Normal 0 MicrosoftInternetExplorer4 !-- / Font Definitions / font-face font-family:Tahoma; panose-1:2 11 6 4 3 5 4 4 2 4; mso-font-charset:0; mso-generic-font-family:swiss; mso-font-pitch:variable; mso-font-signature:1627421319 -2147483648 8 0 66047 0; / Style Definitions / p.MsoNormal, li.MsoNormal, div.MsoNormal mso-style-parent:""; margin:0cm; margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:12.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; page Section1 size:612.0pt 792.0pt; margin:72.0pt 90.0pt 72.0pt 90.0pt; mso-header-margin:36.0pt; mso-footer-margin:36.0pt; mso-paper-source:0; div.Section1 page:Section1; --
40. – A farkas őrülete
Albus elvitte Remust a gyengélkedőre, otthagyva a többieket, hogy az esetleges otthonukba menjenek. Perselus hálás volt, hogy visszatérhet a pincébe; türelmetlen volt, hogy vége legyen a napnak, és maga mögött tudja. Mondjuk azt nem várta, hogy elmondja másnap reggel Harrynek, hogy mi történt Remusszal, de Merlin akaratával, előtte aludhat egy jót.
Dobby a nappaliban várt, le és felugrált a kanapén és lágyan énekelt magának. Leugrott a kanapéról, amikor meglátta, hogy Perselus belépett a szobába.
- Dobby pontosan úgy tett, ahogy Piton professzor kérte - tájékoztatta a férfit boldogan. – Dobby ágyba dugta Harry Pottert, és őrizte az ajtót. Dobby mindent megtenne Harry Potterért!
- Köszönöm, Dobby - bólintott Perselus, aztán elbocsátotta a lényt. A hálószoba felé indult, de a fürdőszoba felé menet megállt, hogy az ágyra nézzen. Ahogy az várható volt, látta, hogy Harry alszik. A mellette lévő éjjeliszekrényen, egy üres fiola Álomtalan Álomital volt a speciális változatából. Perselus elégedetten bújt ki bőrruhájából, és a fürdőbe indult egy gyors zuhanyra.
A kimerültsége ellenére nyugtalanul és kellemetlenül érezte magát, és nem tudott a benne égő dühön segíteni, amikor arra gondolt, mégis mit tett Lucius. Hagynia kellett volna, hogy maga Lucius tájékoztassa a vérfarkast – hagynia kellett volna, hogy a saját nyakát tegye kockára azzal, hogy feldühít egy sötét teremtményt. Egy vérfarkas és az általa megkívánt párja közé állni őrültség volt. Még most is érezte azt a furcsa érzelmet, ami keresztülsöpört a szobán, mikor Lupin elveszítette maga fölött az uralmat. Úgy tűnt, mintha mélyen beette volna magát Perselus csontjaiba, és nem akarná elereszteni.
A forró fürdő ellenére Perselus még mindig ideges és ingerült volt, amikor elhagyta a fürdőszobát. De tudta, hogy aludnia kell valamennyit, ha egyáltalán szembe akar nézni a holnapi nap eseményeivel.
Egy fáradt sóhajjal bemászott az ágyba Harry mellé, és egy pillanat erejéig lenézett a mellette békésen alvó fiatalemberre. A gyertyafény könnyedén táncolt finom vonású arcán. Perselus tekintete a fiú sápadt torkára kúszott – a felsőjének néhány gombja nyitva volt, és Perselus szinte látni vélte mellkasának sima felületét.
A fiú megfordult álmában, és az inge még jobban szétcsúszott, fedetlenül hagyva az egyik rózsaszínű mellbimbót. Perselusnak a torkában akadt a lélegzete, és az a kényelmetlen meleg a mellkasában lejjebbre helyeződött át, hirtelen felébresztve benne egy fájdalmas vágyat. Öntudatlanul nyúlt ki, hogy megérintse azt, ami előtte fekszik, hagyta, hogy az ujjai könnyedén súrolják a puha bőrt Harry torkának alján, majd lejjebb haladt, és gyengéden végigsimított a kiálló bimbón. Érezte, hogy az érintésére reagálva a bőr megkeményedik az ujjbegyei alatt. Perselus teste hirtelen fájni kezdett a szükségtől, férfiassága keménnyé és jelentős méretűvé vált.
