Condesa sangrienta, te jó ég, nagyon boldoggá teszel. Igyekszem hamar frissíteni, nagyon élvezem ennek a történetnek az írását :D
Franciaország karba tett kézzel ült Anglia ágya mellett a kórházban. A brit nemzet egyszer csak összeesett a reptéren és egy vérfoltot hagyott maga előtt. A francia rögtön behozta a kórházba, és az orvosok meg is vizsgálták, de csak annyit mondtak, hogy valahonnét lassan vér ömlik Anglia tüdejébe, de nem tudják honnan. Ameddig pedig nem tudják, addig aligha tudnak segíteni a köhögésén. Franciaország figyelte Anglia lassan süllyedő és emelkedő mellkasát. Már 3 órája, hogy bejöttek a kórházba. Azóta a brit infúziót és egy ágyat kapott.
Anglia egyenletes légzése megszakadt, aztán valami sóhajtásszerű hang szakadt fel belőle. Zöld szemei félig kinyíltak, és kótyagosan bámult fel a plafonra.
- Angleterre?
Anglia felé fordult, és értetlenül nézett rá.
- Mi történt?
- Elájultál, mon cher, azután hogy egy csomó vért köhögtél fel. Még meg fognak vizsgálni néhányszor.
A brit sóhajtott és a plafonra bámult. Elege volt ebből az egészből. A betegségből, a vérből, az orvosokból, és úgy mindenből. Franciaország még mindig idegesítette, de most valahogy… örült neki, hogy vele volt. Amerika most azt sem tudná, mit gondoljon. Hiszen még azt sem tudta, mi az a megfázás!
- Hogy érzed magad?
- Fáradtan. – mondta Anglia tömören, és ülő helyzetbe tolta fel magát.
- Szólok valakinek, hogy felébredtél. – állt fel Franciaország.
Anglia felsóhajtott, amint a francia elhagyta a szobát. Itt a lehetőség a szökésre! Az egyetlen ablakra nézett a szobában. Ha szerencséje van, akkor a földszinten van. Bár, ebben nem nagyon bízott. Fáradt volt, talán az infúzió miatt is. Még szüksége van pár percre… A szeme lassan lecsukódott. Nem kéne aludni. Nem! Anglia szemei kipattantak, és pislogott néhányat. Olyan fáradt volt.
Valaki finoman megrázta a vállát. A tekintete találkozott Franciaországéval, és egy másik férfiével, aki az orvos lehetett. Fiatal, vörös hajú, szemüveges. Kedvesen mosolygott Angliára.
Az orvos kivette az infúziót a karjából, és megkérdezte, hogy érzi magát, de Anglia neki is ugyanazt válaszolta, mint Franciaországnak. Ezután a doki közölte, hogy el kell mennie néhány vizsgálatra. Anglia az ágy szélére ült, és letette a lábát a padlóra.
- Lehet, hogy még furcsa lesz a járás. – figyelmeztette az orvos.
Anglia biccentett, és felállt. A világ mintha 180 fokos fordulatot vett volna, de csak pár pillanatra. Megkapaszkodott Franciaország karjában, amíg vissza nem tért minden a normálisba.
A két ország követte az orvost először a vérvételre (ahonnét Anglia megint megpróbált lelépni, de Franciaország ismét visszatartotta), aztán a tüdőszűrésre. Miközben Anglia felvette a pólóját (ezt a műveletet Franciaország kifejezetten figyelte) az orvos azt mondta, estére meglesznek az eredmények, addig Anglia, vagyis Arthur, pihenjen a szobájában.
- Meddig szándékozol velem maradni? – kérdezte Anglia a szobájához vezető úton.
Franciaország meglepetten nézett rá, aztán elmosolyodott.
- Végig veled leszek, Angleterre.
Anglia fintorgott, de nem mondott semmit.
