Hatodik rész

Van az az ősrégi mondás, miszerint: Aki másnak vermet ás, maga esik bele. Ennek eredete az ősidőkre mutatható vissza, és számtalan tanmese bizonyítja, hogy nem okos dolog kikezdeni a sorssal, mert mindig megfizetjük az árát. Perselust nem vakította el a dühe, pedig sokan az ő helyében hirtelen felindulásból már régen bosszút álltak volna Minerva McGalagonyon. De a sötét varázslatok kivédése professzor nagyobb intelligenciával rendelkezett, mint egy átlagember. Éppen ezért tudta uralni a dühét, és kivárni a megfelelő pillanatot, amikor majd lecsaphat a Roxfort igazgatónőjére.

Bárki mondhatta volna rá, hogy kicsinyességre vall, és eléggé méltatlan magatartás ez egy tanárhoz, elvégre Minerva nem volt esküdt háborús ellensége, csupán az a személy, aki élvezettel tört borsot az orra alá. Persze a boszorkánynak volt oka bőven a bosszankodásra, hiszen mióta Piton újra a Mardekár ház feje volt, nem telt el úgy év, hogy ne kapta volna meg az év végi házkupát. Bizony, Minerva szerencsétlenségére azóta sem járt olyan eszes boszorkány a Griffendélbe, mióta Hermione Granger elhagyta az iskolapadot. Nem volt olyan vakmerő és bátor tanulója, mint Harry Potter, aki olyan hűséges és leleményes társat mondhatott volna magáénak, mint amilyen Ronald Weasley volt.

Más idők jártak, és Piton élvezte ezt a csekélyke változást, mindaddig, míg Minerva ki nem találta, hogy szükségük lesz egy új bájitaltan professzorra, és nem volt rest kijelölni azt a minden lében kanál Grangert erre a posztra. Az igazgatónő sosem titkolta, hogy Hermione volt a kedvence az összes tanulója közül. Talán még Lily Evans volt az, aki megközelítőleg olyan fontos helyet töltött be a korosodó boszorkány szívében, mint Granger. Most, hogy újra „magáénak" tudhatta a lányt, már nem is lehetett volna boldogabb. Csakhogy elkövette azt a súlyos hibát, hogy szövetkezett Hermionéval, méghozzá nem is akárki ellen.

Piton tudta, hogy ezt a kezdeti szövetséget kell szétrobbantania a két nő között, mielőtt még megszilárdulhatna annyira, hogy már semmit sem tehet. Éppen elég volt neki Minervával megküzdenie, nem hiányzott a nyakára még egy másik átkozott boszorkány is. Már csak azt kellett kitalálnia, hogy mi lenne az, ami megingatná az egymás iránti bizalmukban a hölgyeket. Tudta, hogy a megoldás az ölébe fog hullani, csak türelmesen kell várnia.

SS/HG

Az éjjeli őrjáratozás után Neville-re és Hermionéra szinte rá sem lehetett ismerni. Alaposan megtanulták a leckét, miszerint nem tanácsos Piton útjába állni. Ezért hát Longbottom professzor figyelmen kívül hagyta a mardekárosok minden kihágását, minden órán bekiabált mocskolódásukat, sőt, még afelett a tény felett is szemet hunyt, hogy a hetedikes társaság fele kétszer is ellógta az óráját.
Ez a módszere nem várt eredményeket hozott, ami olyan meglepő volt, hogy még maga Neville sem számított rá. Mikor a mardekárosok felfogták, hogy nincs olyan, amivel ki tudnák hozni a sodrából a férfit, megunták az örökös rendbontását, és viszonylag elfogadható minőségűre redukálták a magatartásbeli problémáikat.

Hermione ezzel szemben továbbra sem tűrte el a fegyelmetlenséget, de még ennél is kevésbé tolerálta a felkészületlenséget. Lehetett szó bármely évfolyam bármelyik tanulójáról. Ha valaki sorozatosan hibás teszteket és házi-dolgozatokat nyújtott be, akkor annak a tanulónak kötelezővé tette a korrepetálást. Egyetlen diák sem szeretett az amúgy is hosszadalmas tanítási nap után még pár órát egy tanterembe zárva tölteni, ahol az elmaradásait próbálták a fejébe tömni. Bár, az első korrepetálás napját még nem tűzte ki, már az is elég volt, hogy csupán a lehetősége fent áll, hogy a diákoknak részt kell rajta venniük.

Piton az utolsó néhány alkalommal nem jelent meg az óráin, és Hermione csak remélni merte, hogy eztán már nem is fogja látogatni a bájitaltan-termet tanítási időben.

Egy borongós csütörtöki napon a vacsoráról távozva megpillantotta a férfit, ahogy kezeit maga mögött összekulcsolva ott áll az egyik nagy ablak előtt, és az eget kémleli.

