Tizenegyedik

Ideje volt a tettek mezejére lépni, mielőtt Dolores Umbridge olyasmit talál ki, amivel végleg meggátolja a Roxfort működését.
Hermione és Neville engedélyt kértek az igazgatónőtől, hogy a hétvégén elmenjenek Londonba. Minerva rábólintott a dologra, de figyelmeztette őket, hogy nem lóghatják el az összes hétvégét, mert nekik ugyanúgy felügyelni kell délutánonként a folyosót és az udvart, mint a többieknek. Piton mogorván ácsorgott kint az udvaron, szorosan összefogta magán a téli talárját, amit csak úgy cibált a november végi szél. Látta, hogy Granger és Longbottom feltűnően jókedvűen haladnak a birtok kapuja felé. Szíve szerint utánuk ment volna, csak hogy elrontsa azt az idegesítő jókedvüket, de meggondolta magát. Veszélyes játékot űzött a lánnyal, és Longbottom jelenlétében nem akart „udvarolni" neki.

Harry és Ron idegesen várták, hogy Hermione megérkezzen a kávézóba. Ginny tudta, hogy a barátnőjének lesz néhány keresetlen szava a fiúkhoz, de úgy érezte, ez teljesen jogos a részéről.

– Szerintetek rendeljünk nekik is valamit? – böngészte az itallapot Harry.
– Szerintem pompás lenne, ha leitatnád Hermionét, mert akkor talán nem tépi le a fejedet – vigyorgott Draco. – De lehet, hogy részegen még vérszomjasabb…

Harry először jó ötletnek tartotta, hogy a szőke varázsló is megjelent, úgy gondolta, majd ő eltereli Hermione figyelmét egy kicsit arról, hogy ők Ronnal még nem kértek ténylegesen bocsánatot a barátnőjüktől, de amióta Draco leült közéjük, egyfolytában csak ugratta.
A kávézóban összegyűlt melegedni vágyó varázslók és boszorkányok érdeklődve tekingettek a társaság asztala felé. Meglehet, hogy Harry miatt néztek feléjük olyan sokszor, vagy éppenséggel azt nem tudták hova tenni, hogy a sötét múltú ex-mardekáros kedélyesen mosolyogva ott ül közöttük.

– Nem kell rendelned helyettük, megjöttek – mutatott az ajtó felé Ginny.
– Sziasztok! – köszönt egyszerre Neville és Hermione.
Luna szinte úgy röpült bele a férfi karjaiba, mint egy fecske, és azonnal a szájára tapasztotta meleg ajkait. Neville igyekezett megtartani magukat, mert Luna elég heves volt.
– Menjetek szobára! – kurjantotta Fred vigyorogva.
– Köszönjük az elmés megszólalást – mondta megrovóan Neville, ahogy leült az asztalhoz.
– Mi már rendeltük, gondoltuk, nektek is hozatunk valamit… – Ron bizonytalanul elhallgatott, amikor észrevette Granger metsző pillantását.
– Nincs rá szükség, Ronald. – Hermione átolvasta az itallapot, végül egy forró mentatea mellett döntött.

Egy időre feszült csend telepedett a társaságra, végül Harry megemberelte magát, és a lány felé fordult.

– Hermione, ami a múltkori dolgot illeti…
– Igen? – vonta fel a szemöldökét a lány. Esze ágában sem volt megkönnyíteni Potter dolgát.
– Nos, mi… – Harry a helyére tolta a szemüvegét, és segélykérőn Ron felé fordult, aki szintén a másiktól várta, hogy elkezdje a bocsánatkérést. – Szóval nagyon sajnáljuk, hogy olyan hülyék voltunk, és megígérem, hogy soha többé nem fordul elő.
– Úgy van, soha – bólogatott Ron.
A lány lassan bólintott.
– Nem mondasz semmit? – Harry arcára már majdnem ráfagyott a mosolya.
– Tudtommal Neville már alapos fejmosásban részesített titeket, így semmi szükség rá, hogy én is bűntudatot próbáljak meg ébreszteni bennetek, amiért ilyen alávaló módon elárultátok a barátságunkat. Azt hiszem, arra sem kell titeket emlékeztetnem többé, hogy mennyire kínos és megalázó volt az a rivalló, amivel nevetségessé tettetek a diákjaim és a kollégáim előtt.
– Szóval látom, még haragszol – kockáztatta meg a kijelentést Ron.
– Persze, hogy haragszom, de nincs értelme tovább dühöngenem magamban, attól függetlenül, hogy nem engeszteltetek ki maradéktalanul. Csakis McGalagony professzor szigorúságán múlott, hogy nem csámcsognak rajtam a tanulók. Egyébként pedig azért vagyunk itt, hogy megmentsük az iskolát, nem pedig azért, hogy megbeszéljük, milyen idióták tudtok lenni. – Hermione lezártnak tekintette a témát, és intett a pincérnő felé.

Ginny vigasztalóan megpuszilta kedvese arcát, mert Harryt igencsak szíven ütöttek Hermione szavai. Nem szállt vele vitába, hiszen igaza volt. Neville szájából sem volt kellemes hallani ugyanezeket, de most, hogy Hermione is elmondta, még rosszabb volt. Látta a lányon, mennyire mélyen megbántották, és rettentően szégyellte magát ezért. Ron is megbánta a dolgot, de már nem lehetett visszacsinálni.

– Szóval, találtatok valamit? – váltott témát a lány, miután megkapta a teáját. – Mert ha nem mentjük meg a Roxfortot, akkor Pitonnak nem kell magát megerőltetnie, hogy elveszítsem az állásom.
– Igen, és nagyon mókás úton jutottunk hozzá az információhoz – vigyorgott a szőke hajú lány, és egy pillanatra hajlandó volt felhagyni Neville arcának puszilgatásával.

Luna gyorsan belelendült az események mesélésébe, elmondta, milyen kalandosan jutottak hozzá a törvénykivonathoz, amit Umbridge gondosan elzárt mindenki elől. Külön kiemelte Harry és Draco szerepét az akcióban, akik nagyon is könnyedén lépre csalták a kissé együgyű őrt.
Hermione is úgy gondolta, akárcsak a többiek, hogy nem véletlenül volt őrizet alatt a levéltárban a könyv.

