43. fejezet –Mire valók a barátok
Már ebédidő volt, mire Harrynek esélye volt, hogy négyszemközt tudjon beszélni Ronnal és Hermionéval. Egész nap ki volt téve a suttogásoknak és bámulásoknak, bár szerencsére a bizarr célozgatások, - amit a házasságkötése után kellett eltűrnie - ezúttal hiányoztak. Most senki nem volt biztos abban, hogy mit mondjanak neki, és így egyszerűen a háta mögötti pletykálkodáshoz folyamodtak, ahelyett, hogy egyenesen szembesüljenek vele. Az egyetlen kellemes pillanat, amiben egész reggel része volt, az volt, amikor megtudta, hogy Charlie a Roxfortban maradt, hogy segítsen Hagridnak egy különleges projektben, az egyik fő istállóban. Ronnak és a többi griffendélesnek sikerült megígértetniük a volt tanulóval, hogy később a héten csatlakozik hozzájuk a kviddicsedzésen egy kis extra felkészítésre.
Ahelyett, hogy visszatértek volna a Nagyterembe ebédelni, Harry, Ron és Hermione visszavonultak a Griffendél toronyba, és bezárkóztak a hatodéves fiúk hálótermébe - Dobbynak köszönhetően - egy kis étellel együtt. Végre magunk között és egy titkosító bűbáj védelme mögött, Harry leült Ron ágyára és elmondta a két barátjának mindazokat a dolgokat, amik az utóbbi napokban történtek, és a történetet Malfoy ajánlatával és Remus gondjával fejezte be.
Ron és Hermione egyaránt több száz kérdést tettek fel, mivel minden részletet tudni akartak, amire csak emlékezett a Winter Landsszel kapcsolatban és a csatáról. Hermione határozottan el volt ragadtatva a sarokkő leírásától, a Kétségbeesés Kútjától, és a bűbájoktól, amiket Harry használt, hogy lezárja azt. Terjengős jegyzetet készített egy új kutatás szándékával, amivel kapcsolatban Harry nem tudta magát rávenni arra, hogy lázba jöjjön.
- Amit nem értek az, hogy miért kell Siriusnak elvennie Dracót? - panaszkodott Harry, miután ők hárman a legnagyobb mértékben kimerítették a történtek részleteit. – Nem lehetne, hogy csak úgy nemet mondjon?
- Jó indok nélkül nem, haver - mondta neki Ron.
- Mit szólsz ahhoz, hogy nem kedveli azt a tetűt? - kiáltotta Harry. - Az egy tökéletesen jó indoknak tűnik.
- Nem úgy működik - rázta meg Ron a fejét. – Amikor olyan ősi, aranyvérű családokról beszélsz, mint a Malfoyok és a Blackek, akkor az olyan dolgoknak, mint az érzelmek, semmi közük sincs a házassághoz. Ez egy üzleti megállapodás, mint mondjuk egyesíteni két vállalatot. Erős jogszerű indokoknak kell meglenniük ahhoz, hogy egy házasságot visszautasítsanak.
- Szóval azt mondod, hogy Lucius Malfoy ragaszkodhatott volna hozzá, hogy Ginny hozzámenjen Dracóhoz, és a húgod abszolút semmit nem tudott volna tenni, mert az apádat eltávolítanák a családfői pozícióból? – kérdezte erőteljesen Harry.
Ron azonban elutasítóan megrázta a fejét.
– Nem, persze, hogy nem. Először is apát nem érdekelné, ha elveszítené a családfői pozícióját. Ha az megtörténne, Bill válna családfővé, és ő rögtön érvénytelenítené azt, és visszaadná apámnak. De ez akkor sem történne meg. A mi családunknak nincs Conscriptusa, de még ha lenne is, egészen bizonyosan nem állna nyílt szövetségben egyetlen olyan családdal sem, ami kikényszerítene egy olyan házasságot, amit egyikünk sem akarna.
- Egy Conscriptus? - Harry hátradőlt az ágyon, amin ültek, és mogorván bámulta a plafont fölöttük. – Miért van olyan érzésem, hogy ez megint egyike azoknak a varázsló dolgoknak, amikről olvasnom kellett volna a Roxfort történetében?
