Angliának nem volt rá szüksége, hogy kinyissa a szemét. A mellkasán mintha 50 vastag kódex lett volna, és egyre nehezebbek lettek volna. Ha köhögött, a tüdeje majdnem kiugrott a helyéről. Úgy fájt… A levegő egyre hidegebbnek tűnt. Ennyire még sosem érezte rosszul magát.
Úgy gondolta, Franciaország valahol a közelben lehet. Azt mondta neki, jól van. Mekkora hazugság volt! Franciaország biztos rájött… a francia hangja csak foszlányként jutott el hozzá, így próbálta meg kiszűrni a mondandóját. Amerika! Amerika nem volt itt? Hol van most? Vajon elment? Elhagyta…?
Mintha látott volna egy barna hajú lányt is. Virágok voltak a hajában, akkor Magyarország lehetett. Bár a lázálmai és a valóság lassan egybeolvadt, már nem igazán tudta elkülöníteni az eseményeket.
Oldalra fordította a fejét és köhögött. Valami meleg folyt le az állán, amit valaki finoman letörölt. Aztán valaki kivette az egyik karját a takaró alól. Hideg volt.
Anglia résnyire kinyitotta a szemét. A barna hajú lány egy injekciós tűvel közeledett felé, amíg a szőke francia a fogta a kezét. Már biztos volt benne, hogy Magyarország az. Egy tűvel.
A gyomra megugrott a félelemtől, aztán lenyugodott. Ha tű, hát tű. Miért félne tőle? Talán csak megkönnyíti a halálát. Mert már nem bízott abban, hogy élni fog. A remény rég kiveszett belőle, csak azért maradt még életben, mert egy láthatatlan erő előre hajtotta. Ki tudja, talán Franciaország kitartása volt.
Kis csípést érzett a karjában. Ez semmi a mellkasában tomboló fájdalomhoz képest. Kinyitotta a szemét és Franciaországra nézett. Zöld szemei a kékekbe fúródtak, és makacsul küzdött az ébren maradásért. Franciaország észrevette ezt, és elmosolyodott.
Anglia fáradtan felsóhajtott és a szemei lecsukódtak.
- Remélem hatni fog. – mondta Magyarország – Csináltam kapszulát és kenőcsöt is, nem csak a tűs megoldás van. Ha jobban lesz, használd azokat is, akár egyidejűleg is.
- Merci bien, Hongrie.
- Teszem, amit tudok. A fizetséget el ne felejtsd! – emlékeztette Magyarország, miközben összecsukta a bőröndjét – Ha egyszer lemegy Angliának a láza, attól még felmehet, de nem valószínű, hogy az egekig, rendben? Két–három óránként adj neki gyógyszert, aztán fokozatosan csökkentsd az adagot.
Franciaország bólintott, és azon gondolkodott, hogy hogyan beszélje meg Magyarországgal, hogy nem tudja neki visszaadni az elvett földjeit. Most nem akarja felhozni, még elviharzik Anglia gyógyszereivel. Sóhajtott. Majd megoldja.
- Akkor hát – tette fel a kalapját a lány – ahogy felétek mondják: Au revoir!
- Viszontlátásra! – köszönt el hasonlóképpen a francia.
Franciaország kettesben maradt Angliával. A brit újra lázas álomba merült. Kicserélte a homlokán a borogatást, majd hátradőlt a székén. Most érezte csak, hogy az alváshiány bizony nem tesz jót. Angliával akart maradni, de a szemei csak leragadtak.
A francia a köhögésre ijedten esett le a székről. Megkapaszkodott az ágy szélében és felállt. Csak Anglia volt. A párnáján egy frissnek mondható vörös folt díszelgett. Franciaország csípőre tette a kezét.
- Ejnye, Angleterre, nem gyógyulnod kéne?
Felvette a földről a megszáradt rongyot, amit a borogatáshoz használt és Anglia valószínűleg ledobott álmában. Újravizezte, és mielőtt rátette volna a homlokára, megérintette az arcát. Kellemes meleg, de nem forró. Oké… mi?
Franciaország felkapta a lázmérőt az éjjeliszekrényről, és az alvó Anglia szájába tolta. A csipogást meghallva megnézte az értéket és elakadta a lélegzete. Lement! Anglia láza, amit sehogy sem lehetett csillapítani, lement! Örömében majdnem felkiáltott, aztán inkább türtőztette magát. Angliának pihenésre van szüksége.
- Franciaország… - köhögött a brit.
- Oui, mon cher?
- Még mindig úgy fáj…
Franciaország megértőn nézett rá. Szóval a köhögése még nem csillapodott. De láza már nem volt. Ez jó hír, nem? Bár Magyarország azt mondta, ne bízzon még annyira…
Mennyi ideig is aludt? Már éjszaka lehet.
Felvette a kenőcsöt, amit Magyarország hagyott itt, és lehúzta Angliáról a takarót, majd még a pólóját is felhúzta.
- Franciaország? – kérdezte gyengén Anglia – Mit csinálsz?
