42. fejezet – Citromos cukorkák
Harrynek nem kellett sokáig várnia, hogy Dumbledore és Perselus berohanjanak abba a szobába, ahol Remust tartották. Míg Dumbledore viszonylag nyugodtnak látszott, Perselus nem. Sötét szeme gyilkosan szúrós pillantásokat szórt Remusra és Harryre is. Fekete talárja örvénylett körülötte, ahogy lépkedett előre. Megragadta Harry karját, mintha kész lett volna személyesen kihúzni a szobából.
– Gyere el onnan azonnal! - kiáltotta, felrántva Harryt a székéből.
A szavai és tettei ismét feldühítették Remust, és a férfi újra erőszakosan küzdeni kezdett a bilincsek ellen, amelyek az ágyon tartották. Szemei dühtől izzottak, ahogy áthatóan Perselusra nézett.
– Engedd el! - vicsorogta.
Perselus rögtön elengedte Harry karját, de csak hogy előhúzhassa pálcáját az ingujjából, és a megközözött vérfarkasra mutasson vele. Harry - bár döbbent volt a helyzettől-, Perselus pálcája elé ugrott, és kitartotta kezeit, hogy megállítsa őt, mielőtt megtámadja Remust. Mögötte Remus üvöltött a dühtől, amitől Harry gerincén végigfutott a hideg. Ismét Harryt látva a pálcája végén, Perselus tiltakozóan felkiáltott, és egyszerre látszott idegesnek és rémültnek.
– Te ostoba fiú! - kiáltotta, és ismét megfogta Harryt.
Harry azon kapta magát, hogy hirtelen megfordítják, kibillentve őt az egyensúlyából, majd erőszakosan visszahúzzák Perselus felé, és kicipelik a szobából, el Remus ágyától. A háta Perselus mellkasának nyomódott, és a férfi karjai birtoklóan karolták át a testét. Harry kétségbeesetten küzdött, amikor látta, hogy Dumbledore felemeli a pálcáját, és egy kábító átkot küld Remus felé, egy pillanat alatt lecsendesítve a vérfarkast, akinek sikerült az óriási ágyat megrengetni a keretén.
Csend telepedett a szobára, kivéve Perselus és Harry durva légzését. Harry úgy érezte, mintha épp most verekedett volna, és Perselus meg sem próbálta elengedni. A férfi karjai összezáródtak körülötte, izmai elszakíthatatlan kötelekké váltak, és a testének melege által kiváltott ismeretlen érzésektől Harry remegni kezdett. A szíve gyorsan vert, és megpróbált távolabb mocorogni, csak hogy rájöjjön, hogy minden mozgása arra ösztönzi Perselust, hogy szorosabban fogja.
Dumbledore egy nagyon szigorú pillantást küldött feléjük.
– Perselus, azonnal engedd el Harryt!
Harry visszatartotta a levegőt, ahogy Dumbledore szigorú, kék szemeibe bámult, és megpróbált valami magyarázatot kiolvasni belőlük a most történtekre. Perselus karjai nem engedtek, érezte a férfi forró leheletét a nyaka hátoldalán.
- Perselus, nincs veszélyben - bizonygatta Dumbledore. – Nyugodj meg, és ereszd el! Megijeszted.
Harry hallotta, hogy Perselusnak erre a torkán akad a lélegzete, és a körülötte levő karok lassan engedtek, majd aláhullottak. Harry rögtön távolabb mozdult, és tett egy tétovázó lépést Remus felé. Dumbledore határozott keze a vállán, megállította.
- Remus jól van, Harry - biztosította Dumbledore. – Csak elkábítottam. El kell hagynunk ezt a szobát. A jelenlétünk csak súlyosbítja a helyzetét. Hogy jutottál át az ajtón levő bűbájokon?
Harry megdöbbenve nézett fel.
– Nem vettem észre semmilyen bűbájt az ajtón. Uram, mi a baja? Mi történik?
