Hetedik rész

Hermione dühösen menetelt a Tiltott Rengeteg felé, időnként meg-megcsúszva a nedves füvön. Annyira szerette volna, ha elég bátorsága van Piton arcába üvölteni, hogy nem teszi meg, amit akar, de ehelyett behúzta fülét-farkát, és elindult, hogy beszerezze azt az átkozott bájital-hozzávalót. Egy másodperc erejéig eljátszott a gondolattal – miközben a gumicsizmájába igyekezte beletuszkolni a lábát a lakosztálya padlóján birkózva saját magával –, hogy felkeresi Minervát, és tájékoztatja a nőt Piton újabb minősíthetetlen magatartási kihágásáról.

De belátta, hogy ez nemcsak gyerekes, de teljesen hiábavaló is lenne. Hiszen be akarta bizonyítani az igazgatónőnek, hogy érdemes a bizalmára, és házvezető tanárnak született. Ezt erősen megcáfolta volna, ha azonnal hozzá szalad, hogy jól bepanaszolja Pitont.

Az egyetlen, ami nem rontott a hangulatán, az a tény volt, hogy legalább nem esett. A keresett gyógynövény az erdő első eldugott kis tisztásán volt. Hermione igyekezett minél több fényt varázsolni maga köré, de rögtön észrevette, hogy a tisztás lakói ennek egyáltalán nem örülnek, így maradt a holdfény. Ingerülten tömködte az erszényét, a lehető legtöbb hajtást magával akarta vinni, hogy még véletlenül se kelljen ide visszajönnie. Időnként valami megszúrta a kezét, de nem törődött vele, csak túl akart lenni az egészen. Alighogy végzett, érezte, hogy Merlin csúf tréfát űz vele, és a hólyagját megállíthatatlanul ürítésre készteti. Gyorsan odaszaladt az egyik fához, és miközben leguggolt, hogy eleget tegyen a természet hívó szavának, magában azért fohászkodott, hogy egyetlen kentaur se menjen arra.

Az alfele is találkozott valami egészen kellemetlenül szúrós dologgal, de még ezt is hajlandó volt figyelmen kívül hagyni. Bármit, csak élve kijusson innen. Az úton visszafelé végig azon gondolkozott, hogy fog kideríteni ő is valamilyen átkozott titkot a férfiról. Emlékezett rá, hogy letorkolta Ront és Harryt a Három Seprűben, mikor felvetődött bennük ugyanez a gondolat, de mostanra egészen másként látta a dolgot. Annyira szerette volna, ha Piton nem utazik vele egy kupéban aznap, vagy ha nem itta volna meg azt a felturbósított fecsegő-szirupot, amitől teljesen kivetkőzött önmagából. Szó szerint…

Fogalma sem volt, mihez fog kezdeni a továbbiakban. Azzal tisztában volt, hogy a bájitalmester akkor sem lenne vele kedvesebb, ha nem tudná a titkait, de egy ilyen ütőkártyával a kezében mindig fölé fog majd kerekedni. Mit meg nem adott volna azért, ha legalább emlékezett volna arra, hogy mi mindent hordott össze a vonaton. Akármiket is mondott, mind roppant kínos lehet, és nem csak neki. Piton pedig már az első bájitaltan órán bebizonyította, hogy nem fél felhasználni ellene a saját kis titkait.

Ahogy a lakosztályába ért, leráncigálta magáról a sáros csizmáját, a növényeket pedig belehajította az étkezőasztalra odakészített tálba. Nem elég, hogy magának kellett megszereznie, de még a rohasztásukkal járó irtózatos bűz is az ő lakrészében terjeng majd egész éjszaka.

Betrappolt a hálóba, kibújt a ruhájából, és vett egy forró zuhanyt, majd lefeküdt aludni. De akármennyire fáradt volt és kimerült, csak nehezen jött álom a szemére, és egész éjjel forgolódott.

Reggel az első, amit megérzett, az az orrfacsaró bűz volt, ami a nappalijából beszökött a hálószobájába. Laposakat pislogva elbotorkált a fürdőbe, és elvégezte szokásos reggeli teendőit. Éppen, hogy az alsóbb régióihoz érintette a toalettpapírt, azonnal megugrott, és visítva kapta el a kezét. Rosszat sejtve lehajolt a lába közé, és aztán rögtön vissza is egyenesedett.

– Ez nem lehet igaz! Ez biztos, hogy nem igaz! – Kapkodva lekapta a tükröt a polcáról, és megnézte azzal is. – Te jóságos Merlin, ez meg micsoda?