– Hidd el, nagyon hosszú és unalmas olvasmány volt. – A hatás kedvéért olyan arcot vágott, hogy Hermione egészen megsajnálta. – De végül rábukkantam valamire.
– Ki vele! – biztatta Granger. – Akármilyen jelentéktelennek tűnik is, még hasznunkra lehet.
Luna nagy levegőt vett, az ikrek dobolni kezdtek az asztalon, és minden tekintet a szőke lányra szegeződött.
– Az ezerkilencszázharmincas évben történt bejegyzés szerint, azt az iskolát, ami első helyen végez az országos tanulmányi versenyen, a minisztériumnak jutalomban kell részesítenie, és támogatnia kell. – Luna büszkén kihúzta magát. – Oh, és a legfontosabb. Utánanéztem, hogy mikor lesz a következő ilyen verseny, és szerencsékre márciusban rendezik meg a következőt, ahova nem selejtezőkkel kell bejutni, csupán a nevezési díjat kell kifizetni.
A többiek üdvrivalgásban törtek ki, még Neville is boldogan ölelgette Lunát, de Hermione egyáltalán nem vidult fel.
Hogy nyerhetnének meg egy tanulmányi versenyt? Ráadásul nevezési díj is van.
– Hermionénak is van egy csodás ötlete, hogy szerezzünk támogatókat – szólalt meg Longbottom, túlharsogva a többieket. – Kitalálta, hogy szervezhetnénk egy jótékonysági kviddicsbajnokságot. De nem akarom elvenni tőle a dicsőséget.

A lány szerényen elmosolyodott, és átvette a szót. Harry remek ötletnek tartotta a bajnokságot, és Ron megígérte, hogy megszerzi az engedélyt a minisztériumban, sőt még csapatot is hajlandó szervezni. Hermione hálás volt ezért, mert nem igazán tudta, hogyan fogna hozzá a játékosok toborzásához.

– Már csak ellenfél kéne – tűnődött hangosan a vörös hajú férfi. – Talán az írek beszállnának, ismerek pár játékost, meg utána tudok járni.
– Én a bolgár csapatra gondoltam, Viktor tartozik nekem egy szívességgel – közölte Hermione, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb dolog.
– Micsoda? – hüledezett Harry. – Te össze tudnál hozni egy Anglia-Bulgária meccset? Ez lenne az évszázad mérkőzése!
A fiúk álla szinte a földön koppant a meglepetéstől.
– Még nem mondtam biztosra, de azt hiszem, összejönne, azonban… A pálya sajnos jelenleg nincs olyan állapotban, hogy használni tudjuk, eléggé megviselte az időjárás, és kicsit szebbé kéne tennünk, ha azt akarjuk, hogy fizessenek nekünk a jegyekért. Ha a fele pénzt össze tudnám gyűjteni a felújításra, akkor talán McGalagony professzor ki tudná fizetni a fennmaradó részt a költségvetésből. – Mindenki a gondolataiba merült. Honnan tudnának pénzt szerezni?
– Azt hiszem, én tudok segíteni – szólalt meg Harry.
– Ez igazán nagyvonalú, de én már kigondoltam, ki, pontosabban kik fognak egy nagylelkű adománytól megszabadulni. – Hermione egyenesen az ikrekre nézett.
– Tessék? – kapta fel a fejét Fred. – Azt akarod mondani…
– Tartoztok nekem, a fecsegő-szirupos incidens nagyon rosszul sült el, és higgyétek el, hogy a rossz talán még nem is a megfelelő kifejezés. A hihetetlenül kínos és felejthetetlenül kellemetlen kifejezések mondanak nektek valamit? – Szemérmetlenül mosolygott a két férfira.
– Valóban nem sült el a legjobban a vonatos kiruccanásod – vigyorgott Draco, a szájához emelve a poharát.
– Hallgass el! – pirított rá Hermione.
– Mit tud Draco, amit mi nem tudhatunk? – kotyogott bele Ginny érdeklődve. – Igazán nem szép, hogy minket nem avatsz be.
– Nem olyan nagy dolog. – Hermione igyekezett elterelni a témát. – Térjünk vissza az anyagi dolgokhoz, hajlandóak vagytok segíteni?

A lány elmondta nekik az előzetes számításait, amik persze nem biztos, hogy fedik a valóságot, meglehet, hogy még annál is többe fog kerülni a felújítás, mint gondolta.
Fred és George összedugták a fejüket, és gyorsan számolgatni kezdtek. Hermione csinos kis összeget akart legombolni róluk, és hiába a jól cél érdekében fizették volna ki gallenok sokaságát, nekik kellett valami cserébe.

– Arra gondoltam, hogy ha már szponzoráljátok a dolgot, akkor az nektek is jó reklám – próbálkozott Hermione. – Nem mintha arra szorulnátok, hogy bárki reklámozzon titeket.
– Hm… – vakarta meg az állát George. – Mi áruljuk a sós mogyorót és a forralt bort a mérkőzés alatt! Ha pedig McGalagony belemegy, rendezhetnénk egy partit is utána. Igazán jó kis móka lenne.
– Igen, mondjuk hatalmas tábortűzzel a parkban, hangos zenével és sok alkohollal – bólogatott Fred.
– Meglátom, mit tehetek – mosolygott Hermione fejcsóválva. – De a sok alkoholt szerintem felejtsétek el, az igazgatónő biztosan nem egyezik bele. Pontosan azt akarjuk bebizonyítani, hogy a Roxfort egy jó hírű iskola, bár Umbridge már évek óta az ellenkezőjét hangoztatja mindenfelé…

Az ikrek bólintottak, de nem igazán tűnt úgy, hogy komolyan vették volna a lány intelmét. Nekik a bulizás olyan elemi volt, mint a levegővétel, pláne, ha ezzel még borsot is törhetnek Umbridge orra alá.
A fiúk teljesen felvillanyozódtak, és egyből a mérkőzés várható eredményeit taglalták. Természetesen úgy döntöttek, hogy Harrynek kell lennie a fogónak, de Dracót is szívesen bevették volna a csapatba. Ron részletesen beszámolt nekik a Bolgár csapat eredményeiről, hiszen ki más lehetett volna naprakészebb nála.

