47. Cedo

Mikor Perselus, Albus és Minerva oldalán besétált a gyengélkedőre, látta hogy Charlie Weasley a még mindig eszméletlen Draco Malfoyt fekteti le az egyik ágyra. Miközben nézték, a vöröshajú férfi félig megfordította Dracót és megvizsgálta a fejének hátsó részét, hogy lássa, a lánc, ami a Sárkányaranyat tartotta, nem vágott-e bele a húsába, mikor eszeveszetten megpróbálta azt lehúzni. A bőr vörös volt, de nem volt felsértve. Charlie óvatosan végighúzta az ujját a lánc alatt, mintha annak hűvösségével meg akarná nyugtatni a kipirosodott testrészt.

Ez a tett jobban enyhítette Perselus kényelmetlenségét, mint bármi más. Bár Draco nem tartozott a kedvencei közé - a fiú egy elkényeztetett, arrogáns kölyök volt, aki valószínűleg az apja nyomaiba lép -, még mindig egy tanuló volt, és egyike a háza diákjainak Perselus mindig kötelességének érezte, hogy vigyázzon a mardekárosaira, hiszen általában olyan sok tanár mellőzte őket a többi ház javára. Ő nem állna félre és engedné meg, hogy valaki meggyalázza az egyik rábízottat.

- Az az, amire gondolunk? - kérdezte Albus Charlie-tól, s a csillogó Vörös Sárkányarany darabra mutatott Draco nyakában.

- Igen - mondta Charlie egyszerűen, láthatóan eléggé megelégedve magával.

- Rákényszerítettél egy tanulót, hogy elfogadja...? - kezdte McGalagony felháborodva. Charlie, bár már nem volt tanuló, még mindig egyike volt a griffendéleseinek.

De Charlie közbevágott, mielőtt befejezhette volna a vádat.

- Nem lehet kényszeríteni valakit arra, hogy, elfogadja a Sárkányaranyat - világosította fel. – A varázslat nem működik, ha nem megegyezésen alapul.

- Lehetetlen - rázta meg a fejét Perselus. – Draco mardekáros, és egy Malfoy. Többet tud a Sötét Mágiáról, mint amit a legtöbb ember valaha is megtanul. Tudja, milyen erős a Vérvarázslat. Semmiképpen nem váltana készségesen vért egy másik varázslóval.

- Igazából - vigyorgott rá Charlie - a rituálé specifikusan „életet adó folyadékra" hivatkozik. Mindenki csak azt feltételezi, hogy vérnek kell lennie.

- Hát mi másra utalhat? - kiáltotta Minerva. - A vér a leg… - abbahagyta, mintha valami hirtelen bevillant volna az eszébe, s arca rózsaszínűvé vált szégyenében.

Perselus sokkoltan nézett a fiatalemberre. Charlie túl önelégültnek nézett ki ahhoz, hogy másképpen értsék szavait.

- Ugye nem? - kérdezte.

Charlie csak vigyorgott.

- Biztosíthatom, teljesen megegyezésen alapult.

Perselus egy székhez lépett, hogy belesüllyedjen.

- Az apja meg fog ölni.

- Merlin szerelmére, Mr. Weasley! - kiáltotta Minerva felháborodva. - Mi az ördög kerítette a hatalmába, hogy ilyesmit csinált?! - mikor nem kapott választ az önelégült fiatalembertől, Dumbledore felé fordult. – Albus! Biztosan nem nézi ezt el csak úgy!?!

- Attól tartok, nem tehetek semmit, Minerva - válaszolt Dumbledore, bár elég jól szórakozott – Ami történt, megtörtént, és csak Charlie tudja visszavonni a varázst... Azonkívül úgy gondolom, hogy végül is Lucius Malfoyt kell vádolni, hacsak nem tévedek.

- A szobában voltál, mikor Lupin megvadult - jelentette ki Perselus, s megértően nézett Charlie-ra. Nem volt tudomása arról, hogy a Weasley fiú bármilyen érzelmet is táplálna Draco iránt, de a saját tapasztalata alapján tudta, hogy a legkevesebb vágy is annyira megerősödhet, hogy nem tud uralkodni rajta.

Charlie csak vállat vont.
- Sem Remus, sem Sirius nem érdemelték meg azt, ami velük történt. És Draco sem. Most mind a hárman biztonságban vannak.

