6.
Rosie vigasztalhatatlanul csalódott volt, amikor egyedül maradt a teremben. Hosszú percek kellettek hozzá, hogy lenyugodjon, ráadásul leginkább a herceg utolsó megjegyzése zavarta. Most már végképp elvesztette a reményt arra, hogy megértse őt. Azt hitte, ha eléggé felmérgesíti a herceget, ő végül csak kiböki, mit akart tőle. Ám Loki az utolsó pillanatban is képes volt uralkodni magán. A lány bizalmatlansága nem csökkent. Egyedül abban volt bizonyos, hogy Loki titkol valamit. És addig nem lesz nyugalma, amíg ezt ki nem deríti. Beletörődve abba, hogy itt már nem sokat tehet, megkereste az ajtóhoz vezető lépcsőket, és visszaindult a szobájába.
- Megérkezett a kis szökevény. - fogadta Inke az ajtóban. - Már azon gondolkodtam, hívnom kellene az őrséget, hogy megkeressék a kisasszonyt. Attól féltem, tán baja esett… Godrud már itt van.
Rosie megpróbált mosolyogni, de rosszkedvében nem igazán sikerült. Belépett a szobájába, és kurtán odaköszönt a Gyógyítónak. Aztán levetette magát az ágyra.
- Bal lábbal keltünk ma reggel? Inke mondta, hogy a harcosok leitattak téged… - mondta reszelős hangján az öregasszony.
A lány nem reagált a megjegyzésre. Kinyújtotta a karját.
- Megnézné a karomat? Szörnyen viszketett ma reggel…
- Szóval nem a másnaposság az oka… - bólintott Godrud mindentudóan, és letekerte a kötést. - Még Loki is ritkán szokott ilyen gyorsan témát váltani.
- Őt inkább hagyjuk… - motyogta a lány. Lehorgasztotta a fejét. - Maga jó volt hozzám, és nem lehetek elég hálás azért, amit Inkével együtt értem tettek. De minél előbb hazamegyek és végre a saját ágyamban alszom, annál jobb.
- A karodnak semmi baja. - jegyezte meg az öregasszony, nem titkolt elégedettséggel a hangjában. - Ahogy mondtam.
Rosie végigsimította a karját, és meglepetten felkiáltott, amikor csak a sima, feszes, és főképp sértetlen bőrt érezte az ujjai alatt.
- Köszönöm. - mondta csendesen. Megkönnyebbülést kellett volna éreznie, de sem örömet, sem felszabadultságot nem talált belül. Kinyújtotta a kezét a Gyógyító felé. - Hogyan hálálhatnám meg?
- Sétálj velem. - mondta Godrud egyszerűen, és megszorította a lány kezét.
Mielőtt az ajtóhoz mentek, az öregasszony odaszólt Inkének:
- Küldd el Leifet a holmimmal a Gyógyulás Házába.
- Hová megyünk? - kérdezte Rosie, de Godrud csak hümmögött. Ő kénytelen volt ráhagyatkozni és követni a teljesen ismeretlen folyosókon.
Kisvártatva kiléptek a szabad levegőre. A nap ugyanolyan erővel sütött, mint előző délután. Rosie azon morfondírozott, vajon csak az évszak ilyen szerencsés, vagy Asgard-ban soha sincs rossz idő. A gyenge, lágy szél ugyanilyen állandónak tűnt. A legkülönfélébb illatokat és szagokat sodorta a lány felé, aki könnyedén kitalálta, merre lehetnek a palota konyhái, az istállók vagy a virágoskert.
- Mutatni akar nekem valamit? - faggatózott tovább, de Godrudnak a jelek szerint nem volt kedve társalogni. Nemsokára megálltak. A lányt hirtelen elborították a legkülönfélébb aromák és illatok, mintha csak egy fűszerboltba lépett volna. - Mi ez? Csak nem a füvészkert? Miért hozott ide?
