Ha nincs a doktornő, kicsapták volna az Akadémiáról. A nő minden befolyását bevetette, hogy folytatódhasson a technika fejlesztése; Akirát meg tudták menteni a kórházban, a családja nem élt a vádemelés jogával. Mifelénk a többség nem mer élni vele. Az Ösztöndíj Bizottság új határozata értelmében az aura programmal kapcsolatban minden jogi kérdésben a Kutatási Részleg kapta a döntő szót. Úgy hallottam, sokan nehezen nyelték le, hogy ezzel gyakorlatilag a doktornőnek és társainak hatáskörükben áll minden kihágást és visszaélést eltussolniuk.

Inari mégsem hitte, hogy ilyen könnyen megúszhatja a történteket és beigazolódott a gyanúja. A doktornő az utolsó pillanatig leplezte a haragját. Az épületből kifelé menet mérte ki rá a büntetését: a beígért egy hónapos elkülönítés az összes eddigit felülmúlta, ám nem kerülte el a figyelmét a felszín alatt megbúvó elégedettség sem.

Attól még, hogy Suzume elítélte a felelőtlensége miatt, az ECHOja lenyűgözte. Végre új, veszélyesebb vizekre evezhetnek. Az ismeretlen teljesen új kilátásokkal kecsegtette mindkettőjüket. Akkor azonban még nem ébredt fel a kíváncsisága, két mentora nyomában lépkedve azon töprengett, mit is mondhatna. Mivel tartozom nekik? Mindennel. Akirának pedig...

- Csak azzal számolj el, amivel el kell számolnod. - Számtalanszor elismételte magának Fȗma egyik címeres aranyköpését. Átfogalmazta, a saját képére gyúrta, végül talán még meg is értette.

Nem akarta tovább halogatni azt a látogatást. Az izoszobában volt ideje, hogy átgondoljon egyet, s mást. Elveket fogalmazott meg magának, amiket általában be is tartott, vagy ha mégsem, akkor legalább volt, amit megbánhatott. Az emberek hajlamosak alábecsülni az ilyen mérföldköveket. Összességében csendesebbé is vált, hosszú hónapokig árnyéka volt csupán önmagának.

Ezért is jött el egy hónappal később Akirához a kórházba. Elveszettnek érezte magát most, hogy a doktornő újra emberek közé engedte. Az élet ezernyi apró megnyilvánulása bántóan elütött az izoláció csendes egyhangúságától. A kórterem előtt még téblábolt egy ideig, aztán kinyílt az ajtó és egy nővérrel találta szembe magát:

- Hát maga?

- Én... ?

- Mit hebeg? Ide jön? Akkor menjen be! – és betessékelte.

- Hát te? – ezt Akira kérdezte, rögtön amint meglátta. Őszinte meglepetés érződött a hangjában – Jöttél bocsánatot kérni?

Akár így is fogalmazhatunk. Inari háta mögött becsukódott az ajtó, válasz helyett szétnézett a kórteremben. Ismerős volt a közeg, ő maga is sok időt töltött már a kórház falai között. A pénzalap egy részét direkt erre a célra különítették el. Halálos sérülések, és efféle apróságok nem állhattak az aura-program útjába. A város vezetősége eredményeket akart, így a tanítványok nem lábadozhattak túl sokáig.

- Haragszol rám? – ő maga is értelmetlennek érezte a kérdést.

- Már úgyis tökmindegy, nem?

- Az. - Akira hátradőlt a párnái közé, jó darabig nem szólalt meg.

Inari kihasználta a kínos csendet, hogy kezdjen valamit magával. Körbejárt az apró teremben, nézelődött, kézbe vett pár üvegcsét, mintha tudná, mi van bennük. Jó lenne végre mondani valamit, ha egyszer idáig eljöttem... A másik fiú megelőzte:

- Amúgy már jobban vagyok, nemsokára ki is engednek, de azt mondják az Echo nyoma örökre látszani fog... legalább most már tudom, hogy valakinek haszna is van ebből az egészből. – Mondta keserűen. A pizsama fehérségétől élesen elütött a sötét véraláfutás-szerű sebhely, amit Inari okozott. – Még a legerősebb gyógyító-technikák sem tudják eltűntetni... Persze kisebb bajom is nagyobb ennél.

