Üdv újra itt!

Condesa sangrienta, Anglia igazi szenvedése még csak most kezdődik... hehe.

Franciaország bevitte a nappaliba a gőzölgő ebédet és letette Anglia elé. A brit csak ránézett az ételére, aztán visszafordította a tekintetét a tévéképernyőre. A francia felsóhajtott. Angliával két hete ért haza, és azóta a brit a kanapéra költözött. Olvasott, vagy tévézett, és viszonylag sokat aludt. Néha volt hőemelkedése, de soha nem ment fel lázig.

- Tegnap óta nem ettél, Angleterre. – mondta csüggedten a francia.

- Undorodom az ételeidtől.

- Ugyan, még te is elismered, hogy jól főzök.

Anglia a szemét forgatta, de nem mozdult az étel irányába. Franciaország leült mellé és ő is a tévére nézett.

- Jó a műsor? – kérdezte.

- Mikor jók a te filmjeid? Elalszom rajtuk, semmiről sem szólnak.

- Mégis művésziebbek, mint a te béna háborús filmjeid. Egyébként a csendőr filmek igenis híresek!

- Louis de Funes spanyol volt.

- Ne akadj fenn a részleteken.

Anglia köhögni kezdett, mire Franciaország aggódva pillantott rá, de vér ezúttal nem volt. A francia hátradőlt a kanapén és a szeme sarkából tovább figyelte Angliát.

- Egyél egy kicsit! – kérte a francia.

- Eszik a fene! Nem kérek!

Franciaország megcsóválta a fejét. Anglia egy makacs barom. A brit magára húzta a takaróját és összegömbölyödött a kanapé sarkában. A világért sem vallotta volna be Franciaországnak, de nagyon fázott. Karjait magához szorította és szorosan behunyta a szemét, hátha ezzel tud egy kis meleget biztosítani magának.

Amikor a francia hallotta, hogy az angol légzése egyenletessé válik, felállt, és a konyhába ment, ebédelni. Szokás szerint jól sikerült ételt főzött. Nem értette, Anglia miért nem képes legalább megkóstolni. A telefoncsörgés rángatta vissza a valóságba a gondolatai közül. A nappaliba ment, és felvette a kagylót.

- 'Allo?

- Franciaország-san? Japán vagyok, Németországtól hívlak. Hogy van Anglia-san?

Franciaország Angliára pillantott, hogy ébren van e. Amikor meggyőződött róla, hogy alszik, halkan mesélni kezdett.

- Most éppen jobban van, de a kórházban azt mondták, valami ismeretlen betegsége van.

- Anglia-san hogy reagált?

- Nem mondtam neki.

- Előbb utóbb rájön. – sóhajtott Japán.

Franciaország a háttérben csörömpölést hallott, aztán egy „OLASZORSZÁG" ordítást, majd pedig Olaszország vékony hangját, ahogy kiabál.

- Most mennem kell, Olaszország-san kiborította az összes sört, mert kellettek neki valamire az üvegek. Németország-san elkezdte üldözni… megyek, mert a végén Németország-san megvonja a tésztaadagját.

- Visszhall, Japan.

Franciaország letette a kagylót és Anglia mellé sétált. Leguggolt a brit halványpiros feje előtt, és kisimította a tincseit az arcából. Milyen meleg… Meleg?! Franciaország Anglia homlokára tette a kezét.

- Mikor ment fel ennyire a láza? – kiáltott fel fojtott hangon.

A konyhába rohant, aztán egy lázmérővel a kezében tért vissza Angliához. Megrázta a vállát, és a nevén szólongatta. Anglia résnyire kinyitotta láztól csillogó zöld szemét és értetlenül nézett az idősebb nemzetre.

- Figyelj, Angleterre, nyisd ki a szád, és ezt tartsd benn, jó?

Anglia lassan engedelmeskedett, és pár perc múlva csipogott a lázmérő. Franciaország szinte kirántotta Anglia szájából. 40,2.

Franciaország eltorzult arccal meredt a kijelzőre, aztán Angliára, aki időközben visszaaludt. A francia lerántotta róla a takarót, mire a brit még jobban összekucorodott és megborzongott. Franciaország felültette a kanapén és a tenyerébe vette a brit arcát.

- Angleterre, Angleterre, nézz rám! Most egy kicsit maradj ébren, jó?

Anglia feje előrebukott, ezt a francia bólintásnak vette, és a konyhába rohant. Lázcsillapító, lázcsillapító… Amikor megtalálta a tablettát, a másik kezébe vett egy pohár vizet, és visszament vele Angliához. A brit kezébe adta a poharat és a tablettát. Anglia engedelmesen bevette, aztán lefeküdt.

