8. Fejezet - Darabokban a tökéletes világ látszata!

- Addig a hátam fogsz maradni míg a varangy a szobában van? - mondta furcsállva a helyzetet Byakuya, mert Minami azóta a hátán lógott mióta bejöttek a szobába.

- Persze, még a végén rám ugrik és megharap meg összenyálaz... - mondta ijedten Minami.

- Nem fog megharapni, ez csak egy nagyra nőtt nyálkás varangy. - már szinte piszkálódott vele Byakuya amit kivételesen élvezett is, - na persze ez nem olyan biztos... - enyhén mosolygott a dolgon.

- MIIII?! - riadt meg jobban Minami, - ne viccelődjön velem Taichou!

- Áh, semmiképp.

- Ne ér gúnyolódni az első tiszten Taichou! - ezután hírtelen a varangy ugrott egyet feléjük mire Minami sikítva leugrott Byakuya hátáról és átrohant az ő szobájába.

Még ezt a nőt, eldobom néha az eszem tőle. - gondolta magában és szép lassan kisétált majd bezárta a varangyot a szobába és követte Minamit. Ő már ott kuporgott az ágy végében szorongatva a párnát, mintha egy horror filmet nézett volna meg amitől nagyon meglenne rémülve.

- Most ugye nem szándékozod elfoglalni az ágyamat? - kérdezte Byakuya de feleslegesen is mert nagyon jól tudta a választ.

- Még szép! Nem fogok azzal a nyálas szörnyeteggel a szobámon osztozni!

- Kellett neked behozni az én szobámba, csak magadra vess. - mondta szemrehányóan a kuporgó első tisztjének.

- Nade ez akkor sem fer, nem fogok visszamenni ahhoz a...a...szörnyeteghez! - szögezte le a dolgot.

- De az én ágyamban nem fogsz aludni az is biztos, de ha már itt tartunk, a maradék sütid is ott van a szobádban...

- MICSODA?! - azonnal eltűnt minden undora és félelme a varangyal kapcsolatban és rögtön felpattan majd visszaszaladt hősiesen a szobájába.

Hihetetlen hogy bedőlt. - gondolta magában ismét Byakuya ezt követően ledőlt az ágyára.

Körülbelül 11 óra lehetett de Minami csak 10 percnyi küzdelem után jött vissza és dühösen nézett Byakuyara aki már majdnem hogy aludt. Ő csak dulva-fulva odament hozzá és gátlástalanul ráült a hasára.
- HÉ! - csattant fel Byakuya rögvest, - ez mégis mit jelentsen?!

- Megette a varangy az összes megmaradt sütimet, AZ ÖSSZESET! - dühöngött Minami és nem szállt le róla eközben.

- Legközelebb jobban elteszed és akkor nem találja meg.

- D-Dehát a szekrényembe tettem, és reggel óta nem vettem ki a zacskót. - mondta kicsit bizonytalanul Minami

- Egy varangy nem képes kinyitni egy szekrényajtót. Ez nevetséges feltételezés, de inkább menj aludni ugyan is korán szándékozom indulni holnap.

- Itt alszom.

- Felejtsd el, és ha már itt tartunk. Leszállnál a hasamról?! - mondta bosszankodva Byakuya aki már túl fáradt volt hogy türje az ilyen kis civakodásokat. Minami megadóan megtette amit kért és duzzogva kiment a szobából vissza a hálótársához a varangyhoz.

Másnap valóban kora reggel keltek ahogy azt Byakuya eltervezte és mentek tovább. Már csak pár kis falun kellett túljutni miután egy egészen kihalt részhez érnek. Az út elég csendesen telt. Főleg azért is mert Byakuya nagyon is elmerült az elmélkedésben. Minami kedves szavai jártak a fejében.

"Tudom hogy nem érthetem meg azt hogy milyen nehéz ez, de azt biztosra veszem, hogy mindenki érdemel másik esélyt az élettől, és ez alól maga se kivétel. Csak higgyen benne hogy sikerül!"

