9.
Rosie végül keservesen álomba sírta magát. Amikor kora reggel Inke rázni kezdte a vállát, hogy felébressze, úgy érezte, csupán néhány percet aludt.
- Kisasszony… Kérem, kisasszony… Ébredjen… Gyorsan…
- Mi történt, Inke? - Megdörzsölte a szemét, és bármilyen álomittas volt még, a szolgáló félelme kezdett máris átragadni rá. - Valami baj van? A király?
- Keljen fel, nagyon kérem… A trónteremben várják.
- Most? - húzta fel magát gyorsan ülő helyzetbe. - Várj, felöltözöm…
- Nem lehet… - rázta a fejét Inke remegő hangon. - Kérem, kisasszony… Most azonnal mennie kell.
Rosie felugrott az ágyról. Kibotladozott a fürdőkamrába, és a mosdótálból hideg vizet fröcskölt az arcába. A haja is vizes lett, de nem foglalkozott vele. Csak végigszántott ujjaival a tincsek között, és fordult is vissza a szobába.
Inke a kezébe nyomta a botját, és ő gondolkodás elfogadta. Cipőt nem is húzott, csak úgy mezítláb lépett ki a folyosóra. Ha egyszer sürgős, akkor sürgős. Szinte rohant, követve az emlékezetében élő útvonalat, csak néha-néha megtorpanva egy kanyarban. Inke halálsápadtan loholt a nyomában, a karján egy köpennyel, amellyel a lány megjelenését akarta szalonképesebbé tenni. Néhány perc múlva az őrök kinyitották előttük a trónterem ajtaját.
Rosie fázósan összehúzta magát a lépcső tetején, ahogy a kora reggeli hűvös levegő végigborzongatta a bőrét a vékony hálóruhában. Tudta, hogy most őt nézi mindenki. Akárki is volt a teremben, bizonyára rossz véleménnyel volt róla, ahogy kinézhetett. De felesleges volt ezen rágódnia, úgysem tehetett ellene semmit. Kihúzta magát, és a botját határozottan a földhöz koppantva lesétált a lépcsőn.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan idejöttél. - fogta meg a kezét Frigga, amikor leért és bátorítóan a vállára téve a kezét továbbkísérte.
A lány hallotta, ahogy egy rideg hang kárörvendően felnevet.
- Halandó… és vak… Szegénykém…
Rosie összeszorította a fogát, és nem válaszolt Lynthael cinikus megjegyzésére. Frigga finom mozdulattal segített neki leülni az egyik pamlagra. A lány szinte megfeszült, amint megpróbálta minden érzékét kiterjeszteni, csak hogy rájöjjön, ki van még a teremben, és mi is történik.
-Elég, Lynthael. - szólt a lányára szigorúan az elf király. - Nem ezért vagyunk itt.
Rosie lehunyta a szemét, és figyelt. Ha itt van Sylfain és a lánya, valószínűleg elkísérte őket a testőrségük is. A hercegnő és a király hangjának irányában hamarosan meg is hallotta a láncingek finom csörgését.
- A nemes Sylfain király ma reggel tudatta velem, hogy az éjszaka két hűséges harcosát megölték… - Odin egy pillanatra elhallgatott, aztán folytatta: - És ami még sajnálatosabb, eltűnt egy különleges ereklye, melynek hiánya nagy csapás őfensége számára.
Frigga felsóhajtott, és megszorította a lány kezét.
- Odin király, vendégszereteted biztosít bennünket arról, hogy számíthatunk baráti szövetségedre. Nem kívánunk hibáztatni senkit. - mondta az elf király.
Rosie feszülten figyelt. Tudta, hogy a dolog nem lehet ilyen egyszerű.
- Azt azonban el kell mondanom, hogy kiváló testőreimet jéggé fagyva találták meg a szobában, ahol az ereklyét őriztek.
A lány elsápadt. Frigga felpattant mellőle a pamlagról, és elsietett, Rosie úgy sejtette, hogy Odin mellé. Valahol a közelükben sűrűsödni kezdett egy varázslat bizsergető energiája, és ő ismerős lépteket hallott közeledni.
- Van valami mondanivalód, Loki herceg? - kérdezte leplezetlen elégedettséggel a hangjában Sylfain. - Bár nem vádolunk semmivel, védővarázslatba kezdeni a részedről felér egy vallomással.
- Nem tudhatod, kinek a védelmére szolgál a pajzs… fenség… - válaszolt Loki komoly hangon, némi udvariatlansággal megnyomva az utolsó szót. - Talán ha apám tudott volna becses kincsedről, akkor segíthetett volna megvédeni. Hiba volt két egyszerű katonára bízni az őrzését.
- Ne vond kétségbe az elf harcosok képességeit, herceg… - állt fel fenyegetően Sylfain.
Rosie is felemelkedett a pamlagról, mert kezdtek a dolgok számára félelmetessé válni. Hallotta, ahogy valaki óvatos lassúsággal előhúz egy kardot a hüvelyéből, és az elf testőrök közül is többen megfeszítették az íjukat.
