3.
Loki nagyon furcsán érezte magát. Ahogy a lányt végigvezette a palota folyosóin, folyamatosan figyelmeztetnie kellett magát, hogy lassabban lépkedjen. Miután a lány először botlott meg egy lépcsőben, azon kapta magát, hogy részletesen elmagyarázza az utat, ami előttük áll. Hol következik egy lépcső, merre kell fordulni, és hol vannak az ajtók… Szabad kezének apró mozdulataival eltüntette az útjukba kerülő hatalmas függönyöket, melyek a palotában szinte mindenütt ott voltak, lustán meg-megmozdulva az örökösen fújó langyos szél erejétől. A lány nem szólalt meg, egyszer sem válaszolt, csak engedelmesen követte őt. Meleg kezével azonban mindvégig erősen szorította az övét.
A csend nem volt kényelmetlen Rosie számára, jó volt érezni, ahogy a másik is egyre jobban megnyugszik tőle. Amikor végül megálltak, Loki hangja halk volt és puha, mint a bársony:
- Megérkeztünk… Ez a szoba lesz a tied. Most mennem kell…
- Várj! - szakította félbe a másikat. - Meg kell, hogy mutasd.
- Megmutassam? - értetlenkedett a férfi.
- Csak egyszerűen fogd a kezem, és tedd az ajtóra.
Loki engedelmeskedett. Két keze közé fogta a lányét, és az ajtóra tette. Rosie előre lépett, ahogy megérezte az ajtó kemény fáját. Felemelte a másik kezét is, és széles mozdulatokkal végigtapogatta az egészet. Loki önkéntelenül megrezzent, amikor a lány kutató keze hozzáért az övéhez, amivel az ajtónak támaszkodott. A kéz azonban ment tovább a maga útján, amíg végül rá nem talált a kilincsre.
Rosie elmosolyodott, és kinyitotta az ajtót.
A szobában enyhe virágillat terjengett. Valahol nyitva volt egy ablak, és a lány már el is képzelte magának, ahogy körbetáncolják a függönyök.
De nem ment beljebb, és Loki a hátának ütközött, ahogy előrelépett egyet.
- Semmi baj… - mondta halkan a lány. - Most pedig nézzünk körbe.
Loki felnyögött, Rosie pedig kuncogott egyet, ahogy a megjegyzése célba talált.
- Mondd el sorban, mi van a szobában. Ajtók, ablakok, nagyobb bútorok. Tudnom kell, mi hol van… Azt is mondd meg, hány lépés…
A férfi bizonytalan léptekkel megkerülte a lányt. Még sohasem kellett ilyesmit tennie. Nem igazán tudta, hol is kezdje el. Lassan, akadozva beszélni kezdett.
- Nos… Szép nagy ablakod van, épp az ajtóval szemben… Mondjuk… innen tíz lépés… Csak ki ne ess…
Rosie szélesen elmosolyodott. Loki elindult és körbejárta a szobát. Egyre könnyebb volt magyaráznia.
- Ha belépsz a szobába, balra van egy pamlag, három személyes… Ööö, két… nem, három lépés. Mellette egy magas polc van, könyvekkel… Bár azt hiszem, azokra nem lesz szükséged… Középen van az ágy… Innen a bejárattól öt-hat lépés, azt hiszem…
- A szoba közepén vagy a falnál középen? - szólt közbe Rosie.
- A falnál… - pillantott Loki a lányra, akit legnagyobb meglepetésére a pamlagon ülve talált, kezében egy könyvvel.
- Valami baj van? - kérdezte Rosie, amikor a másik még hosszú pillanatokkal később sem szólalt meg.
A férfi megrázta magát.
- Nem, semmi… Csak… félelmetes, milyen gyorsan tanulsz.
- Nem mondtad komolyan, hogy félelmetes, ugye? - kuncogott a lány. - Nem igazán tudom elképzelni, hogy bármiféle félelmet éreznél velem kapcsolatban.
Loki elhúzta a száját, aztán mogorván visszavágott.
- Midgard-on engem istenként tisztelnek, halandó… Te pedig itt senki és semmi vagy! Tudd, hol a helyed!