Hermione úgy érezte, nincs elég levegő a szobában, azonnal kirontott a hálóba, és kapkodva öltözködni kezdett. Ezt meg kell mutatnia Madam Pomfreynek. Miközben a gyengélkedő felé sietett, egyre inkább érezni kezdte a mai napra választott gyapjú kosztüm hátrányait. Már önmagában is fájdalmas volt a mozgás, mert minden alkalommal, mikor a combjai összeértek, szikrát hányt a szeme a fájdalomtól. A kezén is észlelte a vörös hólyagokat, és a biztonság kedvéért egyelőre csak azt szándékozott megmutatni a javasasszonynak.

– Igen, igen… – hümmögött a boszorkány Hermione csuklóját vizsgálva. – Hát ez meglehetősen ronda.
– De tudja, hogy mi okozhatta? – A lány igyekezett úgy ülni az ágyon, hogy ne nagyon érintkezzen vele az a rész, ami szintén hólyagos volt, de ez egy elég egyedi testtartáshoz vezetett.
– Persze, hogy tudom, mégis mit gondol, miért én vagyok a Roxfort javasasszonya már ezerkilencszáz…
– Nem a szakértelmét akartam megkérdőjelezni – vágott közbe békülékenyen a lány. Poppy még mindig kicsit bosszús volt, de végül csak megválaszolta Hermione kérdését.
– Mérges szömörce. Nyilván valahogy érintkezésbe lépett vele – közölte szárazon. – Pár napig kenegetnie kell, és elmúlik.
– Csodás, akkor csak elkérném a krémet, és már itt sem vagyok – mosolygott a lány.
– Nincs…
– Hogy érti, hogy nincs? – Granger arcára egyértelműen kiült a kétségbeesés.
– Úgy, hogy momentán nincs belőle készletem, de mivel maga az új bájitaltan professzor, talán nem fog gondot okozni…
– Egy nap, míg érlelődik, addig belehalok – morogta ingerülten a lány.
– Lárifári, nem olyan életveszélyes az állapota, Granger. – Poppy sarkon fordult, és elindult az asztala felé. – Ha annyira kell magának a krém, kérjen Pitontól, neki biztosan van – szólt hátra a válla felett.

Még hogy menjen Pitonhoz kenőcsöt kunyerálni? Akkor inkább megfőzi saját magának. Ez az elhatározása úgy dél körül már egyáltalán nem volt helytálló. Meglehet, hogy a szeme előtt táncoló csillagok és a hátán végigfolyó izzadság nagyban hozzájárult ehhez a döntéshez. Gyakorlatilag feküdt a székén az asztala mögött, és olyan könnyű feladatot adott fel a diákjainak, hogy még véletlenül se kelljen felállnia.

Az ebédszünetet jelző haragszónak jobban örült, mint a diákjai, és miután mindenkit kiterelt a teremből, ő is elindult, hátha elcsípi Pitont a Nagyteremben. A járása enyhén szólva is magára vonta a körülötte lézengők figyelmét, és hiába próbált minden erejével mosolyogni, egyre inkább úgy érezte, hogy mindjárt sírva fakad. Pechére a bájitalok mestere nem volt a tanári asztalnál, pedig Hermione igazán büszke volt magára, hogy kibírta jajveszékelés nélkül, míg eljutott oda. Neville kérdőn vizslatta a lányt, és a mellette lévő székre mutatott.
– Nincs az a pénz, amiért én most leülnék oda – fújatott a lány.
– Jól vagy? – kérdezte tétován a férfi. – Úgy nézel ki, mint aki…
– Hogy? – kérdezett vissza élesen a lány.
– Inkább nem mondanám el.
– Hol van Piton? – Lassan már a beszéd is nehezére esett.
– Mit tudom én, szerencsére itt nincs. – Neville a biztonság kedvéért azért körbenézett.
Hermione elvette a férfi előtt heverő jegyzetfüzetet, és ráfirkált egy üzenetet.
– Ezt tedd ki az ajtómra! – Mire Neville válaszolhatott volna, a lány már elindult.

A mai órák elmaradnak. Örüljenek neki!

Granger professzor

Hermione lemondóan intett, majd elindult a lakosztálya felé. Harry egyik nagyszerű búcsúajándéka a Tekergők Térképe volt, és a lány ennek most nagyon tudott örülni. Rekordidő alatt, a szokásos tíz perc helyett nagyjából negyven percet vett igénybe, míg a falat támasztva elmászott a szobájáig, majd kínlódva elindult a harmadik emeletre, ahol Piton volt. A térkép szerint a férfi egy raktárban álldogált, bár Hermionét az sem érdekelte volna, ha a tó mélyére kell elmennie hozzá. Tudta, hogy a férfinak délután nincs órája, pontosan ezért tudott mindig ott lenni a bájitaltan teremben. Miközben egyre közelebb ért a célhoz, igyekezett kitalálni valami hihető hazugságot Minervának, hogy miért nem tartotta meg az óráit.