- Ez nincs megemlítve a Roxfort történetében - húzta össze Hermione a szemöldökét, mire Harry kíváncsian ránézett. A lány kissé bosszúsnak látszott, és ingerülten nézett Ronra. – Mi az a Conscriptus?
Ron szemei elkerekedtek és felnevetett.
– Nem tudod?
Erre még Harry is felült. Nem volt gyakori, hogy Hermione nem volt birtokában egy kis információnak
Hermione átható pillantása megkeményedett, és rácsapott Ron karjára. Ő azonban túl erősen nevetett ahhoz, hogy észrevegye.
– Ron! - tiltakozott.
- Rendben - vigyorgott Ron. – Egy Cognatus Conscriptus. Ez egy mágikus dokumentum. Jellemzően csak az ősibb aranyvérű családoknál megtalálható. Kimondja az öröklődési sorrendet , valamint egy listát a más családokkal való szövetségekről, meg jogokat és felelőségeket, amivel egyik család a másiknak tartozik.
- Mint egy törvényes szerződés? - tisztázta Hermione.
Ron bólintott.
– Valamikor régen a mi családunknak is volt. Igazából ezért állunk viszályban a Malfoyokkal.
- Tényleg? - kérdezte Harry érdeklődve. Tudta, hogy Arthur és Lucius utálták egymást, de mindig úgy gondolta, hogy azért, mert Lucius halálfaló volt.
- A nagyapámnak volt egy lánytestvére, Elenaor, aki nagyon szép volt - mondta nekik Ron cinkosan, mintha élvezné a ritka lehetőséget, hogy egy titkos családi történetet mondhat el. – A történetek szerint, amiket hallottam, Abraxas Malfoy, Lucius Malfoy apja, beleszeretett és megkérte a kezét. De ha azt gondoljátok, hogy Lucius rossz, akkor Abraxas legalább tízszer olyan rossz volt, mint ő. A dédnagyapám visszautasította a házasságot, ami borzasztó sértésnek számított. A Malfoyoknak sokkal több pénzük és hatalmuk volt, mint a mi családunknak, és nem voltak olyan szabályok a Conscriptusban, hogy megtagadjon egy ilyen értékes szövetséget. A dédnagyapámtól elvették a családfői címet, és a nagyapám került a család élére. Az új családfőnek van egy rövid ideje, hogy megsemmisítse, vagy megváltoztassa a családi Conscripust, és a nagyapám pontosan ezt tette. Teljesen megsemmisítette, és eltávolította a családunkat a régi szövetségekből. A Malfoyok soha nem bocsátottak meg nekünk. Ez az egyik oka, hogy „vérárulóknak" hívnak minket.
- De pontosan mi ez a Conscriptus, és minden egyes ősi családnak van? - kérdezte Harry bizonytalanul. – A Pottereknek is?
- Kétlem, haver - biztosította Ron. – Nincs semmilyen tetoválásod, amit valaha láttam volna rajtad.
- Tetoválás? - húzta össze Harry a szemöldökét.
- Igen, a családi címer - válaszolt Ron. – Általában a családfő jobb lapockáján található. Van egy másik fajtája is, ami a kijelölt örököst jelöli meg, ha van.
Harry hirtelen visszaemlékezett a rózsás és kígyós tetoválásra, amit Perselus hátán látott az első estén, amikor összeházasodtak. Azon gondolkodott, hogy vajon Siriusnak is van-e valami hasonló a hátán.
- Azt hittem, a Potter egy ősi család - állította Harry. – Ott vannak mindazok a szavazataink a választásokban
- Az nem azt jelenti, hogy van Conscriptusotok - válaszolt Ron, és vidáman Hermionéra pillantott, aki azzal volt elfoglalva, hogy leírja egy pergamenre, amit hall. Harry úgy gondolta, hogy néhány órán belül felkutatja a témát, és többet fog tudni róla, mint az összes aranyvérű az iskolában együttesen. – A legtöbb haladó gondolkodású család már generációkkal ezelőtt megszüntette. Semmi köze a választásokhoz. A Conscriptus szigorúan egy arra szolgáló mechanizmus, hogy örökösöket jelöljenek ki, és családok között szövetségeket formáljanak. Kijelentik, hogy egy családtag kit vehet el és kit nem.
