Tizennegyedik

Perselus Piton szinte kivétel nélkül egyedül töltötte a karácsonyestéket, mióta Albus Dumbledore már nem volt az élők sorában. Korábban néhány alkalommal elfogadta Lucius Malfoy meghívását, hogy töltse velük a szentestét, és mivel Voldemort akkoriban még hatalmon volt, neki kötelessége volt úgy tenni, mintha jól szórakozna a többi halálfaló társaságában.

De azok az idők már elmúltak, mikor el kellett játszania, hogy odaadó híve a Sötét Nagyúrnak. Azóta ha tehette, nem nagyon mozdult ki karácsonykor, inkább saját kényelmes otthonában töltötte az ünnepet a szigeten, ahol semmi és senki nem zavarta meg a nyugalmát. Éppen ezért töprengett hosszú hetekig azon, hogy milyen választ adjon Draco levelére, amiben gyakorlatilag kijelentette, hogy a bájitalmesternek kötelessége megjelenni náluk karácsonyeste.
Első felindulásában egy igen csípős hangvételű választ akart írni a szemtelen levélre, ám meggondolta magát. Úgy döntött, egy alkalomba még ő sem fog belehalni, egyébiránt úgy gondolta, így legalább alkalma lesz beszélgetni Dracóval Hermionét illetően.

SS/HG

Draco Malfoy londoni lakása nem volt olyan hivalkodó, mint a szülei háza, de érezhető volt rajta a visszafogott elegancia. Emily igazán kitett magáért, ami a vacsorát illette, és egészen kellemes beszélgetőpartnernek bizonyult, noha Perselus most találkozott a lánnyal életében először. Értette, hogy Draco miért kívánja komolyabb vágányra terelni a kapcsolatát a boszorkánnyal.

– Tényleg örülök, hogy elfogadtad a meghívást – mondta Draco egy pohár brandyt kortyolgatva a nappali kanapéján ülve.
Emily a konyhában szorgoskodott a vacsora maradékának eltakarítása végett.
– Sokkal inkább mondanám, hogy követelted, hogy megjelenjek, semmint meghívtál… – A szőke férfi rezzenéstelen tekintettel állta Piton szemrehányó pillantását.
Piton elfogadta a poharat, amit Draco mintegy békejobbként nyújtott felé.
– Eredetileg több vendégre számítottunk, de Emily szülei elutaztak síelni, Potterék pedig szokás szerint a Weasley-lakban ünnepelnek, így idén csendesen ünnepelünk.
– Szóval én voltam az egyetlen lehetőséged, akit meghívhattál? Nem tudom, hogy ezt sértésnek vegyem, vagy inkább hízelgőnek tartsam – jegyezte meg a férfi egy szórakozott mosollyal.
– Szinte családtagok vagyunk…
– Ha jól sejtem, Miss Granger is Molly Weasley vendégszeretetét élvezi jelenleg – váltott témát hirtelen a bájitalmester.

Draco halványan elmosolyodott. Már várta, mikor kerül szóba a lány.
Piton pontosan jól tudta, hogy a szőke varázsló milyen nagyon jól szórakozik rajta, de úgy döntött, nem teszi szóvá, mert ha most helyreutasítaná Dracót, akkor nem igazán várhatná el tőle, hogy készségesen a rendelkezésére álljon Hermionét illető kérdéseiben. Pedig most igazán nagy szüksége volt pár tanácsra valakitől, aki jól ismerte a lányt.

– Hogy boldogultok egymással mostanában? – kérdezte Malfoy kaján vigyorral. – Igazán nem akarom felhánytorgatni, de mintha Hermione említette volna, hogy McGalagony professzornak kellett titeket helyre raknia, miután szinte egymásnak estetek a bájitaltan teremben.
Piton enyhén felvonta a szemöldökét, majd legyintett a kezével.
– Nem kell aggódnod – mondta gúnyos félmosollyal a szája szélén. – Elrendeztük ügyes bajos dolgainkat… A jövőben nem hiszem, hogy sor kerülne komolyabb összetűzésre közöttünk, ugyanis más terveim vannak.
– Igazán? – mímelt meglepődést a szőke férfi. – Mégis mennyire lett „baráti" a viszonyotok? Talán odáig fogsz vetemedni, hogy karácsonyi ajándékot veszel neki?
– Nem gondoltam ilyesmire – vallotta be a férfi bizonytalan hangon.
– Ha jól sejtem, nem akarsz beavatni a terveidbe, pedig talán tudnék pár tanácsot adni, ha szükséges. – Draco letette a poharát az asztalkára, és kényelmesen hátradőlt a díványon.
– Csakugyan? – kérdezte a bájitalmester titokzatos arccal.
Draco vigyorogva bólintott.
– Miss Grangert illetően nem igazán vagyok tisztában bizonyos dolgokkal. Bár úgy általában különösen nehéznek tartom a női lélek megfejtésére tett törekvéseimet.
– Szóval te sem érted a nők gondolkozását? Mert én a magam részéről bizton állíthatom, hogy fogalmam sincs róla, mi járhat egy nő fejében. Olyan titokzatosak és rafináltak, hogy csak összezavarják az embert.

Perselus halkan felnevetett. Ebben volt igazság, mert hiszen akárhogyan is próbálta megfejteni Hermione felé mutatott magatartását, eddig mindig zsákutcába futott. Pedig kémként egyebet sem csinált, mint mások reakcióját figyelte, hogy a legapróbb árulkodó jel se kerülje el a figyelmét. De mikor azt hiszi, hogy Hermione nyitni akar felé, és ő megpróbálja megragadni a lehetőséget, a lány hirtelen bezárkózik. Amikor pedig úgy látja, hogy nincs értelme zargatnia a boszorkányt, mert alaposan felbosszantotta, akkor meg némi sértődöttséget kap ajándékba vélhetően azért, mert nem engesztelte ki Grangert.

– Való igaz, hogy a férfiak gondolkozása sokkalta egyszerűbb, mert az esetek többségében mi tudjuk, mit akarunk. Ugyanakkor a gyengébbik nem tagjai legtöbbször improvizálnak, és hagyják, hogy az érzelmeik uralják őket. Pedig a képlet egyszerű… A férfiak nőt akarnak!

Malfoy egyetértően bólintott. Neki is meggyűlt már a menyasszonyával a baja, amikor sehogyan sem tudta kitalálni, mi baja lehet a lánynak.

– A dolog pikantériája abban rejlik, hogy arról, hogy hogyan kéne megszerezni egy nőt illetve megtartani, már fogalmunk sincs. – Emily, aki addigra már végzett a mosogatással, és most az ajtófélfa mellett álldogált, halkan belekuncogott a tenyerébe. – Az a csoda, hogy ennek ellenére mégis mindig megkapjuk, amit akarunk.
– Igazából pontosan ezt nem értem én sem – vakarta meg a tarkóját Draco. – Elmondod mekkora bajban vagy? Mert ha jól sejtem, akkor alaposan benne vagy a közepében.
– Abban lennék? – nézett Piton kihívóan a férfira.
– Végül is nem, ha azt vesszük, hogy megaláztad, megbántottad és megzsaroltad Hermionét, aki emiatt jogosan haragszik rád. Nem lennél bajban, ha ezt annyiban akarnád hagyni. De te akarsz tőle valamit, és nem tudod, mit kéne csinálnod.
Piton nem mondott erre semmit. Maga sem tudta, mit akar Hermionétól.

Emily időközben belépett a nappaliba, hiszen nem akart hallgatózni. Mosolyogva leült a vőlegénye mellé, és megfogta a kezét.
– Nem akarok beleszólni az urak társalgásába, mert nem is nagyon ismerem a hölgyet, akiről szó van. De bizton állíthatom, hogy a sokszor elismételt bocsánatkérés csodákra képes!
– Ha a szándékaid tisztességesek Hermionét illetően, akkor a legjobb út felé az, hogy ha térden csúszva esedezel neki.
– Majd, ha fagy! – morogta az orra alatt Piton, de magában eldöntötte, hogy ha nem is fog a végletekig megalázkodni, talán megszívlelendő a házigazdák tanácsa a bocsánatkérést illetően.

