11.
Loki már két napja nem evett és nem ivott, de volt ez már máskor is így, főleg a csaták idején, hát nem esett nagyon kétségbe. De az még sohasem fordult elő, hogy a kezét fogja valakinek óraszám, és egy helyben ücsörögjön. Még sohasem unatkozott ennyire.
Egy darabig Rosie-t bámulta. De miután azon kapta magát, hogy arra gondol, milyen meleg lehet az ágy a lány mellett a takaró alatt, inkább elfordult. Valahogy Lynthael volt a következő, aki az eszébe jutott. Az elf lány képétől persze sokkal könnyebben szabadult. Bármit is tervezett a hercegnő kettejükkel kapcsolatban, neki soha nem voltak ilyen vágyai. Minden pozitív tulajdonsága ellenére Lynthael inkább taszította őt. Hidegebb volt, mint Jotunheim fagyos sziklái, és olyan gőgös, hogy valószínűleg Lokit sem tűrte volna meg sokáig a közelében, legfeljebb akkor, ha valóban szüksége lett volna rá. Ő viszont kifejezetten gyűlölte, ha valaki kihasználja. Mindig ő volt az, aki másokat kihasznált.
Eltöltött némi időt azzal is, hogy újra meg újra átgondolja, amit az ereklyéről eddig megtudott. Nem volt túl sok, de jól haladt. És már azt is eldöntötte, mi lesz a következő lépése.
Ez a bizonyosság segített neki elaludni. És legközelebb csak hajnalban riadt fel arra, hogy kicsúszott a tenyeréből Rosie keze.
A lány nem ébredt fel. Szusszant egyet, de aludt tovább. Loki megfogta a karját, aztán a homlokát, de egyik sem volt forró. A láz végleg eltűnt. Ellenőrizte a sebet, és az is teljesen begyógyult már.
Vége volt. Most már elmehetett. Felállt, és miután vetett egy utolsó pillantást az asztalon heverő aranytölgy kardra, hátra sem pillantva elindult az ajtó felé.
- Azt hittem, legalább elköszönsz. - hallatszott a lány gyenge hangja a háta mögött.
Loki lehajtott fejjel megállt, alakja az ablakból beszűrődő reggeli fényben árnyékot vetett az ajtóra.
- Az Ázok őseinek szelleme legyen veled. - mormolta a herceg a szertartásos búcsú szavait, és a kezét a kilincsre tette.
- Nyúzottnak nézel ki. A folyosón aludtál? - ugratta Rosie, ahogy ülő helyzetbe tornászta magát az ágyban.
A férfira nézett, aki még mindig háttal állt neki. Magas volt, és karcsú, de túl feszesen tartotta magát, mintha a fáradtságát próbálta volna leplezni. Sötét ruhájáról először azt hitte, hogy fekete. De ahogy egyre jobban hozzászokott a szeme a szoba félhomályához, rájött, hogy sötétzöld inget visel. Fekete hajának tincsei a vállát verdesték, és most felemelte a kezét, hogy hátrasimítsa őket.
- Gyűrött a ruhád. A hercegnőnek nem fog tetszeni… - próbálkozott újra egy könnyednek szánt megjegyzéssel.
Loki úgy fordult meg, mint akibe belecsíptek. Tágra nyílt szemmel bámulta a lányt, akinek haját egy csíkban aranyra festette a két függöny között behatoló napsugár. Rosie pedig őt nézte, és csendesen mosolygott. Milyen vidám, gondolta Loki, ahhoz képest, hogy majdnem meghalt. De nem akart beszélgetni, főleg nem az elf hercegnőről. Nem válaszolt.
Ahogy Rosie ott ült az ágyban, némán viszonozva a herceg pillantását, régi élete, az otthona, a vakon eltöltött évek mintha kicsusszantak volna a fejéből, az emlékek halványulni kezdtek, míg el nem tűntek szinte nyomtalanul. A jövő vakító fehéren ragyogott előtte, mint egy üres papírlap, amit neki kell megtöltenie. Annyi mindent szeretett volna kérdezni, de még nem volt hozzá ereje. Úgy gondolta, ideje lesz rá bőven. Nehéz is volt csendben maradnia, amikor legszívesebben kiállt volna az ablakba, és egész Asgard-ot telekiabálta volna a boldogságával, amiért újra lát. Már a puszta gondolattól is nevethetnékje támadt, mit szólnának hozzá a nemes asgardiak.