Megízlelhetné, mondta magának némán. A fiú bevette a bájitalát - ha óvatos lenne, nem ébresztené fel. Megízlelhetné a bőrét, talán az ajkának puha vonalát is megkóstolhatná, és a fiú még csak meg sem tudná. Vagy talán, ha nagyon óvatos lenne, használhatna egy elsuttogott bűbájt, amivel feltárhatná még jobban a bőrét, hogy megnézze, milyen finomságok lettek elrejtve előle. Talán kitakarhatná az egész bőrét - megérinthetné, megízlelhetné.
És ha a fiú felébredne – Perselus el tudná érni, hogy akarja. Álmos lenne, és zavarodott, könnyen elcsábítható, szeretetéhes. Perselus el tudná érni, hogy akarja, meg tudná oldani, hogy akarja őt – és végül is, miért ne? A fiú az övé volt, törvényesen, morálisan, mágikusan. Miért ne vehetné el, ami hozzá tartozik – az ő joga. Tagadni őrültség volt - és Istenek, volt bármi csodálatosabb, mint Harry forró bőrének illata? Az ajkát nagyon könnyedén a fiú csupasz vállához érintette.
Csak egy kóstoló, ígérte magának, és engedte, hogy a nyelve gyengéden megérintse a sima, meleg bőrt. Mélyet sóhajtott, és belélegezte az illatát - olyan édes, mint a napsütés és a kikelet, és az ő élete olyan hideg és kopár volt egyedül azokban a pincékben. És pont a bőrfelszín alatt érezte, hogy ott van Harry mágiája, élettel telve, dobogva, erőteljesen, egészen mámorítóan.
Felfelé mozdult, és engedte, hogy ajkai lágyan súrolják Harry nyakának fakó bőrét, egy óvatos csók az állának vonalára – a fiú annyira szép volt, életében egyszer akart valami tökéleteset, valamit fényeset és meleget. És a fiú az övé volt, hogy követelje - ha túl sokáig vár, előléphet valaki más, és elveheti tőle Harryt. A harag izzó lángja gyúlt fel benne a gondolatra. Még Lucius is - akit csak csekély mértékben érdekeltek a férfiak - akarta Harryt, látta a vonzerőt, ami annyi embert vonzott Harry oldalára. Volt valami a fiúban, az életnek valami ősi lángja, ami erőt sugárzott. Perselus érezte, hogy hívja őt, ahogyan mindenkit hívott, akit megismert.
Nem, senki nem fogja elvenni - nem fogja megengedni, hogy ilyesmi megtörténjen. Harry az övé volt – csak ő igényelhette, csak ő követelhette. Lágyan, óvatosan rabul ejtette Harry ajkait a sajátjával, és ellopta azt a csókot, amit megtagadtak tőle. A teste lüktetett a vágytól, és kétségbeesetten közelebb mozdult a fiú melegéhez, valami megkönnyebbülésért. A legkisebb nyomás szétnyitotta Harry ajkait, ő pedig benyomta a nyelvét abba a meleg szájba, hogy megkóstolja, megérintse – és istenem, de édes volt! Még álmában, és a világra érzéketlenül is viszonozta a fiú, közelebb mozdult a melegéhez, és egy lágy sóhajjal befogadta a szájába, miközben Perselus cirógatni kezdte a nyelvét a sajátjával. Perselus lecsúsztatta egyik kezét a fiú testén, megfogta a csípőjét, és a keménységéhez húzta, most már kétségbeesetten a megkönnyebbülésért.
A fiú kemény volt, és Perselus szíve hirtelen ugrott egyet a mellkasában. Egyik lábát Harryé közé csúsztatta, és felsóhajtott a gyönyörtől, amikor a fiú a lábával szembe fordulva mozogni kezdett, a combjának dörzsölve férfiasságát. Elmélyítette a csókot, és a nyelvének lassú érzéki simogatásával fedezte fel a száját.
