7.
A tanácskozás véget ért, Odin mindenkit elbocsátott, majd visszavonult a királynéval, hogy felkészüljenek Sylfain fogadására. Fandral és Volstagg sem vesztegették az idejüket, pattogó szavakkal utasították a szolgákat, hogy a trónterem díszítése, meg a lakoma előkészítése rendben és a lehető leggyorsabban menjen. Rosie egyszer csak azt vette észre, hogy egy rakás idegen veszi körbe a hatalmas trónteremben, melynek még sejteni sem tudta a méreteit, és mindenki érezhetően idegesen rohangászik fel s alá.
Valaki még meg is lökte, persze csak véletlenül, és azonnal bocsánatot is kért. Ő viszont nagyon nem akart útban lenni, és a többiek izgatottsága is csak idegessé tette. Megkért valakit, hogy mutassa meg neki a kijáratot. Aztán szorosabbra fogta a botját, és elindult, hogy visszamenjen a szobájába, és kiötöljön valami épkézláb tervet Odin kérésének megvalósítására.
- Várj még. - hallotta Loki hangját a háta mögött, amikor elindult a kijárat felé. Megtorpant, de nem fordult meg.
A férfi utolérte, és határozottan megfogta a karját a karját.
- Mit akart tőled az apám? - szegezte a lánynak a kérdést. Rosie rögtön úgy érezte, sarokba szorították. Alaposan meg kellett fontolnia, hogy mit válaszol, és sajnálta, hogy nem volt több ideje összeszedni a gondolatait. Loki egy kicsit megszorította a karját, így kénytelen volt válaszolni.
- Hogy maradjak. És segítsek.
- Miért?
- Hogy nyugodtan kémkedhess Sylfain után.
Gondolkodás nélkül letegezte a férfit. Már feleslegesnek érezte, hogy udvariaskodjon vele. Azok után legalábbis, ami az ebédlőben történt. Újra el akart indulni, de a herceg megfogta a botot tartó kezét is.
- Nem ezt kérdeztem. Miért maradtál?
A lány nagyot nyelt. Most valami olyat kellett mondania, amellyel eleget tehet Odin kérésének. Talán máris eljött az ideje, hogy játszani kezdjen? Nagy levegőt vett, és a férfi felé fordult. Oldalra hajtotta a fejét, és halvány mosolyt kényszerített az arcára.
- Miattad. - mondta halkan.
Loki megdöbbent. Sok mindent el tudott volna képzelni a lányról, de ez a válasz teljesen felkészületlenül érte.
- Miattad. - ismételte meg Rosie határozottabb hangon, amikor a másik nem válaszolt. - Úgy döntöttem, addig nem megyek el, amíg ki nem derítem, miért követtél az otthonomba. De most… - folytatta, mielőtt még Loki reagálhatott volna: - … erre nincs időm. Most te segíts nekem. Mire megérkezik az elf király, tudni akarok róla minden fontosat. Mennyi időnk van még hátra addig?
A herceg hitetlenkedve megrázta a fejét, mert nem bírt napirendre térni a lány viselkedésében történt hirtelen és megmagyarázhatatlan változások fölött.
- Alig néhány óra csupán.
- Akkor gyerünk a szobámba. - mosolygott rá a lány, és ő nem hitt a szemének. - Remélem, érdekesen tudsz mesélni.
Rosie nem akarta vesztegetni az idejét. Amint ismerősebb folyosókra fordultak, szinte már futott, csak úgy lobogott utána a szoknyája. Egyszer megtorpant ugyan, és majdnem összeütközött egy szolgával. A fiatal fiú halálra váltan nézett Lokira, ám ő csak vigyorogva megvonta a vállát. A szolga rémült képpel elrohant.
- Szükségem van Inkére. Most azonnal. - mondta a lány. Ahogy Loki füttyentett, már szaladt is tovább. Természetesnek vette, hogy mire a szobájához ért, a szolgáló már ott várta az ajtóban.
- Itt vagyok, kisasszony, szolgálatára.
- Gyorsan, Inke. Hozd a varróholmidat. Át kell szabnod a zöld ruhámat. Egy óra alatt.
