A büszke francia ország riadtan konstatálta, hogy Anglia mellkasán aludt el. Ezzel még nem is lett volna akkora baj, de Franciaország nagyon vigyázott a brit tüdejére. Vajon nagyon ránehezedett? Jobban fáj most Angliának? Arra sem emlékezett, mikor aludt el… az még megvolt, hogy Japán lemegy, és nem sokkal később Anglia láza is lement… vajon utána aludt el?

Anglia köhintett párat, és az oldalára fordult, Franciaország felé.

- Hé, Angleterre…

Anglia fáradtan kinyitotta a szemét. A zöld szemek nem csillogtak, csak bámultak Franciaországra.

- Hogy érzed magad? Fáj valahol?

A brit a hátára fordult és megtapogatta a mellkasát.

- Itt fáj, ha köhögök. – mondta halkan.

- Éhes vagy? Tudnál enni?

- Azt hiszem, igen.

Franciaország meglepetten, de boldogan állt fel. Anglia végre enne magától? Eddig mindig úgy kellett neki könyörögni, hogy menjen le valami a torkán. Talán végre javulás van?

A francia leért a lépcsőn, és mellbe vágta, amit látott. Olaszország és Japán Németországot használták párnának, miközben a német egy kolbászt tartott a kezében, és az egyik lába a kanapén volt. Amerika és Kanada egymásnak vetették a hátukat, úgy aludtak. Oroszország felhúzta a térdeit, a falnak dőlt, és még álmában is mosolygott. Mindeközben még Kína bokáját is fogta. Kína a hasán feküdt, egyik kezében egy törött váza darabjait tartva. Poroszország a szoba közepén terpeszkedett és békésen durmolt. Mindenfelé ételmaradékok és üvegcserepek voltak a földön. Még a karácsonyfa is meg volt tépázva egy kicsit. Mindenki lerészegedett? Könnyen meglehet.

Franciaország megcsóválta a fejét. Szóval Japánnak mégsem sikerült rendet tartania. A francia óvatosan megközelítette a konyhát, ügyelve, hogy ne lépjen senkire és semmire.

A konyhában is meglepetés várta, ugyanis nem volt semmi szétszórva. Mindent a helyén talált. Kinyitotta a hűtőt és kivett egy tányér tésztát, amire rá volt tűzve egy kis zászló, arra pedig ráírva, hogy „Angliának, vee!"

Franciaország elmosolyodott, megmelegítette az ételt és felment Angliához. A brit időközben visszaaludt, amin Franciaország már meg sem lepődött. Finoman megrázta Anglia vállát, mire a brit kinyitotta a szemét.

- Angleterre, itt a tészta.

- Tészta? – kérdezett vissza Anglia és megpróbált felülni.

Franciaország segített neki, és Anglia ölébe rakta a tányért. A brit lassan, kis falatokat kapott be, és Franciaország türelmesen várta, hogy befejezze. Anglia csak a felét ette meg, aztán Franciaország felé nyújtotta a tányért. A francia hasa morogni kezdett. Mióta is nem evett?

Anglia felhúzta az álláig a takarót és elfordult Franciaországtól. Franciaország hosszan nézte a kezében a tésztát. Éhes volt. Anglia már biztos nem kéri…

Vállat vont és enni kezdett. Olyan finom! Olaszország érti a dolgát! Persze nem körözi le őt, de főzni valóban tud!

Anglia válla megrázkódott és köhögni kezdett. Franciaország majdnem eldobta a tányért, ahogy Angliához sietett.

- Angleterre, Angleterre, jól vagy? Jól vagy, ugye?

Anglia párnája véres volt, és a brit kimerülten törölte le az álláról a vért.

- Csak… fűszeres volt a tészta…

- Angleterre… egyre csúnyábban köhögsz… nagyon fáj?

- Fáj… - ismerte be.

- Hozok teát. – állt fel Franciaország.

Szegény Anglia. Miért kell ennyire szenvednie? Most nincs tűzvész Londonban, se bombázás, se háború…

Amikor leért a lépcsőn, már senkit sem talált a földön. Mindegyikük takarított. Mi történt itt, hogy mindenki rendet rak?

- Hát ti? – kérdezte.

- Úgy gondoltuk, mégsem hagyunk magunk után kuplerájt. Nemsokára mennünk kell. – mondta Kanada.

A bejárati ajtó kivágódott, és Finnország törtetett be vigyorogva, és sietve, mikulásruhában.

- Helló, srácok, bocsánat, de sietek! Az egyik rénszarvasom elaludt, és késve indultunk el. Nincs sok időm.

Finnország belenyúlt a végtelenül mély zsákjába és mindenkinek kiosztott egy mikulássapkát, amin a saját országuk nemzetközi rövidítései voltak és világítottak is. Továbbá kaptak tésztát, sört, vodkát, serpenyőt, mágiakönyvet, medveplüsst, és még hasonló jóságokat, amiket elosztottak egymás között. Ezután Finnország elköszöntött és kirohant az ajtón. Az országok még látták, ahogy elrepül a szánjával a tiszta ágbolton. Hiába, Finnország kedvenc ünnepe a karácsony, ő is lehet késésben.

A többi ország is hamar befejezte a takarítást és szedelőzködni mentek.

- Még beugrok Magyarországhoz és Ausztriához is. – mondta Olaszország.

- Veled megyek! – mondta egyszerre a két német, mire egymásra néztek.

- Nálam lesz még egy buli az elnökkel. – mondta Amerika vidáman – Üdvözlöm Angliát!

- Jobbulást neki! – köszönt el mosolyogva Oroszország.

- Minden jót, aru! – intett Kína.