- Nem, még nem, Angleterre. – mondta Franciaország – Elmegyünk fürdeni.

Anglia felnézett rá.

- He? – kérdezett vissza halkan.

- Fürdünk. Le kell vinni a lázad.

- Veled biztos nem…

- Pedig muszáj lesz. – mondta Franciaország, és a karjában felvitte az emeletre a britet.

Leültette a fürdőben a kád szélére és szépen elkezdte vetkőztetni. Lehúzta a felsőjét, majd a nadrágját. Angliának nem volt ereje ellenkezni. Franciaország habozott, hogy levegye-e a brit alsónadrágját. Anglia most nem tudna ellenkezni, de később nagyon dühös lenne, és megint elhordaná mindennek a franciát. Pedig Franciaország nem perverz, csak szerelmes.

Végül Franciaország Anglián hagyta az alsóját, és besegítette a kádba, aztán hideg vizet kezdett engedni, Anglia gyomráig. A brit megborzongott, köhécselt, aztán felhúzta a térdeit és összekucorodott. Franciaország mosdatni kezdte, mint egy kisbabát. Anglia behunyta a szemét, és fél óráig ki sem nyitotta.

Amikor is letelt a fél óra, a brit felnézett Franciaországra, és a szeme már élénkebbnek látszott.

- Hogy érzed magad? – kérdezte Franciaország.

Anglia vállat vont.

- Jobban. Perverz.

- A te érdekedben teszem, Angleterre. Nyisd ki a szád!

Anglia engedelmeskedett, és Franciaország betette a lázmérőt. A csipogásnál Franciaország a összeráncolta a szemöldökét. 37,4. Viszonylag gyorsan lement. Érdekes.

- Jól van, kijöhetsz. – mondta, és felállt a kád széléről.

Anglia kinyújtóztatta a tagjait, és remegve kilépett a kádból. Belecsavarta magát a Franciaországtól kapott törölközőbe. Aztán köhögni kezdett. Amikor elvette a szája elől a fehér törölközőt, az véres volt.

- Nem a legjobb, mi? – kérdezte fáradtan Anglia.

Franciaország megrázta a fejét.

- Ostoba voltam. Nem kellett volna ilyen hidegben tartani téged. Most csak még jobban fogsz köhögni…

A brit újra megvonta a vállát. Franciaország betámogatta a szobájába, ahol vett neki elő néhány tiszta ruhát, majd diszkréten kiment, amíg Anglia felöltözött.

Amikor végzett, Anglia kilépett a szobájából. Franciaország a falnak támaszkodva várta, és amikor a brit el akart menni mellette, megfordította a vállánál fogva.

- Nem, ezúttal rendes ágyban alszol.

Időt sem hagyva Angliának a válaszra tessékelte ágyba. A brit morcosan lefeküdt és köhögve elfordult Franciaországtól.

- Tudnál most enni?

- Nem. – válaszolta Anglia.

Franciaország leült az ággyal szemben a fotelbe, és csendesen figyelte a britet. Olyan sápadt és törékeny. Az orvosok nem segítenek, és most még ő is rontott a helyzeten a hideg vízzel. Anglia köhögött, és a másik oldalára fordult. Anglia nem eszik, és felment a láza is… egyre többször köhög vért. Nem sokat, de Franciaország szokott vörös foltokat találni a ruhákon. Aztán ki tudja, Anglia mennyit titkol el megint. Akkor hülye tud lenni!

A brit végre elaludt. Nyitott szájából vékony nyálcsík futott a párnáig, és Franciaország elmosolyodott. Valóban. Angliának van egy aranyos oldala is. A francia nem örült, hogy Anglia beteg. Biztosra vette, hogy nemcsak ő aggódik érte, már szinte felkészülten várta Amerikát, hogy mikor fog betoppanni egy „Megjött a hős, Anglia!" kiáltással. Viszont Franciaország boldog is volt, hogy pont ő vigyáz a britre. Pont ő… Anglia elsőszámú riválisa. És egyben legjobb barátja – tette hozzá magában a francia, még ha Anglia nem is gondolja így. Szerette a britet, ezért szeretettel is fogja ápolni, ameddig szükséges, talán még tovább is.

Anglia a hátára fordult. Arca piros volt, és izzadt. Franciaország felállt, és Anglia homlokára tette a kezét. Megint felment a láza. Nehéz éjszakának néznek elébe.