A herceg azonban nem mozdult, és nem mosolygott. Csak állt az ajtóban némán, kegyetlenül hideg tekintettel és kifejezéstelen arccal. Rosie fázott tőle, és nem értette, miért. Tisztán emlékezett rá, hogyan nézett rá Loki, amikor megsebesült. Most annyira más volt, hogy nehezére esett elhinni, ugyanarról a férfiról van szó.
Loki tudta, hogy eljött az idő, amikor erősnek kell majd lennie. Visszafordult az ajtó felé, és a kezét újra a kilincsre tette.
- Szólok Godrudnak, hogy felébredtél.
- Arra nem lesz szükség. - mondta hirtelen a lány, és már fel is kelt az ágyból. - Majd elmondom neki magam. Gondolom, ő készített nekem orvosságot. Még most is keserű tőle a szám.
Rosie odasandított az ajtóhoz, ahol Loki még mindig nem bírta rávenni magát arra, hogy faképnél hagyja őt. Aztán ahogy visszafordult a betegszobába, és körbenézett, észrevette a kardot az asztalon. Odament és felvette. Pontosan a tenyerébe illett. Néhányszor megsuhogtatta a levegőben, és meglepetten nyugtázta az ismerős bizsergető érzést az ujjai végén.
Ott állt a szoba közepén, és egymás után törtek rá az emlékek, mint a hullámok a tengerben. Kíméletlen gyorsasággal követték egymást, és a lány csaknem elszédült az erejüktől. Bal kezével kitapintotta a sebet az oldalában, de mintha már csak az emlék sajgott volna egy kicsit. Nem érezte magát gyengének, bár fogalma sem volt, hány óra vagy nap telt el azóta, hogy összerogyott a trónterem padlóján.
De Loki már nyitotta az ajtót, így kifogyott az időből. Néhány gyors lépéssel már ott is állt mellette, és felemelte a kardot, hogy a másik ne tudjon kimenni.
- Csak akarnom kell, és már el is tűntem. - közölte Loki faarccal, rá sem pillantva a lányra.
- Kérdéseim vannak. – mondta Rosie, szándékosan figyelmen kívül hagyva a herceg fenyegetésnek is beillő állítását. Tudta, hogy a férfi nagyon sok mindent megtehet, amit csak akar. Egy fejjel magasabb volt a lánynál, ahogy kihúzta magát. Száját szigorúan összeszorította, és egész testtartása elutasító volt. Rosie azonban látta, hogy arcára sötét árnyékokat rajzolt a fáradtság. Valószínűleg még ahhoz is túl kimerült volt, hogy varázsoljon.
- Nem érdekel. – bökte ki a férfi szárazon.
- De engem igen. Tudom, hogy a botomat te készítetted. És azt is tudom, hogy a kard a botból született. Varázsoltál? Miért? Miért pont egy kard? És miért te vagy itt velem? Hol van Godrud? Hány napig aludtam?
Megállás nélkül beszélt, és közben Loki tekintetét kereste, aki viszont következetesen nem nézett rá. A kezét a kardra tette, de nem tolta félre, csak várta, hogy a lány megálljon levegőt venni. Akkor azt mondta:
- Itt már végeztem.
És még mielőtt Rosie fejében megszülethetett volna a gondolat, hogy a saját szavaival vágtak neki vissza, még mielőtt megérezhette volna, hogy a varázslat energiája végigszalad a kardon át a tenyerébe, Loki már ott sem volt.
A lány dühében először megszólalni sem bírt. A kielégítetlen kíváncsiságtól falra tudott volna mászni. Vett egy nagy levegőt, hogy akkorát kiabáljon, amekkorát a herceg meg fog hallani, akárhová is ment. De meggondolta magát. Ideje végre komoly dolgokkal foglalkoznia. Sikított, ahogy csak a torkán kifért.
- Inke!
Amíg a szolgálóra várt, jobb híján szétnézett a kis szobában, remélve, hogy lenyugszik majd tőle. A hozzá tartozó kis kamrában talált egy mosdótálat is, így megmoshatta az arcát és kiöblíthette a szájából a gyógyszerek maradékát. Annak viszont örült, hogy tükör nem volt. Még nem állt készen arra, hogy annyi év után újra szembenézzen a tükörképével.