Sok mindent el tudott képzelni Lokiról, még azt is, hogy kirabolja az elfeket, de valami mégis azt súgta neki, hogy itt egy jól kifundált csapdáról van szó, és a férfi tényleg ártatlan. Annyira átlátszónak tűnt az egész történet… És vajon mi lehet az az ereklye, melyet Odin tudta nélkül Asgard-ba hoztak az elfek? Mintha tálcán kínálták volna a tolvajoknak. Előrébb lépett néhány lépést, és nagyon remélte, hogy rá, a halandóra senki sem figyel.
- Fiam… - szólalt meg Odin. - Csupán annyit kérünk, hogy biztosíts bennünket arról, nem jártál a vendégszobák felé tegnap este.
Minden szempár a hercegre szegeződött. Rosie lélegzetet is alig mert venni, ahogy még egyet lépett előre, a botját pedig felemelte, nehogy egy koppanás esetleg elárulja. Szinte látta maga előtt Loki alakját, úgy kavargott a férfi körül a jéghideg levegő. El sem téveszthette az irányt. Mondani akart valamit, bármit, amivel meggyőzhette volna az elfeket, hogy Lokinak tegnap este jobb dolga is volt annál, mint hogy az elf lakosztályok felé kóboroljon.
- Velem volt. - jelentette ki csevegő hangon, és érezte, ahogy minden szempár rászegeződik. Úgy égették a bőrét a tekintetek, mint a tüzes nyílvesszők. De elérte, amit akart.
Szavai nyomán káosz támadt a teremben, mindenki egyszerre kezdett el beszélni. A leghangosabb Lynthael volt, aki félredobva a méltóságát odarohant hozzájuk. Rosie már akkor érezte, hogy a lány dühe nekifeszül Loki egyre erősödő varázslatának, mielőtt még a hercegnő odalépett volna őhozzá, hogy durván meglökje a vállát.
- Tűnj el! Csak egy halandó vagy … A szavad semmit sem ér… Tüntesd el a teremből, kedvesem. - duruzsolta a hercegnek. - Én hiszek neked, ha elmondod az igazat.
Loki először szólni sem bírt a döbbenettől. Rosie ott állt mellette, félrebillentett fejjel és furcsán csillogó szemmel, mezítláb, kócos hajjal, mintha nem is igazán érdekelné szavainak következménye.
Amikor azonban Lynthael meglökte a lányt, még erősebben lángolt fel benne a düh. Karját védekezőn a két nő közé emelte, és farkasszemet nézett a hercegnővel.
- Ne merészelj kezet emelni rá!
Lynthael tajtékzott és kiabálni kezdett. Rosie viszont döbbenten elsápadt. Nem hitte, hogy megéri a napot, amikor Loki a védelmére kel.
- Hogy alacsonyodhattál idáig, te… Asgard hercege… Midgard örökké minket szolgál. És te most összeálltál egy szolgálóval… - A hercegnő elhallgatott, és egy utolsó szánakozó pillantást követően visszatért az apjához. - Menjünk haza, apám. Asgard elveszítette a varázsát… és a büszkeségét…
Rosie megremegett, amikor úgy tűnt, elmúlt a veszély, és ahogy az ereiből távozott az adrenalin, a varázslat hidege miatt hirtelen fázni kezdett. Loki odalépett hozzá, és szó nélkül a dereka köré fonta a karját. Neki mégis újra rossz érzése támadt.
- Baj van… - mormolta, és körbefordította a fejét. Visszatartotta a lélegzetét és szorosan lehunyta a szemét. A kezében bizseregni kezdett az aranytölgy bot, és ahogy maga elé emelte, már pontosan tudta, mi az. Oldalt, az elf testőrségből valaki újra megfeszítette az íját.
A következő pillanatban megállt az idő.
Loki hallotta, ahogy a lány felkiált, és a karjába veti magát. A szeme sarkából látta, ahogy az elf testőr kilő feléjük egy nyílvesszőt. De neki már nem volt ideje befejezni a védővarázslatot. A karjában megrándult, majd elernyedt a lány teste, az anyja és Thor kiabálva rohantak oda hozzá, Odin harcosai pedig kivont karddal körbekerítették az elfeket.
Elöntötte a vak düh és szabad kezét felemelve a tenyeréből egy türkiz villámtőrt küldött az ostoba elf íjász felé. A férfi élettelenül hanyatlott hátra.
Rosie végtelen nyugalmat és elégedettséget érzett, amikor meghallotta az íjhúr pendülését. Mintha lebegett volna a föld felé, lassan térdre ereszkedett és a padlóra csúszott. Kemény tárgyat érzett a tenyerében ott, ahol a karcsú botnak kellett volna lennie. Megmozgatta az ujjait, és egy fakard markolata simult régi ismerősként a tenyerébe. Ekkor minden összekeveredett benne. Egy pillanatra azt gondolta, otthon van, ám ekkor valahonnan meleg öntötte el a testét. Felemelte a fejét, és hirtelen elvakította a fény. A reggeli napfény!
Maga elé emelte a kezét, és rubinvörös vért látott megcsillanni az ujjain. A saját vérét. Most már a fájdalmat is érezte, amit az oldalába maró nyílvessző okozott.
