46. – Vöröset látni

Hermione a következő reggel átolvasta az újságot a Griffendél asztalánál, miközben ő és Ron Harryre vártak. Még több kép volt Harryről az első oldalon- még mindig arról az éjszakáról, mikor visszatért a kastélyba, ezüst páncélba öltözve, és olyan kinézettel, mintha egy tündérmeséből jött volna. Ron nem mondott semmit azon az estén, de Hermione tudta, hogy volt egy kis irigység benne. Ó, nem akarta ő a veszélyt, vagy a felelősséget, és biztosan nem irigyelte a tiszta félelmet, ami egyfolytában kísértette Harryt. De az iskolában minden fiú esélyt akart, hogy abba a reflektorfénybe álljon, ami Harryre világított. Ironikusan volt, hogy az egyedüli személy, aki úgy tűnt, ezt nem akarja, az maga Harry volt.

De a lány nagyon büszke volt Ronra aznap este. Egy pillanatig sem hezitált, mikor a miniszter kikérdezte; kérdés nélkül falazott Harrynek. Korábban, mikor őket ketten Ginnyvel együtt mindenki faggatta, Ron tartotta magát ahhoz a forgatókönyvhöz, amit Dumbledore adott nekik, s boldogan vezette őket az orruknál fogva.

Ron volt az, aki kikövetkeztette, hogy Dumbledore egyszerűen azért nem akarja, hogy a minisztérium megtudja, hova vitték Harryt, mert úgy gondolta, hogy a miniszter elfuserálja a dolgokat, és megöleti Harryt. Mivel Ron teljesen biztos volt benne, hogy helyesen következtetett Dumbledore terveit illetően, Hermione és Ginny követték a példáját, és mindenkinek összezavaró, határozatlan válaszokat adtak, aki csak kérdezte őket Harry tartózkodásával kapcsolatban Ha nem lett volna a folytonos aggodalom Harry iránt, ami a gyomrát ette, Hermione talán még a helyzetet is élvezte volna.

- Gondolod, hogy megengedi, hogy felpróbáljam a páncélt?- kérdezte Ron csendesen, miközben Hermione válla felett átnézve bámulta Harry képét az újságban.

- Biztos vagyok benne, hogy igen- válaszolt Hermione. – Valószínűleg rajtad jobban is állna. Sokkal magasabb vagy, és a vállad is szélesebb, mint Harryé.

Erre Ron a dicsérettől láthatóan felfuvalkodottan kihúzta magát. A lányra vigyorgott, és Hermione látta, hogy legalább egy pillanatig minden rendben volt a világában. Be kellett vallania, voltak idők, mikor Ron Weasley egyszerűen megolvasztotta a szívét az őszinte érzelmi válaszaival.

A suttogás zümmögéssé erősödéséből, ami átfutott a termen, tudta, hogy Harry lépett be. Egy pillanattal később leült velük szemben, mindkettejükre rámosolygott, és Hermione úgy gondolta, hogy ma egészen kipihent. Tudta, hogy valószínűleg még mindig aggódott Siriusért és Remusért- és jó oka volt rá. Azt is tudta, hogy múlt éjjel elbújtatták Remust, hogy megvédjék a minisztériumtól. De úgy látta, hogy a fiú jobb kedvében volt, mint tegnap.

- Minden rendben ment múlt éjjel?- kérdezte Ron csendesen.

Harry bólintott.

- Később elmesélem. Kitaláltatok valamit?

Hermione tudta, hogy mire vonatkozott a kérdés, nevezetesen arra, hogy kitaláltak-e valamit, hogy megszabadítsák Siriust attól, hogy összeházasodjon Malfoyal. Tegnap néhány ötlettel eljátszadoztak- beleszámítva, hogy a Házasság Kövét használják valamelyikükön, akár Dracon, akár Siriuson. Sajnos azonban nem tudták, milyen törvényes módjai lennének ennek. Hermione ragaszkodott hozzá, hogy szükségük van egy példányra a Black család Conscriptusából, mielőtt döntenének.

- Még nem –vallotta be. – Előbb látnunk kell a Conscriptust.