– Jó estét, Piton professzor! – állt a férfi mellé. – Remélem, nem zavartam meg semmiben.
– Valójában megzavarta a nyugalmam, de erről ugye nem tehet, hiszen maga már csak ilyen kis tolakodó – felelte a férfi, rá sem nézve a lányra.
– Csak érdeklődni szerettem volna, hogy hol maradt az utolsó pár bájitaltan óráról… Nem mintha annyira hiányoltam volna, és remélem, ezt a jó szokását továbbra is megtartja, és nem jön többet. De mégis kíváncsi lettem. – Hermione hátrébb lépett, mikor Piton végre felé fordult, de csak egy lépéssel távolodott el a férfitől, és a pillantását le sem vette az arcáról.
– Kíváncsi? Ez fogja a vesztét okozni – gúnyolódott a férfi. – A kérdésre a válaszom: Nem kívántam tovább pazarolni az időmet önre – vágta oda Piton. – Meggyőződésem, hogy a tudás ott van a maga fejében, de akkor sincs helye az iskolában.
– Milyen szerencse, hogy nem maga dönti el, ki maradhat és mehet – somolygott a lány, és szinte lerázta magáról a férfi szavait.
– Most még, de várja csak ki a végét, lesz ez még így se.
– Na hiszen, már megint fenyeget, pedig én semmi rosszat nem tettem – rebegtette meg a szempilláit a lány.
– Hagyja ezt az álszenteskedést, Granger, nem áll jól magának.
– Indulhatunk, Hermione? – lépett a hátuk mögé Neville. – Hagrid már biztosan vár minket.
Piton enyhén felvonta a szemöldökét.
– Akkor induljanak, nehogy lemaradjanak valamiről, talán ma érezhetik magukat jól utoljára.

Neville jobbnak látta, ha nem kérdez rá az előbbi kis jelenetre. Nem szerette volna elrontani a lány hangulatát.

Hagrid házában szinte semmi sem változott, talán csak Neville és Hermione már kevésébe tűnt aprónak, ahogy a hatalmas konyhaszékeken ültek. A félóriás továbbra sem sütött túl jól, és a teája is érdekes ízű volt, de a gyerekkoruk egy része itt telt, és nála mindig boldogok voltak.

– Flitwick professzortól tudom, hogy az igazgatónő megbüntetett titeket. Nem sokat járok fel a kastélyba, de azért ide is elérnek a kósza hírek – mosolygott a férfi.
– Nem volt olyan vészes, csak egy kis folyosóügyelet – legyintett Neville. – Ki lehetett bírni.
– Ja, az más, azt hittem, Hóborc rendetlenkedett, de ha nem, akkor szerencsések vagytok – mondta Hagrid.
– Igen, azok voltunk – füllentette Hermione.
– De hogy kerültetek bajba? Sajnos Flitwick dolga elég sietős volt, nem tudott részleteket mondani.

Longbottom és Granger összenéztek, majd egymás szavába vágva ecsetelni kezdték a faluban történteket. Hermione többször kitért Piton igazságtalanságára is, de Hagrid csak jókedvűen legyintett.

– Még mindig nem békéltetek meg Piton professzorral? – kérdezte vidáman mosolyogva. – Ej, pedig tudhatnátok, hogy nem jó összerúgni vele a port.
– Nem mi kezdtük – duzzogott a lány. – Ő köt belénk folyamatosan, semmit sem változott.
– Dehogynem, nagyon is sokat változott – mormolta az orra alatt a félóriás, majd újratöltötte az időközben kiürült bögréket.
Hermione éppen mondani akart valami csípős választ, de ekkor a kredenc melletti láda megmozdult, és morgás hallatszott ki belőle.
– Hagrid, már megint valami félelmetes fenevadat tartasz a házadban? – kérdezte Neville, kissé közelebb húzódva a székével a lány felé.
– Nem, nem, csak egy fiatal Kurta lábú mocsári macskát, teljesen ártalmatlan, szinte jámbor – bizonygatta a férfi, és szeretetteljes pillantást küldött a láda felé. – A szülei magára hagyták, még meg kell erősödnie, de kivehetem, ha szeretnétek. Biztosan örülni fog nektek.
– Ne! – kiáltották mindketten egyszerre.
– Ha jól emlékszem, a mocsári macskának olyan éles karmai vannak, akár a borotvapenge. Kisebb állatokra vadászik a mocsarak környékén, és szinte felboncolja az áldozatait, mikor még élnek, aztán elfogyasztja a beleiket. – Longbottom megborzongott Hermione felsorolásán.
– Nagyon jó, Hermione, mindig is éles eszű voltál! – csapott a térdére a férfi.
– Ha annak az izének ilyen éles karmai vannak, akkor inkább tartsd csak a ládában, míg itt vagyunk – kérte Neville ijedt hangon.
– Hagrid, miért véded annyira Pitont? – kanyarodott vissza az előző témához a lány.
– A háború őt is megviselte, elvesztette az egyetlen barátját… – Mind tudták, kire gondol. Hagrid szipogva folytatta. – Néha szoktam látni a Szárnyas Vadkanban.
– Na és? Ebben nincs semmi rendkívüli – vágta oda Hermione.
– Soha nem szól senkihez, csak ül a kandalló mellett egy pohár itókával, és néz maga elé. Néha oda szokok ülni hozzá, de nem sok közös témánk van. Ő inkább halva szereti az állatokat egy üvegben, én meg, hát tudjátok… Erről jut eszembe, ti sem vagytok már gyerekek, ha szeretnétek valami erősebbet, akkor van egy kis almaborom.

Egy pohár bornál egyikük sem mert többet inni, mert így is érezték, hogy szinte azonnal a fejükbe szállt. Fél tizenkettőkor búcsút vettek az óriástól, és megígérték, hogy nemsokára megint ellátogatnak hozzá.