Higgyek benne? Bár olyan könnyen menne ez. Csak tudnám miért mondott nekem ilyet. - Gondolkodott továbbra is ezen Byakuya és látszólag más nem is nagyon izgatta aznap. Viszont amikor észrevette, hogy már túlhaladtak azon a két falun már máson kezdett járni az esze. Nagyon is jól tudta mire készüljön mikor oda érnek, és pont ez is volt a baj. Egyáltalán nem akart odamenni. Nem volt valami hárító képes az elmúlt két napban. Először a kapitányi gyűlés majd Minami esztelenségei, aztán most meg még a bátyja is. Előre is elszörnyedt a várható beszélgetés és a "kedves" kis beszólások hadától.

- Ott van! - szólalt meg hírtelen Minami és futni kezdett egy kis ház fele. Ez a rész már az úttól kicsit távol volt egy erdő mélyén, hogy ne lehessen könnyen rátalálni az idegeneknek.

Byakuya nem volt túl lelkes mikor ténylegesen odaért a házhoz. Nem mintha nagyon utálta volna Minami bátyját, de a baráti viszonytól is távol állt még mindig. Ez alatt az első tisztje már a bátyja karjaiban landolt, de pár perc ölelgetés után már Byakuyara szegeződött a figyelme.

- Nocsak-nocsak. Hát te még élsz öreg cimbi? - mondta ravasz vigyorral az arcán.

- Csak annyira, mint te, Keiji - válaszolta rideg hangon Byakuya.

- Látom még mindig olyan rideg vagy mint egy jéghegy. - erre Minami hasba vágta a bátyját.

- Elég már Keiji! Legyél már kedvesebb a Taichoummal! - förmedt rá a hasba vágás után.

- MI?! , - eléggé hülye képet vágott a meglepettségtől, - ne mond már hogy kapitány vagy te gyászhuszár?!

- Pedig de. - mondta unottan Byakuya rá se hederítve a megjegyzésekre.

- Na, bezzeg az eljut hozzám hogy új feleség után kell nézned. - és ez a megjegyzés ép hogy nem verte ki a biztosítékot Byakuyanal, de legszívesebben azonnal rátámadt volna.

- Fejezd be, nem ezért vagyunk itt. - próbálta elterelni Keiji figyelmét a témáról.

- Valahogy sejtettem, de akkor miért? - komolyodott meg kicsit a bátyja.

- Zaraki Taichou küldött neked valamit. - és ezzel átadta a csomagot.

- Jézusom, akkor óvatosan fogom majd megnézni. - és azzal átvette némi bizonytalansággal, - gyertek be.

Byakuya legszivesen kint maradt volna de viszakozni se tudott mert Minami előszeretettel tessékelte be a házba, Keiji pedig úgy is addig piszkálta volna míg be nem megy.

Bent leültek egy asztalhoz és Keiji felszolgált teát meg némi harapni valót.

- Az hogy ilyen gyorsan itt vagy hugi az csak azért köszönhető mert nem voltál egyedül. Ha pedig még is úgy lettél volna egyértelműen eltévedsz.

- Fel nem tudom fogni, hogy miért jön ezzel mindenki. - ismét duzzogni kezdett e miatt Minami.

- Ne aggódj, senki se tökéletes, még Byakuya se. - ez hallatán Byakuya meghökkent. Felmerültek benne azok a rég történt dolgok amiket még fiatal fejjel művelt. Ezek a kis dolgok nem kis szégyenfolt volt az ő "tökéletes" kis világában.

- E-ezt hogy érted? - lepődött meg ezen Minami firtatva az igen csak kényes témát.

- Naaaaaaa, ejnye hát ilyen király sztorikat nem elmondani a beosztottaidnak. Hát megint hatalmasat csalódtam az én cimbikémben. - mondta nyájasan Keiji mint valami kis ördög, csak a szarvacskák hiányoztak a fejéről. Byakuya lesütött szemekkel ült és már úgy szorongatta a bögréjét hogy épp nem törte szét.