- Harry - suttogta, és megtámasztotta magát, hogy Harry teste fölé mozdulhasson, hogy lenyomja az ágy matracára. Felemelte a fejét, mindenre elszántan, hogy láthassa azokat a szép zöld szemeket, hogy lássa szenvedéllyel telve. Hogy végre lássa Harryt, amint úgy néz rá, ahogy akarta, ahogy szüksége volt rá, hogy nézzék, mintha számítana, mintha szükség lenne rá, mintha szeretnék.
Aztán megmerevedett a döbbenettől, amikor rájött, hogy a fiú még mindig alszik, a szemei csukva, szája tehetetlenül szétnyílva, és valamiféle bájital alkotta álomban sóhajtozik, teljesen tudattalanul, hogy mi történik vele. Perselus elméje egy pillanat alatt kitisztult, ahogy iszonyodva rádöbbent, mit készült megtenni.
Gyorsan visszahúzódott az alvó fiútól, majdnem levetve magát az ágyról. Gyorsan felmérte magát - kemény volt, mint a kő, fájdalmasan felizgatva, és pillanatokkal korábban kész volt elvenni, amit akart, bármit is mondott volna Harry a dologról. Teljesen megrendülve gyorsan kihátrált a szobából, áthaladt a nappalin és belépett a könyvtárba. Bezárta maga mögött az ajtót, meggyújtotta a tüzet, aztán leült egyik olvasószékbe a nagy kandalló előtt.
Merlin! - suttogta magának. Mire gondolt?! Hogy engedhette, hogy így elveszítse az önuralmát – biztosan nem volt ennyire fáradt. Annyira kimerült, hogy addig észre sem vette, mit tesz, amíg majdnem túl késő volt? Talán túl sokáig volt egyedül – talán az önként vállalt cölibátusa nem volt olyan nagy ötlet? Igaz, Harrynek elég szigorú gondolatai voltak a házasságról és hűségről, de a fiú csak tizenhat éves. Még ha egy nap Perselusnak is akarná adni magát – és igazából Perselusnak nem volt igazi oka ezt hinni a fiú puritán képzeletén túl – az nem azt jelentette, hogy már most kész volt rá. Valószínűleg eltelik még néhány év, míg a téma egyáltalán feljön. Ha csak négy hónap házasság után Perselus már annyira reményvesztett, hogy megkockáztatta volna, hogy elveszítse Harry bizalmát, akkor talán nem volt a legjobb ötlet agglegénynek maradni.
Hosszú ideje volt már, mikor Perselus szükségét érezte egy állandó ágypartnernek – de talán négy hónap az ágyában egy csábító fiatalemberrel még az ő önuralmának is túl sok volt. Soha nem volt különösképpen válogatós, és ahogy öregedett, még kevésbé. De ez nem jelentette azt, hogy időről időre nem elégítette ki magát - férfiakkal és nőkkel egyaránt. Többnyire furcsa volt egyáltalán még gondolni is ilyen dolgokra az iskolaév alatt, és az egyedüllét megfelelt neki. De talán túl rég volt, ha már ki van téve a veszélynek, hogy elveszíti az önuralmát, ahogy majdnem megtette.
Hevesen megrázta a fejét. Abszolút őrültség volt! És teljes képtelenség! Fáradt volt – ennyi volt az egész. És az utolsó napok adrenalinja csak kínosan hatott rá. Csak egy jó alvásra van szüksége, és reggel magához tér.
Átpillantott a vállán át az ajtóra, és röviden elgondolkozott, hogy visszatér az ágyba.
Harryhez.
Melegebb lenne, persze, és jóval kényelmesebb. Elképzelte, hogy ott fekszik Harry, és érezte, hogy a tudat reszketőn átfut rajta. Annyira helytelen lenne, hogy igényt tartson rá? Magáévá tenni, mielőtt más teszi meg…
Haragosan megrázta magát, és fészkelődni kezdett a székében. Rendben, visszamenni az ágyba rossz ötlet volt. Itt alszik a könyvtárban – nem ez lenne az első eset, hogy elalszik a kandalló előtt.
Igen, mondta magának, holnap reggelre visszatér a normális kerékvágásba.
