Hosszú fejezet lett... jó szórakozást!

Amikor Franciaország felébredt, a többiek már ébren voltak. Anglia hátára egy takaró volt terítve, és valamivel jobban nézett ki, már nem volt olyan sápadt. Japán előtte ült a sarkain és egy gőzölgő csészét nyújtott át neki. Tea lehetett, mert Anglia mélyen beszívta az illatát, mielőtt belekortyolt.

Franciaország halkan Anglia mellé mászott és átölelte a vállát, mire a szőke brit összerezzent.

- Szép jó reggelt, Angleterre, hogy érzed magad?

Anglia nem nézett rá, beleivott a teájába, mielőtt válaszolt.

- Mit érdekel az téged?

- Már elnézést, egy köszönömöt azért mondhatnál, amiért önként elcipeltelek idáig.

A brit dacosan nézett a franciára, de nem mondott semmit. Nagyot kortyolt a teájából, és majdnem kiesett a kezéből a csésze, mert megint köhögésben tört ki. Előrehajolt, és imádkozott, hogy ezúttal ne legyen vér. Még mindig nem szólt róla, de mivel azóta nem is volt, úgy döntött, még ráér.

- Lassan igyál, Anglia-san. – oktatta ki kedvesen Japán.

- Majd – köhögés – legközelebb… - köhögés.

Japán elégedetten bólintott. Franciaország a brit homlokára tette a kezét, hogy ellenőrizze a hőmérsékletét. Anglia felemelte az egyik kezét és eltolta magától a francia karját.

- Azt hiszem, kialakulóban van a lázad, Angleterre.

- Nincs is! – vágta rá Anglia.

Japán elgondolkodva nézte a britet, aztán ő is megérintette a homlokát. Anglia lehunyta a szemét. Persze, hogy kezd lázas lenni. Érzi, hogy egyre gyengül.

- Pedig Franciaország-sannak igaza van. Mihamarabb a városba kéne érnünk.

Anglia felsóhajtott, és kerülte a barátai tekintetét.

- Szólok is Oroszország-sannak. – mondta Japán és felállt.

Mintha Franciaország csak erre várt volna, nekiszegezett Angliának egy kérdést:

- Miért titkolod, Angleterre?

- Mi közöd van hozzá?

- Elég sok. Szóval?

Anglia nem válaszolt azonnal.

- Nem gondoltam, hogy baj lesz belőle. Úgy értem, nem hittem, hogy komolyan megbetegszem.

Franciaország sóhajtott és megcsóválta a fejét. Anglia akkora egy idióta!

- Van még valami, amit eltitkolsz a betegségedről?

A brit megint nem válaszolt rögtön. Először majdnem rávágta, hogy „nincs", de aztán komolyan elgondolkodott, hogy az igazságot mondja. Úgy tűnt, túl sokáig gondolkodott, mert Franciaország a győztesek mosolyával vigyorgott rá. Fenébe, túl jól ismeri!

- Mi az? – kérdezte a francia.

- Az egyik nap… csak egyszer, érted?! Egyszer vér is volt. Vért köhögtem.

Franciaország pillanatok alatt elsápadt.

- Pestis?!

- Azon már túl vagyunk, barom…

- Igaz, de sosem tudhatod. – mondta Franciaország – Szóval nem pestis. Abba már belehaltál volna.

Anglia bólintott. Kanada halkan eléjük sétált és átvetette a vállán a hátizsákját.

- Oroszország azt üzeni, szedelőzködjünk. – mondta félénk hangon.

Anglia és Franciaország észre sem vették az országot, csak akkor, amikor már befejezte a mondatot.

- Excusez- moi?

- Oroszország azt mondta, nemsokára indulunk. – ismételte meg Kanada – És azt is mondják a többiek, hogy Angliát megint vigyük.

- Tudok járni! – csattant fel Anglia.

- Kérdés, hogy meddig. – jegyezte meg Franciaország, mire a brit dühösen meredt rá – Majd én hozom.

Anglia fogcsikorgatva elfordította a fejét. Megint Franciaországnál köt ki. Olyan idegesítő!