SS/HG

Minerva kedélye már korán reggel borús volt. Úgy indult a napja, hogy szégyenszemre le kellett vonnia pár pontot a saját házától néhány rendetlenkedő diák miatt. Kénytelen volt megfeddni a prefektusát, amiért az előző este még takarodó után is maradtak a felsőbb évesek közül a klubhelyiségben, és mindennek tetejébe, még a nyelvét is megégette a kávéjával. Arról már nem is beszélve, hogy délutánra Pitont várta az irodájába a heti értekezletük miatt.
Ha péntek, akkor az átváltoztatás terembe tévedő diákok tudták, hogy tanárnőjük a szokásosnál is szigorúbban fog velük bánni, és úgy fog dobálózni a pontlevonásokkal, mintha zsonglőrködne. Ez azóta ment így, hogy Perselus Piton visszatért az iskolába.

Minerva felkészül arra, hogy Piton újfent az íróasztalára helyez egy igen vaskos paksamétát Hermione Grangerrel kapcsolatban, ami miatt majd megint úgy kell tennie, mintha később szándékában állna elolvasni, valójában pedig csak befűti vele a kandallóját.

Az első dolog, amit átbeszéltek, az új párbajszakkör volt. Évek óta nem szerveztek ilyesmit az iskolában, mivel a háború végeztével már nemigen volt szükség különleges kiképzésre. De Piton úgy vélte, nem árt egy kis versengés a diákok között, mert véleménye szerint túlságosan ellustultak. Minerva beleegyezett a szakkörbe, de csak azzal a feltétellel, hogy Perselus szerez magának egy valamirevaló segédet.

– A szakkörön kívül van még valami, amit meg szeretnél beszélni velem? – kérdezte a nő, abban reménykedve, hogy a válasz nemleges lesz.
– Roxmorts – vágta rá a férfi. – A katasztrofálisan végződött roxmortsi kirándulás után nem ártana alaposabban megválogatnod, hogy kikkel engeded el a diákokat kirándulni – közölte Piton, miközben a kávéját kortyolgatta. – Nem csodálnám, ha Granger legközelebb csak a csoport felét hozná vissza a kastélyba, anélkül, hogy feltűnne neki.
– Nem hiszem, hogy aggódnom kéne, hiszen te mindig ott leszel velük, hogy a diákokon tartsd a szemed – mondta Minerva negédes mosollyal.
– Hogy mondod? – kérdezett vissza a férfi meglepetten.
– Köztudott tény, hogy neked semmi sem kerüli el figyelmedet, és ennek én is jó hasznát veszem. – Az igazgatónő titkon jót mulatott a férfi bosszankodásán.
– Talán félreértettél… Egy szóval sem mondtam, hogy minden nyüves kiránduláson részt akarnék venni. Még csak azt kéne! – háborgott Piton. – Ha még egy diáklány csevegésnek leszek fültanúja a mostani divatról és egyebekről, akkor biztosan elő fogom rántani a pálcámat, és nem leszek rest használni.
– Mielőtt még arra tennél javaslatot, hogy ne engedélyezzem a kirándulást, szólnom kell, hogy ezt úgysem fogom megtenni. – Piton enyhén felvonta a szemöldökét. – Azt pedig egyenesen megtiltom neked, hogy bárkin némító-bűbájt alkalmazz!
– Ne aggódj, Minerva. – Piton a szavaival ellentétben egészen mást sugallt a tekintetével.
– Akkor ennyi? Megbeszéltük a kirándulást, ócsároltad a griffendéleseket, hencegtél a házad pontszámaival… – A boszorkány végignézett a pergamenjén, hogy mindent felsorolt-e.
– Talán még számítasz valamire? – kérdezte Perselus egy ördögi mosoly kíséretében.
McGalagony széttárta a karját.
– Nos, ha ilyen beszédes kedvedben vagy… – Az igazgató fáradtan sóhajtott, mikor a férfi újra belekezdett. – Mint voltál szíves említeni, az én figyelmemet semmi nem kerüli el, ezért szeretném tőled elkérni Granger szerződését.
– Minek az neked? – kérdezte gyanakvón a nő.
– Csak nyújtsd át nekem – felelte a férfi. – Habár nem igazán kell a beleegyezésed, hogy megnézhessem, mert van hozzáférési jogom, de én udvarias vagyok.
– Hah – horkantott a nő. – Akármi is jár abban a furmányos agyadban, tegyél le róla. Hermione Granger itt marad!
– Csak a szerződését kértem, nem igazán értem, miért feltételezed rólam, hogy valami aljas hátsó szándékom lenne. – Piton gúnyos megjegyzése ezúttal válasz nélkül maradt.
– Tessék – nyúlt be a fiókjába a nő, és átnyújtotta az iratot. – Vidd, és olvasgasd kedvedre, de nehogy azzal gyere vissza, hogy véletlenül elégett!
– Mi értelme lenne kárt tennem benne, mikor úgyis tudom, hogy van másolatod? – Piton megitta a kávéja maradékát, majd összetekerte a pergament, és távozott.

Minervát aggasztotta Piton hirtelen feltörő kíváncsisága. Tartott tőle, hogy a szerződést Hermione ellen fogja fordítani, mert a záradékban benne van, hogy a kezdő tanárok az első év végén súlyos elbírálás alá kerülnek, és ha az aktájukban szerepelnek olyan dolgok, mint például a rendszeres kihágás, akkor el kell őket tanácsolniuk. Hermione aktája sajnos már nem volt makulátlan, hiszen a kiránduláson történteket még az igazgatónő sem hagyhatta figyelmen kívül. Neville-nek nem volt oka aggodalmaskodni, hiszen ő át fogja venni Bimba professzor helyét, és így ő már végleges szerződést kapott.

