2. Fejezet – Minden kezdet nehéz

Az első este sok szempontból kritikus, viszont ez egy olyan állandósult tény, ami minden esetben érvényesül. Nehéz volt az első éjszaka a Gintama világában Lídia, Domi és Anna számára is. Mindhárom lány próbálta feldolgozni az eddig velük történt eseményeket: az új környezet, a rejtélyes gyűrűk, szemtől szemben, életnagyságban találkozni azokkal az emberekkel, akiket eddig csak egy képernyőn keresztül csodáltak. Annyira sok minden kavargott a fejükben, hogy esélyük sem volt elaludni.

Gintoki, Hijikata és Sougo is hasonló helyzetben volt. Sokáig forgolódtak az ágyukban eredménytelenül. Nem igazán tudták, miért képtelenek elaludni; talán a sok új információ miatt, talán az idegen lány szobában lengedező illata miatt, talán mert mindannyian érezték, hogy valami készülőben van, valami, ami mind a hatuk életét meg fogja változtatni.

Tekerjük vissza az órát egy kicsit…

ぎんたま

A kimonóvásárlás után mindenki hazatért a saját szállására. Mivel a Shinsengumi hirtelen nem tudott külön szobákat biztosítani, Anna Sougoval, Domi pedig Hijikatával osztozott egy szobán. Kínos volt, hogy ellentétes neműeknek egy légtérben kell aludni, de nem igazán volt más választásuk, hacsak nem akartak a szabad ég alatt aludni, ami ebben az évszakban nem ajánlott.

- Nekem még van egy kis dolgom – mondta Hijikata bevezetve Domit a szobájába. – Legkésőbb egy óra múlva visszajövök, addig csak… Csak ne csinálj semmit!

- Rendben – válaszolta Domi meglepően engedelmesen. Kicsit össze volt zavarodva az új környezetben, és először nem értette, Toshi miért hangsúlyozta ennyire, hogy ne csináljon semmit.

Miután magára maradt, felidézte, mit tud eddig a szobáról, körülnézett, és hamarosan megtalálta, amit keresett: Tosshi, Hijikata otaku énjének kis gyűjteményét gondosan elzárva egy szekrényben. Ránézésre nem látszik, mit rejtenek a fiókok, csakhogy egy shoujo manga rózsaszín borítója kikandikált a rések közül, szinte szólítva a lányt, hogy kutassa át az egészet. A kíváncsiság hatalmába kerítette Domit, és máris a szekrény előtt ült, és a különféle mangákat lapozgatta.

- Fúj, ez szar! …ez mi? …Juj, ez tök cuki… de miért nincs yaoi?

Tosshi gyűjteményének nagy része a Sailor Moon kötetekből állt, de mellette megtalálható volt még Lovely Complex, Itazura na Kiss és még sok más.

- Ne! Ezt… nem akartam látni… - A „sok más" között Domi véletlen megtalált egy gondosan elrejtett yuri mangát. Mintha tűzbe nyúlt volna, olyan gyorsan hajította el magától az ördögtől való művet.

Ahogy a vastag könyv szállt, teljesen pontosan fejbe találta az épp visszaérkező Hijikatát.

- Hé! Mi a fa… Hé! Mondtam, hogy ne turkálj a cuccaim között!

- Nem turkáltam. Csak unatkoztam, és eszembe jutott, hogy vannak mangáid. Arra nem számítottam, hogy ilyen szarod is van.

- Ez nem szar!

- De. A yuri az szar. A yaoi cuki.

- Blagh. Gusztustalan vagy!

- Te vagy a gusztustalan! Én nem rejtegetek szar yurit a szobámban.

Hijikata idegesen vakargatta a fejét, de mivel fáradt volt, inkább feladta a vitát.

- Mindegy – vállat vonva kiterített egy futont a szoba túlvégébe. – Itt fogsz aludni, én a másik oldalon. Ha kell valami, szólj! Ne kóborolj el egyedül! Jó éjt!

Domi megrökönyödve nézett maga elé egy pillanatig. Jól ismerte Hijikata Toushirout, tudta, milyen ember, mégis csalódottságot érzett, amint a körülötte lévő sötétségbe bámult. A nap során most döbbent rá először igazán a helyzetére: hogy egy idegen helyen van, a sorstársaitól szétválasztották, és az egyetlen személy, akire még talán számítani vágyott, ridegen hátat fordított neki. Még soha nem érezte magát ennyire egyedül.

Összekuporodva ült a számára kijelölt futonon, és hagyta, hogy a körülölelő sötétség behatoljon az elméjébe is. A kezére nézett, a makacsul ujjára szoruló, csillogó gyűrűre, és néhány könnycseppet ejtett rá.

- Hé… - halk, fáradt hang hatolt át az éjszaka nyomasztó sötétjén. Domi hirtelen felkapta a fejét és letörölte a könnyeit ijedségében. A világért sem akarta, hogy bárki is sírni lássa.