SS/HG

A karácsonyi szünet ugyanúgy telt Hermione számára, mint mindig. Molly Weasley óriási ünnepi vacsorát készített, mindenki degeszre tömte magát, és a finomságokat leöblítette jó pár pohár borral. A lány gondosan válogatott ajándékai megint elnyerték mindenki tetszését, ezzel szemben ő újfent csupa olyasmit kapott, amire semmi szüksége nem volt. Ettől függetlenül minden ajándékot hálásan megköszönt, és igyekezett úgy tenni, mintha a könyvek, amiket Ron vásárolt, még nem lennének meg neki. Harry és Ginny egy újabb komolyzene gyűjteményt vásároltak neki, amiről tudta, hogy soha nem fog belehallgatni. Az ikrek habfürdőjét, ami állításuk szerint több órán át buborékokat csinál a vízbe, nem igazán merte kipróbálni, mert a fecsegőszirupos eset óta óvatosabban bánt mindennel, ami tőlük származott.
Molly egy újabb pulóvert kötött neki, amin egy hatalmas, piros H betű virított. Már előre tudta, hogy oda fogja tenni a szekrénye aljába, ahova a korábbi ilyesfajta remekműveket is rejtette.

Mrs. Weasley viselkedésén látszott, hogy Ron alaposan elbeszélgetett vele, mert már nem volt annyira tartózkodó, de az újságcikkre tett megjegyzései alaposan felbosszantották a lányt. Nem bírta ki, hogy ne említse meg, mennyire valósághűnek tűnt az a kép róla és Pitonról. Hermione legszívesebben kitépte volna az újságot a nő kezéből, és a tűzbe hajította volna. Arthur – szokás szerint – nem szólt bele abba, hogy a felesége miket fecseg össze-vissza, de amikor észrevette, hogy a lány kezdi elveszíteni a türelmét, igyekezett másra terelni a szót.

Ginny, látva Hermione ingerültségét, mikor Piton neve felmerült, nem igazán merte szóba hozni, mit látott a kviddicsdöntő idején. Pedig majd kifúrta a kíváncsiság az oldalát, hogy megtudja, mi folyik pontosan Hermione és Piton között.

Karácsony másnapján már visszamentek a londoni lakásba, ahol Harryékkel lakott, és egész nap mást se csináltak, csak a Ron anyukája által összekészített szeretetcsomagot dézsmálták.
Hermione a két ünnep között kénytelen volt beleegyezni, hogy elkíséri Lunát egy bevásárló körútra az Abszol útra. Egykedvűen sétálgatott a hófedte macskaköves utcákon, miközben a szőke boszorkány megállíthatatlanul csicsergett a fülébe.

Mikor vagy századszorra ismételte el, hogy nem fog bemenni vele a Varázslatos fehérneműk boltjába, Luna végre belenyugodott, hogy egyedül kell szétnéznie odabent. Granger kihasználta az egyedüllétet, és beszerzett néhány új talárt és üstöt. Eljátszott a gondolattal, hogy Minerván kívül Perselust is meglepi egy karácsonyi ajándékkal, ám ezt az ötletét inkább elvetette. Roppant kínos lett volna, ha átnyújtja az ajándékát, és Piton pedig egyszerűen közli vele, hogy ő nem is gondolt ilyesmire.

A két ünnep között lusta semmittevéssel teltek a napjai, kivéve mikor azt a tömérdek dolgozatot javította, amit magával hozott az iskolából. Ron elég sokat cukkolta miatta, de mikor a lány felé hajította a tintásüveget, végre elhallgatott. Egyszerűen alig tudta magát utolérni, mióta a versenyre készültek. Ha volt egy kis szabadideje, akkor a többi évfolyam korrepetálása miatt rostokolt a bájitaltan teremben, ha meg nem a versenyre való felkészülés miatt volt ott, akkor órát tartott. Néha úgy érezte, tanácsosabb lenne, ha betenne egy ágyat az egyik sarokba, mert jószerével már ki sem tudott mozdulni a pincéből.

Szilveszter napján Luna és Ginny nagy nehezen rávették, hogy menjen el velük vásárolni valami igazán káprázatos ruhát, amit a partin viselhet majd. Hermione úgy érezte, hogy ez teljesen felesleges, hiszen a ruhásszekrénye tömve volt olyan holmikkal, amiket még soha nem volt alkalma felvenni, de a két barátnője hajthatatlan volt.

– Alig pár napja voltunk az Abszol úton, miért nem jutott eszedbe akkor? – feddte meg Lunát bosszankodva.
– Hidd el, jól elleszünk csak mi, lányok, megebédelünk, aztán bevetjük magunkat az üzletekbe – próbálkozott Ginny. – Olyan keveset vagyunk együtt, ne legyél már ilyen… – Abban a reményben próbálta rávenni Hermionét az újabb bevásárló túrára, hogy hátha akkor majd ki tudja belőle szedni a dolgokat Pitonnal kapcsolatban.
– Milyen? – csattant fel Hermione.
– Besavanyodott – adta meg a választ Ron a lányok helyett.
– Ezt azonnal vond vissza! – állt fel a székből, és vészjóslóan közeledni kezdett a férfi felé. – Nem vagyok besavanyodott csak azért, mert nem érdekel a vásárlás állandóan. Nagyon elfoglalt vagyok, és köszönöm szépen, de elég dolgom van idióta ruhapróbálgatás nélkül is!
– Jól van, de most akkor is felveszed a kabátod, és velük jössz – közölte Ginny ellentmondást nem tűrő hangon.
Hermione végül beletörődött az elkerülhetetlenbe, és elindult a barátnőivel ruhát vásárolni. Kezdte már unni, hogy az ő akarata soha, semmit nem számít.

Ugyanilyen süket fülekre talált a tiktakozása, mikor este nem volt hajlandó a negyedik pohár pezsgőt is elfogadni. Charlie idült vigyorral az arcán csak azért is a kezébe nyomta az újabb poharat, majd mikor éjfélt ütött az óra, minden előzetes figyelmeztetés nélkül megcsókolta a lányt. Szerencsére nem ők voltak az egyetlenek a bárban, akik így tettek, így legalább nem kellett attól tartania, hogy a többiek félreértik a dolgot. A vörös hajú férfi pajkosan rákacsintott, mikor megszakították a csókot, és Hermione kedvesen rámosolygott, holott végig az járt a fejében, hogy Piton mennyivel jobban lázba tudja hozni.

SS/HG

A visszatérés ugyanolyan fájdalmasan érintette Hermionét és Neville-t, mint a diákokat. Valahogy egyáltalán nem volt kedvük a kastélyban lenni, és még további hat hónapot ott tölteni a nyári szünetig. A tavaszi szünet tartotta bennük a lelket. Nem mintha Hermionénak különösebb programja lett volna a szünetben, de el tudott volna viselni néhány tanításmentes napot.
Az egyetlen dolog, amit még annál is szörnyűbbnek tudott volna elképzelni, mint a folyamatos tanítási napok, az még egy este a barátaival. Imádta őket, és szeretett velük lenni, de rájött, hogy kezdett egyre jobban elszokni a társaságuktól az utóbbi időben. Vajon tényleg besavanyodott?

Az első estén, mikor újra a Roxfortban volt, Hermione úgy döntött, hogy korán ágyba bújik, hogy legalább az első tanítási napon ne nyúzottan, karikás szemmel álljon a katedrán, de alighogy felvette a hálóingét, és felhajtotta a paplant, kopogtattak az ajtaján. Bosszúsan vonult ki a nappaliba, útközben a lábujjai találkoztak a küszöbbel, ami cseppet sem javított a hangulatán. Fél lábon ugrálva, szitkozódva nyitott ajtót, és eltökélte, bárki legyen is a másik oldalon, azt azonnal elküldi. Ingerülten tépte fel az ajtót, és vett egy nagy levegőt, hogy meglehetős elánnal kioktassa a késői látogatót, ám mikor tekintete találkozott a bájitalmesterével, hirtelen nem tudott megszólalni. Piton hanyagul ellökte magát az ajtófélfától, és minden meghívás nélkül belépett a lány lakosztályába.

– Kellemesen telt a szünet? – kérdezte a lánytól, miközben végigmérte.

Hermione hálóinge körbeölelte a testét, és szépen kirajzolta az idomait. A férfi pillantását nem lehetett nem észrevenni, ahogy azt a sokatmondó apró mosolyt sem, ami a szája szélén bujkált.

