Ez a fejezet felnőtt tartalmat is magába foglal! Ha nem szereted az ilyesmit, csak hagyd ki azt a részt.

Tizenötödik

A tudat, hogy az iskola megmenekült a bezárástól, mérhetetlen haragra gerjesztette Umbridge-et, de nem tehetett ellene semmit. Még neki sem volt elég hatalma ahhoz, hogy módosítson egy rég érvényben lévő oktatási törvényt, noha megpróbálta elérni a mágiaügyi miniszternél, hogy változtassanak rajta… A férfi csak legyintett, és nem szentelt különösebb figyelmet a nő mondandójának.
Minerva a verseny utáni estén nem kis elégtétellel postázta Doloresnek az eredményeiket, bár tudta, hogy az undok boszorkány tisztában van vele, milyen pompásan szerepeltek a megmérettetésen, azért jólesett neki újfent az orra alá dörgölni a dolgot.
A Reggeli Próféta egy egész oldalas cikket hozott le az újjászületett Roxfortról, és ezúttal Minerva nem bánta, hogy fotózták.
A kimutatást a pénzügyi helyzetükről részletesen ismertette Umbridge-nek küldött levelében, mert hála a kviddicsdöntőn befolyt adományoknak a kincstár tele volt.
Egy meghívót is mellékelt az iskolai bálra, ahol a győzelmüket kívánta megünnepelni, de számított rá, hogy Dolores ezúttal távol marad a Roxforttól.

SS/HG

Hermione a fésülködő asztala előtt ült. Még mindig nem merte elhinni, hogy a diákjai mindenkit túlszárnyaltak a bájital versenyen. Mind a hat tanulóra határtalanul büszke volt. Piton ugyan nem mondott semmit, de tudta, hogy ő is megkönnyebbült, mikor kihirdették az eredményt.

– Készen vagy? – lépett be a hálószobába Luna. – Ideje lenne indulni, már biztos mindenki a nagyteremben van.
Hermione hátrafordult, és végignézett a barátnőjén. Luna egy halványlila színű, káprázatos estélyiben állt az ajtóban, és olyan magabiztosan festett, hogy Hermione kicsit még irigykedett is rá. Időnként el is felejtette, hogy a szertelen szőke hajú lány mennyit változott az évek során.
Halkan sóhajtott, majd felállt a piros kárpittal borított székről, és odalépett a szekrényéhez, aminek az ajtajára volt felakasztva a ruhája. Luna felhúzta a cipzárját, és kicsit megigazította a laza kontyba feltűzött haját.
– Gyönyörű vagy – mosolygott.
– Gondolod? – kérdezte Hermione, ahogy bizonytalanul méregette magát a tükörben. – Nem túlzás egy kicsit ez a ruha? Végül is ez csak egy iskolai bál.

A szőke hajú lány alaposan végigmérte Hermionét. A sötétkék selyemruha szinte ráolvadt a lány testére, ahogy követte a vonalait. A háta merészen ki volt vágva, és a derékrészt megannyi csillogó fénylő kövecske díszítette. A ruha elölről teljesen zárt volt, csak a nyakrészen volt díszítés.

– Elég extravagánsan festesz, de nem hiszem, hogy aggódnod kéne miatta – mondta Luna, majd rákacsintott Hermionéra.

Neville éppen kopogásra emelte a kezét, mikor az ajtó kitárult, és megjelent Luna. A férfi kedvesen bókolt neki, majd a karját nyújtotta felé, és megvárta, míg Hermione is kilép a folyosóra. Mindkét lány belekarolt a férfiba, aki viccesen a legszerencsésebb „ördögnek" nevezte magát, és elindultak a nagyterembe. Sajnos a többiek egyéb programokra hivatkozva nem tudtak eljönni, pedig Hermione remélte, hogy legalább Draco felbukkan ez este, de Emilyvel együtt belevetették magukat az esküvői előkészületekbe, és nem volt egy szabad perce sem.
Ron végre hajlandó volt bemutatni a partnerét a szüleinek, és mióta Molly megismerte Edwardot, állandóan vacsorameghívással zargatta őket. Ginny és Harry kihasználták, hogy üres a lakás, ők is romantikázhatnak egy kicsit. Fred és George a jótékonysági kviddicsdöntő óta megsokszorozódott rendeléseknek kellett, hogy eleget tegyenek, így minden este későig a boltban maradtak, hogy újdonságokkal kísérletezzenek.

Minerva igazán káprázatos bált szervezett, az asztalok roskadásig voltak finomságokkal a roxforti manók jóvoltából, és a terem díszítése magáért beszélt. Azért az igazgatónő gondosan ügyelt rá, hogy a tanulók ne tudjanak alkoholhoz jutni, így a pezsgős és boros poharakat megbűvölte, hogy csak az emelhesse le a tálcáról, aki már elmúlt húsz éves.

A versenyen résztvevő diákok szívélyesen fogadták a gratulációkat a társaiktól, majd mikor felcsendültek az első dallamok, mindenki a táncparkettre sietett.
Neville és Luna is elvonult, hogy kicsit kettesben lehessenek, és Hermione így egyedül maradt az asztalnál. Egy fél órán át még kedvtelve figyelte a többieket, de aztán kezdte magát egyre kellemetlenebbül érezni. El tudta képzelni, milyen szánalmas látványt nyújthat talpig nagyestélyiben, ahogy ott árválkodik egy hatalmas asztalnál ülve. Hiányoztak neki a barátai, csak most döbbent rá igazán, milyen egyedül van nélkülük. Persze, ha neki lenne valakije, mint Neville-nek, akkor nem kéne, amiatt aggódnia, hogy ilyen helyzetekben halálra unja magát, de sajnos ő továbbra sem mondhatta el magáról, hogy talált volna egy valamire való férfit.
Persze Hagridnak mindig volt egy kedves szava hozzá, és most is felajánlotta, hogy megtáncoltatja, de Hermione sejtette, hogy az valami igazán komikus katasztrófához vezetne, így inkább kedvesen hárította a felkérést. A félóriás nem vette zokon az elutasítást. Hamar talált magának beszélgetőpartnert Flitwick személyében, aki a hosszú asztal másik végén ült.

