Nyolcadik rész

Miután Hermione és Neville távozott a Nagyteremből, az igazgatónő igen borús arccal fordult a diákok felé, és a székéről lassan felemelkedve odalépett a kitárt szárnyú bagollyal ékesített pulpitushoz, majd utasította őket, hogy a reggeli végeztével haladéktalanul térjenek vissza a házaikba.

Minerva – Piton kivételével – az összes házvezető tanárt az irodájába kérette. Sebtében ráfirkantott jó néhány mondatot egy pergamenlapra, és átmásolta másik kettőre, majd megkérte a kollégáit, hogy az intézkedéseit ismertessék a tanulókkal.
– Minerva, tényleg azt várod tőlünk, hogy ezt elmondjuk a diákoknak? – kérdezte Bimba professzor, mikor átfutotta az első néhány sort. – Ezzel csak olajat öntesz a tűzre.
– Meg kell előznünk ezt a káoszt, és nem érdekel, hogy a diákoknak tetszik vagy sem… Minden intézkedésemet be fogják tartani, vagy ellenkező esetben számolhatnak a következményekkel.
– Egyetértek – szólalt meg Flitwick professzor vékonyka hangon. – Miss Granger a kollégánk, ki kell állnunk mellette.
– Azt is elvárom tőletek, hogy kikérdezzétek a tanulóitokat, és kiderítsétek, ki volt az a megátalkodott, aki így kívánt bosszút állni Perseluson és Hermionén.

A házvezető tanárok elindultak, hogy tájékoztassák a diákokat az új rendeletről, McGalagony professzor pedig a Mardekár klubhelyisége felé vette az irányt.

Bimba tanárnő feje pontosan egy perccel azután jelent meg a zöld lángok között Neville kandallójában, hogy Hermione távozott a lakosztályából. Arra kérte a férfit, hogy mielőbb jelenjen meg a Hugrabug házában. Longbottom eltöprengett rajta, mi lehet ilyen fontos, de Bimba nem árult el neki semmit, csak sietségre intette.

McGalagony morózus hangulatban lépett be a mardekárosok közé, és egy percet adott a diákoknak, hogy mind felsorakozzanak előtte. A tanulók megszeppenve álltak előtte a zöld kárpittal borított szobában. Mérgesen körbehordozta a pillantását rajtuk, majd belefogott a szónoklatába.

– Nem tudom, hogy kinek volt az a képtelen ötlete, hogy informálja a Próféta pletykarovatának szerkesztőjét az iskolában terjengő nevetséges szóbeszédről, de ki fogom deríteni. – A hangja olyan zord volt, hogy néhány elsős remegni kezdett, pedig Piton sem szokott velük nyájasan beszélni.
– Az igazgatóságom alatt még nem történt ehhez fogható dolog, és biztosíthatom róla önöket, hogy ez volt az utolsó ilyen eset. A mai napon egy igen tehetséges boszorkányt szégyenítettek meg igazságtalanul, és én nem fogom hagyni, hogy bárki rajta köszörülje a nyelvét. Aki innentől fogva a szájára meri venni Granger professzor nevét ezzel a galádsággal kapcsoltban, az nemcsak egy hosszan tartó büntetőmunkát tudhat magáénak, hanem tetemes számú pontoktól fogja megfosztani a házát. Sem a tanteremben, sem a folyosókon, de még itt, a klubhelyiségükben sem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy erről beszéljenek. Ha már itt tartunk, akkor Piton professzorról se ejtsenek egyetlen szót sem.

– Igenis, tanárnő! – felelték kelletlenül a diákok.

– Az pedig, aki ezt a nyilvánvalóan ártó szándékkal véghezvitt dolgot művelte, meg fogja kapni a büntetését, és ezúttal komolyan fontolóra fogom venni, hogy eltanácsoljam az iskolából.

– Igenis, tanárnő! – ismételték meg a gyerekek.
– Azt ajánlom, hogy mindenki húzza meg magát. Ezt a többi ház tanulójának is éppen most mondja el a házvezető tanáruk. Csak egyszer fogom meghallani, hogy valaki erről beszél, és egész hátralevő évben ágytálakat fog súrolni a gyengélkedőn… Pálca nélkül!

A mondandója végeztével kiviharzott a portrélyukon, és visszavonult az irodájába, hogy megfogalmazzon egy igen haragos hangvételű levelet a Próféta szerkesztőségének. Úgy határozott, hogy bizonytalan ideig a diákok nem járathatják a lapot az iskolában. Eddig is meg volt róla győződve, hogy minden második cikkük egy nagy hazugság, és ezért értelmetlen is, hogy efféle szemetet olvassanak a gyerekek.

Neville lélekszakadva rohant a folyosón, hogy elújságolja Hermionénak a fejleményeket. Igazán meglepte, hogy McGalagony így kiállt a lány mellett, de ezzel elkönyvelte, hogy bár az idős boszorkány kívülről keménynek látszik, a szíve a helyén van.
A veszett kopogtatására Draco nyitott ajtót.