Nem is várta meg a Gyógyító válaszát, hanem a botja segítségével körbetapogatózott, és amikor valami puhához ért, leguggolt, és az ujjaival végigsimogatta a növényt. Aztán felemelte és megszagolta a kezét. Hirtelen támadt érdeklődéssel kezdett ismerkedni az idegen növényekkel. Jó néhányat talált, melyek nagyon hasonlítottak a földi fűszerekre. Szinte megfeledkezett arról, hol is van valójában, ám a Gyógyító néhány perc múlva megszólította:
- Mi a baj, lányom?
Rosie keze megállt a levegőben. A lány felállt és elindult az öregasszony hangjának irányába. Nagyot sóhajtott, mert nehezére esett belekezdeni a mondókájába. Pedig nagyon el szerette volna mondani, mi nyomja a lelkét. Ösztönösen tudta, hogy a Gyógyító nem csupán a test sebeihez ért.
- Úgy érzem, kettészakadok. - panaszolta végül. Godrud figyelmesen hallgatott. - Az eszem azt súgja, használjam ki a lehetőséget és élvezzem az itt töltött napokat, amíg lehet. De ugyanakkor folyton ott kötök ki, hogy alig várom, hogy otthon lehessek.
- Szóval van itt valami, ami annyira taszít ebben a Birodalomban, hogy képes lennél elhagyni örökre? - kérdezte az öregasszony. - Mert az ugye tudod, hogy soha többé nem térhetsz vissza ide?
- Soha? - döbbent meg Rosie, és összeszorult a torka. - Na de miért? Valami rosszat tettem?
- Á, dehogy. - legyintett Godrud. - Csak éppen kevés halandó részesül abban a megtiszteltetésben, hogy egyszer Odin vendége legyen. És senki sem lehet kétszer ilyen szerencsés.
A lány elszomorodott. Csupán két napja volt Asgard-ban, és alapjában véve mindenkivel hamar összebarátkozott. Úgy érezte, hogy a rosszkedv, ami beárnyékolta az ittlétét, csupán neki magának volt köszönhető. Ő volt az, aki kicsinyes és céltalan veszekedésekbe bonyolódott, talán éppen a saját hiúsága miatt.
Botjával közelebb sétált az öregasszonyhoz, ő pedig segített neki elhelyezkedni a padon. Alig ült le azonban, amikor az addig lágyan fújdogáló szellő viharrá változott, és összeborzolta a haját. Loki körül sem nézett, amikor eloszlott a varázslat kavarta felhő, hanem rögtön a Gyógyító elé állt, és már dőlt is belőle a szó:
- Godrud, szükségem van rád. Nem bírom tovább. Szétmegy a fejem…
Amikor elhallgatott, hogy levegőt vegyen, csak akkor pillantott az öregasszony mellett ülő karcsú alakra.
Rosie hosszú idő óta először újra azt érezte, hogy teher számára a vaksága. Mit nem adott volna, ha most láthatja Loki arcát, aki megnémult a meglepetéstől. Megpróbált nem túl feltűnően mosolyogni a másik zavart némaságán.
Loki azért jött a Gyógyítóhoz, mert kezdett komolyan aggódni amiatt, hogy elveszíti a hidegvérét, ha a halandó lány a közelében van. Tisztába kellett, hogy jöjjön önmagával, mert most nem engedhette, hogy bármi is elvonja a figyelmét. Ráadásul csak akkor volt képes teljes mértékben használni a varázserejét, ha biztos volt önmagában. A lány viszont folyton csak kihozta a sodrából. És mi történik? Még az öregasszony társaságában is vele kénytelen találkozni.
A csend egyre kínosabbá vált. Rosie lehajtott fejjel forgatta a botját az ujjai között, Loki viszont jobb híján egy közeli bokorról kezdte tépkedni a leveleket. Mindeközben a Gyógyító, aki kettejük között ült, nagyon is jól szórakozott a dolgok alakulásán.
Egyszerre csak furcsa hangok töltötték meg a levegőt. Mintha az egész világ vibrálni kezdett volna körülöttük a palota felől áradó többszólamú dallamtól. Rosie nem ismert olyan eszközt, mely hasonló hangok kiadására lett volna képes. Mintha különböző fúvós hangszerek szólaltak volna meg egyszerre.
