20.
A dolgok örökre megváltoztak. A bizonyosság, hogy mindez megváltoztathatatlan, időről időre Rosie elméjébe kapaszkodott, és ő képtelen volt tőle véglegesen megszabadulni. Az Yggdrasill gyümölcse gondoskodott róla, hogy immár Asgard-ot tekintse otthonának. Ám újra meg újra azon kapta magát, hogy a csillagokkal ékesített távoli horizontot fürkészi, és azon gondolkozik, aznap reggel milyen ízű pitét sütött a pék az utcában, ahol New York-ban azelőtt lakott.
Szórakozottan megvakarta a fejét. A haja számtalan kisebb copfba volt befonva, hogy ne zavarja őt a gyakorlásban. Végigsimított az ujjaival egy tincset, aztán megrázta a fejét, és azt figyelte, hogy ugrálnak a feje körül a fonatok.
Valaki a nevén szólította. Újra. Pislogott néhányat, aztán zavartan elmosolyodott.
- Ne haragudj. Azt hiszem, elgondolkoztam.
Loki a homlokát ráncolta és megrázta a fejét.
- Ennek semmi értelme. Hiába gyakorolsz minden nap, hiába csiszolod a technikádat, és én hiába tanítom meg neked az összes piszkos trükkömet, ha az első jött-ment éj-elf leszedi a fejedet, csak mert te képtelen vagy koncentrálni valami… - be sem fejezte a mondatot, csak tehetetlenül az égre emelte a kezét.
- Sütemény… - motyogta Rosie bűnbánóan. – Áfonyás süteményre gondoltam.
Tudta, hogy a hercegnek igaza van. Amióta csak a sors-istennők kegyeltje lett, – akiknek a létezésében egyébként még mindig nehezen hitt – számolatlanul teltek el a napok úgy, hogy semmi mást nem csinált, csak evett, aludt, és lovagolni meg harcolni tanult Lokitól. Minden szabad percüket együtt töltötték, és ő mégsem tudott szabadulni az emlékeitől, melyek az előző életéhez kötötték.
Megforgatta a kardot a kezében, és megpróbálta ellazítani a vállait. Körözni kezdett a herceg körül, aki a kezében felvillanó türkiz ragyogásból villámtőröket készült a lány felé dobni. Rosie dolga csak annyi lett volna, hogy megpróbálja hárítani őket. Lokinak persze esze ágában sem volt akár egyet is a lány felé dobni, amikor látta, hogy a szemei a messzeséget fürkészik, és a kardját sem tartja rendesen.
Rosie tudta, hogy a Föld számára halott. Bármit is talált róla a rendőrség, amely valószínűleg egy ideig nyomozott utána, már bizonyosan lemondtak róla. Asgard-ban, ahol nem voltak évszakok, elvesztette az időérzékét. Csak nagyon hosszú idő után merte megkérdezni Lokit, mennyi idő telt el azóta, hogy először hozta el őt a Földről.
Elnémult, amikor a herceg vonakodva elárulta, hogy mindez majdnem fél éve történt. Nagyot sóhajtott, és megpróbált nem gondolni rá. Persze nem sikerült.
- Szerelmem… - suttogta Loki, ahogy szorosan átölelte. – Ennek nem lesz jó vége… Meg kellene szabadulnod a köteléktől, ami Midgard-hoz köt. Te már ide tartozol. És hozzám…
Rosie tehetetlenül megrázta a fejét, és odabújt hozzá, és a hajába rejtette az arcát.
- Én próbálok… De folyton kísért a múlt. Furdal a kíváncsiság, mi történt a barátaimmal. Vajon mit gondoltak, amikor nyom nélkül eltűntem? Hiányoztam nekik egyáltalán?
- Halottnak hisznek, úgy vélem. – mondta Loki. – A halandók nem tudnak rólunk. És ennek így is kell maradnia.
- El sem búcsúzhattam tőlük… - nyöszörgött Rosie, bár attól nem tartott, hogy sírni fog. Azon már rég túl volt.
- Meg kell szabadulnod az árnyaktól. Különben képtelen leszel élvezni az új életedet. Nem bírnám elviselni, ha elveszítenélek, márpedig ez fog történni.
Loki komolyan aggódni kezdett. A Nornák nem azért ajándékoztak a lánynak egy új életet, hogy ő eltékozolja azt, miközben a régi miatt szomorkodik. Gondolkodás nélkül visszaveszik, amit adtak, ha egy kicsit is úgy érzik, Rosie nem értékeli eléggé.
Voltak persze ötletei, hogyan tudná elvonni a lány figyelmét, és ezek ellen általában Rosie-nak sem volt kifogása. De még a szerelem sem tudta a lányt megszabadítani a kísértetektől.
Végül megelégelte a dolgot. Amikor az ágyban feküdtek, - történetesen az ő ágyában, mivel a lányt olyan rossz emlékek fűzték a sajátjához, melyben korábban szinte mindig betegen vagy lábadozva feküdt, hogy inkább a férfiében szeretett aludni – és Rosie megint az aranyozott faragványokkal díszített plafont kezdte el bámulni, Loki úgy döntött, most vagy soha. Odahajolt a lányhoz, és addig csókolta, amíg az kuncogva levegő után kezdett el kapkodni, aztán közölte vele, hogy most azonnal felkel, felöltözik, és lesz szíves vele jönni. Rosie meglepetten nézett a herceg acélkék szemeibe, melyek villámokat szórtak, aztán engedelmesen bólintott.
Loki felnyergeltette a lovát, és a lányt maga elé ültetve meg sem álltak a Szivárványhíd kapujáig. Heimdall, a Kapuőr moccanás nélkül állt a kupola közepén, ahonnan jól láthatta a csillagokkal teleszórt végtelen űrt, és a Birodalmakat. Kézen fogva léptek oda mellé. Rosie szorosan odabújt a herceghez. Még mindig szédült a lábainál dübörgő tenger, meg a mélyben tátongó nagy semmi látványától.