– Igen – bólintott Granger, majd becsukta az ajtót, és elindult a hálószobába, hogy magára vegye a köntösét. – Az öné milyen volt? – szólt ki a másik szobából.
Mire visszaért, Piton már leült a díványra. Lábait elegánsan keresztbe tette, és ujjaival a karfán dobolt.
– Tűrhető volt, bár igazából mindig öröm, ha nem kell diákokat oktatnom olyasmire, amit úgy sem tudnak elsajátítani – felelte Piton. – Hozzáteszem, pontosan ezen ok miatt olyan nehéz a visszatérés az iskolába.
– Mindig ezen kesereg – mosolygott a lány. – Valami újat is kitalálhatna már.
– Mindig ez a problémám, és sajnos még egy ideig megoldatlan marad, hála magának – közölte a bájitalmester. Hermione zavarodottan pislogott. – Ha jól emlékszem, utánam jött a szigetre, és arra kért, hogy jöjjek vissza, pedig én már el is terveztem, mihez fogok kezdeni a tanítás helyett. – A férfi ábrándos tekintettel nézett maga elé. – De Miss erőszakos, akkor is az lesz, amit én akarok, nem hagyhatta annyiban a dolgot, ahogy Minerva sem…
– Mondhatott volna nemet is – mondta Hermione.
– Na, igen, de akkor le kellett volna mondanom a társaságáról.

Granger kissé elpirult. Perselus a házban történt beszélgetésük óta egészen máshogyan viselkedett vele. Meglehetősen modoros volt, bár kissé türelmetlen és követelőző, ha visszagondolt a kviddicsdöntő utáni csókjukra. Egyre bonyolultabbá vált a kapcsolatuk, és Hermione jobban örült volna, ha nem kell egyfolytában azon törnie a fejét, hogy mire gondol a férfi, amikor együtt vannak. Régebben egyszerűbb volt átlátnia Perseluson. Eleinte pusztán gonosz volt vele, elvetemült, amit a bájitalmester roppant mód élvezett. Később már csak bosszantani akarta, aztán Hermione elkövette azt a súlyos hibát, hogy megtiporta a büszkeségét. Onnantól már világos volt számára, hogy Piton el akarja őt csábítani, még ha rossz eszközöket is választott magának. De majdnem egy hónapja már semmit sem értett. Felültek erre az érzelmi hullámvasútra, és úgy tűnt, nincs megállás.

– Minek köszönhetem a látogatását? – tette fel a kérdést a lány érdeklődve. – Nem mintha ki akarnám dobni, de amint látja, már nem igazán számítottam vendégekre – simított végig a köntösén.
– Igazán nem mondhatom, hogy nem szalonképes – gúnyolódott a férfi. – Azért jöttem, hogy átadjam ezt – nyújtotta felé a csomagot.

Pitonnak eszébe sem jutott ajándékot venni a lánynak karácsonyra, de amikor Draco megkérdezte tőle, hogy szándékában áll-e meglepni valamivel a lányt, elgondolkozott. Természetesen nem szándékozott felvilágosítani a lányt róla, hogy a karácsonyi meglepetést Malfoynak köszönheti, és úgy tett, mintha az ajándék nem is bírna olyan nagy jelentőséggel.
Kezdte egyre jobban kedvelni a lányt, és tagadhatatlanul izgatta a fantáziáját egy esetleges pásztoróra, amit eltölthetnének együtt. Nem voltak határozott érzelmei, de Hermione társaságában egészen kellemesen érezte magát az utóbbi időben, és ilyesmit nem igazán tapasztalt eddig. Ha csak úgy imádkozhatja be a lányt az ágyába, hogy töredelmesen bocsánatot kér tőle, hát akkor összeszorítja a fogát, és valahogy kinyögi, amit ki kell.

– Ez meg micsoda? – tépte le a csomagolást a lány, majd elkerekedett szemmel meredt az ajándékra.
– Csak egy csekélyke kis figyelmesség, hogy elmélyítsem zenei ismeretit – felelte a férfi vállvonogatva, nem akarta, hogy a lány bármi olyasmit lásson a szándéka mögé, ami valójában nincs. – Felfoghatja békejobbként is, ha úgy tetszik. Vagy gondolhat rá úgy, mint emlékeztetője az együtt eltöltött „kellemes" randevúnknak.
– Nagyon köszönöm – mosolygott Hermione, majd a mosolya hirtelen elillant. – Az a helyzet, hogy megfordult a fejemben, hogy veszek önnek karácsonyi ajándékot, de aztán meggondoltam magam… Ez most így roppant kínos. Pontosan azért nem vettem, mert azt hittem, ön sem fog, és akkor meg ott álltunk volna néma csendben egymással szemben és…

Perselus halkan elnevette magát a lány csapongó kifakadása miatt.

– Említettem volna, hogy ez karácsonyi ajándék? – vonta fel a szemöldökét a férfi. – Ez csak egy kis apróság, amit nem volt alkalmam eddig odaadni.
– Ezek szerint már egy ideje tervezte, hogy meglep vele? – incselkedett a lány. – Titokban várta az alkalmat, hogy egy jazz lemez tulajdonosává tegyen? Milyen kellemes meglepetés, és igazán figyelmes.
– Maga rettentően szemtelen – feddte meg a férfi félig sem komolyan. – Így legyen kedves magával bárki is.
– Hova tette a humorérzékét, Perselus? – nevetett a lány. – Tényleg örülök neki. Remek választás, nem úgy, mint a karácsonyi ajándékaim.
Fintorogva nézett a félig kicsomagolt kupacra, amit csak bedobott a másik fotelba, mikor visszajött az iskolába.
Piton felállt, és kiválasztott egy ajándékot a sok közül.
– Komolyzene? – vonta fel a szemöldökét. – Talán elmondhatná végre a barátainak, hogy egyáltalán nem kedveli az ilyesmit.
– Nem igaz, hogy nem kedvelem, de nem vagyok valami nagy rajongó – mondta a lány. – Egyébként én próbáltam már nekik elmondani, de sajnos él bennük egy kép rólam, amit egyszerűen nem tudok megváltoztatni, bárhogyan próbálkozom is.
– Nos, ehhez képest az én ajándékom valóban találóbb.
– Igen, tényleg nagyon örülök neki – mondta a lány.
– Már mondta. – Piton kicsit összehúzta a szemét, és titokzatosan méregette a lányt. – De ennél kicsit találóbb módon is megköszönheti.

Hermione értetlenül nézett a férfira. Piton szája szélén ott bujkált egy mosoly. Lassan odasétált a lányhoz, és felhúzta magához. Egy pillanatig csak nézte azokat a szép, telt ajkat, majd közelebb hajolt, és leheletfinom csókot nyomott Hermione puha szájára.

– Én… Azt hiszem, most már ideje, hogy menjen – motyogta lehajtott fejjel a lány.
– Ha valóban így kívánja a kisasszony, akkor távozom, ám, ha inkább maradásra bírna, az ellen sem tiltakozom – villantott meg egy ördögi mosolyt a férfi.
– Csábító elképzelés, de nem lehet – rázta meg a fejét a lány.
– Miért, Hermione, miért ellenkezel ennyire? – Egy könnyed mozdulattal kisimított egy tincset a lány arcából.
– Ilyen a természetem – somolygott a lány, majd eltolta az arcától a bájitalmester kezét, és elindult az ajtó felé. – Tudja jól, hogy miért viselkedem így. Én nem tudok túllépni mindenen csak úgy. Lehet, hogy maga az egyik percben még annyira utált, hogy minden eszközt bevetett, hogy elriasszon az iskolából, és most meg lehengerlően próbál elcsábítani, de én nem tudok ilyen könnyedén váltani.
– Látom, még elég sok van a rovásomon, de végül csak kiengesztelem egyszer – lépett oda az ajtóhoz Piton is.
– Talán a bocsánatkérés segíteni fog, ismételgesse sokszor – jegyezte meg Hermione halványan mosolyogva.
– Már egyszer megtettem, és nem kenyerem az ismétlés – vágott vissza a férfi, majd kilépett a folyosóra.
– Egyszer-kétszer még nem fog belehalni, ha a bocsánatomért esedezik – szemtelenkedett Hermione.
– Na, szép – horkantott a bájitalmester. – Meglátom, mit tehetek. Jó éjt!