Godrud felállt és Loki vállára tette a kezét.
- Most nincs több időnk beszélgetni, fiatalúr. Siessetek.
A herceg bólintott, és a lányhoz fordult.
- Fogd erősen a botodat. Velem kell jönnöd.
- De miért? - kérdezte Rosie bizalmatlanul, és bármennyire is akarta, nem tudta leplezni a riadalmat a hangjában.
- Ez Odin kürtje. - mondta Loki olyan hangon, hogy a lány biztos volt benne, valami fontos dologról van szó. Komolyan aggódni kezdett.
- Baj van?
- Remélem, nem. De sietnünk kell. Fogd a botod. Nincs időnk sétálgatni. - ismételte a herceg újra, és kérdés nélkül a karjaiba kapta a lányt.
- Fiatalok… - morogta Godrud, ahogy újra feltámadt a forgószél, és Loki meg a lány eltűntek a szeme elől. - Folyton csak az a rohanás… - Azzal elcammogott a Gyógyulás Háza felé.
Most először fordult elő, hogy Rosie teljesen magánál volt, amikor Loki a karjában tartotta. Sötétségre kárhoztatott szemeit hiába is hunyta volna le, a többi érzékét viszont nem tudta kikapcsolni. Ahogy a nyakába kapaszkodott, ujjaival érezte a herceg rugalmas, de erős anyagból szőtt ruháját a hideg fémpáncél alatt. Kavargott és zúgott körülöttük a levegő, de ő mégsem fázott, inkább megmagyarázhatatlan meleget érzett a bőrén. Egyik kezében a botját fogta, a másikat jobb híján a férfi vállára tette. Elfordította a fejét, de bármennyire is akarta, ennél távolabbra nem kerülhetett tőle. Ráadásul kénytelen volt tudomásul venni, hogy ujjait a másik hosszú, vállig érő haja csiklandozta.
Loki egyetlen szót sem szólt. Ahogy a varázslat zúgása megszűnt körülöttük, óvatosan maga mellé állította a lányt. A derekát viszont nem engedte el.
- A trónteremben vagyunk. - súgta oda Rosie-nak, aztán fennhangon így szólt: - Hívattál, apám. - Kissé meghajtotta magát, a lány pedig rögtön követte a példáját, ahogy megérezte a mozdulatot. Remélte, hogy hamarosan kiderül, miféle tanácskozásra is hozták el.
- Mindnyájan itt vagyunk hát. - szólalt meg Odin az aranyozott trónszéken ülve. Gondterhelten körbenézett a teremben levőkön. A harcosok úgy álltak, mint a cövek. Felesége, Frigga idegesen viszonozta a pillantását. Thor viszont Sif-fel sugdolózott. Odin alig láthatóan felvonta a szemöldökét, ahogy észrevette, hogy kisebbik fia hanyag mozdulattal átöleli a halandó lányt.
Aztán komoly hangon folytatta:
- Azért kértem, hogy sürgősen jöjjetek ide, mert olyan dolgot kell megbeszélnünk, ami nem tűr halasztást. Más időkben talán nem tulajdonítanék neki ekkora fontosságot, most mégis úgy gondolom, nem árt az óvatosság és a körültekintés.
- Talán Laufey király gondolta meg magát az egyezséget illetően? - kérdezte Thor. - A fagyóriások rosszul teszik, ha megint megpróbálnak megtámadni bennünket.
- Nem az óriásokról van szó. - intette le a király a fiát, aki mindig is egy kicsit túl lelkes volt, ha harcról volt szó. - Alfheim üzenetet küldött.
- Az elfek…? - nevetett fel megkönnyebbülten Volstagg. - Fandral fél kézzel kenyérre keni mindet. Hány lakomát szeretnél, fenség? És meddig maradnak?
Odin arca komoly maradt.
- Ez most más. Ezúttal nem tudjuk, milyen okból jelentették be a látogatásukat. És a küldöttséget maga Sylfain vezeti.
Loki karja megrándult a lány derekán. Rosie halkan odasúgta a hercegnek.