Dumbledore összehúzta a szemöldökét, és hátranézett a nyitott ajtóra. Madam Pomfrey a kemény ajtókeretnek éppen a túloldalán állt. Kíváncsi csillogással a szemében az ajtóra intett a pálcájával és csendesen egy bűbájt motyogott. Az ajtókeret fényesen felragyogott, felfedve a sötétvörös védővarázslatokat a kereten, amelyeknek meg kellett volna állítaniuk Harryt még abban is, hogy egyáltalán kinyithassa az ajtót.
Az öregember egy ritka, önelégült mosollyal az arcán, kíváncsian lenézett Harryre.
– Tele vagy meglepetésekkel, fiam - mondta szórakozottan. – De hadd vonuljunk vissza Madam Pomfrey irodájába, hogy megbeszélhessük ezt, távol Remustól. Hamarosan le fogja győzni azt a kábító bűbájt.
Harry összezavarodva engedte, hogy Dumbledore kivezesse a szobából, majd megtorpant, hogy átpillantson a válla fölött Remusra. De Perselus az útjában állt, elzárva a kilátást, és a bájitalmester áthatóan őt nézte. Legalább ismét normális volt a a szeme színe, bár Harry ugyanúgy megborzongott tőle. Mi az ördög volt mindenkivel?
Néhány pillanaton beül mindannyian Madam Pomfrey irodájában ültek a világos, mintás székekben, amiket az igazgató változtatott át nekik. Dumbledore kitartott egy doboznyi citromos cukorkát, amiből mindenkinek adott. Harry kissé meglepetten nézte, ahogy Perselus és Madam Pomfrey is a szájukba kapnak egy-egy cukorkát. Megpróbálta visszautasítani, amikor a dobozt odakínálták neki.
- Ragaszkodnom kell hozzá, Harry - mosolygott Dumbledore. – Nyugtató Főzettel vannak bevonva - amire pillanatnyilag mindnyájunknak szükségünk van.
Mivel nem volt biztos benne, mi történik, Harry felsóhajtott, és elvette a cukorkát. Ha Perselus hajlandó volt megenni az édességet, akkor feltételezte, hogy az elég biztonságos. A cukorka - habár savanykás volt-, azonnali nyugtató hatással volt a testére. A szíve, ami még mindig gyorsan vert, lelassult.
- Uram, mi történt Remusszal? - kérdezte. – Miért van leláncolva? Még napokig nem lesz telihold.
Dumbledore bólintott.
– Perselus felvilágosította a házassági ajánlatról - közölte, és Harry bólintott. – Sajnálatos módon, amikor Remus a múlt este meghallotta, nem vette jól. Attól tartok, megvadult.
Harry bólintott.
– Igen, ő is ezt mondta. Azt, hogy elveszítette az uralmát a farkas fölött. Azt mondta, megpróbálja visszanyerni az irányítást, de nem biztonságos számomra, hogy ott legyek. De mi történt pontosan? Mit jelent ez számára? Ugye, rendben lesz? Nem bántana minket. Ismerem Remust. Nem bántana senkit.
Dumbledore szemei elkerekedtek Harry szavaira.
– Beszélt veled? Azt mondta, hogy próbálja visszanyerni az irányítást?
Harry bólintott, és megkockáztatott egy pillantást Perselusra. A férfi jól láthatóan boldogtalannak látszott, és jelenleg inkább a földet bámulta Harry helyett.
- És megkért arra, hogy szabadítsd ki? - sürgette Dumbledore.
- Nem - rázta meg a fejét Harry. – Azt mondta, hogy hagyjam el a szobát. Hogy nem biztonságos. - Harry visszatekintve rájött, hogy valószínűleg okos dolog lett volna azt tenni, amit a férfi parancsolt, de akkor nem igazán érezte magát képesnek rá. Kétségbeesetten akarta vigasztalni és védeni a férfit, aki olyan volt számára, mint egy apa.
Az öregember hátradőlt a székében és elgondolkozva felsóhajtott, Perselusra és Madam Pomfreyra pillantva. Harry nem volt biztos benne, hogyan értelmezze azt a pillantást, amit váltottak.