Valaki felemelte a földről. Lehunyta a szemét, annyira fáradt volt, és szerette volna, ha ez a rossz álom véget ér. De még maradt benne némi erő, és amint újra felpillantott, egy fiatal férfi sápadt vonásait látta maga előtt. Riadt és meglepett arcát fekete hajtincsek ölelték körbe, smaragdzöld ruhája elején ezüstös díszítés csillogott. Rosie azt gondolta, tényleg álmodik, hiszen lát, őt látja… A férfi hitetlenkedve megrázta a fejét. Acélkék szemeiben könny csillogott, és alig hallhatóan azt suttogta:
- Te látsz engem…
Rosie nevetni szeretett volna, letagadni mindent, elmondani, hogy ez csak álom, és ő csak játszik vele, de a fájdalom, amely égető tűzként hasított az oldalába, meggyőzte róla, hogy ez a valóság. Egy pillanatig azt hitte, megkönnyebbülést fog érezni, amiért újra lát, hogy büszke lesz amiatt, amit tett, és talán boldog is… De ezek az érzések messze elkerülték. Csak végtelen fáradtságot érzett, és a sebből áradó forróságot, amely el akarta emészteni. Ránézett a férfira, aki a karjaiban tartotta, és tudta, hogy mondania kellene valamit. Mosolyogni próbált, és a nevén szólítani, úgy, ahogy azt még sohasem tette azelőtt.
- Loki…
De a hangja a semmibe hullt, a tűz elvette tőle az éltető levegőt, és teste megadta magát a sötétségnek. Ahogy hátrahanyatlott, az aranytölgy kard koppanva esett mellette a földre.
Loki megállás nélkül rázta a fejét, mintha a tagadás megváltoztathatta volna a történteket.
- Nem… Nem… Kérlek, Rosie, ne… - ismételgette kétségbeesetten, az eszméletlen lány haját és arcát simogatva.
A külvilágot alig érzékelte csupán. Hallotta, ahogy Frigga felsikolt, és odarohan hozzájuk. Látta meglibbenni Thor vörös köpenyét, ahogy megpörgette a kalapácsát, és érezte a talpa alatt megrezdülni a palota padlóját, ahogy apja, Odin koppantott egyet a lándzsájával.
Minden egyes lélegzetvétellel erősödött benne a gyűlölet. A lány sebesült oldalához szorította a kezét. Az elf nyílvessző, melyet neki szántak, hasonló varázslattal készülhetett, mint a villámtőrök, amiket ő szokott használni. Ezért mostanra szinte nyom nélkül elenyészett, eltűnt a sebből, szabad utat engedve a drága halandó vérnek. Loki biztos volt benne, hogy a lánynak vége. Kétségbeesetten felkiáltott, minden fájdalmát belesűrítve a varázslatba, és a védőpajzs szikrázó fénnyel izzott fel körülöttük, biztonságot adó félgömbbe zárva a hozzá közel álló asgardiakat. Az egyik elf katona azonban túl közel merészkedett, és ahogy karja a türkiz fénybe ért, kínjában felordított. A fegyver kiesett a kezéből, és bőre máris kékes-szürkévé változott a fagytól.
Loki szorosan magához ölelte a lányt, készen arra, hogy örökre elsirassa, ám ekkor egy kéz nehezedett a vállára.
- Ne add fel ilyen könnyen, öcsém… Vidd Godrudhoz, a többit mi elintézzük.
Loki hálásan bólintott a bátyjának, és a következő pillanatban már ott állt a Gyógyulás Házában, a sebesült lánnyal a karjában, és az öregasszony nevét kiabálta.
- Magyarázatot várok, Sylfain. - zengett Odin hangja a trónteremben. Loki varázslata kezdett elenyészni, emiatt az asgardiak szorosabbra markolták a fegyvereiket. Velük szemben felsorakozott az elf testőrség, őket királyuk kinyújtott keze tartotta vissza. - A fiam életére törtetek, és közben egy ártatlan lett az áldozat.
- A szavamat adom neked, mint Alfheim királya, hogy semmit sem tudtam erről. - válaszolt komoly arccal az elf, és egy pillantást vetve Thorra és a többi harcosra odasétált a halott íjászhoz. - Gyere, és nézd meg magadnak, Odin.
Félreparancsolta a többi testőrt, ahogy Odin közelebb lépett hozzá. Most már ő is láthatta, mi is történt valójában. A földön egy sötét, szinte fekete bőrű harcos feküdt, hófehér haja félig eltakarta az arcát. Nyakában egy csillag alakú medál függött, mely halványan világított.
- Egy éj-elf. - kiáltott fel szinte megkönnyebbülten. - Sylfain király becsülete tiszta.
A fegyverek azon nyomban visszakerültek a helyükre. Thor rögtön megbízta Volstaggot, hogy segítsenek a karján megsérült elf testőrt a Gyógyulás Házába kísérni, Odin pedig Friggát igyekezett megnyugtatni.
- Menj, királyném, a többi már a mi dolgunk. Kérlek, nézz utána, mi történt a lánnyal. Lokit pedig küldd vissza hozzám. Szükségem lesz a csavaros eszére.
Frigga bólintott, és elsietett. Odin enni- és innivalót rendelt, Thor-t és a harcosokat pedig elküldte, hogy fésüljék át a palotát, hátha rejtőzik még valahol egy merénylő. Magában azonban biztos volt benne, hogy senkit sem találnak majd. Aztán asztalhoz ült Sylfain királlyal, és nekifogtak, hogy megvitassák a helyzetet.