Harry felriadt álmából, és az órára pillantott. Látta, hogy a kéz szigorúan az 'Ideje Felkelni'-re mutat. Látva, hogy Perselus már kiment a szobából, lelökte a takarókat, csak hogy észrevegye, hogy a pizsamájának az eleje nedves, és ragacsos. Abban a pillanatban eszébe jutott az álma, és annak ellenére, hogy egyedül volt a szobában érezte, hogy zavarában elpirul. Gyorsan kitántorgott az ágyból és elindult a fürdőszoba felé, hogy lezuhanyozzon. Kihámozta magát a pizsamájából és a szennyestartóba dobta, hogy a manók kitisztítsák. Gyorsan a zuhanyzóba ugrott, hogy lemossa az álmának bizonyítékát.
Te jó ég, gondolta szégyenkezve, miközben azon gondolkodott, hogy mondhatott-e valamit álmában. Nem emlékezett túl jól az álmainak részleteire, de elégre emlékezett ahhoz, hogy tudja, forró volt, szexuálisan túlfűtött, és azok a karok, amikről álmodott, és köré fonódtak, egészen bizonyosan férfié voltak. Ahogy a test is, amiről álmodott, és aminek nekinyomódott – egy magas, erős, jó testfelépítésű férfi volt.
Tudta, hogy nem volt szokatlan tőle, hogy rémálmában kiabáljon, vagy sikoltson – elég embert ébresztett fel az álmaival. De ugyanolyan hangos az ilyen álmokban is? Hallotta őt Perselus? Vagy, ó, istenem, gondolta Harry pánikolva, mi van, ha álmában megfogta Perselust, és nekipréselte magát? Ezért nem volt Perselus az ágyban, amikor felébredt, annak ellenére, hogy Perselus sokkal későbben feküdhetett le, mint ő? Érezte, hogy a gondolatra egész teste elvörösödik zavarában.
Ez volt egyik hátránya a bájitalnak, amit Perselus készített neki. Az igazi Álomtalan Álom minden álmot meggátolt – amiről Perselus azt állította, hogy hosszútávon egészségtelen. A bájital, amit Perselus főzött neki, csak a rémálmokat akadályozta meg. Harrynek nem jutott eszébe, hogy volt egy másik fajta álom is, amit szeretett volna elkerülni, mikor valaki más mellett aludt. Mintha nem lett volna már így is elég dolog, ami miatt aggódnia kellett.
Egy mély sóhajjal kimászott a zuhany alól, hogy felkészítse magát a napra. Nem igazán várta az előtte álló napot, mivel gondolta, hogy azzal fogja tölteni, hogy a többi griffendéles kérdéseire válaszol arról, hogy mi történt vele Winter Landsben.
De legalább itthon volt, mondta magának. Újra Roxfortban volt, és a tanórák folytatódni fognak, ő pedig visszatérhet azokhoz a dolgokhoz, amik normálisak és ismerősek voltak.
Miután felöltözött, elindult a nappaliba, előre örülve egy csésze jó erős teának, hogy megkezdhesse a reggelt. Perselus a másik szobában várt rá, és Harry megállt a hálószoba ajtajában, hogy némileg meglepve nézze a férfit. Perselus felkavartnak látszott, fel-alá járkált a tűz előtt, mintha valami miatt mérges, vagy feldúlt lenne. Tulajdonképpen Harry nem is emlékezett, hogy látta volna már Perselust így lépkedni - oda-vissza, mint egy ketrecbe zárt állat, sötét tekintettel az arcán. Az a Perselus Piton, akit ő ismert, gyors léptekkel igyekezett egyik helyről a másikra, de soha nem tett olyan esztelen és céltalan dolgot, mint a lépkedés. Harry érezte, hogy az arca ismét felforrósodik – mi van, ha ez az álma miatt van? Harry úgy érezte, meghalna a szégyenkezéstől, ha Perselus megemlítene valamit róla.
De nem állhatott csak ott, és bámulhatott. Előbb vagy utóbb szembe kellett néznie a következményekkel – mindenki álmodott, nem igaz? Nem lehetett felelős az álmaiért –még Perselus Pitonnak is biztosan voltak időről időre zavarba ejtő álmai.