– Hát, ez legalább valami. Eléggé magánál van ahhoz, hogy megértse, mi történik. Remus Lupin mindig egy kivételes fiatalember volt.
- Uram? - vágott közbe Harry.
Dumbledore elmosolyodott, és kinyúlt, hogy megpaskolja Harry karját.
– Harry, a vérfarkasok néha elvesztik az uralmat a bennük levő farkas felett. Állandó konfliktusban vannak, hiszen az emberi és az állati természetük háborúban áll egymással. Mikor telihold van, az emberi rögtön elnyomottá válik, és a farkas veszi át a hatalmat. De a hónap többi részében is ott van a farkas, és mindig küzd, hogy előbújjon. Néha a gyengébb akaratú vérfarkasok egyszerűen feladják és engedik, hogy a farkas teljesen eluralkodjon felettük. Ők nagyon hamar megvadulnak, miután megfertőződtek. Mikor ez megtörténik, körülöttük mindenkire veszélyessé válnak. Tudod, milyen erősek fizikailag. Általában megöli őket a minisztérium, mielőtt túl sok kárt okoznának.
- Remus nem gyenge akaratú! – ragaszkodott hozzá Harry.
- Nem, persze, hogy nem - értett egyet Dumbledore. – Remus az egyik legerősebb ember, akit ismerek. És gyakorlatilag romlatlanul élte túl ezt az átkot egész életére. De van néhány ösztön, amit csaknem lehetetlen bármilyen vérfarkasnak legyőzni, és múlt éjjel Remus irányítása darabokra tört. Az, hogy sikerült neki annyira uralkodnia magán, hogy beszéljen veled, és figyelmeztessen, hogy maradj távol, csodálatra méltó. A legtöbb vérfarkas soha nem gyógyul fel egy megvadult dühből.
Hirtelen eszébe jutott Harrynek valami, és óvatos pillantást küldött Perselus felé. A férfi Madam Pomfrey asztala mellett ült egy székben. Ismét áthatóan nézett rá, karba tett kézzel a mellkasán, szigorú és tiszteletet parancsoló arccal.
- A hangulata mindenki másra is hatással van? - kérdezte az igazgatótól bizonytalanul.
- Nagyon jó, fiam - bólintott Dumbledore. – Mindenkire, aki múlt éjjel a szobában volt, mikor Remus megvadult, és azokra is, akik kapcsolatba léptek vele azóta - mint te -, arra hat a hangulata. Úgy hívják, Megvadulás Átruházása. Elég hamar el fog múlni, ha megtartjuk a távolságot Remustól, de időközben ügyelnünk kell az érzelmeinkkel.
- Megtartsuk a távolságot? - ellenkezett Harry. – Akkor csak otthagyjuk Remust, bezárva abba a szobába?
Nem tudta elképzelni, hogy elhagyja a férfit, de Madam Pomfrey visszautasította, hogy egyáltalán belépjen a szobába.
Dumbledore megrázta a fejét és elgondolkodva húzogatni kezdte a szakállát.
– Nem, azt nem tehetjük meg - értett egyet. – Attól tartok, egy másik gondunk is van. Lucius biztosan kitalálta, hogy valami ilyesmi történne, ezért kétségtelenül hivatalos vizsgálatot fog kérni, hogy megbizonyosodjon róla, Remust ellenőrzés alatt tartják. Mikor a minisztérium megtudja, hogy megvadult, ki fogják végezni.
Harry felugrott, és félelem fogta el.
– Kivégzik!
- Harry, nyugodj meg - parancsolta Dumbledore. – Meg kell őriznünk a nyugalmunkat, ha meg akarjuk védeni. Ha Mardekár bájitala meg tudja gyógyítani, akkor rendben leszünk.
Harry Perselus felé fordult.
– Akkor be kell fejezned a bájitalt! Azonnal meg kell főznöd.
Perselusnak felvillant a szeme, a kezei szorosan markolták a székének karfáit, miközben valamilyen érzelmet próbált legyőzni.