- Biztonságban? - ellenkezett Minerva. - Megfosztottad a fiút az emberi mivoltától! Hogyan lesz ettől biztonságban?

- Eltávolítottam Lucius Malfoy gondoskodása alól - válaszolt Charlie. - Az apjának most nincs felette hatalma. Soha többet nem fogom engedni annak az embernek, hogy kihasználja! Megérdemli, hogy szabad legyen, szabad, hogy az az ember váljon belőle, aki csak lenni akar.

- Szabad! - kiáltotta Minerva. – Hogy teszi őt szabaddá az, hogy a saját rabszolgáddá teszed?

Charlie erre összehúzta a szemöldökét, s áthatóan nézett a dühös nőre.
– McGalagony professzor, szinte egész életemben ismert. Tettem én valaha olyasmit, amiből azt gondolja, hogy bosszúból bántanék egy másik embert? Komolyan azt gondolja, hogy tennék valamit, hogy tönkretegyem annak a fiatalembernek az életét?

Minerva erre megállt, s szemei a még mindig az ágyon eszméletlenül fekvő fiatalembert fixírozták. A helytelenítő, rosszalló tekintet kissé enyhült, de nem tűnt el.
- Ő egy Malfoy. A Weasley-k utálják a Malfoyokat.

- Lucius Malfoyt utáljuk - javította ki Charlie. - És jó okkal. Draco nem az apja, távolról sem. Mindenki, aki egy kicsit is jobban a lelke mélyére nézne, látná ezt - bár gyanítom, nagyon kevés ember veszi a fáradtságot. Hát én megtettem, és amit láttam, azt megéri megmenteni.

Egy az ágy felől jövő nyögés hívta fel a figyelmüket arra, hogy a fiú magához tért. Draco feloldotta magán a kábító átkot, majd a keze gyorsan a feje felé indult, s kifésülte a szőke haját az arcából, miközben a szemei kinyíltak. Aztán eszébe jutott mindaz, ami történt és hirtelen felült, sokkoltan nézve az ágya köré gyűltekre. A szemei összehúzódtak, mikor megpillantotta Charlie-t, düh égett bennük, bár Perselus úgy gondolta, hogy látott bennük egy kis fájdalmat is.
– Te! - kiáltotta Charlie-nak, és felemelte a szorosan összezárt öklét, hogy megüsse. Charlie megfogta a csuklóját, és könnyedén visszatartotta.

- Mr. Malfoy! - csattant fel Perselus, s hangjára rögtön felfigyelt a fiú. - Uralkodjon magán! - A mardekárosai jól ki voltak arra képezve, hogy szót fogadjanak neki, elvégre jól tudták, hogy nem szabad feldühíteni.

Draco megzabolázta a dühöt, ami miatt fizikailag akart elégtételt venni Charlie-n. De a mérge nem csökkent.
- Vedd le ezt rólam azonnal! - parancsolta, s megfogta a láncot, ami a Vörös Sárkányaranyat tartotta.

- Nem, Dragon - mondta Charlie egyszerűen.

- Ne hívj úgy! - kiáltotta villámló tekintettel Draco. – Vedd ezt le rólam! Az apám kényszeríteni fog!

Charlie szemei erre megkeményedtek.
– Az apád Sirius Blackhez akart hozzáadni, egy férfihoz, aki szinte párja egy vérfarkasnak. Tudod, mit csinálnak a vérfarkasok azokkal az emberekkel, akik közéjük és a párjuk közé állnak?

Draco elsápadt a szavaira, és gyorsan Perselusra nézett megerősítésre várva. Perselus nem volt benne biztos, hogy Draco tudta a jövendőbeli házastársának identitását, vagy valamit arról, hogy Black kedveli Lupint. A bájital professzor bólintott a fiúnak.

- Sirius Black? - kérdezte Draco hitetlenkedve. Valószínű volt, hogy sok ellentmondó történetet hallott Blackről - hibás információt a múltjáról, az újságokból, és azokat az igazságdarabokat, amiket összegyűjtött az apjától. – Miért választotta volna Sirius Blacket? Hazudsz!

- Nem hazudik, Mr. Malfoy - világosította fel Perselus. – Az apja engem kért meg, hogy bemutassam az ajánlatot Blacknek. És Mr. Weasleynek igaza van. Lupin darabokra szaggatná, ha megengednék neki, hogy a közelébe jusson.