- Valami gond van, Perselus? - kérdezte, megijesztve a férfit – ez is meglepetés volt. Perselus ritkán ijedt meg valamitől.
Perselus rögtön abbahagyta a járkálást, és egy pillanatig csak állt ott, és bámult Harryre. Aztán eltűnt az arcáról a mogorva tekintet, vett egy mély levegőt, és úgy látszott, megnyugszik.
- Elnézést, csak elgondolkodtam - világosította fel. – Jól aludtál?
Harry elpirult, arca égett. Ez egy utalás volt az álmára, vagy mindezt csak képzeli? Talán egy egyszerű kedvesség volt, semmi más?
– Jól - bólintott Harry, és kétségbeesetten próbálta, hogy nemtörődömnek hangozzon. – Minden… történt valami?
Perselus összehúzta szemöldökét, aztán feszülten bólintott.
– Voltaképpen, igen. Talán jó lenne, ha leülnél.
A szavak hallatán egy kényelmetlen, pánikszerű érzés telepedett Harry szívére, és hirtelen úgy gondolta, hogy ennek semmi köze nem volt egy megszégyenítő álomhoz. Perselus ahhoz túl zaklatottnak nézett ki.
– Minden rendben? Történt valami valakivel?
Perselus türelmetlenül intett az előtte levő szék felé, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy Harry üljön le.
– Mindenki jól van, senki nem sérül meg.
A szavai olyan kurták voltak, hogy nem igazán nyugtatták meg Harryt, de akkor is leült a székre, és bizonytalanul nézett fel Perselusra. Perselus ismét járkálni kezdett.
- Tegnap este Lucius Malfoy hivatalosan megkért arra, hogy terjesszek elő egy házassági ajánlatot Draco és Sirius Black között – kezdte Perselus.
- Viccelsz? - kérdezte Harry, aztán felnevetett még a gondolatra is. – Ez a legnevetségesebb dolog, amit valaha is halottam.
Perselus összehúzta a szemöldökét.
– Biztosíthatlak, hogy nem viccelek. És ő sem viccelt. Noha fogalmam sincs, ő kihez hűséges, Lucius úgy döntött, nem akarja, hogy a fiának köze legyen a halálfalókhoz. Úgy tekint Blackre, mint egy eszközre, ami megszabadítja Dracot a ráváró élettől.
Harry döbbenten nézett rá – még a gondolat is nevetséges volt, hogy Lucius Malfoy tehet valamit valakinek a hasznára, mégha az a fia is. De az, hogy egy ilyen valószínűtlen dolgot választ, minden képzeletet felülmúlt.
– Ugye nem gondolja azt, hogy Sirius elfogadja? A pokolba, kétlem, hogy akár Draco beleegyezne. Az egész ötlet butaság!
- Úgy tűnik, nem érted - válaszolt Perselus. – Először is, Dracónak nincs beleszólása a dologba. Ha az apja azt mondja neki, hogy menjen hozzá Sirius Blackhez, akkor ő azt fogja tenni. Nincs választása. Ami a keresztapádat illet, neki sincs választása. Nincs törvényes oka, hogy elutasítson egy ilyen jó házasságot - ha így tenne, az tisztességtelen lenne.
- Nem lenne tisztesség abban sem, ha elfogadná! - bizonygatta Harry. – Remust szereti!
- Remus egy vérfarkas.
Harry felugrott.
– Tudom! Mi köze van ennek bármihez?
Perselus kissé idegesen húzogatta egy hajtincsét, mintha természetellenesen feldúlt lenne valamiért.
– Nem érted, amit mondok. Remus vérfarkas – nincsen semmilyen törvényes joga Blackre. Nem párosodtak össze. Ha az átkozott vérfarkas nem lett volna olyan átkozottul erkölcsös, hogy megvárakoztassa Blacket, nem lenne ilyen gondjuk. De az igazi életben egy becsületes házassági ajánlat a Malfoy családtól legyőzi az igaz szerelmet.