- Igenis, kisasszony. - hajolt meg a lány, és az egyébként rá jellemző kérdezősködés nélkül eltűnt.
Rosie belépett a szobájába, és megállt az ágy mellett. Lázasan zakatolt az agya, egyik ötletet a másik után dobta fel, majd vetette el. A botját az ágyra dobta, aztán járkálni kezdett.
- Nem jössz be? - fordult az ajtó felé, ahol a herceg még mindig a küszöbön ácsorgott. - Aztán könnyedén felnevetett. - Nincs időm meghívót küldeni.
Loki bizalmatlanul méregette a lányt, de képtelen volt bármit is kiolvasni az arcából.
- Mi történt veled? - kérdezte végül. - Olyan… más vagy…
- Más? Miben más?
- Nem tudom. - vallotta be Loki. - Képtelen vagyok szavakba önteni. Mintha nem…
- Pedig ez a jó szó. - mosolygott rá Rosie megállás nélkül. - Tényleg nem vagyok rád dühös. Most nem, legalábbis addig, amíg vége nincs ennek a problémás összejövetelnek.
- És utána?
Megjött Inke, és Rosie szándékosan nem válaszolt. Alig pár szóban sikerült elmagyaráznia a lánynak, milyen változtatásokat szeretne a ruhán. Inke elővett néhány dolgot a varródobozából, aztán kiterítette az ágyra az aranydíszekkel kivarrt zöld ruhát.
Rosie széttárta a kezét, hogy Inke kényelmesebben elérhesse a kapcsokat a ruháján, amit most viselt. Át kellett öltöznie, hogy Inke nekikezdhessen a munkának. Félrebillentett fejjel mosolygott, ahogy elképzelte, milyen képet vághat most a herceg.
- Fordulj meg, kérlek. Így nem tudok próbálni.
Loki becsukta a száját, Inkére pillantott, aki diplomatikusan nem nézett vissza rá, aztán hátat fordított.
- És most? - szólalt meg rekedt hangon.
- Egy óránk van. Kérdezek, te pedig válaszolsz. Mindent tudnom kell, ami fontos lehet.
- Ahogy akarod. - bólintott Loki, aki egyáltalán nem szokott hozzá ahhoz, hogy bárki is ilyen határozottan megmondja neki, mit kell tennie. Tulajdonképpen nem bánta. Neki magának is szüksége volt arra, hogy rendezze a fejében az információkat, és felkészüljön a látogatásra, meg a feladatra, amely ezerszer bonyolultabb és veszélyesebb volt annál, mint hogy kiöltözve Odin házát képviselje a lakomán. Annak viszont kevésbé örült, hogy kénytelen volt lehunyni a szemét, és energiát pazarolni abba, hogy a gondolatait távol tartsa attól, ami épp most a háta mögött történhetett.
Inke segített a lánynak öltözni, megjelölte a zöld ruhán, hol van szükség a változtatásra, aztán újra levetette vele, és ráadott egy köntöst, amit magával hozott. Fogott egy ollót, és egyetlen szó nélkül nekilátott, hogy a megbeszéltek szerint újraszabja a ruhát. Csak néha szólalt meg halkan, amikor arra volt szükség, hogy a lány újra belebújjon a ruhába a következő igazításhoz.
Rosie hosszú ideig gondolkodott. Azon törte a fejét, vajon mit is kérdezzen. Hiszen néhány napja még fogalma sem volt arról, hogy létezik egy birodalom, ahol elfek élnek. A fejében egymás után bukkantak fel a kérdések. Igyekezett koncentrálni, és kiválogatni azokat, melyek valóban fontosnak tűntek. Remélte, hogy mindent meg fog tudni majd jegyezni.
- Na jó, kezdem. Hol van Alfheim?
- Az elfek birodalma egyike a Kilenceknek, csakúgy az Élet Fáján nyugszik, mint Midgard vagy Asgard. – vágta rá a herceg.
Rosie reménytelen hangon felnyögött.
- Ez nehéz lesz.
- Te kérdezted… - mosolygott Loki még mindig csukott szemmel. Különösnek találta, hogy csupán a lány hangját figyelje, kizárva minden mást a külvilágból.
