Leah Ferguson naplója (részletek)
„...Születésem intő jele volt családunk gyengülő varázserejének, és a szégyen miatt, mit ez okozott, életem első öt évében kizárólag házimanók jelentették társaságomat, míg a végén már én is közülük valónak éreztem magamat. Végül ezt nem hagyhatták, és megjelent életemben egy család, ami egyáltalán nem akart tudomást venni addig a létezésemről.
Nem mondom, hogy a kialakult helyzet sok boldogságot hozott magával. Az viszont tény, hogy miután Voldemort újra visszatért az élők közé, nagyon jól jött ki, hogy születésem pillanatától titkolták létemet, mert valószínűleg a mi családunk is a többi nem kívánt család sorsára jutott volna..."
„...Vicces, hogy nővérem miatt került életem középpontjába Harry Potter, mivel Athéna megszállott rajongó... bár, ha jobban belegondolok, én sem vagyok különb. Eleinte csak azt tűnt fel, hogy mennyi levelet ad kézbesítésre a manóknak, és megvallom őszintén – hiszen magammal az lehetek -, furdalni kezdett a kíváncsiság, hát egyet megszerezve megtudtam, mi ez az újabb hóbortja. Heveny röhögési hullám tört rám olvasása során, és megállapítottam magamban, hogy a nővérem a maradék eszét is elvesztette. Mivel kevés nevetnivaló dolog akad életemben, így akkor azt a levelet nem adtam fel, gondoltam, mikor már tényleg nem bírom tovább, legalább újraolvasom, jobb kedvre derülök..."
„… Mit jelent számomra Harry Potter? Reményt, de teljesen másfélét, mint az átlagnak, akik a hős megmentőt látják benne, vagy éppen a sztárjátékos bálványt. Mióta megtudtam, hogy gyerekkora mennyire keserves volt, egyfajta lelki rokonságot érzek vele kapcsolatban. Úgy vélem, egyedül ő lenne képes megérteni, mi zajlik bennem. Vigaszt nyújt a legrosszabb pillanatokban, és erőt ad, hogy ne adjam fel, bármennyi megaláztatást is kell elszenvednem, csak azért, mert kviblinek születtem - nem mintha lett volna választásom ezen a téren. A lelki társam …"
A kanapén ülve érdeklődve lapozok tovább, és a következő oldalon meg is találom a „testvér" levelét, amit széthajtogatva olvasok bele. Ajkam először csak megremeg, majd továbbhaladva nem bírom tovább, zavartan kacarászni kezdek, és levonom az egyszerű végkövetkeztetést: Minden rajongó őrült, de ezt, aki írta, nem szimplán zizzent.
„Drágám!
Kezdek kicsit morci lenni, mert egyáltalán nem reagálsz a leveleimre, és bár tisztában vagyok vele, hogy elfoglalt vagy, de értsd meg, a BARTÁTNŐDKÉNT vannak bizonyos előjogaim. (Nyugi, nem haragszom igazán!) A szüleimnek még mindig nem beszéltem kettőnkről, sejtem, a média miatt egyetértesz velem abban, hogy várjunk, mielőtt a nyilvánosság elé lépünk. Amúgy imádni fognak, és te is őket... bízz bennem, ezen a téren is tévedhetetlenek az ösztöneim.
Szívecském, azt azonban most közlöm, hogy hamarosan meg kell ejtenünk már egy talit, mert alig várom, hogy ahhoz a kviddicsben edzett testedhez tapadjak... és jó lenne, ha mezedben fogadnál, mert rémesen vonzó vagy benne, ahogy azokon a kidolgozott izmaidon feszül. Küldtem némi apróságot is a levéllel, és mikor használod, csak RÁM gondolhatsz!
Amúgy pedig ideje lenne, ha a szemüvegedet félreraknád, mert egyáltalán nem nézek ki jól szemüveges pasasokkal, és hiába vagy Harry Potter, akkor sem tarthatod meg. Haladjunk a korral, édes, és válts kontaktlencsére.
Az utolsó játékod pazar volt, végül is nyertetek, és az újságok is csak dicsérnek. Csak így tovább, hiszen kettőnkért dolgozol... sőt, az esküvőnk után már a családunkért fogsz.
