóval nem csak angyal vagyok, hanem boszorkány is – nevetett Sam.

Nem tudom, mi az a boszorkány – nézett rá kérdőn Narim.

Hát, ez egy hosszú történet, majd máskor elmesélem – hárította el a kérdést Sam. – Inkább avass be légy szíves, mi volt az a vigyorgás reggel.

Mire gondolsz, Samantha?

A reggeli közben. Mikor Daniel odaült hozzánk.

Á, az a vigyorgás – tűnt fel egy a reggelihez hasonló mosoly Narim arcán. – Tudod, az az igazság, hogy Wealennek tetszik Daniel. Már akkor régen is megakadt rajt a szeme.

Értem – kuncogott Sam. – De Daniel nem…

Tudom, Samantha, és Wealen is tudja. Csak egyszer… még a noxon… mosolyogtunk ezen, hogy én idejönnék miattad, ő meg talán Daniel miatt. De hidd el, talál ezer más okot, hogy jöjjön. Nem kell aggódnod Danielért.

Tudom. Amúgy… neked is tetszik? – ugratta Sam a párját.

Daniel? – tett úgy Narim, mint aki eltöpreng. – Tudod, Danielnek gyönyörű az égszínkék szeme, de úgy egyébként nem fogott meg, mint férfi. Kedvelem őt, az a típus, aki tűzön-vízen átmegy a barátaiért. És bármikor számíthatok a tanácsaira.

Az biztos – mosolyodott el Sam. - Ő a legjobb barát a Földön. Vagy akár a galaxisban. De visszatérve a te barátodra… meddig marad?

Szerintem még holnap. Talán holnap estig, vagy utána reggelig.

Az jó, addig tudunk némi életet lehelni bele. Azzal el lesz egy darabig. Aztán majd visszajön, ha lemerültek az akkumlátorai.

Mi a terv holnapra?

Ez nagyban attól függ, megyünk-e valahova holnap. Egyelőre nem tudok tervezett utazásról. Wealennek nem volt valami új ötlete a kapuval kapcsolatban?

Az igazság az, hogy Wealen sokkal inkább geológus, mint bármi más. Inkább arról faggasd, milyen földmozgások vannak a bázis körül, és hogy annak milyen hatásai lehetnek az épület szerkezetére. Bár a fizikához is konyít valamennyit, nem az az erőssége. Viszont a bolygó termikus energiakészletének felhasználásában nagyon ott van.

Geotermikus energia? Hm… nem hangzik rosszul. Hát, akkor ez lesz a következő projekt, ha újra meglátogat minket.

Majd itt is kialakít magának egy labort a hegy mélyén.

Az egész bázis a hegy mélyén van, Narim.

Tudom – vont vállat a férfi. – De az a rengeteg beton sok mindent szigetel. Wealen a természetes barlangokat szereti. De ez is egy későbbi projekt, beszéljünk róla akkor.

Rendben, akkor ennyit mára. Alszunk?

Igen – bólintott rá Narim, így nem sokkal később lefeküdtek aludni.

A következő nap Hammond tábornok jó időre elrabolta Wealent, így Sam és Narim zavartalanul dolgozhattak az indítócsarnokban.

Minden rendben? – kérdezték, mikor Wealen csatlakozott hozzájuk.

Igen, csak… arról beszélgettünk, mihez kezdhetnék, ha esetlen én is idejönnék a Földre. Meg, hogy nekem már könnyebb dolgom lenne, mert Narim kitaposta nekem az ösvényt.

Igen, maga talán megússza az egész napos vallatást Woolsey-val – nevetett Sam. – Sokkal tartozik ezért Narimnak.

Tudom.

Ugyan, ezzel csak egy töredékét törlesztettem annak, amivel én tartozom neked – hárította el Narim.

Ugyan, Narim, nem tettem semmit csak sodródtam az árral.

Azért én nem így emlékszem.

Ne licitáljatok egymásra – állította le őket Sam. – Majd, ha mindketten rendbe jöttök lelkileg, akkor már nem számít, ki tartozik kinek és mivel.

Igaza van, őrnagy – látta be Wealen. – De akkor én most mennék, és… hamarosan jelentkezem.

Rendben. Ha előbb nem… várjuk az esküvőnkön – sandított Narimra.

Tessék? – nézett rá értetlenül Wealen.

Az egy ceremónia, amin a szerelmesek hivatalosan is összekötik az életüket.

Értem. És… ez mikor lesz?

Amint Samantha hajlandó lesz feladni a függetlenségét – morgott Narim, mire a nő megforgatta a szemét.

Hamarosan – ígérte. – Értesítjük. Vissza tud jutni a Noxra? – tért át inkább gyakorlatiasabb kérdésre.

Természetesen, őrnagy – nyugtatta meg a férfi. – Ebben az esetben a kapu működni fog.

Mindenki elmehet a sóhivatalba – dünnyögte Sam, miközben otthagyta a két férfit, hogy egyeztessen Walterrel.

Nem tudom eldönteni, hogy ilyenkor tényleg mérges, vagy csak minket akar bosszantani? – nézett Wealen a másik tollanra.

Mindkettő – kuncogott Narim. – De komolyra fordítva a szót… Samantha rosszul viseli, ha úgy érzi, hogy kimarad valamiből. Az is felettébb bosszantotta, hogy nem tudja, miről beszélgetek az apjával, mikor ő nincs jelen.

Szereti száz százalékig ellenőrzése alatt tudni a dolgokat.

Valami olyasmi – mondta Narim, majd mikor látta Samanthát közeledni, vett egy nagy levegőt. – Vigyázz nagyon magadra! És várunk vissza! – mondta Wealennek.- És ha közben bármi lenne, amit tehetnénk érted… vagy a többiekért… egy percig se habozz megkeresni, rendben?

Rendben – bólintott rá Wealen. – Köszönök mindent! És önnek is, őrnagy – mosolygott a nőre Wealen, majd nézték, amint kódolnak az ékzárak, és megnyílik a kapu, majd gyorsan elköszöntek, és Wealen átsétált az eseményhorizonton.

Mit gondolsz, mikor jön vissza? – kérdezte Sam.

Ha odaát nem változik semmi, akkor néhány héten belül – jósolta Narim. – De ez a többiektől is függ.

Igen. Jól vagy? – cirógatta meg Narim karját a nő. – Kicsit felkavart ez az egész.

Igen, előtte egy kicsit már elfeledkeztem, de most sok minden visszajött.

Akkor ideje, hogy újra munkába temessük a bánatodat, igaz?

Lehet róla szó – bólintott rá Narim, így egy nagy levegővel újra belevetették magukat az energiahálózat kiépítésébe.