3. Fejezet – Minden a feje tetejére áll!
A fiatal Byakuya ébredt fel régi szobájában, és nem akár hogyan. A rejtélyes kislány verte fel szó szerint a saját párnájával.
- Ébredj már, Byaki-sama! - ütögette nevetgélve a lány.
Byakuya egy idő után felült és a lány fele fordult. Már megint álmodom?! - Gondolta magában, miközben a reggeli álmossággal küszködött.
- Mi a probléma? – a hangja eléggé nyűgös volt, mintha hajnali 2-ig fenn lett volna.
- Megígérted, hogy ma megmutatod az akadémiát. – nézett rá csillogó szemekkel a tökmag. Byakuya látta is rajta hogy nagyon izgatott.
- És ezért kellett felkelteni fél hatkor? – értetlenkedett a fiatal Kuchiki.
- Igen, talán most haragszol ezért, Byaki-sama? – szomorodott el hírtelen a kislány.
- Ne beszélj butaságokat. – mosolygott rá kedvesen Byakuya és megsimogatta a kislány fejét.
- Ne mááááár! Összekócolod a hajam! – puffogott a tökmag.
- És? Általában olyan kis kócimóci vagy. – Piszkálódott vele Byakuya, amire a kislány elkezdte megint ütögetni a párnával.
- Nem is igaz! – Tiltakozott ellene, de Byakuya csak kinevette és felpattanva az ágyról elfutott előle, de természetesen a kis pöttöm követte. Szó szerint felforgatták a házat a nagy kergetőzéssel, és közben Byakuya csak jobban piszkálódott a lánykával.
A kergetőzés úgy ért véget hogy a kislány gondolt egyet és rafinált módon Byakuya elé kerülve jól fejbe dobta a párnával.
Erre ébredt fel Byakuya valójában. Értetlenül nézett maga elé hogy már megint egy múltbeli részlet, de mint legutóbb, most se tudta felidézni magában a lány nevét. Ám ma reggel más is aggasztotta, nem csak az álmai. Az is megfordult a fejében, hogy ma esze ágába sincs bemenni az irodába. Véletlenül se akart kimenni a házból. Ehhez elég indok volt az, hogy kötelezően keresnie kell egy lányt magának.
Bosszantó egy napom lesz ma, biztosan tudom. – Gondolkozott el ismét, - kivételesen kerülnöm kell a munkát egész nap! – Folytatta a gondolta menetet, de közben már felöltözött és indult kifelé. Egyszerű cél vezértelte. Reggeli kávé elfogyasztása, de amint kilépett az ajtón rögtön feltűnt, hogy valaki már készített kávét. Ezért sietősen a konyhába ment.
- Jó reggelt Nii-sama. – köszönt még szintén álmosan Rukia. Látszólag épp végzet a kávéfőzésével.
- Viszont. – lépet közelebb a pulthoz, - öntenél nekem is kávét! – kérte egész nyűgösen Rukiat.
- Már töltöttem neked is, mert épp készültem bevinni ahogy általában szoktam. – Byakuya erre csak helyeslően bólintott egyet, majd mikor Rukia átnyújtotta neki a bögréjét, odavánszorgott az asztalhoz és leült.
Rukianak rögtön eszébe jutott, amit tegnap Rangiku mesélt nekik, de egyáltalán nem volt mersze rákérdezni egy ilyen roppant kényes témára, és ezért hagyta is a dolgot. Különben se volt biztos abban hogy Rangiku igazat mondott-e.
Lassan be is fejezték a közös kávézgatást. Ugyan úgy csendben voltak, mint általában minden ilyen alkalomkór. Nem nagyon beszélgettek, ám ha még is megszólalt valamelyikük az csak Rukia volt, és az a párbeszéd se tartott túl sokáig.
De most egészen más történt. Egy pokollepke szállt be az ablakon és Byakuya előtt repdesett, míg át adta az üzenetet, ami a következő volt:
Minden osztag kapitányának, fontos kapitányi gyűlés 5 perc múlva!
Byakuya egyáltalán nem örült ennek, hiszen ma kivételesen lógni akart a munkából, de hát ha ilyenre vetemedik, szinte sosincs szerencséje. Rukia meglepetten nézte Byakuyat aki sietősen magára kapta az kapitányi egyenruháját és csak ugyan sietve távozott.
Remélhetőleg ne legyen semmi kavarodás, és akkor megtudom látogatni még ma Ichigot is. – Gondolkozott el Rukia, és viszonylag elég ráérős volt ma neki. Ráadásul még pizsiben volt. Na persze ez őt egyáltalán nem zavart. Neki, ellentétben Byakuyaval, nyugalmas napnak ígérkezett a mai.
- Fuss, Renji Fuuuuuuuss! – üvöltött Minami rémülten aki Renji hátán lógott, a szerencsétlen meg csak rohant az iroda felé, de úgy mintha ágyúból lőtték volna ki. Hogy miért, a legjobb indokuk, az a lánysereg volt, aki őket üldözte, követelve azt hogy had jussanak Byakuya közelébe.
- Uram isten, ezek mindjárt utolérnek minket! – közvetítette Minami a helyzetüket, és persze ettől Renji még inkább belehúzott a futásba.