Újabb köhögés. Szegény, szegény Anglia…
Franciaország Anglia mellkasára kente a kenőcsöt, amitől annak a mellkasa megremegett, aztán a bőrébe kezdte dörzsölni. Mindezt olyan finoman, hogy Angliának még jól is esett.
- Jobb?
- Jobb… - sóhajtott fel Anglia.
Franciaország folytatta a műveletet, aztán egy csésze teát is Anglia kezébe nyomott egy tablettával együtt. A brit készségesen megitta a tea felét és visszafeküdt. Franciaország feljebb húzta Anglián a takarót, és mosolygott. Valami azt súgta neki, Anglia már jobban lesz.
A következő napokban Anglia egyre kevesebb vért köhögött, és a hét végére már a lábára is tudott állni, bár sétálni még nem nagyon mert. Franciaország türelmesen és boldogan kísérte figyelemmel Anglia gyógyulását. A britnek még mindig volt láza, de már nem olyan sűrűn, mint azelőtt. A köhögés még vér nélkül is csúnya volt, az is igaz. Anglia sokat aludt, és alig evett, de a francia ezt az állapotot is félsikerként könyvelte el.
Egy éjszaka Anglia hirtelen felébredt. Hamar felismerte a lázas érzést, viszont Franciaország nem volt a szobában. Merre lehet? Anglia köhögött és egy kisebb vérfoltot hagyott a frissen felhúzott lepedőjén. Vissza akart feküdni, de rá kellett jönnie, hogy nagyon hideg levegő jön be a nyitott ajtaján. Aztán meghallott egy halk dallamot, ami Franciaország hangjára hasonlított.
„I don't know, don't know
So don't ask me why
That's how we are
La Seine and I"
Anglia követte a keserédes dallamot, ami elvezette a francia meglehetősen kicsi erkélyéhez. A járás fárasztó volt, és minden lépésnél, a feje mintha szét akart volna robbanni. Állandóan keresett valamit, amiben megkapaszkodhat, ha esetleg a lábai összecsuklanának. Meg is jegyezte, hogy még túlságosan gyenge a mozgáshoz, de ahhoz túl makacs volt, hogy feladja.
Franciaország a térdeit felhúzva dúdolt az erkélyen és az égre bámult. A másik ország nehéz lépteit meghallva hátrafordult és Angliára mosolygott.
- Hogyhogy itt vagy?
- Fáztam. – válaszolta egyszerűen Anglia.
- Ne haragudj, becsukom az ajtót…
Anglia felhúzta a (meglehetősen vastag) szemöldökét. Amióta beteg lett, Franciaország szokatlanul kedves volt vele. Szinte hiányoztak a vitáik.
Lassan a szőke francia mellé sétált és leült.
- Aludnod kéne. – jegyezte meg Franciaország.
- Pofa be! Azért vagyok itt, amiért te.
- A csillaghullás miatt? – kérdezte gúnyosan a francia.
Anglia felhorkantott, mire Franciaország felnevetett. A francia bement a házba és egy takaróval tért vissza, amit a vacogó brit örömmel fogadott. A francia leült a fal mellé, a két lába közé húzta Angliát, így a gyengélkedő ország kénytelen volt nekidőlni a mellkasának. Ezután Franciaország még a takarót is Angliára terítette. Anglia arca elvörösödött és áldotta a félhomályt, ami miatt Franciaország nem láthatta. A hűvös levegőtől megborzongott és még jobban belecsavarta magát a takarójába. Ez az egész olyan bizarr. Franciaországgal utálják egymást, most mégis kedves vele a francia és ez a helyzet is romantikusnak mondható. Anglia finoman megrázta a fejét. Az ilyen gondolatok csak a láza miatt keringenek a fejében. Semmi több.
Franciaország átölelte a beteg országot (amitől az egy pillanatra megfeszült, de nem volt ereje vitatkozni) és csillogó szemmel nézett az égre. Így még több meleget biztosított az országnak, bár igazából csak közel akart lenni Angliához.
- Ha most megfázol Angleterre, ne engem hibáztass. – mondta Franciaország.
- Nekem már mindegy. – válaszolta Anglia. Egy ilyen betegség után már semmiségnek tűnt a megfázás.
Franciaország Anglia vállára helyezte az állát.
- Franciaország? – kérdezte halkan Anglia.
- Hm?
- Nem énekelsz?
Franciaország elmosolyodott és nem ellenkezett.
„She's resplendent, so confident
La Seine, La Seine, La Seine
I realize, I'm hypnotized
La Seine, La Seine, La Seine
I hear the moon singing a tune
La Seine, La Seine, La Seine
Is she devine, is it the wine
La Seine, La Seine, La Seine"
A lassú dal szépen álomba ringatta Angliát. Amikor a francia látta, hogy a barátja elaludt, abbahagyta a dalt és tovább figyelte az eget. A fénylő égbolton egy hullócsillag húzott el.
- Minél hamarabb légy újra egészséges, mon cher, Angleterre.
Franciaország magához ölelte Angliát és a vállára hajtott fejjel aludt el.
Franciaország dala A párizsi mumusból a "La Seine and I". Úgy képzeltem el, hogy a lassúbb változatot énekli, amikor a lány (nem tudom már a nevét) egyedül, nem a bolhával énekel.