Második fejezet! Ez se lett rövid, annyi baj legyen. Jó szórakozást!
Angliának valahogy sikerült túlélnie a napot Franciaország mellett. És innét kezdődött a nehezebb része a dolgoknak. Még aznap elindultak Oroszország közepére. A repülőről vonatra szálltak, és még utaztak pár órát. Egyiküknek sem volt még csak sejtése se, hogy milyen programot szervez a szuperhatalom.
Bár ezt hamar megtudták az első napjukon, amikor Oroszország leszállt a vonatról a havas puszta közepén.
- Hideg van… - vacogott Olaszország, aki a meleghez volt szokva.
- Vegyél fel még egy kabátot. – mondta neki Németország – Oroszország, miért szállunk le?
- Nem egyértelmű? – fordult meg mosolyogva az orosz – Megmutatom a hazámat. Innét hat nap az út Arhangelszkig gyalog, szóval kirándulunk. Egy napot pedig Moszkvában töltünk.
- Egy hétig ebben a hóban fogunk gyalogolni? – kérdezte Kanada.
- Cool! – kiáltotta Amerika.
- És mit vigyünk magunkkal, Oroszország-san? – kérdezte Japán.
- Á, ők már átválogatták a csomagjaitokat, és a legszükségesebbeket átpakolták egy hátizsákba. – integetett Oroszország vidáman a vonaton ülő Lettországnak, Litvániának és Észtországnak, akik valamiképp megkönnyebbültek, hogy főnökük most nem velük foglalkozik.
Franciaország Angliára pillantott, hogy mit szól a dologhoz. A brit kicsit nyugtalanul nézett a véget nem érő havas tájra. Még visszafordulhat – gondolta a francia. De Anglia felvette a kabátját, és elvette a hátizsákját Litvániától. Aztán Oroszország mellé lépkedett, onnét pedig kihívóan nézett Franciaországra, mintha tudta volna, hogy figyeli. A francia is elvette a hátizsákját, és követte a többi országot. Anglia nyilván hősködni akar, pedig nincs jól. Franciaország ezt tudta, mégsem tartotta vissza a brit nemzetet.
Oroszországgal az élen nekivágtak a hatalmas pusztának. A hó nem volt túl mély, de kicsi sem. Éppen bokáig lehetett süllyedni benne. A táj gyönyörű volt, bár kietlen. Mint Oroszország személyisége.
Anglia is érdekesnek találta volna a programot, ha nem fázott volna annyira. A járás is a szokásosnál nehezebbnek tűnt a hóban. Aztán ott volt mellette Amerika, aki folyton szövegelt neki valamit, bár azt nem figyelte, mit. Igyekezett azt mutatni, hogy jól van, kiült egy buta mosoly az arcára, és tartotta a tempót. Bár ez egyre nehezebben ment.
Nem is tűnt fel neki, hogy időközben rájuk esteledett, és Oroszország nekiállt felverni egy hatalmas sátrat. Nem kért segítséget, csak magában dolgozott. Amikor Japán felajánlotta neki, hogy segít neki, Oroszország csak annyit válaszolt, hogy ő úgysem ért hozzá. A szuperhatalom sötétedésre felhúzott egy nagy sátrat, amiben mindannyian, akár állva is elfértek.
A G8 birtokba vette a sátrat, és olyan következett, amire már régóta vártak. Vacsora.
Anglia félt ettől az eseménytől. Most valaki észreveszi, hogy nincs jól…
Japán előre elkészített onigirijeit Franciaország nyújtotta át neki, kaján mosollyal az arcán. Tudta, ha most Anglia nem eszik, kénytelen lesz beismernie, hogy beteg, ezért hazamehetnek. Ha tovább maradnak ezen a fagyos pusztán, és a brit nemzet rosszabbul lenne, nem tudnának segítséget hívni.
Anglia szúrós szemmel elvett egy onigirit a franciától és gondolkodás nélkül enni kezdte. Franciaország az arcát fürkészte, de nem tudott semmi biztosat leolvasni róla. A francia is elkezdett enni, de nem vette le a szemét a britről.
Evés után Oroszország mesélt nekik a hazájáról. Anglia felhúzta a térdét és rárakta az állát. Fáradt volt, már alig figyelt az oroszra. Sajnos a többieknek még volt energiájuk beszélgetni egymással, és Oroszországgal is, ezért Anglia már lemondott a korai lefekvésről. Fázott, és a feje is lüktetni kezdett. De nem mutathat gyengeséget, azzal Franciaország nyerne. Csak nem szabad még elaludnia…
Franciaország érdeklődve hallgatta Oroszország történetét Tél Tábornokról, de egyre többször pillantott a bóbiskoló Angliára. Nyilván nem volt valami jól. A halvány fényben sápadtnak tűnt, és a szemében sem látszott élénk csillogás. Hogy lehet, hogy senkinek nem tűnik fel a francián kívül? Anglia beteg… És hogy Franciaország miért nem szólt a többieknek? Nos, a francia gondolkodása Angliáról romantikusabb irányba kezdett haladni. De ugyanakkor még mindig riválisok voltak, és Franciaország még hagyni akarta egy kicsit a brit nemzetet. Úgy kell neki, ha nem fogadja el a segítséget!
Egy óra múlva mindegyik ország lefeküdt, és ki hamarabb, ki később merült álomba. Franciaország éberen várta, amíg a többiek elalszanak, aztán Anglia mellé mászott és megérintette az arcát. A brit megrándult, de nem ébredt fel. Franciaország megállapította, hogy Angliának nincs láza, de megállás nélkül remeg, mintha fázna.