Már alig volt ereje az utolsó pár lépéshez, de valahogy csak eljutott a harmadik emeltre, és azonnal verni kezdte az ajtót, ami mögött a férfi állt. Piton szinte feltépte a raktár ajtaját, majd érdeklődve felvonta a szemöldökét. Hermione izzadt volt, a haja zilált és az arca kipirosodott.

– Ha nem tudnám, hogy biztosan nem így van, azt hinném, hogy fel van ajzva – gúnyolódott Piton.
– A mérges szömörce… a krém – lihegte a lány.
A férfi vetett egy oldalpillantást a lány kezére, amivel az ajtókeretnek támaszkodott, és elégedetten húzta el a száját.
– Tudtam, hogy annyira szerencsétlen lesz, hogy belenyúl a mérges szömörcébe. Minerva elégedett lehet, igazán rátermett bájitaltan professzort választott. – A hangja olyan metsző volt, hogyha Hermione nincs ilyen rossz állapotban, biztosan nekiugrik az arcának.
– Maga tudta? – kérdezte döbbenten.
– Persze, hogy tudtam, ahogy azt is, hogy Miss. Tökéletes el fogja tolni a dolgot.
– Van magánál krém a hólyagokra? – sziszegte a lány.
– Van, de mivel maga is el tudja készíteni, nem fogom odaadni. – A gonoszság császára újra lecsapott.

Piton tüntetően leemelt valamit az egyik polcról, a zsebébe süllyesztette, és párszor megpaskolta, jelezve, hogy ez az, amit a lány annyira akar. Hermione hitetlenkedve kapkodta a levegőt. A férfi félretolta a lány kezét az útból, majd őt megkerülve elegánsan kivonult a raktárból, és elindult a folyosón.

Granger úgy fújtatott, mint egy ló, és gyakorlatilag alig volt erő a lábaiban, de a fogát összeszorítva a férfi után iramodott, majd elé vágva kivonta a pálcáját, és szinte kirobbantotta a mellettük lévő seprőtároló ajtaját, majd szépen betuszkolta rajta Pitont. A férfi elsötétült arccal magasodott a lány fölé.

– Mi a fenét képzel, Granger? Maga szerint joga van ide belökdösni? – Nem emelte fel a hangját, de így is elég félelmetes volt.
– A mérges szömörce…
– Azért, mert van a karján pár hólyag, még nem fog meghalni – dohogott a férfi. – Legyen már felnőtt, hogy élte túl maga a háborút, ha ennyire nyápic?
– Maga barom – morogta. – Nem csak a kezemen vannak hólyagok! – Hermione egyik kezét óvatosan levezette a hasa alá.
Piton tekintetével követte a lány mozdulatát, majd mikor megértette a dolgot, egyértelmű jelét adta annak, hogy mennyire jól szórakozik, és kétrét görnyedve nevetni kezdett. Hermione kivárta, míg a férfi kiélvezi újabb megalázó pillanatainak egyikét, és végre újra rá figyel.
– Adja ide a krémet, most! – szólította fel Pitont.
– Azt akarja mondani, hogy összecsípte a hátsóját a mérges szömörce? – Még mindig nem bírta teljes komolysággal megkérdezni.
– Ha tudni akarja, igen. – Hermione legszívesebben felképelte volna. – Voltak bizonyos szükségleteim az erdőben, és miközben ott guggol…
– Ez életem egyik legszebb napja… – merengett hangosan Perselus.
– Fogja már be, és adja ide a krémet! – parancsolt rá a lány, és felé nyújtotta a karját.
– Nem – rázta meg a fejét a férfi.
– Mi az, hogy nem? Ide figyeljen, Piton, itt helyben szétátkozom a képét, ha nem adja oda a krémet.
– Előbb látnom kell, ezt muszáj lesz megmutatnia. – Olyan könnyedén szólította fel a lányt, hogy hajtsa fel a szoknyáját, mintha az időjárásról beszélt volna. – Utána megkapja a krémet – mondta engedékenyen.
– Komolyan azt várja tőlem, hogy… Hogy…
– Gondja van vele, Granger? – Kihívóan felvonta a szemöldökét. – A vonaton már villantott nekem egyszer, most sem lesz nehezebb.
– De akkor nem tudtam, hogy magával utazom – toporzékolt a lány, de ezt meg is bánta, mert a mozgástól valóságos fájdalomhullámok rázták meg a testét.
Piton várt egy percet, de Hermione eltökélten bámult rá, és egyáltalán nem mutatott hajlandóságot arra, hogy megmutassa a hátsóját. Végül a férfi megvonta a vállát, és elindult az ajtó felé.
– Várjon! – kiáltotta Hermione.
Piton megtorpant, és kérdőn nézett a lányra.
– Nem húzhatom fel a szoknyám, ezt ne is kérje tőlem…
– Ez volt az alku – felelte szenvtelen arccal a férfi.
Hermione megkínzottan nézett rá, és végül Piton valamiért megkönyörült rajta. Talán azért, mert a továbbiakban már nem volt vicces a dolog, vagy azért, mert továbbra is a szobában maradt, és csak elfordulni volt hajlandó.
Granger letekerte a tégely kupakját, és belenyúlt az üvegbe. Próbaként először a kezére kente, nem igazán bízott Pitonban. A hideg, fehér krém szinte rögtön lehűsítette a kezét, megszüntetve a viszkető fájdalmat. Egy nagyobb adagot vitt fel az ujjaira, és benyúlt a szoknyája alá. Amit akkor érzett, mikor a krém végre enyhítette a fájdalmát, az a megkönnyebbülés nem tudott szó nélkül maradni. Többször megismételte a folyamatot, miközben olyan jólesően sóhajtozott, hogy a férfi egyszer meg is fordult, hogy megnézze, mit is csinál pontosan.