- Ki ez a Sylfain? Valami főnök?
- A király. - válaszolta Loki hangosan, és elengedte a lányt. - Miért jön a király maga, apám? - lépett előre.
- Nem tudom. Békében élünk velük, okunk sincs azt feltételezni, hogy hadüzenettel jönnének ide. Mégis, a hír olyan váratlanul érkezett, hogy csak arra tudok gondolni, a közelmúlt eseményeivel lehet összefüggésben.
Loki megdörzsölte a homlokát. Lázasan kutatott valami épkézláb megoldás után, hogy mit is kellene mondania. Aztán valami nagyon rossz érzés fogta el, és visszafordult a lány felé.
- Rosie? - kérdezte hitetlenkedő hangon, majd az apjára nézett. - Egy halandó miatt jön az elf király Asgard-ba?
A lány maga köré fonta a karját, mert elveszett belőle minden biztonságérzet, amikor ráébredt a herceg szavainak jelentőségére. És az sem segített sokat, hogy Loki hajlandó volt a nevét a szájára venni.
Odin bólintott, és kérdő tekintettel a fiára nézett.
- Hacsak nem tudsz valami egyéb okot mondani, amiért Sylfain király fejvesztve rohan ide szimatolni… fiam…
Loki mereven kihúzta magát, mint mindig, amikor megvádolták valamivel.
- Nem csináltam semmit.
- Most valld be, öcsém, még időben... - tette a vállra a kezét Thor, de Loki lerázta magáról.
- Nem. Csináltam. Semmit. - ismételte meg, nyomatékosan kihangsúlyozva minden egyes szót.
- Nos, jól van. Természetesen nem hiszek neked… - Odin csendre intette a herceget, aki máris tiltakozni akart. - De cselekedjünk eszerint. Thor, készítsd fel a katonákat. Nem kell harckészültség, de legyen mindenki résen. Volstagg, rád bízom a lakomát. Tudod, milyenek ezek az elfek… És te, Loki… - mondta, és felállva a trónról közelebb sétált hozzá. - Te nyisd ki a szemed és a füled. Még azelőtt tudni akarom, miről van szó, mielőtt Sylfain király fejében megszületik a gondolat.
- Igen, apám. - bólintott a két fivér egyszerre.
Rosie hirtelen nagyon feleslegesnek érezte magát. Sápadtan hallgatta, ahogy Odin őt okolja a váratlan, és az asgardiak számára láthatóan igen kellemetlen látogatás miatt. És most fogalma sem volt, mihez kezdjen. Eredetileg azután akart beszélni a királlyal a távozásáról, miután végzett a Gyógyítónál. Az a beszélgetés Godruddal azonban félbeszakadt, és már a korábbinál is zavarosabbak voltak a gondolatai.
- Lányom… Beszélnünk kell… - szólította meg Odin, és ő tehetetlenül bólintott.
- Tudom.
- Ahogy látom, a sebeid begyógyultak. - kezdte halkan a király.
- Hála a Gyógyítónak és a szolgálónak, akit hozzám küldött, fenség. Nagyon hálás vagyok érte.
- Akkor eljött a döntés ideje. Sajnálom, hogy így kell történnie, de az elf király látogatása miatt a Szivárványhíd egy darabig zárva marad. Ha haza kívánsz térni, most azonnal indulnod kell.
- Most? Azonnal? - Rosie hirtelen nagyon csalódott lett. - Akkor örökre búcsúznom kell… - tette hozzá komoran.
- Örökre? - kérdezett vissza a király. - Ugyan miért örökre?
- Godrud mondta. Hogy soha többé nem térhetek vissza, ha most elmegyek.
Odin mélyen zengő hangján felnevetett, a lány pedig csak állt mellette és nem értett semmit.
- Az a vén csoroszlya időnként valóban idegesítő dolgokat művel. Természetesen nem így van. - nyugtatta meg a lányt. - Bármikor szívesen látjuk Midgard lakóit, és hidd el, általában szabad akaratukból szoktak eljönni.
- Akkor meg miért mondta ezt Godrud?