– Nem tudom! Hónapokig tart megfőzni, és még teszteket kell csinálnom, hogy megbizonyosodjak róla, hogy biztonságos. Nem tudok néhány perc alatt csak úgy összecsapni egy adagot.
Legyőzötten, Harry visszaült a székére.
– Akkor mit tegyünk? Elküldhetjük a Winter Landsbe Siriusszal? Ott biztonságban lenne a minisztériumtól.
- Nem, attól tartok, azt nem tehetjük - mondta neki Dumbledore. – Mindenkitől távol kell tartani. Elszigetelve. És nem kockáztathatjuk meg, hogy elszabadul. Ha nem a Malfoyok után menne, hogy megölje őket, akkor Sirius után.
- Remus soha nem bántaná Siriust! - kiáltotta Harry, haragosan bámulva mindegyikükre, amiért ilyesmit mertek feltételezni.
- Talán nem szándékosan - mondta neki Dumbledore elég nyomatékos pillantással. Egy pillanatig Harry nem értette, aztán hirtelen rájött, hogy mire céloz a férfi, hogy pontosan mit akarhatna Remus Siriustól. Az arca égni kezdett zavarában.
- Ó - mondta halkan. – Én nem… akkor mit csinálunk vele? Hol bújtatjuk el? Nem kockáztathatjuk meg, hogy a minisztérium elkapja. És nem tarthatjuk hónapokig egy ágyhoz láncolva, amíg a bájitalra várunk. Nem zárhatják be egy ketrecbe. Megőrülne.
Dumbledore megrázta a fejét.
– Nem, kegyetlenség lenne bezárni őt. – Perselusra pillantott. – Azt hiszem, akad egy fiola Élő Halál Eszencia a bájital-készletedben
Perselus meglepődve bólintott.
– El akarod altatni?
- Várjunk egy percet! - ellenkezett Harry, ahogy arra gondolt, hogy mit jelent az „elaltatás" kifejezés az állatokra nézve a mugli világban.
Dumbledore megnyugtatásképpen ismét megveregette a karját.
– Az Élő Halál Eszencia mágikusan altatja el, Harry. Majdnem megkülönböztethetetlen a haláltól. Olyan állapotba helyezi, ahol nincs szüksége levegőre, ételre, vagy vízre. Még az idő múlásáról sem lesz tudomása. Felébreszthetjük, amikor Mardekár bájitala elkészül számára.
- Gyakori kezelés a súlyosan sérült betegek esetében - világosította fel Madam Pomfrey Harryt. – Az Élő Halál Eszenciáját olyan traumás betegek esetében használják, akik közel állnak a halálhoz. Biztosítja a szükséges időt a gyógyítóknak arra, hogy a testüket meggyógyítsák, mielőtt meghalnának.
- Még mindig kell egy hely, ahol elrejtenénk - mutatott rá Perselus. – Ha Lucius eléri, hogy hivatalos nyomozást indítsanak, át fogják kutatni a Roxfortot. És mivel Mardekár bájitala még nem bizonyított, mindenképpen kivégeznék őt. Vagy Caramel akár egyszerűen túszul vehetné, hogy hatalma legyen Harry felett.
- Mi van a Titkok Kamrájával? - kérdezte Harry. – A minisztérium nem tudja, hol van, és csak egy párszaszájú nyithatja ki az ajtót. Szóval, hacsak Voldemort nem segít nekik, ott Remus biztonságban lenne.
- Kitűnő ötlet! - értett egyet Dumbledore, és ismét csillogott a szeme. – Ma este kell megtennünk. A folyosók most kétségtelenül tele vannak tanulókkal, és nem kockáztathatjuk meg, hogy Remust végigvigyük rajtuk, míg biztonságban nem lesznek ismét a hálókörletükben. De ennél többet nem halaszthatunk. Csak egy vagy két napig fog tartani Luciusnak, hogy a vizsgálatot jóváhagyják.
- Uram, és mi van a házassággal? - kérdezte Harry aggódva, arra a dologra gondolva, ami ezt az egészet okozta. – Ugye lehet valamit tenni ellene?