- Csak azt nem értem, hogy miért utazol a hátamon?! – panaszkodott a vörös, futás közben.
- Ne kérdezz, hanem fuss már! – tért ki a válasz elől Minami. A mérges női „haderő" aki őket üldözte, jobban érdekelte mint a magyarázkodás.
Egyébként sem voltak már messze az irodától, ugyan is látszódott a bejáratot a távolban, és mikor odaértek, a másodperc töredéke alatt jutottak be és zárták be az ajtót maguk mögött. Gondolkodás nélkül még egy torlaszt is készítettek az ajtó elé, hogy minél inkább megnehezítsék a sok nő bejutását az irodába. Mikor ezzel készen voltak, nagy megkönnyebbültséggel fújták ki a levegőt.
- Tőled mit követelnek Renji? – kíváncsiskodott Minami egy idő után.
- Azt, hogy had jöhessenek be velem dolgozni... de mit ne mondja ez elég hülye kérés, na és tőled mi akarnak?
- Hát azt, hogy váltsak osztagot, de jó lenne tudni, hogy miért zavar ennyi nőt, hogy a 6. osztagban vagyok.
- Jó lenne tudni, mi baja van a legtöbb nőnek ma?! Front van vagy mi a fene?! Vagy tán a havi borzalmakat élik át? – Elmélkedett hangosan Renji.
- Te hülye! ÉN IS NŐ VAGYOK ÁM! – förmedt rá mérgesen Minami és még fejbe is vágta.
- Jól van már nyugodj meg! Nem azt mondtam, hogy minden nő, hanem hogy a legtöbb nő, és különben is, mit ütögeted a saját hadnagyodat?! – Magyarázkodott Renji és a végére már egész fenyegetővé vált a hangja.
- Már nem azért de szerintem a kapitány sokkal jobban csinálja ezt! – Rombolta le Minami, Renji egóját ezzel az egy mondatával.
- Eh... ezt még visszakapod! – Duzzogott Renji és visszakozott a szópárbajozástól.
- Na persze. – Mosolygott jókedvűen Minami.
Váratlanul egy kis rózsaszín hajú lány mászott be az ablakon. Minami rögtön Renji mögé vetődött.
- Áttörték a védelmeeeet! – rimánkodott Renji mögül.
- Nézzél már néha ki a fejedből, te lány, ez csak Yachiru! – Mondta tök higgadtan Renji, és csak fogta a fejét Minami hülyesége miatt.
- Hihihiiii... napot, Ananász és Tökfejke...- köszönt nevetgélve Yachiru.
- Nade Yachiru-senpai! , - csattant fel Minami és azonnal kijött Renji mögül, - így csak a bátyám szokott hívni! – duzzogott, és cuki szemekkel nézett Yachirura aki közben már rá is ugrott Minami vállára.
- Tudtátok hogy a kapitányotoknak feleség kell egy hónapon belül? – nevetgélt Yachiru.
- Szóval Rangiku nem kamuzott? – lepődött meg Minami.
- Miiiiiiii?! – Döbbent meg Renji és szinte többet nem is tudott kinyögni.
- Ühüm... bögyöske nem beszélt mellé a szakétól kivételesen!
- ÁHÁÁÁ! Szóval ezért van ez a nagy zsongás a lányok között. – világosodott meg Minami.
- Jókor esett le, mit ne mondjak. – mondta még mindig kicsit sokkoltan Renji.
- Fogd be Ananász! – förmedt rá Minami, és kicsit zavarba is jött mert már megint ő jött ki hülyén szokás szerint a dologból.
Eközben már a kapitányi gyűlésen...
- Van némi probléma a lidércekkel. Azóta hogy Aizennek volt ez a kis szervezkedése, nagyon felbátorodtak, és egyre több az újabb Vasto Lord, hiába győztük le Aizent és a lázadó követőit. – Kezdett bele a fontos témába a Főkapitány.
- Ez így igaz uram, - helyeselte Soi Fon, - A titkos hadtest egyik csoportja, akiket ilyen megfigyelésekkel bíztam meg, ugyan ezt tapasztalja mostanában. De...
- Ugyan már, nincs olyan nagy probléma hisz már nem birtokolják a lélekbontót , - Szólt közbe Kyoraku, de amint ezt elmondta rögtön csalafinta vigyorral Byakuyara nézett és folytatta amit elkezdett , - és különben is, van egy sokkal üdítőbb témánk is, ugye Kuchiki? – Erre az említett személy csak mérges, leszúró szemekkel pillantott rá Kyorakura, ő meg persze csak jobban belemerült a témába, - Had adjak egy tanácsot, szerintem olyat válassz, akinek jók a testi adottságai, - és már mutogatta is hogy elsősorban a nagy női idomok a lényeg, - érted ugye? – az a csalafinta vigyor még mindig nem szűnt meg az arcáról és Byakuya csak egyre idegesebb lett, de még tudta türtőztetni magát.
- Ez ostobaság, - Szólt bele Kenpachi fapofával ahogy azt általában tette, - Legyen erős a csaj aztán kész, legalább nem fogsz unatkozni! – Byakuya már lesütött szemekkel nézte a padlót és még inkább feszültebb lett.