Harry elsápadt a szavaira, aztán azon kapta magát, hogy elpirul zavarában, mikor rájött, mit értett Perselus azalatt, hogy Siriust megvárakoztatták. Úgy érezte magát, mintha arcul csapták volna.
– Ez nem igazságos – ellenkezett.
- Az élet nem igazságos! - csattant fel Piton.
- Sirius soha nem fogja elvenni Malfoyt! - ragaszkodott hozzá Harry. – Nem érdekel, hogy tisztességtelen, vagy nem!
- Akkor meg fog halni - válaszolt Perselus hidegen. – És valahogy nem hiszem, hogy ezt akár a vérfarkas is szeretné.
- Meghal! - kiáltotta Harry. – Miről beszélsz?
Perselus végighúzta a haján az ujjait, ami határozottan vadabbul nézett ki ma reggel, mivel nem kötötte hátra, mint általában.
– Ha elutasítja a házasságot, Lucius Malfoy egyenesen a minisztériumba megy, és panaszt tesz a Vérvonal Öröklődési osztályon. A keresztapád el fogja veszíteni a családnevét, és a helyét, mint a családfő – egy olyan címet, ami rögtön Bellatrix Lestrange-re fog szállni. Amint családfőnek lesz kinevezve, egy ősi vérmágiát fog használni, amit Sang Mortnak hívnak, hogy távolról ölje meg Siriust. Míg ő ezzel foglalkozik, valószínű, hogy a Black ház bármelyik másik tagját is meg fogja ölni, akiről úgy gondolja, hogy nem méltó a névhez. És még mielőtt azt javasolnád, hogy Sirius tegye meg ugyanazt vele, még mielőtt ez megtörténik, a Sang Mort egy nagyon sötét formája a mágiának, és megfordíthatatlanul megfertőzi a lelket. Csak egy maréknyi ember van a világon, aki képes arra a fajta mágiára, és Bellatrix sajnos az egyikük.
- Nem akartam ilyesmit ajánlani! - ellenkezett Harry elborzadva.
- Persze, hogy nem - vigyorgott rá furcsán Perselus. – Egy griffendéles soha nem tenne ilyesmit, nem igaz?
- Nagyon rossz kedved van ma! - kiáltotta Harry, mivel nem értette, mi történik itt. Miért volt ilyen gonosz hozzá Perselus? Hónapok óta nem viselkedett így.
Perselus egy pillanatra megtorpant, és meglepetten bámult Harryre. Végül csak felsóhajtott, és megrázta a fejét.
– Igazad van - értett egyet. – Sajnálom. Ma nem vagyok önmagam.
Kissé megenyhülve, Harry visszafordította figyelmét a gondra.
– Nem értem, hogy ez mégis hogy történhet meg. Úgy értem, hogy lehet ez egy becsületes ajánlat – hogy mást ne említsünk, mindenki elfelejtette, hogy Sirius még mindig egy keresett bűnöző? Hogy vehet el Malfoy egy körözött bűnözőt, és gondolhatja bárki, hogy ez egy tisztességes házasság?
- Black bűnöző státusza nem változtat azon a tényen, hogy ő a Black család feje, mint ahogy nem akadályozza meg a Lestrange-ket, Avery-ket, vagy MacNaire-ket, hogy szavazzanak, annak ellenére, hogy jól ismert halálfalók. Amíg halottak nem lesznek, és a címük nem szállt át az örököseikre, ők még mindig egy nagyon erős família családfői – a jogaikat és privilégiumaikat a mágia garantálja, nem a törvény, vagy moralitás. Nem gondolkodtál azon, hogyan fér hozzá Sirius még mindig a családi széfekhez, annak ellenére, hogy szökésben van a minisztérium elől?
Őszintén megvallva Harry gondolkodott ezen – hogy sikerült Siriusnak ilyen költséges seprűket vennie az évek során, ha nem mutatkozhat a nyilvánosság előtt? Hogy vehetett ki aranyat a gringottsi széfjéből?