– Hogy érzi magát, Hermione? – ült le mellé Minerva. – Úgy látom, nincs valami fényes hangulatban, pedig ünnepelnie kéne. Ez a bál nem csak a diákoknak szól.
– Sajnálom – eresztett meg egy halvány mosolyt a lány. – Azt hiszem, most valahogy nincs nagy kedvem a bálozáshoz, pedig elhiheti, hogy nagyon örülök, hogy nyertünk. Igazán boldog vagyok.
Minerva oldalra billentett fejjel méregette a lányt.
– Megmentette az iskolát, és ez olyan valami, amit azt hiszem, soha nem fogok tudni eléggé meghálálni.
– Nem utasítok vissza egy fizetésemelést – jegyezte meg Hermione, majd a poharáért nyúlt, és összekoccintotta McGalagony poharával. – Az iskolára, éljen soká a Roxfort! Jut eszembe, hogy reagált Umbridge a levelére?
– Oh, igazán rövid válasza volt – somolygott Minerva. – Tájékoztatott róla, hogy ezután minden év végén ellenőrizni fogja a Roxfort ügyeit, mert biztos akar lenni afelől, hogy az iskola jó kezekben van.
– Na persze, el tudom képzelni, mennyire aggódhat – gúnyolódott a lány.
– Dolores egy megkeseredett vén banya, és amint hatalom kerül a kezébe, nem bír magával. De én nem fogom hagyni, hogy még egyszer a tönk szélére juttasson minket! – mondta az igazgatónő eltökélten. – Tehet nekünk egy szívességet.
Hermione jóízűen kacagott az idős boszorkány megjegyzésén.
– Miss Granger… – A lány érdeklődve nézett a boszorkány szemébe. – Bármilyen nagy dolgot is vitt véghez, ne felejtse el, hogy a munkánk során elért sikerek csak rövid ideig tesznek minket boldoggá. Ami igazán számít az a… – Már nem fejezte be a mondatot, és Hermione követte az igazgatónő pillantását egyenesen a bejárati ajtóig. – Úgy látom, megérkezett a társasága, kedvesem – bökött a fejével az ajtón belépő bájitalmester irányába. – Nem akarok beleszólni a kettőjük dolgába…– Hermione elkerekedett szemmel nézett a nőre, és rögtön védekezni kezdett.
– Igazgatónő, mi csak…
– Tudom, tudom, maguk csak kollégák – intette le Minerva a lányt mosolyogva. – De azért nem árt, ha vigyáz magára, Hermione. Lehet, hogy Perselus nem mindig a legkellemesebb modorú férfi, de ha egyszer megembereli magát, akkor nehéz neki ellenállni.

Minerva felállt az asztaltól, és elindult Piton irányába, aki éppen akkor emelt el az egyik tálcáról egy pohár pezsgőt. Hermione érdeklődve figyelte őket. Nem beszéltek hosszasan, de látszott a férfin, hogy nem igazán tetszik neki, amit az igazgatónőtől hall. Granger el tudta képzelni, mit mondhatott neki Minerva.

Mikor Perselus végre egyedül maradt, Hermione elmosolyodott, és már majdnem intett felé, mikor meggondolta magát. Végül is, mit akar a férfitól? Hogy menjen oda hozzá, és szórakoztassa? Úgy döntött, hogy nem tesz egyértelmű jelzést a társalgási szándékáról, Perselus észre fogja őt venni, ha akarja.
De a Bájitalok Mestere kitartóan nézett mindenfelé, csak a lányra nem. Időnként odalépett hozzá egy-egy varázsló – akiket Hermione már a versenyen is látott –, és rövid társalgást folytattak a bájitalmesterrel. A boszorkány egyre jobban vágyott rá, hogy a sötét hajú férfi végre őt is kitüntesse a figyelmével, de Perselus csak nem akart odamenni hozzá.
Percenként elnézett a terem végébe, hátha összetalálkozik a pillantása a férfiéval, , de nem volt szerencséje. Piton csodásan festett a fényes fekete dísztalárjában, ami a szokásostól eltérően nem örvénylett körülötte, hanem elegánsan lehullott a bokájáig.

Hermione nem tagadhatta maga előtt tovább, hogy tetszik neki a férfi. Pedig soha nem akarta megkedvelni, hiszen olyan sokat bántotta, mégis szinte már majdnem mindent megbocsátott neki. De sajnos az utolsó beszélgetésük óta eltelt napokban nem volt alkalma szót váltani vele. A férfi szavai igencsak megsebezték, de igazat adott neki. Talán tényleg túl sokáig kérette magát, de mit tehetett volna, ha egyszer minden érzése, ami Perselushoz kötötte, olyan bizonytalan volt. Szívesen megismerte volna a bájitalmestert, de tudta, hogy ezért még keményen meg kell küzdenie. Viszont eljutott arra a pontra, hogy lassan már bármire hajlandó lett volna, csak Piton végre kitüntesse a figyelmével.

Neville és Luna végre megunta a táncolást, és visszatértek az asztalhoz, de addigra Hermionénak már annyira elment a kedve az estétől, hogy nem is igazán vett részt a beszélgetésben. Longbottom nem tűnt fel, hogy Grangernek rossz a hangulata, egész este Lunával volt elfoglalva, és alig ültek húsz percig az asztalnál, újra elcsábította őket a zene.
Tizenegy órakor úgy döntött, hogy ideje lesz visszavonulnia, és felállt az asztaltól. Nem volt szükséges mentegetőznie senki előtt, hiszen gyakorlatilag láthatatlannak érezte magát az este folyamán, eltekintve a néhány gratulációtól, amit egy-egy rivális iskola tanárától kapott, nem igazán szólt hozzá senki. Úgy döntött, megiszik még egy pohár pezsgőt, majd visszavonul a szobájába.

Piton az este folyamán többször is érezte, hogy valaki figyeli. Elnézve a beszélgetőpartnerei mellett rájött, hogy Hermione az, aki állandóan felé tekintget. Úgy döntött, hogy egy ideig még itt marad a bálon, majd ráveszi a lányt, hogy feltűnésmentesen távozzon vele együtt, hogy máshol folytathassák az ünneplést. Már túljutott a lány korábbi viselkedése miatt érzett haragján. Valahogy sejtette, hogy az utolsó beszélgetésük megtette a hatását, és mivel Hermione le sem vette róla a szemét, mióta belépett a nagyterembe, már biztosan tudta, hogy Granger akar tőle valamit.

– Jó estét! – szólalt meg Hermione háta mögött Piton simogatóan bársonyos hangján.
A boszorkány ijedten pördült meg. Egész este erre a percre várt, most mégis kissé meg volt rémülve.
– Jó estét, Piton professzor! – mondta gyorsan, hogy leplezze a zavarát.
– Azt hittem, megegyeztünk benne, hogy Perselusnak szólít. – A férfi lassan végighordozta pillantását Grangeren. – Egészen elbűvölően fest ma este, kiváló az ízlése.
– Köszönöm – pirult el a lány. – Ön sem panaszkodhat, igazán fess ebben a talárban.
– Egymagában iszik? Ccc, milyen lehangoló – jegyezte meg a férfi.
– Királyok és királynők egyenesen sportot űztek belőle, hogy egyedül ittak. Talán nem tudta? – élcelődött a lány. – De akár csatlakozhat is hozzám, ha gondolja.
Piton halványan elmosolyodott, majd odafordult az asztalhoz, elemelt róla egy üveg pezsgőt és két poharat, majd kihívóan rápillantott Hermionéra.