- Én pedig egyikőtökkel se értek egyet, - Szólalt meg ezuttal Ukitake, - fontos hogy okos legyen és gondoskodó. Már pedig ez jól jön, ha öröklés szempontjából tervez valaki feleséget. – Mondta kedvesen, de ez kicsit se csillapította Byakuya feszültségét, inkább csak fokozta.
Yamamoto megelégelte a fecsegést és egy jó nagyot dobbantott a botjával.
- Elég ebből! Nem azért gyűltünk össze hogy tanácsokat adjunk Kuchiki Taichounak, és ez különben is a magán ügye! – Igyekezett lezárni ezt a témát, de kivételesen semmit se ért el a leteremtő hangjával.
- Nade ez igen is fontos téma, - Védte meg a csevejt Kyoraku, - Ugyan papus, sokkal fontosabb téma ez, mint a lidércek, pár ártalmatlan Vasto Lordocska nem jelent olyan nagy veszélyt.
- Annyiban egyet értek hogy igen csak érdekes egy téma, - szolt közbe Unohana, és némi segítséget nyújtott Kyorakunak, - de az is igaz, hogy ez Kuchiki-san magán ügye, és ahogy elnézem, nem kíván erről beszélgetni. – Ez után Byakuya megnyugodott kicsit. Reménykedett, hogy ezzel le is szálnak a témáról, de Kyoraku nem hagyta annyiban. Folytatta a jobbnál jobb ötleteit, de persze ezt Ukitaki mindig kijavította a saját meglátása szerint, Kenpachi meg a nők harci szelleméről kezdett beszélni, Soi Fon is beszállt és kielemezte a munka kapcsolatok előnyeit és hátrányait, ebbe viszont Toushirou is beleszólt és elkezdte idegesen ecsetelni, hogy kerülje a szake imádó nőszemélyeket, mert veszélyesek az egészségére, a munkájára, és a lelki nyugalmára és még felsorolt pár dolgot. Unohana se bírta ezek után szó nélkül és lekezdett előadást tartani a szívügyek és az érzelmek fontosságáról, persze ebből nagy vita kerekedett, mert Komamura kitért a külsőre, de persze nem olyan téren, mint az elején Kyoraku.
Így ment ez vagy néhány órán keresztül, míg Byakuyanak végleg elfogyott a türelme, és ott hagyta a bandát. Yamamoto csak ült a székében és már érdeklődve hallgatta a többieket.
Byakuya csak mérgesen igyekezett az irodája fele. Mikor már látótávolságba ért, feltűnt neki a női sereg a bejárat előtt és csak ennyit mondott magában: Vétettem valamit a világ ellen, hogy ma ez történik?! – Bosszankodott magában. De nem kellett törnie magát, hogy hogyan kerülje ki a sok nőt, egyszerű villámlépéssel már bent is volt az íróasztala mögött.
- Hihihiiiii... megjööööött! – Őrjöngött Yachiru mikor meglátta Byakuyat.
- Végre Taichou, már azt hittük sose jön. – Könnyebbült meg Minami.
- Kellemetlen lett volna, ha itt ragadunk egész napra a Taichou nélkül. – Szólalt meg Renji, de Byakuya egyikőjük re sem figyelt igazán, rettentő dühös volt és már annyira nem bírta a feszültséget hogy rácsapott egy jó nagyot az asztalra. Erre mindhárman meglepve nézték Byakuyat, mert nem tudták elképzelni mi baja lehet. Ráadásul még ilyet sosem csinált.
- Tűnés az irodából, most! – förmedt rájuk egyszer csak Byakuya.
Renji eléggé meghökkent a dolgon de ő egyből szót fogadott és fogta Yachirut majd meglépett az ablakon keresztül. Minami viszont eléggé megdöbbenve ácsorgott tovább ahol volt. Vele ellentétben Renji sokkal többször látta ilyennek már Byakuyat, de ez Minami esetében egész másképp volt. Egyáltalán nem látta még ilyennek, és nagyon megdöbbente a dolog, és kicsit félt is.
- Mit nem értettél meg az előbbi utasításból?! – egyre csak feszültebbé vált így is.
- N-nade... Taichou...
- Azt mondtam, ... KIFELÉ! – Már rég elfogyott a türelme, de nem is Minamival volt baja, ám nem tudta türtőztetni magát. Minami nagyon megijedt az erőteljes utasítástól, és azonnal ki is ment. Csak futott haza, és út közben egyszer se jutott eszében megállni, még véletlen se. Bántotta a dolog, hogy így elküldte, pedig ő semmi rosszat nem csinált. Most az egyszer valóban nem.
Byakuya csak lehuppant gondterhelten a székére és a fejét fogva sóhajtott egy nagyot. Szörnyen érezte magát, és még mindig tele volt feszültséggel. Teljesen elege volt a mai napról, és a kötelességéből is. Szitkozódott magában és többek között újra meg újra ismételgette azt is hogy bár ne kelt volna fel ma... hiszen, ezen a napon, minden a feje tetejére állt!