Rosie kezéből kiesett a könyv, de Loki ezt már nem láthatta. Kiviharzott a szobából, az ajtó hatalmas csattanással becsapódott mögötte.
- Remek… - motyogta a lány, miközben lehajolt a könyvért. - Most aztán fogalmam sincs, mi van a szoba másik felében.
Loki nekitámaszkodott a falnak odakint a folyosón. Hitetlenkedve túrt a hajába, aztán megdörzsölte a homlokát. Nem értette, hogy volt képes egy egyszerű halandó ennyire kihozni a sodrából. Őt, aki hűvös nyugalommal és az ajkán játszó kétértelmű mosollyal képes volt minden helyzetben megőrizni a fensőbbségét. Megmozdult, hogy visszamenjen, és valami válogatott büntetéssel sújtsa a lányt. Disznóvá változtassa, megnémítsa örökre, vagy felragassza a plafonra… Aztán eszébe jutott az apja, aki valószínűleg ugyanezt tenné vele cserébe. Nem túl szép kilátások... Úgy döntött, nem veszteget több időt felesleges elmélkedésre. Ellökte magát a faltól, és elindult, hogy előkerítse az egyik Gyógyítót.
Godrud, akihez mindig szívesen fordult, ha valamelyik csínytevését nem úszta meg ép bőrrel, vagy éppen Thorral vitték túlzásba a verekedést, a Gyógyulás Házában sürgölődött. Az öregasszony valószínűleg még a Külső Ligetben álló vénséges aranytölgyeknél is idősebb volt. Odin is csak széttárta a kezét, amikor Loki egyszer az életkora felől érdeklődött.
A Gyógyítók mind fehér ruhát viseltek. A megbűvölt köntösök nem szívtak magukba semmit a betegek vagy haldoklók szenvedéséből, ugyanolyan makulátlanul ragyogtak mindig. Godrud valószínűleg többet tudott Loki viselt dolgairól, mint a saját anyja, ám kötötte a titoktartás esküje, no meg Loki szigorú parancsai, így a férfi sohasem bukott le. És mivel ez így ment kisgyermek kora óta, kettejük között kölcsönös bizalmon alapuló barátság szövődött.
Csendben a Gyógyító háta mögé lopakodott, ujjával és szigorú tekintetével figyelmeztetve a teremben dolgozó többi Gyógyítót, hogy eszükbe ne jusson megszólalni. Godrud azonban rögtön tudta, ki a látogatója, amikor a gyógyszerkeverő mozsárban hagyott kanál magától kavargatni kezdte a krémet.
- Jó lesz már, fiatalúr! Még túlkevered nekem, és akkor kezdhetem elölről az egészet. - méltatlankodott reszelős hangon az asszony. Nem törődött azzal, hogy egy herceghez beszél, ő megengedhette magának ezt a közvetlenséget. Arról nem is beszélve, hogy Loki általában rá is szolgált a szigorú hangnemre vagy a szidásra.
- Jó Godrud, segíts nekem. - kérte az asszonyt, elővéve a legártatlanabb arckifejezését.
- Segítsek neked? - csodálkozott a Gyógyító. - Micsoda újdonság… Gondolom, egy percet sem várhat.
Loki a fejét rázta.
- Sürgős, és hálás lennék, ha azonnal velem jönnél. Szeretnék túl lenni már ezen…
- Igen? - húzta fel a szemöldökét Godrud. - Volt már olyan, hogy neked nem volt sürgős?
- Szerintem nem.- vallotta be Loki. - De ha én nem zargatnálak, nélkülem biztosan unatkoznál.
Az öregasszony kivette a megbűvölt kanalat a mozsárból, beleszagolt a keverékbe, és az egészet áttöltötte egy üvegtégelybe.
- Hozd a kosarat. - utasította a férfit, és megfogta az asztal mellé támasztott botját, ami hosszabb volt, mint ő maga. - Mehetünk.
Loki felkapta Godrud fűzfakosarát, melyben az öregasszony minden szükséges apróságot magával cipelt. Két nagy lépéssel utolérte az asszonyt.
- Biztos, hogy ne menjünk gyorsabban? - kérdezte.