- Utánanézek annak is, fiam - biztosította Dumbledore. – Hinned kell. A dolgok a végén meg szoktak oldódni. – Ekkor az öregember felállt. – Most le kell menned a Nagyterembe reggelizni. Végül is még mindig iskolába jársz. De mindannyian emlékezzetek rá: jól figyeljetek az érzelmeitekre!
Egy kis maréknyi citromos cukorkát öntött Harry kezébe. – Azokat tartsd a zsebedben, fiam! - javasolta. – Most, a legjobb lenne, ha utánanéznék az ajtón levő bűbájoknak, és talán a gyengélkedő főajtajára is teszek egy riasztót, hiszen még a záró bűbájok sem elég erősek, hogy bizonyos tanulókat kinn tartsanak.
Harry kényelmetlenül elpirult az emlékeztetőtől. Észre sem vette az ajtón a bűbájokat, de akkor elég izgatott volt, hogy Remushoz jusson. Úgy gondolta, hogy lehetséges volt, hogy az akaratlan mágiája tört ki megint.
Elhagyta Madam Pomfrey irodáját, és vonakodva a kijárat felé ment. Amikor megtorpant, hogy visszanézzen Remus szobájára, Perselus megfogta a karját, és valósággal kicipelte a gyengélkedőről. Mikor kiértek a kastély főfolyosójára Harry kirántotta a karját Perselus markából.
- Abbahagynád a karom szorongatását? - mordult a férfire.
Perselus gúnyosan rámosolygott, arcának zord vonalai annyira kemények voltak, amilyennek Harry még soha nem látta.– Akkor ne csinálj olyasmiket, amit nem kellene!
- Csak látni akartam Remust - tiltakozott Harry.
- Mindig a farkas!- vicsorogta Perselus. – Mindig hozzászaladsz, nem számít a tény, hogy engem régebb óta ismersz! De én nem számítok, nem igaz? Mert semmi nincs közöttünk! - dühtől villogó arccal dobta vissza Harry korábbi szavait. – Nem vagy más, csak egy önző, elkényeztetett…
Harry durván meglökte a mellkasát, ezzel eltolva őt magától.
– Úgy értettem, előtte! - kiáltotta, mert sértette, hogy Perselus automatikusan a legrosszabbat gondolja róla. – Úgy értettem, hogy előtte nem volt közöttünk semmi!
Látta, hogy a szavai kibillentik Perselust a dühéből, és a szemei elkerekednek a kábult meglepetéstől. Harry azonban nem volt képes ebben a pillanatban lefolytatni vele ezt a beszélgetést. Érezte a fájdalmat, ami a férfi vádja miatt árasztotta el, és fenyegetően szúrni kezd a szeme az árulkodó könnyektől. Visszautasította, hogy sírjon és, hogy utat engedjen könnyeknek. Helyette megfordult és elszaladt, lerohant a folyosón a Roxfort fő folyosóira, ahol a tanulók már a Nagyterembe igyekeztek, reggelizni.
Harry megnyugodott, ahogy a terem nagy díszes ajtajaihoz ért, megállt, vett egy mély lélegzetet, és visszaküzdötte a benne levő érzést. Miért kellett Perselusnak így ráordítania, a legrosszabbat gondolva róla? Úgy gondolta, a dolgok mostanra már megváltoztak közöttük. A férfi olyan megértő volt a Winter Landsben, annyira figyelmesen bánt vele, annyira együttérző volt. Tudnia kellett volna, hogy Harry úgy értette, hogy nem volt közöttük semmi, mielőtt összeházasodtak volna. Miért értette volna úgy, hogy most nincs semmi? Miután annyi mindenen keresztülmentek? Miután együtt töltötték a karácsonyt, nem értette meg? Még az estéket is kezdték együtt tölteni a kandalló előtt, Harry a házi feladatát írva, Perselus dolgozatokat javítva, néha csak beszélgetéssel. Ezek nem számítottak? Vagy ez az egész csak Harry képzeletében élt, képzelgések egy olyan valakitől, aki kétségbeesetten akart egy igazi családhoz tartozni, bármennyire is szabadelvű lenne az?