Az ablakot még elfedték a függönyök. Amikor széthúzta őket, a hirtelen fényességtől belehasított a fejébe a fájdalom. Megszidta magát, amiért óvatlan volt; olvasott régebben már arról, hogy a látásukat visszanyert embereknek vissza kellett szokniuk a külvilág fényeihez és a tág terekhez. Leült az ágyra, amíg elmúlt a szédülése és a fejgörcse.
A kard ott hevert mellette az ágyon. Rápillantott, de rögtön eszébe jutott a herceg fagyos és ellenséges tekintete, és rögtön elromlott a kedve. Úgy döntött, inkább nem is nézegeti a kardot egy darabig.
Kopogtak az ajtón.
- Tessék! - szólt ki a lány, és alig bírta visszafogni a kíváncsiságát. Vajon ki lesz az, aki belép hozzá?
- Jó reggelt, kisasszony. Örülök, hogy felébredt. - köszönt rá Inke és szokása szerint már az ajtóban csevegni kezdett. De amikor meglátta a lány szemeit, felsikoltott.
- Hát igen, nekem is hasonló volt az első reakcióm. - nevetett Rosie. A szolgáló egy világosbarna ruhát viselő, rövidre vágott hirtelenszőke hajú fiatal lány volt, megnyerő arccal és ibolyakék szemekkel. Amikor már normálisan tudott lélegezni a megrázkódtatás után, ő is megbámulta a midgardi lányt, már amennyire az illem engedte. Aztán elsírta magát, és Rosie nyakába borult.
- Hála az Ősöknek, kisasszony! Ennél nagyobb boldogságot el sem tudok képzelni. - hüppögte.
Én igen, gondolta Rosie, de nem akarta elrontani a másik örömét.
- Inke… Én is nagyon boldog vagyok, és annyi mindent szeretnék kérdezni, de most el kell mennem őfenségéhez, a királyhoz. És ehhez rendbe kellene szednem magam. Segítesz, ugye?
- Hát persze, kisasszony! - törölte meg a szemét a lány, és máris sürögni kezdett a szobában. - Hozok reggelit, vizet a mosakodáshoz, és a legszebb ruhát, amit valaha látott.
- Várj, Inke… - vágott Rosie a szavába. - Ami a ruhát illeti… Szóval kellene valami praktikusabb. Valami olyasmi, amit Sif szokott viselni.
A szolgáló arcán döbbent meglepetés tükröződött.
- De Sif úrnő harcos, együtt szokott verekedni Thor herceggel, meg Volstaggal… és … és a ruhái csupa bőrből vannak… és páncélt visel…
- Jó, jó… - visszakozott a lány. - Nem arra gondoltam, hogy most én is páncélba öltözöm… De jobb lenne egy nadrág és egy egyszerű ing a mostani alkalomra…
- Szóval férfinak akar öltözni… - jegyezte meg Inke lehangoltan. Minden jel szerint szívesebben bújtatta volna a lányt nőies ruhákba, legfőképp szoknyába. - Na jó, majd keresek valamit.
- Köszönöm, Inke. Rád mindig számíthatok.
A lány visszafordult az ajtóból.
- Milyen érzés? Mármint… újra rendesen látni…
- Varázslatos… - vágta rá Rosie mosolyogva. Inke visszamosolygott, és behúzta maga után az ajtót.
Inke hamarosan visszatért, mindkét keze tele volt, és közölte, hogy Godrud azonnal itt lesz. Átkísérte Rosie-t egy másik szobába, ahol rendes fürdőkamra is volt. A lány ragaszkodott a forró, tiszta vízhez, illatszerek nélkül. Inke csak csóválta a fejét, de megtette, amit kért.
- Hol van Rosie? - hallotta az öregasszony hangját, amint épp a víz alá akart merülni a kádban. A törölközőért nyúlt, de már nyílt is az ajtó. - Mutasd magad!
A Gyógyító csodálkozva ellenőrizte a lány sebét, vagyis inkább a helyét, és értetlen tekintettel leült az egyetlen székre, ami a kamrában állt.
- Azt ugye tudod, milyen szerencsés vagy? - nézett a lányra, aztán fel is ugrott rögtön, amint észrevette, hogy az mosolyogva a szemébe néz. - Az Ősökre! Mi történt itt?
Kikiabált a szolgálónak, aki épp reggelit készített ki az asztalra.