- Talán meg akarta könnyíteni a döntésedet.
- Hát nem sikerült. Csak még jobban összezavart.
A király kutató tekintettel nézett a lányra.
- Ez azt jelenti, hogy fontolóra vetted annak lehetőségét, hogy itt maradj?
Rosie felsóhajtott.
- Nem tagadhatom, hogy Asgard csodái elbűvöltek. Csak éppen nem találom itt a helyemet. Akár maradhatnék is, de a bizonytalanságba előbb vagy utóbb beleőrülnék.
- Én megkönnyíthetem a dolgodat. - mondta a király bizalmasan. - Ha megvan még benned a bátorság, amit nemrég mutattál nekünk, teljesíthetnéd egy kérésemet. Bizonyosan nem unatkoznál majd. És a tudat, hogy szolgálatot tehetsz a népemnek, talán a lelkedet is megnyugtatja.
Rosie nem válaszolt. Mást sem tett az elmúlt években, mint hogy azért könyörgött, hogy végre történjen valami. És amikor a vágya végre teljesült, ő egy nap után kész volt megfutamodni. Felvillant előtte az otthoni élete, és úgy hívogatta, mint egy kellemes meleg fürdő, amiben viszont csak megposhadni lehet. Miközben itt állt mellette egy öreg király, és olyan kalandot kínál, amihez bátorság kell. De vajon mi lehet az, amihez épp rá van szükség? Mi az, amit Odin még Asgard alattvalóitól nem kaphat meg? Félt, hogy ezt még nagyon meg fogja bánni, de furdalta az oldalát a kíváncsiság. Ezért gyorsan bólintott, még mielőtt meggondolhatta volna magát.
- Kérjen tőlem bármit, fenség.
- Sylfain rád kíváncsi. Legalábbis aszerint, amit jelenleg tudunk. Hadd lásson hát! - mondta Odin lelkesen. - Légy olyan gyönyörű, magabiztos, pörgő nyelvű és elbűvölő, mint tegnap este. Hadd lássa az elf király, hogy Midgard lakói érnek annyit, mint bármelyik másik birodalom alattvalói.
- Ennyi? - csodálkozott a lány.
- Sajnos nem. - vallotta be a király egy pillanatnyi csend után. - Biztos vagyok benne, hogy többről van szó, és attól félek, komolyabb és veszélyesebb a helyzet. De ezt csak akkor tudjuk meg, ha megérkezik a küldöttség.
Rosie komoly arckifejezéssel bólintott.
- Értem.
- És még valami… - érintette meg a karját Odin. - Ez talán még az előzőnél is nagyobb kérés, és megértem, ha esetleg idegenkedsz tőle. Te nem tudhatod, de az elfek agyafúrt politikusok. Bármennyire ügyes is a fiam, esetleg kiszagolják, hogy Loki kémkedik utánuk. Meg kellene őket győzni, hogy az ő érdeklődése jelenleg… hogy úgy mondjam, más irányba fordult…
Rosie fejében kavarogni kezdtek a gondolatok, de ahogy minden lehetőséget végigfuttatott, lassan megértette, mit is akar tőle Odin valójában. És valóban nem tetszett neki az ötlet. A biztonság kedvéért megkérdezte a királyt:
- Azt kellene hinniük, hogy Lokinak más jár a fejében… Mondjuk én?
- Így van.
- Nem kellene Lokit is beavatni ebbe a tervbe?
- Most az egyszer nem. - zárta le a beszélgetést a király. - Ha tudná, szándékosan irányítaná az érzéseit. Az elfek pedig már így is gyanakodnak rá. Azt hozzáteszem, valószínűleg joggal...
- És mi lesz velem? - akadékoskodott tovább a lány. - Rajtam nem érzik meg, hogy nem vagyok őszinte?
Odin felnevetett, és hálásan megpaskolta Rosie kezét.
- Te halandó vagy, és ráadásul nő. Már eleve nem fogják elhinni egyetlen szavadat sem…
- Remek… - mormogta a lány, és sejtelme sem volt, hogyan fogja megúszni ezt az egészet.