– Várjunk csak egy percet! – csapott az asztalra Ginny. – Azt akarod mondani, hogy te hagynád a fiúknak, hogy minden babért ők arassanak le? Mi lesz a női egyenjogúsággal?
– Mire gondolsz? – kérdezte Hermione nagyokat pislogva. – Szurkoló lányokra? – A boszorkány elborzadt a gondolatra, hogy rövidke kis szoknyában ugrabugráljon a pályán, mint valami bazári majom.
– Egy női válogatottra is szükség lesz, azt hiszem, össze tudok állítani két csapatot a régi évfolyamtársainkból. Ebből mi lányok sem akarunk kimaradni.
– Így van – helyeselt Luna. – A Roxfort mindenkinek a szívügye kell, hogy legyen!
Harry felállt az asztaltól, és a magasba tartotta a poharát.
– Tósztot kéne mondani, mert ez olyan valami, amire még nem volt példa. Ma itt remek ötletek születtek, és ha meg tudjuk valósítani őket, akkor történelmet fogunk írni.
– Úgy van – állt fel Ron is, majd szép sorban mindenki.
– A Roxfortra, mert nélküle sivár lenne a világ! – harsogta Hermione, és összekoccintotta a poharát mindenkiével.

Hermione megint azt a boldogságot érezte, ahogy végignézett a beszélgető, nevetgélő barátain, amit aznap reggel érzett, mielőtt elindult volna a Roxfortba. Kimondhatatlanul szerencsésnek érezte magát, amiért ilyen csodálatos barátai vannak, és semmi pénzért nem mondott volna le róluk, még Ronról és Harryről sem.

SS/HG

A két csésze mentatea megtette a hatását, ezért Hermione feltűnésmentesen kiosont a mellékhelyiségbe, hogy könnyítsen magán. Mikor belenézett a tükörbe észrevette, hogy egy levakarhatatlan vigyor került az arcára. Reménytelien gondolt a jövőre, talán az ő kezükben van a megoldás kulcsa. Bárcsak sikerülne nekik! A szórólap a versenyről, amit Luna hozott neki, részletesen leírta a nevezés feltételeit, és hogy milyen tantárgyak érintettek. A bájitaltan és az átváltozástan mindenképpen erős mezőnynek számított. De a rúnaismeret és a mágiatörténet is rejtett magában lehetőségeket.

– Minden rendben van? – kérdezte Draco, lazán ellökve magát a faltól.
– Oh, itt vártál rám, hogy ezt megkérdezd? – kérdezett vissza a lány. – Szerencsém van, hogy nem jöttél utánam…
– Ne beszélj mellé – csóválta meg a fejét a szőke férfi. – Hogy mennek a dolgok Perselusszal?
Remekül, megcsókolt, és én visszacsókoltam – akarta mondani a lány, de meggondolta magát.
– Már nem vagyok benne biztos, hogy kijjebb akar tessékelni az iskolából, sőt nagyon is marasztalna… Amennyiben be tud jutni a bugyimba – ismerte be Hermione.
– Nem mondod komolyan? – vigyorgott Malfoy. – A vén róka nem ismer lehetetlent.
– Valóban nem, hidd el, mindent bevetett – sóhajtott a lány. – Soha nem gondoltam, hogy ennyire lehengerlően tud viselkedni, de van egy-két jó trükk a tarsolyában.
– Taktikát váltott, ez nagyon mardekáros.
– Hogy mondod? – vonta fel a szemöldökét Granger. – Persze tudom, hogy ez is csak egy játék, de…
– Vigyázz vele, mert most nem lehetsz biztos semmiben. Ezt az oldalát kevésbé ismerem, tanácsot sem tudok adni. – Draco nagyon komolyan hangzott. – De ha belemész, könnyedén előfordulhat, hogy már nemcsak játék lesz belőle.
– Ugyan, kérlek, jobban is ismerhetnél engem – legyintett Hermione. – Tudom, hogy nem szabad bedőlnöm neki, mert akkor végem van.
– Hé, ti ott ketten, talán titkos tanácskozást tartotok? – kiáltott oda Fred. – Hermione, ha nem bánod, lenne még miről beszélnünk, miután egy szemérmetlenül nagy összeget akarsz belőlünk „kizsarolni".
– Na, erről van szó – bólogatott George. – Nem ártana még egy kicsit udvarolnod nekünk…

SS/HG

Minerva McGalagony végigharcolt két háborút, eltemette a szerettei nagy részét, elvesztette a barátainak több, mint a felét. Nem az a fajta boszorkány volt, aki harc nélkül feladta, és most, hogy újra egy jelentős csatát kellett megvívnia, mégis úgy érezte, talán már nincs ereje a háborúskodáshoz. Több, mint negyvenévnyi tanítási tapasztalattal a háta mögött nem akart, és nem is tudott volna lemondani a Roxfortról.

A lány rettentően izgult, miközben előadta az ötletét, hogy tudnák megmenteni az iskolát. Így belegondolva, sok buktató volt a tervben, és persze óriási kockázat, mert ha minden pénzüket rááldozzák a kviddicspálya újjáépítésére és a versenyre, de mégsem sikerül összeszedni az adományokat, akkor még nagyobb bajban lesznek, mint előtte. Minerva a hallottak ellenére látott rá esélyt, hogy a terv működjön, sőt úgy vélte, talán ez lehet az egyetlen, ami megmentheti őket, bármekkora őrültségnek tűnik is. Amikor az elképzeléseit elmondta a hétfő délutáni értekezleten, úgy látszott, mindenki komplett idiótának tartja, ám egyszer csak megtört a jég, és a tanárok egymás szavába vágva biztosították felőle, hogy mindent megtesznek az iskoláért.

