Végül Sam persze megadta magát Narim állhtatatos kérlelésének, és kitűzték az esküvő időpontját. Némi huzavona után úgy döntöttek, mégsem várják meg a karácsonyt, inkább még ősszel megtartják a ceremóniát, mert Sam úgy tervezte, odahaza, náluk ünnepelnek, és akkor még egészen elfogadható az idő az ilyen kertiparti stílusú rendezvényekhez. Az idő villámgyorsan szaladt, és bár egyikük sem akart nagy felhajtást, azért szerveznivaló akadt bőven.
Családiasra tervezték az egész ceremóniát, hisz Narimnak nem volt senkije, akit meghívhatott volna, csak Wealen, és Sam családja sem volt túl népes, csak Jacob, Mark és a családja, így a vendégek többségét a CSK1 és a nő egyéb kollégái tették ki, az összlétszám alúlról súrolta a negyvenet.
Sam Danielt kérte fel, hogy legyen a tanúja, és ezzel feladta a leckét Narimnak, aki szintén Danielre pályázott, de így más után kellett néznie. Nem igazán volt más ötlete, így egy héttel a nagy nap előtt bekopogott Hammond tábornokhoz.
Tábornok, zavarhatnám egy percre? – kérdezte udvariasan, mikor megállt az ajtóban.
Narim! – mosolyodott el a férfi. – Hát persze, jöjjön csak! Üljön le! Hogy van? Izgul?
Egy kicsit – mondta Narim, miközben letelepedett a férfival szemben. – Igazából nagyon – ismerte be végül. – Tudom, hogy egy csomó olyan szituáció lehet, amire nem vagyok felkészülve.
Ugyan, az őrnagy maga mellett lesz egész nap, és tulajdonképpen a meghívottak nagy része azzal is tisztában lesz, hogy ki maga. Nem lehet semmi gond.
Remélem – mosolyodott el Narim.
Várja már?
Igen. Tulajdonképpen azóta, hogy tudomást szereztem erről a földi szokásról. De igazából ezért is vagyok itt… szeretném felkérni, hogy legyen a tanúm.
Én? – lepődött meg egy pillanatra az idősebb férfi, aztán elnevette magát. – Szívesen. Igazából… ha valaki, hát én tanusíthatom, milyen régóta szereti az őrnagyot. De azt hittem, Danielt kéri fel. Úgy vettem észre az elmúlt időszakban igazán jó barátságba keveredtek.
Valóban. De Samantha megelőzött – nevetett Narim.
Értem. Akkor ezt megbeszéltük.
Köszönöm, tábornok!
Igazán nincs mit. Megtisztel vele. És a barátja mikor érkezik? Egyébként arra nem gondolt, hogy ő legyen a tanúja?
Wealen? Nem lenne elég időnk felkészíteni mindenre. Ő még nálam is idegenebbül mozog ezen a világon. És úgy gondoltam, ez amolyan földi szokás, és úgy illik, hogy valaki földi ember töltse be ezt a tisztet.
Értem. Szóval mikor érkezik?
Két nappal korábban. Samantha úgy gondolja, kell annyi idő, hogy egy kissé feldobjuk a hangulatát. Úgy véli, hogy ha Wealen olyan búbánatos képpel állná végig az esküvőnket, mint ahogy a múltkor is érkezett, az elrontaná az egészet.
Ebben lehet valami.
És Jacob? – érdeklődött Narim.
Ő is pár nappal előbbre jelentkezett be, feltéve, hogy Garshaw elengedi.
Reméljük úgy lesz. Samanthának nagyon hiányzik az apja.
Azt elhiszem, Narim. Sosem tudhatjuk, merre jár, mi van vele... Ő is… kockázatos életet él.
Igen, tudom. Samantha sokat aggódik érte. És én is.
Vagyis megkedvelte leenedő apósát?
Após? Ezt a szót még nem hallottam, de igen, kedvelem Jacobot. Ön régóta ismeri, tábornok?
Jacobot? Vagy negyven éve. Három évvel járt felettem az akadémián. Az… egy iskola, ahol a katonákat képezik ki – magyarázta, mikor látta Narim arcán az értetlenséget. - Azt hiszem, mindvégig figyelemmel kísértük egymás pályáját. Sokszor dolgoztunk együtt, igaz még többször távol egymástól. De elismertük és tiszteltük egymást. És azt hiszem, ez most sincs másként.