– Szia! – nyögte Neville meglepődve, ahogy majdnem beesett az ajtón.
– Neville! – nyújtotta felé a kezét a szőke férfi. – Örülök, hogy látlak.
Longbottom barátságosan elfogadta a felé nyújtott kezet, és szerényen elmosolyodott. Hermionét néha Lupinra emlékeztette a viselkedésével, ő volt mindig ennyire jámbor mindenkivel. A lány a kanapén ült, a szeme még mindig vörös volt a sok sírástól.
– Jó, hogy itt vagy, Draco – közölte a férfival Neville, és a lány mellé sétált. – Mondtam is Hermionénak, hogy nagy szükségünk lenne rád, mert Piton nagyon rászállt szegényre. Tényleg iszonyatosan szemét vele.
– Akkor azt hiszem, a legjobbkor érkeztem – huppant le az egyik fotelba a szőke férfi. – Én vagyok az igazságtalanul bántottak védelmezője.
– Fogd be – prüszkölte Granger. – Történt valami, Neville? Nagyon izgatottnak tűnsz – jegyezte meg tompa hangon.
– Igen, ez történt, olvasd! – A lány felé nyújtotta a pergament, amit lemásolt a klubhelyiségben kiszögeltről.

Hermione gyorsan átfutotta a sorokat, és mire végzett, a szeme már akkorára kerekedett, mint egy házimanóé. Percekig csak némán tátotta a száját, igazán mulatságosan festett.

– Megdöbbentő, mi? – vigyorgott Neville. – McGalagony kiosztotta a diákokat, és kategorikusan megtiltotta nekik, hogy pletykálkodni merjenek. Nem járathatják az újságot sem – magyarázta Draco felé fordulva. – Én mondom, nem semmi az öreglány.
– Szép, hogy így mellém állt – közölte Hermione minden érzelem nélkül. Draco csak a szemét forgatta a lány viselkedését kommentálva.

Egy ideig egyikük sem szólalt meg, és Longbottom kényelmetlenül toporogni kezdett, úgy érezte, mintha megzavart volna valamit Hermione és a vendége között a váratlan betoppanásával. Észrevette Draco táskáját a fotel lábánál, és kérdő pillantást küldött a szőke varázsló felé.

– Ideköltözöm – mondta kedélyesen a férfi. Hermione hitetlenkedő pillantást lövellt felé. – Na jó, a hétvégére jöttem, mert Emily elutazott a nagymamájához, és így lett egy kis szabadidőm.
– Igazán kedves, hogy rám pazarolod az idődet – morogta Hermione az orra alatt.
– Remélem, egész hétvégén ilyen leszel, mert az igazán vidám lesz – gúnyolódott a férfi, és ezzel elérte, hogy a lány legalább halványan elmosolyodjon.
– Akkor én megyek is, nem leszek a kastélyban, Lunával lesz találkám, és Harryéknél alszom. – A férfi neve hallatán Hermione arca elborult. – Azt hiszem, el fogok vele beszélgetni, és az idióta Ronnal is.
– Miattam nem…
– De pontosan miattad fogom tenni! – vágott a szavába Longbottom, majd odahajolt, és arcon csókolta a lányt. – Fej a fejjel! Ne törj össze, te ennél sokkal keményebb vagy.

Még egyszer kezet rázott Dracóval, majd távozott. Hermione és Malfoy egy ideig csendben ültek a gondolataikba mélyülve, aztán a férfi lehajolt a táskájához, és kicipzárazta. Kisvártatva előhalászott egy üveg whiskyt, majd a lányra nézett, és kacsintott.
– Vannak poharaid? – kérdezte az asztalra téve az üveget. – Ez a jó kis itóka pontosan ilyen helyzetekre lett kitalálva.

Hermione gépiesen feltápászkodott a kanapéról, majd két pohárral tért vissza. A whisky huszonöt éves volt, és olyan piszkosul erős, hogy már az első kortytól köhögnie kellett. Draco komótosan kortyolgatni kezdte az italát, és a pohara pereme fölött nézett a lányra.

– Szólj, ha elég erőt érzel magadban ahhoz, hogy rám zúdítsd az egészet – szólalt meg vigyorogva. – Nyugodtan adj ki magadból mindent.

Hermione ivott még egy kortyot, amitől megborzongott, majd vett egy nagy levegőt, és elkezdte mesélni az egészet. A vonatúttól kezdve sorolni kezdte a sérelmeit, hogy Piton egy megátalkodott gazember, és hogy fel akarja használni ellene mindazt, amit megtudott róla. Draco merő udvariságból legyűrte a kíváncsiságát, és inkább nem kérdezett rá azokra a bizonyos féltve őrzött titkokra. A lányból csak úgy ömlött a panaszáradat, semmit sem hagyott ki. A szőke férfi időnként közbevetett pár igenlő szót, vagy éppen összevont szemöldökkel helytelenítően rázta a fejét. A sor végét Hermione a reggeli rivallóval zárta.