- De van pár kedvencem. Az egyik még akkor volt mikor előszeretettel fogattunk és persze azt hitte ő a nagy májer és nyerni fog. Még szép hogy ez nem így volt. Már nem emlékszem a fogadásra magára, de a vége az lett hogy elnyertem tőle két Hentai Mangát. Hu, jó kis tüzes sztorik voltak. - Minami eltátott szájjal döbbent le ennek a történetnek a végére.

- Ez egyáltalán nem igaz! - mentegetőzött Byakuya aki ismét nagyon ideges volt de ugyanúgy zavarba ejtő is volt ez a kis emlék.

- Jaj ne szégyelld, ennél százszor rosszabb volt mikor mindketten Yoruichi ellen küzdöttünk egy alkalommal és te nagyon ügyesen megbotlottál valamiben és belefejeltél a mellei közé... hú kaptál utána rendesen. - nagyban nevetni kezdett már Keiji. Minami is nevetett volna de nem mert, azért mert látta hogy Byakuya már villámló tekintettel nézett és épp hogy nem borította Keijire az asztalt, de neki eszébe se jutott abbahagyni a nosztalgiázást.

- De a személyes kedvencem mikor leitta magát a sárga földig... - gonosz mosoly ült az arcára Keijinek.

- Nem! Azt semmi kép ne - és már rögtön félbeszakította őt Keiji.

- Majdnem elcsábított egy transzvesztitát az nap éjjel a bárban! - mondta visítva mert már annyira röhögött Keiji, és épp hogy nem esett le szerencsétlen a székről.

Byakuya fogta magát és kivonult az egyik szobába ami a legközelebb volt hozzá és úgy bevágta maga után az ajtót hogy az épp nem esett ki a helyéről utána.

- Ne sértődj már meg cimbi, - szólt utána még Keiji röhögve, - családban marad! - még röhögött egy sort persze nem volt egyedül Minami is dőlt a nevetéstől csak ő visszafogottan, mert még is csak a kapitányát nevette ki.

- Ha nem baj, el kell mennem egy 10 percre. Sietek. - mondta rámosolyogva Keiji hugának aki csak rábólintott és még nevetett csak épp befogott szájjal.

Ezután Keiji el is ment rögtön. Nagy csend telepedett le ezt követően a házra, és miután Minami befejezte a halk kuncogást az asztalnál felállt az asztaltól és ahhoz a szobához ment ahova Byakuya ment be nem rég.

Amikor bement az ajtón és fordult volna meg mikor becsukta az ajtót, váratlanul Byakuya szorította oda és egyik kezét odacsapta Minami feje mellé.

- Elegem van belőletek! - mordult rá agresszíven rögvest. Minami nagyon megijedt ettől, és a hátán is végigfutott a hideg. Próbált volna mentegetőzni vagy bocsánatot kérni de hiába nyitotta volna az ajkait hogy szóljon valamit egyszerűen nem jött ki rajta se szó, se beszéd.

- Először Ginrei követelése, aztán az idióta gyűlés, majd még te is ráteszel egy lapáttal és kiidegelsz két napon keresztül, de neeeem, nem elég ennyi még az a rohadék Keiji is nekem esik! - folytatta a szitkozódást Byakuya és eléggé csúnyán nézett első tisztjére, aki még mindig a szótlansággal küzdött és résznyire nyitva is maradt a szája, de aztán valami egészen hihetetlen dolog történt. Minami szemei elkerekedtek a meglepettség közepette, és mintha megállt volna az idő számára. Érezte hogy kezd kipirulni miközben ajkait rabságba ejtették Byakuya ajkai, és vadul csókolta jó hosszadalmasan...

Miért? - Kérdezte magában Minami mikor körülbelül 5 perc után szétváltak egymástól...