Minerva a harmadik emeleti folyosót rótta, mert értesült róla, hogy újabban a felső tagozatosok oda járnak turbékolni a szüneteikben. Éppen elhaladt a seprűtároló mellett, mikor sóhajtozásra lett figyelmes. Tágra nyílt szemekkel megtorpant, és azonnal odalépett az ajtóhoz. Ellentmondást nem tűrően dörömbölni kezdett, és követelte, hogy bárki is van odabent, az azonnal mutassa meg magát.

– Figyelmeztetem, ha egy másodpercen belül nem nyitja ki az ajtót, akkor nagyon meg fogja bánni. – Minerva már elővette a varázspálcáját, készen arra, hogy berobbantsa az ajtót, ha kell.
Piton kajánul elvigyorodott, és figyelmen kívül hagyva Hermione esdeklő kérlelését, résnyire kinyitotta az ajtót.
– Á, Minerva, nem is tudtam, hogy erre van dolgod. Tehetek érted valamit? – Piton megeresztett egy vigyort.
McGalagony tett egy lépést hátrafelé. Megrökönyödve nézett farkasszemet Pitonnal.
– Mondd, hogy nincs veled egy diáklány sem – hörögte levegőért kapkodva.
– Megnyugodhatsz, nincs velem – felelte a férfi, és szélesre tárta az ajtót. – Granger van itt.
– Hát ez… – Minerva nem is tudta, hogy fejezze be a mondatot.
Egy percig némán álltak egymással szemben. Hermione elvörösödve lehajtotta a fejét, Piton kajánul vigyorgott, Minerva pedig majdnem felrobbant mérgében.
– A Roxfort két megbecsült tanára titkos légyottot folytat a seprűtárolóban? – A hangjától visszhangzott az egész folyosó. – Ezt meg hogy gondoltátok? Magyarázatot várok az irodámban, méghozzá most rögtön!

Piton nemtörődöm módon megvonta a vállát, és odalépett az idős boszorkány mellé.

– Magát is szívesen meghallgatnám, Miss Granger – dohogta Minerva csípőre tett kézzel. – Esetleg csatlakozna hozzánk?
– Én…
– Minerva, attól tartok, a kisasszony momentán nem igazán tud járni – jegyezte meg Piton kétértelműen.
– Micsoda? – A férfi már éppen válaszolt volna Minervának, mikor a nő legyintett. – Akkor marad, de te velem jössz, és elmagyarázod nekem, hogy mi a fene folyik az iskolámban! – Dühösen menetelni kezdett a folyosón.
– Oh, igen, már alig várom. – Gúnyosan rámosolygott a megsemmisülten álló Hermionéra.
– Ne merészelje, maga szemét – sziszegte a lány.
– Perselus, örülnék neki, ha még ma eljutnánk az irodámba.

Pár másodperc múlva mindketten eltűntek a lány szeme elől.