A tied vagyok:
Thea
ui.: Miért nem hordod a nyakláncot, amit küldtem? A hajamból fontam csak Neked! Szerencsére gyorsan nő, így hamarosan újabbat küldök, és ne légy szégyenlős miatta. Biztos csak zavarban vagy, édes, de nem kell, hiszen szeretjük egymást, és ezt a világ is hamarosan megtudja!
- Ez aztán hm... a valami! - állapítom meg a levél végére érve.
Azt hiszem, az eddigi információm szerint is levonhatom a végkövetkeztetést: a két Ferguson lány közül az idősebbik a gázosabb. Sietősen kapok a jegyzetelős lapomért, hogy a felmerülő gondolataimat gyorsan papírra vethessem.
Utánanézni, hogy Harry Potter miként találkozott menyasszonyával.
Megkeresni „Thea 'megszállott' Ferguson" további firkálmányait. Miért? Mert jó szórakozás lesz olvasni, ahogy alázza magát!
Az írást félbehagyva hátrafordulva veszem szemügyre a két hatalmas teli zsákot, amikben a Ginnytől kapottakon kívül még további levelek vannak, amik majdnem egyenes úton keresztül kerültek hozzám. Fáradtan sóhajtok fel, majd szó szerint fejbe csapom magamat.
- Varázsló vagyok, vagy mi fene? - teszem fel a költői kérdést.
Türelmetlenül állok fel, hogy megkeressem pálcámat, amit nagy ritkán vetek csak be, mert napi életem során nincs szükségem rá, hogy pálcákat suhogtassak, valamint mágiám is elhanyagolható mértékű. Megtalálva töprengően húzom el számat, mire eszembe jut a kívánt varázsszó: Invito.
Ezzel a módszerrel a csomagokból kirepül pár kívánt levél, és az asztalon landolnak. Helyeslően bólintok, majd vissza a kanapéhoz, ahol még vár rám egy napló befejezése.
Leah Ferguson naplója (részletek)
„.. Az hiszem, bár varázserőt nem, de családom megszállottságát sikeresen örököltem. Harry Potter azelőtt nem jelentett semmit, most meg afféle vigasztaló támasz, melyre ha csak gondolok, máris könnyebbnek érzem a terhet, amit viselnem kell. Családomon, és a házimanókon kívül nem állhatok szóba senkivel sem, nehogy megtudják, ki vagyok... nem mintha bárkit is érdekelne. Eddig egymagam voltam, és ez a helyzet nem zavart. Most viszont elkezdett foglalkoztatni a világ, hála neki.
Egy árny vagyok, aki ugyan lélegzik, de akkor sem tartozik sehova. Mondjuk jobb is így, ha családom nem vesz tudomást rólam, mivel figyelmük fájdalmas szokott lenni. Eddig jó volt ez az élet... megszoktam, azonban mióta egyre többet tudok meg Harry Potterről, valami megváltozott bennem. Teljesíthetetlen vágyak vettek birtokba, hiszen ő az élő bizonyíték rá, hogy a sok rosszból ki lehet törni, és akkor jöhetnek a jó dolgok. Boldogság? Talán.
Legfőképpen szabadságra vágyom, de addig, míg Fergusonnak hívnak, nem menekülhetek el... ez a keserű valóság. Álmodozhatok csupán róla, de már ez is több, mint amit eddig csináltam..."
„ ... Megtettem. Írtam én is egy levelet. Mármint Fergusonként nem lóghatok ki a sorból. Természetesen semmi konkrétumot nem árultam el magamról, csak muszáj volt vele kapcsolatba lépnem, hogy megtudja, mennyit jelent számomra. Huh... ez most teljesen úgy jön ki, mintha belezúgtam volna. AMI NEM IGAZ! Mármint nem mintha ellenemre lenne a sportos hajlékonyság, és az az észveszően zöld szeme, de... NEM! Puszta tisztelet, és mérhetetlen csodálat, ami vezetett. Ennyi és kész.