Ebben biztos vagyok – mosolyodott el Narim, és még kérdezett volna valamit, de a tábornok asztalán megcsörrent egy telefon.
Bocsásson meg! – kérte az idősebb férfi, mire Narim fejet hajtott, és kisétált az irodából, és ment a dolgára.
Narim! Megfeledkeztünk Walterről – jött vele szembe Sam két folyosóval arrébb, és kissé idegesnek tűnt.
Tessék?
Nem hívtuk meg – mondta a nő, és úgy nézett Narimra, mintha bizony a férfinak olvasnia kellene a gondolataiban.
Akkor itt a lehetőség – mosolyodott el a férfi. – Menjünk, és pótoljuk ezt az eget rengető hiányosságot – javasolta, így felsiettek az irányítóba.
Őrnagy – pillantott rá Walter, aki épp a pulton állítgatott valamit. – Valami gond van?
Az égvilágon semmi – rázta meg a fejét Sam. – Azért rontottunk így magára… mert szeretnénk meghívni az esküvőnkre. Tudom, hogy már sokkal korábban kellett volna, csak…
Semmi gond, őrnagy – tiltakozott a férfi. – Ebből igazán nem kellett volna lelkiismereti problémát csinálnia. Én… örülök, hogy boldognak látom.
Köszönöm, hadnagy! – mosolygott rá Sam. – Akkor? Eljön? Természetesen családostól!
Ott leszek – ígérte a férfi. – És köszönöm a meghívást!
Örömmel látjuk – erősítette meg még Sam, aztán Narimmal együtt visszasétáltak a nő laborjába.
Tetszel neki – ugratta a férfi a párját.
Miről beszélsz? – nézett rá Samé rtetlenül.
Harriman hadnagyról. Walterről – kuncogott a férfi.
Narim, Walter családos ember. Két gyereke van, és imádja a feleségét.
Ezt egy pillanatig sem vontam kétségbe – nézett rá a férfi. – Ettől még tetszhetsz neki. És tudod… tulajdonképpen nem ő az egyetlen a bázison, akin észrevettem.
Ha tudom, hogy ennyire féltékeny vagy, nem megyek hozzád – ugratta Sam.
Nem, nem – csóválta meg a fejét Narim. – Samantha Carter őrnagyot bálványként imádják sokan a Csillagkapu Parancsnokságon – sétált közelebb a nőhöz, majd magához húzta. – Mert gyönyörű szép, mert okos, mert kedves és segítőkész, és… egyébként meg egy hős. Újra meg újra megmenti a Földet, esetenként a galaxist, és mintegy véletlenül engem is.
Jaj, te bolond – nevetett Sam. – Rettenetesen elfogult vagy. És féltékeny. De azért imádlak, ugye tudod?
Reméltem, hogy így van – nevetett Narim is. – De tényleg sokan bálványoznak a bázison.
Ez csak azért van – tűnődött el Sam is -, mert az elsők között voltam. Az első CSK csapat tagja, és mert a számok azt mutatják, hogy én vettem részt a legtöbb küldetésen, blablabla… - forgatta meg a szemét a nő. - De az igazság az, Narim, hogy nem igazán szeretem, ha valakin észreveszem ezt. Mert azt jelzi, hogy nem ismer igazán engem, csak a hírnevemet.
Ez igaz.
Na látod. Walter pedig nagyon jó kolléga, kiváló szakember, és… ő is az alapító gárdából való, régi bútordarab. Úgy hozzátartozik a parancsnoksághoz, mint maga a kapu. Jó ég, legközelebb a kapura leszel féltékeny – ugratta Sam a párját.
Ha jobban belegondolok, a kapu rabol el tőlem a legtöbbször… - tette csípőre a kezét a férfi.
Na menj szépen dolgozni – nevette el magát Sam, majd adott egy puszit a férfinak, és kitessékelte a laborból.
Pár nappal később megérkezett Jacob, és egy nappal utána Wealen is. Sam és Narim látta az arcán a megkönnyebbülést, ahogy kilépett a Földön a kapuból, és bár óvatos volt, nem akarta a katonákat semmi hirtelen reakcióval ingerelni, lesietett Narimhoz és Samhez, akik örömmel üdvözölték. Gyorsan megkérdezték, mi újság a Noxon, aztán bemutatták Jacobnak is, majd azonnal engedélyt kértek a tábornokból, és négyesben elhagyták a bázist, majd gyorsan földi ruhába öltöztették Wealent, és elmentek ebédelni egy hangulatos étterembe, és csak órákkal később tértek vissza a bázisra.
