1. 8. Fejezet – Egyetemes epilógus

Egy hét telt el a scheppingekkel való összecsapás óta. Hamar lenyugodtak a kedélyek hála annak, hogy Gintoki a következő reggel elvitte a kis kaput Gengai-sanhoz. Az öreg vizsgálgatta egy ideig, majd arra a következtetésre jutott a délután folyamán, hogy a kapu kifogyott az üzemanyagból, ezért energiatakarékos módba váltott. Ennek az energiaforrásnak a pótlására egy bizonyos rózsaszínű kristály alkalmas, aminek a beszerzése az alvilági kapcsolatainak felhasználásával nem tűnt nehéz feladatnak.

Domi sérülései nem voltak komolyak; néhány karcoláson és enyhe égésen kívül semmi baja sem volt. Két nap múlva már újra ő volt a felelős, hogy étel kerüljön a Shinsengumi asztalára.

Amíg Gengai-san az univerzumkaput bütykölte, a többiek sem ültek tétlenül a héten. Anna felhívta Gintoki figyelmét arra, hogy hétfőn lesz Lídia születésnapja, és valahogy meg kellene ünnepelni. Ettől Gintoki olyan lelkes lett, amilyennek a Yorozuya tagjai rég nem látták.

A parti alapvetően egy piknik a cseresznyefák alatt, amire természetesen Domi készíti az ennivalót és a tortát. A Shinsengumi szokásos területén fognak ülni, és mindenkit meghívnak.

A parti szervezéssel egy időben egy másik projekt is megkezdődött. Ezzel kapcsolatban a három szamuráj összeült, és megbeszélték, amit eddig tudnak a lányokról. A vita lényegét az képezte, hogy Sougo és Anna kicsit túl közel kerültek egymáshoz, és most már nemcsak az a baj, hogy Anna nem hajlandó hazamenni, hanem most már Sougo sem hajlandó hazaengedni.

- Ne mondjátok, hogy ti örökre el akartok válni tőlük – mondta Sougo.

- Persze, hogy nem! – válaszolta Hijikata idegesen, amiért Okitának igaza volt. – De veled ellentétben mi nem vagyunk olyan önzők, hogy ideláncoljuk őket.

- Miről beszélsz, Hijikata-san? Ez alapból az ő döntése volt.

- De ha nem marasztalod, akkor rávehetik a barátnői, hogy hazamenjen!

- Főnök, te mit gondolsz? – kérdezte Gintokit, aki eddig a két véglet között őrlődött. Egyetértett Sougoval, hogy nem akar megválni örökre Lídiától, sőt igazából egyik lánytól sem, de ez nem olyan dolog, amit eldönthet. Nem olyan egyszerű választani aközött, hogy örökre megváljanak a családjuktól, vagy örökre elváljanak tőlük. Gintokinak nem volt vér szerinti családja, de azt ő is tudta, hogy nem választana helyettük olyan embereket, akiket csak nemrég ismert meg.

- Urak, urak – szólt közbe Gengai-san, akinek a műhelyében folyt ez a kis megbeszélés. – Ha megengeditek, én tudom a megoldást a problémátokra.

- Tényleg?! – kérdezték mindhárman egyszerre.

- Ez a kapu hamarosan elkészül. Kipótoltam egy üzemanyagmérővel, úgyhogy megelőzhetjük a korábbihoz hasonló baleseteket. Elég könnyű beszerezni a kristályt, szóval elmondom, hol termelődik, és akkor használjátok, amikor csak akarjátok.

- Tényleg?!

Ezzel megoldódott ez a probléma, most már kétszer olyan lelkesen szervezték Lídia születésnapját.

ぎんたま

Április 17-én reggel a Shinsengumi-csapat elkezdte átvinni a szükséges piknikes kellékeket, és elkezdték feldíszíteni a helyet. Gyorsan dolgoztak, és délre már el is készültek. Domi is meghozta az ételeket, és egy dobozban a tortát, amivel kapcsolatban biztos volt, hogy ilyen epret, amilyet ő használt hozzá, még nem ettek.

Az ünnepelt feltartása és elkísérése az ünnepség helyszínére Gintoki feladata volt természetesen. Ez nem bizonyult nehéz feladatnak tekintve, hogy a szülinapos lány 11-ig aludt. Miután teljesen felébredt, Gintoki megkérte, hogy kísérje el valahova, mivel Kagura rejtélyes módon eltűnt. Lídia örömmel egyezett bele, de amit az út végén talált, arra egyáltalán nem számított.

Ott, a tengernyi virágzó cseresznyefa között egy pár kiterített pokrócon ült az összes barátja, és hatalmas mosollyal az arcukon integettek felé.

- Lidiiiiiiii!

- Boldog szülinapot!

Lídia csodálkozva bámulta a tömeget; először fel sem fogta, mi történik, csak akkor tért magához, amikor Gintoki finoman meglökte a hátát:

- Meglepetés.

Ezzel az ünneplés kezdetét vette. Lídia azt sem tudta, hol kezdje az ajándékok, jókívánságok fogadását. Alig tudta felfogni, mi zajlik körülötte.

Hamarosan a tortát is elővették, és Domi büszkén újságolta a sütés nehézségeit, és izgatottan várta, hogy megkóstolják, ám előtte még hátra volt a gyertyafújás.