SS/HG

– Befelé! – utasította az igazgatónő Pitont, miközben tartotta neki az ajtót.
A férfi átlépte a küszöböt, és Minerva olyan elánnal csapta be az ajtót mögötte, hogy a falakon megremegtek a portrék keretei.
– Most pedig előadhatod, hogy mi a fene folyik az iskolámban. – A boszorkány körül vibrált a levegő, ahogy leült az asztala mögé.
– Nos, tudomásom szerint a Hugrabug…
– Nem erre vagyok kíváncsi – vicsorogott a nő. – Azt mondd el, mit műveltetek a seprűtárolóban. Kezdd onnan, hogy Granger professzor lemondta a délutáni óráit.
Piton megeresztett egy vigyort, amivel csak még jobban felbőszítette az igazgatónőt.
– Éppen a harmadik emeleti raktárban voltam, amikor Miss Granger – újból elmosolyodott – eléggé zilált külsővel rám rontott, és követelőzni kezdett. Én persze igyekeztem őt lenyugtatni, de ő nagyon akart valamit, amit csak én adhattam meg neki. Természetesen megpróbáltam kitérni előle, de utánam jött a folyosón, és elég erőszakosan berángatott a seprűtárolóba.
– Vagy úgy… – Minerva fejében egymást kergették a gondolatok. – Tovább!
– Továbbra is megtagadtam a kérését, de mint tudjuk, ő szörnyen makacs tud lenni. – Piton sajnálkozó képet vágott, de az igazgatónőt nem hatotta meg a produkciója. – Miután felszólítottam, hogy hagyjon elmenni, még rámenősebb lett, és egyértelműen kijelentette, hogy addig nem fog elengedni, míg meg nem kapja, ami neki jár. – Minerva egészen elsápadt, és a férfi nagyon igyekezett, hogy elnyomja feltörni készülő nevetését. – Ezek után kénytelen voltam felhagyni a hiábavaló ellenállással, és megadtam neki, amit akart.
– Úgy érted, amikor megtaláltalak titeket, ti tényleg… – Nem is merte befejezni a mondatot.
– Oh, igen, Minerva, a te kis kedvenced, a hajdani iskolaelső éppen akkor húzta fel a szoknyáját, és amit odalent művelt… Nos, egyértelműen az csalogatta elő belőle azokat a sóhajokat.
– Elég! – kiáltotta a nő. – Ezt nem is akarom tovább hallgatni.
– Na de te kértél arra, hogy mondjam el, mi történt a seprűtárolóban – közölte komoly ábrázattal a bájitalmester. – Nem vall rád ez a következetlenség.
Minerva dühösen kifújta a levegőt.
– Fogalmam sincs, mi folyik köztetek, és nincs jogom beleszólni a magánéletedbe, de az iskola szabályzata rád is vonatkozik, és nem bújhatsz ki alóla. – Piton biccentett. – A jövőben az ilyen dolgaidat kevésbé nyilvánosan leszel szíves intézni.
– Ezt Grangernek is elmondhatnád – felelte a férfi.

Egy perc múlva a férfi már a mozgó kőlépcsőn állt, és már előre örült, hogy elmondhatja a kis libának – aki minden bizonnyal lent várakozott –, hogy mekkora bajban van.

Minerva keze remegett az idegességtől, még akkor is, mikor a teáját próbálta kitölteni a csészéjébe.

– Tudom, hogy nem alszol, Albus – dörrent rá a portréra a háta mögött.
A hajdani igazgató felhagyott a szunyókálás tettetésével, és élénken csillogó szemeivel a felé forduló boszorkány arcát fürkészte.
– Úgy látom, a jó Perselus és a kedves Miss. Granger egymásra találtak – kuncogott jókedvűen.
– Ugyan, menj már, egy szó sem igaz abból, amit Perselus megpróbált velem elhitetni.
– De hiszen tetten érted őket – csodálkozott a férfi.
– Az lehet, de akkor sem az történt, amire Piton olyan kétértelműen célozgatott. – Minerva összeráncolta a homlokát. – Van valami, amivel sakkban tartja Hermionét, valami, ami miatt a lány fejet hajt neki.
– Mihez akarsz kezdeni? – érdeklődött Dumbledore.
– Hermionénak meg kell tanulnia kezelni Pitont. Nem szaladhat egyfolytában a szoknyámhoz.
– Magára hagyod? – Dumbledore professzor megbízott Minerva értékítéletében, és esze ágában sem volt vitába szállni vele.
– Csak egy időre, míg kitalálom, mi ez az egész – felelte McGalagony.
Minden bosszúsága ellenére elküldte Hermionénak a módosított szerződését. A történtektől függetlenül továbbra is azt akarta, hogy idővel átvegye a Griffendél ház vezetését.

SS/HG

Hétfőn az egész iskola a két tanár románcától volt hangos. Valaki küldött egy levelet az iskolai újságnak, és a diákok a címoldalon hozták le a szenzációt ígérő sztorit. Piton nagyon elégedett volt magával. Nemhiába volt ő a Mardekár feje. Könnyűszerrel elváltoztatta az írását, és természetesen részletes beszámolót írt az esetről, amit aztán elküldött az újságnak.

Hermione legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Neville elhűlve olvasta el a cikket már vagy harmadszorra, de még mindig nem akart hinni a szemének. Órák után beugrott a lányhoz, és kérdőre vonta. Hermione hebegett-habogott egy ideig, végül megadta magát, és elmesélte az egészet, ami azután történt, hogy Piton ott marasztalta a párbaj-szakkör után. A férfi a vicces részeket is meglehetősen komoly képpel hallgatta.