- Lupin! - remegett meg a borzalomtól Draco a gondolatra: mint a legtöbb aranyvérű, meglehetősen félt a vérfarkasoktól. A szőke mardekáros soha nem volt különlegesen bátor, és otthon mindenféle előítéletet beleneveltek. – Azt akarják mondani, hogy az apám rám akart támadni Lupin által? - követelte tőlük, s a lehető legrosszabb következtetésre jutott a történtekből. – Hogy megpróbált megöletni? - a fiú szemében fájdalmas volt látni az árulást.

Perselus meg tudta érteni a kérdést - ha Lucius halottnak akarta látni a fiát, meglehetősen egyedi módját választotta. Ő teljesen ártatlan lenne bármilyen bűnben, és elpusztíthatná Lupint azért, amit az egyetlen Malfoy-örökössel tett.

De mégis, az, hogy ilyesmit gondoljon a saját apjáról, hogy ez legyen az első gondolat, ami eszébe jut a fiúnak, nem sejtetett semmi jót arról, amilyen élete eddig lehetett a fiúnak.

- Igazából, Mr. Malfoy, azt hiszem, az apjának ez egy elég elhibázott kísérlete volt arra, hogy megmentse - világosította fel Albus az összezavarodott fiút, s a csillogás a szemében kissé elhalványult a szomorúság miatt. Úgy látszott, ő is tragikusnak találta azt a gondolatot, hogy Dracónak ilyesmi jutott eszébe, és megpróbálta megnyugtatni. Minerva félrenézett, képtelen volt szembenézni az elárult tekintettel. – Azt hiszem, ez az ő módja, hogy megvédje másfajta befolyásoktól, amik károsak lennének az egészségére. Bármilyen szövetségtől eltekintve, senki nem vonhatja kétségbe, hogy Sirius Black egyike azoknak az embereknek Angliában, aki megfelelő származású magának.

Draco összehúzta a szemöldökét. Perselus tudta, hogy elég ravasz ahhoz, hogy megértse, Albus a Sötét Nagyúrra gondol. Ugyanakkor elég okos volt ahhoz is, hogy ne célozgasson közvetlenül, és ne keverje bele az apját semmibe. De Lucius soha nem volt kedves ember, és biztosan nem volt gyengéd. Perselus gyanította, hogy Dracónak nehezére esik elfogadni, hogy az apja megpróbálja megvédeni - méghozzá ilyen módon.

Draco egy átható pillantást küldött Charlie felé.

- Becsaptál! - vádolta, és ezúttal mindannyian látták a fájdalmat a vád mögött. Perselus azon kapta magát, hogy kényelmetlenül fészkelődik a Draco szemében levő pillantásra. Vajon Harry is így nézne rá, gondolkodott el rajta, ha nem hagyta volna abba a griffendéles bőrének érintését múlt éjjel?

Charlie szemei ellágyultak.
– Mondtam, hogy ne aggódj. A dolgok megoldódnak – felemelte a kezét, hogy megérintse a fiút, de Draco elfordult, és lerázta a kezét, mikor megérintette a vállát.

Egy dörmögő hangra lettek figyelmesek, ami a gyengélkedő ajtaja felől jött. Megfordulva azt látták, hogy Hagrid áll ott, merengő arccal.
– Igazgató úr, Lucius Malfoy és Arthur Wesley vannak itt egy csoport aurorral - világosította fel Albust a nagy ember.

-Merlinre, ez gyors volt! - kiáltotta Minerva. – Hogy tudhatták ezt meg ilyen hamar?

- Igazából nem hiszem, hogy Draco miatt vannak itt - válaszolt Albus összehúzott szemöldökkel. – Vezesd őket ide, Hagrid. Elrendezem.

- Igen, uram - bólintott a vadőr, s Dumbledore szavaira elöntötte a megkönnyebbülés.

- Ez Lupin miatt van - találgatott Perselus.

Albus bólintott.
– Arthur beszámolt nekem egy házkutatási engedélyről ma reggel. Megpróbált tiltó bírói végzést kapni ellene, de gyanítom, hogy nem sikerült.

- Ilyen hamar megkapta az Eutanázia Rendeletet? - kérdezte Perselus sokkolva, s arra gondolt, mit tesz majd a hír Harryvel. Egy része nem igazán hitte, hogy Lucius ezt véghezviszi, hogy tényleg ilyen otromba módon megöleti Remust, csak azért, hogy biztosítsa a fiának azt a pozíciót, amit akar. Butaság volt bármilyen más lehetőséget figyelembe venni. Lucius egy vipera, mindig is az volt, és mindig is az lesz.