Hermione, kíváncsi csillogással a szemében felnézett.
– Európa mugli nemessége részletes könyveket tartott, hogy előnyös házasságokat határozzon meg oly módon, hogy nyomon követte, ki kinek volt a rokona. Ez segített megakadályozni, hogy túl közeli rokonságban lévő emberek házasodjanak össze. Úgy hangzik, mintha a Conscriptus annak egy formája lenne.
Ron bólintott.
– Ez a varázslóvilágban még fontosabb, mivel gyakran nem emberi vér is keveredik a dologba. Néhányan, a legősibb aranyvérű családok közül biztosak akarnak lenni, hogy semmi nem kerül a vérvonalukba, ami megfertőzi a családfát.
Hermione undorodva felhorkantott.
– Merlin ments, hogy egy olyan családba házasodj be, ahol már talán volt egy kvibli, vagy valami hasonló. Vagy még rosszabb egy olyan család, ami Sárvérűvel keveredett valahol a múltban.
- Szóval azt mondod, hogy a Malfoyoknak és a Blackeknek van egy ilyen Conscriptusa, és e miatt Siriusnak el kell vennie Dracot? - tisztázta Harry.
- A Conscriptus kijelentheti, hogy milyen házasság tekinthető a legelfogadhatóbbnak mindkét család számára. Mivel Lucius elvette Narcissa Blacket, feltételezhetjük, hogy mindkét család Conscriptusa kijelenti, hogy semmi nincs, ami megakadályozna egy ilyen házasságot, és hogy a családok között kétségtelenül van valamiféle szövetség, ami a Conscriptusba van írva. Hacsak Sirius nem változtatta meg a Black család Conscriptusát, amikor ő lett az örökös, akkor a szövetség még áll, és nincs törvényes alapja, hogy elutasítsa a házasságot.
- Honnan tudjuk, hogy nem változtatta meg a Conscriptust? - kérdezte Harry.
- Mert akkor örökölt, amikor az Azkabanban volt - mondta neki Ron. – A Vérvonal Örökség Osztályára kell menned, hogy megváltoztass egy Conscriptust. Ez olyan valami, amit Sirius nem tehet meg, amíg bujkál a minisztérium elől. Meg van kötve a keze, akármilyen képtelenségben állapodtak meg a szülei.
Valami eszébe jutott Harrynek.
– Hogy várhatják el Siriustól, hogy elvegyen valakit, míg szökésben van?! - kiáltotta, és úgy gondolta, megtalálta a kibúvót. – Nem lenne törvénytelen Malfoyék számára, ha az esküvőn találkoznának Siriusszal? Menedéket adnának egy bűnözőnek?
- Nem - sóhajtott Hermione, aztán megvonta a vállát, amikor mindkét fiú ránézett. – Utána néztem a házassági ceremóniáknak, rögtön miután megházasodtál, Harry. Azt gondoltam, a szavak, amiket Dumbledore használt, érdekesek voltak. Draco és Sirius tulajdonképpen akár meghatalmazott által is összeházasodhatnak. Még ugyanabban az országban sem kell lenniük.
- És mi van a…- Harry elhallgatott, mert kényelmetlenül érezte magát, hogy megemlítse a témát, amire gondolt. Olyan sok vicc szólt az ő házasságáról és a nászéjszakáról, hogy még mindig elvörösödött a szégyenkezéstől, ha csak rágondolt. De arra rájött, és ismételten megértette, hogy a házassága csak azért volt törvényesnek tekintve, mert mindenki azt hitte, hogy Perselus ragaszkodott az elháláshoz. – Tudjátok - intett halványan a kezével.
- Szexszel? - találta ki Hermione, csak hogy Ron a szó ellen tiltakozva felkiáltson.