– Nem vitás, hadat üzent neked. Most neked kell lépned – közölte Neville elszánt arccal.
– Oh, máris visszavágok – közölte Hermione, és keserűen mosolygott.
– Ez nem vicc, most már komolyan le kell állítanod.

Hermione is ezt szerette volna a leginkább, de nem tudott mit tenni. Egyszerűen nem tudta, hogyan kell játszani a férfi játékát, mert Piton minden szabályt felrúgott.

A bájitalmester kelletlenül vette tudomásul, hogy egy hét elteltével a diákokat már nem igazán érdekelte az ő kis „románca", lévén, semmi rendkívüli nem történt azóta, hogy Minerva rajtakapta őket. Az igazgatónő megkísérelte kinyomozni a forrást, de nem sokra jutott. Piton nem akarta ennyiben hagyni a dolgot, mert ez még édeskevés volt ahhoz, hogy igazán megalázza a lányt. A fejében pillanatok alatt megfogalmazódott az eddigi leggonoszabb terveinek egyike.

A pénteki bájitaltan óra végén megvárta, míg minden diák kivonul a teremből, majd belépett, és becsukta az ajtót maga mögött.

– Hogy vagyunk ma? – kérdezte nyájasan. – Nincsenek panaszai? Viszketés…
– Hallgasson el maga szemét – sziszegte a nő.
– Már az őszinte érdeklődésemet is támadásnak veszi? Milyen kár. – A férfi sajnálkozva széttárta a karját.
Hermione idegesen nézett felé, és villámgyorsan rendezgetni kezdte a javításra váró házi-dolgozatokat, majd mikor a férfi felé közelített, megkerülte az asztalt, és elvonult Piton mellett. Amilyen gyorsan csak tudott, végigmasírozott a pincefolyosón, és elindult a tanári felé. Nem tudott olyan gyorsan haladni, mint szeretett volna, mert bár az intim tájékán már nem viszkettek a hólyagok, de a bőre még mindig piros volt és érzékeny. Sajnos minden hirtelen tett mozdulat után fájdalmasan emlékeznie kellett az erőben történtekre.

A férfi pontosan erre a reakcióra számított, és nem véletlenül ugrott be a lányhoz. Tudta, hogy Hermione menekülőre fogja majd, és neki már csak utol kellett érnie.

Éppen, mikor Hermione a tanári szoba kilincsére helyezte a kezét, a férfi beérte, és gyengéden megfogta a csuklóját. Maga felé fordította, és olyan kiismerhetetlen pillantással pásztázta az arcát, hogy Hermione úgy érezte, elszédül, ha még sokáig a fekete szemek kereszttüzében kell állnia.
– Mit akar tőlem, Piton? – kérdezte ingerülten, és megpróbálta kiszabadítani a csuklóját.
Piton valamivel erősebben szorította, de ezt ellensúlyozva a bal kezével gyengéden végigsimította Hermione karját. A lány tátott szájjal bámulta a férfit.
– Komolyan aggódtam önért, Miss Granger. – A hangját kellemesen bársonyosra változtatta, és Hermione úgy érezte, ha még egy percig így beszél hozzá, a térdei remegni kezdenek, és nem a félelemtől. – Szörnyű belegondolni, hogy a finom kis bőrén ott van az a sok csúnya hólyag.
A lány egyszerűen nem tudott megszólalni.
– Remélem, a kenőcs hamarosan végleg eltünteti őket… – Lágyan kisimított egy tincset a lány arcából.

Hermione akaratlanul is elpirult kissé, és már éppen mondani akart valamit, amikor éles fény villant a szemébe. Csodálkozva nézett körbe, de nem látott senkit a közelben. Időközben Piton elengedte a kezét, és mikor a lány felé fordult volna, már csak a férfi lobogó talárját látta.

A bájitalmester sietős léptekkel levonult a pincébe, ahol Frics már várta a lépcső alján.

– Megcsinálta? – kérdezte a gondnoktól.
– Igen, Piton professzor, ahogy kérte – nyújtotta felé a kamerát.
– Pompás, Frics, pompás!
A gondnok sűrű hajlongások közepette elindult a folyosón a macskájával.

Piton arcán diadalmas mosoly terült szét, és ha valaki látta volna, azt gondolta volna, hogy a férfi bizonyára megőrült. De ez korántsem volt igaz. Magához ölelte a kamerát, és elvonult a lakosztályába. Nem volt vesztegetni való ideje. Ha azt akarta, hogy a cikk róla és Grangerről még a holnapi Prófétában megjelenjen, akkor még lapzárta előtt el kellett küldenie a fotót.
Névtelen levelet küldött a pletykarovat szerkesztőjének, és mellékelte hozzá a fotókat is. Biztos volt benne, hogy holnap már benne lesznek az újságban.