– Ez igazán szép, és ez mind az elmúlt két hónap alatt történt veled? Még mondja valaki, hogy a Roxfort nem izgalmas hely. – A lány nem igazán látta ilyen derűsen a dolgokat.
– Szívesen kihagytam volna az életemből Piton mocskos kis játékait, főleg a legutolsót, amikor olyan szemét volt a seprűtárolóban.
– El tudom képzelni, miket mondott McGalagonynak – mondta a férfi tűnődve.
– Gondolom, csupa hazugsággal traktálta.
– Minden hazugság felfedi az igazság egy darabját* – közölte Draco nagy bölcsen.
– Hihetetlen, amit művel – fakadt ki a lány. – Egyáltalán nem értem, mit akar tőlem. – Malfoy felvonta a szemöldökét. – Na jó, az világos, hogy el akar innen távolítani, de miért így, és egyáltalán mi a fenéért?
– Ez egy próba, kedvesem. – A férfi töltött magának egy újabb italt, de Hermione csak a fejét rázta, mikor neki is tölteni akart. Még az előzőt sem itta meg egészen. – Nem igazán értem a céljait, de úgy látom, hogy játszik veled.
– Micsoda észrevétel – füstölgött a lány.
– Ha ennyire tudod, hogy csak szórakozik, akkor miért nem vágsz vissza? Elvégre ez lenne az egésznek a célja, megpróbál téged rávenni, hogy játssz vele.
– Bizonyára meglep, de én nem akarok ilyesmit csinálni. Nincs energiám egész nap a mardekáros észjárásán gondolkozni, és azt találgatni, hogy mi bújik meg a szavai mögött. – Hörpintett egyet a poharából. – Egyáltalán nem is értem, mi a baja. – Dracónak volt egy sejtése, de nem osztotta meg a lánnyal.
– Pedig jobban tennéd, ha odafigyelnél rá…
– Na persze, ez az egész cirkusz is egy üzenet volt, igaz? – Draco megdöbbent, nem hitte volna, hogy a lány rájön, hogy az egész mögött Piton állt, mint ahogy azt ő is sejtette.
– Látom, azt hitted, nem jövök rá. Nem volt nehéz összerakni a képet. Egy nappal előtte Piton feltűnően kedves volt velem a folyosón, aztán láttam egy villanást. Akkor csinálta rólunk valaki a képet. Mikor megláttam az újságban, rögtön tudtam.
– Szép kis csapda volt – ismerte el a férfi.
– Az egész egy hazugság volt, és Harryék mégis bedőltek neki – morgolódott a lány.
– Szóval ez bánt a leginkább…
– Miért, mit gondoltál? – vonta össze a szemöldökét Hermione. – Piton egy megkeseredett ember, mindig is ilyen volt és ilyen is marad, nem is vártam tőle mást. De a barátaim… – Elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában, majd remegő hangon folytatta. – Az a rivalló szörnyű volt, nem értem, hogy tehették.
– Potter mindig is hirtelen felindulásból cselekedett – mondta Draco.
– Olyan megalázó volt, de a legszörnyűbb az volt, hogy rájöttem, milyenek is valójában. – Malfoy összezavarodva nézett rá. – Ha igaz volna, ha tényleg lenne közöttünk valami, ami persze lehetetlen, akkor… Akkor ők inkább nekem támadnának, és nem is próbálnának megérteni. Ha nem olyan valakivel kötöm össze az életem, aki nekik is ínyükre van, akkor már nem is lesznek a barátaim.

Az utolsó mondat után Hermione megint zokogásban tört ki. Draco gyorsan letette a poharát, és odaült a lány mellé, hogy vigasztaló ölelésébe vonja. Miközben a hátát simogatta és arcát puha hajába temette, ezernyi emlék rohanta meg őt.

Hányszor ültek így sírva-nevetve a Szükség szobájában a hatodik évükben. Draco olyan feladatot kapott, aminek a súlyát nem tudta elviselni. Miközben Potter és Weasley minden erővel azon voltak, hogy bebizonyítsák az igazgatónak, hogy a fiú merényletet készül elkövetni ellene, Hermione észrevétlenül is sajnálni kezdte a szőke varázslót. Egyik éjjel találkoztak a folyosón. Draco az egyik ablakmélyedésben ült, és fejét felhúzott térdeire hajtva csendesen sírt. Hermione, bármennyire is gyűlölni akarta a fiút, aki hat éven keresztül gúnyt űzött belőle, egyszerűen nem tudott elmenni mellette szó nélkül.

Draco annyira megdöbbent a lány őszinte kedvességén, hogy önkéntelenül is kiöntötte neki a szívét. Onnantól kezdve majdnem minden este találkoztak, és mire észbe kaptak, az egész káosz, ami körülvette őket, már eltörpült az érzéseik mellett, amiket egymás iránt tápláltak. Sem Draco, sem pedig Hermione nem gondolta volna soha, hogy valaha valami vonzót fog találni a másikban. Mégis így történt. Együtt próbálták meg átvészelni az egész borzalmat. Hermione igyekezett megnyugtatni a fiút, aki a lelkiismeretével vívódva szenvedett. A második sikertelen próbálkozását már nem tudta eltussolni Potterék elől, és noha Granger is bosszús volt, mégsem tudta magára hagyni, holott tudta, hogy Malfoy véghez fogja vinni a legszörnyűbb dolgot, amit ember csak elkövethet egy másik ellen.
Hermione egyfolytában viaskodott önmagával. Hazudnia kellett a legjobb barátainak, el kellett titkolnia, hogy beleszeretett Dracóba. Senki nem értette volna meg őt, senki nem látta olyannak a fiút, mint amilyen valójában volt.