SS/HG

Minerva megelégedésére Perselus valóban visszafogta magát, mikor újra fogadta a csoportját, hogy felkészítse őket a versenyre. Az igazgatónő minden más elfogultságát mellőzve részt vett a különórán, és azt tapasztalta, hogy Hermione és Piton nagyon is ütőképes párost alkotnak, ha éppen nem marják egymást.
Igaz, hogy a bájitalmester stílusa meglehetősen nyers volt, de olyan trükköket tudott tanítani a diákoknak, amiket egész életükben hasznosítani tudnak majd, ha olyan pályát választanak, ahol elengedhetetlen, hogy különféle főzeteket készítsenek.

Az óra végeztével mind a diákok, mind pedig az igazgatónő megnyugodott végre. Senki nem rohant ki a teremből sírva, és senkinek nem kellett a gyengélkedőre mennie, amiért Piton megátkozta egy óvatlanul elkövetett hibáért.

– Igazán örülök, hogy megemberelted magad, Perselus – mondta McGalagony, miután a diákok távoztak a teremből.
Piton megforgatta a szemét, és horkantott egyet, miközben odavitte az üstöket Hermionénak, aki nekiállt már a takarításnak. Egyáltalán nem az igazgatónő kedvéért vett erőt magán, sokkal inkább a lánynak akarta bebizonyítani, hogy nem mindig olyan lehetetlen a viselkedése, mint azt korábban elhitette vele.
– Azt hiszem, nagyon jól haladtok, már amennyire ezt meg tudom állapítani – próbálkozott tovább a társalgással a nő.
– Elégedettek vagyunk a diákokkal – felelte Hermione. – De igyekeznünk kell, ha márciusig végezni akarunk.
– Ez igaz – bólintott Minerva. – A nevezésünkkel nem volt semmi probléma, bár elég magasra szabták a részvételi díjat.
– Umbridge is tudja már, hogy indulunk a versenyen? – érdeklődött a lány.
– Természetesen – felelte az igazgatónő. – Az ő engedélyére is szükségünk volt, és nem kötözködött ezúttal.
– Gondolom, nem igazán bízik benne, hogy esélyünk van a versenyen – jegyezte meg Piton. – Azon leszek, hogy ezt alaposan megcáfoljam! – mondta Hermione harciasan.
– Nagyon helyes! – bólintott Minerva. – Mert semmi más nem tenne engem boldoggá – azon kívül persze, hogy megnyerjük a versenyt–, ha láthatnám Dolores Umbridge arcáról lehervadni azt az undok, önelégült mosolyt, mikor átveszem a kupát.
– Minerva, ha nem ismernélek, még a végén azt mondanám rád, hogy rosszindulatú vagy – cukkolta a Bájitalok Mestere az igazgatónőt.
– Ugyan, Perselus, nem kell szépítenem semmin, az én koromban már megengedhetem magamnak a luxust, hogy rosszindulatú legyek! Sőt kifejezetten az egyik kedvenc időtöltésem, amikor téged bosszanthatlak…
– Efelől nem volt kétségem… – jegyezte meg a férfi mogorván.

– A többiek hogy haladnak? – tudakolta a lány, kicsit röstellte magát, amiért mostanában senkivel és semmivel nem foglalkozott az iskolában a versenyre készülő diákokon és a saját munkáján kívül.

Minerva beszámolója szerint az átváltoztatással foglalkozó csoport szépen haladt, a rúna-ismeretről nem sokat tudott mondani, de a bűbájtan professzor egyenesen ódákat zengett a saját hat fős csoportjáról. Hermione szerette volna azt mondai, hogy velük sem lesz gond, de igazából nem volt ebben annyira biztos.

Január végére már befejezték a második év feladatsorát, ami korábban szerepelt a versenyen, és gőzerővel veselkedtek neki a harmadik évnek, de Hermionét egyre inkább aggasztotta, hogy milyen kevés idejük maradt. Már alig tudott aludni, egyfolytában amiatt idegeskedett, hogy mi lesz velük a megmérettetésen. A Reggeli Próféta nyilvánosságra hozta a versenyen résztvevő iskolák listáját, és meglehetősen nehéz ellenfelekre számíthattak.

A márciusban megrendezésre kerülő országos tanulmányi versenyen résztvevő iskolák már teljes lázban égnek, hiszen a felkészülési idő hamarosan a végéhez ért. A névsor meglehetősen impozáns. Többek között az Antonia Bourneville Boszorkány Képző Szakiskola, a De La Roche Mágus Akadémia, a Philip Saint-Valeri Varázsló- és Boszorkányképző Intézet, és a Willoughby Varázsló- és Boszorkány Tanoda képviselteti magát, no és persze a Roxfort is részt vesz az eseményen.
Dolores Umbridge a Mágiaügyi minisztérium tanulmányi osztályának vezetője azt nyilatkozta, hogy az erős mezőny miatt sokan lesznek olyanok, akik feleslegesen fizették ki a nevezési díjat. Véleménye szerint ez a megmérettetés bizonyára adni fog egy összefoglaló képet az országban található iskolákról, mert úgy gondolja, hogy manapság bizony hanyatlás tapasztalható egyes intézmények oktatási módszereiben.

A hosszabb interjút az újság ötödik oldalán olvashatják…

Hermione dühösen gyűrte össze az újságot, és a szemetes kosárba hajította. Szombat kora reggel volt, és ő már ott görnyedt az íróasztala fölött, hogy újabb házi dolgozatokat javítson ki. Dolores egyértelműen nekik címezte a hozzászólását. Legszívesebben belelocsolta volna az asztalán lévő kihűlt kávéjának a maradékát a nő arcába.

Neville beugrott hozzá reggeli után, hogy odaadja neki az újabb gyógynövényeket, amiket a mai különórán fognak használni. Emlékeztette a lányt, hogy azt ígérte neki, segít kiválasztani egy szép ajándékot a katalógusból, mert Luna születésnapja áprilisban lesz, és valami igazán különlegessel akartja meglepni. Hermione fáradtan mosolygott. Neville igazán romantikus alkat volt, és neki imponált, hogy ennyire igyekszik boldoggá tenni a barátnőjét. Erről eszébe jutott az ajándék, amit Pitontól kapott. Rögtön másnap feltette a lemezjátszóra, amit a mugliismeret professzortól kért kölcsön, és miután meghallgatta a fülbemászó dallamokat, elhatározta, hogy következő londoni látogatásakor mindenképpen be fog szerezni egy lejátszót, hogy bármikor meghallgathassa a lemezt.

– Világosak a receptben szereplő utasítások, fogjanak hozzá a munkához! – adta ki az utasítást Piton.

Már február közepén jártak, és a diákok egyre kimerültebbnek tűntek. Mind a hatan teljes erőbedobással dolgoztak, amellett hogy helytálltak a tanórákon is illetve, egyeseknek a RAVASZ vizsgáira is készülnie kellett. A korábbi versenyen szereplő feladatsorok harmadik évi összesítésénél jártak, és minden főzet alaposan megdolgoztatta őket. Piton és Hermione minden óra előtt elkészítette a főzetet, hogy a diákok lássák, hogyan kell kinéznie, de az utóbbi időben a férfi már arra is hajlandó volt, hogy együtt dolgozzon a tanulókkal, és minden órán még egyszer elkészítette a főzeteket. Hermione idegei pattanásig feszültek, amikor az egyik hollóhátas fiú már harmadszorra ügyetlenkedte el az egyik fontos lépést. Minden alkalommal el kellett tüntetni a főzetet az üstjéből, és már alaposan le volt maradva a többiekhez képest. Amikor a többiek elértek ahhoz a szakaszhoz, hogy lassú lángon húsz percig forralják a bájital, Hermione nem bírta tovább, és kifakadt.

– Mr. Rendal, ha nem a padtársa igen megnyerő bájait vizslatta volna az elmúlt fél órában, akkor nem hibázta volna el a sárkánykarom adagolását, és már ön is ott tartana, ahol a többiek! – morogta a fiú padjára támaszkodna. – Elképzelhető lenne, hogy végre a munkájával foglalkozzon, ahelyett, hogy Miss Flindert nézegeti?
Az említett lány elpirult, és kicsit összébb húzta magán a talárját.
– Hálás lennék érte, ha megfékezné végre a hormonjait, és dolgozna! – csapott az asztalra, majd dühösen elvonult a raktárszobába.