-Hermione!
Hermione megforgatta a szemeit.
– Őszintén! Elhálás: ez jobb szó?
- Sokkal! - mondta Ron idegesen.
- Na, mi van ezzel? - siettette Harry.
- Igazából, Harry; ha Draco és Sirius házasok, Dracót már nem lehet kényszeríteni arra, hogy ellene tanúskodjon - mondta neki Hermione. – Nem kényszeríthetnek, hogy a hitvesed ellen tanúskodj. Draco és Sirius találkozhatnak titokban, és senki nem tehetne semmit. Vagy van egy sokkal bizarrabb megoldás, bár nem hiszem, hogy valaki gyakorolja többé, de technikailag a meghatalmazott általi elhálás még törvényes.
Harry és Ron mindketten elborzadva bámultak rá.
– Viccelsz? - kérdezték egyszerre.
Hermione csak megrázta a fejét.
– Volt olyan idő itt, a mugli Skóciában, mikor az angol nemességnek megvolt a joga, hogy minden menyasszonnyal lefeküdjön a nászéjszakáján, még a férje előtt. A házassági szokások mindig elég furcsák voltak.
Ron és Harry döbbent pillantásokat váltottak, mivel nem tudták, hogy pontosan hogyan válaszoljanak egy ilyen dologra. A végletekig bizarrnak tűnt.
– És kit hívnának… tudod, a meghatalmazott dologra? - kérdezte Harry.
Hermione csak meghúzta a vállát.
– Ó, akárki lehet a közeli családból. Igazából, utálom ezt kimondani, de te vagy Piton lennétek a legvalószínűbb jelöltek.
- Fúúúúúj!! - visította Harry, majd felugrott az ágyból, s mindkettejüktől ellépett. – Mondd, hogy viccelsz!
- Őszintén, Harry - sóhajtotta Hermione. – Nem mondtam, hogy bele kell egyeznetek. Nem kell. Csak azt mondtam, ti lennétek a valószínű jelöltek. Azt is mondtam, hogy nem gyakorolják már gyakran. A téma valószínűleg fel sem merül.
- Akkor miért említetted meg? - borzongott meg Ron.
- Ti kérdeztétek! - kiáltotta Hermione. – Ti ketten lehetetlenek vagytok!
Összeszedte a jegyzeteit és könyveit. – Itt az ideje Hagrid órájának. Menjünk. Később befejezhetjük ezt a beszélgetést.
Mindhárman felvették a legvastagabb köpenyüket, és elindultak lefelé a lépcsőkön a klubhelyiség irányába. Ahogy áthaladtak a meleg klubhelyiségen, egy csapat fiatal lány - akik az egyik sarokban ültek - fékezhetetlenül kuncogni kezdtek. Intenzíven bámulták Harryt, és amikor ő rájuk pillantott, mindannyian félrenéztek, és ismét kuncogni kezdtek. Harry csak felsóhajtott és idegességében megforgatta a szemét. Ron önelégülten elvigyorodott és vállat vont, aztán maguk mögött hagyták a tornyot.
A hideg és a súlyos hótakaró ellenére ezen a napon a Legendás Lények Gondozása szórakoztató volt. Ott volt Charlie, és Hagrid legújabb ajándékánál - egy elég nagy alom kétfarkú krup kölyöknél - segített. Míg az osztály a kölykökkel játszott, addig Hagrid elmagyarázta, hogy tilos a négyes számú istállóba bemenni, a miatt a nagyon titkos projekt miatt, amiben Charlie Hagridnak segített. Persze egy pillanattal később Hagrid elmondta az egész osztálynak, hogy a nagyon titkos projekt egy unikornis kölyök, ami eltévedt a nyájától. Elmagyarázta, hogy a kentaurok próbálták felderíteni a nyájat, hogy az unikornist haza vihessék, és hogy eközben nem csak Charlie őrizte, hanem három tesztrál is, amik a napokban megsebesültek a viharban. Úgy látszott, a tesztrálok és sárkányok hasonló tulajdonságokkal rendelkeztek, és hasonló gyógyító technikára volt szükségük, amiben Charlie nagyon tapasztalt volt.