– Én a magam részéről már nagyon unom ezt a bált, így arra gondoltam, hogy esetleg csatlakozhatna hozzám egy kis privát ünneplésre a lakosztályomban. Persze csak, ha van kedve, hiszen én soha nem erőltetnék magára semmit. – Csábító mosolya egészen más értelmet adott a mondandójának, és Hermione is jól tudta, hogy Perselus nem véletlen ejtette olyan lágyan a szavakat.

Hermione kicsit meglepődött az ajánlaton, de szinte gondolkozás nélkül bólintott. Egész este azt várta, hogy a férfi a közelében legyen, és most, hogy Piton távozni szándékozott, ő szíves örömest vele tartott.
A férfi körbenézett, látta, hogy Minerva eléggé elfoglalt, majd gyorsan elkezdte a lányt a kijárat felé terelgetni, mielőtt Hermione meggondolná magát. Senkinek nem tűnt fel, hogy milyen sietősen távoztak, mire a pince hideg folyosóján jártak, a lányt már nem is érdekelte, hogy észrevette-e őket valaki vagy sem. Nagyon merésznek érezte magát, amiért csak úgy kiólálkodott Pitonnal a teremből, de nem bánta, hogy eljöttek.

A férfi előreengedte a nyitott ajtónál, majd ő is belépett a lakosztályba. Hermione már sokszor járt itt, de ez volt az első alkalom, hogy nem azért jött, hogy valamiért leteremtse Pitont. A bájitalmester letette a poharakat a kávézóasztalra, és gyakorlott mozdulattal eldurrantotta a pezsgősüveg dugóját. Hermione mosolyogva vette át a felé nyújtott poharat, és egy hajtásra megitta a felét a gyöngyöző nedűnek.

– Talán van valami különösebb oka, hogy ilyen mohón issza a pezsgőjét? – érdeklődött a férfi, miközben helyet foglalt az egyik fotelban.
– Bátorságot gyűjtök – vallotta be a lány pironkodva.
– Úgy beszél, mintha itt valami veszély fenyegetné – kapott a szívéhez a férfi színpadiasan. – Hát ennyire belegázoltam volna a lelkébe korábban, hogy így tart tőlem?
– Magával lenni mindig veszélyes egy kicsit – replikázott a lány.
– Na, igen, és az egészségre is ártalmas vagyok – jegyezte meg Piton, majd előrehajolt, felvette az üveget, és újratöltötte a poharaikat. – Büszke magára, Hermione?
– Amiért a csodálatos ötleteimmel megmentettem az iskolát? Elég adományt gyűjtöttem össze, hogy ne legyen gondunk jövőre sem, és elértem, hogy a maga által idiótának titulált diákjaim szó szerint mindenkit lefőzzenek egy országos bájital versenyen? – sorolta fel az érdemeit a lány vigyorogva. – Azt kell, hogy mondjam, hogy majd felrobbanok a büszkeségtől.
– Azt kihagyta, hogy még engem is rávett arra, hogy ne akarjam eltávolítani innen – somolygott a férfi.
– Oh, valóban, a bűbájos viselkedésem lehet az oka, vagy az a két pofon, amit eddig már lekevertem magának. – Hermione érezte, hogy az eddig elfogyasztott pezsgőmennyiség egyre felszabadultabbá tette, és olyanokat is ki mer mondani, amiket máskülönben nem. – Igazából örülök, hogy végül felhagyott a gyötrésemmel.
– Való igaz, hogy találtam valami mást, amivel elszórakoztathatom magam…

Piton felállt a fotelből, és függőben hagyta a beszélgetésüket pár percre, míg odalépett az egyik üvegajtós szekrényhez, és kinyitotta az ajtaját. Elbíbelődött egy ideig a lemezeivel, amíg végül megtalálta azt, amit keresett, és feltette a megbűvölt lemezlejátszójára. Hermione egyből ráismert a dalra, ezt játszották abban a Jazz klubban is, ahová a férfi vitte el vacsorázni.

– Hol is tartottam? – kérdezte Piton, és ezúttal nem a fotelba ült vissza, hanem a díványon helyezkedett el, aminek a másik végében ott ült a lány.
– A kellemesebb szórakozásra tett megjegyzésénél – segítette ki Granger, majd letette a poharát az asztalra. – Nem bánja, ha leveszem a cipőmet?
– Nyugodtan helyezze magát kényelembe – mondta neki Piton kiismerhetetlen tekintettel.

Hermione küszködve kicsatolta a cipőjét, ami egyike volt azon kényelmetlen magas sarkúinak, amit már szívből megbánt, hogy megvett egyáltalán, és maga mellé húzva a lábait, kényelmesen befészkelődött a dívány párnái közé. Mint a korábbi alkalmakkor, most is érdeklődve nézett körül a szobában. Még emlékezett a férfi megjegyzésére, hogy hiába keres kipreparált vagy éppen formaldehidben úszó állatokat a polcokon. A szoba kissé talán túlzsúfolt volt a sok könyves szekrénnyel és a négy részes ülőgarnitúrával. Bár eléggé meglepő volt a tény, hogy a zöldnek még csak egy halvány árnyalatát sem lehetett megtalálni egyik berendezési tárgyon sem.

– Szóval mivel is szórakoztatja el magát mostanság? – vette fel Hermione újra a beszélgetés fonalát.
– Meglepő módon, magát próbálom elcsábítani, de valami gond lehet a vonzerőmmel, mert már hónapok óta hiába fáradozom. – Perselus mindezt úgy mondta, mintha csak az időjárásról beszélne. Hermione harsányan felnevetett a férfi fintorán. – Igazán nem értem, hol hibáztam el a dolgot. Meglehet, hogy a zsarolás volt az a pont, ahol elvágtam magam ön előtt, de az is lehet, hogy az intenzív „szexuális zaklatás" sem volt ínyére kiskegyednek.

Hermione egyre hangosabban nevetett a férfi sötét humorán. Meg kellett vallania, hogy remekül érezte magát Perselus társaságában, és ez olyan valami volt, amit nem hitt volna, hogy valaha is érezni fog. Kevés ember volt az ismerősei között, aki ennyire le tudta volna kötni a figyelmét, akinek minden szavát úgy itta volna, mint egy Szaharában kóborló szomjazó.

– Úgy gondolom, mindezek együtt véve lehet az oka annak, hogy ez idáig elmaradt a várt hatás – jegyezte meg a lány vigyorogva. – Pedig ha tudná, hány éjszakán át imádkoztam azért, hogy a következő reggelen egy Lockhartot megszégyenítő, bugyuta, érzelgős monológgal megvallja igaz érzéseit… Természetesen mindig csalódtam. – Hermione a hatás kedvéért kislányosan lebiggyesztette az ajkát.