Narim, válthatnék veled pár szót négyszemközt? – nézett Wealen a barátjára, mielőtt lementek volna a föld alá.
Persze - bólintott rá Narim, így Sam és Jacob elindultak befelé, ők ketten pedig elsétáltak a vízeséshez.
Valami baj van? – kérdezte Narim.
A szokásososn felül? – kérdezett vissza enyhe iróniával a fiatalabb férfi. – Nem, semmi különös. Narim… tudom, hogy ez a pár nap most rólatok szól, de… tudod… arra gondoltam, hogy… én már nem mennék vissza.
Ennyire rossz a helyzet?
Nem – próbálta megnyugtatni Wealen a másikat, aki láthatóan aggódott. – A helyzet semmivel sem rosszabb, mint a múltkor volt. Csak… szeretnék kitörni belőle. Segítenél, hogy mit kell tennem?
Hát persze. Beszélünk a tábornokkal, ő majd intézi a bürokratikus dolgokat. Remélem, tényleg el tudod kerülni azt a vallatást, amiben részem volt… túlélhető, de nem volt kellemes. Aztán be kell szereznünk neked néhány ruhát, az enyém egy kicsit nagy neked. Aztán ki kell találnunk, hol fogsz lakni. Amíg nem ismered ki magad az itteni dolgok között, természetesen nálunk…
Gondolom, Samantha mennyire örülne – nevette el magát Wealen.
Nem hinném, hogy ellenezné – cáfolta meg Narim. – De majd megkérdezzük. Igaz, hogy most Jacob lakik a vendégszobában, addig a nappaliban kellene aludnod, de Jacob az esküvő után elmegy, szóval tiéd a vendégszoba. És a múltkor nem mesélted el, miről beszélgettetek a tábornokkal, mielőtt elmentél.
Csak néhány lehetőséget felvázoltunk, amivel foglalkozhatnék.
Beszélgettünk Samanthával, hogy esetleg segíthetnél, hogy geotermikus energiával működtessük a kaput. Vannak már egészen jó kezdeményezések a témában. Majd megmutatom, te pedig megvizsgálhatnád, mit lehet kihozni belőle.
Igen, ez jó projektnek tűnik. De azért majd vigyázhatnál, hogy ne csináljak túl nagy őrültséget.
Fél szemem mindig rajtad lesz – ígérte Narim, mire a másik is elmosolyodott.
Köszönöm!
Akkor most látogassuk meg a tábornokot! – javasolta Narim, így ők is lementek a föld alá, és bekopogtak Hammond tábornok irodájába.
Narim, jöjjenek! – mosolygott rá a férfi. – Minden előkészület jól halad?
Amennyire én tudom, igen. Szinte mindent Samantha intézett. Azt mondja, mivel csak kevesen leszünk, és otthon tartjuk az egész felhajtást, ahogy ő hívja… szóval, így nem igényel annyi szervezést.
Értem – bólintott rá a tábornok, aki persze tisztában volt mindennel, hisz minden nap beszélt Sammel is, hogy hogyan állnak az előkészületek. – Akkor mit tehetek önökért?
Hammond tábornok, Wealen úgy döntött, hogy szeretne itt maradni a Földön.
Értem – bólintott rá az idősebb férfi. – Vártam már ezt a döntést. Akkor elindítjuk a megszokott eljárást. Beszélek a bizottsággal… és megpróbálom lebeszélni őket arról, hogy a nyakunkra küldjék Mr. Woolsey-t.
Hálásak lennék, tábornok – nyelt le egy mosolyt Narim.
Azt mindjárt gondoltam. És hogyan tovább?
Úgy gondoltuk, Wealen eleinte nálunk lakhatna. Csak hogy elkerüljük a kockázatos helyzeteket, amikor feltűnést kelthet.
Igen, ez is egy megoldás, de akár a bázison is lakhat – javasolta a tábornok. – Elvégre maguk mégiscsak friss házasok lesznek, szükségük lesz egy kis magánéletre is.