Piton szúrós szemmel tekintett a zavarodottan pislogó fiúra, majd a lány után ment. Hermione a polcoknak támaszkodva lehajtott fejjel próbálta meg visszanyelni a könnyeit. Nem tehetett róla, de egyszerűen már akkora volt rajta a nyomás, hogy szinte minden pillanatban ordítani tudott volna az elfojtott indulataitól. Óriási tétje volt ennek a versenynek, mert hiába sikerült jól a jótékonysági kviddicsmeccs, magától az adományoktól még nem jutottak messzebbre. Be kellett biztosítaniuk magukat, hogy Umbridge ne tudjon újabb ürügyet találni arra, hogy miért akarja bezáratni a Roxfortot. Ha belebuknak az egészbe, a legkevesebb lesz, hogy az a vén banya az irányítása alá vonja az intézményt.
Minerva az elmúlt hónapok alatt többször találkozott az iskolatanáccsal, aminek Piton is a tagja volt. A férfi elmondása szerint jogászokat is bevontak a megbeszélésekbe, akik sajnos nem túl sok biztató dolgot tudtak mondani. Umbridge rendelete támadhatatlan volt, ám úgy vélték, a bezárás csak akkor lehetséges, ha valóban nyomós indokot találnak az intézmény megszüntetésére. De sajnos az minisztériumi felügyelet már ott lógott a levegőben, ami magával vont volna egy inspektort.

– Minden rendben van idebent? – érintette meg finoman a lány vállát Piton. – Persze, csak ellenőriztem, hogy nem fogytunk-e ki nagyon a porított golgotavirágból*, mert a következő órán nyugtató főzetet kell készítenie az ötödéveseknek – felelte a lány halkan.
– Természetesen pontosan ezt csinálja – mondta a férfi enyhe gúnnyal a hangjában.
– Igen, azt csinálom – morogta Hermione az orra alatt.

Piton megrázta a fejét, és lassan maga felé fordította a lányt. Hermione lehajtott fejjel, mélyeket sóhajtva állt vele szemben. A férfi elővette a varázspálcáját, és egy magánélet bűbáj használata után a lány álla alá nyúlt, és gyengéden kényszerítette, hogy ránézzen. Hermione szeme sarkában újabb könnycseppek gyűltek össze. A bájitalmester kisimította a kibuggyanni készülő könnyeket a hüvelyujjával, és halványan elmosolyodott.

– Jól haladunk, nem kell aggódnia, időben készen leszünk – mondta lágy hangon. – Biztosíthatom róla, hogy senkit nem fogok a verseny közelébe engedni, akiről az a benyomásom, hogy leszerepelhet.
– Én szoktam ilyen üres semmiségekkel traktálni – motyogta a lány az orra alatt. – Nem is tudom, miért fakadtam ki, én csak… Annyira fáradt vagyok. Néha úgy érzem, hogy egy hétig képes lennék aludni. Nem vágyom másra, csak egy forró fürdőre és egy jó könyvre, de már hónapok óta nem nyitottam ki egyik kedvenc kötetemet sem – panaszkodott.
– Mindannyian fáradtak vagyunk – mondta a férfi, miközben a lány vállait simogatta.
Hermione szíve szerint szorosan hozzábújt volna a férfihez, de nem merte megtenni ezt az igazán sokatmondó dolgot, mert már így se tudta hányadán állnak Pitonnal. – Nem kell magát szégyellnie, mert néha kimutatja, hogy maga is csak egy ember.
– Hah, ki beszél? – szemtelenkedett a lány. – Néha azt gondolom, jobb lett volna elmondani a diákoknak, mekkora tétje van a versenynek…
– Azonnal összeroppannának – jegyezte meg Piton szórakozottan mosolyogva. – Nem mindenki olyan kis eszes és kemény, mint amilyen maga volt diákkorában. Meglehet, ez akkoriban mérhetetlenül bosszantó volt.
Hermione halványan elmosolyodott.
– Én nem szoktam kudarcot vallani.
– Na, de látta milyen ellenfeleink lesznek? Nem vehetik csak úgy félvállról a dolgot! – Hermione megint érezte, hogy a sírás fojtogatja.

A bájitalmester kissé tétován, de megkísérelte megölelni a lányt, de Hermione szinte szoborrá merevedett a karjaiban. Piton azonnal észrevette, hogy a lány talán túl intimnek találta ezt a gesztust, és hátralépett.

– Vissza kell mennünk, lassan letelik a forralási idő – rázta meg magát Hermione.
– Ha szeretne egy kicsit lepihenni, nyugodtan menjen fel a lakosztályába, én itt maradok. Most az egyszer hajlandó vagyok feláldozni magam még akkor is, ha tudom, hogy később még bánni fogom ezt a könnyelmű kijelentést – ajánlotta fel Perselus lovagiasan saját magát is meglepve.
– Nem, minden rendben van – törölte meg a lány az arcát a talárja ujjával.

A különóra végeztével odalépett a lányhoz, mikor Hermione végzett a mosogatással, és meginvitálta a lakosztályába, szigorúan hozzátéve, hogy nem akarja lerohanni. Hermionénak jól esett a férfi figyelmessége, de fáradt volt, és nem érzett magában elég erőt arra, hogy értelmesen tudjon beszélgetni a férfival.

– Nem hiszem, hogy ma túl jó társaság lennék. – Igyekezett barátságosnak tűnni, de a férfin látszott, hogy nem tetszik neki a lány válasza.
– Szörnyen nehéz magával kedves lenni… – morogta az orra alatt.
– Csak nem udvarolni próbál? – pislogott nagyokat a boszorkány.
– Nevezze, aminek akarja, ámbár folyamatosan meghiúsítja minden törekvésem arra nézve, hogy kiengeszteljem végre. – Piton átható pillantást küldött a lány felé.
Talán a fáradság, talán a verseny miatti feszültség számlájára volt írható, de Hermione száján valami olyasmi csúszott ki, amit jobb lett volna, ha nem mond.
– Perselus, ne nézzen már ennyire ostobának! – csattant fel. – Nem akarja, hogy igazán megbocsássak, csak annyira, hogy minden gond nélkül lefeküdjek magával.
– Rohadtul szereti kéretni magát, igaz? – dohogta a bájitalmester. – Na, ide figyeljen! Ha a szükségleteimet nem tudnám kielégíteni csak magával, az már régen rossz lenne! – Hermione sértődötten fordult el. – Nem maga az egyetlen boszorkány a földön, és ha tanácsolhatom, akkor kicsit vegyen vissza ebből a pikírtségből, mert igazán nem áll jól magának, hogy azt próbálja sugalmazni, hogy ennyire elérhetetlen!

Aznap este Hermione szinte beleájult az ágyába, de bármennyire fáradt volt, nem tudott elaludni. Állandóan az a jelenet játszódott le a fejében, ahogy ott álltak Pitonnal a szűk raktárhelyiségben, és a férfi vigasztalta őt. Soha nem gondolta volna, hogy a bájitalmester ennyire megértő is tud lenni. Azt gondolta, hogy azért ment utána, hogy jól leteremtse a viselkedése miatt, de nem így történt.
Aztán később mégis kimutatta a foga fehérjét. Akárhányszor azt hitte, hogy kiismerte Pitont, mindig tévedni látszott.

Ezekben a napokban igazán örült volna, ha van valaki, akire támaszkodhat. Neville remek barát volt, de nem tudott neki mindent elmondani, bármennyire szerette volna. Draco sokkal közelebb állt hozzá, mint bárki más, és vele sokkal őszintébben tudott beszélni. A szőke férfi tudott mindenről, ami mostanában történt vele, beszámolt a kirohanásáról, és arról is, hogy Perselus fel akart mondani. De Draco levelei mindig csak rövidek voltak, és a kapkodva odavetett sorokból Hermione arra következtetett, hogy a férfinak nincs igazán ideje rá.