- Ne becsüld alá a testmozgás hasznosságát, fiatalúr. Ha mindig ilyen szilaj akarsz maradni, mint apád nyolclábú csődöre, többet kellene sétálnod. Amúgy meg tudod jól, mennyire utálom a röpködést. Rontja a tekintélyemet, hogy a karodban cipelsz.
Loki csak a szemeit forgatta, és teljes szívéből felnevetett.
Godrud és a herceg végigsétáltak a Gyógyulás Házának kertjén, egészen a palota kapujáig. A Gyógyító csak nagyon lassan tudta megmászni a palota lépcsőit, de újfent visszautasította Loki javaslatát a gyorsabb haladásra. Ő pedig tiszteletben tartotta az öregasszony kérését, pedig rá is parancsolhatott volna. Nem sokkal később megálltak a vendégszoba ajtaja előtt.
- Nem kellene… - kezdte volna a Gyógyító, de nem tudta Lokit megelőzni, aki egyetlen csuklómozdulattal kinyitotta az ajtót.
- …kopogni? - fejezte be az öregasszony a mondatot, bár sokat nem lehetett hallani belőle, mert a szobában valaki éles hangon felsikított.
Mindketten az ágyhoz siettek, ahol Rosie szemmel láthatóan mély álomból riadt fel. Kétségbeesetten tapogatózott a hatalmas ágyban, melynek nem érte el a szélét. Az ágynemű tetején nyomhatta el az álom, mert csak a lábszárát takarta a sarkánál visszahajtott díszes ágytakaró.
Godrud megfogta a lány kezét, és egyébként teljesen értelmetlen motyogásával sikerült őt megnyugtatnia. Rosie egyre nyugodtabban szedte a levegőt, aztán megjött a hangja is.
- Ez még mindig Asgard, ugye?
- Odin váltig állítja, hogy az, lányom. Nagy gond ez neked? Mert ha még egy kicsit elviseled az itteni levegőt, megnézném a karod…
- Úgy látom, itt senkinek sem erőssége a bemutatkozás… - dőlt hátra Rosie morogva, reménytelenséggel a hangjában. - Otthon már bekötözték. A doktornő szerint…
- Doktornő? - nézett fel a kosarából Godrud.
- Igen. Tudja, olyan gyógyítóféle…
- Ühüm. - folytatta a turkálást az öregasszony.
- Szóval a doktornő szerint néhány nap, és le lehet szedni a kötést. Igaz, azt nem mondta, mikorra gyógyul meg teljesen…
- Menj az ajtóhoz, Loki. - szólt a Gyógyító szigorú hangon. - És nincs hallgatózás, fiatalúr, mert úgyis megtudom Heimdall-tól, és akkor jaj neked!
A férfi szót fogadott és a következő pillanatban Rosie hallotta, ahogy az ajtó becsukódik mögötte.
- Végre kettesben… - sóhajtotta a Gyógyító. - Látom, eddig nem igazán mondtak neked semmit, jobb is lesz, ha megteszem én.
A lány figyelmesen hallgatott, fejét az asszony irányába fordítva.
- Godrud a nevem. Gyógyító vagyok Odin, Asgard királyának szolgálatában. Bármit is gondolsz, midgard-i halandó létedre igenis megtiszteltetés, hogy Asgard-ban most vendégként kezelnek téged. Ha eddig nem részesültél olyan bánásmódban, amit egy hozzád hasonló ifjú hölgy érdemel, az csak félreértések okán lehet. Hidd el, Odin házában még nem veszett ki a jó modor.
- Akkor a kivétel itt is erősíti a szabályt, nem igaz? - kesergett Rosie.
Godrud reszelős hangon nevetett, és az ajtó felé pillantott.
- Nézd el neki, ha nem önmaga. Ha férfi lennék, én is kapkodnék a fejem után, miután veled találkoztam.
- Ezt nem mondhatja komolyan… - hitetlenkedett a lány. - Nagyon meggyőzően bizonygatta, hogy szívből utál.
- Akkor inkább ő a vak, nem te… - somolygott az öregasszony. Rosie már kérdésre nyitotta a száját, de Godrud megpaskolta a kezét, és elhallgattatta.
- Inkább hadd nézzem a karodat.
A lány bólintott, és engedelmesen felemelte bekötözött karját.