Perselus majdnem félrenyelte a pezsgőt, mikor feltört belőle mély, öblös nevetése.

– Úristen, nem is emlékszem, hogy láttam-e magát valaha így nevetni – álmélkodott a lány.
– Szeretem rejtegetni emberi mivoltomat, legalábbis minimálisra visszafogni – közölte Piton élcelődve. – Ugyanis nem mindenki érdemli meg, hogy lássa, milyen is vagyok valójában.
– Szóval, most a valós önmagát adja? Itt üldögél velem, a valaha volt legbosszantóbb, tudálékos ex-diákjával, pezsgőt kortyolgat, jazzt hallgat és csak úgy ontja magából a poénokat. Ez az igazi Perselus Piton?
– Meglehet – válaszolta sejtelmesen a férfi. – Na, és milyen az igazi Hermione Granger? A lány, aki a tudásával kérkedik, és nem hagyja érvényesülni a körülötte élőket? Vagy sokkal inkább, akinek olyan fontosak mások érzései, hogy a sajátját háttérbe helyezi? Mint ahogy azt már láttam öntől, ha a barátairól volt szó.
Hermione úgy döntött, jobb lesz, ha iszik még egy kicsit, mielőtt válaszol.
– Talán az igazi énem egy végtelenül magányos valaki, aki annyira szeretné, hogy elfogadják és szeressék, hogy képes ostoba korlátokat szabni saját magának, csakhogy megfeleljen az elvárásoknak. – Soha nem mondta ki ezt még hangosan, még Dracónak sem mondta el eddig, hogy így érez. – Természetesen hajt a bizonyítási vágy, mindig mindenben az első akarok lenni és roppant mód makacs vagyok.
– Na meg bosszantó is, elképesztő mértékben – egészítette ki a sort Piton. – Valóban nem igazán találkoztam még olyan valakivel, aki ilyen precízen tudott az idegeimre menni, mint maga.
– Oh, ki beszél – vigyorgott a lány.
– Már elnézést, de én nem vagyok bosszantó! – A bájitalmester újratöltötte a poharaikat, majd az üres üveget visszatette az asztalra. – Lekezelő vagyok, szarkasztikus és cinikus, ezen felül valószínűleg egy kicsit antiszociális is…
Hermione kuncogni kezdett, és kicsit közelebb húzódott a férfihez, majd olyan hangon kezdett el beszélni, mintha egy nagy összeesküvés részleteit ismertetné.
– Kihagyta, hogy lehengerlően intelligens, na, és persze zavarba ejtően sármos. Bárcsak ne lenne az! – sóhajtotta a lány, majd visszadőlt a párnákra.
– Nocsak, talán mégiscsak hatással vagyok önre, Hermione? – kérdezte kihívóan.
– Azt hiszem, ma könnyedén el tudna csábítani, és én semmit sem tehetek ez ellen – mondta a lány mosolyogva. – De nem is akarok…
Piton érdeklődve mustrálta Hermionét, akinek a szeme csak úgy csillogott a gyertyák fényében. Előrehajolt, és kivette a poharat a lány kezéből, majd letette az asztalra a sajátja mellé, felállt és Hermione felé nyújtotta a karját. A lány felkelt a díványról, és hagyta, hogy a bájitalmester gyengéden magához vonja. Lassan kezdtek el ringatózni a zene ritmusára. Hermione a cipője nélkül olyan alacsony volt, hogy könnyedén a férfi vállához hajthatta a fejét. Olyan természetes érzés volt Pitonnal táncolni, mintha mindig is ezt tette volna. Perselus finoman cirógatta a boszorkány hátát, és közben mélyen beszippantotta a hajából áradó virágillatot.
A lemez kattogva megállt, és néma csend borult rájuk. Hermione visszaült a kanapéra, míg a férfi egy újabb lemezt tett fel. Perselus ezúttal valamivel közelebb fogalt helyet a lány mellett, de Granger amúgy sem akart tovább távolságot tartani. Feltérdelt, kicsit feljebb húzta a ruháját, hogy ne akadályozza a mozgásban, és óvatosan beletornázta magát Piton ölébe.

– Most ki csábít el kit? – érdeklődött a bájitalmester búgó hangon.
– Szerintem ez már mindegy – simogatta meg Piton mellkasát a lány, majd megnyalta az ajkát, és várakozásteljesen tekintett rá. – Perselus – suttogta halkan a férfi nevét.
– Igen, Hermione? – A bájitalmester megfogta a lány csuklóját, az arcához húzta a kezét, és leheletfinoman belecsókolt a tenyerébe. – Tényleg ezt akarod? – kérdezte enyhe bizonytalansággal a hangjában. – Igazán nem akarom kihasználni a helyzetet. – Az üres üvegre pillantott.
Hermione sugárzóan elmosolyodott.
– Nem kell aggódnod, eleget ittam ahhoz, hogy felbátorodjam, de nem vagyok részeg.

Perselus nem szándékozott kéretni magát, miután a lány egyértelműen felkínálkozott neki. Kezeit Hermione csípőjére helyezve közelebb húzta, és magához szorította, majd szemét lehunyva újra belélegezte az illatát. A lány érezte, ahogy alhasában hirtelen összerándulnak az izmok, mikor a férfi csípőjével ütemesen körözni kezdett alatta. Combjai között elöntötte a forróság, mire Perselus lassan elmosolyodott, a nadrágján keresztül is érezte, hogy a boszorkány fehérneműje már igencsak nedves. Egy pillanatra sem hagyta abba a lány izgatását. Kezei meztelen hátát simogatták, és ujjai időnként a kivágás alá is betévedtek. Hermione még jobban hozzádörzsölte az ágyékát a férfi merevedéséhez, de szíve szerint már ruha nélkül csinálta volna mindezt.
– Perselus... – szólította meg halkan. Vágyott a férfira, meg akarta érinteni, végig csókolni a testét, érezni akarta.
– Ssh – helyezte az mutatóujját ajkai elé. – Nem kell elsietnünk semmit sem.