Hagrid meglehetősen megrémült, amikor rájött, hogy ép most mondta el minden titkát, és azonnal teljes titoktartásra kötelezte az egész osztályt. Az unikornis csábítása ellenére kevesen akartak a tesztrálokkal összekapni, ezért egyetértettek a kéréssel.
A tanóra alatt Harry azon kapta magát, hogy Draco Malfoyt figyeli. A fiú még mindig lehangoltnak tűnt, szokatlanul csendes volt, annak ellenére, hogy ritkán hagyott ki egy esélyt, hogy gúnyolja Hagridot. Minden jelenlévőt figyelmen kívül hagyott, csak akkor válaszolt, amikor Charlie odavitte hozzá és a kezébe adta az egyik krup kölyköt. A várt dühroham helyett, Draco elvette a kutyát és játszott vele, miközben röviden beszélgetett Charlieval, bár Harry nem hallotta, mit mondott.
Hagrid órája után mindannyian felgyalogoltak a kastélyhoz a fás domboldalon, és az átváltoztatástan terembe mentek. Ott a meglepően ingerlékeny McGalagony öt percig tartotta őket, aztán a könyvtárba küldte mindannyiukat, hogy egy kutatómunkán dolgozzanak. Meg kellett keresniük, hogy hogyan kell egy marék földimogyorót egy teljes nappali bútorzattá változtatni. Harry sejtette, hogy McGalagony volt egyike azoknak az embereknek, akikre hatott Remus hangulata, de hálás volt a szabadidőért.
Míg a legtöbb tanuló kivette a szükséges könyveket a könyvtárból, és aztán visszatértek a klubhelyiségbe, addig Harry, Ron és Hermione beültek a könyvtár egyik csendes sarkában lévő olvasóasztalhoz. A szükséges átváltoztatástan könyvekkel együtt Hermione néhány másik könyvet is megfogott a „Cognatus Conscriptus" témáról, valamint az „Az angol sarokkövek teljes története", a „Vingardium Leviosa határai", és a „Vérfarkasok megértése" című könyvekkel együtt.
Miután leültek kimondott egy titkosító bűbájt, hogy folytathassák a beszélgetésüket.
- Malfoy tényleg úgy tűnt, hogy rossz kedvében van - jegyezte meg Ron.
- Gondolod, hogy mindent tud, ami történt? - kérdezte Harry.
De Ron erre csak vállat vont.
– Talán. Lehet, hogy az apja csak annyit mondott neki, hogy házasságot rendez neki. Lehet, hogy nem is tudja, kivel.
- És Malfoy csak úgy belemegy ebbe? - ráncolta össze Harry a szemöldökét. – Egyáltalán nincs beleszólása ebbe az egészbe?
Ron megrázta a fejét.
- Én örülök, hogy nekünk nincsenek ilyen gondjaink a családban. Képzeld el, hogy megengeded a szüleidnek, hogy kiválasszák neked a jövendőbeli házastársad. Szívás lenne, ha nem lenne beleszólásod a…- Hirtelen elsápadt, mikor rájött, hogy mit mondott. – Ó, sajnálom, Harry. Nem úgy értettem…
- Jól van - intette le Harry a bocsánatkérését, miközben a kezén levő jegygyűrűre pillantott. Az utolsó néhány hónapban majdnem megfeledkezett róla, hogy a kezén van, de ma szokatlanul hidegnek és nehéznek tűnt. Tényleg nem várta, hogy visszatérjen a lakosztályába, úgy, hogy Perselusnak ilyen kedve volt. Nem tudott nem arra gondolni, hogy Perselus kedvének volt-e köze az ő múlt éjszakai álmához. Az egész dolog csak zavart szégyent kölcsönzött a helyzetnek, amivel nem igazán tudta, hogy hogyan birkózzon meg.