Ilyenkor jól jön, hogy életem nagy részét a házi szolgákkal töltöttem, mert segítségükkel levelemet észrevétlenül ki tudták csempészni. Választ nem is várok a leveleimre, amit..."
„ ... Levelezek Harry Potterrel! Választ sem reméltem tőle, nemhogy ezt... Az első barátom, mármint a manókon kívül, és..."
„ ... minden darabokra esett szét! Eljegyezte a nővéremet! A ritkuló leveleket vártam már, hiszen csak egy ismeretlen rajongója vagyok, akihez kedves volt, de azért ezt nem vártam volna. Athéna és Harry? Na ne! Sejtem, hogy itt valami piszkos ármánykodás folyik, mert az nem lehet, hogy valóban érdeklődik egy ..."
„ … A világot mentette meg, de őt ki fogja? Ezek a gondolatok foglalkoztatnak napok óta, hogy megtudtam a közelgő nász hírét. Kérdezősködésemnek hála meglehetősen keményen helyre tettek, és vagy két napig felkelni sem volt erőm, de még ekkor is csak az járt a fejemben, MIKÉNT történhetett meg ez. Azt mindig is tudtam, mit jelent kviblinek lenni, hiszen éltem első lélegzetvételétől kezdve ezzel a ténnyel kellett élnem, és a vélaságról is tudomásom volt, ami egyet jelent a szépséggel, de soha nem merültem el ezen tudások mélységeibe.
1. Mert nem engedték.
2. Időm, és erőm sem volt olyasmivel törődni, ami nem a túlélésemet segítette ebben az átkozott házban.
Kihasználva kapcsolataimat, amik a szolgákhoz kötnek, sikerült megszereznem a könyvet, ami feltárta előttem a titkot, vagyis inkább a mélyebb mélységeket. (Közben persze megint szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy a még a mások által megvetett és semminek sem tartott manók is több erővel bírnak, mint én.)
Végül csak rájöttem a mikéntre, és a hogyanra is. Ezután pedig csak egy dolgot tehetek. Megmentem Harryt a végzetétől, ha addig élek is! Azt még nem tudom, hogyan fogom ezt teljes egészében végrehajtani, de végül is csak pár apróságot kell leküzdenem, mint mondjuk: elhagyni a házat észrevétlenül, foglyul ejteni a világ egyik legnagyobb mágusát, valamint megszabadítani a „vágytól", ami nővéremhez űzi.
Nehéznek tűnik így olvasva is, és a fejemet teszem rá, hogy lesz ez még rosszabb is. Meghátrálok? Dehogy! Hiszen jó ügyért teszem, bármilyen következményekkel is járjon később..."
A napló utolsó oldalához érve csupán annyi bejegyzést találok, hogy:
„… Öltöző pontban 18kor ..."
A könyvecskét becsukom, miközben két kérdés kezd el erőteljesen foglalkoztatni. Az egyik, hogy miért juttatták el nekem a naplót. A másik pedig, hogy mi is történt egészen pontosan abban az öltözőben, bár halvány gyanúm van az ügyet illetően. Azonban tudni sokkal jobb lenne, vagy éppen látni... Utánanézve a dolgoknak rájövök, mivel is jár, ha megszakítják a vélától való függőséget. A vágy kontrolállhatatlan erővel borítja be az adott egyént. Hm... Harry Potter vágytól gyötrődve meglehetősen kellemes látvány lehet a szemnek, habár a szőke pasikat favorizálom, de azt hiszem, vele kivételt tennék ebből a szempontból. Hm... olvassunk még?
A levélhalmokra pillantva inkább úgy döntök, aludjunk, és mivel a kanapém elég kényelmes, ezért úgy ítélem, jó nekem ott, ahol jelenleg vagyok. Fekvőhelyzetbe helyezkedve pilláim azonmód lecsukódnak, és szokatlanul mély álomba merülök, aminek a helyszíne egy kviddicsöltöző, ahol nem vagyok egyedül, mert ott van egy erősen kínlódó Harry Potter elképesztően zöldülő szemeivel.
Az egyetlen szépséghiba ebben az álomban, hogy nem az enyém. A főszereplő Leah Ferguson. Francba, ez az én formám!