Albus megrázta a fejét.
– Idézés egy hivatalos vizsgálatra - javította ki. – Az Eutanáziához szükség van a teljes Wizengamot szavazatára. Caramel kétségtelenül ezt a saját javára akarja fordítani.

- Ki akarnak valakit végezni? - kérdezte Draco zavarodottan.

- Igen, Mr. Malfoy - mondta McGalagony csípősen, és szigorúan nézett le a diákjára. – Lupin professzort akarják kivégezni. Legalább ez kissé emberibb halál, mint a lefejezés, amit harmadik évében Hagrid hippogriffjének terveztek.

Draco dühösen elpirult az emlékeztetőre, hogy milyen szerepe volt abban az eseményben. – Az egy erőszakos állat volt - morogta.- Megtámadott.

- Most állatként van osztályozva, Mr. Malfoy - juttatta eszébe Minerva. A fiú elsápadt. – És a Nagyterembeli viselkedése után gyanítom, sokan vannak, akik boldogan használnák az erőszakos kifejezést arra, hogy a maga viselkedését leírják.

A gyengélkedőn tartózkodók ismét hangokat hallottak az ajtó irányából. Perselus felállt a székről, hogy Albus és Minerva mellé álljon, miközben egy csoport auror lépett be, akiket Arthur és Lucius követett. Lucius elegáns, hivatalos fekete talárban, önelégült arckifejezéssel lépett be, ami Perselust arra emlékeztette, amit aznap reggel látott Draco arcán, amint az belépett a Nagyterembe. Draco, a bájitaltan tanár meglepetésére csendben maradt, ki sem mozdult az ágyból és a három professzor mögül, akik előtte álltak. Arthur Weasley, aki észrevette, hogy a fia a háttérben áll, fáradtan és zaklatottan nézett ki, a ruhája kissé gyűrött volt.

Az auror vezető, egy idősebb férfi, akit Perselus nem ismert, egy pergament adott át Dumbledore-nak.
– Igazgató úr, rendeletünk van, hogy átkutassuk a Roxfortot és őrizetbe vegyük Remus Lupint. Úgy tudom, hogy vendégként itt tartózkodik a kastélyban.

Dumbledore elvette a pergament és röviden ránézett.
– Igen, a kastély vendége, de attól tartok, pillanatnyilag nincs az épületben. Természetesen nyugodtan átkutathatják az iskolát. De megkérem Önöket, ügyeljenek arra, hogy ne zavarják meg a tanórákat jobban, mint szükséges.

Lucius arca egy pillanatig tömény dühöt tükrözött. Perselus gyanította, hogy arra számított, hogy Lupin még a kastélyban lesz. Láthatólag az idősebbik Malfoy nemcsak arra jött rá, milyen erőszakos lett volna a vérfarkas a házassági ajánlat miatt, de nem számított arra sem, hogy Perselus mindenkit felvilágosít róla, kivéve Blacket.

- Sajnálom, Albus - vágott közbe Arthur. – Kitöltöttem a szükséges papírokat, hogy megkapjuk a tiltó bírói végzést, de titokzatos módon késleltették.

- Minden rendben, Arthur - biztosította a férfit Albus. – Ahogy mondtam, Lupint nem találják meg a kastélyban. És ezeknek a dolgoknak mindig megvan a módja, hogy megoldódjanak.

Perselusnak el kellett fojtania a mosolyát erre az állításra - a dolgok tényleg megoldódtak egy elég váratlan módon. Sirius Black még mindig semmit nem tudott a káoszról, ami körülötte kialakult.

Az aurorok ezt úgy értelmezték, hogy megkezdhetik a kutatást, s illedelmesen bólintottak a jelenlevőknek, miközben kifelé tartottak. Lucius azonban arrogánsan előrelépett.
- Perselus, bízom benne, hogy lépéseket tettél afelé, hogy felvilágosítsd Sirius Blacket a…- elhallgatott, mikor végre megpillantotta Dracót, aki hármuk mögött az ágyon ült. Összehúzta a szemeit. – Mit csinál a fiam a gyengélkedőn?