- Inke! Gyere csak be! Azt nem mondtad, hogy Rosie újra lát…
- Mert azt hittem, tudja már. - szabadkozott a lány. - Vagy nem… ?
- Na jó, menj csak… - intett lemondóan az öregasszony, és visszatelepedett a székre. Elgondolkozva dőlt hátra, miközben szótlanul fürkészte a lány arcát.
Rosie zavarba jött, és lesütött szemmel mélyebbre merült a vízben.
- Valami azt súgja, semmit sem tudok a veled kapcsolatos lényeges dolgokról. Egyre- másra derülnek ki a titkok… Nagyon furcsa…
- Sajnálom, ha problémát okoztam… - suttogta a lány, és kelletlenül a törölközőért nyúlt.
- Nem erről van szó. - fogta meg a kezét Godrud, és kisegítette a vízből. - Ne hibáztasd magad. Épp csak egyre biztosabb vagyok benne, hogy nagy dolgok vannak készülőben. Előre fáj tőle a fejem. Inke mondta, hogy Odin királyhoz készülsz. Veled megyek.
Rosie a törölközőbe csavarva leült az ágyra. Az öregasszony mellé telepedett. Hófehér köntösének csuklyáját hátratolta a vállára. Hosszú ezüst haja lágy hullámokban omlott alá. Olyan fekete szemei voltak, hogy a lány úgy érezte, egy mély kútba tekint, ha beléjük néz. Ráncos kezébe fogta az inget, amit Inke hozott, és Rosie felé nyújtotta.
- Új ruhák? Látom, szeretsz meglepetést okozni.
- Kényelmetlenül éreztem magam abban a hosszú ruhában. Most, hogy újra szabadabban mozoghatok, nem akarom beleszorítani magamat egy olyan szűk nagyestélyibe.
- Minden nemes hölgy olyan ruhát visel Asgard-ban. - jegyezte meg Inke rosszallással a hangjában.
- Nem vagyok nemes hölgy, Inke. Gyönyörű ruhákat varrtál nekem, de nem érzem magam jól, ha azokat viselem.
Elvette Godrudtól az inget, és kinyújtott kézzel maga elé tartotta.
- Csak egy gond van. Szükségem lenne arra is, ami…
- … helyén tartja a dolgokat? - kuncogott Inke. - Hoztam azt is. Tessék.
Rosie megkönnyebbülten felnevetett, és végre befejezhette az öltözködést. Inke két nadrágot hozott magával, egy aranybarnát és egy sötétzöldet, a hozzávaló csizmákkal együtt. Egy pillanatnyi gondolkodás után az aranybarnát választotta. Annak ellenére, hogy a zöld jobban tetszett neki.
Ragaszkodott hozzá, hogy ők ketten vele reggelizzenek. Hirtelen támadt fel az étvágya, és Godrudnak kellett figyelmeztetnie, hogy ne egye tele magát, ha nem akar újra ágynak esni a hasfájás miatt. Végül csak egy kis hideg húst evett, és egy pohár vízzel öblítette le.
- Indulhatunk. - állt fel az asztaltól. A Gyógyító megfogta a botját, és az ajtó felé indult. Rosie azonban megtorpant. Tekintete újra az ágyon fekvő kardra vándorolt, és egy pillanatnyi gondolkodás után visszament érte. Jobb híján belecsúsztatta az övbe, ami a nadrágot tartotta a derekán. A hajával nem akart sokat vesződni. Szorosan befonta a tarkóján, és összekötötte egy bőrszíjjal, amit Inke varródobozában talált.
Kisétáltak az udvarra. A lány megtorpant a fehér kővel kirakott nagy tér szélén. Bele kellett kapaszkodnia az öregasszony karjába, mert hirtelen megszédült. Levegő után kapkodva próbált megállni a saját lábán, ami néhány pillanat múlva sikerült is. A látvány, ami fogadta, azonban még mindig szédítő volt.
Ott feküdt előtte Asgard ragyogó aranyvárosa.
Felnézett az égre, ahol magasan ott ragyogott a nap. Különös alakú felhőket sodort a szél a kék égbolton, ám a látóhatár pereme felé mindenütt csillagokat lehetett látni. Mintha félig nappal, félig éjszaka lett volna. Mélykék színű, karcsú és magas fák szegélyezték az utat, mely a város fölé magasodó, csillogó palota felé vezetett. Visszafordult egy pillanatra, és látta, hogy Inke integet felé a Gyógyulás Házának emeleti ablakából. Visszaintegetett, aztán mosolyogva a Gyógyítóra nézett.