- Mi van a gyerekekkel? - kérdezte Harry és váratlanul, egy új gondolat fordult meg az eszében. Ron és Hermione mindketten meglepetten néztek rá. – Tudjátok, egy örökös. A Malfoy családot nem érdekelné, hogy folytatódjon a vérvonal? Miért adnák Dracót hozzá egy férfihez, ha olyan fontos nekik a vérvonal folytatása? Az nem vetne véget minden reménynek ilyen módon egy törvényes örökös tekintetében?
Ron és Hermione pillantásokat váltottak, és furcsán néztek Harryre.
– Harry - kezdte Ron óvatosan. – Senki nem beszélt veled a… tudod, ezekről a dolgokról?
Harry elfehéredett a kérdésre.
– De - berzenkedett, és érezte, hogy elvörösödik az arca. – Én nem a… tudod… a szexről kérdezek, csak az örökösről. Mindenki beszélt velem, és nem akarok még egyszer beszélni arról!
Mindketten meglepettek voltak, és a szemeik elkerekedtek.
– Mindenki? - nógatták.
Harry szerencsétlenül megforgatta a szemét.
– Igen, rendben, mindenki. Bill sarokba szorított másnap, és igen, voltak árnyjátékok, és azt hiszem, egy életre megjegyeztem. Aztán Charlie félrehúzott és több részletet tudtam meg, mint amennyit valaha is hallani szerettem volna – rázkódott meg az emléktől. – Aztán az ikrek elhatározták, hogy beszélnek velem, bár elég biztos vagyok benne, hogy csak hülyéskedtek. Legalább is remélem. A házimanós rész undorító volt, és remélem, hogy anatómiailag lehetetlen.
Ron és Hermione elborzadtak, bár mindketten próbáltak nem nevetni.
Harry csak áthatóan nézett rájuk.
– Ó, lesz rosszabb is - biztosította őket. - Percy is elhatározta, hogy beszél velem.
- Percy! - akadt el Ron lélegzete a döbbenettől.
Harry csak bólintott és vágott egy grimaszt.
– Persze, ordítva szaladt ki a szobából, még mielőtt túl belemerült volna a beszélgetésbe. De aztán a szüleid elhatározták, hogy leülnek velem beszélni.
- Ó, Istenem! - sápadt el Ron a borzalomtól. – Együtt?
Harry bólintott és fészkelődni kezdett a székén.
– Szörnyű volt. Apád állandóan olyan dolgokat mondott, mint „mikor egy fiú és egy lány kedvelik egymást", aztán édesanyád ráütött a fejére, és azt mondta „két fiú, nem lány", aztán édesapád ideges lett és összezavarodott, és megint lányokról kezdett el beszélni, csak hogy édesanyád megint megüsse. Ez így ment legalább tíz percig, aztán mindketten csak rám mosolyogtak, és azt mondták, hogy remélik, most már mindent értek.
- Ó, Harry! - kiáltott Ron együttérzően. – Annyira sajnálom! Rettenetes lehetett!
- Lesz rosszabb is - sóhajtott Harry.
Ron és Hermione elképedtek.
– Rosszabb?
- Rögtön ezután Sirius próbált meg velem beszélni - magyarázta Harry. – De valahogy mindig mellékvágányra terelődött, és Pitonról kezdett el hadoválni. Aztán azt mondta, hogy egészen biztos abban, hogy a szüleim azt akarták, hogy kolostorba vonuljak, és hogy teljesen értelmetlen még gondolni is ilyesmikre. De a legszörnyűbb rész az volt, hogy a hír erről a témáról valahogy eljutott ide, a Roxfortba is.
Ron és Hermione ennél a pontnál teljesen ledöbbentek.
– Ki?
- McGalagony - suttogta Harry hidegrázósan, és mindkét barátjának elakadt a lélegzete. – Emlékeztek arra a napra, amikor lementünk a Kamrába? Hát, miután visszajöttünk, behívott az irodájába egy magánbeszélgetésre. Eltartott néhány percig, míg rájöttem, hogy miről akar velem beszélni. Nem tudom, kinek borsózott jobban a háta. Elkezdett olyan nagy szavakat használni, amiket nem értettem, aztán végül csak dadogott és hadart néhány percig. A végén adott egy kekszet, és elküldött.