– Csak azt tudnám, hogy mihez kezdjek – sóhajtott Minerva fáradtan.
Albus Dumbledore kinyitotta egyik szemét, majd nagyot nyújtózott. Jókedvűen nézett le McGalagonyra a keretéből.

– Jó reggelt, Minerva – köszöntötte a nőt vidáman. – Hogy telik a napod?
– Már délután van, Albus – jegyezte meg a nő megrovón. – Hihetetlen, hogy átalszod az egész napot.
– Milyen harapós vagy ma. Történt valami? – érdeklődött, és szórakozottan felbontott egy citromporos zacskót.
– Perselus járt itt – kezdett bele a nő ingerülten. – Miss. Granger szerződését akarta, és magával vitte, hogy átnézhesse.
– Úgy, szóval még mindig nem mondott le arról, hogy kijjebb tessékelje a kisasszonyt. –
Minerva gondterhelten bólintott.– Túlságosan is aggódsz. – Albus Dumbledore huncutul csillogó kék szeme vidámságot sugárzott, és ez most meglehetősen irritálta a boszorkányt. Neki egyáltalán nem volt jókedve, sőt.
– Én nem úgy látom, hogy alaptalan a félelmem. Nem tudom kordában tartani Perselust, folyton újabb terveket eszel ki – morogta Minerva, miközben egy újabb csésze kávét töltött magának.
– Azt hiszem, sokkal nagyobb a félelmed, mint kellene. Szerintem remekül kezeled Perselust.
– Albus, vénségedre meglehetősen naiv lettél! – csattant Minerva hangja. – Az eddigi goromba pokróc megjegyzéseit még nem is tartottam különösnek, de most volt valami a tekintetében, ami aggasztott. Olyan hideg és számító volt, mintha tervezne valamit. Az elmúlt hetekben, amióta Hermione Granger csak betette ide a lábát, egyfolytában a nyakamra jár, és azt követeli rajtam, hogy rúgjam ki a lányt.
– Na, igen, valóban nagyon ellenszenvesen viselkedik mostanában, bár ez korábban sem szokatlan tőle. – Dumbledore elgondolkozva simított végig a szakállán. – Perselusnak nem szoktak nagy igényei lenni, de ha valamit akar, akkor azt véghez viszi bármi áron.
– Még ezek után is azt mondod, hogy túlzásba esem? – kérdezte szkeptikusan a nő. – Hiszen éppen most cáfoltál rá saját magadra.
Minerva tanácstalan volt. Egy ideje már egyre nehezebben birkózott meg a bájitalmester hangulatingadozásaival. Jóllehet, mikor Albus még élt, sokkal könnyebben mentek itt a dolgok.
– Azt hiszem, a legokosabb az lesz, ha te is megteszed azt a lépést, amit Bimba professzor tett.
– Ezt mégis hogy gondoltad? Nem mehetek nyugdíjba – hüledezett a nő. – Micsoda képtelen ötlet!
– Minerva, csillapodj, kérlek – somolygott Dumbledore. – Én csupán arra merészeltem utalni, hogy talán itt az ideje, hogy átadd valakinek a stafétát. Folyton arról panaszkodsz, hogy a tanítás, a házvezetés és az igazgatóság mennyire megterhel. Talán a Griffendélnek sem árt, ha új házvezető tanárt kap.
– Ez nem is olyan rossz ötlet… Sőt, ragyogó ötlet, Albus! – Minerva lelkesen előkapott egy darab pergament, és rákörmölt pár mondatot, majd a kandallón keresztül eljuttatta Hermione szobájába.
– Ami pedig Perselust illeti, ideje lenne felfrissítened az emlékeit, hogy mit tettél érte…
A Roxfort egykori igazgatója elégedetten elmosolyodott, majd komótosan kisétált a keretéből, hogy körülnézzen a kastélyban, és beszédbe elegyedjen a folyosón kószáló diákokkal.

McGalagony egyedül maradt a szobájában, és gondolatai visszaszálltak a múltban történtek felé. Egész pontosan a három évvel korábbi sorsfordító döntését elevenítette fel.

Minerva mindig szigorúan tartotta magát a szabályokhoz, a saját elveihez, éppen ezért soha nem gondolta volna, hogy egyszer még ennyire könnyedén fogja kimondani: kijátszotta az igazságszolgáltatást. Minden akkor történt, mikor Perselus Piton elhagyta a kórházat. Mielőtt elhagyhatta volna az intézményt, egy szürke taláros férfi lépett elé, és egy levelet nyújtott át neki.
– Értesítem önt, hogy idézést kapott a Wizengamot által tartott tárgyalásra, ahol Albus Dumbledore halálának körülményeit fogják kivizsgálni. A részleteket megtalálja a levélben. – Mire Piton egy szót is szólhatott volna, a szürke taláros férfi már dehoppanált.
A bájitalmester felbontotta a levelet, és olvasni kezdte. A sorok végére érve az arca egészen elsápadt, és erős légszomja támadt. Le kellett ülnie egy percre, mert úgy érezte, menten szélütést fog kapni. A tárgyalásra nem tanúként, hanem vádlottként idézték be.

Minerva az irodájában ült, és az új elsősöknek írta meg a levelet, amihez mellékelte a szükséges tankönyvek listáját is. Egy hete várt arra, hogy Perselus jelentkezzen nála, de mindeddig hiába. Ahogy a pennája újra a pergamenlaphoz ért, az iskola védővarázslatai jelezték, hogy látogatója érkezett.