Perselus dühét tulajdoníthatta a Megvadulás Átruházásának, de szavainak meggondolatlan félreértését nem. Ilyen keveset jelentett a férfinek? Mindez csak valamiféle színjáték volt, vagy ez valami óriási kudarc volt az ő részéről, hogy tényleg nem értette meg, hogyan kell egy családhoz tartozni? A valóság az volt, hogy nem számított, milyen keményen próbálkozott, nem számított, hogy mennyire akarta hinni, soha semmi nem volt elég jó a Dursleyéknek. Miért lenne most másképp bármi is?
Elhatározta, hogy később gondolkodik róla, amikor a feje tisztább lesz. Harry izgatottan kinyitotta a Nagyterem egyik ajtaját, hogy Ronnal és Hermionéval beszéljen. Szüksége volt a barátai normális állapotára, és talán Hermione segíthetne, hogy megfejtse azt az őrületet, ami Remusszal és Siriusszal történik.
Minden fej a teremben megfordult, mikor Harry belépett, minden szempár rászegeződött, és rögtön megkezdődött a suttogás. A morgás szétterjedsz a szobában, miközben Harry a Griffendél-ház asztala felé ment. Elsápadt, ahogy lépkedett és érezte, hogy alapos vizsgálatnak vetik alá. Csaknem elfelejtett minden mást, ami történt. Csak tegnap este volt, hogy visszatért a Winter Landsből? Látta, hogy a reggeli újság másolatai körbejárnak a teremben. Megfeledkezett a sajtóról.
Rosszabb volt, mint a házasságkötése utáni reggel. Sokkal rosszabb. A tanulók felálltak, csak hogy jobban láthassák, miközben ő végigment a termen. Még a néhány tanár is a főasztalnál őt bámulta, és a terem elejében lévő, néhány oldalajtón keresztül házimanókat látott kikukucskálni az ajtókból, miközben ő sétált. Még Roxfort szellemei sem voltak mentesek a kíváncsiságtól. Mind a négy ház szelleme jelen volt, és még néhányan, akiket Harry még soha nem látott. Mindannyian csendesen lebegtek a szobában, és ezüstös szemükkel követték minden mozdulatát.
Megpillantotta Ront és Hermionét, és egyből feléjük sietett, megkönnyebbülten felsóhajtva, amikor arrébb mozdultak, hogy helyet csináljanak neki maguk között a padon. Legalább mindkét oldalán valaki barátságos volt.
Gyorsan leült a helyére, és hálás volt, amikor Hermione átkarolta a derekát és megölelte, Ron pedig megütögette a vállát. Neville közvetlenül vele szemben ült, és odaadta Harrynek az újságot, mikor valaki átadta neki.
A legrosszabbra felkészülve, Harry lenézett a Reggeli Próféta címlapjára. A lapon egy mozgó kép volt a tegnapi belépéséről a Nagyterembe, mellette Remus, Perselus és Alrik. Vörös betűk hasították keresztül az oldalt: „A Fiú, Aki Király Lesz"
- Ó, istenem - morogta, ahogy végigfutott az alatta levő cikken. A cikk meglepő pontossággal vázolta az elmúlt este történteket. Még a Caramel miniszterrel való magánbeszélgetés is elég jól le volt írva. Nyilvánvalóan Madam Bones adott egy interjút. A szenzációs főcím ellenére a vezércikkben több volt a hír, mint a kitaláció. A tucatnyi másik cikk, ami kitöltötte az újságot aggasztotta Harryt. Minden lehetséges értelmezésről részletesen elmélkedtek. Még Caramel minisztertől is volt egy interjú, amiben a férfi azt bizonygatta, hogy ez nem volt több mint egy tiltakozás az új Varázsló Iktató Törvény ellen, amit a mugli kormány javasolt nemrég. Winter Lands csak egy tiltakozást akart benyújtani a Törvény ellen, és nem gondolta komolyan a protektorátusi állapotuk visszavonását.