Oroszország hamarosan összeszedte a sátrat és mindenki felpakolt. Franciaország és Anglia táskáit megint mások vitték, a francia pedig felvette a britet a hátára és nekiindultak. Anglia bőre egy ponton kezdett forróvá válni, amikor a brit elaludt. A franciának elég volt ránéznie az arcára, és érezni a britből áradó hőt a nyakán, hogy megállapítsa, Angliának láza van. Szólt a többieknek, de Oroszország csak annyit válaszolt, hogy nem úgy készültek, hogy bárki beteg lesz, ezért nem hoztak gyógyszereket, annyit tehetnek, hogy jobban sietnek. Az orosz úgy tett, ahogy javasolta. Könyörtelenül gyors tempót diktált, a többiek alig tudtak vele lépést tartani. Viszont nem panaszkodtak, Angliára gondoltak.

A brit felébredt a zötykölődésre és fáradtan kinyitotta a szemét. Hideg volt, még mindig. Franciaország haja folyton az arcába hullott, ami először idegesítette, aztán észrevette, milyen finom, megnyugtató illata van. Ez a francia béka még egy kis meleget is ad, igaz, nem sokat. Végtére is, néha hasznos is tud lenni Franciaország…

A gyors haladás ellenére is csak késő délután értek el egy városba, amiről Oroszország azt állította, Arhangelszki kertvárosa, és nincs messze a kórház.

- Angleterre, ébren vagy? – kérdezte Franciaország.

Anglia morgott valamit, de nem lehetett érteni, mit.

- Hogy érzed magad?

- Hideg van… - motyogta a brit.

- Nemsokára ott vagyunk, Angleterre.

A brit felsóhajtott és Franciaország állának döntötte a fejét. Fáradt volt, és a levegő egyre hidegebb lett. A béka nem mondta hol van az „ott", feltételezte, hogy egy orvos lehet. Azt kívánta, bárcsak a hazájában lehetne a jó meleg ágyában.

Az országok meglepve tapasztalták, hogy Oroszország tényleg ismeri a hazájának minden zugát. Amikor is egyenesen a kórházba vezette őket, rögtön mutatott nekik egy orvosi rendelőt is, ahol megnézhetik Angliát.

A doki, egy magas, morcos orosz férfi, nem kicsit lepődött meg, és akadt fenn azon, hogy a beteg nem a saját lábán jön, és még hét másik srác is vele van.

- Mi a panasz? – kérdezte az orvos, miután Franciaország lerakta Angliát a vizsgáló asztalra.

- Nagyon köhög, egyszer összeesett és azt hiszem már lázas is. – válaszolt oroszul a szuperhatalom.

- És egyszer vért köhögött. – tette hozzá Franciaország.

- És egyszer vért köhögött. – ismételte el Oroszország.

Az orvos belökött Anglia szájába egy lázmérőt és felhúzta a pólóját, hogy meg tudja hallgatni a szívét és a légzését. Mire ezekkel végzett, a lázmérő csipogott, és a doki rezzenéstelen arccal nézte meg. Aztán megnézte Anglia torkát.

- Most jól vagy? – kérdezte Angliát.

- Többé- kevésbé. – válaszolta Anglia.

- Pedig nem kéne. Mennyit voltál szabad levegőn?

- Sokat. Kirándultunk. – mondta Oroszország.

- A hideg rásegített a megfázásra és a köhögésre, ezért elpattanhatott egy ér a tüdődben. – mondta a doki – Remélem nem félsz. – fordult Anglia felé.

- Miért? – kérdezte Anglia.

A doki elfordult az asztalától és a kezében megcsillant egy injekciós tű. Anglia elsápadt.

- A lázra. – magyarázta az orvos.

Anglia még jobban elsápadt, már nem is volt kipirult. Lemászott a földre, és az ajtó felé botorkált. Franciaország és Németország elkapta a karját és visszahúzták.

- Csak egy kis szúrás! – mondta Németország.

- Nem, nem! Én ezt nem! – ellenkezett Anglia.

- Gyerünk, mon ami, kibírod!

Franciaország visszaültette az asztalra, és Németországgal elállták a menekülési útvonalát. Anglia csalódottan pillantott az ajtó felé és megpróbálta kiverni a fejéből az orvost, aki éppen egy tűvel közeledett hozzá. Csípést érzett a bal karjában, mire megfeszítette a kezét.

- Ne szorítsd azt az ágyat! – szólt rá az orosz orvos, mire Anglia engedelmeskedett.

Anglia kinyitotta a szemét. Túl volt rajta. Felsóhajtott.

- Írok fel köhögés ellen gyógyszert, és lázcsillapítót. – mondta a doki, egy lapra firkantgatva – Hogy hívnak? – nézett Angliára.

Az országok habozva néztek össze. Végül Oroszország vette kezébe az irányítást.

- Anglia. – mondta kedvesen mosolyogva – Anglia a neve.