Piton végső kétségbeesésében fordult Minervához, fogalma sem volt, ki mástól kérhetne segítséget. Miután beszámolt a tárgyalásról, az igazgatónő elkomorodott. Titkon már számított rá, hogy sor fog kerülni egy ilyen eljárásra.
– Segítened kell – közölte Piton, és igyekezett, hogy a hangjából ne nagyon hallatszódjon ki a kétségbeesés.
– Rendben, Perselus, de cserébe… – kezdett bele a nő az asztallapon dobolva a körmével.
– Elvárnál valamit cserébe? – Piton csodálkozva meredt a nőre. – Ezt igazán nem vártam tőled, Minerva. Annyi mindent tettem az iskoláért, sőt, az egész varázslóvilágért!
– Igen, tudom – közölte a nő halálos nyugalommal. – De te is tudod, hogy nem keveset kérsz tőlem, és én cserébe csak annyit szeretnék, hogy gyere vissza az iskolába.

Piton néhány másodpercig nem szólt semmit, csak meredt maga elé. Végül bólintott, és aláírta a roxforti szerződését, holott tudta, hogy gyakorlatilag éppen abban a percben adta el a lelkét az ördögnek. Úgy tűnt, hogy sosem szabadul az iskolától, mert, ahogy Albus, úgy most McGalagony is sakkban tartotta őt.
– Nesze, a nyamvadt szerződésed – lökte oda a pergament a nő asztalára.
– Nem csináltál rossz boltot – mondta Minerva.
– Valóban? – A férfi arckifejezése megfejthetetlen volt. – Ha úgy vesszük, talán igazad van, mivel nekem adtad a sötét varázslatok kivédését is a bájitaltan professzori poszt mellé.
Minerva értetlenül rázta meg a fejét, majd odapillantott az előtte heverő szerződésre, és meglátta a záradékot, amit Piton írt oda.
– Rendben – bólintott a nő. – Akkor találjuk ki, mit csináljunk.

A Wizengamot megvizsgálta a levelet, amit Dumbledore professzor hagyott hátra, és amit csak a háború után találtak meg a széfjében. Bár részletes magyarázatot adott benne a halála körülményeire, a bíróság mégsem találta hitelesnek, mert ismerve Piton előéletét, arra a következtetésre jutottak, hogy fekete mágia segítségével meg is hamisíthatta a levelet. Minerva nem örült neki, hogy nem használhatják fel a levelet, de még mindig ott voltak Perselus emlékei.
– Azzal sem sokat érünk – morogta a férfi.

Pitonnak valami olyat kellett felmutatnia a tárgyalásán, ami kétséget kizáróan tisztázza őt az előre eltervezett emberölés vádja alól. A levélen kívül azonban csak az emlékei maradtak, abban pedig újfent nem szerepelt senki más, csak ő és Albus. De a férfinek volt egy megoldás a kezében, amihez feltétlen szüksége volt Minerva közreműködésére.

Egy héten át éjjel-nappal azon dolgoztak, hogy meghamisítsák Piton és Minerva emlékeit. El kellett hitetniük a bírósággal, hogy a boszorkány is a szobában tartózkodott, mikor az ominózus beszélgetés megtörtént. Piton tudta, hogy az élete múlik azon, hogy mennyire hihetően tálalják majd azt a verziót, miszerint Minerva is végig tudott a tervükről. Hét nappalon és éjszakán át ki sem mozdultak az igazgatói irodából. McGalagony száműzött mindenkit a portrékról, nem akart tanúkat. A Roxfortban létező összes fekete mágiával foglalkozó könyvet végiglapozták, mire végre találtak egy olyan ősrégi bűbájt, aminek segítségével meg tudták hamisítani az emlékeiket. Csakhogy a bűbájhoz párosítani kellett egy nagyon nehezen elkészíthető bájitalt is, ami persze nem jelentett gondot Perselusnak, de mindketten tudták, hogy ha vérvizsgálatot fognak elrendelni, akkor ki fog derülni, mit tettek.

A tárgyalás zárt volt, senki, aki a Rendben szolgált, nem vehetett rajta részt, csak Minerva és Piton volt a teremben a bizottság tagjaival. A boszorkány minden gyanú felett állt, mint a világos oldali harcosok egyik oszlopos tagja, ezért eltekintettek a Veritaserum használatától. Piton hatalmas szerencséjére, vele sem nyelették le a cseppeket.

A Wizengamot a tárgyalás napján három órán át faggatta őket, tucatnyi magasan képzett boszorkány és varázsló vizsgálta meg az emlékeiket, és olyan keresztkérdésekkel ostromolták Minervát, amin minden valamirevaló ember megbukott volna, de ők továbbra is tartották magukat az általuk kitalált verzióhoz. Az ítélethozatal négy nappal a tárgyalás után volt. A bájitalmester hátán végigfolyt a hideg veríték, miközben a teremszolgát hallgatta. Az ítélet kedvező volt, Pitont felmentették.

A férfi visszatért a Roxfortba, és elfogadta az igazgatóhelyettesi pozíciót. Megkapta az SVK tanári állást is, azt az egyetlen dolgot, amivel úgy tűnt, soha nem fog rendelkezni, úgyis hiába kérte volna.
Minerva és Perselus egyessége egy életre szólt, de úgy tűnt, a férfi fel akarja rúgni a megállapodást.

