Már 4 éves volt a kislány. A fiú meg 2. Öleimben aludtak. Reggel arra ébredtem valaki felrázott.
- Jó reggelt Peeta. - Szóltam nyűgösen csukott szemmel.
- Milyen Peeta ? - kérdi egy ismerős hang. De ez nem Peetáé. Eszméletlen gyorsassággal felnyitom a szemeimet. Az ablakon bejövő napfény hirtelen elvakít, de bárhonnan, bármikor, bármilyen állapotban felismerném ezt az alakformát, és magát Primet.
- Prim! - magamhoz húzom és megölelem, közben hangosan bömbölök.
- Csak egy álom volt. Én itt vagyok. - pár percig még hagyja, hogy lenyughassak. - Gale odakint vár, hogy elindulhassatok vadászni- Gyorsan, felpattanok, felöltözök és befonom a hajamat, közben többször ellenőrzöm bőrömet, és hogy nincs-e kopasz foltom. Elindulok. Gale Elég dühösen kezdi a monológját arról mennyit várt rám, de én nem hagyom. Odafutok. Leterítem. És megcsókolom. Érzem hirtelen meghökkent de végül hagyja, és az arcomat kezdi cirógatni. Végül elindulunk vadászni. Elmesélek neki mindent az álmomról. A kapitóliumról, az éhezők viadaláról. Peetáról. A kerítésről és mindent arról a világról, amiről a rémálmom volt. A történetem végét már elhallgatja egy csókjával, majd a fülembe súgja, hogy egy álom volt. Egy rossz rémálom volt.