- Úgy tűnik, kissé óvatlan voltál. - jegyezte meg, igyekezve nem megsérteni az elf királyt.
- Alakot váltott. Megölte a testőrömet, és bizonyára elfoglalta a helyét még azelőtt, hogy elindultunk Alfheim-ből. Ezért nem vettünk észre semmit.
- Valószínűleg így történt. - bólintott Odin. - Mit gondolsz, egyedül volt?
- Úgy vélem, igen. Mindazonáltal túl sok a véletlen egybeesés. Nagyobb dologról lehet itt szó.
- Talán jobb lenne, ha őszintébb lennél velem. Együtt hamarabb megoldanánk ezt a problémát. Mindkét birodalom veszélyben lehet.
- Előbb beszélnem kell Loki herceggel. Még mindig nem értem, miért őt támadták meg, és nem téged, vagy engem.
A Gyógyulás Házának egyik szobájában Loki az ágy mellett térdelt, és a Kilenc Birodalmak minden kincséért sem engedte volna el Rosie kezét. A Gyógyítónak kellett arrébb hessegetnie, hogy legalább a sebhez hozzáférhessen.
- Csúnyán néz ki. - jegyezte meg, mire Loki kétségbeesetten felhördült. - Még szerencse, hogy időben elhoztad… Már így is sok vért veszített. - tette hozzá.
- Megölöm az összes nyavalyás elfet, aki a kezem közé kerül. - fogadkozott a herceg őrjöngve.
- Lassan a testtel, fiatalúr! Foglalkozzunk fontosabb dolgokkal.
Az öregasszony a lány teste fölé hajolt. Egy késsel felvágta a vértől átázott ruhát, hogy jobban megnézhesse a sebet. Az egyik segítőjével vizet hozatott, és óvatosan lemosta a bőrt. Ujjaival megnyomogatta a seb környékét, mire még erősebben kezdett folyni belőle a vér, és a lány erőtlenül felnyögött.
- Ne… ne… Kérem, hagyjátok… Ne bántsátok… Vigyázz… - motyogta lehunyt szemekkel. Loki sápadtan közelebb hajolt.
- Volt már dolgod midgard-i sebesültekkel? - kérdezte idegesen.
- A vér túl gyorsan távozik belőle. - kerülte ki a kérdést az öregasszony, megfogott egy darab gyolcsot, és a sebre szorította. - Milyen fegyver volt?
- Egy elf nyílvessző.
- Ami már el is tűnt. Nagyon úgy tűnik nekem, nem egyszerű nyílvessző volt az. De miért támadták meg Rosie-t?
- Nekem szánták a nyílvesszőt. - vallotta be Loki.
- Tessék? Akkor miért őt… - faggatózott Godrud, de a férfi félbeszakította.
- Engem akart védeni.
A Gyógyító tágra nyílt szemekkel bámulta az ájult lányt. Aztán a hercegre pillantott.
- Buta kicsi lány… Az életét adta volna… Érted…
Loki felpattant az ágy mellől, és idegesen járkálni kezdett.
- Tudom… Tudom… - hajtogatta, aztán újra az ágy mellé térdelt, és megfogta a lány kezét. - Olyan gyorsan történt minden… Már elkezdtem egy védővarázslatot, de nem tudtam befejezni… Egyszerűen csak elém ugrott…
- Azt mondtad, elkezdted a varázslatot? - kérdezte reménykedve az öregasszony. - Mennyire haladtál vele?
- Majdnem kész volt a pajzs… De miért?
Godrud újabb kötszereket szedett elő.
- Ennek a nyílvesszőnek egy asgardit kellett volna elpusztítania. A mágia, ami mozgatta, veled azonnal végzett volna. Még jó, hogy félig már állt a pajzs, akármilyen gyenge volt is. Rosie viszont nem asgardi. Teljesen másképp reagált rá. Remélem, hogy elég lesz magát a sebet begyógyítanom, és nem lesz más gondunk. - Elgondolkodva a férfira nézett. - Aggódom a láza miatt. Szinte tüzel, olyan forró. Az előbb már félrebeszélt. Félek, hogy ez fogja megölni.
- Ezen tudok segíteni. - Még közelebb hajolt a lányhoz. Megpróbált nem gondolni a végzetesnek tűnő sebre. - Nézz rám… - suttogta. - Nézz rém újra, kérlek…
Ahogy félresimított egy hajtincset a lány arcából, ujjait szinte égette a forróság. Rettegve pillantott a Gyógyítóra.
- Siess. Nincs időnk. - győzködte az öregasszony.
Loki sóhajtva visszafordult. Tenyerébe fogta a lány kezét, lehunyta a szemét és megcsókolta. Godrud, aki Rosie másik kezét tartotta, azonnal megérezte a hatást. A lány bőre máris hűvösebb volt, néhány pillanat múlva pedig szinte már hideg. A Gyógyító megfogta a herceg vállát és hátrébb tolta.
- Elég lesz már, fiatalúr. A végén még megállítod nekem a szívét.
A lány most már mozdulatlanul feküdt. Arca sápadt és színtelen volt, még hajának csillogó arany fénye is eltűnt. Godrud félretolta a férfit az útból, és csendben munkához látott.