Draco rögtön leszállt az ágyról, kihúzta magát, s szembenézett az apjával.
-Szervusz a...a…apa - dadogta. Lucius összeszorította az ajkát bosszúságában: egy Malfoy nem dadogott.

- Draco - mondta lassan Lucius, megvetéssel a hangjában, mégis kulturáltan. – Mit… - A férfi megfagyott, és Perselus tudta, hogy észrevette a Vörös Sárkányaranyat, ami a fia nyakában lógott. A keze összeszorult az ezüstvégű botján. Perselus kissé megmozdult, kezét olyan pozícióba helyezte, hogy gyorsan elő tudja húzni a pálcáját, ha szükséges. – Malazár nevében, mi az a szörnyűség, ami a nyakadban lóg?

Draco felemelte egyik kezét, hogy megfogja az aranyat. Mindenki láthatta, hogy remeg a keze, s olyan fehér lett, mint egy kísértet.

- Vörös Sárkányarany, Lucius - mondta Dumbledore szelíden. Arthur reakciója szinte komikus volt: a szemei majdnem kiestek a meglepettségtől.

De Lucius nem mulatott rajta. Áthatóan nézett a fiára, szemében düh égett.
- Vért váltottál? - kérdezte követelőzően az ijedt fiútól. - Vért?- Draco hangja megtört, miközben beszélt. Vadul megrázta a fejét. - Nem, persze, hogy nem, soha…

Lucius felszisszent a dühtől, s az ujjpercei fehérré váltak a botja körül. Nyilvánvaló volt, hogy ismerte a másik módját a folyadékcserének, nem kellett hozzá további magyarázat. Mindenki biztos volt benne, hogy Lucius ismeri minden lehetséges útját, ami csak létezik annak, hogy rabszolgává tegyen egy embert.
– Te ostoba fiú! - kiáltotta. Elkezdte kihúzni az ezüst kígyófejet a sétabotjából, kivillantva a pálcájának fekete végét. De rögtön öt másik pálca irányult rá. Draco csak sokkoltan, mozdulatlanul állt.

Lucius keze megállt a megkezdett mozdulat közben, de nem olyannak tűnt, mint aki nagyon meg lett félemlítve attól, hogy öt pálca szegeződött rá. Áthatóan nézett Charlie-ra, de a sárkányszelídítő pálcája nem remegett meg.
– Gondolom, te vagy ezért a felelős?

Charlie csak bólintott.

Lucius gúnyosan Dracóra mosolygott, aki összerezzent a férfi tekintete láttán... - Már alig vártad, hogy széttehesd a lábaidat, nem igaz? - sziszegte.

- Mr. Malfoy! - kiáltotta Minerva felháborodva.

Lucius figyelembe se vette az igazgató-helyettes közbeszólását.

– Vedd le azonnal- parancsolta Charlie-nak dölyfösen.

De a vörös hajú fiatal férfi csak megrázta a fejét.

– Nem.

- Akkor elégtételt követelek! - ragaszkodott hozzá Lucius, s szemei olyan vidámságtól csillogtak, amit Perselus már nagyon régóta ismert. Lucius valamikor a legerőszakosabb párbajozó volt, akit valaha látott.

Charlie elszántsága nem ingott meg.

– Nem vagyok egy gyermek, akit meg lehet ijeszteni, Malfoy - morogta. – Rendszeresen sárkányokat szelídítek. Azt hiszi, félek egy párbajtól?

De Lucius csak gúnyosan rámosolygott.

– A kihívás az apádra vonatkozik, átkozott kölyök!.

- Én sem félek tőled, Lucius - biztosította Arthur, bár Perselus komolyan kétségbe vonta, hogy a Weasley család fejének bármiféle esélye is lenne Luciusszal szemben.

- Igazából, uraim - vágott közbe Albus csillogó szemekkel - mivel a Weasley család nyilvánosan szövetségben áll a Dumbledore-okkal, a párbaj rám hárul. Több, mint boldog lennék, hogy elfogadjam a kihívásodat, Lucius, ha ezt kívánod.

Lucius megmerevedett az igazgató szavaira és óvatosan megfordult, hogy a férfira nézzen. Mint mindenki másnak a szobában, kivéve Dracót, Dumbledore pálcája még mindig Lucius mellkasára irányult. Bár a szőke férfi uralkodott az arckifejezésén, Perselus tudta, milyen gondolatok forognak a férfi fejében. Mint párbajozó, Albus Dumbledore legyőzhetetlen volt. Még maga Voldemort is félt egyedül szembeszállni vele.