A Gyógyító óvatosan letekerte a kötést. A lány fájdalmasan felnyögött, és az ajkába harapott. Eszébe jutottak a doktornő pirulái az éjjeliszekrényén. Mintha csak álmodta volna az egészet, olyan távolinak tűnt minden.
- Jól van, no… Nem sírunk… - motyogta Godrud, a lány fájdalomtól eltorzult arcára pillantva. - Nem olyan nagy a baj. Hová is tettem…
Ismét kotorászni kezdett a kosárban az egyik kenőcs után. Azonnal felismerte Loki keze nyomát, egyedül ő tudott hasonló fagyási sebeket okozni. Igaz, jó pár éve nem látott ilyet. Mostanság Loki és Thor komolyabb fegyverekhez szoktak nyúlni, ha összeverekedni támadt kedvük. Puszta kézzel utoljára süvölvény korukban estek egymásnak.
- Ezzel most szépen bekenegetjük. Holnapra nyoma sem lesz.
Rosie semmibe tekintő szemei tágra nyíltak a csodálkozástól, mire az öregasszony hozzátette:
- A fagyott sebek, melyeket Loki érintése okoz, egy nap alatt begyógyulnak. Tudod, legtöbbször nem szándékosan csinálja. Annál ő sokkal kifinomultabb. Ha ártani akar valakinek, annak nem a kezét szokta megszorongatni. Remélem, jól ráijesztettél, te lány, hogy ezt tette veled.
- Az igazat megvallva egyáltalán nem vágytam a figyelmére. - sziszegte Rosie összeszorított fogakkal, mert az öregasszony csodaszere bizony égetett, mint az eleven tűz. - Betört a lakásomba… De ha tudom, ki ő, akkor is a fejére vágok.
Most a Gyógyítón volt a csodálkozás sora.
- Fejbe vágtad? Nem láttam rajta sebet…
- Nem sikerült. - magyarázta a lány jó adag csalódottsággal a hangjában. - A karjával megvédte magát… Talán páncélban volt… Tönkretette a kardomat…
- Kardot viselsz? De hiszen…
- Vak vagyok. Igen, tudom. De a kettőnek nincs köze egymáshoz.
Godrud tiszta gyolcsot tekert a bekent sebre.
- Kész. Mehetsz táncolni.
A lány visszahanyatlott az ágyra.
- De jó is lenne… Persze előbb jó lenne valami ruha… Meg egy fésű… A fogkefém… A cipőm… És egy bot, hogy elhagyhassam végre ezt a szobát.
- Aki sokat akar, keveset fog, lányom. Mennyünk csak szép sorjában. Kérdezek tőled, és ha őszintén válaszolsz, mindent megkaphatsz. Ugyan nem tudom, mi az a fogkefe, de majd megoldjuk…
- Mit fog kérdezni?
- Öt kérés, öt kérdés. - kerülte ki a választ a Gyógyító. - Lássuk csak. Első: hogy hívnak?
A lány felnevetett.
- Nem fogja elhinni, de maga itt az első, aki megkérdezi. Rosie a nevem. Rosie Benson.
- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek, Rosie. A második. Mit keresett a lakásodban Loki? Miért tört be hozzád?
- Fogalmam sincs. - tette szét sajnálkozva a kezét a lány. - Valahogy ez sem került még szóba…
- Jó. Harmadik. Miért vagy vak?
Rosie most először habozott válaszolni, és ez a Gyógyítónak is feltűnt. Ennek ellenére türelmesen várt. A lány végül megszólalt, halkan és akadozva, mintha nehezére esne beszélni róla.
- Az én hibám. Baleset volt… de mégis… Miattam történt. Négy évvel ezelőtt… Vagyis akkor már öt éve volt, hogy vívni tanultam. Jól haladtam, a versenyeken is szép eredményeket értem el. Ezért aztán elbizakodottá váltam, hanyaggá, beképzeltté… És egy nap nem figyeltem eléggé oda a védőfelszerelésre. Az egyik egyszerű gyakorlatnál hanyatt estem, és olyan szerencsétlenül ütöttem be a fejemet, hogy két nap múlva teljesen elvesztettem a látásomat.