- Kívánj valamit! – mondta Gintoki mosolyogva.

- Oké. – Lídia becsukta a szemét, kívánt és elfújta a gyertyákat.

- Lycchan, mit kívántál? – kérdezte Kagura kíváncsian, de mielőtt választ kapott volna, Anna közbeszólt:

- Ha elmondja, akkor nem fog valóra válni.

Vidáman eszegették a tortát és a süteményeket, majd amikor a fiúk végeztek, úgy döntöttek, előállnak a nagy bejelentéssel.

- Lányok – kezdte Gintoki -, igaz, hogy most Lydia szülinapja van, de van egy jó hírünk és ajándékunk mindhármótok számára.

- Az öreg gépész megcsinálta az univerzumkaput – mondta Sougo.

- És mostantól annyiszor mentek haza és jöttök vissza ide, ahányszor csak akartok – folytatta Hijikata.

A lányok arca felderült.

- Hazamehetünk?

- Igen – bólintott Hijikata -, és ezért támadt egy ötletünk.

- Egyszer Lydiával arról beszélgettünk, hogy nálatok most kell iskolát keresni, és igazán egyikőtöknek sincs konkrét elképzelése arról, mi akar lenni. Ezért ha nektek is megfelel, iskola helyett „tanulhatnátok" itt.

- Mit tanulnánk itt? – nézett Domi Hijikatára beszédes tekintettel: ( ͡° ͜ʖ ͡°)

- H-hé!

- De tényleg, mit tanulnánk? – kérdezte Lídia. – Mert ez érdekesen hangzik.

- A srácokkal csináltunk „hivatalos" levelet.

A lányok elolvasták a behívóleveleiket, és mindegyikük arcára legalább egy mosoly kiült.

- Shinsengumi Akadémia! – nevetett Domi.

- Mit szóltok? – kérdezte Hijikata különösen idegesen.

- Én szívesen járnék a Yorozuya Egyetemre – mondta Lídia mosolyogva.

- Hé, engem miért nem oda vettek fel? – kérdezte Domi sértődötten.

- Mert hülye vagy, azért! – vágta rá Hijikata. – Akkor mi lesz, jössz hozzánk néha?

- Persze! Lidi?

- Mindenképpen. Köszönjük.

- Uh, csoportos ölelés! – kiáltotta Anna.

Hogy túl voltak a nehezén, és pozitív válaszokat kaptak, mindenki szívéről egy hatalmas kő esett le, és önfeledten folytatták a bulizást. Előkerültek a szakék is, ami megkoronázta a hangulatot. A végén Anna elaludt, és Sougonak kellett hazacipelnie egy kicsit korábban, de ahogy besötétedett, lassan mindenki hazaszivárgott.

ぎんたま

Visszatérve a Yorozuyába Kagura is elterült arccal a kanapén, és Lídia is laposakat pislogott, de azért még kiment az erkélyre Gintokihoz, aki kiszellőztette az alkoholt a szervezetéből.

- Jól vagy?

- Áh, miattam ne aggódj! Ezt még a szél is elfújja – válaszolta a szamuráj, aki az ünnepeltre való tekintettel tényleg alig ivott. – És, hogy tetszett a szülinapod itt?

- Hú, hát elképesztő volt. Nem is hittem el, hogy ezt nekem csináltátok. És mennyit szervezhettétek!

- Annyira azért nem volt sok.

- És ezek az egyetemes papírok a szülőknek! Nagyon szuper! Annyira boldog vagyok.

- Ennek örülök…

Percekig csak nézték együtt a csillagokat kellemes csendben. Gintoki hirtelen nem tudta, mit mondjon, túl sok gondolat vonult végig át rajta, mert tudta, hogy a lány másnap hazamegy. Szeretett volna egy emlékezetes estét, amit soha nem fognak elfelejteni, és erre csak egy lehetőséget látott. Talán azért, mert az este szentimentálissá tette, talán azért, mert a szíve is azt súgta, hogy ilyen lányt nem talál még egyet semelyik univerzumban.

- Lydia…

- Igen?

- Azon gondolkodtam, nincs-e kedved hordani ezt a gyűrűt – mondta elővéve a kimonójából azt a gyűrűt, ami miatt a lány tulajdonképpen idekerült. – E-e-ez nem eljegyzési gyűrű! Ne értsd félre! Csak… szeretném, ha lenne valamid, ami emlékeztetne rám, és biztosít, hogy ha otthon vagy, én akkor is melletted vagyok.

- Köszönöm. – Lídia gyönyörködve nézte a gyűrűt, amit Gintoki felhúzott az ujjára. Most annyival, de annyival szebbnek tűnt, mint mikor először megkapta.

- Semmiség. Elvégre csak összeszedtem a szemetet…

- Köszönöm, hogy engem is összeszedtél aznap.

- Bármikor – mondta egy mosollyal tükrözve a lány mosolyát, majd nem mondott többet. Lídia vállára tette a kezét, és megcsókolta. A lány meglepődött a hirtelen kapcsolattól, de a két másodperces csók után is csak vörös arccal állt; nem tiltakozott akkor sem, amikor Gintoki újra felé hajolt, hanem átkarolta a nyakát, és érezte, mennyire szeretik egymást a csókból.

Vége