4.)

Két nap telt el azóta, hogy Yuno elment megünnepelni Shikamaruval annak születésnapját, és Kakashi azóta nem látta. Tudta, hogy a lány képes vigyázni magára, nem féltette, de mindig hírt adott magáról, nem hagyta el a falut és azt is elmondta, ha nem jön haza valamiért. Nem szerette, ha aggódnak érte.

Most viszont Kakashi nem hallott róla, és kezdett aggódni. Veszélyes idők jártak mostanában, és Yuno nem volt túl nagy harcos, bár bizonyos fokig képes volt megvédeni magát egy esetleges támadáskor, és Konoha-szerte mindenfelé joninok jártak, lett volna, aki meghallja a dulakodás hangjait.

Feltéve, hogy a lány még Konohában van...

Éppen eldöntötte magában, hogy utánanéz a dolgoknak és megkeresi Yunot, amikor kopogtak az ajtaján. Nem is kopogtak... dörömböltek.

"Mi lehet olyan sürgős?" - tűnődött Kakashi és kinyitotta az ajtót.

Shikamaru állt az ajtóban és az arckifejezését látva Kakashi egyből érezte, hogy annak, amit hallani fog, köze lesz ahhoz, amin ő is gondolkodott ezen a reggelen.

- Kakashi sensei. - kezdte a fiú - Yuno itt van?

- Jó reggelt, Shikamaru.

- Ne haragudj sensei, neked is jó reggelt. - szedte össze magát Shikamaru.

- Kerülj beljebb! - invitálta Kakashi. - Kérsz valamit inni?

- Egy pohár víz jólesne.

A jonin vizet töltött egy üvegpohárba, majd letette az asztalra. Shikamaru utánanyúlt, belekortyolt.

- Szóval. Mikor láttad Yunot utoljára? - kérdezte Kakashi.

- Ezek szerint nincs itthon...

- Nincsen, és már éppen kezdtem aggódni miatta. Arra gondoltam, ha ma reggelig nem jön vissza, megkeresem. Mit tudsz róla? Történt valami kettőtök közt?

Shikamaru habozott, nyoma sem volt a megszokott összeszedettségnek, ami jellemző volt rá, és nyugodtnak sem lehetett mondani a viselkedését.

- Mi... összevesztünk. Aznap este amikor a születésnapomat ünnepeltük. Minden jól ment, de aztán... történt valami, és én szörnyű dolgokat vágtam a fejéhez. Aztán otthagytam. Azt mondtam neki, hogy ne keressen, majd én fogom. De most sehol sem találom...

- Hol láttad utoljára? Vezess oda. - mondta Kakashi, de már gyanította mi történhetett.

Együtt mentek a szirthez, ahol Shikamaru és Yuno összekapott. Az egyik méretesebb tölgyfa mellett színes kupac feküdt. Közelebb mentek hozzá.

- Ezek az ő ruhái. - mondta Shikamaru. - Aznap voltak rajta amikor utoljára láttam őt.

Kakashi letérdelt a kupac mellé, benyúlt a ruhák közé, és kiemelte a kendőt, amit a lány mindig a nyakában hordott. Vörös szálakat látott a fekete anyagon.

- Ez... nem haj, igaz? - kérdezte Shikamaru.

- Nem. Ez szőr.

- Sensei, azt akarod mondani, hogy...

- Igen, azt. A Ginkaze klán véröröksége felébredt, és Yuno most az erdőben tombol.

A csendet vágni lehetett, feszültség terjengett a levegőben. Shikamaru törte meg a hallgatást.

- Én vagyok az oka.

- Meglehet, de most nincs idő befordulni, meg kell találnunk Yunot. Ha sokáig marad ebben az alakban, lehetséges, hogy nem tud többé visszaváltozni.

- Dehát, ha ez egy vérörökség akkor tudnia kell irányítani, nem?

- Nem egészen. A Ginkaze klán alakváltó. Farkas alakot vesznek fel, ha felébred a vérörökségük, de a farkas kontrollálását tanulniuk kell. Ha nem tanulják meg, előbb utóbb az állat átveszi az irányítást, és örökre abban az alakban ragadnak. A klán lakhelye körüli erdőkben rengeteg az ilyen farkasfalka. A kiöregedett klántagok sokszor azt az utat választják, hogy a farkas formájukban szeretnének meghalni, és utoljára váltanak alakot.

