- Ha akarja, tudok mesélni a házról, néni. – mondta a rongyokba öltözött kisfiú – Mindent tudok róla: mikor épült, kik laktak benne, mi történt velük, meg ilyenek. Nagyon szépen el tudom mondani a történetét.
- Egy: nem vagyok néni. Kettő: én is nagyon szépen el tudom mondani a történetét.
Kagura hosszú évek alatt fejlesztette tökélyre a stílusát. Tipikus áldozat kinézete volt, ami a kéregetők, bunkók és támadások kész céltáblájává tette őt. Meg kellett tanulnia keményen viselkedni, ha érvényesülni akart.
Körülfolyta a délutáni tömeg. Mozdíthatatlan sziklaként állt, miközben lomhán hömpölygött körülötte az emberek áradata. Vagy csak senkit sem érdekelt a jelenléte? Képtelenség volt megmondani. Elgondolkodva nézte a ködben magasodó Soryu-kúriát. Nyoma sem volt rajta a régi pompának: a szürke falak megrogytak, a párhuzamosok alig észrevehető hiánya nyomasztó hangulatot árasztott. Pont olyan, mint nálunk, csak kevesebb a kiabálás. Két emeletével nem lógott ki a téren álló többi épület közül.
Hagyományosan a Vásár téren álltak a nem-shinobi arisztokraták otthonai. A lázadás után sokan elköltöztek, házaik lakatlanná váltak. A szobák, melyekben nemesek generációi cseperedtek fel, mára hajléktalanok lakosztályául szolgáltak. Egy-egy kóbor kísértet emlékezett csak az egykor volt dicsőségre, vagy még azok sem...
Nem pazarolta tovább az idejét, aznapra volt még elég dolga. Majd éjjel visszajövök, amikor kisebb lesz a jövés-menés. Megigazította a táskáját a vállán, aztán haza indult, kevés lelkesedéssel.
Éjfélkor megint ott állt Inariék háza előtt.
Most nem szólította le senki. Egyenesen a kapuhoz lépett, rutinosan feltörte a zárat, majd odabentről visszazárta. Egy jobb napokat is látott udvaron találta magát, a telihold fénye felerősítette a gazban megbúvó törmelék és a féltő gonddal ápolt rózsák összhatását. Végigsimított az egyik virág szirmain. Szépsége megmozdította a lelke mélyén rejtegetett szentimentalizmust. A rózsakert egy anya gondosságának bizonyítéka volt, amit ő már régóta nem tapasztalt.
Tovább ment. Kislánykori félelme a ház úrnőjétől nem múlt el teljesen, visszafojtott lélegzettel lopakodott végig a földszint folyosóin. A lépcső nagy ellensége volt, most is nyikorgott alatta. A fiúkkal gyakran bújócskáztak az innenső szárnyban, még kölyökkorukban, de csak ők tudtak feljutni nesztelenül az emeletre. Neki mindig másznia kellett, a falon, őszinte riadalmára a cselédeknek!
A szolgákat fokozatosan el kellett bocsájtaniuk, míg végül egy sem maradt. Mindez az Akadémia előtt történt, amikor náluk, a Miura háznál még rendben mentek a dolgok. Az évek senki fölött nem múltak el nyomtalanul...
A Soryu család kálváriája jóval az övék előtt kezdődött. Az apa kivégzése után a nevüket minden hivatalos okmányban az egyszerű, kispolgári Sou névre változtatták, előjogaikat elvették tőlük. A nagyszülők kezdettől fogva ferde szemmel nézték Kaede szerelem-házasságát egy középkategóriás shinobival. Nem is csoda, hogy kisujjukat sem mozdították, hogy megsegítsék őt a bajban.
Magányosan, nemesi gőgben élték le életük maradékát, miközben lányuk munkát vállalt a Hivatal ügyviteli részlegénél. Az évek kemény munkájától megkeseredett, csendben gyászolta az életet, amit elvesztett. Egy idő után mindenről a múlt jutott az eszébe... szobája és környéke úgy nézett ki, mint egy naponta megújuló ravatal. Ide gyűjtötte mindazt, ami megmaradt neki.
- Elhoztad őket? – kérdezte Inari köszönés helyett, amikor felért.
- Aha.
- Tedd le őket oda...!
Hova? -merült fel benne a jogos kérdés. Inari egyszerre több szobában is lakott, a teljes felső emeleten széthordta a mindennapi életét kísérő káoszt. Kagura visszajáró vendégként valamilyen szinten kiismerte magát, rendszert vélt felfedezni az általános rendetlenségben. Rövid vacillálás után egy kopott kanapéra tette az Archívumból kölcsönzött egérrágta jelentéseket.
Inari a földön ült, gondolataiba merülve bámult maga elé. Kagura odalépett mellé, és végignézett a falra ragasztott újságkivágások, fantomképek, esettanulmányok és jegyzetek kusza tengerén. Nagyjából egy éve kaptak rá erre a különös hobbira, természetesen közös mesterük keze volt a dologban.