- Egyébként – váltott témát Franciaország – eddig csak azt mondták, valahonnét vér szivárog a tüdődbe, de nem tudják honnan. Érzel valamit?
- Nem. – mondta tömören Anglia.
- Csak a köhögésnél, meg ha ránehezedik valami a mellkasodra?
- Azt hiszem.
Franciaország a gondolataiba merülve sétált tovább. Nem értett annyira a gyógyításhoz, de volt egy olyan érzése, hogy csak ő tud segíteni Angliának. Ezt a gondolatot gyorsan ki is verte a fejéből.
Anglia a szobájában leült az ágyra és unottan körbenézett valami szórakozás után kutatva. Semmit nem talált. Egy könyve, annyi se volt sehol. A brit ásított.
- Aludhatnál. – jegyezte meg Franciaország.
- Nem vagyok kisgyerek.
- De beteg az vagy. – mondta a francia.
Anglia köhögött, és összegömbölyödött a takaróján. Pár perc múlva már csak az egyenletes szuszogása hallatszott. Tényleg fáradt volt. Franciaország elégedetten elmosolyodott, és mivel nem akarta Anglia alól kirángatni a takaróját, inkább elővett egy másikat a szekrényből, majd a britre terítette.
- Aludj csak… én vigyázni fogok rád.
A brit morgott valamit álmában, mire Franciaország mosolya még szélesebb lett. Anglia olyan aranyos, amikor alszik!
Anglia megint arra ébredt, hogy valaki rázza. Megdörzsölte a szemét, és ásítozva felült. Franciaország visszahúzta a karját, amikor látta, hogy a brit magához tért.
- Hogy vagy? – kérdezte Angliát a vörös hajú orvos.
- Semmi különös. Fáradt vagyok… - ásított Anglia.
- Átnéztem az eredményeidet, Arthur. Csak egy kis megfázást kaptál el, elvileg. A tüdődön nem találtam sebet, de mégis volt benne egy kis vér. Meghallgathatnám még egyszer a légzésed?
Anglia felhúzta a pólója alját és mélyet lélegzett.
- Kicsit hörgős, de nem vészes. Rendben leszel, Arthur. Holnap már haza is mehetsz. Valószínű, hogy lesz még lázad, úgyhogy ne nagyon utazgass.
- Remek. – mondta Anglia érdektelenül.
Franciaország kétkedve nézett az orvosra. Az a vér a repülőtéren nem volt normális. Ez nem csak egy kis megfázás. Biztos volt benne. De amit az orvos mondott… jobban bízott a francia orvosokban, mint az oroszokban. A legjobb lesz, ha a saját házába viszi Angliát és addig vele marad, amíg teljesen biztos lesz benne, hogy a brit egészséges.
- Hát akkor, jobbulást. – mondta az orvos és az ajtóból még visszanézett – Jó éjszakát!
Anglia összegömbölyödött az ágyon és magára húzta a takaróját. Franciaország összefonta a karját, hátradőlt a székén és lehunyta a szemét. Anglia mellett fog maradni. Még ha ilyen kényelmetlen széken is kell ülnie. A francia lassan álomba merült.
- Angleterre… Angleterre, reggel van!
Anglia kótyagosan kinyitotta a szemét. Franciaország aggódó tekintettel hajolt fölé. A brit ásított és felült.
- Baj van? – kérdezte, utalva a riválisa gondterhelt arcára.
Franciaország arca egy szempillantás alatt megváltozott. A puha kedves mosolyával nézett Angliára.
- Nincs, mon cher. Öltözz, és indulhatunk.
- Hozzád? – sóhajtott a brit, és felmarkolta az inget és a farmert, amit Franciaország nyújtott át neki.
- Oui. Hova máshova?
- Londonba. – morogta Anglia és becsukta maga mögött a fürdőszoba ajtaját.