Hermione lehajtotta a fejét, lassan végignyalta a férfi mutatóujját, majd a szájába véve finoman szopogatni kezdte. Lábai közt érezte, ahogy Perselus férfiassága megrándul – minden bizonnyal az ujj helyébe képzelve magát –, s ettől a gondolattól vezérelve meggyorsította a tempót. A lány egyre sűrűbben feltörő sóhajai s a testén végigfutó rángások jelezték, hogy már közel a kielégülés pillanata. Piton nem hagyhatta, hogy Hermione ilyen hamar elevezzen az élvezet hajóján.
Olyan gyorsan mozdult, hogy a lány fel sem fogta, és már a kanapén feküdt, s azok a szigorú ajkak mindenütt ott voltak a testén. Piton ruhán át csókolta az ölét, a hasát és melleit, míg a vékony anyagon keresztül rátalált a mellbimbójára, mire a lány önkéntelenül is nyögdécselni kezdett. Perselus egy mély sóhajjal szakította félbe a számára igencsak kellemes elfoglaltságot, majd felállt, egy hanyag mozdulattal a kanapéra hajította talárját, és karjaiba emelve a lányt a hálószobába indult. Szíve szerint ott helyben letépte volna a ruhát róla, hogy magáévá tegye, de a büszkesége nem engedte, hogy elkapkodja a dolgot. Oly sokszor tett már célzásokat szeretői képességeire, nem kereshette saját gyönyörét, míg a lány nem hevert előtte egyetlen pihegő kupaccá olvadva. Be akarta bizonyítani Hermionénak, hogy valóban olyan odaadó szerető, mint azt sejtetni vélte.
Óvatosan a hatalmas ágyra helyezte édes terhét, majd fölé hajolt, és arcát, nyakát kezdte el csókolgatni. Érezte, ahogy Hermione harisnyába bújtatott lábfeje végigsimít combján és ágyékán.

– Vetkőzz le! – suttogta lágyan, mire ő kissé megemelte a szemöldökét, de engedelmesen az övéhez nyúlt, hogy kicsatolja.
– Nem, előbb az inget! – követelte a lány, aki egy pillanatra eltűnődött, honnan tört elő e buja, kokottokat meghazudtoló énje, de aztán nagyvonalúan a pezsgő számlájára írta.
– Alázatos szolgája, hölgyem! – felelte Piton leheletnyi gúnnyal a hangjában. – Kíván még mást is tőlem?
– El sem tudom mondani, mennyi mindent akarok veled csinálni – felelte Hermione sejtelmes mosollyal.

Piton nem volt ugyan hozzászokva, hogy másnak adja át az irányítást – még az ágyban sem –, de ezúttal úgy döntött, hogy egy ideig engedi a lányt játszani. Kínzó lassúsággal pattintotta ki egyik gombot a másik után, s közben figyelte, ahogy Hermione tekintete elködösödik. Mikor az ing végre lehullt a földre, kézen fogta a lányt, és felhúzta az ágyról. Gyakorlott ujjainak köszönhetően az éj-kék csoda másodpercek alatt a földön találta magát, szemérmetlenül elvegyülve a férfi ruhadarabjával. Hermione mögé lépett, óvatosan kihúzta hajából a hajtűket, majd lágyan beletúrt a leomló barna fürtökbe.

– Gyönyörű vagy, Hermione – mormolta a lány fülébe.

Kecses, fehér nyakát, vállait kezdte el csókolgatni, finoman harapdálni, miközben kezei a testét fedezték fel, melleit simogatták, és lassan lefelé indultak. Halkan felmordult, mikor a lány hátranyúlt, belemarkolt formás hátsójába, és fenekét az ágyékához dörgölte. Tetszett neki, hogy a boszorkány nem szemérmeskedik, hanem buján a tudtára adja, hogy mi az, amire vágyik.

Hermione nem bírta tovább elviselni a férfi simogatásával járó édes, kínzó érzést, többet akart ennél. Megfordult Perselus ölelő karjaiban, és némán könyörögve nézett szenvedélytől csillogó, sötét szemébe. Meghalt volna egy csókért. Mikor végre sajátján érezte Perselus ajkait és nyelvét, az csak annyi megkönnyebbülést hozott, mintha whiskyvel próbált volna tüzet oltani. Ajkai engedelmesen elnyíltak, és hagyta, hogy a férfi olyan gyengéden, mégis szenvedélyesen csókolja, ahogy csak ő tudja csókolni. Gondolatban gyorsan számot vetett eddigi partnereiről és meg kellett állapítania, hogy Piton a legérzékibb férfi, akivel eddig dolga volt. Keze a férfi övén matatott, de eltelt egy kis idő, mire rájött a nyitjára. Türelmetlenül rángatta le róla a fekete szövetnadrágot, gyűlölve minden egyes szálat és öltést, ami elválasztotta attól, amire e pillanatban leginkább vágyott.

– Mily üdvözítően mohó! – nevetett fel a férfi halkan, majd újra betapasztotta Hermione száját, mielőtt még megszólalhatott volna.
– Gyűlölöm, hogy rajtad mindig annyi ruha van – morogta a lány, és tett egy újabb próbát a nadrág lerángatására, de megint nem járt szerencsével.
– Hol van a türelme, kisasszony? – incselkedett a férfi mosolyogva.

A lány kezeit eltolva saját maga szabadult meg az ellenkező ruhaneműtől, és már ott állt egy fekete bokszer alsónadrágban, mely úgy feszült testére, mint második bőr, kihangsúlyozva a jókora dudort elől. Hermione visszaült az ágyra, hogy onnan nézze végig a rögtönzött sztriptízt, és nagyot nyelt, mikor végül az alsónemű is csatlakozott a ruha halomhoz a földön. Félig elnyílt ajkai elárulták gondolatait, és ezt a férfi roppant izgatónak találta. Egyre nehezebben tudta visszafogni magát, sőt már nem is akarta. Azonnal meg akarta kóstolni ezt az odaadó tüneményt, akinek minden porcikája csodás volt és izgató. Az ágyra térdelt, és lehúzta a lány lábáról a harisnyát, majd mikor az engedelmesen megemelte csípőjét, eltüntette róla a kis, sötétkék csipkebugyit is.

– Meddig akarsz még várakoztatni? – Hermione kezdte elveszíteni a türelmét. Csodás és izgató volt minden pillanat, mióta a szobába léptek, de öle lángolt a szenvedélytől, érezni akarta a férfit. – Belehalok, ha tovább kínzol.
– Mit szeretnél, mit tegyek? – kérdezte Perselus, miközben kínzó lassúsággal csókolta végig combjait.
– Érezni akarlak! Kérlek, ne kínozz tovább! – felelte a kétségbeesés határán.
– Mondd ki, mit akarsz tőlem! – utasította Piton, miközben gondosan ügyelt arra, hogy szája és ujjai elkerüljék azt az egy pontot, ahol a lány leginkább érezni akarta őket. – Csak kérned kell, és én megteszek neked bármit.
– Csókolj meg! – követelte a lány, combjait satuként szorította a férfi köré, nehogy az menekülni tudjon.