A kilátástalan órákban elsuttogott szerelmes szavak, az ölelések, simogatások és csókok némileg enyhítették a fiú szenvedését, de még így sem feledtették vele a rá váró nehéz sorsa várható következményeit. Az első édes éjszaka után, amit egymás karjában meztelenül pihegve töltöttek, a fiú azt kívánta, bár ne csúfítaná el a bal karját az a szörnyűséges Sötét Jegy. Ahogy csendesen figyelte kedvese alvó alakját, úgy érezte, hogy bármit megtenne, csak ne kelljen megölnie az igazgatót. Csupán Hermionéval akart lenni, és szeretni őt, úgy, ahogy akkor éjjel tette, elszökni vele valahová, ahol távol lehettek volna mindattól, ami rájuk várt.

Még jó párszor hagyták, hogy elsodorja őket a szenvedély, és édes, sóhajokkal teli éjszakáik vigaszt nyújtsanak nyughatatlan lelküknek. Aztán egy nap kiderült valami, valami, amire egyikük sem számított…

– Jobb már? – kérdezte a férfi, mikor érezte, hogy Hermione görcsösen belé kapaszkodó karjai kezdenek elernyedni, és a sírása is halk szipogássá szelídült. – Előbb kellett volna jönnöm. Nagyon sajnálom, hogy magadra hagytalak.

Hermione ránézett a férfira. Azok a csillogó szürke szemek, az a határozott vonalú áll, azok a finom, puha ajkak. Egy másodpercre úgy érezte, az örökkévalóságig tudná csókolni, de aztán megrázta magát, és kissé eltávolodott.

– Mondd csak, hogy van Emily? – kérdezte rekedten. – Ugye nincs baj a nagymamájával? – Fejét lehajtotta, és elmélyülten tanulmányozni kezdte a kanapé mintáját.
– Dehogy, nem azért utazott el hozzá, hogy ápolja. A jó hírt akarta neki elújságolni. – mosolygott a férfi.
– Jó hírt? – kapta fel a fejét a lány.
– Igen… Nos, én megkértem a kezét, és ő igent mondott. – Draco maga sem értette, miért, de a hangjába egy kis szomorúság is vegyült, pedig egészen eddig nagyon is boldog volt a tudattól, hogy Emily a menyasszonya lett.
– Megnősülsz? – Hermione minden igyekezete ellenére a hangja megremegett.
– Nagyon úgy tűnik, hacsak Emily meg nem gondolja magát időközben – viccelődött.
– Gratulálok – suttogta a lány. Draco a mutatóujjával a lány álla alá nyúlt, és felemelte a fejét, hogy a szemébe tudjon nézni.
– Ez semmit nem változtat a kettőnk dolgán. Továbbra is nagyon fontos vagy nekem. Megmentettél, Hermione, és ezt soha nem fogom elfelejteni. – Granger bólintott, majd elszakította a pillantását a férfiétól.
Karját a kanapé háttámlájára tette, és ráhajtotta a fejét.
– Elmondtad neki?
Draco egy pillanatra lehunyta a szemét. Hat éve csak az ő titkuk volt, az egyetlen ember, aki tudott róla, már halott.
– Igen, elmondtam, nem házasodhatok meg, ha nem tudok őszinte lenni ahhoz, akit szeretek – magyarázta, és lágyan megsimogatta a lány arcát. – Azt mondta, hogy megért minket, és szerinte helyesen cselekedtünk.
– Igen, bár néha… Nem fontos – rázta meg a fejét Hermione.
– Nehogy azt hidd, hogy én nem gondolok rá, minden nap eszembe jut, hogy mi lett volna, ha másképpen döntünk. – Draco arcáról egyértelműen le lehetett olvasni, hogy mennyire bántja a dolog.
– Kár ezen gondolkozni, elmúlt – felelte a lány.

Hermione el akarta terelni a gondolatait a férfi közelgő esküvőjéről. Bár a whisky úgy égette a torkát, akár a tüzes pokol, kiitta a poharából, és újra töltött magának. Draco szintén felhajtotta az italát, és ő is újra megdöntötte az üveget. Ahogy az alkohol kellemesen elbódította az elméjüket, már nem is gondoltak a korábbi beszélgetésükre. Egyre-másra törtek fel az emlékeik egyetemista korukból, és egymás szavába vágva mesélték a kalandjaikat. A szobában már nyoma sem volt a nyomasztó hangulatnak, a jókedvük majd kicsattant.