- Rosszabb is lehetett volna, haver - mondta neki Ron. – Legalább a fő tényeket mind korrektül vázolták.
- Ronnak igaza van, Harry - bólintott Hermione. – Még az a feltételezés is csak az ötödik oldalon kerül elő, hogy meg akarod buktatni a kormányt, és azokat a cikkeket nagyrészt figyelmen kívül hagyták a többi miatt.
Harry szemei elkerekedtek
- Valaki azt feltételezte, hogy…
- Hát - vonta meg Hermione a vállát. – Ez várható volt. Caramelnek muszáj lejáratnia ahhoz, hogy reményei szerint visszaszerezze a támogatásokat. De a többi jelölt az ellenkező utat választotta. Azt mondom, biztonságos azt állítani, hogy Caramel napjai meg vannak számlálva. A legérdekesebb cikkek azok, amelyek arról az összeesküvésről spekulálnak, ami azt okozta, hogy Winter Lands kérelmét mellőzték. Más emberek kezdenek azon gondolkodni, hogy mi másnak sikerült még átcsúszni a repedésen.
Harry körbenézett a teremben a többi diákon. Az összes griffendéles feléjük hajolt, és próbáltak elkapni valamit abból, amit a barátaival beszélt. A többi házhoz tartozó tanulók még mindig őt bámulták. Még a Mardekár házat is belevonták a spekulációba, fel-le adogatták az asztal mentén az újságokat, és a nyakukat nyújtogatták, hogy jobban láthassák őt. Valójában csak egy tanuló volt az egész teremben, aki látszólag megfeledkezett arról, hogy mi történik. Draco Malfoy, aki a Mardekár asztalánál ült, kissé leverten bámult le a reggeli palacsintás tányérjára, és a tőrével szurkálta a süteményt.
Harry összehúzta a szemöldökét, mivel nem volt biztos benne, hogyan vegye Draco viselkedését. Ekkor eszébe jutott, hogy sem Ron, sem Hermione nem tudnak Remus és Sirius helyzetéről. Mennyit értett meg Draco abból, ami történt? Jelen volt, mikor Lucius megtette az ajánlatát Perselusnak, vagy sötétben tartották előtte a részleteket?
- Harry? - Hermione hangja vonta magára a figyelmét, és rájött, hogy pillanatnyilag elkalandoztak a gondolatai. – Jól vagy?
Harry leverten felsóhajtott.
– A téli szünet nem a pihenés miatt van? - kérdezte. Előhúzta Dumbledore egyik citromos cukorkáját a zsebéből, és a szájába dobta.
Az Odú békés pillanati évekkel ezelőttinek tűntek. Mióta néhány nappal ezelőtt elhagyta az Odút, elrabolták, szörnyek támadták meg, háborúban harcolt, királynak kiáltották ki egy olyan országban, amiről nem is tudta, hogy létezik, és aztán a családja szétszakadt Lucius Átkozott Malfoy miatt. Voltak napok, amikor a gondolat, hogy visszatérjen Dursleyékhoz, és bezárja magát a lépcső alatti gardróbba elég csábítónak tűnt.
Írói megjegyzés:
Ezeket a részleteket megírni elég érdekesnek találtam - annyi minden történik, hogy Harry szó szerint nem tudja, miről gondolkodjon. Alig összpontosít egy dologra, mikor valami más robban az arcába.
És hadd tisztázzam a félreértéseket - a megvadult vérfarkasok azok, akik veszélyesek, akik túlzott agressziót okoznak az emberekben. A normális vérfarkasok (amilyen Remus volt életének legtöbb részében) az embereknek csak egy plusz lökést adnak, hogy a meggyőződésükért bátran kiálljanak, akár úgy, hogy aurorrá válnak, akár úgy, hogy a minisztériumnak egy olyan osztályán dolgoznak, ami a varázslók, vagy varázslények életének javításán dolgozik. Nem tesznek mindenkit erőszakossá. A világon levő rendőrök többsége nem erőszakos ember. Egy rendőr (vagy auror) feladata nem az, hogy verekedjen, hanem hogy megvédje a közösségét.