Godrud nem mondott véleményt arról, amit a lánytól megtudott. De annál pontosabban vésett mindent az emlékezetébe.
- Negyedik. Ha meggyógyul a karod, mihez kezdesz? Hazamész vagy itt maradsz?
- Micsoda kérdés! - hüledezett Rosie. - Még szép, hogy hazamegyek. Már így is épp eleget láttam. - Felnyögött, és két ujjával megdörzsölte a szemeit meg az orra közepét. - Jaj nekem. Még mindig nem szoktam le ezekről a szófordulatokról…
- Jó. Megvan már a ruha, a fésű, a fogkefe, a cipő… És most az ötödik. A botért cserébe. Ha újra láthatnál, mi lenne az első dolog, amit megtennél?
Rosie lehajtotta a fejét.
- Sohasem fogok már újra látni. Hiábavalóság lenne ilyesmivel ámítani magamat…
A Gyógyító közelebb hajolt a lányhoz, és megsimogatta a haját.
- Ez nem Midgard, lányom. Errefelé másképp mennek a dolgok… De ne félj… Amit elmondtál nekem, az köztünk marad. - Aztán kikiabált a szobából: - Fiatalúr… Most már bejöhetsz.
A férfi belépett a szobába, és kutató szemmel nézett a Gyógyítóra.
- Gyere közelebb… És add a kezed.
Loki engedelmeskedett. Godrud megfogta a kezét, a másikkal pedig a lányét húzta közelebb. Elmosolyodott, amikor a kezeiket egymáséba fektette. A két fiatal egyszerre rezzent össze, megérezve a másikat.
- Ez a férfi itt Loki Odinson, Asgard hercege. Ez a nő pedig Rosie Benson, a kard lánya Midgard-ról. Köszöntsétek egymást, és bocsássátok meg a múlt bűneit.
Loki felháborodva az öregasszonyra nézett, de az csak mosolygott tovább, és a lány felé intett a fejével. A herceg megadóan sóhajtott, és könnyedén megszorította a másik kezét.
- Légy üdvözölve. Felejtsük el a múltat.
A lány értékelte a másik erőfeszítését, ezért hasonlóan viszonozta a kézfogást.
- Üdvözöllek… - kezdte, de aztán elnémult. Lehet, hogy rangjához méltóan kellene megszólítania a másikat? Újra kezdte. - Üdvözöllek, fenség. Hálás vagyok a vendéglátásért. És… ööö… megbocsátok. - tette hozzá halkabban.
Loki a lány arcát fürkészte, miközben még mindig hűvös tenyerében tartotta annak kezét. Azonban semmilyen érzelmet nem tudott róla leolvasni az udvarias és visszafogott mosolyon kívül. Szerette volna meggyőzni magát, hogy ezzel meg is úszta a dolgot, de valami azt súgta neki, még csak most jön a java.
- Ugye, hogy nem volt nehéz? - nevetett fel rekedten a Gyógyító, mire Loki elhúzta a kezét, és hátrébb lépett. - Egyedül megyek vissza. - jelentette ki aztán az öregasszony. - Út közben szólok Inkének. Ő majd gondoskodik mindenről, amire Rosie-nak szüksége van. De neked is lesz dolgod, fiatalúr. Az ifjú hölgynek egy botra van szüksége. Olyanra, amely képes őt kivezetni a sötétségből. Ugye tudod, mire gondolok?
Loki szemében megvillant valami.
- Akkor ezzel meg is volnánk. - sóhajtotta Godrud, ahogy karjára vette a kosarát. - Holnap benézek, lányom. Legyen szép napod.
Rosie kinyújtotta a kezét, bár tudta, hogy az öregasszony már az ajtó felé indult.
- Köszönök mindent.
Hirtelen mély csend telepedett a szobára. Loki még ott állt az ajtóban lehajtott fejjel, de nem akaródzott indulnia. Rosie viszont kifejezetten zavarban érezte magát. Most, hogy legalábbis hivatalosan helyre állt közöttük a béke, fogalma sem volt, mit mondhatna a király fiának. Idegesen eligazgatta maga körül az ágyneműt, és egyszerre szégyellni kezdte hiányos öltözékét.