SS/HG

Hermione másnap iszonyú fejfájással ébredt. Fogalma sem volt, hogy tegnap meddig maradtak fent, biztos, hogy még éjfél után is a kanapén ülve iszogattak, és régi fényképeket nézegettek. Nyöszörögve ült fel az ágyában, aztán egyszer csak belé hasított a gondolat. Hogy került az ágyába? Kezét lecsúsztatta a mellkasán, és rájött, hogy a fehérneműjében van. De mikor vetkőzött le? Nagyon rossz sejtése támadt, és mikor oldalra fordult, a gyanúja beigazolódott. Draco ott feküdt mellette, meztelen felsőteste kilátszott a paplan alól, és az arcát mélyen a párnába fúrta.
Hermione rémülten sikítva pattant ki az ágyból, magával rántva a takarót is. Malfoy úgy ült fel az ágyban, mintha megcsípték volna. Álmosan pislogott a lányra, akinek az arcszíne leginkább egy pergamenlapra hasonlított. Az nem lehet… Nem lehet, hogy szeretkeztek! Pont most, mikor a férfi bejelentette, hogy megnősül!

– Mi a baj, már dél van? – kérdezte a hasát vakargatva a férfi, és lustán a hátára feküdt.
– Draco! – Hermione hangja hihetetlenül magasra siklott, ezzel elűzte a maradék álmot is a férfi szeméből. – Mit tettünk?
– Berúgtunk, bejöttünk és lefeküdtünk – sorolta Draco.
– Szentséges Merlin, lefeküdtünk? – ismételte a lány halálra vált ábrázattal. Szédülni kezdett, lassan leült az ágy szélére, és a takaróba temette az arcát.
– Nem először alszunk egy ágyban – vonta meg a vállát Draco.
– Elment az eszed? Hogy veheted ezt ilyen könnyedén? – hűlt el a lány.
– Mégis mit?
– Ami tegnap történt, az nem történik meg újra, egy botlás volt, senkinek sem kell megtudnia, igaz? – hebegte Hermione, mire Draco összevonta a szemöldökét, majd a homlokára csapva végre megértette, hogy mi a baja a lánynak.
– Félreértettél, Hermione, nem úgy feküdtünk le, csak itt aludtam – nevetett.
– Tényleg? – kérdezte félve Granger.
– Ragaszkodtál hozzá, hogy ne a kanapén aludjak, így bejöttem veled – magyarázta a férfi, akinek a jelek szerint sokkal több emléke volt a tegnap éjszakáról, mint a lánynak. – Semmi nem történt – nyugtatgatta a lányt.
– A fehérneműmben ébredtem – közölte Hermione, és szégyenlősen maga köré csavarta a takarót. – Azt hittem…
Draco ravaszkásan elmosolyodott.
– Igazán jól festettél benne – nézett elismerően a lányra.
Hermione arca tűzpiros lett. Hány éve is annak, mikor a férfi utoljára így látta őt?

– Ez nem vicces! – csattant fel. – Te vetkőztettél le?
– Levettem a cipődet… És a ruhádat is, aztán ágyba dugtalak, de mindenre megesküszöm, hogy közben végig csukva volt a szemem – emelte fel Draco védekezőn a kezét.
– Ennyi, szóval csak ennyi történt?
– Gondolom, sajnos mindenre én sem emlékszem. – Draco gyorsan kitért a felé hajított párna elől, és felpattant az ágyról. Magára rángatta a földön heverő nadrágját. – Mióta lettél te ilyen kis szégyenlős?
– Disznó! – nevetett Hermione, majd újabb párnát dobott a férfi felé, és ezúttal képen is találta vele.

Az idillt hangos kopogtatás szakította meg. Mindketten megdermedtek egy pillanatra, és egyszerre kérdezték, hogy vajon ki lehet az? Egymást taszigálva-kerülgetve igyekeztek minél gyorsabban felöltözni. Hermione tett egy kísérletet, hogy lelapítsa összeborzolódott haját, mielőtt ajtót nyitott.

Minerva McGalagony szigorú ábrázattal állt az ajtó előtt. Hermione szeme elkerekedett, és lopva hátranézett a válla felett Dracót keresve. Az igazgatónő türelmetlenül dobolt az ujjaival keresztbe font karján, mire Granger rájött, hogy azt várja, hogy beinvitálja.