A francia szinte gondolkodás nélkül Anglia mellé feküdt a földre, és átterítette magukon a saját takaróját.
- Így remélem, nem fázol, Angleterre. – suttogta Franciaország – Bonne nuit…
A G8 Anglia sikítására ébredt. Kanada álmosan dörgölte a szemét, míg Olaszország ásítva fordult a brit nemzet felé, és közben belekönyökölt Németország gyomrába, ezért a szőke német is egy „OLASZORSZÁG!" ordítással felkelt. Amerika feltolta az orrán a szemüvegét és érdeklődve figyelte Angliát, aki megpróbált kiszabadulni Franciaország karjai közül, amik valami oknál fogva átölelték.
A brit nemzet sűrű káromkodások közepette kimászott riválisa mellől és akaratlanul is megborzongott a hűvösebb levegőre. Hiszen a francia eddig mégiscsak biztosított neki némi meleget.
Franciaország kinyitotta a szemét és pislogott párat, mire felismerte, hogy hol van.
- Jó reggelt, mindenki! – tápászkodott fel és nyújtózkodott.
- PERVERZ BÉKA! – ordította Anglia.
- Ne beszélj velem így, ilyen korán reggel. – mondta nyugodtan a Franciaország – Még megsértődök.
- VÉRES PERVERZ FRANCIA ÁLLAT! MIT CSINÁLTÁL ÉJSZAKA?!
Időt sem hagyva Franciaországnak, hogy válaszoljon, Anglia tovább kiabált. A francia férfi türelmesen megvárta, amíg Anglia minden mondatkombinációjában elhangzik a „perverz" szó, és amikor végül a brit kifújta a levegőt, Franciaország megveregette a vállát. Anglia füléhez hajolt, és halkan suttogott neki:
- Én a helyedben nem ordítoznék, ha nem akarnám, hogy kiderüljön a köhögésem.
Anglia fogcsikorgatva csendben maradt, és elnyomta feltörni készülő köhögését.
- Na, van valami reggeli? – kérdezte Franciaország a bámuló országoktól.
- Van pirog. – mondta Oroszország.
Anglia még mindig bosszúsan elvett egy pirogot, és azt rágcsálta az étkezés végéig. Nem volt étvágya. Igazság szerint, nem sok kellett neki ahhoz, hogy hányjon. Újra és újra lecsillapította a köhögését és a hasfájását, bár maga sem értette, hogyan.
Oroszország gyorsan összeszedte a sátrat, és a csapat elejére állva tovább vezette őket nyugat felé.
- Jó tempóban megyünk. – jegyezte meg mosolyogva – Ha ezt tartjuk, még Szentpétervárra is marad egy napunk.
A többiek viszonylag vidáman fogadták ezt a bejelentést. Legalább kevesebbet kell ebben az istentelen hidegben gyalogolniuk. Oroszország hazája szép volt, nem arról volt szó, hogy unták a kirándulást. Mi több, talán most először voltak együtt ilyen hosszú gyalogtúrán.
Anglia nem igazán figyelt a többiekre. A lábai ólomsúlyúak voltak, és a látása egyre homályosabb lett. Néha botladozott, és egyértelműen szédelegve ment. Dél körül egy kicsit lemaradt a többiektől, és megtámaszkodott egy fa törzsében. Jó… valamivel jobb…
Köhögés rázta meg a testét, és a tüdeje majd' kilyukadt. Te jó ég, mennyire fájt! Egyik kezével még mindig kapaszkodott, a másikkal a mellkasát kezdte dörzsölni.
Anglia kinyitotta a szemét. Már nem szédült. Egy vörös foltot látott a lábai előtt. Az ő vére. Nem sok, de mégis vért köhögött.
- Anglia!
A brit nemzet felnézett, és a felé siető, vidám Amerikát látta meg. Nem tudhatja meg… a lábával gyorsan havat söpört a véres hóra.
- Hé, Anglia! – üdvözölte Amerika – Kérsz egy… hé, jól vagy? Sápadtnak tűnsz.
Anglia elengedte a fa törzsét és kihúzta magát. Már valamivel jobban volt.
- Persze. Elég hideg van…
- Hozzak neked még egy kabátot? – kérdezte segítőkészen.
- Nem szükséges, köszönöm. – rázta meg a fejét Anglia.
- Akkor kérsz hamburgert?
A brit egy pillanatig meglepve nézte Amerika kezében a húspogácsát, aztán megrázta a fejét.
- Köszönöm, nem.
- Biztos? Ebédidő van, a többiek már esznek. – biccentett a többi ország felé.
- Biztos, Amerika.
- Hát jó. – mondta Amerika és jóízűen beleharapott a hamburgerébe.
Anglia lassan követte Amerikát a többiekhez, majd megkönnyebbülten lehuppant a hóba. Így legalább feltűnés nélkül pihenhet egy kicsit. Egyetlen pirogot rágcsálva meredt maga elé. Nem tudhatják meg… Anglia nem beteg… miért lenne? Hiszen csak felköhögött egy kis vért. Semmiség. A brit lopva Franciaországra pillantott. A francia hátravetett fejjel nevetett valamin, amit Kanada mondott. Ha Franciaország látta is Anglia lemaradását, nem mutatja.
A brit ország némileg megkönnyebbült. Jól érzi magát. Nem lesz semmi baj…