Hermione nem láthatta Perselus önelégült mosolyát, de pontosan megérezte a pillanatot, mikor a férfi ajkai falni kezdték. Mohón, rendületlenül ostorozták nőiességét, s mikor szeretője ujjai is testébe hatoltak, hogy csatlakozzanak eme őrült, szenvedélyes ostromhoz, felsikoltott a gyönyörtől, s teste ívbe hajolt. Szemét szorosan összezárta, s csak élvezte, ahogy Perselus még a hasát, melleit becézgeti nyelvével, erősen koncentrálva arra, hogy ne rántsa magával ideje korán az orgazmus hatalmas ereje. Perselus időnként fel-felpillantott a lány arcára, hogy megbizonyosodjon róla, Hermione valóban annyira élvezi a dolgot, mint azt gondolja. Nem kellett csalatkoznia, a lány megnyalta résnyire elnyílt ajkait, és mosolyogva viszonozta a férfi kutató pillantását.
A bájitalmester visszatért a lány kényeztetéséhez. Szívogatta, becézgette a boszorkány csiklóját, és ütemesen mozgatta ujjait a lányban, Hermione úgy érezte, hogy mindjárt szétrobban a teste.
A férfi nevét ismételgetve élvezett el, és olyan hangosan nyögött a végén, hogy Piton halkan elnevette magát. Büszkeséggel töltötte el, hogy olyan intenzív gyönyört adott Hermionénak, amit valószínűleg még senki mással nem élt át.

A lány csak hosszú percek múltán tért magához a kábulatból, s az első, amit még félig lehunyt pilláin keresztül megpillantott, a férfi sötéten izzó, fekete tekintete, türelmetlen vágyat tükröző arca volt, ahogy mellette feküdt, és a könyökére támaszkodva nézte őt. Viszonozni akarta ezt az eget rengető orgazmust, meg akarta ízlelni a hatalmat.

– Úgy festesz, mint egy jóllakott macska – jegyezte meg a férfi egy szórakozott mosollyal.
– Pedig ez a kiscica még nagyon is éhes – mondta pajkos vigyorral a lány.

Perselus természetesen nem volt meglepődve, mikor a lány játékosan maga alá gyűrte. Ráült a merevedésére, és néhányszor fel-alá csúszott rajta. A férfi megragadta Hermione csípőjét, de a lány finoman kiszabadította magát a szorításból, és a fejét csóválva jelezte, hogy még nem tartanak ott. Lassan lejjebb csúszott, csókokkal hintette be a férfi mellkasát, majd fejét felemelte, mikor szemmagasságba került Piton merevedésével. Buján megnyalta az ajkát, ami egy újabb kuncogást váltott ki a férfiból.
Szemét lehunyta, és ajakival körbezárta robbanásra kész erekcióját. Piton rendületlenül hitte, hogy a kis barna egyedülálló nyelvtehetséggel bír. Remélte és várta, hogy ez egyszer megtörténik, de a meglepetés így sem kerülte el. Hermione ösztönösen tudta, hogy mi okoz neki örömet, ujjai és nyelve fürge táncot jártak, miközben felfedező utat tettek férfiasságán. Hamar, fájdalmasan hamar érezte, hogy nem bírja tovább, s rekedten nyögve húzódott el a rózsaszín ajkaktól.

– Elég lesz már – mormolta kelletlenül –, ha nem akarsz most rögtön kivégezni.
– Lehet, hogy pontosan ez volt a célom – egyenesedett fel a lány.

Hermione szeme csintalanul megcsillant, de úgy döntött, hogy a saját érdekében inkább ellenáll a kísértésnek, még egy utolsó búcsúcsókot lehet a férfi makkjára, majd visszamászott Piton ölébe. A bájitalmester pillantását mindvégig fogva tartva, lassan lovagló ülésbe helyezkedett el annak csípőjén, és önkéntelenül is beharapta az alsóajkát, ahogy combjai közt megérezte a forró lüktetést. Perselus ezen a ponton vesztette el türelmének makacsul kitartó töredékeit. Ha most azonnal nem érezheti, ahogy Hermione forró hüvelye körülöleli a férfiasságát, ordítani fog.
A lány csípőjét szorosan markolva egyetlen gyors lendülettel hatolt az oly áhított mélységbe, mely izzó lávafolyamként folyt köré, szorítva, hevítve saját szenvedélyét. Hermione felsikoltott a gyönyörtől, míg a férfi a tempót egyre gyorsítva merült el újra és újra a remegő hullámok közt. A szoba csendjét hamarosan betöltötték elragadtatott sóhajtozásaik. Perselus gyors tempót diktált, egyik kezével elengedte a lány csípőjét, és a hüvelykujjával Hermione duzzadt csiklóját kezdte el izgatni. A boszorkány rátámaszkodott a férfi combjára, és fejét hátravetve tartott neki ellent.

– Teljesen megőrjítesz – mordult fel érdes hangon Piton.
– Ahh, én mindjárt…
– Várj még – nyögte a férfi, de már nem volt értelme szavainak, mert a lány hüvelye abban a szent pillanatban összerándult, és az orgazmus hullámai magával rántották a férfit is.

Hermione úgy érezte, kilépett a testéből, és most valahol magasan lebeg, a szemére húzódott ködön túl halványan érzékelte, ahogy a férfi teste megrándul, s hangos nyögéssel szabadul meg terhétől. Zihálva borult Perselusra, haja kócos kuszasága betemette a férfi vállait és nyakát, de úgy tűnt, hogy az egy cseppet sem bánja. Arcán különös mosoly terült el, mely az elégedettség, önteltség és kielégültség ötvözetét tükrözte, de Hermione hamar letörölte azt egy lágy csókkal. Lábai remegtek a kimerültségtől, de nem is igazán akart mozdulni.

– Nem is volt rossz – fúrta bele az orrát a férfi nyakába. – Igazán kellemes volt.
– Kellemes? – háborodott fel Piton, és kicsit arrébb mozdult, hogy belenézhessen a lány szemébe. – Világklasszis menet volt!
Hermione kuncogni kezdett.
– Igaza van, Mr Piton, kérem, bocsásson meg könnyelmű szóhasználatomért – szemtelenkedett. – Maga most tényleg úgy ellátta a bajomat, hogy mozdulni sem bírok.
– Na, ez már sokkal jobban hangzik – csókolta meg békülékenyen a lány homlokát. – Én előre megmondtam, hogy jól fogsz járni…
– Igen, többször kéne elhinnem, amit mondasz – mondta Hermione két ásítás között.
Még jobban a férfi karjai közé fészkelte magát, fejét a mellkasára hajtotta, s lehunyta a szemét, Perselus pedig hamarosan követte a példáját.

SS/HG

Perselus ébredt fel elsőként, alighogy kinyitotta a szemét, oldalra fordult. Hermione haja szétterült a párnán, a légzése egyenletes és nyugodt volt. A férfi egy ideig nézte őt, majd óvatosan kimászott az ágyból, és bement a fürdőszobába. Miután végzett a reggeli mosakodással, halkan kinyitotta az ajtót, és ránézett a még mindig alvó lányra, felkapta a székről a pizsamaalsóját, majd átment a másik szobába. A kandallón keresztül megrendelte a reggelit, életében először két személyre. Még soha senki nem töltötte nála az éjszakát, akit még reggelre is ott marasztalt volna.