- A minisztériumnak joga van letartóztatni, bebörtönözni és még kivégezni is - de amíg nem tesz valamit, ami a Black ház becsületét sérti meg, nem vehetik el tőle a címét, a földjeit, vagy tulajdonait. A vérvonal mágiájának törvényei egyike a legősibbeknek – a minisztérium semmit nem tehet ellenük.
- És az, hogy a törvényszegő, nem sérti meg a Black ház becsületét? - kérdezte Harry kétkedően.
Perselus felnevetett erre.
– A Black ház egy sötét ház - a Főbenjárókat használni nem sérti a Black ház becsületét.
- Sirius nem sötét!
- Az nem számít – ragaszkodott hozzá Perselus, és Harry kényelmetlenül megrázkódott, utálva, hogy emlékeztetik, milyen házból származott a keresztapja.
- Szóval azt mondod, hogy el kell vennie Dracót, mert Remusnak nincs törvényes igénye rá? - tisztázta Harry.
- Így igaz.
- De mi van, ha most házasodnak össze - vagy párosodnak - vagy minek is nevezed? Az egy elfogadható igény lenne, nem? - javasolta Harry.
- Nem - tartott ki mellette Perselus. – Ha ezt a tény után teszik meg, ugyanaz lenne, mint az elutasítás - Black elveszítené a nevét.
- Nem - rázta meg Harry a fejét. – Ez nem történhet meg. Kell lennie valaminek…
Hirtelen megállt, és valami, amit Remus mondott visszhangzott a fejében.
Tudjuk, hogy minden léleknek, ami csak létezik, van egy lélektársa a világban. Ha ez a két lélek valamilyen csodálatos módon megtalálja egymást az életben, tudjuk, hogy nem választhatjuk őket szét. Ha így tennénk, az káoszt okozna. Nagy fájdalmat és zavart hozna, ami végül társadalmunk összeszűküléséhez vezetne.
- A Házasság Köve! - kiáltotta. – Használhatjuk a Házasság Kövét! A Házasság Köve biztosan legyőzi a Malfoy ajánlatot!
Perselus hitetlenkedve nézett rá, és ezúttal még nyugtalanabbnak látszott.
– Miről fecsegsz?
- A Házasság Köve!- ismételte meg Harry. – Ha a Házasság Kövét használjuk, hogy bebizonyítsuk, hogy Sirius és Remus egymáshoz tartoznak, még Malfoy sem vitatkozhat ellene. Be fogja bizonyítani, hogy egymáshoz tartoznak, hogy már össze voltak kötve – azelőtt a hülye ajánlat előtt. Ez egy mágikus műtárgy - még Malfoynak is el fog kelleni fogadnia a témában kimondott végszavát!
Perselus hitetlenkedve bámult rá.
– Mi az ördögért gondolod, hogy a Házasság Köve bebizonyítaná, hogy Lupin és Black egymáshoz tartoznak? Ugyanolyan valószínű, hogy azt bizonyítja be, hogy Lupin tökéletes párja Alice Longbottomnak!
- Ne légy nevetséges! - gúnyolódott Harry, mellőzve a dühös pillantást, ami Perselus arcán felvillant amiért annyira bizonyos volt ebben a tárgyban. – Ha állíthatja, hogy te és én, akik között semmi nincs, lehetünk lélektársak, biztosan azt fogja mutatni, hogy Sirius és Remus azok. Remus és Sirius tökéletesek…
Harry döbbenten felkiáltott, amikor egy erős kéz váratlanul az egyik karja köré zárult, és erőszakosan Perselus testének húzta. Elképedve bámult a Perselus arcán feltűnő düh láttán. A férfi szemei úgy égtek, mintha valami belső tűz gyúlt volna bennük.
- Semmi nincs közöttünk! - vicsorogta. – Semmi! Megvédtelek az életem árán, évről évre kockáztattam magam miattad. Négy hónapig gondoskodtam rólad, otthont adtam neked, mindent megadtam neked, amire szükséged volt. Háborúba mentem érted, érted harcoltam! És azt mered mondani, hogy SEMMI nincs közöttünk!