Ez is egy lehetőség – bólintott rá Narim. – De erről még ráérünk később is dönteni.
Valóban. És mivel foglalná el magát? – nézett a tábornok Wealenre.
Narim felvetett egy érdekes lehetőséget, miszerint termikus energiával láthatnák el a kaput. De ehhez előbb át kellene látnom az itteni technológiát ezzel kapcsolatban.
Narim és Carter őrnagy mindenben a segítségére lesz – ígérte a tábornok. – De egyelőre készüljünk a nagy napra, és aztán ünnepeljünk! – javasolta nevetve, és mivel a két férfi is egyetértett, megköszönték a tábornok segítségét, és elsétáltak.
Narim és Wealen visszasétáltak Sam laborjába, de ott csak Jacobot találták. Narim egy pillanatra megállt az ajtóban, és szemügyre vette a férfit.
Selmak, hogy áll a reaktor? – kérdezte a tok'rát, aki a hátsó asztalon álló berendezéssel pepecselt, de aztán hátranézett az érkezőkre.
Tökéletesen működik – mondta. – Merre jártak?
Beszéltünk Hammond tábornokkal arról, hogy Wealen itt maradna a Földön.
Helyes. Legalább nem lesz olyan magányos.
Nem voltam magányos – nézett rá meglepetten Narim, de Selmak félbeszakította.
Egy tok'rának nem kell bemutatnia, milyen egyedül lenni egy idegen világban. És ennek nincs köze a Sam iránt érzett érzéseihez.
Talán igaza van.
Mint mindig – bólintott rá a tok'ra, mire Narim elnevette magát.
Mondta már magának Samantha, hogy nagyon el van szállva magától?
Látom, csupa rosszat tanul a tauritól – mosolyodott el a tok'ra is, majd visszaadta az irányítást a gazdatestének. – Ne haragudjon Selmakra – nézett rá engesztelőn Jacob. – Ő a saját tapasztalataiból indul ki. Nagyon sokszor kellett beépülnie idegen világokba. Jut eszembe, valamikor én is beszélnék magával négyszemközt.
Még mindig vannak aggodalmai? – nézett rá értetlenül Narim.
Nem… vagy legalábbis nem magával kapcsolatban – nyugtatta meg Jacob. – De most még ne hagyja magára a barátját, mert kétségbeesik, ha valaki megszólítja – nevette el magát.
Itt a bázison nem hiszem, hogy megijedne… de odakint valóban nem hagynám magára. Nekem is sok idő kellett, míg egy kis önbizalmat szereztem – emlékezett vissza Narim, mikor megcsörrent a telefon Sam asztalán.
Carter – vette fel Jacob. – Rendben, felküldöm – mondta, miután egy kis ideig hallgatta a hívót, majd letette, és Wealenre nézett. – George szeretne beszélni magával.
Hammond tábornok – egészítette ki Narim, látva a másik tollán értetlen arckifejezését. – Visszatalálsz? Vagy elkísérjelek?
Nem lesz gond – mosolygott rá halványan Wealen, így Narim kettesben maradt Jacobbal.
Szóval mi miatt aggódik? – kérdezte Narim.
Jacket is meghívták az esküvőre? – kérdezte köntörfalazás nélkül Jacob.
Samantha ragaszkodott hozzá. De abban nem vagyunk biztosak, hogy el is jön – tűnődött el Narim. Annak idején sokat beszélgettek erről, és végül megegyeztek abban, hogy meghívják az ezredest, bár Sam, miután megejtette a dolgot, jó pár óráig maga alatt volt.
El fog menni, attól nem tartok – csóválta meg a fejét. – Inkább a viselkedése az, ami aggaszt.
Gondolja, hogy…
Hát, ha elég sokáig hergeli magát, képes valami elhamarkodott hülyeséget csinálni. De akkor majd rajta tartom a szemem.
Maga tudta?
Hogy Jack olyan szerelmes a lányomba, mint az ágyú?
Ágyú?
Ne törődjön vele – legyintett Jacob. – Amúgy azt hiszem… Samen kívül ezt mindenki tudta.
Hammond tábornok is?
Tudja, George időnként udvariasan szemet huny olyan dolgok felett, amikről tudja, hogy nem kellene észrevennie.
És a szabályzat?