- Farkasként halnak meg?

- Így van. Alakot váltanak, bevetik magukat az erdőbe, és többet nem látja őket senki emberként.

- Szóval ez történik Yunoval, ha nem találjuk meg hamar... De mi van, ha már visszaváltozott? Magától nem képes erre?

- Ami miatt alakot váltott azt valószínűleg a vitátok váltotta ki. Erős dühöt, vagy szomorúságot kellett, hogy érezzen, ebben nagyon hasonlít a Ginkazék öröksége az Uchihák sharinganjára. Valamilyen trauma-szerű élmény ébreszti fel mindkét vérörökséget...

- ... és ameddig ezt érzi, esélytelen, hogy visszaváltozzon. - fejezte be a mondatot Shikamaru, hangjából sütött, hogy nagyon haragszik magára. - Sensei, induljunk! Rohadt érzés belegondolni, hogy miattam került Yuno ilyen állapotba, de ezt én csesztem el. Én is fogom helyrehozni.

- Rendben. - válaszolt Kakashi, közben megidézte Pakkunt, az egyik kutyáját.

- Pakkun, kérlek találd meg nekünk őt. - mutatta fel a ruhadarabot Kakashi, a kutya pedig megszagolta, majd indult is.

- Erre! - vakkantott.

Kilométerekkel odébb, mélyen bent az erdőben álltak meg legközelebb. Pakkun jelezte, hogy eddig tartott a szag, majd keresgélni kezdett, hátha valahol új nyomra akad.

A két shinobi körülnézett. Egy tisztáson álltak, körülöttük suhogtak a fák, a napfény lágyan beszűrődött az ágak közt. Mellettük egy vékony kis patak csörgedezett, néhány méterre egy nagyobb szikla állt, a rajta nyíló résből egy forrás vize táplálta a patakot.

Shikamaru tekintete végig szaladt a sziklán, és megpihent a tetején. A szeme egy hatalmas kék szempárra talált, ami a pupilla körül borostyánsárgán fénylett.

- Sensei... - mondta Shikamaru.

Kakashi követte a pillantását, és élesen beszívta a levegőt.

- Pakkun! - szólalt meg halkan. - Köszönöm a segítségedet, kérlek most menj.

A kiskutya köddé vált.

- Ő az? - kérdezte Shikamaru, szemét nem vette le a hatalmas, rajzos, szürkésvörös bundájú nőstényfarkasról, ami a szikla tetején feküdt. Az mereven visszabámult rá.

- Minden bizonnyal.

- Nyugodtnak tűnik.

- Egészen biztos vagyok benne, hogy nem az. Ha nyugodt lenne, már visszaváltozott volna.

Ahogy ezt kimondta, halk, mennydörgés-szerű hang mordult a farkas irányából. Mindannyian megmerevedtek, izmaik ugrásra készek voltak.

- Érti, amit mondok? - kérdezte Shikamaru.

- Tegyél egy próbát.

- Yuno! - kezdte Shikamaru. - Nézd! Én... nagyon sajnálom, ami történt. Ha tudtam volna, hogy téged ez ennyire rosszul fog érinteni... hogy ezt okozom vele...

A farkas felállt, megrázta magát, nyújtózott, majd leugrott a szikláról. Ebből a szögből nagyon jól látszott mennyire természetellenesen hatalmas. A feje majdnem Shikamaru arcáig ért.

- Próbáld leplezni, ha félsz tőle. - mondta Kakashi. - Félreértheti.

A farkas Kakashira nézett, majd felé indult. Oldalával nekidőlt, szinte, mint egy macska, aki a gazdájához dörgölőzik, lassan az erdő sűrűje felé taszigálta.

- Azt hiszem kettesben akar veled maradni, Shikamaru!

- Rendben sensei! Hagyj magunkra!

Kakashi eltűnt, de Shikamaru biztos volt benne, hogy nem ment messzire. Ez a helyzet számára is túl érdekes volt ahhoz, hogy csak úgy figyelmen kívül hagyja.