– A költségvetésünk utolsó sarlóit is fel kell élnünk, illetve eléggé meg kell szorítanunk a nadrágszíjat. – Minerva maga előtt tologatta a kimutatásokat, amikben benne állt, mennyi pénze van még az iskolának. – A diákokat is ki kell jelölnünk a versenyre, és mivel nem kényszeríthetünk senkit, így nekik is jóvá kell hagyniuk a döntésünket.
– De ugye továbbra sem akarod beavatni őket mindenbe? – kérdezte Bimba professzor.
– Természetesen nem fogom nekik elmondani, mekkora tétje van a versenynek, hiszen már önmagában elég nagy kihívást fog jelenteni a megmérettetés.
– Biztos vagyok benne, hogy a hollóhátasok közül rengetegen fognak jelentkezni a Rúna-ismeret csoportba – húzta ki magát büszkén Flitwick professzor.
– Nos, reméljük, hiszen a házvezető tanárok dolga lesz, hogy kijelöljék a versenyzőket – bólintott az igazgatónő.
– Azt hiszem, én is össze tudok állítani egy csapatot bájitaltanból – mondta Hermione, lopva Piton felé sandítva.
– Helyes, mert minden versenyszámban indulunk, amit megjelöltek a prospektusban.

Granger elégedetten dőlt hátra a széken. A versenynél már csak a jótékonysági kviddicskupa ötlete villanyozta fel jobban a társaságot. Mosolyogva fogadta a gratulációkat. Mindenki remek ötletnek tartotta, egyedül Piton nem szólt egy szót sem. Pedig a lány azt hitte, legalább ahhoz lesz valami hozzáfűznivalója, hogy a Bolgárok ellátogatnak hozzájuk.
Mikor a barátaikkal való találkozás után visszatértek a Roxfortba, Hermione és Neville közösen megírták a levelet Victornak, és szinte már könyörögtek neki a segítségért. Másnap reggel már meg is volt a válaszuk. A bolgár varázsló biztosította őket, hogy részt vesznek a kupán, mert tudta, hogy rá fogja tudni venni a régi csapattársait egy meccsre. Mellékesen odaírta, hogy ronggyá fogják verni a másik csapat játékosait. Viktor megértette, hogy mekkora bajban vannak. Most, hogy már ő sem volt a bolgár válogatott tagja, hanem a Durmstrang sötét varázslatok kivédése professzora, átérezte a helyzetüket. Ha valaki az ő iskoláját akarta volna bezáratni, biztos volt benne, hogy minden követ megmozgatott volna annak érdekében, hogy ez ne történjen meg.

– Azt hiszem, mielőbb el kell kezdeni a felkészülést a versenyre, így még ma este szeretném, ha tájékoztatnák a diákijaikat, hogy időben meglegyen a létszám – nézett körbe McGalagony. – Minden versenyszámban maximálisan egy hatfős csoport vehet részt, természetesen csak a felső évfolyamokra vonatkozik a kihívás.
– Én szívesen segítek Hermionénak, amiben csak tudok – ajánlkozott Neville.
A Bájitalok Mestere megvetően felhorkantott, és hajlandó volt végre ő is megszólalni.
– Kétlem, hogy az ön tudása bájitalfőzés terén annyit változott volna, Longbottom – szólalt meg Piton ridegen. – Hacsak nem a legkiválóbb alapanyagok rendelkezésre bocsátását értette a segítség alatt, akkor azt hiszem, az ön jelenléte nemkívánatos az üstök közelében.
– Természetesen Mr. Longbottom segítsége éppolyan fontos, mint másé – morogta Minerva. – Ámbár úgy gondolom, mivel te vagy itt nagy szaktekintély, inkább neked kéne leginkább felajánlanod a segítséged Miss Grangernek.

Hermione azt várta, hogy Piton valami faragatlan mondattal rendre utasítja az igazgatónőt, mert hát, ha nekik együtt kell dolgozniuk, akkor az már alapból kudarcra van ítélve. Kész katasztrófa lenne a férfit elviselni minden délután.
Perselusnak valóban a nyelve hegyén volt egy „inkább fulladok a saját hányásomban" megjegyzés, de végül meggondolta magát.

– A kisasszonynak csak kérnie kell, és én szíves örömest segítek neki. – A hangja olyan behízelgő volt, hogy Hermione karján felállt tőle a szőr.
– Igazán értékelem az igyekezetét, de úgy gondolom, hogy magam is…
– Nem hiszem, hogy most akadékoskodnia kéne, kedvesem – fojtotta belé a szót az igazgatónő. – Perselus elismert bájitalmester, és ostobaság lenne, ha nem venne részt a felkészülésben. Vagy együtt dolgoznak, vagy sehogy.
– Igazából, most, hogy mondod, talán nekem nincs szükségem a kisasszony kedves segítségére – közölte Piton egy gúnyos mosollyal. – Mert én biztosan boldogulok egyedül. – Lebecsmérlően végignézett Hermionén.
– Ahogy mondtam, vagy együtt dolgoztok, vagy sehogy – ismételte magát az igazgatónő, és egy szigorú pillantást küldött a férfi felé. – Ha emlékezetem nem csal, te vagy a világon az egyik leggorombább tanár, és bár a tudásod szinte senki máséval nem ér fel, nem árt, ha van melletted valaki, aki esetleg tud is bánni a gyerekekkel.

Piton szeme megvillant Minerva mondatai közben, de nem kommentálta a dolgot. Hermione teljesen biztos volt benne, hogy ez is rajta fog csattani, mert a férfi nem szeretett jobban semmit sem, csak ha rajta vezethette le a dühét.

Az ülés végén Neville Bimba professzor társaságában hagyta el a termet, hogy értesítsék a hugrabugosokat. A többi tanár is követte a példájukat. Piton úgy viharzott ki a teremből, mintha üldöznék.
McGalagony ettől függetlenül a vacsora megkezdése előtt felállt a helyéről, és odasétált az emelvényhez. A diákok érdeklődve tekintettek az igazgatónő felé.

– Ahogy házvezető tanáraiktól bizonyára értesültek róla, a Roxfort benevezett az Országos tanulmányi versenyre, ahol is a felsőbb éves diákok mérhetik össze a tudásukat más varázslóiskolák növendékeivel. – Szigorúan nézett körbe, egy pillantásával elfojtotta a kezdődő zsibongást. – Természetesen elvárom a jelentkezőktől, hogy méltó módon képviseljék az iskolát.