Reggel a szokottnál is korábban kelt, és alig bírta kivárni, míg a bagoly megérkezik a legfrissebb számmal. Mikor végre a madár megjelent az ablakpárkányán, türelmetlenül kifizette, majd széttekerte az újságot. Még saját maga is meglepődött rajta, hogy az első oldalra kerültek. Nem gondolta volna, hogy ekkora szenzáció lesz belőle, de nem bánta. Bár a cikk említést tett Lily Evanshoz fűződő kapcsolatáról is, ezúttal lenyelte a keserű pirulát, és csak arra koncentrált, hogy milyen hatást fog elérni a kis bosszúja.

A Nagyterem zsúfolásig tele volt, és ezen a reggelen mindenki a hétvégi Prófétába volt temetkezve. Minden tekintet Hermionére szegeződött, ahogy a tanári asztalhoz vonult. Piton a kávésbögréje pereme fölött figyelte a lányt.
A diákok sugdolózni kezdtek, még a mardekárosok is találgatni kezdték a cikk valódiságát. Sehogyan sem értették, hogy bonyolódhatott Piton szerelmi viszonyba Grangerrel.

– Történt valami? – kérdezte tanácstalanul, ahogy leült a székére.
– Olvasd! – lökte elé Neville az újságot, és meglehetősen zordan kezdte el vajazni a pirítósát.
Hermione a kezébe vette a lapot, majd amint az első oldalra pillantott, ijedt sikoltás hagyta el a száját. Megint mindenki felé fordult, és ezúttal már legalább tudta, hogy miért. Ahogy körbenézett, nem látott olyan diákot, aki ne az újságot tartotta volna a kezében. Akinek nem volt meg a példány, az valakivel közösen bújta a sorokat.

– Ez neked a kevésbé nyilvánosan? – sziszegte Minerva a férfi felé fordulva.
– Fogalmam sincs, hogy történhetett, de mélyen felháborít a dolog. – Szavaival ellentétben, Piton arca semmilyen érzelmet sem árult el.
– Oh, hát persze…

Hermione nem mert az igazgatónő mellett ülő férfi felé nézni, de Neville-re is képtelen volt rápillantani. Ezt a megaláztatást soha nem fogja túlélni. És az a kép. Mégis hogy készülhetett? Alighogy felocsúdott az ámulatból, a terem ajtaja kivágódott, és egy nagyon is ismerős hóbagoly szállt a tanári asztal felé. A madár egy gyanúsan piros borítékot tartott a csőrében.

Hermione elvette a levelet Harry új baglyától, és meredten bámulni kezdte. Rivalló? Soha életében nem kapott még rivallót. Esze ágában sem volt kinyitni, de a levél mozogni kezdett a kezében, és mire pisloghatott volna, a boríték kinyílt, és az arca elé emelkedve megszólalt Harry felerősített hangja. Hermione azonnal ledermedt.

MÉGIS MI A FENÉT JELENTSEN EZ A CIKK? NEKED TELJESEN ELMENT AZ ESZED, HERMIONE? LEPAKTÁLSZ AZ ÖRDÖGGEL, HOGY GONDOLTAD EZT?

Granger arca azonnal elvörösödött, és igyekezett a levél után nyúlni, de az minduntalan megszökött előle. Már szinte az asztalon térdelt, felborította a kávéskannát, és lelökött vagy három tányért a földre, de sehogy sem tudta elfogni a levelet. Neville dühösen rántotta vissza a lányt a helyére.

AZT HITTEM, HOGY EGY ÉRTELMES, FIATAL NŐ VAGY, AKI ÁLLÍTÁSA SZERINT A LEGJOBBAT ÉRDEMLI. SZERINTED PITON LENNE A LEGJOBB? MONDD, HOGY MEGITTÁL VALAMI ELMEÖSSZEZAVARÓ BÁJITALT, MERT EGYSZERŰEN NEM HISZEM EL, HOGY EKKORA HÜLYESÉGET CSINÁLTÁL!

McGalagony professzor azt sem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen, ezért ennek a kettőnek egy meglehetősen furcsa kombinációját alkalmazta. A teremben síri csönd volt, semmi mást nem lehetett hallani, csak a rivallót. Piton elégedetten húzta el a száját. Hermione igyekezett minél jobban lecsúszni a székén.

NA ÉS TE, NEVILLE, NEKED MI A MENTSÉGED? HOGY HAGYHATTAD, HOGY EZ MEGTÖRTÉNJEN? NEKED KELLENE HERMIONÉRA FIGYELNED…

Longbottom előrántotta a pálcáját, és szétrobbantotta a rivallót. A teremben mindenkinek tátva maradt a szája. Neville hátratolta a székét, és magával ráncigálta Hermionét is, akinek ekkor már patakokban folytak a könnyei. A hátsó ajtót használva végigcibálta a lányt a folyosókon, majd betuszkolta a lakosztályába, és működésbe hozta a kandallót.