- Siessünk.
Godrud halványan elmosolyodott, belül pedig őszintén boldog volt, amiért a lányt egészségesnek látta. Újra, tette hozzá gondolatban. Ez a halandó lány igencsak sebezhető volt, és sok munkát adott neki, amióta csak megérkezett. De érezte benne az erőt és a kitartást, ezért nem féltette. Legalábbis nem nagyon.
- A királlyal nem beszélhetsz csak úgy, lányom. Legalábbis most nem. - magyarázta, miközben Rosie végigsimította az egyik kék selyemciprus leveleit. - Majd én kérek engedélyt a nevedben. Biztosan fogad majd, ha megtudja, hogy újra látsz.
- Szörnyen kíváncsi vagyok. - vallotta be a lány, miközben ide-oda forgatta a fejét, és csak úgy szívta magába a város látványát. Az utcákon sok járókelő fordult meg utána, de az öregasszony társasága megóvta őt minden kérdezősködéstől. Az asgardiak tekintetében nem látott mást, csak a sajátjához hasonló kíváncsiságot.
Szótlanul sétáltak tovább egymás mellett a palota felé. Godrud észrevette, hogy a lány keze gyakran tévedt a kard markolatára, de nem tett megjegyzést. Egyszer sem álltak meg, még a palotában sem, és Rosie azon kapta magát, hogy ismerős folyosókon lépked. Lehunyta a szemét, és már tudta is, hogy merre járnak. A következő forduló a trónteremhez vezette őket.
Idegesen torpant meg az őrök előtt, akik vetettek rá egy pillantást. Csak a szemük villant meg, amikor megismerték, de nem mozdultak.
- A királlyal kell beszélnünk.- mondta Godrud, mire az egyik őr kinyitotta az ajtót.
- Gyere be, Gyógyító. - zengett a trónteremből Odin hangja, és Godrud bátorítóan megszorította a lány kezét.
Rosie nagy levegőt vett, és az öregasszony mögött belépett a trónterembe. Bénultan állt meg az ajtóban, és talán meg sem moccan, ha az őrök nem csukják be hatalmas dördüléssel mögötte a kétszárnyú ajtót.
Megrázta magát és elszorult torokkal a trón felé indult. Képtelen volt megállni, hogy ne nézzen körbe. Hiszen amikor utoljára itt járt, nem sokat tudott még a helyről. Igazság szerint inkább nézte a padlótól plafonig érő óriási ablakokat, az arany díszítést a falakon és a lába alatt, a feszesen álló aranysisakos őröket a terem hosszában, akármit, kivéve a királyt. Odin ott ült a színarany trónon a díszpáncéljában meg a sisakjában, kezében tartva a lándzsáját, mereven előretekintve a két nőre. Mellette ott ült a királynő, Frigga hosszú, egyszerű ruhájában, melyet csak néhány apróbb hímzés díszített.
Godrud lassú lépteivel elbotorkált a trónig, és a botjára támaszkodva térdet hajtott. Rosie egy pillanattal később követte a példáját. Kezét a régi megszokás mozgatta, amikor kihúzta az övéből a kardot és lefektette a padlóra a bal lába mellé. Lehajtotta a fejét, és nem mert felpillantani.
- Megváltoztak a dolgok. - mondta Odin barátságosabb hangon, mire a lány meglepetten ránézett. A király ruhájának díszei a trónterem pazar gazdagságát csillogták vissza. Odin jobb szemét szénfekete kötés takarta. Alatta látszott egy régi sebesülés nyoma. Hófehér szakálláról a lánynak a Mikulás jutott az eszébe. Igyekezett gyorsan elhessegetni a gondolatot, mert attól félt, hogy valaki a fejébe láthat. A király bölcs arca mosolygott és tekintete a lányéba mélyedt. - Azt hiszem, van mondanivalód a számunkra.
Rosie a gyógyítóra nézett, aztán Frigga kedves arcára. A királynő meleg pillantással viszonozta az övét, és alig láthatóan bólintott. A lány visszafordult a királyhoz. Megköszörülte a torkát, de amikor megszólalt, még így is remegett a hangja.