Lassan végigsimította kezét lapos hasán. Mennyivel másabb lenne most minden, ha nincs Dumbledore professzor. Néha azt kívánta, bárcsak bátrabbak lettek volna Dracóval…

SS/HG

Márciusra az iskolában tapintható volt a feszültség. A versenyen résztvevő diákokhoz és tanárokhoz alig lehetett hozzászólni, még Minerva is folyamatosan csak morgolódott. A tét óriási volt, és ezzel minden tanár tisztában volt.
Piton nem kísérelte újfent meghívni Hermionét magához, és a lány észrevette, hogy a férfi egyre hűvösebben viselkedik vele. Nagyon formális és távolságtartó volt. Bár nem gúnyolódott rajta, és érezhetően visszafogta minden szarkasztikus megjegyzését, éppenséggel kedvesnek sem volt mondható.
A bájitalmester nem kívánt több figyelmet szentelni a boszorkányra, úgy gondolta, talán még egyszer megpróbálkozik a lehetetlennel, hogy elnyerje Hermione bizalmát, de ha megint nem sikerül, akkor részéről az ügyet lezárja.

A verseny napján kora reggel indultak el a minisztérium déli szárnyába, ahol a megmérettetést tartották. Hermione maga előtt terelgette a hat fős társaságot, és igyekezett gondtalannak tűnni, pedig a gyomra jóformán öklömnyire zsugorodott idegességében. Elképzelése sem volt, hogy képes Piton olyan szenvtelen arcot vágni, mintha mit se számítana a mai nap.

A minisztériumi aulában most is nagy volt a tömeg, de az egyik boszorkány a tanulmányi osztályról már várta az érkezőket, és elkísérte őket a déli szárnyba. A nő röviden emlékeztette őket, hogy a csalások elkerülése végett, senki nem tarthatja magánál a pálcáját, aki nem vesz részt az adott versenyszámban, így mielőtt beléptek volna a tágas fogószobába, le kellett adniuk a varázspálcáikat.

Minerva mindenkinek a lelkére kötötte, hogy viselkedjen rendesen, mert most a Roxfortot képviselik.
– Nagyon remélem, hogy nem fog nehezükre esni kulturáltan viselkedni a mai nap folyamán – közölte összehúzott szemmel. – Nem hiszem, hogy szükséges lenne emlékeztetnem önöket, hogy milyen büntetésben fog részesülni az a galád tanuló, aki megkíséreli szégyenbe hozni az iskolánkat, emelt fővel jöttünk, és az eredményeinktől függetlenül így is fogunk távozni!

A másik négy iskola már ott sorakozott a kijelölt helyeken. Hermione igyekezett nem feléjük nézni, nehogy elárulja másoknak, mennyire ideges. Természetesen a Prófétában megjelent cikk után alapos kutatást végzett, így pontosan tudta, melyik rivális iskolának mik az erősségei. A legnagyobb gondot az Antonia Bourneville Boszorkányképző Szakiskola okozhatta nekik, ahol olyan magas szintű volt az oktatás, hogy a végzős diákok közül mindenki könnyedén bejutott az egyetemekre.

A versenybizottság szót kért magának, és ismertették az új szabályokat.
Sorsolás útján döntötték el, melyik tantárgy fog elsőként szerepelni aznap. A versenyt két naposra tervezték, és minden alkalommal két tantárgyban indulhattak az iskolák. A tanárok nem tartózkodhattak egy helyiségben a diákokkal a verseny alatt, és a legszigorúbb bűbájokkal akadályozták meg, hogy bárki csalásra adja a fejét. Az eredményhirdetést a második nap végén kívánták megtenni, ahol is kihirdetik a győztest. A győztes egy teljes évig élvezheti majd a Mágiaügyi Minisztérium támogatását.
Dolores Umbridge nem hiányozhatott a megnyitóról, és miközben pillantásával Minervát kereste, látszott rajta, hogy már előre örül a Roxfort vereségének.

Hermione bosszúsan vette tudomásul, hogy a bájitaltan a második napra került. Így még egy újabb éjszakát fog álmatlanul végigforgolódni…

Minerva úgy döntött, jobb, ha nem maradnak ott a többiek a verseny alatt, hiába ellenkeztek a tanulók, akik szerettek volna szurkolni a társaiknak. Miután senki más nem léphetett a külön termekbe csak a versenyzők és a bírák, így felesleges is lett volna ott téblábolniuk. Hermione, Piton és Flitwick professzor együttes erővel terelte ki a zúgolódó társaságot a teremből, majd visszatértek az iskolába.

Perselus szívesen váltott volna néhány szót a lánnyal, esetleg még a lakosztályába is meginvitálta volna, de Hermione a diákokkal együtt villámgyorsan eltűnt a folyosók egyikén.
A férfi utána indult, és még pont elérte, mielőtt bevonult volna a szobájába.
Hermione most senkivel nem akart beszélni, nem tudott volna odafigyelni egyetlen szóra sem. Azt sem hitte, hogy érdemes lenne még egyszer átvennie a diákokkal a feladatokat, még ha csak szóban is. Hiszen már nem sokat tehet, holnap ki fog derülni, hogy a munkájuk eredményes volt-e Perselusszal, vagy teljesen felesleges időpocsékolás.

– Nem kell belőle ekkora ügyet csinálni, holnap visszamegyünk, és folytatjuk a versenyt.
– Igen – vonta meg a vállát a lány. – Csak túl akartam már esni rajta.
– Most lesz egy szabad estéje, nem erre vágyott eddig? – kérdezte a férfi. – Talán a társaságomban eltöltött idő…
– Nem akarok udvariatlan lenni, de egyedül szeretnék maradni – mondta a lány határozottan.
Piton nem tudta, mi egyebet tehetne még. Nem erőszakolhatta rá magát a lányra, de mélyen sértette, hogy folyamatosan visszautasítják, és nem kap igazi esélyt Hermionétól. Elismerte, hogy nem kér keveset a lánytól, mert nem volt könnyű szemet hunyni a korábbi viselkedése felett, de már kezdett elfogyni a türelme.
– Holnap reggel várom az aulában! – szólalt meg Piton kimérten, majd sarkon fordult, és elvonult.

Rettentően irigyelte Minervát és Sinistra professzort. Szívesen túl lett volna már a rájuk váró megmérettetésen, egyszerűen nem tudta, hogy fog alakulni a dolog, és majd megőrjítette a bizonytalanság. Ki akarta kapcsolni az agyát, nem akart gondolkozni, csak lenni…

Az igazgatónő benézett hozzá délután, mikor visszatértek az iskolába. Nagyon bizakodó volt. Állítása szerint a diákok jól vették az akadályokat, és miután részletesen kikérdezte őket a feladatokról, amiket teljesíteniük kellett, meglehetősen elégedett volt.
Hermione örült a sikernek, de ez csak még jobban megerősítette benne a félelmet, hogy ő esetleg elbukik.
Minerva magára hagyta, miután beszámolt neki a versenyről.

Hermionénak nem volt kedve ebédelni menni a nagyterembe, kért valamit a házimanóktól, és egykedvűen elmajszolgatta. Azt már tudta, hogy semmi olyasmivel nem akarja elütni az időt, ami bármilyen módon is kapcsolódna a munkájához, így letelepedett a fotelba, felhúzta a lábait, és belefogott a már ezerszer elolvasott regénybe, amit kislánykora óta imádott. A sorok csak úgy futottak a szeme előtt, nem is vette észre, hogy szépen lassan órák teltek el, míg olvasott. Elgémberedve tette le a könyvet az asztalra, és úgy döntött, ideje, hogy kicsit kényeztesse magát.

Bemászott a kádba, amibe jó adag illóolajat öntött a forró vízhez keverve, majd szinte az álláig elmerült. Szemeit lehunyta, és csak a légzésére figyelt. Nem gondolkozott, ami elég nagy erőfeszítésébe telt, csak megpróbált pihenni. A relaxációs hadművelet olyan jól sikerült, hogy elaludt a kádban, és egy órával később arra eszmélt fel, hogy fázik, mert a víz már teljesen kihűlt. Dideregve törölközött meg, és felvette az egyik legkényelmesebb pizsamáját, majd annak ellenére, hogy még csak hét óra volt, ágyba bújt. De hiába a fáradság, ezúttal nem tudott elaludni, így bevett egy fiola altatót.

SS/HG

– Maguk meg mit ácsorognak itt, nem kéne indulniuk? – kérdezte Minerva csodálkozva az előtérben tébláboló diákoktól.
– Granger professzor még nincs itt – felelte az egyik lány. – A többiek előre mentek, Piton professzor pedig elment megnézni a tanárnőt.
– Értem – bólintott Minerva, majd aggódva rápillantott az előtérben lévő hatalmas antik órára. – Azonnal utánanézek, mi a késedelem oka!