A farkas visszafordult felé.

- Yuno, nem tudom mit mondhatnék még... - mondta Shikamaru, de a szava elakadt, mert egy vörös villanás és a mellkasán egy óriási ütés eredményeképpen már a hátán feküdt, arcától milliméterekre a farkas hatalmas agyaraival.

A levegő kiszorult a tüdejéből, de nem rántott fegyvert. Soha nem emelne kezet a legjobb barátjára, történjen köztük bármi, akkor sem, ha most éppen prüszkölve vicsorgott az arcába az a bizonyos barát.

- Nem fogok védekezni, tudod jól. És te sem fogsz engem bántani. - Shikamaru igyekezett, hogy a hangja magabiztosnak hangozzon, de ez meglehetősen nehéz volt, miközben a hatalmas farkas teljes súlya elemi erővel szegezte a földhöz. Levegőt is nehezen kapott.

- Biztos vagy te ebben? - szólalt meg egy jéghideg hang a fiú fejében.

Shikamaru meglepődött. Ezek szerint Yuno tud kommunikálni velük, bár csak fejben. Amennyire képes volt mozogni, széttárta karjait, és kemény elszántsággal a farkas szemébe nézett.

- Tégy, amit akarsz, nem foglak megállítani. Ha így akarod megoldani a problémát, csak tessék!

A farkas dühösen prüszkölt, lemászott róla majd eltűnt az erdő sűrűjében. Shikamaru ülő helyzetbe tornázta magát, bár sajgott a mellkasa. Mélyeket lélegzett, közben eszébe jutott, hogy egészen biztosan nyoma marad a mellkasán a farkas hatalmas mancsainak.

"Megérdemeltem." - gondolta, miközben Kakashi a semmiből megjelent mellette.

- Jól vagy? - kérdezte a jonin, közben sharinganját a fejpántja mögé rejtette.

- Fogjuk rá. Mindent láttál?

- Igen. Nincs jó állapotban.

- Hogy érted ezt?

- A teste nem bírja a terhelést, amit a hirtelen alakváltás jelent. Yuno nem volt erre felkészülve, ráadásul a csakra szintje is vészesen fogy. A Ginkaze vérörökség itt is ugyanúgy működik, mint a sharingan. Ha túlhasználják, komoly következményei lehetnek, akár bele is halhat a használója.

- Indulnunk kell. - állt fel Shikamaru nehézkesen. - Most még friss a nyoma.

- Bírni fogod?

- Az most nem számít.

A fiú előre lendült, Kakashi követte.

Yuno látszólag nem törődött azzal, utána mennek-e, rengeteg nyomot hagyott maga után, mégis messzire lehagyta őket. Órákkal később találták meg újra, nagyon rosszul nézett ki. Egyre lassabban haladt, végül már csak remegő lábakon állt, és látszott, hogy végleg kimerült.

Shikamaru ért oda hamarabb, átölelte a farkas nyakát mielőtt az a földre rogyott, és az ölébe fektette a fejét.

- M... Maru. - szólalt meg a fejében újra a lány hangja.

- Nyugodj meg, mindketten itt vagyunk. Biztonságban vagy. Pihenj. - mondta Kakashi, folyamatosan a környezetüket figyelve.

Átadott Shikamarunak egy takarót, amit ki tudja honnan varázsolt elő, éppen akkor amikor a farkas teste néhányszor megrázkódott, majd lassan újra a lány alakját öltötte magára. Hosszú, vörös haja csapzottan tapadt a bőrére, félig eltakarva a lány meztelenségét. Shikamaru a bebugyolálta a lányt a takaróba.

- Sajnálom Yuno, soha többet nem hagylak magadra. - ölelte magához.

Kakashi nézte őket, és átlátott mindenen. Remélte, hogy a dolog nem ver léket közéjük, mert nagyon jól kiegészítették egymást, csodás csapatot alkottak ők ketten. És egy jó csapat nagy áldás lehet.

- Indulnunk kell. - mondta, és Shikamaru nem tétovázott. Felnyalábolta a lányt az ölébe, majd gyorsan elindultak vissza a faluba.