SS/HG

Hermione még akkor is a markában szorongatta a levelet, mikor lelépett a márvány csigalépcsőről, és belépett az igazgatói irodába. Minerva kiismerhetetlen pillantást küldött felé, majd hellyel kínálta. Nem állt szándékában elárulni neki, hogy Piton alig egy fél órával ezelőtt magával vitte a szerződését.

– Feszültnek tűnik, Miss. Granger – jegyezte meg a nő a teáját kevergetve. – Nincs oka aggodalmaskodni.
– Az jó, mert már azt hittem, hogy megint bajban vagyok – sóhajtott a lány, és letörölte a homlokáról a képzeletbeli izzadságcseppeket.
– Nos, igen, nem indult valami fényesen a pályája az iskolában, de ezt nagyban Perselus szíves közreműködésének köszönhetjük.
Hermione fintorgott, de nem fejtette ki a véleményét a dologgal kapcsolatban.
– Azért kérettem ide, mert egy igen fontos dologról akartam beszélni önnel. – Hermione elmosolyodott, nem mondta ki, hogy azt mindjárt sejtette, hogy nem csak teázni fognak. – Longbottom professzor hamarosan átveszi Bimba professzor helyét, ezért módosítottam a szerződését a szokásos egy év helyett állandóra. De az öné…
– Mi a baj az enyémmel? – kérdezte elsápadva a lány.
– Az ön szerződése nem végleges, de ezt a kis problémát még orvosolhatjuk.
Minerva egy pillanatra Albus portréja felé fordult, de a férfi nem volt a keretében.
– Hosszú ideje tanítok itt az iskolában, és meg kell mondanom, hogy az elmúlt időben nagyon elfáradtam. Nem csak az igazgatói pozíciót töltöm be, de én vagyok a Griffendél ház feje és az átváltoztatástan tanár is.
– Igen, ezzel tisztában vagyok – vágott közbe a lány.
– Adott a lehetőség ahhoz, hogy az ön szerződését véglegesítsem. – Hermione izgatottan dőlt előre a székén. – Vagy megvárom, míg letölti itt a szükséges első évét, és azután hosszabbítom meg a szerződését, vagy felkérem, hogy vegye át tőlem a házamat.
– Tessék? – Hermione azt hitte, rosszul hall. – A Griffendélt?
– Nem, a Mardekárt – dohogott a nő. – Persze hogy a Griffendélt.
– Biztos benne, hogy…
– Jól átgondoltam a dolgot – fojtotta bele a szót Minerva a lányba. – Már csak az kérdés, hogy ön szeretné-e ezt a házvezetői szerepet.
– Igen! – kiáltotta Granger gondolkozás nélkül.
– Nos, akkor ezt meg is beszéltük – mosolygott elégedetten a nő. – Amint megírtam a módosított szerződését, jelezni fogom önnek. Most távozhat. – Minerva gyorsan túl akart esni a formaságokon, amúgy is sejtette, hogy a lány nem fog nemet mondani, minek húzta volna az időt.
– Igen, köszönöm szépen!

Hermione szinte leszédelgett a lépcsőn. Egy álma valósult meg azzal, hogy házvezető tanár lehet belőle. Azóta vágyott erre, hogy elsős korában belépett a Roxfort kapuján. Alig várta, hogy elújságolhassa a többieknek.

Perselus a magánlaborjában ült az odavarázsolt kényelmes fotelban. A kandalló mellett üldögélve újra és újra elolvasta Granger szerződését, miközben fél szemmel a tűzön rotyogó főzetét figyelte. A szokásos látás-korrigáló főzetét készítette, amit az utóbbi időben sajnos egyre gyakrabban kellett meginnia.

A kandallóban hirtelen zöld lángok csaptak fel, és a lángok között megjelent Minerva feje. Piton letette a szerződést, és a bájitalához lépett, hogy beleszórja az utolsó hozzávalót.

– Ne csinálj úgy, mintha nem vennél észre – szólalt meg megrovón az igazgatónő.
– Nem tettem úgy, innen is pompásan foglak hallani – felelte a férfi az üst fölé görnyedve.
– Csak nem a látás-korrigálót főzöd? – Minerva arcára kaján öröm vetült. – Mondtam már, hogy jobban járnál egy szemüveggel.
– Nem fogok szemüveget hordani – sziszegte a férfi a fogai között. – Áruld el, hogy mit akarsz, vagy hagyj magamra.
– Minő udvariasság – forgatta meg a szemeit a nő. – Azért bátorkodtalak zavarni, mert tudatni akartam veled, hogy feleslegesen bújod Miss. Granger szerződését, ugyanis napokon belül érvényét fogja veszíteni.
Piton keze megállt a mozdulat közben, és nagyon lassan a nő felé fordult.
– Hogy mondod, kérlek? – vonta fel a szemöldökét, bal kezét még mindig az üst fölött tartva.
– Felajánlottam neki a Griffendél ház vezetését, és ő elfogadta. Mindketten tudjuk, hogy ez végleges szerződést jelent. – Minerva meglehetősen elégedetten figyelte a férfi arcán végbemenő változást. Piton keze megremegett idegességében, és két apró vöröscserje-levél belepottyant az üstjébe.
– Gratulálok, Minerva, most igazán boldog lehetsz! – Legszívesebben arcon köpte volna a nőt.
McGalagony csak mosolygott, de nem válaszolt, majd egy pillanat múlva eltűnt a lángok közül.