A tálcát maga előtt lebegtetve ment vissza, majd megállt az ágy mellett. Hermione ébredezni kezdett a friss kávé illatára. Nagyot nyújtózkodva kinyitotta a szemét és elmosolyodott.

– Szép jó reggelt, kisasszony! – ült le az ágy szélére Piton. – A reggelije tálalva.
– Oh, ágyba kapom a reggelit, micsoda kényeztetés, nem is tudom, mivel érdemeltem ki. – Kicsit előrébbhajolt, a takaró lecsúszott a mellkasáról, de nem zavartatta magát – Piton már úgyis látott rajta mindent tegnap éjszaka –, majd levadászott egy csókot.
A férfi megkent egy pirítóst lekvárral, és átnyújtotta a lánynak.
– Ha lehet, ne morzsázd össze az ágyam – közölte, majd belekortyolt a kávéjába.
– Na, és mit szoktál csinálni vasárnaponként? – kérdezte két falat között Hermione. – Gondolom, sok dolgod van, és én igazán nem akarok a terhedre lenni.
Piton szótlanul gyönyörködött pár másodpercig a lány melleinek szépségében. Tetszett neki, hogy Hermione milyen természetességgel viselkedik előtte. Persze nem is volt mit szégyellnie, lélegzetelállítóan festett meztelenül.
– Vár rám egy rakás kijavításra való dolgozat, de megkímélem a diákjaimat és magamat is, mert most elnapolom a dolgot. Viszont lenne egy kis dolgom a laborban, és ha gondolod, segíthetnél. – Függőben hagyta a kérdést.
– Rendben van, csak visszamegyek a szobámba, és átöltözöm, azt hiszem, az estélyi ruhámban furcsán festenék a laborodban. De mielőtt elmegyek, még valamit tudnom kell…
Piton felvonta a szemöldökét.
– Mit rejt az a függöny a falon? – kérdezte Hermione elpirulva. – Ha magánügy megértem, én csak…
Piton felkelt az ágyról, és odasétált a falhoz, majd egy határozott mozdulattal lerántotta a leplet a képről. Hermione szeme galleon méretűre kerekedett, majd szinte azonnal feltört belőle a nevetés. A falon ott lógott Minerva McGalagony portréja, amiből tucatnyi darts nyíl állt ki.

– Ha eljár a szád, válogatott kínzásokat fogok eszközölni rajtad, és utána meg foglak fojtani – közölte Piton unott hangon. – De persze sejtetted.
– Igen, ez nem is volt kérdés. Igazán kreatív vagy, Perselus – prüszkölte.
– Ha kiszórakozta magát a kisasszony, akkor akár indulhat is – mondta a férfi, és elvette a tálcát az ágyról, nehogy Hermione lerúgja, miközben kiszáll a takaró alól.
– Igazából kicsit megleptél, ha tippelnem kellett volna azt mondtam volna, az én képembe dobálsz nyilakat – kuncogott.
– Ki mondta, hogy nincs rólad képem? Láttad már a dolgozószobám falát? – kérdezte a szája szélén megbújó sejtelmes mosollyal.
Hermione arca megnyúlt.
– Honnan szereztél rólam egy képet? – kérdezte döbbenten.
– Az újságból – felelte a férfi vállvonogatva.

Hermione gyorsan visszavette a tegnap esti ruháját, és bár Piton nem szívesen, de hagyta, hogy felmenjen a saját szobájába. Előrelátóan a kandallót használta, mert nem tudhatta, kivel fut össze a folyosókon ezen a korai órán. Vett egy meleg zuhanyt, keresett valami kényelmes öltözéket, és lófarokba kötötte a haját. A tükörbe pillantva észrevette, hogy egy levakarhatatlannak tűnő mosoly ült ki az arcára. Boldog volt.

Már éppen belépett volna a kandallóba, hogy visszamenjen a férfi lakosztályába, amikor kopogtattak az ajtón. Először nem akarta kinyitni, de végül meggondolta magát. Neville karba font kézzel, igen morcosan várakozott kint a folyosón.

– Szia! – köszönt rá a lány jókedvűen.
– Beszélnünk kell! – furakodott be a boszorkány mellett.
– Persze, tolakodj csak be – morogta az orra alatt. – Mit tehetek érted?
– Jól szórakoztál az este? – kérdezte Longbottom ingerülten. – Csak mert lehet, hogy másoknak nem tűnt fel, de én láttam, hogy kivel somfordáltál ki a nagyteremből, és biztosra veszem, hogy nem alszol olyan mélyen, hogy a többszöri kopogtatásomra sem nyitsz ajtót, ezért feltételezem, hogy Pitonnál maradtál.
– Te itt jártál az éjjel? – hökkent meg a lány. – Na, és Luna nem…
– Luna teljesen kiütötte magát tegnap, egyszerűen beájult az ágyba, és baromi hangosan horkolva elaludt – vágott Neville a lány szavába. – Én viszont voltam olyan ütődött, hogy idejöjjek, és megtudjam, amit már amúgy is sejtettem.
Hermione lesütötte a szemét.
– Nem tudom, mit mondhatnék.
– Nem hiszem el, hogy vele töltötted az éjszakát, és ne is kezdj el arról hazudozni, hogy csak beszélgettetek, mert úgysem hiszem el! – Neville most először vágta a lány fejéhez, hogy mennyire rosszallja a viselkedését. Korábban soha egyszer sem illette kritikával, mindig ő volt az, aki másokkal szemben is a védelmére kelt. Most sem a rosszakarat vezette, de túlságosan szerette a lányt ahhoz, hogy ölbe tett kézzel nézze végig, ahogy a vesztébe rohan. – Nem értelek téged – sóhajtott bosszúsan. – Nem bántott téged eleget? Csak egy újabb okot adtál neki, hogy kijátszhasson, amikor majd úgy tartja kedve. Piton nem rendes ember!
– Neki is vannak hibái, mint másnak, de elég felnőtt vagyok hozzá, hogy el tudjam dönteni, hogy érdemes-e a bizalmamra! – dohogott Hermione. – Nincs jogod beleszólni a magánéletembe, én sem szóltam bele a tiedbe soha!
– Meg fog bántani – mondta Neville sokkal nyugodtabb hangon. – Akkor pedig majd hozzám fogsz rohanni, hogy kaparjalak össze a romjaidból, mint mikor megkaptad azt a hülye rivallót Harryéktől.

Hermione egyszerűen nem is tudta elhinni, hogy a férfi ilyeneket vág a fejéhez. Miért gondolja azt, hogy nem tudja megfelelően megítélni Piton szándékait? Ennyire gyenge jellemnek tartja?