– Igazán sajnálom, hogy ilyen korán zavarom, de úgy gondoltam, itt az ideje, hogy elkezdjük a munkát, hogy minél előbb házvezető tanárt faragjak magából. – Szépen besétált a lány mellett a nappaliba. Körbenézett, de nem tett egyetlen megjegyzést sem.
– Egy kicsit rendetlenség van – mondta Hermione enyhén elpirulva. Ekkor megjelent Draco, aki még mindig az inge gombolásával bajlódott. Minerva figyelmét nem kerülte el, hogy a férfi a hálószobából lépett ki.
– McGalagony professzor, örülök, hogy látom. – Finoman megfogta a felé nyújtott kezet, és csókot nyomott rá.
– A modora mit sem változott, Mr. Malfoy, még mindig lehengerlően bánik a hölgyekkel – jegyezte meg a nő egy halvány mosollyal. – Remélem, el tudja magát foglalni, amíg egy pár órára elrabolom Miss Grangert.
– Hogyne, éppen látogatást terveztem Perselusnál – felelte a férfi.
Hermione szeme megvillant, ami azt üzente a férfinak, hogy ne merészeljen odamenni.
– Akkor később találkozunk, Hermione – vigyorgott Malfoy, majd kislisszolt az ajtón.
– Megvárom, míg kicsit rendbe szedi magát – mondta Minerva, és kérdezés nélkül leült a fotelba. Hermione elszégyellte magát, nem is gondolt bele, milyen látványt nyújthat.
– Parancsol egy kávét, vagy…
– Semmit, köszönöm, majd az irodámban iszom egyet – mondta McGalagony, és felkapott egy régi képet az asztalról, amin Hermione és Draco volt. – Ugye nem bánja? – fordult a lány felé. Hermione megrázta a fejét, majd belépett a hálószobába, ám az igazgatónő megjegyzése beléfagyasztotta a levegőt.
– Azt azért meg kell hagyni, hogy furcsa ízlése van, kedvesem – somolygott a nő. – Úgy látom, a mardekárosok a gyengéi…

SS/HH

Hermione sebesen kapkodta a lábait McGalagony mellett, az igazgatónő meglehetősen jó formában volt. Mikor beértek az irodába, a nő leült egy kerek asztal mellé, és a vele szemben lévő székre mutatott. Hermione leült, és érdeklődően figyelte a másik nő előtt heverő tömérdek pergament. Hamarosan gőzölgő kávé volt előtte és néhány ínycsiklandó szendvics, de neki egy falat se ment le a torkán. Rettentően zavarban volt, és szégyellte is magát. Nem lett volna szabad hagynia, hogy Piton idáig menjen.

– Igazgatónő, ami a tegnapi dolgot illeti… – Hermione nem is igazán tudta, mit mondjon. Kérjen bocsánatot? De hiszen nem az ő hibája volt. Vagy csak mondjon köszönetet?
– Hagyjuk a témát, fontosabb dolgunk is van – legyintett Minerva.

Egy végtelenül hosszúnak tűnő óra múlva Granger már bármit megtett volna, hogy elszabadulhasson. A hasogató fejfájása nem akart elmúlni, és nem igazán segített neki a koncentrálásban. Minerva csak úgy ontotta magából a szót az elsősökről, akiket patronálni kell, és hozzájárulni a beilleszkedésükhöz. Szót ejtett az ötödikesekről is, akiknek az a legfőbb feladatuk, hogy gond nélkül átjussanak az R.B.F.-en, ezen kívül el kell dönteniük, milyen pályát választanak majd, és segíteni kell nekik, hogy a következő tanévben a megfelelő tantárgyakat vegyék fel.
A hetedikesek szintén vizsgák előtt állnak, ezért meglehetősen nagy rajtuk a nyomás. A közbenső osztályok tanulmányi eredményének meg kell felelnie, hogy tovább léphessenek a következő szintre. Oda kell figyelni az év végi vizsgákra, ellenőrizni kell a roxmortsi kirándulásokkal kapcsolatos kérvényeket. Időpontot kell biztosítani a kviddicscsapatnak az edzésekhez, ki kell választani a prefektusokat, meg kell szervezni a tanulócsoportokat…

Hermione fejében zsibongtak az információk, nem is gondolta, hogy ennyi mindenre oda kell figyelnie egy házvezetőnek.

SS/HG

Perselus már korán reggel talpon volt, és a tegnap estéről megmaradt házi-dolgozatokat nézte át. Továbbra sem bánt kesztyűs kézzel a sértő megjegyzéseket illetően, és nem riadt vissza attól, hogy olyan osztályzattal lássa el a dolgozatokat, amiktől a diákok sírva fakadnak, ha kézhez kapják.

Draco kopogtatott az ajtón, majd vigyorogva várta, hogy a bájitalmester beengedje. Piton pennája megállt egy pillanatra a pergamenen, egy pacát hagyva maga után. Fülelni kezdett, majd mikor nem hallott semmit, újra a munkája felé fordította a figyelmét. Draco újfent kopogtatott, és ezúttal már a bájitalok mestere sem hagyta figyelmen kívül a dolgot. A hollótollát visszatette a tartójába, és lassan rácsavarta a kupakot a piros tintára. Visszagombolta az ingén a felső két gombot, amit pár órával ezelőtt meglazított, majd kisétált a dolgozószobájából, megcélozta a nappali falán lógó réztáblát, és homlokráncolva olvasta el az ott megjelenő nevet.
Egy pillanatig hezitált, majd kezét a kilincsre tette, és lendületesen lenyomta.

– Szervusz, Perselus, régen láttalak – üdvözölte Draco az ajtórésben megjelenő férfit.