Franciaország felállt, és nyújtózkodott. Ahogy gondolta, beállt a háta a kényelmetlen széktől. Mindegy, ma már hazamehet, Angliával együtt…
A brit kijött a fürdőből, és felkapta a fal mellett sorakozó csomagok közül a sajátját, majd várakozón nézett Franciaországra, aki ugyanígy tett.
- Biztos elbírod? – kérdezte a francia.
- Igen, Franciaország, egy felnőtt ember vagyok, el tudom magam látni! Erős vagyok…
Franciaország megveregette a vállát, és kilépett az ajtón.
- Kár, hogy a franciák erősebbek.
- Dehogy erősebbek! Ne becsüld folyton alá a britek erejét!
Franciaország halkan nevetett.
- Szerinted Amerika hogy lett ilyen erős? Azért mert velem nőtt fel! – folytatta Anglia.
- Sajnos, ezzel el is rontottad az érzékét a jó ételekhez.
- Tudok főzni!
- Persze… - nevetett fel Franciaország – Akkor még csiszolunk a mesterszakácsi fokozatodon.
Anglia összehúzott szemmel nézett a nevető Franciaországra. Majd úgy döntött, inkább nem szól hozzá.
A francia hívott egy taxit, és jó fél óra utazás után meg is érkeztek Franciaország házához. Egy szürke, kétszintes ház volt, és elég szerény ahhoz képest, hogy Franciaország szerette a pompát és a szépséget. Egy kis első kerten át juthattak a bejárathoz. A kertben virágok nőttek, a járda kövezett volt. Látszott, hogy Franciaország törődik a virágokkal.
Franciaország kinyitotta az ajtót, és egy kis előszoba után egy stílusosan berendezett nappaliba érkeztek. Belülről sokkal nagyobbnak tűnt, mint kívülről. Franciaország megmutatta Angliának a szobáját, ami az emeleten volt. Az emeleten csak egy folyosó volt, két egymással szembeni szoba, és egy a folyosó végén. A brit a folyosó végén lévő szobát kapta. Anglia csak ledobta a cuccait, aztán lement, és lehuppant a kanapéra, majd bekapcsolta a tévét.
Franciaország készített két nagy bögre forró teát és leült Anglia mellé. A brit unottan kapcsolgatott a tévécsatornák között, viszont a francia nem igazán tudott figyelni az adásra. Egyre csak az orvossal folytatott beszélgetésére gondolt, ami még reggel, Anglia ébredése előtt történt.
- Francis, nem akartam Arthur előtt mondani, és kérlek te is maradj nyugodt… Arthur nem csak egyszerűen megfázott. Valami… Valami sokkal komolyabb betegsége van, amit egyikünk sem ismer, ezért gyógyszert sem ismerünk rá. A tüdejében még mindig van vér, de sebet nem találtunk… mintha a tüdeje falán szivárogna át. Ha most Arthur hazamegy, ne hagyd egyedül, nagyon figyelj rá! Megkérhetlek rá, hogy segíteni fogsz neki?
Mint végszóra, a franciát Anglia köhögése szakította ki a gondolataiból. A brit keze, és a padló egy része vörös volt a felköhögött vértől. Anglia a mellkasát dörzsölte, és nyúzott arccal dőlt hátra a kanapén.
- Jól vagyok! – mondta gyorsan a brit.
Franciaország tágra nyílt szemmel nézte Anglia vérét.
- Mosakodj meg… addig feltakarítom.
Anglia dülöngélve elment, és Franciaország aggódva nézte a vérfoltot, aztán elkezdte feltakarítani a padlót. Szóval Anglia tényleg rosszul van… és az orvosok nem tudnak segíteni.
Rá kellett jönnöm, hogy nem csak a Hetaoni az egyetlen beteg dolog a Hetaliában. Tegnap megtaláltam a 23,5 epizódot (mármint csak olvastam, és örülök, hogy nem találtam meg a tényleges részt). Hogy lehet ilyet tenni Olaszországgal? T-T