Harry összehúzta a szemöldökét, de hozzálátott megtölteni a tányérját, s az újság felé bólintott, amit Hermione még mindig a kezében tartott.
– Mi van ma az újságban? Valami, amiért aggódnom kellene?

- Csak még több ugyanabból- válaszolt Hermione. – A Wizengamot teljes vizsgálatot követelt a Winter Lands-ügyben. Meg akarják tudni, miért mellőzték, vesztették el, vagy írták újra a segítségkérést. Sok vita van a Varázsló Bejegyzési Törvény miatt is. Most elég kaotikusak a dolgok a minisztériumban. Gyanítom, hogy sok ember el fogja veszíteni az állását ezért, és nem csak Caramel van bajban.

- Mi ez a Bejegyzési Törvény?- kérdezte Harry, miközben megvajazta a pirítósát. – Tegnap is megemlítették az újságban.

- Egy rossz ötlet- jegyezte meg Ron, s utálkozó képet vágott. Hermione tudta, hogy Ron nem igazán figyelte a politikát, de még ő is követte ennek az ügynek a haladását, nagyjából az apja miatt. Általában Arthur Weasley kedvelt minden mugli dolgot, és a tény, hogy ezt ellenezte, felkeltette a fia figyelmét.

- A mugli kormány azt akarja, hogy minden varázsló és boszorkány iratkozzon fel a népszámláló hivatalukban- magyarázta Hermione Harrynek.

- Önként?- kérdezte Harry.

Hermione megrázta a fejét, miközben összetűrte az újságot és félretette. Mint a népesség legnagyobb része, ő sem gondolta úgy, hogy ez jó ötlet.
– Nem, kötelezővé akarják tenni.

- Minek?- sürgette Harry zavarodottan. – Nem sok értelme van. Úgy értem, nem is tudnak a hat feltérképezhetetlen grófságról. Miért akarnának tudni azokról az emberekről, akik ott élnek?

- Adók- mondta egyszerűen Hermione, és a Harry arcán levő zavarodott pillantást látva, tovább magyarázta. – Azt mondják, a népszámlálás miatt van, de az az igazság, hogy meg akarják adóztatni a varázslókat és boszorkányokat, akik Britanniában élnek.

- Miért fizetne a varázslóvilág adókat a mugli kormánynak? Nem használjuk a nyilvános szolgáltatásaikat, a kórházakat, a rendőrségüket, a szállítóeszközeiket. Mivel indokolják azt, hogy megadóztatják az embereket olyan szolgáltatásokért, amit nem is használnak?

- Nem kell indokolniuk- vonta meg a vállát Hermione. – Igazából nem érdekli őket. Csak tetszik nekik a gondolat, hogy még több pénzt kapjanak. Mondanom sem kell, hogy ez vitát okoz az egész varázslóvilágban. A legnagyobb félelmük a titoktartási záradék. Az emberek tudni akarják, hogy fog a varázslóvilág titokban maradni a muglik előtt, ha adót kell fizetniük nekik. A kormány próbál mindenkit megnyugtatni, hogy mindent számításba vettek, de buta kockázatnak tűnik. Előbb vagy utóbb valamelyik könyvelő vagy bizottság meg fogja nézni a bizonylatokat, és el fog gondolkodni, hogy igazából kik ezek az emberek, akik sehol nem léteznek.

Harry megrázta a fejét, miközben körbelökte a tojást a tányérján.
– Hát, abból amit hallottam, a mugli kormánynak nincs sok esélye, hogy bármit is rákényszerítsen a varázslóvilágra- válaszolt Harry. – Miért gond ez egyáltalán? Miért nem mondják nekik, hogy menjenek és törődjenek a maguk dolgával?

Még volt néhány személy, aki belehallgatott a beszélgetésükbe, és mindannyian éljenezni kezdtek Harry hozzászólására. A fiú röviden rájuk vigyorgott, de visszafordította figyelmét Hermionéra.

- Ez a gond- válaszolt Hermione. – Valami okból kifolyólag a mágiaügyi minisztérium be akarja vezetni a törvényt. Innen jön a vita.

- Menyien támogatják ezt a törvényt?- húzta össze a szemöldökét Harry.