- Fenség… Azért jöttem… Azt szeretném kérni…
Nem fejezte be a mondatot. Rájött, hogy fogalma sincs, mit is kellene mondania. Eljött, mert jönnie kellett. Hogy lezárhassa mindazt, ami eddig történt, és valami újba kezdhessen. Nagyot sóhajtott, és újra belefogott.
- Fenség, a dolgok valóban megváltoztak. Hála Godrudnak, túléltem a sebesülésemet. Hála egy számomra felfoghatatlan csodának, visszakaptam a látásomat is. Sajnos úgy tűnik, nem térhetek vissza a Földre, legalábbis egyelőre nem. Itt az ideje, hogy eldöntsem, mihez kezdek magammal. Eddig Asgard vendége voltam. De már kényelmetlennek érzem a vendégszeretetet. Útmutatást kérek, fenség, mert különben úgy érzem, elveszek a két világ között.
Lehajtotta a fejét, mert saját magát is meglepte ez az őszinteségi roham. Odin csak mosolygott tovább.
- Nagyon örülök, hogy újra egészséges vagy. Most valóban nem engedhetem, hogy hazatérj Midgard-ra. Abban viszont nem látok problémát, hogy Asgardban maradj, ameddig csak a kedved tartja. És ha nem akarsz tétlenül ülni, abban is segíteni tudok.
A király felállt, és lesétált a trónhoz vezető lépcsőkön, a kezét nyújtva Friggának, és a királynő csatlakozott hozzá. Ahogy közelebb értek a lányhoz, Odin egy kézmozdulattal jelezte, hogy felállhat. Rosie felegyenesedett, közben megfogta a kardját. Amikor vissza akarta tenni az övébe, a király megfogta a kezét.
- Mi a szándékod ezzel a karddal, Rosie?
Ezt akarta elkerülni. Hogy beszélnie kelljen a kardról. Mert így kénytelen lesz másról is beszélni, amit legszívesebben elfelejtett volna.
- Fenség, ha azt kívánja, hogy megmagyarázzam, azt sajnos nem tehetem. Mert fogalmam sincs, hogy történt. A bot, amelyet ajándékba kaptam, valahogy… átváltozott, amikor… - Segélykérően Friggára nézett, de a királynő nem szólt egy szót sem, csak megértően mosolygott tovább. - Szóval… amikor jött az a nyílvessző, a botom karddá változott. És mivel a bot az enyém, volt, úgy gondoltam, megtartom a kardot. Éppen olyan, mint a régi… - fejezte be félénken.
Amíg nem látott, valahogy bátrabb volt Asgard királya előtt. Most azonban, hogy közvetlenül is érezhette kutató tekintetét, elhagyta a bátorsága. Odin úgy döntött, nem kérdezősködik tovább. Ő pedig hálás volt érte.
- Egy ilyen kard nem játékszer. - húzta el Odin a kezét. - Ha szeretnéd használni, én támogatni foglak. A királyi testőrség néhány tagja szívesen gyakorolna majd veled.
- A testőrség? - kérdezte Rosie döbbenten.
- Fandralt már ismered. Nem hiszem, hogy sok rábeszélés kell majd neki. - tette hozzá a király, és egy könnyed intéssel elbocsátotta a lányt.
Godrudnak kellett oldalba böknie, hogy magához térjen és illően megköszönje a király ajánlatát.
- Fenség… Hogyan hálálhatnám meg? - hajolt meg feléje.
- Eljön majd az idő… - bólintott a király, és visszafordult a trón felé.
Frigga lépett közelebb hozzájuk.
- Remélem, ma este már találkozunk a vacsoránál.
Rosie rámosolygott.
- Alig várom, fenség.
A Gyógyítóval együtt még egyszer meghajoltak, aztán elhagyták a tróntermet.
Odakint a folyosón Godrud a lányhoz fordult, és rávigyorgott foghíjas szájával.
- A király ezzel a döntésével helyet biztosított neked a palotában. Szerencsésnek mondhatod magad, te lány.
- Akkor megtarthatom a szobámat?
- Nos, a dolgoknak ez a része nem fog változni. - jegyezte meg, azzal otthagyta őt a folyosón.
Amint a régi szobája felé sétált, Rosie azon morfondírozott, a dolgoknak melyik része fog megváltozni.