Jack O'Neillról beszélünk, Narim – nevette el magát Jacob. – Épp elég más szabályt szeg meg, amiért felelősségre vonhatják.
Értem. És ön szerint mire számíthatunk tőle?
Hát, jobb esetben csak magával fog kötekedni… rosszabb esetben pár itallal többet iszik, mint kellene, és szép kis balhét csinál. De majd beszélek Teal'c-kel is, hogy figyeljen rá.
De talán ideje lenne, hogy kimondjon bizonyos dolgokat.
Az lehet, barátom – bólintott rá Jacob -, de ha ezeket a bizonyos dolgokat George és a fél vezérkar jelenlétében mondja ki, akkor amellett már nem mehetnek el szó nélkül. És az senkinek sem lenne jó. Se Samnek, se magának, de George-nak, se a CSK1-nek, soroljam még? Szóval, ha ki akar mondatni vele bármit is… bár kész öngyilkosság lenne… de akkor rángassa el valahova, ahol nem hallja senki más.
Majd figyelek erre – ígérte Narim. – De visszatérve magára… tényleg nincsenek már kétségei velem kapcsolatban?
Magával kapcsolatban sosem voltak kétségeim. Csak a körülményekkel kapcsolatban. De a körülmények kezdenek letisztulni.
Igaz – látta be Narim, de aztán nyílt az ajtó, és Sam lépett be.
Látom, már megint megváltottátok a világot – nézett végig a két férfin.
És te? Megint Walterrel futtattál valami szimulációt? – csípett vissza Narim, mire a nő bosszúsan megforgatta a szemét, Jacob pedig kedvtelve nézte, ahogy vitáznak.
Mint egy öreg házaspár – kuncogott.
Elvégre hat éve együtt vagyunk, vagy mi – morgott Sam. – Wealent hol hagytátok?
George hivatta – tájékoztatta Jacob.
Történt valami?
Wealen azt mondta, már nem szeretne visszamenni a Noxra – mondta Narim.
Uh… ilyen hirtelen?
Nem hinném, hogy hirtelen döntés volt. Szerintem már hónapok óta arra várt, hogy mikor lesz az esküvőnk – tűnődött Narim. – Már alig várhatta. Jobb lesz neki itt, Samantha. Két-három hét alatt összeszedi magát, és közben munkára fogjuk, hogy eltereljük a figyelmét. Említettem neki a geotermikus energia dolgot…
És még én adok át túl sok mindent – tette csípőre a kezét Jacob, aztán a következő jó egy órában még a továbbiakról beszélgettek, miközben ugratták egymást, de akkor visszatért Wealen. Csak besétált, és leroskadt az asztalhoz.
Jó ég, úgy néz ki, mint akin átment egy úthenger – nézett rá aggódva Sam.
Mi az az úthenger? – nézett rá mérsékelt kíváncsisággal a férfi.
Az egy hatalmas jármű, amit útépítésnél használunk. Az a feladata, hogy összetömörítse az anyagokat az útban. Nagy és nehéz.
Ez esetben igaza lehet, őrnagy – bólintott rá a férfi. - Úgy érzem magam.
Mi történt?
Beszélgettem egy nagyon… furcsa emberrel. Telefonon. Így mondják?
Igen. De miért volt furcsa?
Mintha nem értette volna meg elsőre, amit mondok – csóválta meg a fejét Wealen. – Többször is el kellett mondanom mindent. Lehet, hogy odaát a vétellel voltak gondok… vagy a felfogóképességével, nem tudom… de újra és újra feltette ugyanazokat a kérdéseket.
Ó, csak nem a mi drága jó Mr. Woolsey-nk? – nevetett Sam.
Igen, ez a neve – sóhajtott Wealen.
Hát, remélem lenyűgözte. Tudja, ő itt a fontos ember. Legalábbis az egyik.
És remélem nem cáfoltál rá az ozokra a dolgokra, amiket én mondtam – aggodalmaskodott Narim.
Próbáltam olyan keveset mondani, amennyire csak lehetséges. És próbáltam úgy beszélni, mintha nem tudnék semmit abból, amit te elmondtál nekem – nézett rá Wealen.
Akkor már nagy baj nem lehet – mosolygott rá Narim.
Egyszer majd beavatnak engem is?
Elég, ha mondunk egy nevet, apa? – nézett rá Sam. – Tanith.