Loki felállt, és arrébb sétált. Megpróbálta egymáshoz illeszteni a titokzatos kirakós játék darabkáit, és végiggondolt mindent, amit a varázslatok keveredéséről tudott. Még mindig elállt a lélegzete, ha eszébe jutottak a lány kék szemei, ahogy egyenesen ránéznek. Erre a csodára nem tudott magyarázatot adni. Az aranytölgy bot elvégezte a feladatát, az a varázslat legalább jól működött. Csak azt nem látta előre, hogy őrá milyen hatással lesz, amikor minden a kívánsága szerint történik. Akkorát sóhajtott, hogy az öregasszony kérdő tekintettel hátrafordult.
- Mi az? - Loki csak a fejét rázta. - Gyerünk, ki vele. Mi az, amit még nem mondtál el, és tudnom kellene?
A férfi lehajtotta a fejét, de nem válaszolt.
- Loki Odinson! Mit tettél? - faggatta dühösen Godrud, aztán valami az eszébe jutott. - Hol van a botja?
- A bot? - kérdezte a herceg értetlenül.
- Igen. Amit te készítettél neki. Mi lett vele?
- Átváltozott. Egy karddá. - vallotta be Loki.
Godrud rekedten felnevetett.
- Szép munka volt, fiatalúr. Tudtam én, hogy van benned némi tehetség az igazi mágiához. - Aztán elkomorodott. - Most történt? De miért pont most? Miért akkor, amikor megtámadtak téged?
A herceg nem válaszolt, és elfordította a fejét. A Gyógyító felállt és odalépett hozzá, göcsörtös ujjait a mellkasának szegezve.
- Mi volt a varázslat, amivel megbűvölted? Halljam, fiatalúr! Előttem ne merj titkolózni. - szegezte neki a kérdést most már sokkal szigorúbban.
- Véráldozat. - vallotta be Loki halkan, rá sem nézve az öregasszonyra.
- Micsoda? - rikácsolta Godrud. - Mit képzelsz te magadról? Nem játszhatsz mások életével kényed-kedved szerint! - Felkapta a botját, és képes lett volna megütni a férfit.
Loki úgy gondolta, nem tartozik magyarázattal egy Gyógyítónak, de az öregasszony mégiscsak a barátja volt. Fontos volt, hogy megértse őt.
- A kard ajándék volt. Cserébe azért, hogy önzetlenül egy asgardi védelmére kelt. Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Nem gondoltam, hogy épp engem akar majd megvédeni, és hogy lesz olyan ostoba, hogy egy nyílvessző elé ugorjon.
- Tűnj el innen, ne is lássalak! - kiabálta magán kívül a Gyógyító, ügyet sem vetve a herceg magyarázkodására. - És ide ne merd tolni a képedet, amíg nem leszel méltó hozzá!
A Gyógyulás Házában dolgozó Gyógyítók és segítőik tisztán hallották az öregasszony szidalmait. Loki nem látta értelmét a további beszédnek, kikerülte Godrudot és odatérdelt Rosie mellé. Megfogta a lány kezét, és hozzáérintette a homlokát. Lehunyta a szemét, és megtette, amit már napokkal ezelőtt meg kellett volna tennie.
Bocsánatot kért.
Godrud kíméletlenül oldalba bökte a botjával. A férfi felállt, és foghegyről odavetette az öregasszonynak:
- Tartsd őt életben. Különben tényleg nem látsz engem soha többé.
Amikor kilépett az ajtón, úgy érezte, egy láthatatlan kötél fonta körbe a szívét, ami most igyekszik visszahúzni az apró szobába. Minél jobban eltávolodott tőle, annál erősebb volt a szorító érzés a mellkasában.
Azon gondolkodott, nem kellett-e volna elmondani a Gyógyítónak, hogy a lány újra lát. Nem tudta eldönteni, attól fél-e, hogy a lány szeme tényleg meggyógyult, vagy attól, hogy mindez esetleg csak átmeneti lesz. Idegesen beletúrt a hajába, és kilépett az épületből.
Hamarosan észrevette Friggát, amint a házhoz közeledik. Felgyorsította a lépteit. A királynő szorosan átölelte.
- Fiam… Hogy van Rosie?
- Rosszul. - vallotta be Loki elgyötört hangon. - Godrud ápolja.
- Tudom, hogy ez most nehéz neked. - mondta Frigga csendesen, mire a herceg hitetlenkedve ránézett. Anyja egy fájdalmas mosollyal az arcán bólintott. - Tudom. Az anyád vagyok.
Loki megrázta a fejét, és félrefordult.
- Nem tudom, miről beszélsz.
- Hazug… - mondta Frigga kedveskedve, ahogy azt mindig is szokta. - Ezt majd később megbeszéljük. De most velem kell jönnöd. Apád hívat. Szükségünk van rád.
A herceg bólintott, aztán hagyta, hogy anyja belékaroljon, és visszavezesse a palotába.
A trónterem szinte kihalt volt, miután az elfek és az asgardi harcosok is távoztak a sietős reggeli után. Odin az egyik hatalmas ablak mellett állt, és a mélyben elterülő várost, meg az azon túl húzódó Szivárványhidat figyelte. A terem teljes hosszában két sorban testőrök álltak néma csendben. Loki belépett az ajtón, és ahogy lesétált a lépcsőn, a terem közepén a padlón egy apró vörös foltot vett észre. Megtorpant, és elszorult a torka, ahogy eszébe jutott Rosie. Megrázta a fejét, és egy apró kézmozdulattal tisztává varázsolta a padlót.