Lucius felhúzta egyik szőke szemöldökét.
– Úgy látom, maga elnézi, amit a fiammal tettek - mosolygott gúnyosan az igazgatóra.

- Úgy tűnik, Lucius, eléggé jól ismered a rituálét - jegyezte meg Dumbledore. – Tudod, hogy megegyezésen kell alapulnia, hogy működjön. Míg Draco meg nem jelent ma reggel, azt az aranyat viselve a nyaka körül, nem tudtam a kérdéses eseményről. Azt állítod, hogy uralmam van a fiad fölött? Az Imperius még mindig elég illegális volt, mikor utoljára ellenőriztem.

- Ő a fiam! - sziszegte Lucius mindannyiuk felé, s dühét alig tudta visszatartani. Lucius nem arról volt híres, hogy uralkodni tudott a temperamentumán. – A Malfoy család örököse. Nem fogom megengedni, hogy láncon maradjon, mint valami állat!

Perselus nem volt biztos benne, hogy Lucius a fia miatt aggódott, vagy amiatt, hogy ez a megszégyenítés milyen károkat okozhat a Malfoy-hírnévben. Talán egy kevés megvolt mindkettőből. A férfi végül is meg akarta védeni Dracót - megvédeni a Sötét Nagyúr befolyásától.

- Akkor talán Lucius, jobb lenne, ha inkább valami kompromisszumra vagy megegyezésre jutnának Mr. Weasleyvel, minthogy olyan párbajokat követel, amik nem végződhetnek jól - válaszolt Dumbledore.

Lucius szemei megkeményedtek, és megfordult, hogy áthatóan nézzen Charliera. Egy hideg, lenéző mosoly jelent meg szája egyik sarkában.

– Igen, persze - köpte. – Rá kellett volna jönnöm. Mennyit akarsz?

Charlie összehúzta a szemöldökét zavarában.

- Mi?

- Pénzt, Weasley! - csattant fel Lucius. – Mennyi pénzbe kerül ez? A sárkányokat a feketepiacon körülbelül 20.000 galleonért adják el. Gondolom, ennyi elég lesz.

Perselus észrevette a szégyent, ami átfutott Draco arcán, mikor rájött, hogy úgy fogják megvásárolni és eladni, mint egy állatot. Sokkolt zihálása mindenki figyelmét felkeltette, és úgy tűnt, a fiú botladozni kezd, mintha rosszul lenne. Gyorsan, mint egy lecsapó kígyó, Lucius keze megmozdult, és megfogta Draco állát, kényszerítve, hogy felnézzen rá. A férfi kezei fájdalmasan belenyomódtak a sápadt húsba.
– A saját ostobaságoddal hoztad ezt magadra! - vicsorogta. – Nem fogod megbecsteleníteni magad azzal, hogy…

Mielőtt befejezte volna, Charlie kihúzta Dracót a férfi szorításából, és maga mögé lökte, még mindig felemelt pálcával.
– Nem fogod még egyszer megérinteni, Malfoy! - kiáltotta felháborodottan.

Lucius kék szemei villámlottak a felháborodottságtól.
– Úgy fogom fegyelmezni a fiamat, ahogy jónak látom!

- Most az én felelősségem - világosította fel Charlie. – Az én védelmem alatt van, és nem fogod még egyszer megérinteni!

- Uraim! - vágott közbe Albus, hangja kemény volt és követelőző. Annyi erő volt mögötte, hogy még Lucius is megfordult. – Magunk között veszekedve nem fogjuk megoldani ezt a gondot.

- Hát, nekem nem kell a felajánlott arany - jelentette ki Charlie határozottan.

Lucius idegesen csikorgatta a fogait.
- Többet akarsz, mint amennyit ajánlottam? Nevezd meg az összeget!

- Ez nem galleonokról szól, Malfoy! - kiáltotta Charlie undorodva. – Nem mindenkit érdekel a pénz. Hadd emlékeztesselek, hogy a túlságos arany-szeretet okozta ezt az egészet. Nagyon jól tanítottad Dracót.

Perselus látta, hogy a fiatalabb Malfoy összerezzen ezekre a szavakra, és gyanította, hogy nem voltak teljesen igazak. A fájdalom, amit látott a szemeiben, inkább a Charlie iránti érdeklődésről beszélt, mint a nyaka körül levő arany iránti sóvárgásáról. A fiú megszégyenítése teljesnek tűnt.