- Boldog karácsonyt! – köszönt el Franciaország.

A francia egy ideig még tanácstalanul álldogált a megüresedett házban. Mekkora csend lett… nem is baj, Angliának pihennie kell. Szegény Anglia! Még karácsonyozni sem tudott rendesen.

Aztán készített egy csésze teát, és a kezébe vette Anglia ajándékait, mielőtt visszament az emeletre. Úgy tűnt, Anglia ismét elaludt. Olyan gyenge…

- Angleterre, ébredj!

Anglia kinyitotta a szemét.

- Innod kell valamit. – nyújtotta felé a csészét.

Anglia megrázta a fejét.

- Nincs kedvem… - motyogta.

- Nem kedv kérdése! Ki fogsz száradni, mon cher!

A brit köhögött, aztán feltolta magát egy félig ülő helyzetbe. Elvette Franciaországtól a csészét és lassú kortyokban inni kezdte. A teát persze sosem hagyta meg. Mikor végzett, sóhajtott, és lecsukódtak a szemei. Franciaország még betette a lázmérőt a szájába, mielőtt teljesen elvesztette a tudatosságát a brit.

A csipogást hallva a francia megnézte az értéket és felszisszent.

- Fogalmam sincs, hogy vagy képes ilyen hőmérsékletváltoztatásokra, Angleterre, de ez nem egészséges.

Franciaország lehúzta Angliáról a takarót, mire a brit félig kinyitotta a szemét.

- Hideg…

- Tudom, chéri. – mondta a francia, végigsimítva Anglia puha arcán.

Anglia becsukta a szemét, és belefúrta az arcát a francia hűvös tenyerébe, amíg kapott egy vizes borogatást a fejére. Fázott, mégis jólesett a hideg… hogy is volt ez a betegség? Anglia sosem értette meg igazán. Nem is izgult rajta. Hiszen Franciaország jelenléte olyan megnyugtató…

A brit ország zihálva felült és remegve előrehajolt. Megint ez az álom a függetlenségi háborúról. A mellkasa fájni kezdett, és köhögésben tört ki. A fehér takarón vörös folt keletkezett a felköhögött vértől. Megint vér… egyre többször van vér… Arcán könnyek folytak le a felkavart emlékek, a fájdalom, és az erőlködés miatt. Egyik kezével megragadta az ingjét, a másikkal megtámaszkodott az ágyon, hogy ne dőljön el. Újabb vérfolt. Fáj…

- Angleterre!

Franciaország berontott a szobába és Anglia mellé rohant. Nem nagyon tudott mit tenni azon kívül, hogy lelki támaszként átöleli Angliát, amíg le nem csillapodik a köhögése.

- Jól van… - mondta halkan a francia, miután Anglia letörölte az álláról a vért – Keresek valami gyógyszert neked.

Franciaország felállt, de Anglia elkapta a felsőjét és gyengén megszorította. Nem akart egyedül lenni. Az egyedüllét a rémálmait idézte.

- Rendben. – Franciaország visszafordult és felnyalábolta a karjába a lesoványodott nemzetet.

Levitte a nappaliba, és leültette a kanapéra. Ezután a konyhába ment és teát készített. Onnét pont ráláthatott Angliára, ha valami baj történne, azonnal észrevegye. Amint felforrt a víz, beledobta a teafiltert és előkereste a köhögés elleni gyógyszert. Bevitte a teát és a tablettát a kis asztalra, Anglia elé, majd leült a szőke nemzet mellé.

- Teát?

Anglia hosszú pillanatokig habozott, aztán bólintott. Franciaország a kezébe adta a csészét és a tablettát. Úgysem fog segíteni a gyógyszer. Egyik gyógyszer sem segített eddig igazán, de próbálkozni szabad.

A brit nemzet lenyelte a gyógyszert és lassan kortyolt párat a teából. Aztán letette az asztalra.

- Soha nem szoktad meghagyni a teát. – csóválta a fejét a francia – Akkor lefekvés, Angleterre!

Anglia megrázta a fejét.

- Pedig pihenni fogsz! Gondoskodom róla, hogy meggyógyulj!

Pár perc múlva Anglia reszkető mellkassal feküdt. Feje a francia férfi ölében volt, és felnézett az idősebb országra.

- Tudom, hogy fáj – mondta lágyan Franciaország - , de próbálj meg egy kicsit aludni, hogy hasson a gyógyszer.

Anglia finoman megrázta a fejét.

- A kedvemért, Angleterre. – kérte halkan a francia, és kisöpörte a brit arcából a csatakos tincseit.

Anglia makacsul nézett a szőke franciára. Nem akar aludni. Visszatérnének azok a szörnyű álmok… a halott barátairól és a függetlenségi háborúról, a londoni tűzvészről. Semmiképpen sem akar!

Franciaország finoman cirógatta az arcát és dúdolni kezdett, aztán a hangokból szavak lettek és a francia végül énekelt. Anglia szeme tágra nyílt, amikor felismerte a dallamot.

- Honnét… - préselte ki.

Franciaország Anglia ajkára tette a mutatóujját, mire Anglia nem folytatta. Ez az ő dala volt. Anglia írta Amerikának, amikor még kicsi volt. Mindig ezt énekelte neki altatóként. Aztán, ahogy Amerika megnőtt, a dal lassan feledésbe merült. De honnét tud róla Franciaország? A szöveg és a ritmus is pontos… hogyan?

Anglia szemei lassan lecsukódtak és a brit nemzet ezúttal békés álomba merült. Franciaország átölelte a beteg országot és a szaggatott légzését figyelte. Egyre nehezebben veszi a levegőt, és a bőre is perzsel. Még sosem látott országot ilyen rossz állapotban.