Hermione a könnyein át nagyjából érzékelte, mi történik körülötte, látta Neville dühtől eltorzult arcát, de alig értett valamit abból, amit a férfi mondott. Úgy érezte, menten elájul, forgott vele az egész szoba, és éppen csak elérte a kanapét, mielőtt összeesett volna.

– …átkozott barmok, nem tudtátok volna kevésbé feltűnő módon előadni a véleményeteket? Minek kellett még jobban megalázni Hermionét? – Neville nyála szinte fröcsögött. Harry, Ron és Ginny megkövülten álltak a kandalló előtt. – Az egész iskola előtt?
– Mi csak… – kezdett bele Ron, de Longbottom beléfojtotta a szót.
– Nincs rá mentségetek! Hogy nevezhettek minket a barátaitoknak?
– Neville, a fiúk túlzásba estek, de az a cikk... – Ginny sajnálkozva tördelte a kezét. – Meg kell értened, mindannyian kiborultunk.
– Igazán, és erre egy rivalló a válasz? Csak úgy közlöm, hogy mi is kiborultunk a cikk miatt, amiből egy szó sem igaz! – kiáltotta.
– De a kép – motyogta Harry.
– Szarok a képre, nem tudom, ki és hogyan csinálta, de nem gondolhattátok komolyan, hogy Hermione… A mi Hermionénk és Piton! – Mindhárman mélységesen elszégyellték magukat.
– Ő is ott van? – kérdezte meg félénken Ginny. – Beszélhetnénk vele?
– Nem, nem beszélhettek vele – dohogta Neville.
– Bocsánatot akarunk kérni – erősködött Ron.
– Igen, hülyék voltunk, nem gondolkoztunk – bólogatott Harry. – Tegnap éjjel kicsit kirúgtunk a hámból, ivóverseny volt, én győztem. – Megeresztett egy rövid vigyort.
– Én meg vesztettem – tapogatta a fejét Ron. – Hajnalban estünk be a lakásba, és már várt ránk a lap, Charlie küldte át. Gondolhatod, hogy mit szóltunk.
– Szóval azért, mert részegek voltatok, már meg is kéne bocsátania? – kérdezte Neville ingerülten. – Hát dugjátok fel magatoknak az újságot!

Neville ellépett a kandallótól, és befejezte a beszélgetést. Odalépett a kanapén kuporgó lányhoz, akit még mindig rázott a zokogás. Gyengéden maga felé fordította, és vigasztalóan átölelte. El sem tudta mondani, mennyire szánja szegényt. Ő sem volt Piton kedvence, de vele még egyszer sem szúrt ki ennyire. Ez az egész cikk meglehetősen különös volt, a fényképről már nem is beszélve.
Legalább negyven percig ringatta a karjában a lányt, mire végre Hermione zokogása szipogássá szelídült. Neville óvatosan eltolta magától, és a szemébe nézett.

– Ez a dolog kicsúszott a kezedből – mondta nagyon komolyan.
Hermione bólintott.
– Csak egy valakit ismerek, aki segíteni tud. Szólnod kell Dracónak.

A lány keserűen elhúzta a száját. Na igen, Draco. Ő szívesen szólt volna, de sajnos a férfi mostanában még arra sem vette a fáradságot, hogy a leveleire válaszoljon. Lemondóan legyintett, majd felállt, és az ajtóhoz sétált.

– Rendben leszel? – kérdezte Neville aggodalmasan.

A lány csak megvonta a vállát, és kinyitotta az ajtót. Megsemmisülten vetette rá magát az ágyára, és eldöntötte, hogy azonnali hatállyal megöli magát. Az élete hivatalosan is véget ért. Lőttek a pályafutásának a Roxfortban, mert ezek után senki nem fogja őt komolyan venni a továbbiakban. A barátai nem is feltételezték, hogy a cikk koholmány, egyedül Neville állt ki mellette. Már éppen álomba szenderült volna, amikor kopogtattak az ajtaján.
Bedagadt, vörös szemmel botorkált el az ajtóig, a kezében tartott pálcával. Lehet, hogy jelenleg nem volt a legjobb állapotban, de abban biztos volt, hogyha Pitont találja a folyosón, akkor megöli. Minden lelkiismeret-furdalás nélkül végez vele, és a hulláját kivágja az ablakon.

– Szia, Hermione! – Draco Malfoy hetykén az ajtófélfának döntött vállal állt. Arcán szívdöglesztő mosoly játszott, és a kezében ott tartotta az összetekert Prófétát.
– Te? – Hermionétól csak ennyire futotta.
– Szép, mondhatom, elmulasztom a válaszadást pár leveledre, és te egy ilyen botrányt kavarsz, csak hogy idecsalogass? – Pimaszul a lányra kacsintott. – Beengedsz?