Minerva közölte a gyerekekkel, hogy milyen tantárgyak szerepelnek a versenyben, illetve felsorolta a felkészítő tanárok nevét. A kihelyezett pergamenekre várták azok jelentkezését, akik részt kívántak venni, mindenkinek ezen a héten dönteni kellett, hogy legyen elég idő a felkészülésre. Azt is hozzátette, hogy a korlátozott, hat fős részvétel miatt nem mindenki fog bekerülni a végleges csoportokba.

– Amennyiben a létszám hiányos, vissza kell lépnünk a versenytől, de bízom benne, hogy ilyesmire nem kerül sor. Jó étvágyat kívánok! – Minerva megfordult, és visszasétált a helyére.
A diákok egymáshoz hajolva beszélgetni kezdtek, most nem volt fontos a vacsora.
– Oh, majdnem elfelejtettem – állt fel újra az igazgatónő –, aki részt vesz a versenyen, az természetesen jutalomban részesül. A téli szünetben a Roxfort fog otthont adni egy jótékonysági kviddicsdöntőnek, ahol a Bolgár csapat fog megmérkőzni az Angol válogatottal. Minden versenyző abban a kiváltságban részesül, hogy részt vehet a döntőn.

Minerva tisztában volt vele, hogy ez ösztönzően fog hatni a diákokra, mert ez olyasvalami, amiben nem lehet mindennap részük. Jól gondolta…

– Nincs kissé még korán a döntőről beszélni? – morogta az orra alatt Piton.
– Egyetértek veled, hiszen még ajánlatot sem kaptam a felújításra – bólintott Minerva. – De valamit nekem is adnom kell cserébe, ha elvárom a diákjainktól, hogy részt vegyenek a versenyen.
– Te vagy az igazgatónő, tedd kötelezővé – közölte a férfi, és kortyolt egyet a boroskelyhéből.
– Hogyne, hogy aztán a feldühödött szülők egyből Umbridge-hez rohanjanak? – kérdezte a nő. – Ameddig csak lehet, ki akarom hagyni ebből, mert biztos vagyok benne, hogy nem fogja szó nélkül hagyni a dolgot.
– Nyilvánvalóan nem – bólintott Perselus. – Ameddig egy szemernyi esélyt is lát arra, hogy megmented az iskolát, addig folyamatosan keresztbe fog neked tenni.
– Pontosan – értett egyet Minerva. – Nem véletlenül záratta el a törvénykönyvet olyan gondosan.
– Mit is mondtál, hogy jutott Miss Granger tudomására a dolog? – kérdezte Piton mintegy mellékesen két falat között.
– Nem részletezte, és a magam részéről az sem érdekel, ha úgy kellett ellopnia azt a könyvet – szögezte le Minerva. – Még mielőtt megkérdeznéd – fordult a férfi felé –, arról sincs tudomásom, hogyan szerzett engedélyt a Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztályáról, de Mr. Bumfolt ma reggel elbaglyozta nekem az engedélyt, és megkért, hogy ne küldjem a nyakára többet Mr. Ronald Weasleyt.
– A kis leleményes…
– Savanyú a szőlő, Perselus? – mosolygott Minerva.
– Csak szeretnéd – vicsorgott Piton. – Viszont ha már ilyen jótékony kedvedben vagy, megjegyezném, hogy igazán méltányolnám, ha nem kéne minden délutánomat a kis kedvenceddel és hat dilettáns idiótával töltenem az elkövetkező hetekben. Van az embernek magánélete is…
Mindketten a lány felé néztek.

Hermione és Neville a fejüket összedugva sugdolóztak. A férfi elmondta, hogy a hugrabugosok között van egy diák, aki szívesen jelentkezne a Bájitaltan-csoportba, de kicsit ódzkodik attól, hogy Pitonnal legyen összezárva délutánonként. A lány gondterhelten hátradőlt a székén. Ezzel nemcsak a diákoknak volt problémája, hanem neki is, ezért úgy döntött, a békesség kedvéért fel kell keresnie a férfit, hogy megbeszéljék a továbbiakat.

– Nem érdekel, hogy mennyire fűlik a fogad a dologhoz – közölte Minerva kimérten. – Ha már megmentettük az iskolát, felőlem azt csinálsz a szabadidődben, amit akarsz, de addig is együtt fogsz működni Miss Grangerrel! Mellesleg csak rajtad múlik, mennyit kell „elvesztegetned" az értékes idődből. Ha elég gyorsan haladtok, akkor még kedvezhetsz is a kis hobbidnak.
– Honnan veszed, hogy ezért akarok mielőbb megszabadulni Grangertől és a diákoktól? – vonta fel a szemöldökét Piton. – Mellesleg a komoly kísérletezéseimet ne nevezd hobbinak – mondta undorodva a férfi.
– Perselus – szólt negédesen az igazgatónő –, nem bántásból mondom, de egy parányit sem érdekel, ki mit csinál itt az iskolában, mikor már végzett a kötelességeivel.
– Hát hogyne – horkantott Piton.

SS/HG

Csütörtök délután a korrepetálása után Hermione az igazgatói iroda felé vette az irányt, mert McGalagony professzor beszélni akart vele. A lány azt hitte, a versenyről lesz szó, mert ő is észrevette, hogy a nevek már szinte oda sem fértek a folyosókra kitűzött pergamenlapokra.

Az idős boszorkány talált egy vállalkozót, Bizonyos Michael Carpentert* aki azt ígérte, hogy a karácsonyi szünet kezdetére fel tudja újítani az arénát, ám ez nem kevés aranyba került. Már baglyozott a Weasley ikreknek, akik a lány elmondása szerint hajlandók kifizetni az összeg felét. A válasz ott hevert az asztalán, egy kis csomag társaságában.