- Sehányan- vonta meg a vállát Hermione. – A varázsvilág legnagyobb része ellene van. Ez az egyetlen eset, mikor mindenki összefogna a muglik ellen. Nagyon rossz ötlet.

- Mikor azt mondod, hogy a többség, mennyit értesz rajta? Ötvenegy százalék, hatvan százalék?

- Próbálkozz a kilencvenöt százalék körül- javította ki Hermione.

Harry szemei erre elkerekedtek.
– Úgy érted, azt akarod mondani, hogy majdnem MINDENKI a varázslóvilágban ellene van, de a minisztérium azt tervezi, hogy beleegyezik? Mégis, hogy lehetséges ez?

- Ez az egyik fő gondja a választásoknak, Harry- világosította fel Hermione. – Caramel egyike a főembereknek, akik akarják ezt; megpróbált meggyőzni mindenkit, hogy jó ötlet lenne. Sok ember van, aki mellé állt. Sokan korrupcióról beszélnek. Hogy pénzt kapnak a mugli kormánytól, ha beleegyeznek ebbe. Ez az egyik ok, hogy miért is olyan zavaró ez az egész dolog Winter Lands-el. Az emberek kezdik elveszíteni bizalmukat a minisztériumban.

Hermione látta, hogy a szavai nyugtalanítják Harryt, a fiú szemei elsötétültek, ahogy gondolatai befelé fordultak. Csak elképzelni tudta, hogy mekkora nyomás alatt lehet. Legnagyobb részben mellőzte az őrületet a közelgőválasztásokkal kapcsolatban, s elutasította, hogy valamelyik jelölt mellett kiálljon. De most a politikai vihar közepébe lökték, jobban mint valaha, és miután múlt éjjel látta, ahogyan a mágiaügyi miniszterrel bánik, Hermione gyanította, hogy kezd rájönni, mekkora ereje is van. Nem csak egyszerűen varázserő, hanem az erő, hogy szó szerint megváltoztassa a jövőjük alakulását.

Beszélgetésük ezután másfelé fordult, mikor a többi fiú elterelte a témát olyanra, ami jobban érdekelte őket- név szerint a kviddicsre. Harry azonban csendben maradt. Megfordult, mikor Piton belépett a Nagyterembe reggelizni, röviden a férfire nézett és elmosolyodott. Hermione a tanári asztal felé pillantott, s kíváncsian nézte, ahogy a bájitalmester egy bólintással viszonozta Harry mosolyát. Ugyan úgy, mint Harry, a férfi is sokak figyelmét magára vonta, mikor belépett, és Hermione hallotta, hogy a kuncogás ismét megkezdődik. Ezúttal a hugrabugosok voltak- egy csoport lány a tanári asztal mellett, akik még a szemüket is rebegtették a Bájital Mesterre. Piton olyan átható pillantással nézett rájuk, ami még az acélt is megolvasztaná.

Hermione kíváncsian nézett Harryre, s észrevette a rosszalló tekintetét, miközben Piton és a hugrabugosok közötti néma szemkontaktust nézte. A barátja bosszúsan, de összezavarodottan nézett a kuncogás miatt, mintha nem lenne teljesen biztos abban, hogy miért is zavarja mindez. Hermione felismerte a pillantást- ő ugyanilyen áthatóan szokott Lavander Brownra nézni minden alkalommal, mikor a lány Ronnal flörtölt. Nem tudta megállni, hogy ne gondolkodjon el azon, hogy talán Harry valami hasonlót érez. Tudta, hogy kezdi kedvelni Pitont, de talán volt ott valami több is. Az igazság az volt, hogy Harry mindig mindenki mögött volt, mikor az érzelmekre került sor. Annyi minden összezavarta, amit mindenki más normálisnak tartott. Emlékezett a zavarba ejtett pillantására, mikor először megölelte. Olyan volt, mintha nem értette volna, hogy valaki miért tenne ilyesmit vele.

Egy gyors pillantást vetett Pitonra, és egy ideges, felbosszantott férfit látott, aki úgy tűnt, nem érti, miért rebegteti felé egy csoport lány a szemét. Hermionénak el kellett fojtania a kuncogását. Harry és Piton olyanok voltak, mintha vak vezetne világtalant.