A férfi indulatosan csapott az asztalra, majd két levelet belemorzsolt a főzetbe, és eloltotta alatta a tüzet. A főzetnek két napot érlelődnie kellett, mielőtt fogyaszthatóvá vált.

SS/HG

Hermione csak hajnalban tért vissza a szobájába, egészen addig Neville lakosztályában volt, és egy üveg mézbor társaságában ünnepeltek. A férfi nagyon boldog volt, és alig várta, hogy mindketten valóban házvezetők legyenek. Rengeteg új ötlete volt, és Hermione minden ötletét lelkesen támogatta.

Másnap reggel egy kicsit kótyagos volt, de tudta, hogy amint a kezében tartja majd a kávésbögréjét, azonnal felébred. Szombat volt, és a legjobb az a hétvégében, hogy nem kellett mardekárosokkal találkoznia. Ha akarta, egész nap az ágyában lustálkodhatott egy „könnyű kis" olvasmány társaságában. Behajolt a kandallóba, és leadta a rendelést a manóknak a konyhában. Még éppen időben húzta ki a fejét a kandallóból, mert a várt kávé helyett egy levél repült ki belőle, ami centikkel a homloka felett szállt el.

A borítékon Piton hosszúkás betűivel ráfirkált neve állt. Granger gyanakodva bontotta ki, és olvasni kezdte a lényegre törő, szűkszavú sorokat.

Granger!

A párbaj-szakkör ma pontban hat órakor kezdődik. Szükségem van egy segédre. Maga a varázslóvilág ünnepelt hőse, sejtésem szerint nem fog visszautasítani egy barátságos bemutatót. Hatkor várom a Nagyteremben.

P.P.

– Igazán kedves, hogy hagyott választási lehetőséget, drága kolléga – morogta a lány, majd elhajította a levelet, de tudta, hogy el fog menni.

Este öt óra ötvenöt perckor megérkezett a Nagyterem elé, és rá pár percre, feltűnt mellette Neville is, aki olyan képet vágott, mintha egy tucatnyi kísérteten gyalogolt volna át.

– Hála Merlinnek, hogy te is itt vagy – mondta megkönnyebbülten.
– Ezek szerint te is kaptál egy szívhez szóló levelet – állapította meg a lány.
– Igen… Szóltam róla az igazgatónőnek, de azt mondta, hogy Pitonnal intézzem el, ha nem akarok megjelenni. – Neville feszengve húzogatta az inge gallérját. – Már itt van?
– Nincs, csak a diákok – felelte a lány, majd arrébb lépett, hogy a férfi is beleshessen a résnyire nyitott ajtón.

Szinte az egész iskola ott csoportosult az étkezőasztalok helyére felállított pódium körül. Az egész helyzet kísértetiesen hasonlított ahhoz, mikor másodikos korukban Gilderoy Lockhart tartott nekik párbaj-szakkört. Az a nap sem végződött valami fényesen.

– Lehet, hogy nem is jön el, hiszen mindkettőnket idehívott. Talán azt akarja, hogy mi tartsunk bemutatót – vélekedett a lány a homlokát ráncolva.
– Igen. Lehet, hogy beteg?
– Ha szerencsénk van, akkor inkább halott…
– Talán elfelejtette – reménykedett Longbottom.
– De az is lehet – szólalt meg Piton hűvös hangon –, hogy itt áll maguk mögött.

Hermione és Neville ijedten perdültek meg. Piton hunyorogva nézett rájuk. Még az esti fáklyák fényénél is látni lehetett, hogy valami nincs vele rendben.
– Piton, a szeme…– motyogta Hermione bizonytalanul.
– Kettő van belőle, akárcsak magának – közölte gúnyosan a férfi, majd utat törve kettőjük között, bemasírozott a terembe.

Neville és Hermione kelletlenül követék a férfit, és megálltak a pódium lépcsőjénél. Piton a diákok figyelmét kérte, majd bejelentette, hogy a mai szakkörön abban a szerencsében részesülhetnek, hogy megtekinthetik, amint a világos oldal két ünnepelt hőse közül fog megküzdeni az egyikkel. A diákok többsége némán a két professzor felé tekintett, csak a mardekárosok törtek ki örömujjongásban. Piton kissé hunyorgott az erős fénytől, és párszor megdörzsölte a szemét.

Kérdőn fordult a két delikvens felé, és utasította őket, hogy az egyikük lépjen fel az emelvényre. Neville hősiesen Hermione felé lépett, aki egy hálás mosollyal köszönte meg neki ezt. A férfi térde remegett a félelemtől, de ez szerencsére nem látszódott a hosszú talárja alatt. Hermione odaaraszolt a többi diák mellé, és lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket. Piton megindult Longbottom felé, és megállt előtte, majd aprót biccentett. Most már a barna hajú varázsló is észrevette, hogy a bájitalmesternek kissé be van dagadva a bal szeme, és a pupillája is elég tág.

– Felkészült, Longbottom? – kérdezte suttogóra fogott hanggal a férfi.
– Igen – felelte vékony hangon Neville, majd elindult a pódium végére, és harci pózt vett fel. – Merlin, csak most segíts – motyogta maga elé.

Piton is elérte az emelvény végét, és lendületesen megfordult. Háromig számolt, majd a fiatalabb férfit megelőzve, felé küldött egy lefegyverző bűbájt, amit Neville csodával határos módon hárítani tudott.