Piton már ököllel verte a lány ajtaját, de nem kapott választ. Végül úgy döntött, hogy az sem érdekli, ha valami igen kínos szituáció közepette tör rá a lányra, akkor is be fog jutni. Éppen elővette a varázspálcáját, mikor Minerva befordult a folyosón.

– Hol van Miss Granger? – kérdezte aggodalmasan. – Történt vele valami? Lassan indulnotok kéne.
– Azt próbálom kideríteni, hogy hol a szentséges Merlinben rostokol ennyi ideig – morogta Piton, majd rászegezte a pálcáját a zárra, és kinyitotta az ajtót.
Mindketten meglepődve vették észre, hogy semmilyen védővarázslat nem akadályozta meg őket a bejutásban, de Hermione tegnap este annyira fáradt volt, hogy nem is törődött a szokásos biztonsági varázslatokkal.

Hiába szólongatták a lányt, Hermione nem válaszolt. Végül Piton, nem törődve Minerva felháborodásával, benyitott a hálószobába. A függönyök még össze voltak húzva, de a másik szobából beszűrődő fényben így is jól látta a bájitalmester, hogy a lány még az ágyban van.
Dühösen rántotta le a takarót Grangerről, de a lány csak nyöszörögve a másik oldalára fordult, és a jelek szerint nem volt hajlandó felkeni.

Minerva megunta a tétlenséget, és belépett a hálóba. Kérdőn nézett a férfire, aki időközben odalépett az éjjeliszekrényhez, és beleszagolt az üres fiolába, amit ott talált.

– A kis kedvenced altatót vett be – közölte gúnyosan. – Ébreszd fel, és mondd meg neki, hogy van tíz perce, hogy összekaparja magát, vagy itt hagyom!

Minerva bosszúsan összeszorította a száját, ahogy a férfi távolodó alakját nézte. Nem volt ideje sokat gondolkozni azon, hogy ébressze fel Hermionét, így aztán a pálcája végéből jéghideg vizet locsolt a lány alvó alakjára.

– Mi az, mi történt? – pattant fel Hermione ijedten. – Igazgatónő?
– Altatót vett be, nem tudtuk felébreszteni – közölte Minerva helytelenítő hangon. – Azonnal indulnia kell, lekésik a versenyt!
– Micsoda, mennyi az idő? – kapott az órája után.
– Pontosan tíz perce van, vagy Perselus maga nélkül indul el! – mondta szigorúan, majd ő is elhagyta a lány lakosztályát.

Hermione kapkodva öltözködni kezdett, azt se tudta, hol áll a feje. Vizes tincsei verdesték a vállát, ahogy egyre jobban összeszoruló tüdővel rohant végig a folyosókon, majd végül lihegve beérte az éppen induló diákjait, akiket Piton kísért leghátul. Sűrű bocsánatkérések közepette csatlakozott a többiekhez, de igazából nagyon ostobán hangzott a mentsége, miszerint elaludt. A diákok nem is nagyon törődtek vele, viszont Pitonnak megfeszült az állkapcsa, hogy ne a gyerekek előtt teremtse le a lányt.

Ők érkeztek meg utolsónak, és a bírák már terelték be a gyerekeket a külön terembe, mikor odacsapódtak a többiekhez. Hermionénak csak egy "sok szerencsét!" kiáltásra maradt ideje, majd az ajtó kegyetlenül becsukódott az orruk előtt. A lánynak felocsúdni sem volt ideje, mert Piton karon ragadta, és elkezdte kifelé kormányozni a tágas szobából, ahol a többi iskola képviselője várakozott. Bosszankodva kerülgette a minisztériumi alkalmazottakat, majd végül belökte a lányt egy ablak mellé, és a lehető legfélelmetesebb pillantását küldte felé, amit csak az elsőéves diákoknak tartogatott.

A lány pislogva meredt a férfire. Gondolta, hogy fejmosást fog kapni a késés miatt, de a férfi szavai mégis meglepték.

– Minerva akaratom ellenére belerángatott ebbe az egész felkészülési mizériába, ahol semmi mást nem csináltunk, csak egymás idegein táncoltunk, és mikor úgy döntöttem, hogy nekem ebből elég volt, akkor utánam küldte magát! – Piton olyan ideges volt, hogy szinte minden izom megfeszült az arcán, és érezte, hogy egy erős fejfájás is csapódott kísérőként az amúgy sem rózsás hangulatához. – Újfent bolond módon beadtam a derekam, és a legjobb tudásom szerint igyekeztem felkészíteni a diákokat, pedig elhiheti, hogy sokkal élvezetesebb dolgokkal is el tudtam volna tölteni a szabadidőmet.
– Sajnálom, hogy… – kezdett bele védekezően Granger, de a férfi szeme mérgesen megvillant, belefojtva a továbbiakat a lányba.
– Még nem fejeztem be! – sziszegte a férfi karba font kézzel. – Van róla fogalma, mennyi esélyünk van a győzelemre olyan iskolákkal szemben, akik már egész tanévben tudták, hogy részt akarnak venni a versenyen, és jóval előbb elkezdték a felkészülést?
– Tudom, hogy nem volt szándékunkban…
– Költői kérdés volt – forgatta meg a szemét Piton. – A jó hírem forog kockán, mikor olyasmin veszek részt, ahol a diákok nem csak az iskolát, de engem is képviselnek, ahogy magának is! Pontosan ezért nem értem, hogy engedhette meg magának azt a luxust, hogy altatót vett be a versenyt megelőző éjszakán. Mi van, ha én nem érek rá idehozni a diákokat, hanem magának kell?

Hermione tudta, hogy hibát követett el, de nem értette miért kell ebből ilyen nagy ügyet csinálni, hiszen időben ideértek, és senkinek nem kell megtudnia, hogy elaludt. A gyerekek semmivel sem fognak rosszabbul vagy jobban teljesíteni attól, hogy kicsit késésben voltak.

– Igaza volt, felelőtlenség volt a részemről, de nem tudtam elaludni, és szerettem volna végre pihenni – mondta Hermione a férfi pillantását kutatva, de Piton morcosan elfordította a fejét. – Három hónapja nyüstöltük azokat az átkozott feladatsorokat, és mindeközben még tanítottam is. – A lány is kezdte egyre jobban felbosszantani magát. – Tudom, hogy ezzel nem én voltam egyedül így, de értse meg, a végletekig kimerült voltam.

Piton csak megrázta a fejét.

– Fogalmam sincs, miért hittem azt, hogy számíthatok magára. – Furcsa módon a szavai nem voltak sem gúnyosak, sem szarkasztikusak, csak végtelenül csalódottak. – Arról papolt nekem hetekig, hogy egy oldalon állunk, mégis az első alkalommal cserbenhagyott!
– De én nem… Egyáltalán még a versenyről beszélünk, mert úgy érzem, ez már inkább csak rólunk szól. – Hermione tűnődve nézett a férfira. – Megértem, hogy feszült, de ne rajtam vezesse le az indulatait!
– Akkor kin vezessem le? – förmedt rá Piton, és nem érdekelte, hogy hirtelen átváltott tegezésbe. – Mindenről te tehetsz, te akartad a versenyt, belementem, nem igazán működött az elején, ezért én voltam az, aki erőt vett magán, és fordított a dolgok állásán. Nevetséges módon próbállak kiengesztelni hosszú hetek óta, te meg játszod a bizonytalant!
– Ha nem viselkedtél volna olyan felháborító módon velem az elején, akkor most nem kéne…
– Ne kezdd el megint, mert esküszöm, hogy pálcát rántok! – Piton már túl volt azon a ponton, hogy figyelt volna arra, mit mond és milyen hangerővel. – Ismerem már ezt a lemezt, Perselus, olyan gazember voltál – gúnyosan utánozta a lány hangját. – Nem tudok rajta változtatni, döntsd el, hogy így is jó vagyok-e neked, vagy sem, de ne szórakozz velem tovább!
– Miről beszélsz, én nem szórakozok! – Hiába mondta volna tovább, Piton egyszerűen faképnél hagyta.

Hermione torkát fojtogatták a keserű könnyek. Alaptalannak érezte a férfi vádjait, mert nem hagyta cserben. Egyáltalán nem, mindvégig mellette állt, dacára annak, hogyan bánt vele korábban. Jó adag lelkiismeret-furdalással kullogott vissza a terembe, hogy aztán lerogyjon a fal melletti székek egyikre, és csendesen megvárja, míg a diákok végeznek.