– Minden rendben van, igazgatónő? – kérdezte a lány, ahogy a nő asztala felé haladt.
– Azt hiszem, igen… Ámbár meg kell, hogy mondjam, nem vagyok egészen nyugodt.
Hermione kérdőn nézett a nőre.
– Megkaptam a legméltányosabb ajánlatot a vállalkozótól, aki hajlandó felújítani az arénát a kviddicsdöntőre, de ez sajnos sokkal többe kerül, mint az előzetesen sejteni véltem. – Lustán megkeverte a teáját. – Belátom, egyébként is időszerű lenne a korszerűsítése, hiszen az elmúlt években nem nagyon foglalkoztunk a pálya állapotával.
– Fred és George az mondták…
– Igen, a Weasley urak biztosítottak afelől, hogy a pénz nem számít – vágott a lány szavába. – Az imént kaptam meg tőlük a válaszlevelet, és valamit mellékeltek hozzá, felteszem a boltjukban árusított portékájuk egyikét. – Óvatosan arrébb tolta a dobozt. – Nem hiszem, hogy ki akarom nyitni – mosolyodott el halványan.
– Akkor zöld utat kapott a projekt – jegyezte meg a lány. – Ha ez rendben van, akkor mi aggasztja, McGalagony professzor?
– Nos, azzal, hogy felújítjuk az arénát, és az ön jóvoltából meglesz a két csapat is, még sajnos semmi nem garantálja, hogy az emberek eljönnek, és adakoznak. – Minerva igyekezett bizakodó lenni, de nem mehetett el szó nélkül a dolog kockázata felett. – Kigondolta már, hogy mégis hogyan fogja idecsábítani az embereket?
– Arra gondoltam, hogy csinálhatnánk szórólapot, amit elküldhetnénk az iskolai baglyokkal, és ha engedélyt ad rá, akkor az egyik hétvégén magammal vinnék pár diákot Londonba, hogy ott is osztogassuk – mondta Hermione abban a hiszemben, hogy az ötletében nincs semmi kivetnivaló.
– Az utcán akar szórólapokat osztogatni? – hökkent meg az igazgatónő. – Ez egy eléggé érdekes ötlet…
– Én erre gondoltam, de úgy vélem, ráérünk még ezzel foglalkozni, ha már készen lesz az aréna, vagy legalábbis megkezdik a munkát.

SS/HG

Hermione kissé elbizonytalanodott az igazgatónővel folytatott beszélgetés után. Arra valóban nem gondolt, hogy az emberek talán nem fognak eljönni, mert úgy hitte, hogy biztos a siker. De most nem sokat tehetett ez ügyben. Visszament a lakosztályába dolgozatokat javítani, de mikor az óra elütötte a nyolcat, rácsavarta a kupakot piros tintásüvegre, és a szék háttámlájára tette a talárját. Még a délelőtt folyamán küldött egy üzenetet Pitonnak, hogy beszélni szeretne vele, de a férfi nem válaszolt. Egyik étkezésnél sem jelent meg, bár ez nem volt igazán szokatlan, de így Hermione egyszer sem tudta megérdeklődni tőle, hogy alkalmas-e az este a látogatására.

Bosszúsan megrázta magát, és úgy döntött, hogy anélkül keresi fel a férfi lakrészét, hogy erre meghívást kapott volna. Úgy látta, hogy a bájitalmester direkt örömét leli abban, hogy figyelmen kívül hagyja az üzeneteit. Ez nem az első, és vélhetően nem is az utolsó alkalom volt. Akárhányszor kért tőle időpontot, hogy beszéljenek a háza tanulóiról, a férfi makacsul elzárkózott a gondolattól, hogy társalogjanak. Granger nem értette, mi a problémája, mert az összes többi tanár készségesen a rendelkezésére állt ilyen ügyekben. A lány teljesen össze volt zavarodva, Piton még mindig nem tett le arról a tervéről, hogy elcsábítja, és ezért támadásszerűen előrukkolt egy-egy újabb lehengerlő mondattal a legváratlanabb időpontokban. De ha Hermione szót akart vele váltani iskolai ügyekben, akkor a férfi egy szempillantás alatt felszívódott a közeléből.

Háromszor kopogtatott az ajtón, majd kicsit hátrébb lépett, és karba font kézzel várakozott. Miután percek múlva sem nyitott ajtót neki senki, újból bekopogott, de megint csak hiába várakozott. Egy pillanatra elgondolkozott rajta, hogy talán vetnie kellett volna egy pillantást a Tekeregők térképére, mielőtt idejön, de már nem volt kedve újra megmászni az emeleteket, hogy magához vegye a pergamenlapot. Mivel még mindig ott kint ácsorgott a hideg pincefolyosón, úgy gondolta, egy utolsó kopogtatás nem árthat.
Mérgesen visszalépett az ajtóhoz, és ököllel kettőt rávert az ajtóra.

– Talán próbálkozhatna néhány átokkal is – szólalt meg mögötte Piton gúnyosan.
Hermione ijedten pördült meg a sarkain.
– Oh, azt hittem, hogy otthon van, csak nem akar ajtót nyitni… – hebegte zavartan.
– Az is előfordulhat – tolta félre az útból Piton. – Ámbár most az egyszer csupán nem volt szerencséje. – Nyitva hagyta az ajtót, hogy a lány beléphessen utána.

A bájitalmester megállt az étkezőasztal mellett, és várakozásteljesen nézett a lányra. Hermione egy pillanatig hunyorgott a fénytől, szokatlan volt a sötét pincefolyosó után. A férfi szórakozottan mosolyra húzta a száját, ahogy végigmustrálta Hermionét, aki botor módon nem vitte magával a talárját, és most a vékony, fehér blúzán át egyértelműen látszott, hogy fázott odakint az ajtó előtt.