Lucius küzdött azért, hogy uralkodjon a vérmérsékletén.
– Mibe kerül, hogy levedd azt a szörnyűséget a nyakáról? - szűrte.

Charlie összehúzta a szemöldökét, s röviden az apjára pillantott, aki szó nélkül hallgatta a vitát, kimaradva a szóváltásból.
– Házasság - mondta Charlie egyszerűen. – Leveszem az aranyat azon a napon, mikor összeházasodik velem.

Draco sokkolva nézett fel Charlie-ra, s egyre jobban összezavarodott. Lucius csak hátat fordított és ellépett, az ökle egyfolytában összeszorult és ellazult a botján.

Igazából Perselus nem lepődött meg Charlie kijelentésétől, végül is a megvadult birtoklás és vágy volt az, ami elindította ezt a láncreakciót. De a valóság az volt, hogy nem kellett volna felajánlania ezt az engedményt, ugyanis Draco már törvényesen az övé volt. Semmi nem volt, amit Lucius vagy bármelyikük tehettek, és Lucius tudta ezt. Igazából az ajánlat nagyon nagylelkű volt. Arthur megfeszítetten figyelte a fiát, összehúzott szemmel.

- Értem - morogta Lucius, és Perselus látott valami keményet és sötétet csillogni a férfi szemeiben. Nyugtalanul Dumbledore-ra nézett, remélve, hogy a férfi mond valamit Charlie-nak; figyelmezteti a veszélyről, ami ebben az ajánlatban van. Dracónak magasabb pozíciója volt a társadalomban, mint a Weasley-sarjnak. Miután Draco házas lesz, és felszabadul a Sárkányarany alól, Charlie a Malfoy család uralma alá kerül.

Perselus észrevette az óvatos pillantást Draco szemében, és úgy nézett ki, mint aki kész felszólalni. Sokat mondott érzéseiről Charlie iránt, ha hajlandó lett volna figyelmeztetni arról a tettről, ami őt felszabadítaná. Perselus őszintén nem gondolta, hogy a fiú képes ilyen érzelmekre. Talán Charlie-nak igaza volt; senki nem nézett elég mélyre. Egy éles pillantás az apjától azonban azonnal belefojtott minden szót, amit Draco kimondott volna. A fiú idegességében még jobban elsápadt, és Perselusra nézett, mintha tőle remélne segítséget.

- És aláírnál egy házassági szerződést, beleegyezve abba, hogy eltünteted az aranyat?- kérdezte Lucius, s ismét megfordult, hogy Charlie-ra nézzen Az arca kiolvashatatlan volt.

Charlie rámosolygott, és ha a férfi nem a Griffendélbe járt volna, Perselus meg mert volna rá esküdni, hogy ravaszságot látott felvillanni a szemeiben.

– Beleegyezek, hogy leveszem az aranyat, egy Matrimonium Cedo szerződéssel.

Perselus szemei elkerekedtek, s arckifejezése Luciusét tükrözte. Ez teljesen más volt, mint az ő és Harry házassága, ahol lényegében egyenlőek voltak a pénzbeli egyenlőtlenség itt kézzel fogható volt. Egy házasság Cedo-szerződéssel Dracót alárendelt pozícióba helyezné a neve, pénze vagy a társadalmi helyzete ellenére. Ahelyett, hogy Charlie lenne a Malfoy család tagja, Draco válna Weasleyvé. Charlie döntene arról, hogy hol éljenek, kivel barátkozzanak, hogyan költsék el a pénzüket. Elvenne minden uralmat, ami Luciusnak lenne a pár fölött. Mikor Lucius meghal, és Draco örökli a Malfoy címet, csak akkor válhatnak újra egyenlőkké. Még a gyermekeik is a Wesley nevet viselnék. Úgy tűnt, Charlie elég alaposan kigondolta ezt - a Ronnak hangoztatott korábbi állítása, miszerint véget vetett a viszálynak a családjaik között, alapot nyert.

- Semmiképpen sem! - üvöltötte Lucius.

- Akkor az arany ott marad, ahol van - vonta meg a vállát Charlie.

- Ez őrület! - vicsorogta Lucius. – Vége lenne a Malfoy névnek.

- Beleegyezek egy kötőjellel ellátott névbe - engedett Charlie. - Malfoy-Weasley.