- Mi a baj? – kérdezte Hijikata felülve, minden erejével próbálta kibogozni a lány összekuszálódott érzéseit.

- Semmi – felelte Domi makacsul, Hijikata sóhajtott.

- Nem vagyok se gondolatolvasó, se pszichológus, de ha beszélsz róla, legalább egy kicsit jobb lesz. Én meghallgatlak.

- Nem érted. Nem lesz jobb. Haza kell mennem a családomhoz. Nem maradhatok itt. Azt se tudják, hol vagyok vagy mi történt velem. Halálra aggódják magukat!

- Szereted a családodat?

- Persze, hogy szeretem.

- Akkor szerencsés vagy… Most próbálj meg aludni egy kicsit. Holnap kiderítjük, mi történt veletek, és megígérem, hogy hazajuttatlak.

Hijikata sötétkék szemei magabiztosan ragyogtak az ígéretének súlyától, a magabiztosság acélja belefojtott mindenféle ellenkezést Domiba, és bólintott.

A hirtelen megkönnyebbülés és az egész napi fáradtság miatt hamarosan mind a ketten álomba merültek.

ぎんたま

A Yorozuyában hasonló volt a helyzet. Gintoki kénytelen volt megosztani a szobáját Lídiával, ami megdöbbentő módon nem a lányt, hanem inkább őt magát zavarta. Ahogy az ágyat megvetették, már majdnem úgy tűnt, mintha nem is Lídia vendégeskedne Gintokinál, hanem fordítva. Mint kiderült, Lídia rutinos táborozó, tehát idegen környezetben aludni egyáltalán nem jelent kihívást számára, főleg ha jó társaságban van, Kagura és Gintoki pedig egyértelműen jó társaságnak minősül.

Gintokinak már meg sem kellett volna lepődnie azon, hogy újabb ingyenélőt kell elszállásolnia szerény, szerény hajlékában. Bár a vacsoránál rendkívül megkönnyebbült, hogy az új jövevény nem fogyaszt annyit, mint Kagura. Továbbá Lídia az esetek többségében csendben van, és nem akarja alapjában véve felforgatni az egész házat.

Természetesen olyan távolságra feküdtek egymástól, amennyire csak a kis szoba engedte, és Gintoki még így sem volt képes azonnal elaludni. Amikor már nem bírta tovább elviselni a kínos légkört és a tényt, miszerint valószínűleg ő az egyetlen, aki kínosnak érzi, óvatosan megkérdezte:

- Lydia, még ébren vagy?

- Igen, még ébren – válaszolta a lány.

- Nem tudsz aludni?

- Csak pár perce feküdtünk le. – Pedig Gintokinak már óráknak tűnt. – Hamar el fogok aludni.

- Oh. Nem vagy ideges?

- Az voltam, de már elfogadtam, ami történt.

- Nem akarsz hazamenni?

- De, gondolom. Holnap kiderítjük, hogy kerültünk ide pontosan. Amúgy mindig érdekelt, milyen lenne ebben a világban élni (veletek).

- Értem… - Gintoki elgondolkozott. Csodálta Lídia nyugodtságát, és az ésszerű, logikus gondolkodását annak ellenére, hogy ez a fajta reakció mennyire meglepte. Mindenesetre jobban tetszett neki ez a fajta magatartás, mint az esztelen pánik. Valahogy őt is megnyugtatta.

- Jó éjt!

- Jó éjt!

És pillanatokon belül álomba merültek.

ぎんたま

A Shinsengumi első osztagának kapitányának szobájában nem volt ilyen békés a hangulat. Annával nem volt sok probléma. Gyakorlatilag le lehetett kötni azzal is, ha bámulhatja a kertet. Ezt is tette a Sougo szobája előtti kis verandán ücsörögve, a hátát egy faoszlophoz támasztva. Így várta, míg Sougo elvégzi a napi teendőit és visszatér. Már jó néhány órája sötét volt az ég, mire a kapitány megérkezett, és döbbenten látta, hogy Anna ugyanabban a pozícióban van, amiben hagyta; nézte a csillagokat, holott a szobában alvásra készen várja a fekhelye.

- Hé – szólította meg. – Miért nem alszol?

- Nem tudok aludni – válaszolta halkan, a hangját majdnem teljesen elfújta a szél.

- Haza akarsz menni?

- Azt nem mondtam… csak… gondolkodtam. – Látszott, hogy még mondani akar valamit, de nem meri, vagy nem tudja, hogy öntse szavakba.

- Gyere be! – utasította Sougo, mire Anna engedelmesen felkelt, és bement.

Mindketten elfoglalták a saját futonjukat, majd kis idő múlva Anna összeszedte a bátorságát.

- Sougo, kérhetek két szívességet? – kérdezte halkan, tekintetét a földre szegezve.

- Kettőt? Nem vagy te egy kicsit kapzsi? – Sougo elvigyorodott, ezzel tisztelte meg a lány erőfeszítéseit, hogy kérést intézett hozzá.