- Hogyan lehet eljutni oda? A Szivárványhídon át?
- Igen. Ez az egyetlen út.
- Odin azt mondta, a Hidat lezárják a látogatás idejére. Miért?
- Ez csupán óvintézkedés. Nem szeretnénk, ha hívatlan vendégek jelennének meg a lakomán.
- Azt hittem, Asgard harcosai megvédik a birodalmat.
- Megtesznek mindent, igen. - rázta meg a fejét Loki. - De mi sem vagyunk…
- Sebezhetetlenek. - vágott közbe a lány büszkén, hogy van, amit már ő is tud. - Frigga mondta.
- Tessék? - A férfi majdnem megfordult, és csak akkor kapott észbe, amikor Inke felszisszent. - Te beszéltél anyámmal?
- Én kérdezek. Egyébként igen. A királynak van családja?
- Sylfain vett maga mellé feleséget, de a királynő túl büszke ahhoz, hogy elhagyja a birodalmát holmi asgardiak kedvéért. Eddig még kevesen látták közülünk…
- Gyerekek?
- Egy lány.
Rosie kuncogott egyet.
- Egy elf hercegnő. Megesz a kíváncsiság. Biztosan gyönyörű.
Loki nem válaszolt. Lynthael valójában egyike volt a legcsodálatosabb nőknek, akikkel valaha találkozott a Kilenc Birodalomban, de valahogy ezt most nem akarta a lány orrára kötni.
- Az elfek mind gyönyörűek. - mondta végül.
- Akkor biztosan a fél világ a kezére pályázik, nem igaz? - mosolygott a lány.
- Lehet. De az elfeknek nem jó akárki. Az apja ragaszkodik hozzá, hogy királyi sarj legyen a férje.
- És mi a gond? A Kilenc Birodalomban biztosan van elég herceg, aki még szabad, nem?
Loki kezdte magát kényelmetlenül érezni.
- Nem hagyhatnánk végre ezt a témát? Pletykás vénasszonynak érzem magam.
- Igazad van. - bólintott a lány. – Nos… Mekkora kísérettel jönnek?
- Sokan. Legalább százan. A király és a hercegnő saját szolgái, a magas rangú nemesek, a testőrség és vagy négy tucat katona biztosan.
- Értem. Mennyire különböznek az elfek az asgardiaktól?
- Külsőleg?
- Dehogy. Tudom, hogy az elfeknek hosszú fülük van, míg nektek viszont olyan, mint az embereké.
- Honnan tudod?
Rosie elbizonytalanodott. Valóban, honnan is tudhatta volna? Hiszen nem látott még egyetlen asgardit sem a saját szemével.
- Most megfogtál. - vallotta be kedvetlenül.
Loki kivárt, aztán megkönyörült rajta.
- Csak hogy biztos lehess benne: nekünk nincs hosszú fülünk.
A lány megkönnyebbülten felnevetett. Olyan könnyűnek tűnt ez a játék, és ő egyre jobban élvezte.
- Hiszek neked. De egyszer még ellenőrizni fogom.
A herceg kinyitotta a szemét és nagy levegőt vett. Kis híján megfelelt a kihívásra, ami a lány könnyed szavai mögött rejtőzött. Hitetlenkedve megrázta a fejét, amikor erre rádöbbent. Aztán mégis csendben maradt. Elgondolkozva kinézett az ablakon, ahol épp egy csapat katonát látott a palota felé igyekezni.
A lánynak meg kellett ismételnie a következő kérdést, mert elsőre meg sem hallotta.
- Mennyi ideig maradnak?
- Hm? Általában egy ilyen látogatás, már ha csupán kölcsönös tiszteletadásról van szó, két- három nap. Egy a megérkezésre, egy a mulatozásra, egy a kijózanodásra.
- Már előre félek az újabb vacsorától. - csóválta a fejét Rosie, miközben Inke felemelte a karját, hogy meg tudja igazítani a ruha kivágását.
- Talán Fandral túlzásba vitte az udvarlást legutóbb?