Összerezzent, amikor kinyílt az ajtó és egy fiatal lány hangja hallatszott.
- Fenség… Godrud küldött ide, mert szükség van rám.
Loki csak késve szólalt meg.
- Gyere csak be. Teljesítsd a hölgy minden kívánságát.
- Igenis, fenség.
Rosie még hallotta a herceg távolodó lépteinek hangját a folyosón, de aztán a szolgáló belépett a szobába és becsukta maga mögött az ajtót, kizárva minden mást.
- Inke vagyok, kisasszony. - mutatkozott be a lány. Rosie kinyújtotta a kezét, és egy pillanatnyi habozás után a szolgáló kezet rázott vele.
- Köszönöm, hogy segítesz nekem.
- Ez volt a herceg kérése, kisasszony. Mondja csak meg, mit kíván, és teljesítem.
Rosie nagy levegőt vett.
- Nos… azt hiszem, kezdhetnénk egy ruhával… Szeretnék illendőképpen megjelenni a király előtt.
- Ahogy óhajtja. De ha van kedve hozzá, máris készítek egy fürdőt. Én meg addig elszaladok a megfelelő ruhákért.
- Fürdő? - csodálkozott Rosie. - Végül is… De nincs hozzá túl korán?... Jaj, azt sem tudom, mennyi az idő.
- Az ebédről már lekésett, kisasszony, de a vacsoráig még épp elég ideje lesz, hogy felfrissüljön. Magára sem fognak ismerni a lakomán, meglátja. Választok egy gyönyörű ruhát, és elkészítem a frizuráját…
- Egyelőre elég lesz a fürdő, köszönöm. - szólt közbe Rosie.
- Megfogom a kezét, és megmutatom a fürdőkamrát, rendben? - ajánlotta Inke. - Segítsek a vetkőzésben?
- Arra nem lesz szükség. Ha megmutatod a kádat, már menni fog egyedül is.
Inke szemmel láthatóan hozzá volt szokva, miként segítsen a rászorulókon.
- Itt az ággyal szemben van az ajtó. Ez vezet a fürdőkamrához. És itt van a…
- Az árnyékszék? - nevetett Rosie szégyenlősen.
- Igen, így is mondhatjuk. Milyen fürdőt készítsek? Rózsát, liliomot…
- Legyen liliom. - vágta rá a lány. A következő pillanatban már hallotta a víz vidám csobogását, és a virágok émelyítő illata töltötte be a helyiséget. Inke a kezét fogva megmutatta, hol a kád, milyen nagy, és hol vannak a törölközők. Amint meggyőződött róla, hogy Rosie mindennel boldogul, elment a ruhákért.
Rosie beledugta a kezét a vízbe. Felkiáltott meglepetésében, amikor ujjai között megérezte a liliomok nagyfejű virágait. Bekötözött kezére támaszkodva a kádba lépett és jóleső sóhajjal a vízbe merült.
Hagyta, hogy a gondolatai korlátok nélkül törjenek elő a mélyből és elinduljanak felfelé, mint a szappanbuborékok. Mind csupa kérdés volt, válaszok nélkül. De most túl törődöttnek érezte magát ahhoz, hogy válaszok után keresgéljen. Inkább csak hagyta, hogy minden bizonytalansága összegyűljön egyetlen nagy buborékfelhőbe, amit majd egy mozdulattal félresöpörhet.
Egyetlen dolog azonban nem hagyta nyugodni. Ha a Gyógyító igazat mond, és másnapra valóban teljesen meggyógyul, akkor hagyja faképnél az egész furcsa társaságot, és vitesse magát haza? Vagy szedje össze a bátorságát és ugorjon fejest a nagy ismeretlenbe? Végül is maradhatna és körbenézhetne. Vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak lázálma van, és még mindig otthon fekszik az ágyában. De ha mindez álom, honnan van a sebesülése?
Mélyebbre merült a vízbe. Ha logikusan gondolkodik, csak az a megoldás marad, hogy a seb valóság, Loki is valóság, és egész Asgard is valóság. És mindehhez képest New York unalmas kisváros csupán. Elmosolyodott. Egy próbát megér. Lássuk, mit szól majd a fényes királyi család, ha udvariasságból marasztalják, és ő igent mond.