Egy csoport hollóhátas meglepett suttogására figyelt fel Hermione, és feléjük fordult. Észrevette, hogy az ő figyelmüket valaki olyan kötötte le, aki éppen a főajtón lépett be. Körbenézett, és meglátta Draco Malfoyt, aki idegesítően arrogánsan parádézott.

Aztán észrevette a nyakában lógó különös láncot.

Hermione lefagyott a sokktól, s nem volt biztos benne, hogy tényleg azt látja, amit lát. Draco Malfoy egy Sárkányarany medált viselt a nyaka körül. Vörös Sárkányaranyat! A helyzet olyan valószínűtlen volt, hogy Hermione percekig nem reagált. De nem lehetett összekeverni a tárgyat semmivel. Egy vörös Sárkányarany! Malfoy pedig büszkén viselte, s úgy mutogatta, mint egy díjnyertes birtokot.

Egy gyors pillantás a Hollóhát asztalára rámutatott, hogy minden ötödéves, és a felsőbb évesek hitetlenkedve bámulnak Malfoyra, s mindannyian nyilvánvalóan ugyanúgy össze vannak zavarodva, mint ahogy ő is. Ezután a hugrabugosok felé fordult. Csak egy maréknyi volt belőlük, akik úgy tűntek, hogy megértették a jelentését- néhány idősebb tanuló, akik az asztal végén ültek. Elkerekedett, hitetlen szemekkel nézték a szőke mardekárost. Hermione egy gyors pillantással felmérte saját házának tanulóit, és megállapította, hogy csak két hetedéves volt az asztalnál, akiknek valami fogalmuk volt róla, mit jelent mindez.

Megfordult, hogy jobban lássa, ahogy Draco a Mardekár asztala felé indul. A Mardekár asztalánál ülők reakciója nagyon különböző volt. Néhány tanuló szó szerint megrökönyödött; sokan mások, akiknek nyilvánvalóan fogalmuk sem volt ennek jelentőségéről, irigykedve néztek az aranyra, amit Malfoy mutogatott.

- Nézd azt a seggfejet- morogta Ron, mikor Draco büszkén lépdelt egy üres szék felé Pansy Parkinson mellett. – Vajon az egy megvesztegetési ajándék az apjától? Mindig felvág!

Hermione, aki azt gondolta, hogy ez talán valamiféle vicc, megfordult, hogy megnézze, a tanári asztalnál ülő tanárok mit gondolnak erről. Piton, aki éppen néhány szalonnát tett a tányérjára, lefagyott, mikor meglátta Dracot. Egyik keze még mindig a levegőben tartotta a szalonnás tálat. Dumbledore-nak a szája előtt volt a keze, s vagy nevetést, vagy sokkolt zihálást tartott vissza; Hermione nem igazán tudta megállapítani. A férfi szemei azonban fényesen csillogtak, így gyanította, hogy inkább jókedvű nevetés volt. McGalagony egy kenőkést tartott a levegőben, s az ő szája is nyitva volt a sokktól.

Aztán Hermione észrevette Charlie Weasley arckifejezését, és furcsa gyanakvás töltötte el. Charlie, aki Hagrid mellett ült, míg a kastélyt látogatta, erősen a tányérjára nézett, mintha az lenne a világon a legérdekesebb dolog. Elég sikertelenül próbált meg elrejteni egy önelégült mosolyt.

A terem másik felében, a Mardekár asztalánál Draco leült, s láthatóan nem vette észre a zavargást, amit okozott. Teljesen mellőzte a megdöbbent mardekárosokat és Pansy meg Blaise felé fordult, hogy tollászkodjon. Mindkét barátja elég irigykedve nézett a nyakában levő aranyra. Mikor Pansy kinyúlt, hogy megérintse az aranyat, Draco elütötte a kezét, ezzel eltiltva a lányt attól, hogy hozzáérjen legújabb szerzeményéhez. Bár Hermione nem tudta, mit mond, látta, hogy valamiről henceg nekik.