- Mit látsz odakint, fiam? - kérdezte Odin, hátra sem pillantva, amikor a herceg odalépett mellé.
- Az aranyvárost, a tengert… A Hidat…
- Ez az otthonunk, Loki… Az enyém, a tied, anyádé és a bátyádé, az Ázoké… És most veszélyben van.
- Csak egy magányos őrült volt, apám. És már vége.
- Azt mondod? - pillantott a fiára a király. - Ha rólad van szó, nincsen „csak". Hamarosan híre megy a Birodalmakban, hogy mi történt Odin házában. Márpedig mi eddig igyekeztünk megtenni mindent, hogy a lehető legkisebb súrlódás legyen köztünk és a szövetségeseink között.
- Így is elég erősek vagyunk. Nincs szükségünk rájuk. - jegyezte meg Loki.
- Nagyon tévedsz! - emelte fel a hangját Odin, aztán kissé nyugodtabban hozzátette: - Ha megtudják, márpedig biztos lehetsz benne, fiam, hogy megtudják, hogy az asgardiak halandók áldozata útján tudják csak megvédeni magukat, nem az éj-elfek lesznek az egyetlenek, akik bekopogtatnak.
- Éj-elfek? - kérdezett vissza Loki, és úgy tett, mintha nem is hallotta volna apja megjegyzését a lány áldozatáról.
- Igen. - bólintott a király. - Miután elmentél, az elf, akit megöltél, halálában megmutatta az igazi arcát. Egy éj-elf volt.
- Sylfain valóban nagyon óvatlan mostanság.
- Az elfek neve tiszta. Nem tudtak a gyilkosról, őket is megtévesztették.
A herceg nem válaszolt. Elgondolkozva nézett ki az ablakon. Apja hagyott neki némi időt, de aztán újra megszólalt.
- Ismerlek jól, máris sokkal többet tudsz a dologról, mint mi valamennyien. Ezért akartam veled beszélni négyszemközt. Így legalább nyugodtan bevallhatod az igazságot.
Loki az apjára nézett. A szakállas, bölcs vénemberre, aki soha nem tagadta meg őt, sem az iránta érzett szeretetét, még akkor sem, amikor ő a legnagyobb huncutságokat követte el. Megszámlálni sem tudta már, hányszor csalta meg a családját. A kisebb és nagyobb árulások közepette azonban hiába érzett dühöt, mellőzöttséget, irigységet vagy magányt, egy érzés sohasem múlt el a szívéből: az apja szeretetének melege. Nem tehette meg, hogy nem mondja el az igazat.
Vagy legalábbis egy részét.
- Tudtam az ereklyéről… Vagyis a fegyverről… Nagyon hamar kiderült, hogy az elfek őrzik. Azt viszont nem értettem, miért nem hallottunk még róla nyíltan. Talán azért, mert nem tudták, hogyan kell használni? Biztosan tudom, hogy amikor legutóbb együtt harcoltunk velük a fagyóriások ellen, akkor már Sylfain birtokában volt. Miért nem használták ki az erejét? Azonnal eldöntötte volna a harcot, és nem került volna olyan sokba nekünk a győzelem.
- Ha tényleg ilyen értékes, minek cipelte magával Sylfain idáig? Miért nem őrizte otthon, hét lakat alatt, biztonságban? - folytatta tovább Odin a gondolatmenetet.
- Azt nem tudom. - rázta meg a fejét Loki.
- De mivel mégis elhozta, ez neked nagyon is kapóra jött. Megpróbáltad ellopni, igaz? - szegezte neki a kérdést a király.
Ő tüntetően összefonta a karját maga előtt, és nem válaszolt.
- Nos? Halljam! - sürgette Odin. - Most nincs itt a lány, hogy megmentse a becsületedet.
Loki dühösen szembefordult vele.
- Akkor sem volt rá szükség, és most sincs. Nem én voltam. Akárki is akarta rám kenni a dolgot, ügyesen csinálta. De azt mindenki tudja, hogy milyen egyszerű valakit fagyvarázzsal megölni. Nem csak én tudok ilyen trükköket.
- Én ebben nem vagyok olyan biztos. Néhányan Asgard-on kívül is ismerik a módszereidet, Loki. Mégis, kevesen vannak, akik olyan erősek, mint te. - ismerte el Odin.
- Nem érdekel.
- Fiam… Tagadhatod, felőlem még magad előtt is, de akkor is egy halandó állt ki érted. És ez még csak a kisebbik baj. Ezt egyszerűbb lesz elsimítani, mint visszanyerni a becsületünket. Nekünk kell megkeresni a fegyvert, amely Asgard-ban tűnt el. Ha tudsz bármiről, akármiről, ami a nyomára vezethet, jobb lesz, ha elmondod.
- Csak ennyit mondhatok. - szólt végül a herceg némi hallgatás után. - De azt megígérem, hogy utánanézek még néhány dolognak. Találok valamit, ami segíthet.
- Köszönöm, fiam. - szorította meg a vállát Odin.
Loki egy félmosollyal az arcán elindult kifelé, de az apja megállította.