- Nem kell kiderítened, mi történt velem. Nem akarok visszamenni. Lidinek és Dominak segítenek a többiek, biztos vissza tudnak menni, de én nem akarok.

Sougo sokáig nem válaszolt.

- És mi a másik?

- Taníts meg kardot használni!

- Felejtsd el, kislány! Kiderítjük a helyzeted, hazamész és végre békén hagysz. – A megfogalmazás nyers volt, de Sougo látta, hogy ennél kevesebbel nem érhet el eredményt.

Ezután nem beszélgettek többet, mindketten lefeküdtek aludni. Viszont amit Sougo nem tudott az az volt, hogy Annát a temérdek információjával nem érdemes felbosszantani…

ぎんたま

Yamazaki megfigyelő naplója:

1. Bejegyzés: Tegnap az alparancsnok és Okita kapitány két új lányt hozott a Shinsengumiba. Anna és Domi állítólag egy másik világból kerültek ide rejtélyes körülmények között, és egy harmadik lány is volt velük, aki jelenleg a Yorozuyánál tartózkodik.

2. Bejegyzés: Kora reggel A délután folyamán elmentünk a Yorozuya főnöke által ismert ékszerészhez, hogy tanulmányozza a gyűrűket. A Yorozuya előtt találkoztunk; Anna és Lydia alig álltak a lábukon és hatalmas karikás szemeik voltak. Domi élénk volt. Hijikata-san és a főnök azonnal veszekedni kezdtek.

3. Bejegyzés: Anna és Kagura különvonultak a társaságtól, és valamiről hosszasan beszélgettek. Okita kapitány gyakran hátrafordult hozzájuk; szerintem valami rosszat sejtett.

4. Bejegyzés: Idézem:
„Hé, szadista barom! Még egyszer meg ne próbálj bunkó lenni Annival, különben betöröm azt az idióta fejed!"
Okita kapitány átnézve az „ősellenségén" Annához fordult:
„Te most komolyan rám uszítottad a kínait?"
Anna megvonta a vállát. Az út hátralévő részén Kagura és Anna kórusban zaklatták a kapitányt, hogy tanítson Annának kardforgatást.

5. Bejegyzés: Végre odaértünk az ékszerészhez. Az idős férfi mindhárom lány gyűrűjét megvizsgálta különböző szerekkel és eszközökkel.
„Áh, ilyen gyűrűt csakugyan nem árulnak minden utcasarkon. Ezt a típust eredetileg bizonyos bolygók hadserege használta. A katonák ezek segítségével tartották a kapcsolatot a parancsnoksággal, kaptak utasításokat, valamint rendelkezik helymeghatározási funkcióval is, ami elsősorban a dezertőrök megbüntetését és a túszok kiszabadítását szolgálta."

6. Bejegyzés:
„És hogy lehet leszedni?", kérdezte az alparancsnok.
„Nos, minden típus más. Egy készülékkel elektromágneses jelet kell sugározni a gyűrűbe, aminek hatására szétpattan. Ehhez persze kell a gyűrűhöz tartozó készülék."
Amivel sajnos mi nem rendelkezünk.

7. Bejegyzés: Lydia észrevette, hogy a három szamuráj nevének kezdő jele körül van valami más minta is, ami az öreg ékszerész szavai alapján akár egy bolygó vagy birodalom címere is lehet.
Ezután a felfedezés után együtt ellátogattunk a Shinsengumi könyvtárába, ahol a napunkat töltöttük sötétedésig.

8. Bejegyzés: Egyes emberek nem érzik át a küldetés komolyságát. A gyűrűhöz hasonló mintájú címert kellene keresnünk, nem romantikus vagy fantasy regényeket, pornóújságokat, mangákat, horror sztorikat. Legfőképpen nem kéne verekedni a könyvtárban, felborítani két polcot, hogy utána órákig kelljen visszapakolni a szétszóródott könyveket.

9. Bejegyzés: Óriási szerencsénk volt. Az egyik levert könyvben megtaláltuk a címert, ami a Schepping bolygón élő Heelal dinasztia jelképe. További könyvekből megtudtuk, hogy ezt a Heelal nagyurat az univerzumok hódítójaként ismerik, aki már rengeteg bolygót leigázott. A lányokat valószínűleg fel akarta használni az információik miatt.

10. Bejegyzés: Megbeszéltük a dolgot, és egészen biztos, hogy a scheppingek el fognak jönni a lányokért. Amint ez megtörténik, megvédjük őket, legyőzzük a hódítókat és az eszközeikkel hazajuttatunk mindenkit. Addig viszont muszáj itt maradniuk. Ezt a hírt vegyes érzelmekkel fogadták.

ぎんたま

Mindeközben Dol Moer kapitány és csapata megérkezett a Gintama univerzumba, viszont a meghibásodott kapu nem Edoban tette le őket, hanem egy szegény európai országban.

- Megérkeztünk, kapitány? – kérdezte Geai hadnagy.

- Nem, te idióta! Itt azt írják, hogy ez a Budai vár!

ANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANANPANA

Folytatjuk...