Aztán észrevette, hogy van egy elég ismerős sárga könyv a kezében, amit egy pillanat után kinyitott, és elkezdett benne lapozgatni. A tavalyi Legendás Lények Gondozása tankönyvük volt.

- Valami gond van, Hermione?- kérdezte végül Harry, mivel észrevette a lány furcsa arckifejezését. Eközben a tanári asztal felé nézett, majd összehúzta a szemöldökét, mikor észrevette, hogy Piton még mindig a levegőben tartja a szalonnás tálat.

- Ó, ugyan már, Hermione- morogta Ron. – Az csak egy hülye csecsebecse. Ne mondd, hogy le vagy nyűgözve.

- Az Vörös Sárkányarany- mondta egyszerűen.

- És?- követelte Ron. Harry még mindig rosszallóan nézett a tanárokra, s pillantása most McGalagonyra esett.

- Sárkányarany- ismételte meg. – Vörös Sárkányarany.

Ron tudatlanul vállat vont, és Harry is zavart tekintettel nézett Hermionéra. Ő bosszankodva megrázta a fejét.
– Én vagyok az egyedüli, aki elolvassa a függelékeket a könyveinkben?

- A könyveinkben vannak függelékek?- kérdezte Ron.

Hermione csalódottan fújtatott egyet és visszanézett a hollóhátasokra- legalább ők elolvasták a kért olvasmányokat. Még az ötödévesek is, akik idén használták a könyvet, ismerték a vörös Sárkányarany jelentését. Egy gyors pillantás a főasztal felé, ráébresztette, hogy egyik tanár sem mozdult meg. Még mindig a tudatlan Malfoyt nézték, döbbent csendben. Azon gondolkodott, hogy ki fog először megmozdulni. Láthatóan senki nem tudta, hogyan reagáljon, a helyzet lehetetlensége mindenkit meglepett.

Hermione észrevette, hogy Draco elkezdett olvasni. A végén nyitotta ki a könyvet- kétségtelenül pont azt a függeléket tanulmányozta, amire éppen utalt. Megtorpant, miközben olvasott, és az önelégült mosolya elkezdett leolvadni az arcáról, és viaszfehérre sápadt. Tovább olvasott, s miközben a szemei lefelé haladtak az oldalon, a sápadtsága átadta a helyét a vörösnek, arca elpirult a forróságtól. Szemei elkerekedtek, kezei hirtelen felnyúltak, hogy megfogják a láncot a nyaka körül, s meghúzta. És mikor rájött, hogy nem fog eltörni, úgy tűnt, mindjárt felrobban. Egyik pillanatról a másikra a teljes némaságból vak, őrjöngő dühbe csapott át.

Hermione sokkoltan nézte, hogy Draco Malfoy talpra ugrik, és a tanári asztal felé fordul.
– Megöllek!- ordította, majd megfogta a sárga könyvet és vakon a főasztal felé dobta. – Megöllek! Te korcs! Megöllek!- hangja fülsüketítő magasságba emelkedett, s a magas plafonról visszhangzott, miközben mindent, ami a keze ügyébe került, a főasztal felé kezdett el dobálni. Tányérok, tálak, tökleves serlegek, étel. A diákok pánikolva elugrottak az útból, mert az eszeveszett dühe miatt nem tudott célozni. Mikor evőeszközöket kezdett el dobálni- és sok nagyon éles tőr volt a Mardekár asztalán-, a tanárok akcióba lendültek, és pajzsokat húztak fel, hogy megvédjék magukat és a tanulókat a mardekáros dührohamától.

Hermionénak csak egy pillanatig tartott rájönnie, hogy Draco Charlie Weasleyt próbálta eltalálni. Minden dühe egyenesen Charliera irányult, aki majd hogy nem vidáman nézte a történéseket.

- Megbolondult!- kiáltotta Ron sokkoltan, miközben elugrott egy repülő tál elől. A tanárok pajzsai sok tárgyat eltérítettek, és ezek a teremben röpködtek. Néhány idősebb tanuló felhúzta a saját pajzsát, különböző sikerrel.