- Heimdall… - szólította meg Loki tisztelettel a hangjában a Kapuőrt. – Látod Midgard-ot?
Az Őr a végtelenmesszeségbe tekintett; hunyorgás vagy pislogás nélkül, majd egy halvány mosoly jelent meg a szája sarkában.
- Hiányzol nekik, Rosie… - mondta végül hátra sem pillantva a lányra. – Hiányzol nekik. De már lemondtak rólad.
Rosie döbbenten nézett a hercegre, de Loki a megértően szomorú arckifejezése ellenére sem szólalt meg. A lány odalépett Heimdall mellé, és kényszerítette magát, hogy a talpa alatt feltáruló mindenséget bámulja.
- Eltűntél, hát keresni kezdtek. – magyarázta a Kapuőr. – Majd idővel feladták a reményt. Midgard számára Rosie Benson megszűnt létezni.
Loki melléjük sétált, és megfogta a lány kezét, aki moccanni sem tudott, amíg meg nem emésztette a hallottakat. Nem kezdett el ugrálni örömében, de nem is rogyott térdre zokogva. Nem tudta eldönteni, mit is érezzen, amiért mindent elveszített, és közben olyan sokat kapott helyette cserébe. Loki megszorította a kezét, de nem akarta megzavarni őt a hiábavaló beszéddel. Egy kis idő múlva gyengéden magával húzta vissza a palotába. Ő pedig nem ellenkezett.
- Jó, hogy jössz, fiam. – szólította meg Odin a herceget, ahogy a trónterembe léptek. – Érdekes híreket kaptam.
Loki kérdő tekintettel nézett a bátyjára, meg a harcosokra, akik már felsorakoztak az aranytrón mellett, és minden jel szerint már csak rájuk vártak.
- Feltételezem, nincs túl nagy baj… - jegyzete meg, amikor észrevette, hogy Thor, Sif, de még Fandral is szélesen vigyorog. Rosie persze semmit sem értett az egészből, és magában reménykedve megjegyezte, hogy ez talán egyszer még megváltozik.
- Az attól függ… - jegyezte meg Odin, de közben a szája széle finoman rángatózni kezdett a visszafogott nevetéstől. – Dwalin unatkozik.
Rosie összerándult, ahogy Thor meg Volstagg mennydörgésszerű kacagásban törtek ki. Ő is mosolyogni kezdett, bár ostobának érezte magát, amiért fogalma sincs, hogy min nevetnek.
- Apám, ha jól gondolom, az ügy nem tűr halasztást, igaz?
- Három nap alatt tíz üzenetet kaptam tőle, fiam. Szerintem elég, ha holnap reggel indultok. – nevetett Odin.
Rosie megrángatta Loki kezét, és amikor a herceg odafordult hozzá, mérgesen ráparancsolt.
- Most azonnal mondd meg, mi az ördögről van szó, vagy sikítok!
Loki megállás nélkül kuncogott, miközben meghajolt az apja felé, intett a többieknek, hogy kövessék őket, és kivezette a lányt a teremből. Rosie látványosan nagy levegőt vett, mire a herceg megadóan csókot nyomott a homlokára, és beavatta őt a részletekbe.
- Dwalin a törpék királynője. Harcias nőszemély, de apámat szórakoztatja, és igyekszik komolyan venni a királynőt, annak ellenére, hogy csupán olyan magas, mint Freki. Amikor ilyen üzenetet küld, azt szó szerint kell érteni. Tényleg unatkozik, és viszket a tenyere a fejszéjén. Apám igyekszik ápolni ezt a barátságot azzal, hogy küld neki pár hordó mézsört. És nekünk sem árt egy kis testmozgás…
- És az sem utolsó szempont, hogy a törpék jól főznek. – tette hozzá Volstagg, megerősítve a lány gyanúját a királynő hovatartozását illetően.
Rosie sejtette, milyen választ fog kapni, de azért rákérdezett.
- Pontosan mit értenek a törpék testmozgás alatt?
- Itt az ideje, hogy szerezzünk neked egy megfelelő páncélt. – tette a lány vállára a kezét Sif. – A törpéket könnyű kicselezni, de ha véletlenül megcsapna valamelyikük, jobb, ha fel vagy rá készülve.
- Harci játékok… - nevetett Thor is vidáman, miközben az istállók felé sétáltak.
- És mellette vadkanfőző verseny, vásár a palota mellett, trollvadászat a kincsesbányában, és lakoma minden este…
- Minden este… - nyögte a lány. – Mégis hány napig szoktak tartani ezek a … játékok?
Loki hátulról átölelte őt, miközben Volstagg belemerült egy vitába Thor-ral azzal kapcsolatban, hogy a legutóbbi játékok két, vagy két és fél hónapig tartottak.
- Ráérünk. – suttogta a herceg Rosie fülébe. – Időnk van bőven. És ígérem, hogy saját szobánk lesz.
A lány megfordult a karjai között, hogy a szemébe nézhessen. Loki vigyorgott, és egyik kezével kihúzta Maerdyl-t a lány övéből.
- Ígérem, minden pillanatát élvezni fogod. De most fogadj szót szépen Sif úrnőnek, és hagyd, hogy valódi harcosnak öltöztessen fel. – Aztán suttogva, hogy csak a lány hallja, hozzátette: - Várlak a könyvtárban.
Rosie lehunyta a szemét, és nagyot sóhajtott, miközben a haját felborzolta Loki varázslata.
A dolgok tényleg megváltoztak.
De kit érdekel?