– Most az lesz a legjobb, ha elmész! – nyitotta ki az ajtót a lány, és ellentmondást nem tűrően nézett a barna hajú férfira.
– Ne feledd, hogy én előre szóltam, nem lesz ennek jó vége!
– Köszönöm, hogy így aggódsz! – csapta rá az ajtót Hermione.

Le kellett ülnie egy kicsit, hogy lehiggadjon, mielőtt visszamegy Pitonhoz. Neville szavai szíven ütötték. Ő is félt tőle, hogy ez a törékeny illúzió, amit boldogság néven ismer, el fog tűnni, de ő nem akarta, hogy így legyen. Minden aggodalma ellenére adott egy esélyt Pitonnak, és azt akarta, hogy működjön a dolog kettőjük között, holott tudta, hogy mennyi buktatója van egy kapcsoltnak a férfival. Az lesz a legjobb, ha őszintén elbeszélget vele a tegnap estéről, és a továbbiakról, mielőtt még hiú reményeket kezd el táplálni teljesen feleslegesen.

Perselus a fotelban ült, és a bájitalszemlét lapozgatta, közben lopva a falon lévő órára pillantott. Egy makacs gondolat ott motoszkált a fejében, hogy a lány talán meggondolta magát, és nem fog visszajönni. Meglepődve vette észre, hogy ez egészen elszomorítja. Éppen mikor úgy döntött, hogy felszól Hermione lakosztályába, és minden büszkesége ellenére megkérdezi, hol marad ilyen sokáig, a zöld lángok felcsaptak a kandallóban, és Granger belépett a nappaliba.

– Bocsánat, hogy ilyen sokáig elmaradtam – szabadkozott Hermione.
– Sokáig? – Piton lassan az órára nézett. – Fel sem tűnt – hazudta szemrebbenés nélkül.
– Szóval te itt ültél és csak olvasgattál? – kérdezte a lány mosolyogva. – Fel sem merült benned, hogy nem jövök vissza… Mert olyan magabiztosak vagyunk, ugye?
– Lehet, hogy egészen idáig fel-alá járkáltam a kandalló előtt, és azon tépelődtem, mi tarthat eddig, aztán mikor felcsaptak a lángok, gyorsan iderohantam, és most úgy teszek, mint akit roppant mód lekötöttek az újságcikkek – gúnyolódott a férfi.
– Így történt? – incselkedett a lány.
– Természetesen nem! – vágta rá Piton.

A férfi magánlaborja elkápráztatta a lányt. Hihetetlenül modernül volt felszerelve, és szinte nem volt olyan ritka és különleges bájital-hozzávaló, ami ne sorakozott volna ott a polcokon. Piton meggyújtotta a lángot az egyik nagyméretű üst alatt, és lassan kevergetni kezdte a már majdnem összeért főzetet. Hermione mellé állt, és beleszippantott a bájitalba. Természetesen azonnal tudta, hogy mi van az üstben, de igyekezett visszafogni okoskodó énjét. A bájitalmester adott neki egy kis feladatot, így egy jó fél órán át aprított és szeletelt. Néma csendben dolgoztak egymás mellett, olyanok voltak, mint egy összeszokott páros. Ám Hermione gondolatai folyamatosan ott zakatoltak a fejében. Meg akarta beszélni a dolgot Perselusszal, mert be akarta bizonyítani Neville-nek, hogy téved a férfival kapcsolatban. Csak éppen nem tudta, hogy kezdjen hozzá.

– Még soha nem voltál ennyire csendben, azt hiszem, ez kicsit aggasztó – somolygott a férfi, mikor mögé állt, és finoman belecsókol a nyakába. – Jó lenne azt hinni, hogy még a tegnap esti együttlétünk hatása alatt állsz, de ezt erősen kétlem.
– Ha már szóba hoztad a tegnap estét… – Hermione letette a kést, és megtörölte ragacsos ujjait a felé nyújtott ruhában. – Egészen pontosan hogyan definiálnád a kapcsolatunk jelenlegi szakaszát? – tudakolta érdeklődve.
Piton arcán egy pillanatnyi meglepődés tükröződött, de olyan gyorsan eltűnt, ahogy jött. Karba font kézzel nekivetette a hátát a mögötte lévő szekrénynek. Hosszú percekig nem szólalt meg, Hermione tudta, hogy a választ fontolgatja, csak abban nem volt biztos, hogy az őszinte véleményét akarja valami kevésbé fájó hazugság mögé rejteni, vagy éppen azon töri a fejét, hogy egyáltalán mit is kéne mondani.

– Nem egészen vagyok benne biztos, hogy nekünk kapcsolatunk lenne – szólalt meg végül a férfi. – Tény, hogy egy ritka kellemes estét töltöttünk együtt, de ez aligha nevezhető kapcsolatnak.
– Na, és ha megismétlődik az a kellemes este? – ütötte tovább a vasat a lány.
– Ha a továbbiakban is rendszeres vendége leszel a hálószobámnak, akkor azt hiszem, nyugodt szívvel állíthatom, hogy a szeretőm lettél – közölte a férfi rejtelmes arccal.
– De az még nem lesz attól kapcsolat? – próbálkozott Hermione.
Piton megnyalta a szája szélét, mielőtt válaszolt volna.
– A viszony szó jobban illene rá, ha már mindenképpen nevet akarsz neki adni. – Perselus oldalra billentette a fejét. – Ha jól sejtem, te egy kicsit többre számítasz.
– Nem, nem, ez pontosan az, amit akarok – füllentette a lány. Érezte, hogy a gyomra megrándult, miközben ezt kimondta. Persze, hogy valami biztatóbbra számított, de nem erőszakolhatta rá magát a férfira.
– Biztos vagy benne, hogy ez így megfelel neked? – vonta fel a szemöldökét a bájitalmester.
– Tudsz mást is ajánlani nekem? – kérdezett vissza a lány.
– Nem! – vágta rá a férfi, majd ellökte magát a szekrénytől, és odasétált a bájitalához.

Újabb fél órán át nem esett köztük szó. Piton ujjait lassan végigvezette a maga elé kiterített recepten, Hermione pedig tovább szeletelt, és igyekezett gondtalannak látszani, noha tudta, hogy igazából nem az. Nem akarta, hogy Perselus azt higgye róla, hogy olyan ostoba, naiv kis nőcske, aki azt gondolja, az első szeretkezés után máris megkérik a kezét. Szó sem volt erről, csupán jobban örült volna, ha Piton nem zárkózik el egy kapcsolat elől, de hát sejthette volna, hogy az nem megy ilyen könnyen. Ismerte már annyira a férfit, hogy tudja, neki az ilyesmihez több idő kell. A kérdés csak az volt, hogy mennyi.

A szerelmi jelenet a saját és egy, a névtelenségét kérő barátnőm keze munkáját dicséri. Nagyon szépen köszönöm neki a segítséget.