Harry megborzongott az emlékre.
– Aztán összefutottam Hagriddal a lépcsőn, aki hátba vágott, és azt mondta: „úgy értesültem, beszélni kell veled a madarakról és méhekről". Aztán hozzálátott, hogy részletesen elmagyarázza a témát. Ha valaha szeretnétek a madarak és méhek párosodási szokásairól hallani, én vagyok az emberetek. És IGAZI madarakra és méhekre értem. Undorító volt.
Ron és Hermione hitetlenkedve nevettek, valahol a jókedv és elborzadás között. Harry csak ült és csendben tűrte a nevetésüket, és az egész világ által megalázottnak érezte magát.
– Most már befejeztétek a gúnyolásomat? - követelte, mikor végre elhalkult a nevetésük.
- Harry, egyikük sem mondott semmi hasznosat? - kérdezte Hermione.
Harry vállat vont.
- Azt hiszem, Charlie beszéde jó volt - vallotta be. – De egyikük sem mondott semmit gyerekekről, vagy örökösökről. Csak megpróbálták elmagyarázni… tudod, a dolgok mechanizmusát.
Ron felhorkantott a nevetéstől.
– Bill árnyjátékának tisztáznia kellett volna azt a témakört.
Harry vágott egy fintort az emlékre.
Hermione csak megrázta a fejét, és elgondolkodva húzogatta az egyik barna hajtincsét.
– Jól van, mechanika nélkül - ígérte. – Csak információ. Van egy bűbáj, ami lehetővé teszi, hogy két varázsló vagy boszorkány összekombinálja a DNS-ét és egy kvibli béranyába ültessék.
- Várj egy percet - vágott közbe Ron, és megvakarta a fejét. – Mi az a DNS?
Hermione és Harry összeráncolt szemöldökkel nézett egymásra.
– Tudod, a nemzőanyag - magyarázta Hermione, csak hogy üres tekintetet kapjon Rontól. –Hát mi másnak nevezed még? Sperma, pete, tojás, ejakulátum, ondó…
- Hermione! - visította Ron és elborzadva nézett körül a könyvtárban. Amíg voltak még néhányan a többi asztalnál, a titkosító bűbáj továbbra is működött, és senki sem nézett fel a hangra. Az arca majdnem ugyanolyan vörössé vált, mint a haja, ahogy előredőlt és odasuttogta nekik: - Kivonat!
- Ó, őszintén! - fújtatott Hermione hitetlenkedve. – Kivonat, milyen nevetséges kifejezés! – Megforgatta a szemeit, és visszafordult Harryhez. – Összekombinálják a DNS-üket, és felbérelnek egy kvibli béranyát, hogy kihordja a gyereket.
Figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy Ron éppen az asztalhoz verte a fejét a megalázottságtól, Harry megkérdezte:
- Miért egy kvibli? Azt hittem az ősi aranyvérű családoknak semmi közük nincs a kviblikhez.
- Látod, ez egy érdekes része ennek az egésznek - vigyorgott Hermione. – Egyetlen gyermek sem lesz kvibli, aki egy kvibli béranyától születik. Mind mágiával születnek. Igazából néhány ősibb család ragaszkodik a kvibli helyettesítéshez minden néhány generáció után, akár szükségük van rá, akár nem, csak hogy biztosak legyenek, hogy a mágikus vonal erős marad. Sok kutatást végeztek a témában, és látszólag maga a fogamzás folyamata biztosítja a mágiát a gyerekben.
Harry elgondolkozott ezen egy pillanatig. Nem gondolkozott sokat a témáról, de mindig úgy képzelte, hogy életének egy pontján szeretne gyereket. Amikor hozzáment Perselushoz, azt gondolta, hogy erre az esélyei elenyésztek – legalábbis, ami a saját gyereket illeti. Nem volt ellenére az örökbefogadás. De Hermione most azt mondta, hogy nem csak lehetséges, hanem igazából hétköznapi gyakorlat a varázslóvilágban, hogy két férfinak együtt legyen gyereke. Nem igazán volt biztos abban, hogy most mit gondoljon a témáról. Egy gyerek Perselus Pitonnal? Nem tűnt valószínűnek. Perselus említett valamit, hogy végül kijelöl egy örököst, de Harry feltételezte, hogy az egyik unokahúgára vagy unokaöccsére érti, nem a saját gyermekére. Kételkedett abban, hogy a férfi egyáltalán gondolkozott a témán.