A Kopó-kör egyfajta szakkör volt az Akadémián, de diákok alig látogatták. Fȗma-sensei nem bánta a dolgot, ő sosem jött ki jól a gyerekekkel. A legjobb tanár alapanyag. Fȗma valaha profi oinin volt az ANBU-ban, aki az után is megőrite szenvedélyét, hogy megsérült a lába és leszerelték. Eltűnések, gyilkosságok, szervezett bűnözés, rablás, csempészet – fanatikus tűzzel gyűjtötte a megoldatlan ügyek aktáit, amiket aztán vitára bocsátott a körben. Minél nehezebb volt a feladvány, annál inkább élvezte és a szenvedélyét két tanítványára is átragasztotta. Állítólag súlyos adósságokba verte magát különféle információbrókereknél, csak hogy előrébb jusson a kirakósával.
Valahol becsülendő a buzgalma. Ebben az országban a bűnös még mindig bizonyíthatja kardpárbajjal az ártatlanságát. Elég, ha levágja a vádlóit egytől egyig. És persze a magisztrátusokat sem a deduktív képességeik miatt választják általában...
- Itt maradok hajnalig – jelentette ki a lány, mintha ez teljesen természetes lenne.
- Megint veszekednek?
- Aha. Nami alszik, én nem tudtam. Hate?
- Valamerre.
- Aha... – minden a megszokott kerékvágásban. Raihate, a láthatatlan lakótárs.
Laikus szemmel talán úgy tűnhetett, mintha nem is létezne, de Kagura tudta, hogy a látszat csal. Az idősebb testvér jelenléte a felszín alatt igenis nyomot hagyott. Inari érintetlenül hagyta a holmiját, a polcokon ott sorakoztak a könyvei, a szobájában is rend uralkodott.
Raihate egyfajta ellenpólus szerepét töltötte be öccse életében. Teljesen más, mint a húgom ... ő is igazán láthatatlanná válhatna egyszer! Közös vonásuk is akadt bőven, a kérlelhetetlenséget és lobbanékony természetüket minden bizonnyal az apjuktól örökölték. Azonban Hate képes volt uralkodni magán, megfontolt volt, sokkal érettebb a koránál. Számtalan jó tulajdonságával Inarit önkéntelenül is az irigy kistestvér szerepére kárhoztatta. Amikor még több időt töltött otthon, folyton veszekedtek. A testvéri szeretetnek jót tesz a távolság ... ez a gondolat már jópárszor megfogalmazódott benne.
- Inari ...
- Figyelj! Ezzel a három időponttal valami nem stimmel. Persze érthető, egymás után történtek a betörések, de túl kevés idő telt el ... Mi van, ha klón-technikát használt, hogy elterelje a figyelmet valami másról?
- Azoknak kicsi a hatótávja. – javította ki a lány a feltevést.
- Igen ...? Na de akkor ... nem dolgozhatott egyedül, hacsak nem teleportált! Az meg teljesen más kategória ... óóó, nézd ez így passzol! Megvan, zseniális!
Egyszer csak felpattant, és letépett egy lapot a falról, hogy Kagura kezébe nyomja. A lány szkeptikus arckifejezéssel átfutotta a jelentést, amit még az elején félretettek, mert nem illett bele a képbe. Tényleg van benne valami ... Összeráncolt homlokkal gondolkodott, amíg fel nem fedezte benne a hibát. Egy darabig mérlegelt, majd ugyanazzal a kétkedő tekintettel visszaadta neki a lapot.
- Megmutatjuk Sántának. Nem mondom, hogy teljesen hülyeség, de...
- Ugyan, Kagura! Hát nem látod, mi a lényeg ... ?!
- Az a lényeg, hogy mindez spekuláció! Azért áll össze a kép, mert azt akarod, hogy összeálljon. Fȗma-sensei is megmondta, nem emlékszel? Körültekintőbbnek kell lenned, különben hibázni fogsz ... és azt egyszer is elég!
- Na és? Bármilyen helyzetből ki tudom vágni magamat – mondta nagyképűen.
- Igen, de mások nem! Egy kis megfontoltság semmibe sem kerül...
- Dehogynem. Időbe...
Kagura erre már nem is válaszolt. Ezt a vitát számtalanszor lejátszották az utóbbi évben. Sosem tudták meggyőzni egymást, a legtöbb, amit elértek a komor fegyverszünet volt. A Sánta persze hol neki, hol Inarinak adott igazat. Kösz mester, nagy segítség vagy! Idővel aztán megtanulta, hogyan érje be azzal is, hogy visszafogja Inarit. Igaz, megdöbbentően élesek voltak a meglátásai, sőt néha még olyan összefüggéseket is felfedezett, amik nyomozók nemzedékei előtt rejtve maradtak. A baj igazi forrása a módszer volt; vaktában találgatott, ami nem bölcs taktika, még akkor sem, ha esetleg igaza van. Aggódom? Na, ja. Végtére is fontos küldetésre megy, nélkülem. Ha téved, és...
- Inari ... – kezdte teljesen más hangnemben.
- Mi van?
- Ígérd meg, hogy visszajössz! – egy ideig csendben ültek, a fiú arcán a mogorvaságot lassan felváltotta a meglepetés. Zavarba jött a szokatlan figyelemtől. Visszafordult a listájához, a direkt ilyen helyzetekre tartogatott, erőltetett könnyedségével válaszolt:
- Csalánba nem üt a mennykő. - De ha üt, nagyot üt.