A diákok igyekeztek elmenekülni a repkedő tárgyak útjából, az asztalok alábújtak, miközben Draco még több eldobható tárgyat keresett, felmászott a Mardekár asztalára, hogy elérje a messzebb levő tőröket meg tálakat. Egy pillanatig teljes zűrzavar uralkodott a Nagyteremben, és Draco túl dühös volt ahhoz, hogy egyáltalán észrevegye, hogy minden, amit Charliehoz dob, leugrik a pajzsról, így elhibázza a célpontot. Aztán úgy tűnt, Draco ráébredt, hogy varázsló, előhúzta a pálcáját és a főasztal irányába mutatott vele. De ebben a pillanatban már annyira elöntötte a düh, hogy az egyetlen bűbáj, amire láthatóan emlékezett, az az Incendio volt. Eredménytelen tűzrobbanásokkal kapta el a tanárok pajzsait, s Dumbledore mindegyiket szépen kioltotta.

Ebben a másodpercben Charlie felállt, előhúzta a saját pálcáját, kilőtt Dracora egy nagyon erős kábító átkot. Az átok eltalálta a szőke fiút, s ő mozdulatlanul az asztal tetejére esett. Egy pillanatig halálos csend volt a teremben.

- Elnézést kérek ezért- jelentette ki Charlie, mintha ő lett volna az, aki a rendbontást okozta. Felállt, gyorsan előjött az asztal mögül, s az eszméletét vesztett mardekáros felé ment. Mindenki teljes némasággal nézte, ahogy megfogta a szőke fiút, és a vállára dobta. – Elviszem a gyengélkedőre, és megbizonyosodok róla, hogy rendben van- jelentette ki a főasztal felé vigyorogva. – A sárkányok nagyon kiszámíthatatlanok lehetnek, ha nincsenek a természetes élőhelyükön.

A Nagyterem romjai között a tanulók kikukucskáltak az asztal alól, hogy nézzék, ahogy az idősebbik Weasley, vállán Draco Malfoyjal kifelé indul. Mikor Charlie elhaladt a Griffendél asztala mellett, Ron vonakodva felállt.
– Charlie? Mi történik?- ugyanolyan összezavarodottan nézett, mint mindenki más.

Charlie csak rávigyorgott.
– Ó, mondjuk úgy, véget vetettem a Malfoy-Weasley családi viszálynak.

Hermione ekkor vette észre a sárga Sárkányarany darabot, ami Charlie nyakában lógott- egy medál, amit kétfelé törtek.

Charlie eltűnt a terem ajtaja mögött.

A tanulók egyszerre fordultak a főasztal felé, hogy lássák, mit gondolnak minderről a tanárok. Hermione észrevette, hogy Dumbledore még mindig vitézül próbált nem nevetni.
– Flitwick professzor- merengett el – , talán ön és a prefektusok elrendeznék a Nagytermet, míg én megnézem Piton és McGalagony professzorral Mr. Malfoyt?

- Igen, persze- bólintott Flitwick. – Te jó ég! Nem láttam ehhez hasonlót, mióta Sirius Black elvarázsolta a plafont, hogy békák essenek belőle!

Míg McGalagony és Piton követte Dumbledore-t ki a teremből, Flitwick professzor egy pálcaintéssel elkezdte helyreállítani a termet. Hermione elvégzett néhány tisztítóbűbájt a Griffendél asztalánál, mivel a sok repülő étel jócskán telefröcskölte az asztalt.
- Vegyem úgy, hogy van valami jelentése a vörös Sárkányaranynak?- kérdezte Harry Hermionétól, miközben ő és Ron visszahelyezték a padot, amit fellöktek, mikor mind az asztal alá süllyedtek.

Hermione bólintott.
– Csak a sárkányok viselnek vörös Sárkányaranyat- magyarázta.

- Nyilvánvalóan nem, ha Malfoy viselte- válaszolt Harry.

- Nem érted –Hermione maga is alig akarta elhinni. – A sárkányszelídítők Sárkányarany darabokat tartanak maguknál. Arra használják őket, hogy sárkányokat szelídítsenek- Neville és Seamus feléjük hajoltak, s figyelmesen hallgatták, miközben ő folytatta. – Mikor megszelídítenek egy sárkányt, adnak neki egy darabot az aranyból, és ez vörössé válik, mikor a sárkány a rabja lesz. Része egy varázsrituálénak. Vért kell váltani, és a sárkány a sárkányszelídítő tulajdona lesz. Ez egy mágikus kötelék.