- Nehéz lehet kvibli nőt találni, aki kész lenne valami ilyesmit csinálni - jegyezte meg Harry. Ahogy tudta, a kviblikről nem gondoltak szépeket. Míg a winter landsi nőknek és férfiaknak nem volt sok mágiájuk, Alrik kihangsúlyozta neki, hogy nem kviblik. Igazából az egyetlen kviblik, akiket Harry valaha ismert, az Frics volt, és Mrs. Figg.
- Nem olyan nehéz, mint gondolnád - javította ki Hermione. – Igazából ez egy olyan terület, ahol a nőknek nagyobb előnyük van a férfiakhoz képest. A varázslóvilágban a legnagyobb részben elég egyenlőek a dolgok a nemek között, de ebben az esetben a férfiak tényleg hátrányban vannak, annyira, hogy néhány szülő, mikor felfedezi, hogy a fiúgyerekük kvibli, egy maradandó nemváltó bájitalt adnak neki, és úgy tesznek, mintha végig lány lett volna.
- Miért? - kérdezte Harry megdöbbenve, és a nemváltás ötletét elég hátborzongatónak tartotta.
- A folyamat, hogy kilenc hónapig hord egy mágikus gyereket, a kvibli nőknek mágikus erősödést adnak - magyarázta Hermione. – Miután szül, már nem kvibli. Nem válnak szükségképpen erőssé, de van elég mágiájuk, hogy hétköznapi bűbájokat elvégezzenek. A legtöbb kvibli nő ugrik az esélyre, hogy béranya legyen. Mindenkinek nyerő helyzet.
- Most már befejezhetjük ezt, kérlek? - jött Ron könyörgése onnan, ahol az asztalra hajtotta a fejét. Felült, és a könyvtár főajtaja melletti órára pillantott. – Teaidő van! Menjünk vissza a klubhelyiségbe, és beszélgessünk a kviddicsről.
Olyan lelkes volt, hogy Harry és Hermione beadták derekukat és egyetértettek. Ron felkapta a könyveit és elrohant előttük.
- Őszintén - mondta Hermione elkeseredetten, miközben ő és Harry sokkal lassabb iramban összeszedték a cuccaikat. – Tekintve, hogy hány gyerek van a Weasley családban, az ember azt gondolná, hogy Ronnal nyitottabban lehet beszélgetni ezekről a témákról.
Harry rávigyorgott, és tudta, hogy vannak dolgok, amik bennük, - mugliszülöttekben -, mindig közös lesz.
– Azt hiszem, hogy inkább az a tény a problémája, hogy lány vagy, és neki azt mondták, hogy bizonyos témákról ne beszéljen kevert társaságban. Elég nyers a srácok körül.
Hermione csak megrázta a fejét.
– Soha nem fogunk túllépni a kézfogási fázison, nem igaz?
Harry felnevetett, és meglökte a vállával, miközben kisétáltak.
– Ó, csak beszélj tovább olyan szexi dolgokról, mint a DNS és az örökítő anyag, és észre sem fogod venni, hogy a karjaidba omlik.
A lány elvigyorodott és visszalökte, aztán követték a magas vöröshajút vissza a Griffendél klubhelyiségébe.
Írói megjegyzés:
Igen, tudom, hogy Harry, Ron és Hermione leadták a Legendás Lények Gondozását hatodik évükben. Nekem tetszett az óra, szóval még mindig itt vannak - a mardekárosokkal együtt.
És azoknak, akik össze voltak zavarodva: Bill a legidősebb a Weasley gyerekek közül. Charlie a másodszülött - a sárkányszelídítő, aki Dracóra kacsintott.