Az orvos megdöbbenve nézett Oroszországra, aztán nevetésben tört ki.

- Ki adja azt a nevet a gyerekének, hogy Anglia? Akkor te vagy Oroszország, vagy mi?

- Pontosan. – mosolygott tovább a szuperhatalom.

- Na, de komolyan, mi a beteg neve?

Franciaország felsóhajtott. Mindig ez volt, amikor országként mutatkoztak be. Csak akkor hitték el, hogy kik, amikor jó 20 év múlva megint találkoztak az emberekkel, és az emberek meglepve tapasztalta, hogy ugyanúgy néznek ki.

- Arthur Kirkland. – mondta Oroszország.

Igen, mindegyiküknek volt egy ilyen bekészített emberneve, de ezt csak nagyon ritkán használták. Ennek az orvosnak felesleges lett volna bizonygatni, hogy ezek a srácok valójában a G8 tagjai, a legbefolyásosabb országok.

- Szóval, Arthur, azt tudom javasolni, hogy menj haza, és pihenj sokat. – mondta az orvos.

Ezzel a doki befejezettnek nyilvánította Anglia ellátását, és kitessékelte őket a rendelőjéből. Magában még sokat nevetett az ország-eseten, de akkor esett le csak igazán az álla, amikor otthon elmesélte az öregének és az apja azt mondta, ő tényleg találkozott Oroszországgal.

Az országok kérdőn néztek össze az előcsarnokban.

- Azért megnyugodtam, hogy nincs komoly bajod. – mondta Kanada.

- Én is. – értett egyet Amerika.

- Akkor most mi legyen? Nem kéne egy beteg Angliával kirándulnunk.

- Menjünk haza, és majd később folytathatjuk a túrát. – mondta Franciaország.

- Bírom én még… - jegyezte meg Anglia.

- Magadra sem tudsz vigyázni! – vágta a fejéhez Franciaország – Az lenne a legjobb, ha velem jönnél Párizsba!

- Mi van?!

- Ez nem is rossz ötlet. – szólt közbe Németország – Franciaország vigyáz Angliára, és rögtön tud cselekedni, ha valami rossz történne.

- De nem fog…

- Legutóbb is ezt mondtad. – morogta a francia.

- Akkor indulhatunk haza, illetve Anglia Párizsba! Olaszország, Japán, van kedvetek eljönni hozzám? – kérdezte Németország.

- Si!

- E-Elmehetek. – dadogta Japán.

Oroszország elvezette őket az arhangelszki reptérre, aztán elbúcsúzott a barátaitól, és azt mondta, majd elküldi az ottmaradt csomagokat. Amerika gépe hamar elindult, majd nem sokkal később Kanada is búcsút vett tőlük.

- Anglia, Anglia! - huppant le Olaszország Anglia mellé a fotelbe, így kicsit összenyomva a britet, mivel a fotel egyszemélyes volt – Miért félsz a tűktől?

Anglia elkerekedett szemekkel bámult rá.

- Az egész Franciaország hibája. Kiskoromban mindig azokkal ijesztgetett.

- Ó! Római Birodalom nagypapa akkoriban nem engedett közel Franciaország bátyushoz. De ha mégis odamentem hozzá, goromba volt velem. – biggyesztette le az ajkát.

Anglia elmosolyodott. Franciaország eléjük sétált, és felhúzta a fotelből a britet.

- Indul a gépünk.

- Muszáj veled mennem…?

- Oui!

Anglia és Franciaország elköszöntek a hajdani tengelyhatalmaktól, és felszálltak a gépre. Anglia nem tagadta, majdnem kidobta a taccsot a felszállásnál, és a leszállásnál, de Franciaország ezt nem vette észre. A brit végig azon gondolkodott, hogy mit fog Párizsban csinálni. Az első adandó alkalommal lekoptatja ezt a békát és hazamegy. Vagy, ha az nem sikerül, elbújik valahol a városban. Esetleg…

A brit ország ilyen terveket szövögetett, egészen a leszállásig. Aztán, amikor leszálltak a gépről, szédülni kezdett, és megtorpant az út közepén. Meggörnyedt és köhögött. A szemét összeszorította, azt viszont érezte, hogy valami meleg folyik le az állán és a kezén. Kinyitotta a szemét. Vér. Még több vér, mint legutóbb.

A látása sötétülni kezdett, és előredőlt. Franciaország hangját hallotta utoljára, ahogy a nevét kiáltja:

- ANGLETERRE!