Mit csinált? – sötétült el Jacob tekintete.
Csapdába csalta a kúriát.
Tanith kishal ahhoz, hogy egy ilyen tervet végigvigyen – rázta meg a fejét Jacob.
Lehet. De az ötlet az övé volt. Aljas és kegyetlen. Hogy kinek adta el… az majd egyszer kiderül.
Ha akarjátok, megpróbálhatom kideríteni. Bár sokra már nem megyünk azinformációval.
Valóban – bólintott rá Sam. – Apa, feltehetek egy elméleti kérdést?
Próbáld meg!
Ha Travel kér tőletek segítséget, tudtatok volna segíteni? Segítettetek volna?
Elméleti kérdésre elméleti választ vársz? Vagy arra vagy kíváncsi, Selmak mit gondol?
Az, amit Selmak gondol, általában köszönőviszonyban sincs a tanács álláspontjával.
Mit gondolsz, miért mondott le?
Te el akarod kerülni a választ.
Igen. De legyen, válaszolok. Selmak megpróbált volna segíteni. Garshaw… tudod, milyen. Mindig kéreti magát, de végül azért megpróbált volna tenni valamit. De ehhez nagyon az elején tudomást kellett volna szereznünk az egészről. Akkor, amikor még nem az anyahajóval kellett volna szembenéznünk. Az ellen nekünk sem lett volna esélyünk.
Nem hangzik jól.
Túlerővel szemben harcolunk, Sam. Számbeli, és sokszor technológiai túlerővel szemben. Ez van. Megszoktuk. De most ne dolgozzunk! Reméljük, Wealen barátunk lenyűgözte Woolsey-t, és minden rendben lesz.
Bízzunk benne! Napokon belül kiderül – jósolta Sam. - Mire túl leszünk az esküvőn, talán lesz is eredmény.
Jut eszembe, Sam – nézett kuncogva Jacob a lányára -, hova mentek nászútra?
A Holdra – forgatta meg a szemét a nő. – Vagy van jobb ötleted?
Lenne pár, tekintve, hogy a Hold hideg, sötét, és levegőtlen. De szerintem most Narim egy kis állandóságra vágyik, és nem arra, hogy a galaxis másik végében töltse a nászútját.
Különben sem tudnánk most elmenni, jobb, ha nem hagyjuk magára Wealent. Majd, ha legközelebb kapok szabadságot, akkor elmegyünk valahova. Megmutatom Narimnak a Föld egy különlegesen szép pontját. Addig még szoktatom a repülővel való utazás gondolatához.
Az izgalmas élmény lesz – pillantott Jacob Narimra. – De ne aggódjon, fent még egy sem maradt – húzta az agyát.
Ettől most nem nyugodtam meg – sóhajtott Narim, akit egyszerre nyűgözött le és borzasztott el az égen repülő fémdobozok látványa, még az után is, hogy alaposan megismerkedett a vadászrepülők felépítésével az után, hogy Sam elvitte őket a múzeumba. Wealen sem volt meggyőzve arról, hogy a közlekedésnek ez a módja biztonságos, így Sam és Jacob még jó darabig ugratta őket azzal, hogy milyen szép tájakra lehet eljutni repülővel, majd hazamentek.
Másnap Daniel lecsapott a két tollanra, hogy még felkészítse őket minden elképzelhető váratlan szituációra, amivel a másnapi szertartáson szembetalálhatják magukat, így Sam és Jacob egyedül maradtak a nő laborjában. Egy kis ideig a galaxisban zajló dolgokról beszélgettek, aztán Jacob a lányán felejtette a tekintetét egy időre.
Mi az? – kérdezte Sam.
Semmi. Semmi komoly – mosolygott rá Jacob.
Ugyan, apa, mondd már!
De tényleg semmi.
Apa! Inkább Selmak mondja el? – kérdezte Sam kihívóan, mire az apja halványan elmosolyodott, és átadta az irányítást a szimbiótájának.
Selmak, legalább te elmondod, mi a gond?
Semmi gond nincs, Sam – próbálta megnyugtatni a tok'ra is. – És apád úgy gondolja, épp elég sok kínos kérdés hangzott már el az elmúlt napokban, és valószínűleg még fog is, ezért nem akart további kérdésekkel terhelni.
De gondolom, te nem leszel ilyen kíméletes velem.