- Ő volt az egyetlen, aki udvariasan és tapintattal bánt velem.- csattant fel a lány dühösen, ahogy eszébe jutott, mi történt közte és a herceg között a vacsoránál. – Ő vidám, vicces, és megtanított táncolni. Nagyon jól szórakoztam, amíg velem volt.
- Azt észrevettem. - vágta rá Loki különös hangon.
Rosie gúnyt várt volna, és lenézést. Ha képes lett volna rá, talán el is hiszi, hogy a férfi hangja inkább féltékeny volt és szomorú. De meggyőzte magát, hogy téved, és csak zavarodottságot érzett. Mindketten elcsendesedtek. Rosie zavartan piszkálgatta a ruháját, amíg Inke udvariasan meg nem kérte, hogy maradjon végre nyugton. Loki arrébb sétált, és lehajtott fejjel az ablakpárkányra támaszkodott.
- Kész vagyok. - szólalt meg a szolgáló hirtelen, és Rosie hálás volt, amiért nem neki kellett megtörnie a kényelmetlen hallgatást. - Megyek, és gyorsan megvarrom.
Rosie megköszörülte a torkát. Ez a szolgáló egy kincs. Láthatatlan, ha szükséges, és különleges érzéke van ahhoz, mikor kell távoznia.
- Köszönöm, Inke. Légy kedves, készíts nekem fürdőt, mielőtt elmész.
- Azonnal, kisasszony. - bólintott a szolgáló, és ment, hogy tegye a dolgát.
Loki még mindig nem mozdult az ablak mellől. Elfogta a vágy, hogy egyszerűen megforduljon, bármit is lát majd, de ettől csak ostobának és gyengének érezte magát, ezért nekifeszült, hogy legyőzze ezt az érzést. Halványan felderengett benne a gondolat, hogy talán nem is helyénvaló, ha egyszer Rosie semmit sem lát. A tény, hogy a lány hátrányban van hozzá képest, kifejezetten zavarta. A fülébe csengtek még a saját szavai, melyeket meggondolatlanul kiejtett a reggelinél. Bármennyire is a düh vezérelte akkor, most rádöbbent, hogy nagyon is komolyan gondolta.
A lány azonban megelőzte.
- Megfordulhatsz… - mondta halkan.
Ahogy hátra nézett, Rosie az ágyon ülve kuporgott felhúzott lábakkal. Újra a fehér köntös volt rajta, amitől az alakja még törékenyebb volt, mint amikor először meglátta őt Midgard-on az apró lakásban. A ruha anyagának ráncai körbeölelték a lábait, ő pedig fejét félrebillentve az ablak irányába nézett.
Loki közelebb lépett hozzá.
- Néha nem tudom elhinni, hogy tényleg nem látsz.
- Én meg azt nem tudom elhinni, hogy az elmúlt néhány napban többet csevegtem a vakságomról, mint az elmúlt pár évben. - mosolygott a lány kényszeredetten, aztán lehervadt az arcáról a mosoly. - Nem szeretek beszélni róla.
- Úgy hangzik, mintha már megszoktad volna.
- Megszokni? Azt nem. De elfogadtam. Kénytelen voltam.
- Nem hiszem, hogy valaha is el tudnám fogadni… ezt… - mondta a herceg, és elindult az ajtó felé.
- Hiányzik… - sóhajtott a lány lehajtott fejjel. A férfi visszafordult.
- Micsoda? Látni a világot?
Rosie megrázta a fejét, és ahogy felpillantott, Loki látta, hogy könnyek csillognak az arcán.
- Kezdem elfelejteni, milyen a szemébe nézni valakinek…
A férfi nem tudta, mit is mondhatna erre. Bármilyen keménynek is mutatta magát korábban ez a halandó lány, most annyira védtelen és kiszolgáltatott volt. A szomorúsága úgy kavargott körülötte, mint valami szürke, lehangoló köd, mely körbefonta és nem eresztette. Amikor közelebb lépett hozzá, és felemelte a kezét, szinte érezte, ahogy belemerül. Egy pillanatra ujjaival hozzáért a lány hajához. Rosie összerezzent.
- Érted jövök, ha itt az idő. - mondta a herceg csendesen, és becsukódott mögötte az ajtó.