– Ez az, Neville! – Hermione a diákokkal együtt tapsolt.

Piton ingerülten megrázta magát, majd újra támadó állásba helyezkedett, és meglendítette a pálcáját. Neville a következő átkát is kivédte, és azonnal ellentámadásba lendült. Hamarosan egy művészien kivitelezett párbaj szemlélői lehettek a diákok, ahol Piton valami furcsa oknál fogva több találatot is beengedett. Meglehet, a bal szemével szinte semmit nem látott. Az utolsó hátráltató átokkal Neville kirántotta a talajt a fekete taláros férfi lába alól, aki szégyenszemre hanyatt vágódott az emelvényen.

Hermione lökdösni kezdte a tanulókat az útjából, hogy odajusson Pitonhoz, de mire elérte a lépcsőt, a férfi már talpon volt. Gyilkos pillantást küldött Neville felé, aki kővé dermedve állt ugyanabban a pozícióban, mint mikor kimondta az átkot. Bármit megadott volna azért, hogy köddé tudjon válni, vagy legalábbis láthatatlanná.

– Jól van, Piton? – kérdezte Hermione aggódó arccal, de mikor a férfi felé fordult, már minden félelme elszállt.
Piton körbefordult a teremben, és olyan pillantást küldött a tanulók felé, amitől mindenkinek libabőrös lett az egész teste. Még a mardekárosok is behúzták a nyakukat.
– A szakkörnek vége, mindenki azonnal vonuljon vissza a hálókörletébe! Tűnjetek innen, most! – ordította a férfi, mire mindenki felvette a nyúlcipőt, és tülekedve az ajtó felé rohantak. Ilyen rövid foglalkozáson még soha nem vettek részt, de jelen esetben ez nem érdekelte őket. Egyikük sem akart továbbra is egy légtérben tartózkodni Pitonnal, most, hogy láthatóan robbanás-közeli állapotba került.
Hermione megpróbált elsomfordálni, és Neville is araszolni kezdett a lépcső felé.
– Maga itt marad, Granger! – Hermione megrezzent a parancsoló felszólításra. – Maga viszont azonnal tűnjön a szemem elől! – Piton Neville felé fordult, aki sajnálkozó pillantást lövellt Hermione felé, majd amilyen gyorsan csak tudta, elhagyta a Nagytermet.

A férfi olyan vészjósló testtartással közeledett a lány felé, hogy Hermione akaratlanul is hátrébb lépett egy lépést. A bájitalmester pontosan erre számított. Tudta, hogy nagyon is kicsinyes dolog a lányon levezetnie a feszültségét, de valakinek bűnhődnie kellett. Miért ne lehetne Granger az?

– Mit akar tőlem? – Bármennyire igyekezett, a hangja megremegett, egy gúnyos mosolyt csalva ki Pitonból. – Nem csináltam semmit.
– A Griffendél leendő házvezetője megijed a csúnya Perselustól? – A férfi rosszallóan megrázta a fejét. – Hol van az a híres bátorsága?
– Honnan tudja, hogy én … – kezdett bele Hermione, majd úgy döntött, hogy ez most lényegtelen.
– Remélem, örül, most aztán belekóstolhat a nagyok játékába. – Úgy nézett a lányra, mint ragadozó a zsákmányára. – Most majd megmutathatja, mit tud.
– Nem játszom magával semmit sem – vágta oda a lány felbátorodva.
– Oh, dehogyisnem. – Piton szája sarka megemelkedett. – Amíg nem írta alá az új szerződését, úgy táncol, ahogy én fütyülök. Minden marad a régiben, még ki fogom élvezni ezt a pár napot.
– Ne merészelje! – fenyegette a lány.
– Különben? – kérdezte Piton szenvtelen arccal. – Ne legyen már úgy betojva… Csak egy kis apróságot kell megtennie.
Hermione rosszat sejtve nyelt egy nagyot.
– Átnéztem az óravázlatát, és meglepődve vettem észre, hogy a hatodikos tananyagban változást vitt végbe a menetrendben.
– Na és aztán? – vonta meg a vállát.
– Nem emlékszem, hogy jóváhagytam volna. – Piton győzedelmesen nézett rá.
Hermione megsemmisülten hápogni kezdett, amin a férfi láthatóan jól szórakozott. Egy perc múlva összeszedte magát, és védekezésbe kezdett.
– Azért cseréltem fel két órát – aminek senki nem fogja a kárát látni –, mert jelenleg még nem szereztem be a gyógynövényt, ami a gennygombóc kezelésére készített kenőcshöz kell.
– Akkor azt ajánlom, hogy öltözzön fel melegen, elég csípős az idő odakint – jegyezte meg mézes-mázosan a férfi. – A világért sem venném a lelkemre, ha megfázna.
– Nincs joga előírni, hogy milyen sorrendben adjam le a tanagyagot. A diákok meg fogják tanulni a kenőcs elkészítését, amint lesz hozzá alapanyag, és nem fogok kisétálni a Tiltott Rengetegbe, hogy most azonnal beszerezzem. Erre nem kényszeríthet. – Hermione harciasan felszegte az állát.
– Ne fogadjon rá – közölte Piton, majd összefonta mellkasa előtt a karjait, és hosszadalmas monológba kezdett arra vonatkozóan, hogy mi mindent megtehet a lánnyal, lévén, hogy birtokába kerültek a legkínosabb titkai.