- Egy pillanat. Van itt még valami… - Odalépett az egyik asztalhoz, mely a fal mellett állt, rajta néhány kupával meg egy kancsóval. Amikor visszafordult, kezében ott volt a kard. - Ezt valaki itt felejtette…
Loki arcáról lehervadt a mosoly. A kard felé nyúlt, de apja elhúzta a kezét.
- Magyarázattal tartozol.
- Tudom. És meg is fogod kapni.
Odin elengedte a kardot, ő pedig bólintott.
- Hamarosan.
Aztán a néma őrök sorfala között elhagyta a tróntermet.
Az elfek számára átengedett vendégszobák egyikében Lynthael megállás nélkül sétált fel-alá a két fal között. A hercegnőhöz egyáltalán nem illő káromkodást már abbahagyta, és most csak csendben morgott, miközben arcát eltorzította a méreg. Olyan könnyű volt színlelni a megvetést a herceg iránt, aki megsértette őt az alattvalói előtt, de szörnyen nehéz eltitkolni, hogy miért is mérges valójában.
Pedig a terv egyszerű volt, minden a kezükre játszott, még az az ostoba halandó fruska is eljátszotta a szerepét. Csak az utolsó lépését nem látta előre. Megdöbbent és meglepődött azon, amit a lány tett, ő erre sohasem lett volna képes. Lokiért biztosan nem.
Felkapta az első tárgyat, ami a keze ügyébe került, egy boros kupát. De ahogy felemelte a feje fölé, hogy a földhöz vágja, kopogtak. Sylfain lépett a szobába.
- Kislányom… dünnyögte, és átölelte a hercegnőt. Lynthael kipréselt néhány könnycseppet a szeme sarkából, és az apjához bújt.
- Megsértettek, apám… Szégyenbe kerültem… Szeretnék végre hazamenni…
Az elf király megsimogatta lánya fejét, és leültette egy székre. Megfogta a kezét, és a szemébe nézett.
- Kicsikém… Nagyon sajnálom, hogy ez történt. Tudom, mennyire reménykedtél benne, hogy Loki herceg végre elhatározza magát. De most olyan gondjaink támadtak, melyek megoldása nem tűr halasztást. És sajnos most nem segíthetek házassági terveid megvalósításában.
Lynthael diszkréten hüppögni kezdett.
- Azt hiszem, már nem is akarom őt, apám… Megalázott azzal a halandó nővel… Inkább engedd, hogy neked segítsek.
- Mégis hogyan tudnál segíteni, kislányom? - csodálkozott Sylfain.
- Engedj haza, kérlek. És otthon mindent elrendeznék, amíg te Odin királlyal felkutatod és legyőzöd az ellenséget. Szükséged van valakire, akiben megbízhatsz.
- Biztos vagy ebben? Nagy teher lenne a válladon…
- Elég nagy vagyok már, apám. - húzta ki magát a hercegnő. - És éppen eleget tanultam melletted. Helyt fogok állni.
Sylfain meghatódott lánya lelkesedésén. Tudta róla, hogy elkényeztetett és hiú, de mindennél jobban szerette, és bármit megadott volna neki. Ezt a kérését sem tudta nem teljesíteni. Mosolyogva bólintott.
- Annyira büszke vagyok rád. Beszélek Odin királlyal, hogy nyissák ki a Szivárványhidat, amíg hazatérsz.
Lynthael hálásan a nyakába borult. A király így nem láthatta lánya elégedett mosolyát.
A Gyógyulás Házában csend honolt. Az apró szobákban, ahol a betegek lábadoztak, csak a kertben álló selyemciprusok hosszú leveleinek susogását lehetett hallani. Godrud az egyetlen olyan ágy mellett álldogált a botjára támaszkodva, melyben nem asgardi feküdt. A halandó lány halvány arcát nézte elgondolkodva. Sikerült megállítania a vérzést, de a fagyvarázs, mely megóvta a lányt a végzetes láztól, a gyógyulást is legalább annyira gátolta. Ezért egy másik lehetőséget keresett, magában végigpörgetve a megfelelőnek tűnő kezelési módokat. Végül rájött arra, mi az, ami segíthet. Még egyszer ellenőrizte a lány állapotát, majd karjára akasztott egy apró kosarat, és kiment a füvészkertbe.
Végigsétált az apró kavicsokkal teleszórt keskeny ösvényen, melyen előző nap még Rosie-val sétált. Az alacsony ágyások végében kisebb cserjék növekedtek. Az egyik tele volt kerek, fehér levelekkel. A Gyógyító lecsippentett egyet, és összetörve a markában megszagolta. Elégedetten hümmögött, és teleszedte a levelekkel a kosarat.
Amikor visszatért a tűzhelye és a mozsara mellé, hogy elkészítse a főzetet, Loki már várt rá. Ott ült az egyik hordón a lobogó tűz mellett, és lehajtott fejjel lóbálta a lábát. Godrudnak önkéntelenül is eszébe jutott a kisfiú, aki egykor ugyanezt tette, ha valami rosszat csinált. A Gyógyító ebből mindig tudta, hogy legalább utólag megbánta a dolgot. Most is bizonyára azért jött, hogy visszahízelegje magát.