Késő délután Minerva az első nap versenyzőivel a nyomában belépett a terembe, ahol Hermione már vagy századjára kérdezte meg a saját diákjaitól, hogy pontosan milyen feladatokat kaptak. A tanulók egyre fáradtabban válaszolgattak neki.

– Hol van Perselus? – érdeklődött Minerva már jóval megenyhültebb hangon, mint reggel.
– Nem tudom – vonta meg a vállát a lány.

A következő egy órában mindenki arról beszélt, hogy vajon melyik iskola esélyes a győzelemre. McGalagony számított Dolores felbukkanására, és a nő hamarosan meg is jelent. Nem pillanthatott bele a részeredményekbe, de biztosra vette, hogy a Roxfort megbukott a megmérettetésen.

A bírák végül döntésre jutottak, majd felsorakoztak az emelvényen, és mindenkit csendre intettek. Elsősorban megköszönték a részvételt, és gratuláltak minden felkészítő tanárnak a szakavatott munkájukért. A diákokat pedig elismerően megtapsolták, mivel elmondásuk szerint példátlan ügyességgel oldottak meg minden feladatot.
Hermione mosolyogva csatlakozott a tapsoló tömeghez, ő is nagyon büszke volt a gyerekekre, attól függetlenül is, hogy még nem tudta az eredményeket.

– A döntés nem volt egyszerű, hiszen igen szoros volt a mezőny – mondta mosolyogva a magas, pirospozsgás, ősz hajú versenyelnök. – Az elmúlt két nap során olyan fantasztikus teljesítményt láthattunk az öt iskola tanulóitól, ami elismerésre sarkalhat bárkit itt a teremben. De sajnos csak egy győztes van.
– Ez így igaz, viszont mivel az iskolákat csak egy hajszálnyi választotta el egymástól – emelkedett szóra egy fiatal, vörös hajú boszorkány –, úgy döntöttünk, hogy a szabályoktól eltérően minden iskola különdíjban részesül, ami nem más, mint az diákok által megválasztott egyetemre szóló ösztöndíj. Biztosak vagyunk benne, hogy minden itt lévő diákot szívesen fognak fogadni a továbbtanulási intézmények.

A bejelentést hatalmas ováció fogadta. Nem egy diák koptatta az utolsó évét az iskolában, és igazán nem volt mindegy, hogy a szüleiknek nem kell tovább nyögniük a tandíjat, ha egyetemre mennek. A tanárok is boldogok voltak a különdíjjal, de azért a legjobban a győzelemnek örültek volna.

– Akkor ismertetném a sorrendet – vette vissza a szót az ősz hajú varázsló. – Az ötödik helyen a Philip Saint-Valeri Varázsló- és Boszorkányképző Intézet végzett!
Az iskola igazgatója átverekedte magát a tapsoló tömegen, hogy átvegye az emlékplakettet, valamint az egyetemi ösztöndíj kérelmeket. A Próféta fotósa elkattintotta a gépét, ahogy az iskolaigazgató kezet fog Doloresszel.
– A negyedik helyet a Willoughby Varázsló- és Boszorkány Tanoda szerezte meg magának! – harsant fel a férfi hangja.
Újabb tapsvihar következett, és már egyre jobban tapintani lehetett a feszültséget a levegőben. Minerva minden alakommal erősen megszorította a mellette álló Hermione kezét, mikor felsorolták egy újabb iskola nevét. Flitwick professzor annyira erősen drukkolt, hogy olykor még levegőt is elfejtett venni, és ő örömkiáltásokat hallatott minden alakommal, mikor nem a Roxfort nevét mondták, hiszen így még mindig volt esélyük a győzelemre.
Umbridge feszültnek tűnt, valószínűleg neki is hasonló gondolatok jártak a fejében, mint McGalagony professzornak.
– Az előkelő harmadik helyen nem más végzett, mint De La Roche Mágus Academia! De La Roche Mágus Academia! – hirdette ki a versenybíró.
A magas, sötét hajú férfi, aki átvette a díjat nem is nagyon próbálta meg elrejteni csalódottságát. Visszafogottan biccentett a bíráknak, majd szálfa egyenes tartással visszaindult a diákijaihoz. Hermionét valahogyan Lucius Malfoyra emlékeztette a viselkedése.

– Már csak két iskola maradt versenyben, és meg kell mondanom, hogy a köztük lévő mindössze öt pontos különbség igazán élvezetessé tette a küzdelmet. Mindkét iskola diákjai olyan keményen dolgoztak az eléjük állított megmérettetés során, hogy csodálatra méltónak tartjuk a kitartásukat és a felkészültségüket.
Most Hermione szorította meg Minerva karját, de olyan erősen, hogy az idős boszorkány felszisszent.
– Nem árulok el vele titkot, hogy a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskoláról, és Antonia Bourneville Boszorkányképző Szakiskoláról van szó…

– Mondja már, hogy ki nyert! – kiabált be valaki a hátsó sorból türelmetlenül.

A pirospozsgás arcú férfi helytelenítően megrázta a fejét, majd újra a kezében tartott díszes pergamentekercsre pillantott, és felolvasta a győztes iskola nevét.

– Az idei év győztese a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola! –
kiáltotta sugárzó mosollyal.

Minerva a szívéhez kapott, az ájulás környékezte. Igaz lenne, tényleg győztek? Szinte nem is hallott semmit sem maga közül, az örömkiáltások összemosódtak, ahogy a diákok egymás nyakába borulva sírva-nevetve ugrándoztak, magukhoz rántva a három másik tanárt is. McGalagony örömmámorban úszva haladt az emelvény felé. Az Antonia Boirneville igazgatónője régi ismerősként üdvözölte az emelvényen, és melegen mosolyogva gratulált neki.
Umbridge arcára ráfagyott a mosoly, és meg sem tudott szólalni.
– Nem akar gratulálni? – tudakolta Minerva kihívóan, alaposan kiélvezve a békaképű nő zavarát.
– Micsoda meglepetés – nyögte ki Dolores. – Szerencséjük volt – mondta ridegen.
– A szerencsének ehhez semmi köze nem volt! – Minerva királynői tartással levonult az emelvényről, és az újság fotósának többszöri szólongatása ellenére sem volt hajlandó közös képen szerepelni Umbridge-dzsel.

Aznap este a Roxfortban ünnepi lakomát tartottak a győzelem tiszteletére, és pontosan úgy volt, ahogy Minerva mondta. Emelt fővel mentek a versenyre, és emelt fővel távoztak. Hermionéval madarat lehetett volna fogatni, azt leszámítva, hogy az időközben megkerült Piton még mindig levegőnek nézte.
Mikor a férfi megunta a nagy ricsajt, és távozott a hátsó ajtón, a lány gyorsan utána eredt.

– Perselus, kérem, várjon meg! – loholt utána a lány.
–Mit tehetek önért, Miss Granger? – kérdezte unott képpel.
– Én csak gratulálni akartam, és megköszönni a segítségét, mert maga nélkül nem ment volna! – mondta Hermione őszintén. – Na, és bocsánatot is akartam kérni, a felkészülési idő alatt történt vitáink miatt, meg hogy ma elaludtam…
– Értem – felelte a férfi tömören. – Van még valami más is, vagy mehetek végre?
– Azt hittem, hogy…
– Nézze, Hermione, négy órája hasogat a fejem, és szeretnék végre egy kis nyugalmat! – csattant fel a férfi hangja. – Ha nem bánja, akkor most én vennék be egy altatót!
– Jó, csak nem szeretném, hogy haragudjon rám – ismerte be elvékonyodott hangon a lány.
– Miért? Miért fontos ez magának?
– Nem tudom, én csak... – Hermione megrázta a fejét, valóban nem tudta, csak egyszerűen nem akarta, hogy haragban váljanak el.

Perselus még egy percig némán, tűnődve figyelte a lány arcát, majd megfordult, és elindult a lakosztálya irányába. Hermione nem ment utána, itt volt az ideje, hogy rendezze végre magában zavaros érzéseit.

Köszönöm szépen, hogy elolvastad!

* A golgotavirág (Passiflora) a Malpighiales rendbe tartozó golgotavirág-félék (Passifloraceae) család egyik nemzetsége. A kivonatait nagymértékben használják a növényi nyugtatókban.