- Az értékeid lassan helyreállnak. Ez várható volt... – Nakao Suzume hangja duruzsolássá halkult Inari fülében. Amúgy se értette a technikai halandzsát, sokat nem vesztett vele. Elég volt, hogy tudta: kevés, amit elért.

Az öltöző, ahol voltak, semmiben sem különbözött a Kísérleti Részleg többi helyiségétől. Sápadt volt, homlokát kiverte a hideg veríték, a gyomrában fájdalom égett. Épp túl volt a hetente esedékes terhelési teszten. Az Echo csendje után minden hang élesnek hatott, a szemei előtt még mindig látni vélte a stroboszkóp villogását. Hányni fogok. Nem mert mozdulni, hátha valóra válik a sejtése.

- Jól érzed magad, Inari?

- Aha.

- Akkor jó. Ma kétszeresére emeltük a pszichés nyomást.

Alig jutott el a tudatáig a szavak jelentése. A szőke, fehér köpenyes nőre emelte a tekintetét, aki valamit írt, majd a zsebéből előhúzott egy gyógyszeres üvegcsét és letette mellé a padra.

- Ezeket vedd be otthon.

- Jó. – a doktornő biccentett és menni készült.

Utána akart szólni, hangot adni a csalódottságának, de a szavak gombócba gyűltek és megakadtak a torkán. Nem volt kihez viszonyítania az eredményeit. A párhuzamosan futó próbálkozásokról is csak a bátyja révén hallott, aki egy másik mentor szárnyai alatt egy alternatív aura-technikán dolgozott. Gyakorlatilag ezzel zárult az, amit tudni vélt a témával kapcsolatban. Minden tanítvánnyal aláírattak egy titoktartási egyezményt, és Hate az ilyet mindig komolyan vette. Így ő maga sem tudott képet alkotni a technikája jelenlegi szintjéről.

- Doktornő! Hol tart az Echo?

- A kétség, a pánik az ellenséged. Fókuszálj arra, hogy a maximumot nyújtsd. – Emlékeztette az első lecke jelmondatára. – A terhelési tesztek lényege, hogy segítsenek felkészülni arra, milyen lehet éles helyzetben, zavaró körülmények között alkalmazni. Odabenn, a kamrában nem kaphatsz reális képet a teljesítményedről. Ne aggódj, tartjuk az ütemtervet.

És valóban megnyugodott. Nakao Suzume alakja ott magasodott lelki szemei előtt.

Miután a doktornő távozott, még sokáig ült ott egymagában. Lomhán vánszorogtak a gondolatai. A megerőltetés valós, tehát az Echo erejének is annak kell lennie. Ez a nyakatekert gondolatmenet abból fakadt, hogy akkoriban még hitt valamiféle kozmikus igazságszolgáltatás létezésében, ami garantálja, hogy a kemény munkát a végén siker koronázza.

És ha ez így van, miért kéne némán tűrnöm, hogy nevessenek rajtam?

Miért ne mutathatnám meg, mennyivel fölöttük állok? Veszélyes lehet? Na és akkor mi van? Felelősséget kell majd vállalnom, ha valami balul sül el? Igen, de nem fog. Az Echo fölött teljes az uralmam... És a rohadt életbe, tudni akarom végre, hogy mennyit ér, amim van!