- Mert?

- Miért érdekel?

- Miért ne érdekeljen? – örülök, hogy ez a szóváltás is megtörtént, gondolta egy kevés öniróniával. Akira vállat vont.

- Legyőztek, ami nem tesz jó a híremnek. El kell ismernem, jó megfigyelő vagy. Kemény munka volt összetartani azt a sok embert, egyensúlyt teremteni a bandák között, meg minden. Most, hogy nincs bizonyítéka az erőmnek, minden második kőagyú azt hiszi, a helyemre léphet. Mozgalmas napoknak nézek elébe, ha innen kikerülök. – mondta csalódottan.

Inarira is rájárt a rúd az óta. Sosem volt népszerű gyerek, ezek után meg pláne nem. Tartottak tőle, a szülők eltiltották tőle a gyerekeiket, mert egy olyan korszakra emlékeztette őket, amikor még mindenki ilyen volt, amikor még ő volt az ideál. Ilyen körülmények között elkerülhetetlen volt a tömegmagány, de legalább azok, akik számítottak még szóba álltak vele. Igaz, mindtől megkapta a maga fejmosását:

- Gratulálok, ezt összehoztad! - Eszébe jutott a szarkasztikus tapsolás és a maró gúny Kagura hangjában. – Azt mondod, önigazolás? Az tényleg fontos dolog... Meg az önkritika is. Elvileg itt jön képbe a józanész, amiből neked aztán nem sok jutott!

Hatéval rosszabb volt. – Te normális vagy? Mire volt jó ez az egész?

- Én... Én... Én... be akartam bizonyítani, hogy megérte... hogy jó vagyok valamiben...

- Akkor vedd úgy, hogy bebizonyítottad. Nagyon jó vagy abban, hogy csalódást okozz... És sikerült azt is elérned, hogy életemben először szégyellnem kelljen, hogy rokonok vagyunk! - Kivételesen nem vitatkozott, hiszen megérdemelte. Ezt mind, és még sok mást is el akart mondani Akirának, de amikor megszólalt, persze nem erről kezdett el beszélni.

- Segawa nehezen nyeli le, hogy nem rúghatott ki ... Megtorló hadjáratot hirdetett ellenem, még valami pszichológussal is összefogott, hogy megkeserítse az életemet. Elvileg most is nála kéne lennem.

- És miről beszéltek egyáltalán?

- Semmiről, az a nő egy barom. De kettejük közül ő a kisebbik. – Én meg a legnagyobb. Kínos csend következett.

- Nem tudtam, hogy ilyen veszélyes az Echo – kezdte végül a mondandóját – Nem szokásom mentegetőzni, ezért csak annyit mondok, hogy jövök neked eggyel. Vagyis... sokkal. Csak szólj, és megpróbálok segíteni. Tudom, hogy most mit akarsz mondani, de...

Nem tévedett: Akira tényleg olyan rosszul reagált az ajánlatára, mint várta. Talán máshogy kellett volna fogalmaznom. Tapintatosan, vagy óvatosan... Esetleg, basszus, nem kellett volna kórházba juttatnom! Rezignáltan hallgatta végig a rövid, indulatos kirohanást. Akira azonban nem volt büszke típus. Alig egy hét múlva már meg is kereste, művi megbocsátással. Még csak nem is a „tartozására" hivatkozott, pedig mindketten tudták, hogy nem szívesség, amiket kér. Azt hittem meg fogom bánni, és nemet mondok a kéréseire... Volt, hogy meg is tette.

Többé-kevésbé még így is belekeveredett Akira ügyeiben. A kis birodalom ennek ellenére széthullott, teret engedve a különböző dojok és kartellek versengésének, amit később Játszmáként emlegettek. A sérülése miatt Akira óvatosabbá vált, és talán ezért menekült meg attól, hogy egyszerű bábuként beolvadjon a helyi alvilágba. A régi barátai még így is sokáig a nyakára jártak, próbálták a könnyű útra csábítani... Nem is sejthették, mit tartogat számára a jövő.