– Kicsit alulöltözöttek vagyunk, nemde? – mosolygott gúnyosan.
Hermione egy másodpercig csak megnyúlt képpel bámult a férfira, majd követve a pillantását, ami a melleire szegeződött, feleszmélt, és ijedten maga elé kapta a kezét.
– Nem fontos eltakarnia, igazán nem zavar. – Félreérthetetlenül villant egyet a szeme.
Granger visszafogta a szitkozódást, elvégre azért jött, hogy beszéljen a férfival, de ha rögtön összeveszik vele, akkor nem jut sehova.
– Küldtem magának egy üzenetet ma délelőtt, nem kapta meg? – kérdezte kicsit közelebb lépve.
Piton helyet foglalt az egyik széken, és pár másodpercre kiélvezte a lány zavarát, amiért őt nem kínálta hellyel, majd intett neki, hogy üljön le.
– Megkaptam, de amint látja, nem voltam a kastélyban ma délután – felelte a férfi. A lány előrehajolt, és majdnem megkérdezte, hogy hol volt, de még idejében meggondolta magát, persze a bájitalmester így is kitalálta, mit akart mondani. – Természetesen nem tartozik magára, hol voltam – közölte gúnyosan.
– Szóval beszélni szerettem volna önnel. – Hermione elengedte a füle mellett a férfi utolsó mondatát. – A héten ki kell választanunk a versenyzőket, és én reménykedem abban, hogy minden gond nélkül együtt tudunk dolgozni majd a diákokkal… És egymással – tette hozzá magában.
– Lenne bármi oka azt feltételezni, hogy az együttműködésünk nem lesz zökkenőmentes? – nézett kihívóan a lányra. – Csak nem arra akar célozni, hogy a jelenlétem esetleg zavarná?
– Nem hiszem, hogy lenne okom…
– Ugyan már, Granger kisasszony, kit akar áltatni ezzel? – kérdezte az asztallapon dobolva az ujjaival. – Bökje ki, mi a gondja, vagy tűnjön el a lakosztályomból! – A lányt meglepte ez a durva felszólítás.
Hermione mérgesen összeszorította az ajkát. Piton várakozásteljesen nézett rá, és úgy tűnt, nagyon jól szórakozik a lányon.
– Tudja, azt hiszem, nem nagyon kedvelem magát – vágta oda dühösen.
– Engem? – nézett rá kétkedőn Piton. – Az ki van zárva.
Hermionét annyira meglepte a férfi nagyképű megnyilvánulása, hogy akaratlanul is elnevette magát.

Perselus odasétált a kandallóhoz, és rendelt egy üveg bort, majd visszament az asztalhoz, és letett rá két poharat. Az egyiket a lány elé tolta, de Hermione nemet intett a fejével. A bájitalmester megvonta a vállát, visszaült a helyére, és lassan, komótosan belekortyolt a borba. A szemét lehunyta egy pillanatra, és hagyta, hogy a vörösbor zamata átjárja a száját.

– Talán itt lenne az ideje, hogy félretegyük a nézeteltéréseinket – mondta Hermione, erőt véve magán, hogy barátságos hangnemet üssön meg. – Nyilvánvaló, hogy van közöttünk némi feszültség, de én hajlandó vagyok szemet hunyni a viselt dolgai felett, ha megígéri, hogy nem él vissza a helyzetével.
– Milyen helyzetemmel? – tettette ostobának magát a férfi.
– Tudja… – nyelt nagyot a lány. – A titkaim felhánytorgatására gondoltam.
– Ja, igen, a maga „mocskos" kis titkai – ízlelgette a titok szót a férfi.

Perselus letette félig üres poharát az asztalra, majd előredőlt, és megvillantott egy lehengerlő mosolyt. Hermione örült neki, hogy a távolabb eső széket választotta, mert már így is eléggé zavarba ejtő volt a bájitalmester viselkedése. Ha csak karnyújtásnyi távolságra lett volna tőle, biztosan megint megpróbálta volna megsimogatni az arcát. Nem is sejtette, hogy a férfinak pontosan ilyen gondolatok járnak a fejében.

– Adok magának esélyt, hogy kiengeszteljen a múltkori félresikerült kis találkánk miatt, és akkor azt hiszem, kvittek lehetünk – ajánlotta fel a férfi a dolgot.
– Felejtse el – állt fel az asztaltól a lány. – Nem fogok az ágyába bújni.
– Ki beszélt itt arról? Ilyen szörnyetegnek néz engem, kisasszony? – kapott színpadiasan a mellkasához a férfi.
– Azt hittem, erre célzott – motyogta az orra alatt Granger, és visszaereszkedett a székre.
– Tudom, hogy nincsenek efféle hajlamai… Még nincsenek. – Piton erősen megnyomta a szavait. – Komolyra fordítva a szót – kis hatásszünetet tartott –, mint említettem, adok magának esélyt egy második randevúra, de már most közlöm, hogy többet nem fogom erre kérni.
– Ez most ultimátum akart lenni? Milyen elbűvölő tud lenni, ha akar – élcelődött a lány.
– Ez egy udvarlási szabály. A kettő mérsékelten kitartó, a három már zaklatás. Még egy...**
– Szóval udvarol nekem? – kérdezte Hermione megdöbbenve. – Elnézést, egészen mostanáig abban a hitben éltem, hogy zsarolni próbál – mondta ártatlan képpel.
– Valóban... Mondd csak, meddig is akarod még az elérhetetlent játszani? – vonta fel a szemöldökét a férfi, miközben a mutatóujjával a pohara peremén körözött. – Hermione, neked nem áll jól a nehezen kapható szerep.
– Addig játszom a nehezen kaphatót, ameddig maga úgy viselkedik, mint egy barom – replikázott a lány, szándékosan maradva a magázódásnál. – Az eddigi, felém tanúsított viselkedése kiábrándító volt, és egyáltalán nem érzek ösztönzést arra, hogy újra magával akarjam tölteni a szabad estémet. Nem is értem, miért hitte azt, hogy ez egyáltalán megfordult a fejemben – húzta fel az orrát bosszankodva.
Piton megvakarta az állát, és elgondolkozott. A lány ügyesebben játszotta a játékot a múltkori eset óta, sejtette, hogy ebben Draco keze van. Bizonyára ellátta néhány jó tanáccsal.
– Élvezed, hogy kéretheted magad? Egy újabb randevú alatt akár tovább csinálhatnád ezt a meglehetősen felesleges dolgot. Sőt még azt is elnézem majd neked, hogy megpróbálsz a sárba tiporni minden második mondatoddal – dobta be az utolsó kártyáját a férfi. – Ígérem, hagyni fogom magam… Egy ideig. – Megeresztett egy titokzatos mosolyt.
– Maga nem normális – prüszkölte Hermione.
Piton kedveszegetten elfintorodott. Úgy látszik, most nem megy ezzel semmire.
– Na, jól van, Granger – váltott vissza a magázódásra. – Én meg akartam könnyíteni a dolgát, míg együtt dolgozunk… De ha nem hajlandó együttműködni, akkor azt hiszem, ez a beszélgetés véget ért. Tudja, hol az ajtó – mutatott a bejárat felé a férfi, majd felállt, és elindult a hálószobája felé.
– Várjunk csak egy percet! – pattant fel a székről Hermione. – Az akarja mondani, hogyha nem megyek el magával randevúzni, akkor számíthatok rá, hogy a felkészítési idő alatt ott fog nekem keresztbe tenni, ahol csak tud? Nem fél attól, hogy McGalagony professzorhoz megyek?
A férfi tagadóan megrázta a fejét. Hermione megnyúlt képpel pislogott. Jó vastag a bőr Piton képén.
– Mit szólna, ha megegyeznénk? – adta meg magát a lány. – Mi az ára annak, hogy normálisan viselkedjen velem, amíg a diákok is jelen vannak? – fújatott. Piton visszafordult a hálószoba ajtajából.
– Nem szeretem ismételgetni önmagam… Már közöltem önnel a feltételeimet.
– Akkor inkább már egy fiola méreg – vágta oda a lány.
– A laborom ajtaja mindig nyitva áll maga előtt, szolgálja ki magát, kedvesem. – Ezzel a végszóval belépett a hálószobájába, és becsukta az ajtót.
Hermione dühösen trappolt el a bejárati ajtóhoz, és jó hangosan bevágta maga után.