Csak kíváncsi vagyok.
Mire?
Nem gondoltál arra, hogy meghívd Martoufot?
Uh… - fagyott le a nő egy pillanatra. – Hát, őszintén szólva Martouf teljesen kiment a fejemből, de… amúgy sem hiszem, hogy jó ötlet lenne.
Miért?
Nem hiszem, hogy Martouf szeretne szembesülni azzal, hogy valaki mással kötöm össze az életem.
Miért?
Azt hiszem… ő még mindig Jolinart látja bennem.
Lantash lehet, hogy Jolinart látja benned… bár már neki is volt elég sok ideje, hogy túl legyen a történteken… de Martouf téged lát.
Ettől csak még rosszabb – húzta el a száját a nő. – Tudod, Selmak, egy féltékeny, kiszámíthatatlan pasi bőven elég az esküvőmön. Nem kell még egy.
Lantash jobban kezeli az érzéseit, mint O'Neill.
Hát csak kicsikarod belőlem? – nézett rá egy szomorkás mosollyal a nő.
Mit?
Hogy nem tudnék a szeme elé kerülni, és elmondani neki, hogy valaki mást szeretek.
Tudod, Sam… a Netun meggyőződésem volt, hogy közelebb kerültök, te és Martouf.
Lehetséges lenne?
Nem tudom – tűnődött el a szimbióta őszintén. – Én személy szerint nem hiszek abban, hogy működhetne… de nem látok Martouf fejébe.
Arrogáns vagy.
Nem, Sam, nem hiszem. Csak egy pillanatra tedd félre az indulataidat – kérte a tok'ra. – Igen, Narimmal minden gond nélkül műdökhet, hisz a tollan emberi eredetű faj, vagyis, ha vannak is köztetek apró különbségek, nagyjából ugyanolyanok vagytok. De gondolj bele, ha egy homlokegyenest más fajjal kellene összejönnöd? Egy asgarddal, mondjuk?
Abszurd – húzta el a száját Sam.
Pontosan. Fordított esetben sem várhatjuk el ezt egy tok'rától. Igen, a szimbióta gazdateste ugyanolyan ember, mint te. De ettől a szimbióta nem az. Ahogy te is arra vágysz, hogy egy hozzád hasolnóval élj kapcsolatban, úgy egy tok'ra szimbióta is.
Tudom, hogy igazad van… - látta be kelletlenül Sam -, de visszatérve Martoufra… szerinted eljött volna?
Nehéz kérdés. Talán igen. De nem kell elrontanod az esküvődet azzal, hogy végig bűntudatod legyen.
Na igen. És ha őt meghívom, akkor még néhányakat meg kellene. Mondjuk Orlint…
Nem vagyok biztos benne, hogy ő nem lesz itt – nevette el magát a tok'ra. – Majd meglátjuk – mondta, és visszaadta az irányítást Jacobnak.
Bonyolult az élet – csóválta meg a fejét Sam, mire Jacob tovább mosolygott rajta.
Szép nő vagy, Sam. És okos. És jó katona. Buknak rád a pasik, ez van.
Jó ég, apa, tegnap szó szerint ezt kaptam meg Narimtól – forgatta meg a szemét a nő.
Igaza van – vont vállat Jacob. – De most nem kell a pasikon idegeskedned. Inkább mesélj, milyen ruhád lesz?
Apa, úgy ismersz, mint aki tetőtől talpig habos-babos fehér ruhát vesz?
Vagyis egyenruhában leszel – tisztázta az apja.
Mivel úgy egyeztünk meg Narimmal, hogy egyikünk sem ragaszkodik templomi szertartáshoz, feleslegesnek éreztem a menyasszonyi ruhát – vont vállat Sam. – Az egyenruhám kellőképpen ünnepélyes. Amúgy is a vendégek fele egyenruhában lesz. Te is?
Megvan még az egyenruhám?
Nincs. De majd szerzünk neked. A kitüntetéseidet eltettem, úgyhogy feltűzheted az összeset.
Megegyeztünk.
Helyes. Akkor te most menj szépen, és keresd meg a fiúkat, én meg hazamegyek, és elintézem az utolsó simításokat. Majd később Daniel hazahoz benneteket – mondta az apjának, majd elköszöntek, és mindketten mentek a dolgukra.