Ahogy kiabált, a szorítása Harry karján egyre szorosabb és szorosabb lett, egészen addig, míg Harry biztos volt benne, hogy zúzódásokat hagy a bőrén. De annál félelmetesebb, volt a tény, hogy nem csak düh villámlott Perselus szemeiben – sárgán csillogtak, mint Remus Lupin szemei, mikor a farkas túl erőssé vált, hogy a felszínre törjön.
- Sárgák a szemeid - mondta elfulladva Harry, és még megmozdulni is félt. Megharapta Perselust egy vérfarkas? A szíve páni félelemmel kalapált.
Perselus áthatóan nézett rá, és először nem is reagált. Aztán valami furcsa suhant át az arcán, mikor Harry szavai elértek hozzá. Az arca, ami eddig dühtől vörösödött, hirtelen elsápadt, és borzalom járta át, amikor visszanézett rá. Hevesen ellökte magától Harryt, amitől a fiú hátratántorodott.
- Ó, istenem - suttogta Perselus, aztán az ajtóhoz rohant. Kiszakította a portré-ajtót, és eltűnt a fáklyák által megvilágított folyosón.
Harrynek eltartott néhány percig, hogy annyira megnyugodjon, hogy képes legyen megmozdulni. A végtagjai remegtek, és azon kapta magát, hogy felemeli a kezét, hogy megérintse a zúzódásokat, amikről biztos volt, hogy mindkét karján ott vannak. Remegés futott rajta át.
Reszketve és kábán azon kapta magát, hogy a hálószobába megy, és kinyitja a szekrény ajtaját. Térdre esett és a ládájáért nyúlt. Kinyitotta és a benne lévő néhány tárgy között keresgélt. Csak egy pillanatig tartott, hogy megtalálja az összehajtott pergament, amit keresett. Előkapta a pálcáját az ingujjából, és egyszer megütötte a pergament.
– Esküszöm, hogy rosszban sántikálok.
A Tekergők Térképének ismerős vonalai jelentek meg a pergamenen és Harry végigfutott rajtuk a tekintetével. Ott is volt Perselus, aki fürgén sietett az igazgató tornya felé. Még mindig elég korán volt, és csak pár ember volt odakinn – a legtöbb tanuló még mindig a különböző hálótermekben volt. Egy pillanatig azt gondolta, hogy Perselus után rohan, hogy rájöjjön, mi a gond. De aztán ugyanolyan váratlanul, visszaemlékezett az álmára, azzal a furcsa meleg érzéssel együtt, ami keresztülfutott rajta, amikor Perselus durván a testéhez rántotta. Az érzelmei kaotikusan kavarogtak a fejében, amitől elveszve és bizonytalanul érezte magát. Szüksége volt valakire, akivel beszélhet, de nem úgy tűnt, hogy Perselus olyan kedvében van, hogy bárkivel beszélgethessen.
Megkereste Remus Lupin nevét, és meglepődött, mikor a gyengélkedőn látta meg – Remus beteg volt? Valami történt Siriusszal – de nem volt jele Siriusnak a térképen.
- Csíny letudva.
Tisztára törölte a térképet, visszalökte a ládájába, aztán elindult kifelé a szobából. Beszélnie kell Remusszal, és minél hamarabb, annál jobb. Pillanatnyilag úgy érezte, mintha az egész világ megőrült volna.
AN:
Ha azon gondolkodtok, akkor igen, van valami baj Perselusszal. De, hé, legalább most már megcsókolta Harryt - még akkor is, ha Harry aludt, miközben ez történt. Az igaz szerelem útja soha nem volt egyenes.
Ez a fejezet átment néhány átíráson, mivel nem voltam boldog azzal, ahogy először alakult. Remélhetőleg élveztétek azt a verziót, amit végre megalkottam. És igen, meg fogom magyarázni a következő fejezetben, mi történt Perselus viselkedésével.
És csak egy jegyzet mindannyiotoknak, akik pánikoltok – nem, ez nem lesz egy Sirius- Draco történet. Nem, nem fogok hármast írni Dracoval, Siriusszal és Remusszal. Az érzéseim a témában Siriusról és Remusról ugyanazok, mint Harry érzései a témáról – a páros egymáshoz tartozik. Szóval, bízzatok bennem, és csak olvassatok tovább.