Piton arcára kiült az értetlenség. Jó ideje nem látta az ifjabbik Malfoyt, nagyjából akkoriban ritkultak meg a látogatásai, mikor nyilvánosan is elismerte, hogy barátságot ápol Harry Potterrel és a barátaival. Piton ettől olyan dühös lett, hogy elkergette őt, úgy érezte, elárulta, hogy semmibe vette az érzéseit. Apja helyett apja volt, míg a Roxfortba járt, és erre azt kapta tőle, hogy lepaktált azzal a szégyentelen férfival, aki ország-világ előtt kiteregette a magánéletét.

– Beengedsz, vagy még mindig ki vagyok tiltva tőled? – kérdezte a szőke férfi egy félmosoly kíséretében. Piton szélesebbre tárta az ajtót, és utat engedett vendégének.

Draco illedelmesen megállt nem messze a férfitől, és megvárta, míg hellyel kínálják. A zöld, bársony kárpitozású fotel ugyanúgy süppedt be alatta, mint régen. Jólesően beleszimatolt az enyhe gyógynövényszagot árasztó levegőbe, és elmosolyodott. Hiányzott neki a férfi.

– Az idióta vigyorgás helyett inkább elárulhatnád, hogy miért jöttél – csendült fel a bájitalmester bársonyos hangja, ami visszazökkentette Dracót a jelenbe. – Felteszem, nem bájitalra van szükséged…
– Természetesen nem főzetre van szükségem, magam is elég jól elboldogulok ezen a téren, jó tanárom voltál.
– Van, ami sosem változik, mint mindig, most is egy bókkal kezded a beszélgetést. – Piton enyhén oldalra billentette a fejét. – Bökd ki végre, hogy mit akarsz!

Draco mosolya egészen kiszélesedett. Piton semmit nem változott, és ez örömmel töltötte el, mert pontosan tudta, hogy milyen reakciókra számíthat tőle. A bájitalmester olykor alábecsülte a Malfoy fiút, pedig Draco nem is volt olyan ártatlan, mint amilyennek látszott. Piton nem vette észre, hogy a testbeszéde, a szavai miatt az idők során mennyire kiszámíthatóvá vált.

