Négy nap telt el a ketrecnél történtek óta. A szálláshelytől valamerre balra lángok csaptak a magasba, jobbról megvadult lovak nyerítettek eszeveszetten. Azonnal felébredtek. Döbbenetesen rövid idő kellett csak ahhoz, hogy kitörjön a pánik. Egy újabb robbanás után faszilánkok és földgörgetegek csapódtak a sátortetőnek. A tábortűz mellett Yamasa összefüggéstelenül parancsokat ordibált:

- Ti, ti bújjatok el ... Igen, elő ne gyertek! Ti meg ott, kerítsétek elő a porondmestert... Őrizzétek meg a nyugalmatokat, mindent kézben tartok! – egy helyben toporogva a hajába túrt – Azok a mocskos liberálisok ... Ha harcolni kell, akkor ti hátul maradtok, amíg nem jelzek, hogy tereljétek el a figyelmüket ... Ismeritek a taktikát, ezerszer átbeszéltük ...

Semmit sem beszéltek át, épp ezért senki sem tudta, mit is kéne csinálnia. Inari, mint mindig, ha bajba került, a megérzéseire hagyatkozott. Azt súgták, hogy ne hagyja szétszaladni a többieket. Mire Yamasa felé fordult, már be is vetette magát a sátrak közé.

Út közben eszébe jutott, hogy az egyik idomár az előző éjjel mesélt nekik egy fanatikus csoport tagjairól, akik a déli tartományokat járják és felszabadítják az ottani rabszolgákat. Északon a Király törvénye tiltotta a rabszolga kereskedelmet, de egyesek azt állították, hogy az itteni tagok sem tétlenkednek. Az utóbbi időben a fogva tartott állatok jogaiért harcolnak ... Kiverte a fejéből a gondolatot, másra kellett koncentrálnia. Senki sem várta el tőlük, hogy a túlélésen kívül bármit is elérjenek. Addig folytatta a keresést, amíg össze nem találkozott pár társával.

- A többiek hol vannak? Mi folyik itt?– egy fiú próbálta túlordítani a lármát

- Baj. – nyögte ő válaszul.

- A törpék felé jártam, amikor kitört a zűrzavar. – mondta Yume - Senki sem volt a kijelölt helyen... Megsérült valaki? – valahonnan a közelből sikolyokat hallottak. Izgatott üvöltések válaszoltak rá. - Ez... Ez meg?

- Ne kérdezd. Baj – mondta teljesen más hangon. – Szedjük össze a többieket!

Elég volt egyszer rántania a lány karján, utána már magától is követte. Négyen voltak ott: Sumira, Yoshikawa, Daicho és a Koyomi-lány, - de rajta kívül senki más nem tartott vele.

Narancsszínűre festette a tűz az éjszakát. A ketrecekben rekedt állatok szörnyű lármát csaptak, az emberek nemkülönben. Szembe rohantak a tömeggel, az oldaluk szúrt, a lábuk sajgott a megerőltetéstől. Egyre gyakrabban tört rájuk a köhögés. Yume talált a közelben egy itatót, abba dobták a felsőiket, amiket aztán az arcuk elé szorítva futottak tovább arra, amerre a többieket sejtették.

A fák között találtak rá a két srácra. Biztos ők kapták azt az értelmetlen feladatot, hogy keressék meg a porondmestert, út közben aztán elkeveredtek. Hogy az ijedtségtől, vagy másért ... eszükbe sem jutott kérdőre vonni őket. Yume a halálra vált Mazuko mellé térdelt, akinek egérszerű arcában apró drágakövekként ragyogtak a szemei. Úgy tűnt, egyelőre semmi baja.

A másik fiú remegő kézzel a hátuk mögé mutatott. Mély morgás csapta meg a fülüket, és elroppanó ágak hangja. Reccs-reccs-reccs. Megpördültek, csakhogy meg is dermedjenek a félelemtől. Egyiküket sem érdekelték a miértek, hogy hogyan szabadulhatott ki a tigris a ketrecéből. Állatvédő terroristák voltak-e, vagy valami gonosz vicc ... csak egy dolgot tudtak: ha nem tesznek valamit, végük.

- Menekülnünk kell! – Inari reagált először, Mazuko felsőjébe markolt: holt súly.

- Nem harcolhatunk!

- Meg fogunk halni!

- A francba ... – A tökölés nem segít. De mégis mihez kezdhetnék?

Kiverte a hideg veríték, remegtek a kezei. Épp annyi esélye volt a tigris ellen, mint közülük bárkinek: semennyi, ezért úgy érezte, teljes joggal megijedhet. Az egyetlen különbség az volt, hogy őt megtanították, hogyan tegyen rendet a fejében. Első lecke: a kétségek, a pánik, az ellenségeid. Összpontosíts. Valamiért Nakao doktornő tanítása jutott az eszébe.

- Van egy ötletem, ha szólok, meneküljetek! – mondta sokkal nyugodtabban. Halk, egyre mélyülő sistergés hallatszott: életre hívta a technikáját. Megrebbent a tigris füle, aztán folytatta a körözést a prédái körül.

- Dehogy megyünk! – Yume gondolkodás nélkül válaszolt. – Nem fogunk itt hagyni, egyedül.

Tehát ha elszúrom, együtt halunk meg. Csodálatos. A felelősségtudat különös erőt kölcsönzött neki, hiszen mások élete is rajta múlott.

Farkas szemet nézett a tigrissel. Aki még sosem találkozott igazi ragadozóval, nem tudhatja milyen az igazán semleges tekintet. Nem a halál ígéretét hordozza, hanem a teljes bizonytalanságét. Nem kegyetlen, messze túlmutat az emberi értékrenden. Azért olyan ijesztő, mert lehetetlen olvasni benne.

Inari a kezét előre nyújtva, változatlanul a tigris szemébe meredve közelebb araszolt. Nem érezheti meg, hogy félek, nem érezheti, nem félek – így szuggerálta magát. Egy métert sem tett meg, mégis úgy tűnt, mintha egy örökkévalóság telt volna el ...

Inframély dübörgés áradt az Echoból. Az ehhez hasonló hang trükköknek elég helyzetfüggő volt a haszna, de elméletileg az állatok rettegtek bizonyos formáitól. Hallotta, hogy Yume légzése zihálásra vált, és biztos volt benne, hogy távolabb, a másik kettő is remegni kezd... a szemei előtt összezsugorodott a világ. Csak a sárga szempár létezett és ő ... aztán már az sem, csak a sötét erdő. Kimerülten esett térdre.