A herceg tekintetével követte az öregasszony minden lépését a konyhában. Figyelte a mozdulatait, ahogy megtisztította a leveleket, majd összetörte őket egy fehér márványmozsárban. Konyított annyit a gyógyszerekhez, hogy felismerje, mit készít az öregasszony. Felállt és odalépett hozzá.
- Fehérbükköny? Mit kotyvasztasz, csak nem lázcsillapító főzetet? - kérdezte a Gyógyítót, aki szórakozottan bólintott. Loki egyre idegesebb lett, és rossz érzés fogta el. - Mi történt? Kinek kell az orvosság?
- A lánynak lesz. - közölte Godrud, és újabb hozzávalót szórt a mozsárba.
- Az nem lehet. - rázta a fejét a herceg. - Én magam vittem le a lázát.
- Nem is kell még… Majd csak akkor, ha megszüntetted a varázslatot.
- Micsoda? - csattant fel Loki. - Mégis miről beszélsz? Egy szót sem értek.
- Túl erős a varázs, és miközben visszanyomja a lázát, a seb gyógyulását is akadályozza. Így nem megyünk semmire. Más megoldás kell.
- Biztos vagy benne? Azt mondtad, belehalhat a lázba.
- Így is van.- bólogatott az öregasszony. - Ezért kell a fehérbükköny.
Loki lázasan törte a fejét. Tudta, hogy van valami, ami zavarja, de nem bírt rájönni, mi az. Hallgatott, ahogy az öregasszony elkészítette a főzetet, és állát a kezére támasztva gondolkodott. Godrud végül a tűz fölé akasztotta az edényt, és leült az asztal mellett álló padra. A herceg ránézett, és akkor végre eszébe jutott minden.
- Ezt nem gondolhatod komolyan. - vitatkozott a Gyógyítóval. - Ő csak egy halandó… Egy órát sem fog kibírni, nemhogy napokat…
- Nincs más választásunk. Válassz! A hideg öli meg, vagy a láz. A hideggel nem tudok mit kezdeni, de a lázát csökkenthetem…
- Ne mondd, hogy nincs más mód. Tele van a füvészkert gyógynövényekkel… Vagy kérj segítséget máshonnan… Felőlem akár még az elfektől is…
Godrud csak a fejét rázta.
- Gondolhatod, hogy minden eshetőséget mérlegeltem. Biztosra kell mennünk. És a fehérbükköny az egyetlen, ami biztos. Nem engedhetem, hogy felmenjen a láza. Máskülönben pedig nem forr be a seb. Mivel nem halandók fegyvere sebezte meg a lányt…
- De a bükköny túl erős, nem fogja bírni a fájdalmakat… - vágott a szavába a férfi idegesen.
Az öregasszony elmosolyodott, kivillantva girbegurba és hiányos fogsorát.
- Anyád örülne, ha most így látna. Talán még érte sem aggódtál soha ennyire…
Loki elhallgatott. Felállt, és lehajtott fejjel lassan arrébb sétált. Most nem veszekedett, nem vitatkozott. Godrudnak igaza volt, bár zavarta a dolog, hogy az öregasszony ilyen könnyen átlátott rajta. Visszafordult a Gyógyító felé, aki feszülten figyelte őt. A férfi arcán a végtelen szomorúság szinte azonnal elszántsággá változott.
- Kell egy Virrasztó. - közölte a nyilvánvaló tényt. Godrud bólintott.
- Így van. Valaki, aki jól ismeri őt.
- Olyan itt nincs. - rázta meg a fejét a herceg. - De majd én vele maradok.
- Tessék? - nézett rá az öregasszony hitetlenkedve. - Tudod a szabályokat. Egy barát, vagy egy családtag kell. Még ha asgardiról van szó, akkor is hatalmas a felelősség.
- Tudsz jobbat? Tudsz bárkit, aki jobb lenne? Thor? Vagy Sif? Vagy az anyám? Vajon ők adhatnak neki elég erőt, hogy elviselje a fájdalmat és a szenvedést?
- Nem… Igazad van… - adta meg magát Godrud. - De fogalmam sincs meddig tart majd… Nem kellene…?
- Nem! - kiáltott rá Loki. - Ne szólj senkinek. A legkevésbé apámnak. Ha keres, majd egyszerűen azt mondod, hogy régóta nem láttál. Megértetted?
A Gyógyító némán fejet hajtott.
Amikor elkészült, levette a főzetet a tűzről. Fogott egy hatalmas kancsót, és beletöltötte a fehér folyadékot, végül vizet adott hozzá. Aztán egy pohár kíséretében Loki kezébe nyomta.
- Megpróbáltam az adagolást a lány midgardi szervezetéhez igazítani, de csak remélni tudom, hogy jól számítottam. Amint megszünteted a fagyvarázst, azonnal be fog lázasodni. Akkor be kell adnod az első adagot. Utána pedig minden egyes újabb napon reggel és este egy-egy pohárral.
A herceg megpróbált nem gondolni az előtte álló hosszú napokra.
- És meddig kell ezt innia?
- Tudni fogod, ha már nincs szükség többre.
Loki sarkon fordult, és elindult kifelé. A válla fölött szólt vissza Godrudnak:
- Ne feledd… Senki sem zavarhat.
A Gyógyító nagyot sóhajtott. Pontosan tudta, mik a szabályok. Arról nem is beszélve, hogy egy herceg parancsát teljesítenie kellett.