– Hermione miatt jöttem, úgy véltem, gratulálnom kell ahhoz a pikáns kis újságcikkhez, amit összehoztál. Szép munka volt! – Kényelmesen elhelyezkedett a fotelban, és kezeit a karfán pihentette.
– Miss Granger küldönce vagy? – Piton szája gúnyos mosolyra húzódott. – Mivé lettél világ? – sóhajtott színpadiasan. – Mondd meg annak a kis libának, ha valamit akar tőlem, akkor jöjjön személyesen, és ne küldjön senkit se a nyakamra!
– Szóval nem is tagadod, hogy te állsz a cikk mögött? – Draco szintén gúnyosan mosolygott. – Egyébként nem Hermione küldött, a határozott kérése ellenére vagyok itt.
– Mondhatsz, amit akarsz, de bizonyítani már nem tudod. – Piton összefonta a mellkasán a kezét.
Draco csak erre a mozdulatra várt, ez az egyértelmű védekező pozíció jelezte számára, hogy most kell ütnie a vasat.
– Az, hogy nem tagadod, egyértelműen annak a jele, hogy te tetted, sőt úgy gondolom, még büszke is vagy magadra, hiszen senki más nem gyanúsít téged. McGalagony professzor a diákokat okolja a történtekért.
– Az áldozatoknak jár az ártatlanság látszata – felelte a férfi. – Azért jöttél, hogy olyasmiről beszélj nekem, amit mindketten tudunk?
– Untatlak? – kérdezte Draco szórakozottan.
– Meglehetősen – felelte Piton szenvtelen arccal. – Ha nincs más… – A fekete hajú férfi megemelkedett a székből.
– Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, Hermione is tudja, és nem tőlem? – Piton azonnal visszaült, és a szeme furcsán csillogni kezdett. – Bizony, tegnap délután közölte velem, hogy tudja, hogy neked köszönheti az egész felhajtást.
– Ha jól sejtem, már elpanaszolta a sejtését az igazgatónőnek. – Piton arca közömbös maradt, holott jól tudta, Granger nem szólt róla senkinek, mert akkor Minerva már réges-régen itt tajtékozna a szobában. Egyre jobban kezdte érdekelni, hogy miért.
– Te is jól tudod, hogy nem rohant panaszkodni, habár most éppen együtt ücsörögnek McGalagony professzor irodájában, én mégsem tartanék tőle, hogy árulkodni fog. – Draco szája felfelé kunkorodott, mikor felfedezte a ki nem mondott kérdést a bájitalmester pillantása mögött. – Egészen egyszerűen nem érdekli a dolog. Hogy is mondta…? – Draco töprengeni kezedet. – Áh, igen, nem várt tőled többet, szerinte egy megkeseredett ember vagy.
Perselus orrlyukai megremegtek a visszafojtott indulattól, ami olyan hirtelen tört rá, hogy észre sem vette, mikor szorította úgy ökölbe a kezét, hogy az ujjai szinte már elfehéredtek.
Megkeseredett? Nem is várt tőle mást? Mit képzel magáról ez a kis liba? Egy halk hangocska a fejében azt suttogta, hogy pontosan azt teszi, amit az okos, intelligens emberek tenni szoktak. Felmérte a korlátait, és belenyugodott az események alakulásába. De Piton nem akarta, hogy ilyen könnyű legyen neki.
– Nem is mondasz semmi? – kérdezte Draco összevont szemöldökkel. – Semmi fenyegetőzés?
– Nem tudom, mit vársz tőlem. – Perselus arca immár újra semleges volt, és elmélyülten tanulmányozta a kezét. – Granger kisasszony roppant gáláns módon intézi az ügyet…
– Ami téged halálosan bosszant – fejezte be Malfoy a mondatot. – Perselus, mondhatsz, amit akarsz, játszhatod itt nekem a hűvöset, de én tudom, hogy ez csak egy kis bosszantás volt a részedről. – Piton szeme figyelmeztetően összehúzódott, és Draco tudta, hogy ideje egy kicsit visszafognia a szemtelenségét, mielőtt túl messzire megy.
– Valóban úgy gondolod? – morogta a férfi, újra kissé indulatosan. – Tényleg csak játszadoznék vele?
– Jól ismerlek, ha annyira meg akarnád keseríteni Hermione ittlétét, akkor már az első napon elérted volna, hogy sírva meneküljön az iskolából, de nem tetted. Azonban nem tudsz belenyugodni, hogy itt van, ilyen közel hozzád…
Piton szórakozottan felhorkantott. Ez csak üres locsogás. Draco közel sem jár az igazsághoz, azt leszámítva, hogy valóban nem csapott még oda keményen. Szeretett volna egy kicsit szórakozni is, de úgy látszik, Granger rendre belerondít a dologba.
– Van is egy sejtésem, miért utálod őt ennyire, mert hát, gondolom, nem árulok el vele nagy titkot, de neki magának fogalma sincs. – Piton hitetlenkedően felhorkant.
– Kérlek, Draco, mondd el nekem, annyira szeretném hallani az okfejtésed. – Szavaival ellentétben a bájitalmester arca unatkozást tükrözött.
– Az a bajod, hogy megmentett, pontosabban, hogy ő mentett meg. Nem tudom, hogy inkább meghaltál volna vagy sem, de tudom, hogy gyűlölöd az érzést, hogy kiszolgáltatott lettél. Előbb Potternek, akinek odaadtad az emlékeidet, aztán meg Hermionénak, akinek a kezei között haldokoltál, talán még könyörögtél is…
– Elég volt! – Piton olyan hirtelen pattant fel és szelte át a kettőjük közötti távolságot, hogy Dracónak még felocsúdnia sem volt ideje. Mérgesen vicsorogva szinte belehajolt a fiú arcába, a kezeivel a fotel karfáját markolta. Draco igyekezett egyenesen ülni, pedig az esze azt kiáltotta, húzza magát össze. De nem, állta a férfi pillantását, nem pislogott, nem vette szaporábban a levegőt.
– Ha majd egyszer téged is elárulnak, gúnyt űznek belőled, megkeserítik az életed, úgy, ahogy az enyémet, akkor jogod lesz bírálni engem. De addig ne merészelj még egyszer ilyen flegma stílust használni velem szemben! – Piton ellökte magát a foteltól, és hátat fordított Malfoynak. – A látogatásod véget ért!

Draco felállt, majd elindult az ajtó felé.
– Félreismered őt, és mire belátod, hogy tévedtél vele kapcsolatban, talán már késő lesz.

Piton válaszra nyitott a száját, de már csak a szőke férfi hátát látta, ahogy kilép az ajtón.
Még hogy félreismeri Grangert? Tudja jól, hogy milyen okoskodó, eltökélt, makacs, mennyire buzog benne a bizonyítási vágy és hogy milyen átkozottul … Csinos – suttogta egy kis hang a fejében. Valóban az, nem az a fajta, aki után megfordulnak az emberek az utcán, de határozottan szép nővé érett, ezt nem tagadta. De ettől még nem lett kedvére való.
Úgy látszik, előbbre kell hoznia a beszélgetést a nővel, mint tervezte.

Visszaült az íróasztala mögé, és a kezébe vette a tollát, mikor egyszerre elméjében felpattant a felismerés szikrája. A szüzességemet egy iskolatársammal vesztettem el az egyik tavaszi szünetben, miközben a szüleim a Ben Hurt nézték a nappaliban. Ja, és a fiú mardekáros volt….
– Draco? – A férfi kezéből kiesett a toll, és végiggurult az asztalon.

Nem is sejtette, hogy Hermionénak az az egy titka volt csupán, ami szimplán hazugság volt. Egy jól begyakorolt hazugság. Na nem az a része, hogy kivel töltötte élete első szerelmes éjszakáját, de az eset nem a tavaszi szünetben történt, mert addigra már rutinos szeretőnek mondhatta magát.

*Elcserélt lányok c. film egyik mondata.