Még hogy randevúzzak vele! Mi a fenét képzel magáról ez a férfi? – dühöngött magában egész úton a szobájáig.

SS/HG

Hermione szombat délután azzal töltötte „unalmas" óráit, hogy megpróbált egy ütőképes csapatot összeállítani bájitaltanból. Neville nem volt nagy segítség. Pitonnak abban igaza volt, hogy egyáltalán nem értett a bájitalfőzéshez, így ahhoz sem tudott érdemben hozzászólni, hogy kik lennének alkalmasak a versenyre. Granger nagyon örült volna, ha a fekete hajú varázsló is kiveszi a részét a munkából, de erre aligha számíthatott. Piton ugyanis közölte Minervával, hogy nem hajlandó azzal vesződni, hogy átnézze az iskola diákjainak értékelését, ami alapján ki lehet választani a jelentkezőket. Sőt, arra a levélre sem reagált egészen mostanáig, amit a lány pénteken direkt azért küldött neki, hogy elkerüljenek egy újabb kínos beszélgetést. Mellékelte a férfinak az elmúlt öt év feladatsorát, hogy tisztában legyen vele, milyen főzeteket fognak elkészíteni. Valamint egy elsődleges csoport-összeállítást egyelőre tizenkét fővel, a saját személyes megjegyzéseivel együtt. Azt szerette volna elérni, hogy a férfi bólintson rá a névsorra, mert esze ágában sem volt menet közben megváltoztatni, és összevissza kapkodni.
Piton egy darab pergamenre rákörmölte a velős, barátságtalan válaszát.

Granger!

Lehet, hogy magának újdonság, hogy egyáltalán létezik ez a verseny, de higgye el, hogy én tisztában vagyok vele, mi volt az elmúlt öt év feladatsora bájitaltanból, nem szükséges törnie magát, hogy elküldözgesse nekem. Szóljon Longbottomnak, hogy tegye magát hasznossá, és hétfő délutánra bocsássa rendelkezésünkre a friss hozzávalókat az első év listája alapján. Remélhetőleg képes lesz ezt tolmácsolni neki. Ha valami gondja van ezzel a kedves kollégának, akkor küldje el hozzám… És Merlin szerelmére, ne tököljön már annyit a csoport összeállításával! Maga tanítja a bájitaltant, és még azt sem tudja eldönteni, ki az, aki nem fogja az első percben felrobbantani az üstjét a zsűri előtt? Mégis minek van itt maga a Roxfortban?

PP

Neville visszadobta a levelet az asztalra, miután átolvasta.

– Igazán bűbájos a modora – jegyezte meg vigyorogva. – Mellesleg, nem kell, hogy leküldj hozzá a pincébe, köszönöm szépen, a fejem jó helyen van a nyakamon.
– Pedig igazán megnéztem volna, hogyan átkoz téged cafatokra már csak a pillantásával – morogta Hermione fanyalogva. – Piton baromi nagy segítség…
– Miért nem szólsz McGalagony professzornak, hogy nem tudsz vele együtt dolgozni? – kérdezte Neville egy pennával játszadozva. – Nem is értem, hogy mondhatta komolyan, hogy vagy vele dolgozol, vagy nem csinálhatsz semmit. Kész katasztrófa lesz belőle. Még a végén ránk robbantjátok a kastélyt.
Hermione nyöszörögve az asztallapra hajtotta a fejét. Kedve lett volna párszor beleverni a homlokát az asztalba, de nem voltak egyedül a tanáriban, és már így is észrevette, hogy Vector professzor percenként szánakozva felé pillant.
– Neville, azt hiszem, én ki fogok purcanni, mire ennek az egésznek vége.
– Inkább öld meg Pitont, igazán megéri az a pár év az Azkabanban – mondta a férfi, és igyekezett kitérni a lány gyenge ütése elől. – Szerintem jól fogod csinálni, és kis szerencsével te is és a diákok is életben maradtok a felkészülés végére.
– Neked legyen igazad – felelte a lány fásultan.

Neville szerencsére nem kérdezte meg, miért van megszaggatva a levél alja. A lány előrelátóan letépte azt a részt, amit a férfi utóiratnak szánt, és amiben emlékeztette az ajánlatára. Hermione fejében egy pillanatra megfordult az elképzelés, hogy talán mégis jobban tenné, ha elfogadná Piton ajánlatát, és újra elmenne vele randevúzni. Eltartott egy ideig, míg végre minden érvet és ellenérvet felsorakoztatva döntésre jutott…