- Nem! - fordult Lucius Dumbledore felé. – Ez lehetetlen! Elfogadhatatlan!

- Nekem nagylelkű ajánlatnak tűnik, Lucius - világosította fel Dumbledore. – Nem kell beleegyeznie semmibe. Önnek semmi törvényes beleszólása nincs ebben a helyzetben.

Lucius Arthurhoz fordult, s utálkozva nézett a férfire.
– Beszélj a fiaddal! – parancsolta. – Csak maradt benned valami méltóság! Mondd meg neki, milyen szégyenletes ez! Te vagy a családfő. Parancsold meg neki, hogy térjen észhez!

Egy furcsa arckifejezés futott át Arthur arcán, és bólintott.
– Hát persze, Lucius - értett egyet szelíden, aztán Charlie-hoz fordult. – Charlie?

- Igen, apa? - kérdezte Charlie illedelmesen.

- Mint a Wesley családfő, azt kell mondanom, hogy ha nem tartasz ki a meggyőződésed mellett, és nem teszed pontosan azt, amit a szíved diktál, soha többé nem fogok veled beszélni - mosolygott Arthur a fiára.

Charlie szórakozottan meghajlította a fejét.
- Megértve.

Lucius hitetlenkedve bámult egyikről a másikra, s a dühtől egész testében remegett. De mint mindenki más a szobában, a férfi megértette, hogy nem volt más választása. Nem engedhette meg, hogy az utóda láncra verve maradjon, mint egy állat. Annak a szégyene messziről legyőzött minden házasságot - Cedo ide vagy oda.

- Jól van! - köpte végül Lucius, képtelenül arra, hogy mást tegyen.

- Várj –szólt nyomatékosan Charlie, és a férfi szemei villámlottak a felháborodottságtól. – Ez Draco döntése. Neki kell beleegyeznie, nem neked.

Mindannyian Dacóra néztek, Lucius nyugtalan arckifejezéssel. Draco, aki visszasüllyedt az ágy szélére, meglepetten nézett fel. Kétségtelenül ritkán kérték tőle, hogy ő döntsön magáról. Az apja minden mozdulatát uralta eddig. Úgy tűnt, fogalma sincs, mit tegyen. Ránézett minden személyre a szobában, mintha az arcaikon keresné a választ. Összerezzent az apja átható pillantására, és elpirult Charlie megfeszített bámulására. De végül bizonytalan beleegyezéssel bólintott, s öklével szorosan fogta a Sárkányaranyat a nyaka körül. Bár ismerte a fiút egész életében, Perselus még találgatni sem tudott, hogy mit érezhet.

- Az ügyvédeim megírják a szerződést - mondta Lucius hidegen, még egy utolsó kísérletet téve, hogy uralma legyen a helyzet fölött.

- Ó, ne légy buta, Lucius - válaszolt Dumbledore, s szemei ismét csillogtak az örömtől. Kétségtelenül élvezte, hogy hogyan alakult mindez. – Majd én megírom a szerződést Weasleyéknek, hiszen az én felelősségem. Na most, azt hiszem, van más dolgunk is - aurorok kószálnak az iskolában, s olyan valakit keresnek, akit nem fognak megtalálni. Gyere, Lucius, kikísérlek. Charlie, talán leszel olyan szíves, és meggyőződsz róla, hogy az ifjú Draco megérkezik az első órájára? Bűbájtan, azt hiszem.

- Hát persze, igazgató úr - bólintott Charlie beleegyezően.

Dumbledore ragaszkodott hozzá, hogy mindannyian elhagyják a gyengélkedőt, egyedül hagyva Charlie-t és Dracót. Nyilvánvaló volt, hogy Lucius akart néhány privát szót váltani a fiával, de senki nem akarta ezt megengedni. De ahelyett, hogy megvárta volna az aurorokat, és a híreket Remus Lupinról, Lucius otthagyta őket, és sértődötten elhagyta a kastélyt. Kétségtelenül hazaindult, hogy kitalálja, hogyan mentheti a menthetőt abból az abszurd helyzetből, amibe a fia keveredett.

Perselus nem tudott nem arra gondolni, hogy hogyan fogja ezt elmagyarázni a Sötét Nagyúrnak. Lucius általában a talpára esett, de ezúttal sok táncolásra lesz szüksége. Nem irigyelte a férfitől a tapasztalatot.