- Szóval azt mondod, hogy Malfoy ellopta ezt az aranyat Charlie valamelyik sárkányától?- találgatott Ron. – És dühös, azért mert… van valami átok, vagy valami rajta?

- Nem, Ron- rázta meg a fejét Hermione. – Nem tudsz Vörös Sárkányaranyat ellopni. A lánc nem jön le, hacsak nem veszi le a sárkányszelídítő. Az egyetlen útja, hogy Dracónak Vörös sárkányaranya legyen az, ha Draco a sárkány.

- Draco Malfoy egy sárkány?- kérdezte Harry, teljesen összezavarodva.

- Igen- értett egyet Hermione.

Ron és Harry hitetlenkedő pillantásokat váltottak a többi griffendélessel, akik hallgatták a lány magyarázatát.
– Draco Malfoy egy aranyvérű varázsló, Hermione- mondta Ron lassan, mintha valami nagyon komplexet magyarázna egy kisgyereknek.

Hermione mérgesen nézett rá.
– Nem érted a lényeget. Nézd, mielőtt a varázslók léteztek volna, az öregebb sárkányok Sárkányaranyat használtak, hogy uralják a fiatal sárkányokat. Egy öreg, erős sárkány egy nagy fiatalabb sárkánytörzset magához kötött. Mikor jöttek a varázslók, felfedezték, hogy ugyanilyen módon használhatják a Sárkányaranyat- uralhatják a sárkányokat, egy hasonló rituálét használva. Aztán felfedezték, hogy lehetséges ugyanezt a rituálét használni, hogy két embert összekössenek, de nagyon ritkán csinálják meg, mert a személy, aki megkapja a Vörös Sárkányarany darabot, még mindig sárkánynak tekinthető- Hermione ekkor szünetet tartott, hogy lássa, megértették-e. – Törvényesen sárkánynak- tisztázta. – Draco Malfoy törvényesen már nem varázsló. Ő egy sárkány. Egy állat.

- Sárkánnyá fog válni?- kérdezte Ron bizonytalanul.

- Nem!- dobbantott a lábával Hermione frusztráltan. – Nem fog sárkánnyá válni. Még mindig ember. Csak törvényesen nem ember már. Valami okból kifolyólag feladta a jogait, mint varázsló.

Harry a többiekkel együtt kábultan nézett, de Ron fékezhetetlenül kuncogni kezdett. A kuncogása gyorsan nevetéssé robbant.
– Azt mondod, hogy a bátyám rászedte Malfoyt, hogy állattá váljon?

- Hát, láthatóan- vonta meg a vállát Hermione. – Bár nem tudom, ez hogy működik. Amennyire én tudom, a rituáléhoz teljes beleegyezés kell, hogy működjön.

A többi griffendéles ekkor vihogni kezdett, s csatlakoztak Ronhoz, a mardekáros kínos helyzete miatt.

Hermione megrázta a fejét és Harryre pillantott, aki inkább zavarodott volt, mint szórakozott.
– Ha semmi más, ez megoldja Sirius problémáját- mondta neki csendesen.

- Mi?- nézett fel Harry rögtön.

- Hát, még nem láttam a Black család conscriptusát - vallotta be Hermione – ,de nagyjából garantálhatom, hogy semmiképpen nem engedi meg, hogy egy nem-ember beházasodjon a Black-család vérvonalába.

Harry elmosolyodott. Egy pillanattal később kuncogni kezdett, aztán nevetni. Hermione csak felsóhajtott, és visszaült, hogy megvárja, míg Ron és Harry újra uralkodni tudnak a fékezhetetlen jókedvükön.

AN:

Míg eléggé kedvelem Dracot, nem kell elfelejteni, hogy ő még mindig Malfoy- egy arrogáns, elkényeztetett kölyök, aki valószínűleg hajlamos a hisztire. De mivel Charlie sárkányszelídítéssel tölti az életét, nem hiszem, hogy annyira érdekelné.
Következik: Lucius megtudja.